voyagers

Egyik este különös álmot láttam:
Egy halk, homokos tengerparton álltam.
S az álmomban ott volt ő is. Megfogtam a kezét.
S mi szótlanul csodáltuk a naplementét.
Ezen a különös estén együtt voltunk, ő meg én,
Az álmok mesebeli szigetén.

Fogtuk egymás kezét, de nem szóltunk,
Valami földöntúli jelre vártunk:
Ekkor a tenger "elnyelte" a napot,
S a szerelmes kézfogásunk, heves csókolózásba csapott.
Ezen az éjen még sokáig csókolóztunk, ő meg én,
Az álmok varázslatos szigetén.

Arcára a csillagok játszi fénye sütött,
S engem az iránta érzett szerelem fűtött.
A hold fényénél a szemébe néztem,
És Istent arra kértem:
Hogy örökké együtt lehessünk, ő meg én,
Az álmok csodálatos szigetén.

De Isten nem hallotta imámat,
Vagy csak irigyelte boldogságomat:
Felébredtem, s eltűnt a csodás álom,
Eltűnt ő is, s vele minden vidámságom.
Már nem volt ott ő, csak én,
A valóság magányos szigetén.

Azóta minden estét együtt töltünk, ő meg én,
Az álmok titokzatos szigetén.
S azóta minden nap bízom abban,
Hogy álmaim "Ő"- jét megpillantom egy lányban,
És akkor örökké együtt leszünk, ő meg én,
Az álmok és a valóság különleges szigetén...