Te kipróbálnád ezeket az elektromos autókat?

0
101

Az elektromos autó kifejezéssel minden korábbinál gyakrabban találkozunk manapság. Arról azonban a legtöbben keveset tudunk, hogy tulajdonképpen mit takar maga a kifejezés. Persze-persze, mondhatnád, hiszen miként a neve is mutatja, elektromos árammal működnek ezek a járgányok. Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy az elektromos meghajtás is változatos formában jelenhet meg, s ennek megfelelően többféle típusú elektromos autókkal találkozhatunk a piacon.

Sokan azon az állásponton vannak, hogy az elektromos autó kifejezést kizárólag azokra a gépjárművekre érdemes használni, amelyek csak elektromos áramot használnak fel, és tárolnak. Vannak azonban olyan autók is, amelyek más erőforrásokat is alkalmaznak. Ennek nem más az oka, mint a vásárlók megnyugtatása, hogy ha nem állna rendelkezésre megfelelő töltőállomás, akkor más meghajtási forma is szolgálhatja a közlekedést.

Hibridek a Toyota megbízhatóságával

A sokat emlegetett hibridek tulajdonképpen nem is elektromos autók, vagy legalábbis nem a szokványos értelemben. Ezek ugyanis nem tölthetőek külső áramforrásból, a tárolt elektromos energiához a fékezéskor termelt energiával jutnak hozzá. Ez azonban nem elegendő, csak maximum néhány kilométer megtételére, sőt, egyes típusok csak a gyorsításhoz szükséges energiát tudják konkrétan elektromos áramból fedezni. A hibrid autók a Toyota gyártósorairól gurultak le elsőként, ma pedig már a legtöbb autógyár kínál ilyen modelleket.

Hibridek töltési lehetőséggel

A köznyelv sokszor csak konnektoros hibridként ismeri ezeket a járgányokat. Nagy különbség az előzőekkel szemben, hogy ezek már külső töltési lehetőséggel bírnak, és akár 50 kilométer megtételére is elegendő lehet az így szerzett energia. Bár nagyobb szabadság érhető el a konnektoros hibridekkel, de ez csak akkor állja meg a helyét, ha az autó használója oda is figyel a rendszeres töltésre.

Elektromos autók hatótáv növeléssel

Ugyan benzinmotor ebben a típusban is megtalálható, melynek feladata az akkumulátor töltése, megcélozva ezzel azt, hogy hosszabb távok is megtehetőek legyenek külső töltés nélkül. Az így teljes mértékben elektromos autóként használható járművekkel akár 150 kilométer is megtehető tisztán elektromos üzemeléssel. A megoldás rendkívül megnyugtató az autósok számára, és a korszerű technológiának köszönhetően nem csak rövid utak megtételére alkalmas az autó.

Gyorsan tankolható üzemanyagcellás autó

Esetében az energia folyékony hidrogén formában kerül tárolásra, ami azért nagyon hasznos, mert gyorsan tankolható az. Az üzemanyagcella gondoskodik arról, hogy elektromos áram kerüljön előállításra. Mivel azonban a gyártás és a töltőhálózat kiépítése is igen költséges, ezért nem valószínű, hogy ezek az autók lesznek a legnépszerűbbek a jövőben.

Elektromos autó tisztán elektromos motorral

Itt érkeztünk el ahhoz a típushoz, mely ténylegesen csak elektromos motorral működik. Az elsősorban városi közlekedésre alkalmas járművek középkategóriás modelljei körülbelül 100-150 kilométert képesek megtenni egyetlen töltéssel. Az akkumulátorok technikai fejlődése azonban abba az irányba mutat, amikor ez a szám kitolható lesz 500 kilométerig is.