CSOK feltételek 2022-ben: új vagy használt lakás vásárlásra vagy felújításra is felhasználható

0
146

Különféle lakáscélok megvalósítására vehetik fel a családok a csok hitelt. A kedvezményes hitel és maga a támogatás is igen népszerű a családok körében. Viszont érdemes több pénzintézetnél is körülnézni, hiszen mindenhol más lehetőségek várják az érdeklődőket. A csok feltételei használt lakásra azonban sokaknak bonyolultnak tűnhetnek. Nézzük meg cikkünkben, hogy mire kell oda figyelni.

Mi a CSOK?

Még 2015-ben látott napvilágot a „Családvédelmi Akcióterv”, amelynek része a CSOK, ami régebben szocpolként volt ismert. A CSOK a fiatalok házasságkötését, a gyermekvállalást és az otthonhoz jutást segíti elő az állam támogatása mellett. A CSOK-ot felvehetik fiatal házaspárok, akik most vágnak bele a gyerekvállalásba és felvehetik azok is, akiknek már van gyermekük. A hitel segítségével új vagy használt lakást vásárolhatunk, illetve építhetünk vagy bővíthetünk.

Milyen részekből áll a CSOK?

Két részből tevődik össze az állam által felkínált lehetőség. Az egyik a vissza nem térítendő állami támogatás, amely maximum 10 millió Forint lehet, a másik pedig a kedvezményes hitelfelvétel lehetősége. A csok felújításra, csok használt házra, csok használt lakásra és bővítésre is felvehető, emellett természetesen építkezhetnek is a családok. A kedvezményes kamatú hitel 2 gyermek esetén maximum 10 millió Forintért, 3 vagy több gyermek esetén maximum 15 millió Forintért igényelhetik a párok. Ha telket vásárolunk és építkezünk, akkor az építkezés költségeinek Áfa tartalmát is visszatérítik, illetve a lakáshitelt részben elengedhetik.

CSOK hitel feltételei

Meglévő gyermekre és születendő gyermekre is igénybe lehet venni az otthonteremtési hitelt és a támogatást. Házastársak, élettársak, gyermeküket egyedül nevelők is élhetnek a lehetőséggel. Tervezett gyermekvállalás esetén csak házaspárok igényelhetik és feltétele, hogy az egyik szülő 40 éves kor alatti legyen. A vállalások terén a következő lehetőségek közül lehet választani. Egy gyermek vállalása esetén 4 éven belül, 2 gyermek esetén 8 év, míg 3 gyerek esetén 10 éven belül kell a gyermeknek megszületnie. Ha ez nem történik meg, akkor a hitelt kamatokkal együtt vissza kell majd fizetni. Nagyon fontos, hogy a párok komolyan mérlegeljék ezt a lehetőséget és gondolják át a gyermekvállalást. A babaváró hitel meglévő gyermekre vehető fel, de elvált házaspárok is igénybe vehetik a lehetőséget, házaspároknál pedig közös vagy nem közös gyermekek esetén is.

Mekkora a CSOK összege?

Minden esetben a gyermekek számától és az ingatlantól függ, hogy mekkora összegű támogatást lehet igénybe venni. Új lakás vagy építés esetén 1 gyermeknél 600 000 Ft, 2 gyermeknél 1 200 000 Ft, míg 3 vagy több gyermeknél 10 000 000 Ft a támogatás mértéke. Bővítés és használt lakás vagy ház vásárlásakor ennél alacsonyabb a támogatás. 1 gyermeknél 40 m2 minimális alapterülettel 600 000 Ft, 2 gyermeknél 50m2 minimális alapterülettel 1 430 000 Ft, míg 3 gyermeknél 60 m2 minimális alapterülettel 2 200 000 Ft, 4 gyermeknél 70 m2 minimális alapterülettel 2 750 0000 Ft. Ezek a négyzetméter minimumok az új lakás vagy ház vásárlása esetén is fennálnak eltérő négyzetméter kikötésekkel.

CSOK babaváró további feltételei

Magyar állampolgárságú, vagy EU állampolgárságú tartózkodási engedéllyel, letelepedett jogállású nem EU állampolgár veheti igénybe a CSOK-ot. Fontos, hogy magyarországi bejelentett lakcímet kell leigazolni és egyedülállóként vagy házasként lehet benyújtani a kérelmet meglévő gyermek esetén. Elvárt a minimum 18 év, ha már megvan a gyermek akkor további kikötések nincsenek. Ha később születik a gyermek már említettük, hogy az egyik félnek 40 év alattinak kell lennie. Szükséges a TB jogviszonyt is igazolni az otthonteremtési hitel igénybevételéhez is. Legalább 180 nap TB jogviszonyt, amely folyamatos, illetve 10 millió Forintos támogatásnál legalább 2 év TB jogviszonyt. Csak büntetlen előéletű személyek igényelhetik, akik nem rendelkeznek köztartozással.

CSOK feltételek használt lakásra, CSOK használt ház

Mivel jelenleg az építkezések elég rizikósak a megemelkedett építőanyagipari árak miatt, ezért cikkünkben inkább a használt ház vagy lakás vásárlás részleteit nézzük meg. Igényléskor már nem vizsgálják azt, hogy rendelkezünk-e meglévő ingatlannal. A szerződés aláírása előtt különféle kötelezettségek és kikötések várnak ránk, melyek a következők. A megvásárlandó ingatlanra a magyar állam 10 évig tartó elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztet be. Az ingatlanra 10 éven keresztül lakásbiztosítást kell fizetni. Kizárólag a támogatást igénylők nevére kerülhet az ingatlan, így nem lehet rajta például haszonélvezet sem. A megvásárolt ingatlanban mind a kettő szülőnek tulajdonjogot kell szereznie. Mivel ez a támogatás a gyermekvállalást támogatja, így a szülőknek vállalniuk kell, hogy 10 éven keresztül a gyermek életvitelszerűen az ingatlanban fog élni. Természetesen, ha a tanulmányai alatt a gyermek máshol él akkor azt elfogadják, illetve azt is, ha egészségügyi intézményben kezelik vagy munkavállalás miatt 5 évig egy másik településen él, esetleg egy közeli hozzátartozót máshol ápol, vagy letöltendő szabadságvesztését tölti. Ha például most egy 16 éves gyermekre vesszük fel a kedvezményes hitelt és támogatást, akkor nem okoz gondot, ha időközben a gyermek önállóvá válik és elköltözik otthonról.

Nézzünk egy konkrét példát is: otp csok hitel

Az OTP Bank weboldalán egy kalkulátor is segít bennünket, így nagyon gyorsan meg tudjuk tekinteni, hogy a kedvezményes hitelnek vajon mekkora lesz a havi törlesztőrészlete. Egy 10 millió Forintos hitelt nézünk meg 20 éves időtartamra. A 2 gyermek után felvehető hitel fogyasztóbarát és 3%-os fix kamattal kínálják egészen a futamidő végéig. A havi törlesztőrészlet 55 669 Forint, a THM 3,2 % és az állam összesen 6 649 249 Ft támogatást nyújt ebben az esetben.

Láthatjuk, hogy a használt lakás csok vagy a csok lakashitel felvétele esetén számtalan kitételnek kell megfelelni. Ha nem vagyunk túlzottan jártasak a banki ügyletekben akkor érdemes szakember segítségét kérni, hiszen fontos, hogy olyan szerződést írjunk alá, amelyet teljesíteni is tudunk.