toima. profilja

Bemutatkozás


	Súlytalanul lebegek a víz alatt és nézem a víz tükrétől eltorzult felhők mellett kibújó Nap fényének csillámló sugarát amely megül a rét egyetlen fájának egyetlen levelén ami épp most hullik annak a tónak a felszínére amelyben éppen lebegek. Árnyékok közt, a fény alatt, de a sötétségen túl. Vákuumban élni, ahol se fény, se zaj. Belülről hallasz mindent, érzed. Nem tudsz mozogni, minden le van fogva. Egy-két lassított mosoly, egy visszafelé lejátszott nevetés. valaki kérdez, de elveszik a légüres térben. Összecsuklik, minden fordítva van. Alattam nyugszik a Nap, de nincs éjszaka. Átlátszóvá lesz a világ. Zongorán lépkedsz, virágok vesznek körül. Minden olyan nyugodt. Nincsenek hangok, illatok. Nem létezik semmi. Hiába mondod neki, nem hallja meg. Olybá tűnik engem sem. Senki sem. Te sem. Figyelmeztetlek, de nem hallgatsz rám, tovább mondod. Ő válaszol, de nem változik, csak ha te is. tükörvilág Alkottam magamnak egy világot. Sóhajom elveszik a szélben. Hallom más emberek szavát, más világokról mesélnek nekem. Ráfekszem a szél hátára és elröpít egy más világba. Hátrahagyom mindazt amit alkottam és sodródom tovább. Becsukom a szememet. Minden érzékem felerősödik. Most az egyszer nem az számít ami látható. Tudom végre mi az ami éltet. Megáll az idő és egy pillanatra csak én létezem. Minden vágyammal és célommal együtt állok és várok. Nem látom az út végét. Ez nem azt jelenti, hogy nincs is, csak talán a másik irány felé fordulok. Karok ezrei próbálnak visszahúzni, és elhitetni velem, hogy a jó irányba haladok. Minden útnak két vége van. Azt hiszem az én utam saját magába fordul vissza. Fókusz, fókusz. Távolság. Fények bemérése. Még mindig homályos. Nem látok semmit, túl zajos. Zajos kép, hangos kép, bájos lét. Elkapom, mert megtetszett, de tudod te is, hogy nem látni belőle semmit. Wohoo, a dombról lefelé. Nézek én az égre. Felettem a föld súlya. Rám nehezedik a szellő. Lágy hulláma mely elsodor. Most látom csak, hogy magamon fekszem, felkelni nem tudok, így leesek hát a földről az égbe. Eksztázis az, miben mi élünk. Mikor egy vagy csak a sok közül, mikor hozzájárulsz a többihez. Mikor megszólal a dallam és magával visz. Körülötted éled már a tömeg, de te belehalsz. Eksztázis