Itt van 5 helyszín, amit tuti felírhatsz a bakancslistádra

0
503

Az utazási magazinok és a világ szépségeivel foglalkozó weboldalak rendszerint összeállítanak olyan listákat, melyeken valóban kihagyhatatlan látnivalók, helyszínek sorakoznak. Ugyan a bakancslista összeállításakor nem pusztán a turistáskodás lehet a cél, viszont tény, hogy az utazás az egyetlen dolog, mely minden alkalommal hozzáad a személyiséghez és a világ egy új szeletkéjével gazdagít. Mindannyian más és más igényekkel rendelkezünk utazás során, és könnyen lehet az is, hogy míg valakinek a mediterrán úti célok között is bőséggel szerepel az elérni kívántak között, addig más kizárólag a világ távoli pontjaiban gondolkodik. Álljon itt most öt olyan helyszín, melyek kétségkívül különleges választásnak bizonyulhat.

A Leshani óriás Buddha Kínában

Kínában, Szecsuán tartományban helyezkedik el, Leshan városától keletre a világ legnagyobb kőbuddhája. A kétségkívül lélegzetelállító alkotás a Tang-dinasztia idején készült, a VII-X. századig. Az Emei-hegy és annak környéke egyébként is népszerű idegenforgalmi célpont, 1996 óta pedig az UNESCO Világörökségének részét is képezi. S ha már a kőbe vésett látnivalókról esett szó, akkor kissé közelebb is találhatunk hasonlót, mégpedig a jordániai Petra esetében. Ha tehát nem utaznánk a világ távoli pontjára, akkor viszonylagos közelségben is megtalálható ennek a fajta építészetnek egy mintapéldája.

A Nishinomaru Kert Osakában

Az osakai várkastély mellett egy páratlan kastélypark is megtalálható, amelyben olyan kulturális nevezetességek kapnak helyet, mint például az Otemon kapu, a Toyokuni szentély, egy ume kert, valamint a Nishonumaru Kert. A japán kultúrában a kertek mindig is egyet jelentettek a lelki feltöltődéssel és a kikapcsolódással. A japánok mesterei a kertépítésnek, és az országban megtalálhatóak valóban lenyűgözőek. Ezek közül emelkedik ki a Nishinomaru Kert, amelyet egyszer az életben mindenkinek látnia kell. Hasonlóképpen nem lőhetünk mellé a kyotói Tenryu-ji kerttel sem.

Bora Bora, a Csendes-óceán gyöngyszeme

Természetesen nem hiányozhat listánkról egy olyan helyszín, ahol fehér homokos tengerpart és háborítatlan természetes környezet várja a pihenni vágyókat. Bora Bora Franciaország egy tengerentúli szigete, mely zátonyokkal, lagúnákkal övezett környék. A kristálytiszta, azúr színű tengerhez luxusszínvonalú vendéglátás társul.

Baphuon templom Kambodzsában

Angkor Kambodzsa egyik régiója, mely a IX-XV. századig a Khmer Birodalom székhelye volt. Nem csak a történelmi múlt, hanem a lenyűgöző látványosság miatt is kihagyhatatlan a terület.  A templomok romjai 1992 óta képezik az UNESCO Világörökség részét. Egykoron akár egymillió lakója is lehetett a városnak, ám idővel elnéptelenedett az. Angkort francia kutatók fedezték fel a XIX. század közepén, ma pedig népszerű turistalátványosság, mely méltán kap helyet bárki bakancslistáján.

General Carrera-tó Patagóniában

Argentína és Chile határán helyezkedik el a Márvány barlang. A különleges természeti jelenség nem másnak köszönhető, mint annak, hogy a patagóniai Andokból leereszkedő gleccserek által táplált tó vize megtöri a napfényt kék részét, és így a víz egészen különös kék színűvé válik. A tó partján halványszürke márványalakzatok alakultak ki, és ahogyan emelkedik a tó vízszintje, úgy válnak egyre halványkékebbé azok.