HOTDOGTudományÍme 5 találmány, ami nélkül szinte nem tudnál ma élni

Íme 5 találmány, ami nélkül szinte nem tudnál ma élni

Mindennapjainkban számos olyan készüléket, eszközt használunk, melyeknek létét teljesen természetesnek vesszük. Amint azonban az élet hoz egy helyzetet, melyben akár csak rövid időre is, de nélkülöznünk kell ezeket, máris megérezzük hiányukat. A korszerű technológia ma már olyan újdonságokkal, minden extrát kínáló rendszerekkel igyekszik kényelmünket szolgálni, melyekről néhány évtizede még nem is hittük, hogy egyszer majd mindennapjaink szerves részei lesznek. Lássuk, melyek azok a találmányok, melyek hiányában rendszerint pánikba esünk!

  1. Okostelefon

Hát persze, hogy az okostelefon az első említésre méltó. A mai kor embere aligha tudja elképzelni életét a folyamatos elérhetőség nélkül. Nem csak a munka során bír ez kiemelt jelentőséggel, hanem a magánéletben is. Ha mindig elérhetjük szeretteinket, az ad egyfajta megnyugvást és szabadságot. A telefonáláson túl a folyamatos, bárhonnan elérhető internethasználat miatt is oly népszerű az okostelefon. Míg egykoron az antennás változatok is kuriózumnak számítottak, ma már hónapról-hónapra új modellekkel jönnek ki a legnagyobb gyártók, és akár több havi fizetésünket is otthagyhatjuk a szaküzletben, ha valamelyik korszakalkotó telefoncsodát szeretnénk magunkénak tudni. Vannak, akik beérik a középkategóriás modellekkel, mások kényszert éreznek, hogy mindig a legújabb típust tudhassák magukénak.

  • Számítógép

S ha már az okostelefonról esett szó, akkor persze, hogy az ahhoz szervesen kapcsolódó internet- és számítógéphasználat mellett sem mehetünk el. Ma már a világ szinte működésképtelen nélkülük, és kevés olyan háztartás van, ahol legalább egy készülék ne lenne megtalálható. Először 1887-ben építettek olyan gépet, amelynek segítségével nagymennyiségű statisztikai adatot fel tudtak dolgozni. 1937-ben született meg az első elektronikus digitális számítógép. Érdekesség, hogy a magyarok egyik szakemberének neve is köthető a számítógépekhez, ugyanis Neumann János négy olyan alapelvet fogalmazott meg, melyek a számítógépek működését forradalmasították.

  • Autó

Napjainkban a kényelem és a szabadság szimbóluma, ám egykor az autó használata sem volt természetes. A feljegyzések szerint a legkorábbi automobil 1672 körülre datálható. Az első gőzmobil feltalálása 1803-ra tehető, amely már emberek szállítására is alkalmas volt. 1830-ban már legalább száz ilyen járta London utcáit. Az első motorral hajtott kocsi 1886-ban jelent meg, és Karl Benz, valamint Gottlieb Daimler nevéhez köthető az. Napjainkban már egészen elképesztő sportautókkal is találkozhatunk a piacon, melyek akár a 400 km/órás sebességet is gond nélkül elérhetik.

  • Golyóstoll

Bár manapság sok esetben a számítógépes felületeket használjuk írásra, de természetesen a golyóstoll még mindig nem veszített létjogosultságából. A legtöbbek táskájában ott lapul, de az íróasztalok és a munkaállomások elmaradhatatlan irodai eleme is. Több sikertelen szabadalom is megelőzte, mielőtt napvilágot látott. Miért ne lenne ez is egy magyar szakember nevéhez köthető? Bíró László József volt ugyanis az, aki kidolgozta a napjainkban is használatos golyóstollat. A sorozatgyártás 1942-ben kezdődött el.

  • Izzólámpa

Aligha képzelhetjük el, hogy esténként gyertyafénynél olvasnánk, pedig egykoron volt ez így. Egészen addig, míg az izzólámpát fel nem találták. A találmány atyjának Thomas Edisont tekintik, aki 1879-ben szabadalmaztatta találmányát. Manapság az energiatakarékos megoldások és a LED izzók korát éljük, de amikor a villanykapcsolóhoz nyúlunk, érdemes ma is értékelni azt, hogy van lehetőség az eszközzel világítani.

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSOK

Legnépszerűbbek