Régen egy halastó a kertben amolyan luxuscikknek számított. Ez pedig sokak fejében még ma is így van. Valójában viszont egy halastó szinte már filléres projektnek számít. Mi magunk is könnyedén elkészíthetjük, ezzel pedig jelentősen támogathatjuk vele környezetünk állat- és növényvilágát.
A halastavak előnyei
Egy halastó rendkívül sok előnnyel rendelkezik mind a kertünk, mind pedig az állatvilág számára. Növeli a páratartalmat a kertünkben, ami által a tó közelében található növények könnyebben átvészelik az aszályokat. Leginkább jótékony hatása pedig az élővilágon látszik meg igazán. Ahol tó van, ott tömegével jelennek meg az énekesmadarak fészkeléshez, valamint a mókusok és a sündisznók is. A vízfelület vonzza a különféle hasznos rovarokat, például pillangókat és szitakötőket, valamint a kétéltűeket, akik szinte azonnal megtalálják és birtokba veszik majd tavunk. Ez pedig kertünknek több szempontból is hasznos, hiszen a kártevők száma innentől kezdve jelentősen megfogyatkozik majd. Az is lehet, hogy pusztán a kerti tó miatt soha többé nem kell majd rovarirtót használnunk. A tavaszi kertészkedés is kényelmesebb lesz. A vegyszert áruló mezőgazdász boltok helyett elég lesz olyan helyekről vásárolni kertészkedéshez, mint például az Alza. A kertben ilyen módon kialakított vízfelület szó szerint élővé teszi környezetünket. Védett állatok telepedhetnek meg és szaporodhatnak békében nálunk. Mindez pusztán azért, mert építettünk egy tavat.
Gödörásás és tófólia – nem luxuscikkek
A tófólia ára elég csekély ahhoz képest, hogy mekkora hasznot hozhat a kertünknek. A lépcsőzetesen kialakítandó gödröt – amibe a fólia kerül – pedig egy családi vagy baráti program keretén belül magunk is kiáshatjuk. Ezen kívül nincs is másra szükségünk, csupán pár vízinövényre, érdekes kavicsra, a hozzá való vízmozgatót pedig már pár ezer forintért beszerezhetjük a legtöbb kertészeti áruházban.