Tanulni könnyű

képszerűség kifejező értéke a szépirodalomban, a hatáskeltés egyéb formái

A szépirodalom sajátos kommunikáció. Tartalma mélyebb, sűrítettebb, eredetibb, mint a hétköznapi közlésfolyamaté. Alapja szintén a mindennapokban használt köznyelv, de alkalmazása, vagyis a szépirodalmi stílus minden más nyelvhasználati módtól eltér. Így a használatban megkopott vagy automatikussá vált kifejezéseknek új szint adnak: tudatosabbat, mélyebbet, többértelműt. A stilisztikum gyakoriságának és egy-egy elem nagy stílushatásának a titka rendszerint az, hogy a művész bizonyos pontokon tudatosan eltér a köznyelvi beszéd megszokott szabályaitól.

Két alapvető törekvés jellemzi: a képszerűség és a feszültségkeltés és -oldás. A képszerűség legalapvetőbb eszköze a metafora. A metafora egyik tagja a nyelvben szokásos fogalmi megnevezéssel rendelkezik, a másik képi természetű (pl.: kezed elalvó nyírfaág). A fogalmi megnevezés és a képi megnevezés összekapcsolásának alapja a két szó jelentésének és a szót körülvevő képzettársításnak az érintkezése. A két elem jelentése a szövegben összevillan, egymásban játszik, azonosul, de különbözik is. A metafora tehát nem egy irányban ható, hanem kölcsönhatásra épülő kép. Hatásában szerepe van annak, hogy mekkora a jelentésbeli távolság és milyen jelentésbeli osztályba tartoznak a metafora elemei. A metafora a szemléletességnek és az érzelmi, hangulati sűrítések eszköze. Lehet egytagú, ekkor egyetlen különálló kép, pl.: nedvesorrú kis rügyek. Lehet teljes metafora is, ez az alapmetaforából szerteágazó komplex kép.

Az olyan metaforát, amelyben a kifejezendő nem élőlény, a képi mozzanat pedig élőlény cselekvésére, tulajdonságára utal, megszemélyesítésnek nevezzük.

A metaforikus képekkel sokban rokon a hasonlat. Szerkezetében azonban különbözik a metaforáétól, rendszerint három tagból áll: a hasonlítottból (fogalmi sík), a hasonlóból (képi sík) és a bennük lévő közös vonásból. Lehet egyszerű mondat és összetett is.

A szinesztézia többnyire hangulati hasonlóságon, ritkábban érintkezésen alapuló kép. Egy valamilyen érzékterülethez kapcsolódó fogalmat kapcsolunk össze egy más érzékterületről származó szóval. Pl.: fehér csönd, hűs fény.

Jövevényszó és idegenszó.

Idegen szavak használatának problémái

Az idegen eredetű szavakat két csoportra oszthatjuk:

1.  idegen szavak: ezek nem illeszkednek be nyelvünkbe, idegennek érezzük őket. Használa­tuk csak akkor helyes, ha nincs rá más, megfelelő magyar szó. Pl.: számítógép - computer

2.  jövevényszavak: a magyarság történelme során kapcsolatba került más népekkel és nem­csak szokásait, tapasztalatait vette át, hanem "kölcsönzött" szókészletükből is. Ezek a szavak beilleszkedtek nyelvünkbe, nem érezzük őket idegennek. Pl.: szilva: szláv szó.

Léteznek még tükörszavak. Ezek olyan összetett idegen szavak, amelyeknek az elő- és utó­tagját is lefordítottuk, és így megkaptuk a magyar megfelelőjét. Pl.:antipátia = ellenszenv

Nagyon sok olyan szó van nyelvünkben, amelyekről nem is tudjuk, hogy jövevényszavak. Ilyenek a következő török szavak: disznó, sajt, túró, búza, árpa, gyümölcs, alma, eper. Ilye­nek ezek a szláv szavak is: rozs, zab, gabona, kasza, kalap, kádár, család, unoka, egér, uzsonna. Ezek pedig német szavak: kastély, rang, gróf, polgár, céh, sógor, paróka.

Újítás és hagyományőrzés a nyelv életének alakulásában, legfontosabb nyelvművelő programjaink

A magyar nyelv fejlődésének üteme a XVIII.sz. második felében lelassult, mert nagyon megnőtt a latin és a német hatás. A felvilágosodás korának társadalmi, szellemi mozgalmaiba szorosan bekapcsolódott a nemzeti függetlenség, a társadalmi átalakulás és a magyar nyelv ügye.

1772 A magyar felvilágosodás kezdete. Berzsenyi Dániel ekkor írta meg az Agis tragédiáját.

1788 Megjelenik Bessenyei György Magyarság című folyóirata. Innen származik a mondás: "Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, idegenén sohasem."

1780 Folyóiratok, napilapok megjelenése, a magyar nyelvű színjátszás kezdete.

1810-ben a felvilágosodás központja Széphalom, Kazinczy lakóhelye. Kazinczy összefogja magyar alkotókat.

1820-ra a központ fokozatosan áthelyeződik Pestre.

1831-ben megkezdi működését a Magyar Tudós Társaság. Itt nagyon sok nyelvészeti vita zajlott. Az irodalmárok főleg azon vitatkoztak, hogy mivel lehet jobban fejleszteni a nyelvet és az irodalmat, a fordításokkal, vagy az eredeti, magyar művekkel. Különösen nagy ellentét volt a jottisták és az ipszilonisták között. A jottistákat Révai Miklós vezette. A nézeteltérésük abban állt, hogy a "látja, kertje, stb." igéket j-vel kell-e írni, vagy inkább így: "láttya, kertye". A jelek szerint végül Révai meggyőződését fogadták el.

1832-ben megjelenik a Magyar helyesírás szabályainak első kiadása.

Az 1844-es országgyűlésen a magyar nyelvet tették hivatalossá.

1872-ben megjelenik a Magyar Nyelvőr. Ettől kezdve egyre szaporodnak a nyelvművelő lapok, könyvek, társaságok.

A nyelvújítás a nyelv tudatos fejlesztése, tisztítása, tudatossá tétele. A nyelvújítás vezére Kazinczy Ferenc volt. 1813-ban gúnyirat jelenik meg ellene, a Mondolat. (Az ortológusok voltak a nyelvújítás ellenségei, a neológusok pedig a nyelvújítók.) Kazinczy nem hagyja magát, válaszol a Mondolatra.

Végül 1819-ben Kazinczy Ortológusok és neológusok nálunk és más népeknél című munkája lezárja a vitát.

A szöveg ismertető jegyei, szerepe a közlésben, két alapvető formája: élő és írott

A szöveg a nyelv legnagyobb szerkezeti egysége. Tartalom szempontjából a kerekség, lezártság, teljesség jellemezze. Fejezetekre, bekezdésekre tagolódhat. A mondatokat a szövegkohézió tartja össze, ezek lehetnek nyelvtani, grammatikai és tartalmi eszközök, így lesz a mondatok halmazából szöveg.

Tartalmi eszközök:

- szöveg kifejtettségének mértéke (hosszúság, tartalom)

- szórend, mondatsorrend

- stílus

- szövegfonetikai eszközök (élőbeszédben a hangsúly, stb.)

Nyelvtani eszközök:

- névmások (mutató, személyes, birtokos, stb.)

- mellérendelő kötőszavak használata

- határozószók használata

- határozott névelő

A tételmondat általában a bekezdés vagy fejezet elején vagy végén található, és annak lényegét foglalja össze vagy vetíti előre, aszerint, hogy a fejezet elején vagy végén található.

A szövegszerkesztés általános szabályai és menete, a téma kijelölésétől a megformázásig.

A hosszabb szövegek megszerkesztésénél fontos a megszerkesztettség, a logikusság, az értelmesség. Például egy irodalomdolgozat, vagy egy kiselőadás, vagy tudományos tanulmányok megírásánál fontos a szerkesztés.

A szerkesztés menete:

1. Anyaggyűjtés (cédulázás)

2. Anyag elrendezése, vázlatkészítés

3. Szöveg megszerkesztése:

I.     Bevezetés (célja: szereplők bemutatása, feladat értelmezése, előremutatás)

II.    Tárgyalás (tételek, állítások)

III.  Befejezés (visszatekintés, összefoglalás)

Szövegösszefüggés megvalósításának nyelvi eszközei

            A szöveg mondatait, nagyobb egységeit kapcsoló elemek kötik össze. Ezeket csoportosítva

- grammatikai

- jelentésbeli

kapcsolóelemekről beszélünk.

            Grammatikai: kötőszók, mutatószók (névmások, határozószók), egyéb nyelvtani viszonyító elemek (igei személyrag, birtokos személyjel).

            Jelentésbeli: pl.: a szinonímák.

            Az egyes részek, elemek szoros összetartozását, egybeszövődését nevezzük kohéziónak. A mondatok sorozatát akkor tekinthetjük szövegnek, ha a részek szerves rendszert alkotnak benne, és együttesükben megvan a szövegszerűség legnagyobb követelménye: a tartalom egysége, előrehaladás és lezártság. A szöveg egységének megteremtésében, vagyis a szövegkohézió létrehozásában a lineárisan - tehát a szövegben való folyamatos előrehaladással - megragadható tényezők mellett szerepük van a szövegegészre utaló sajátosságoknak is. Az úgynevezett lineáris kohéziót biztosító eszközöket a szöveggrammatika vizsgálja. A szöveg egészére kiterjedő tartalmi, jelentésbeli kapcsolatot a jelentésbeli összetartó erő, a globális szövegkohézió biztosítja, amivel a szövegstilisztika foglalkozik.

            A szöveg minden szintjén hatnak a grammatikai kapcsolóelemek és a jelentésbeliek is. Arányuk és jelentőségük az egyes szinteken azonban nem azonos. A szöveg egy mondatán belül, vagy két egymást követő, egymással összefüggő helyzetben lévő mondat kapcsolatában általában erősebb a grammatikai elemek kapcsoló szerepe, a szöveg egészében és nagyobb egységeiben vagy ezek között megnő a jelentésbeli összetartó erők súlya.

Szövegfajták élőszóban és írásban

A szövegeket csoportosíthatjuk a szöveg hatóköre szerint:

- magán (közvetlen)

- nyilvános (társadalmi)

nyelvhasználati formákra.

Az elhangzás szerint:

- élőszó

- írás

Magánbeszélgetésben kisebb igényességgel fogalmazunk, oldottabb a szöveg, kevésbé szabályos, egyénibb, színesebb, személyesebb, például egy baráti beszélgetés.

A nyilvános formánál gondosabban válogatjuk a szavakat, jobban ügyelünk a helyesírásra, a kiejtésre, a szöveg szabályosabb, például versekben.

Élőszó:                                                                         Írás:

- akusztikai, időbeli benyomás                                    - vizuális, térbeli

- múlandó                                                                   - maradandó

- a hallgató visszajelzése                                             - korlátozott a

  többféle lehet                                                              visszajelzés

- gyors gondolkodás                                                   - időt enged

- lazább szerkesztés                                                    - szabályos szerkesztés

- szélesebb skálája a                                                   - korlátozott

  kifejezőeszközöknek                                                  kifejezőeszközök

  (hangsúly, hangerő, hanglejtés,                                    (írásjelek, helyesírási

  szünet, ritmus)                                                            szabályok)

- nem nyelvi kifejezőeszközök

  (mimika, gesztus)

- több hiányos mondat                                                - több bonyolult mondat

- mellérendelés                                                           - alárendelés

- több módosítószó, indulatszó

Pl.:                                                                             Pl.:

- beszélgetés                                                              - hivatalos levél

- vita                                                                          - magánlevél

- riport                                                                       - napló

- megbeszélés                                                             - önéletrajz

- előadás                                                                    - értekezés

- hozzászólás

Egyszerű mondat

A mondat a beszéd legkisebb egysége, mely értelmes gondolatot fejez ki. Csoportosíthatjuk:

1. Modalitás szerint:

- kijelentő Pl.: Pista utazik?

- kérdő   a, eldöntendő Pl.: Fázol? (Nem)

              b, kiegészítendő Pl.: Hol laksz?

- felkiáltó (érzéseket közöl) Pl.: Jaj!

- felszólító (kérés, parancs) Pl.: Csönd!

- óhajtó (vágy, óhaj megfogalmazása) Pl.: Fagyit ennék!

2. Logikai minősége szerint:

-állító (helyeslés) Pl.: Veled megyek.

-tagadó Pl.: Nem megyek veled.

-tiltó (felszólító tagadó mondat) Pl.: Nem mész el!

3. Szerkezet szerint:

a, egyszerű (alanyi és állítmányi részből áll)

-hiányos (alany vagy állítmány közül az egyik hiányzik)

-teljes mondat

 -  tagolt: -tőmondat (csak alany és állítmány)

              -bővített mondat

 -  tagolatlan (szintagmára nem bontható): érzést kifejező vagy felhívó szerepén   kívül közlést nem tartalmaz. Pl.: Hurrá!

 b, összetett (két vagy több tagmondatból áll)

Az összetett mondat

A mondat a beszéd legkisebb értelmes része, amely értelmes gondolatot fejez ki. Csoportosíthatjuk:

1. Modalitás

2. Logikai minőség

3. Szerkezet szerint:

a, egyszerű

b, összetett: -mellérendelő

                     -alárendelő

Mellérendelő mondat: egyenrangú tagmondatok, melyek önmagukban is értelmesek. A tagmondatok közötti viszonyt a kötőszó határozza meg.

Fajtái:

- ellentétes       (a tagmondatok közötti tartalmi szembeállítás, ellentét fejeződik ki)
de, pedig, ellenben, azonban, mégis, csak, viszont

- kapcsolatos    (a 2. tagmondat gyakran kiegészíti az elsőt)
és, s, is, meg

- választó          (választási lehetőség van)
vagy, akár, akár-akár

- következtető  (az 1. tagmondat megállapításából a 2. következtetést von le.
OK ->  OKOZAT)
ezért, tehát, így, ennélfogva, ezáltal

- magyarázó      (a 2. tagmondat az elsőt magyarázza
OKOZAT ->  OK)
azaz, vagyis, tehát, hiszen, ugyanis, tudniillik, mivel

Alárendelő mondat: a tagmondatok nem egyenrangúak:

- főmondat

- mellékmondat (a főmondat valamelyik mondatrészét fejti ki)

Fajtái:

- alanyi

- tárgyi

- határozói

- jelzői

- állítmányi

A kötőszó mindig a mellékmondatban szerepel. Az utalószó mindig a főmondatban szerepel.

A tagmondatok sorrendje:

főmondat          mellékmondat

mellékmondat  főmondat

főmondat          mellékmondat  főmondat

mellékmondat  főmondat          mellékmondat

Szóértékű szókapcsolatok

A szókészletnek a szavakon kívül vannak több szó állandó kapcsolatából kialakult elemei is. Ezeket frazeológiai vagyis állandó szókapcsolatoknak nevezzük.

I.     Szokványos kiterjesztésmódok, eredeti jelentésükben használt szókapcsolatok:

- társalgási fordulatok (Pl.: Hogy vagy?; Mi újság?)

- népmesei fordulatok (Pl.: Egyszer volt, hol nem volt...)

- körülírások (Pl.: Számolja a napokat.)

- kötött szókapcsolatok (Pl.: Tótágast áll.)

II.    Szólások: olyan több szóból álló szókapcsolatok, amelyeknek jelentése más, mint az alkotó szavak jelentése.

-szervesen illeszkednek a mondatba. (Pl.: Itatja az egereket.)

-szóláshasonlatok: főmondat és a hasonlító mellékmondat (Pl.: Fehér, mint a fal.)

Formailag lehet mondat, de a jelentése így is szóértékü. A szólás sokszor lehet köz­mondás is, ezt a szövegkörnyezet szabja meg.

III.  Közmondások: valamilyen általános érvényű megfigyelést, életigazságot tartalmazó mondatok. (Pl.: Aki másnak vermet ás, maga esik bele.)

IV.  Szállóigék: olyan tartósan használt kifejezések, amelyeknek irodalmi eredete és törté­nelmi szerzője kimutatható. Mindig teljes mondatok.

Mindegyik szóértékü szókapcsolatra jellemző, hogy szemléletesebbé teszik a mondanivalót, színesítik, gazdagítják a stílust.

A nyelvi jel és jelrendszer

A világban, környezetünkben jelek és a belőlük felépülő jelrendszerek segítségével igazodunk el. Minden jelnek számít, aminek jelzésértéket tulajdonítunk, vagyis a közlés, a kommunikáció szándékával fel akarunk használni. A legegyetemesebb, mindenki által ismert jelrendszer a nyelv jelrendszere. A jel, mindig valamilyen érzékszervünkkel felfogható (látható, hallható, tapintható) jelenség, amely mindig egy másik, önmagán túli jelenségre utal. Pl.: a "H" betűt látjuk:

- gondolhatunk a "h" msh-ra (zöngétlen, gégehang stb.)

- H: a korház jelölése

- a H: Magyarország felségjele.

A jelentést meghatározza az adott jel. (ld. példákat). A jelek sohasem elszigetelt elemek, hiszen több jel logikailag és grammatikailag való összekapcsolása a jelrendszer.

A jelek legjellemzőbb tulajdonságai:

1. érzékszerveinkkel felfoghatók

2. önmaguknál többet jelentenek

3. egyszerűbbek, mint a valóság (pl.: msh)

4. egy kisebb, vagy egy nagyobb közösség jeleként tartja számon őket

5. jelrendszerbe illeszkedve (vannak használati szabályaik)

6. emberi érintkezésben valósulnak meg.

Tudományága a szemiotika nyelvtudomány. A világ és a környezetünk összes jele rendszerezhető:

- jelentés: amit a jelenségnek tulajdonítunk, hangsorral fejezzük ki

- jelölt: jelenség, dolog, fogalom, a valóság egy darabja

- jelölő: jeltest, hangalak, vagy nyelvi forma.

Másik felosztása a nyelvnek, hogy milyen alapon idézi fel a jelölő a jelölt dolgot (a jelölő és a jelölt kapcsolata szerint):

- index: az index kapcsolatban van az adott dologgal, jelenséggel (pl.: a tűz indexe a füst; a láb indexe a lábnyom)

- ikon: képszerű viszony, tényleges hasonlóság alapján idézi fel a jelöltet (pl.: egy állat képe felidézi az állatot)

- szimbólumok: társadalmi megállapodás, vagy hagyomány alapján értelmezhetők (pl.: közlekedési táblák).

A nyelvi jeleket hangsor segítségével jelenítjük meg. A hangalak és a jelentés kapcsolata: a legtöbb szóban hagyományon, vagy megszokáson alapul. Nem reális összefüggésen, de vannak melyeknek kapcsolata között reális összefüggés van pl.:

hangfestő szavak: ballag, futkos, süvít

hangutánzó szavak: dörmög, cincog, vonyít

- Egyjelentésű szavak: a jelentéshez egy hangalak kapcsolódik: pl.: ablak, asztal, ház.

- Többjelentésű szavak:

 a: azonos alakúak: egy hangalakhoz több jelentés kapcsolódik, de a jelentések nincsenek egymással kapcsolatban két jelentés szófaja is más. Pl.: terem, vár, ég.

 b: nyelvtani azonosalakúság: toldalékozás lévén alakul ki ugyanaz a hangsor, de a jelentések nincsenek egymással kapcsolatban. Pl.: háló: fn. háló: melléknévi igenév.

 c: többjelentésű szavak: egy hangsorhoz több jelentés kapcsolódik, de a jelentések között kapcsolat van. Pl.: toll, körte, tanács.

- Hasonló alakú szavak. Tagjai rendszerint közös tőből származnak, de más képzővel kapcsolódnak össze. Pl.: egyenlőre-egyelőre.

- Egy jelentéshez több hangalak. Ezek a rokonértelmű szavak. (pl.: alszik-durmol; burgonya-krumpli; kukorica-tengeri; szalad-fut-rohan.

Jelrendszerek fajtái:

- füstjelzés, zászlójelzés, dobjelzés, jelnyelv.

Jelrendszer szintjei:

1. legalsó szint a fonéma: beszédhang. Önálló jelentéssel nem bír.

2. morféma: több fonémából épül fel. Szóelemnek is hívják: ilyen az igekötő, toldalékok.

3. lexéma: két morféma jelentésbeli és grammatikai összekapcsolása. Ezt szótári szónak nevezik. Nyelvhasználatban a szóalak a neve: glosszéma.

4. szintagma: szerkesztett jelek. Pl.: vadat lő, piros szoknya.

5. mondat: összetartó ereje logikai kapcsolat. Szerkesztett jelekből áll.

Átmeneti szintek:

- álmorféma: pl.: házak: alakilag morféma, funkcióját tekintve fonéma

- állexéma: pl.: igekötő, névelő. Alakilag lexéma, funkció morféma

- álszintagma: lexéma+állexéma. Pl.: az asztal. Alakilag szintagma, de funkc. tekintve lexéma

- álmondat: összetett mondatok mellékmondata. Alakilag mondat, funkc. tekintve szintagma.

A mondat a beszéd legkisebb egysége, de nem önmagában áll, hanem egy nagyobb egységnek, a szövegnek láncszemnyi részeként. A közlésfolyamatban minden mondatban kifejeződik, a beszélőnek a valósághoz való viszonya és az a szándéka, hogy a hallgatóra beszédével milyen hatást tegyen. Ennek megfelelően a mondat jelentése többrétegű:

1 rétege: a mondatot alkotó nyelvi jelek jelentésének összessége, ezt mindig árnyalja, gazdagítja a beszédhelyzetből származó másodlagos jelentés. E kettő együtt a mondat tartalma.

2. rétege: az a szándék, amelyet a beszélő mondatával meg akar valósítani. Pl.: tájékoztat, felhív, kér, visszautasít, feltételez, érzelmet fejez ki.

3. rétege: az a szándékolt hatás, amelyet a mondat a hallgatóra gyakorol. Pl.: megnevetteti, elgondolkoztatja, cselekvésre készteti.

A szöveg: a mondatok sorozatát akkor tekintjük szövegnek, ha megvan a szövegszerűség legfőbb követelménye: a tartalmi egysége, előrehaladása és a lezártság. Ezeket az ún. lineáris kohézió biztosítja. A szöveg tartalmi, jelentésbeli kapcsolatát a globális kohézió biztosítja. Ugyanazokra a valóságelemekre vonatkozó nyelvi elemek a szöveg témája, az újvalóságelem a réma. Minden szöveg szól valamiről, tehát van témája, tárgya. A hozzá tartozó szereplők mintegy behálózzák a szöveget. A szövegben valaki kifejt valamit, körüljár egy kérdést, fölvet és megold egy problémát. A téma folyamatos jelenlétét szolgálják a kulcsszók, előre, majd visszautaló szók. A téma megjelölésében fontos szerepet tölt be a cím. A cím nem a szöveg része, hanem rámutat a szöveg egészére.

A névszók

A szófajok csoportjában megkülönböztetünk névszókat ami több különböző csoportot tart egybe. Ezek: a főnév, melléknév, számnév és a névmás (következő tétel).  

A névszók jelei:

- a többes szám jele a -k. A megnevezett dolgok többségére utal. Pl.: házak.

- a birtokjel az -é. A személyt vagy dolgot a hallgató számára ismert birtokszó birtokosának mutatja. Pl.: barátodé.

- a birtoktöbbesítő jel az -i, -ai/-ei, -jai/-jei. Birtokviszonyban a birtok többségére utal. Pl.: könyvei.

- a birtokos személyjelek -m, -d, -a/-e, -ja/-je, -nk, -unk/-ünk, -tok/-tek/-tök, -k, -uk/ük,            -juk/-jük. A birtokos számát és személyét jelöli a birtokszón. Pl.: házam.

- a fokjelek a -b/-bb, leg-/legesleg-. A tulajdonságok összehasonlításának kifejező eszközei: magasabb.

- a kiemelő jel az -ik. A megnevezett dolgok másoktól való nyomatékos elkünönítésére szolgál. Csak közép- vagy felsőfokú melléknevekhez járul. Pl.: szebbik.

1. Főnév: 

A főnév a valóságban is létező, vagy ilyennek képzelt élőlények, élettelen tárgyak vagy gondolati dolgok nevét jelöli. A főnevek jelölhetnek valóságos vagy ilyennek gondolt fogalmakat: ezek a konkrét főnevek. Megnevezhetnek elvont fogalmakat, jelenségeket  is, ezeket elvont főneveknek nevezzük. A konkrét főneveknek jelentésük alapján két csoportja van: a köznevek és a tulajdonnevek. A köznév több egyforma dolog közös megnevezése. A tulajdonnév valakinek vagy valaminek saját, megkülönböztető neve.

A főnév a mondatban ragok segítségével bármely mondatrész szerepét betöltheti.

Kötlező toldalékaik:

- többes szám jele, birtokjel, birtoktöbbesítő jel, birtokos személyjel és néha a fokjelek.

2. Melléknév:

A melléknév személyek, tárgyak, dolgok tulajdonságait kifejező szó. A mondatban leggyakrabban jelző. Lehet állítmány vagy határozó is. A melléknevet fokozhatjuk: alsó-, középső-, felsőfok (ezen kívűl van túlzófok is: legeslegjobb). Pl.: jó, jobb, legjobb. A fokozás jelei: -b/-bb, leg-/legesleg-.

Sajátos toldalékok: a fokjelek, kiemelő jel és a többes szám jele.

3. Számnév:

A számnév személyek, dolgok, tárgyak mennyiségét, vagy sorban elfoglalt helyét kifejező szó. Két faja a határozott és a határozatlan számnév. A határozott számnév pontosan megnevezi a számot vagy a sorrendi helyet. Lehet tőszámnév (kettő), törtszámnév (ketted), és sorszámnév (második). A mondatban lehet jelző, állítmány, számhatározó és számállapot-határozó.

Sajátos toldalékok: a fokjelek, kiemelő jel és a többes szám jele.

A névmások

A névmás valódi névszókat (fő-, mellék- vagy számneveket) helyettesítő szófaj. A névmásoknak önmagukban nincs határozott jelentéstartalmuk, a beszédben válnak tartalmas szókká. Attól függően, hogy milyen szófajt helyettesítnek, megkülönböztetünk csak főnevet ún. egyirányú, és a fő-, mellék- vagy számnevet is helyettesítő ún. többirányú névmásokat.

Egyirányú névmások:

a: személyes: én, te, ő, engem, bennem

b: birtokos: enyém, tied, övé, enyéim, tieid, övéi

c: visszaható: magam, magad, maga, magunk, magatok

d: kölcsönös: egymás

Többirányú névmások:

a: mutató: ez, olyan, akkora, annyi

b: kérdő: ki, mi, milyen, mekkora, mennyi

c: vonatkozó: aki, ami, amilyen, ahány, amennyi

d: határozatlan: valami, valamilyen, némelyik, néhány

e: általános: bárki, mindegyik, semmilyen, akárhol

A mondatban általában ugyanazt a szerepet töltik be, mint a helyettesített fő-, mellék- vagy számnevek. Bővíthetőségük azonban korlátozottabb, a névmásnak csak ritkán lehet határozója: kétszer annyi, pontosan olyan; esetleg értelmező jelzője: te, a verseny győztese...

- a személyes névmás: külön jelentésárnyalat nélkül helyettesíthet főneveket. Egyirányú névmásfajta

- a visszaható és a kölcsönös névmás: főnévre utalnak, de sajátos jelentéssel

- a birtokos névmás: nem egyetlen szóra, hanem két szó viszonyára utal: a birtokos és a birtok viszonyára.

- a mutató névmás: kifejezhet azonosítást, nyomósítást, helyettesítő szerepében érintkezik a személyes névmással

- a vonatkozó névmás: kötőszóként bevezeti a tagmondatot, és egyúttal teljes értékű mondatrészi szerepe is van benne

- a kérdő névmás: mint a kiegészítendő kérdés legfőbb kifejezőeszköze egy a kérdezőtől nem vagy nem jól ismert fogalomra utal. Mindig a mondat főhangsúlyos része.

- a határozatlan névmás: ezen a néven többféle jelentéstartalmú névmást foglalunk össze: kifejezhet határozatlanságot, általánosítást és tagadást.

Az ismétlődő főnevet nem mindig kell névmással helyettesítenünk (névmásítanunk). A másodszor előforduló szót sokszor ki is hagyhatjuk (törölhetjük).

Igenevek

Az igenév igéből képzet olyan főnév, melléknév vagy határozószó amelynek igei tulajdonságai is vannak. Tipikusan átmeneti szófaj. Az igenevek közös tulajdonságai:

- igei tulajdonságaik vannak

- igéből képzettek

- minden fajtájuk képzett szó.

Minden igenév jellegzetesen kétarcú szófajta: igei természetükhöz - a képző révén - járul egy másik szófaji sajátosság: főnévi, melléknévi vagy határozószói jelleg. Ezért mondatbeli szerepük, viselkedésük is kettősen alakul. Hogy milyen mondatrész szerepét töltik be, az attól függ, hogy melyik szófaji sajátosság érvényesül bennük a képző révén. De az, hogy határozóval és tárggyal bővíthetők, igei származásuk következménye.

1. A főnévi igenév igéből -ni képzővel létrehozott származékszó, amely elvontan fejez ki cselekvést, történést, létezést, állapotot: sétálni. A mondatban főleg alany, tárgy és határozó szerepét tölti be, de a kell, lehet, szabad... állítmányok mellet alany is lehet. Pl.: tanulni, olvasni, enni.

2. Melléknévi igenév olyan -ó/-ő (egyidejűséget kifejező), -t/-tt (előidejűséget kifejező), -andó/-endő (utóidejűséget kifejező) képzős származékszó, amely az igei alapjelentést tulajdonságként nevezi meg. Mondatban leggyakrabban jelző, de határozó, állítmány lehet. Tárgya és határozója lehet. Pl.: olvasó, felásott, megoldandó.  

3. A határozói igenév olyan -va/-ve, -ván/-vén (zárómorféma) képzős származékszó, amely a cselekvésfogalmat határozói körülmények közt nevezi meg. A mondatban rendszerint mód- vagy állapothatározó. Bővítményei az igéhez hasonlóan a tárgy és határozó.

Határozószók

A cselekvés, történés, létezés helyét, idejét, módját vagy a cselekvő állapotát kifejező szók: kint, most, rögtön, együtt. A határozószó a mondatban mindig határozói szerepet tölt be. Csak határozója lehet. A határozószók rag nélkül is megjelölik a cselekvés helyét, idejét és egyéb körülményeit. 3 csoportot különböztetünk meg a határozószók körében: hely-, idő-, módhatározószó.

A helyhatározószó a cselekvés, történés, létezés helyét jelzi.

Az időhatározószó a cselekvés, történés, létezés idejét jelzi.

A módhatározószó a cselekvés, történés, létezés módját jelzi.

A névmásokból származó határozók:

A táblázat a hasonlóságot mutatja a névmások és a határozószók között:

A névmásokból származó határozószók hasonlítanak a névmásokhoz:

- csak a beszéd vagy az írás szövegében kapnak határozott jelentést

- mutató, kérdő, határozatlan, általános értelműek lehetnek.

Módosítószók, indulatszók

A mondatok jelentős részében találhatunk egy-egy olyan szót, mondatrészletet, amely egyetlen más szóval sem alkot szerkezetet, nem kérdezhetünk rá a szokásos kérdések egyikével sem. Ilyenek a megszólítások, az indulatszók és a módosítószók. Közös tulajdonságaik:

- nem épülnek bele a szintagmák láncolatába

- igen fontos többletet adnak a mondat tartalmához.

 A módosítószó úgy módosítja az egyes mondatrésznek vagy az egész mondatnak a tartalmát, hogy a beszélő állásfoglalását is kifejezi. Önmagában sosem mondatrész. Fajtái:

1. érdeklődést, kérdést kifejezők. Pl.: vajon, -e

2. bizonyosságot, igenlést, állítást kifejezők. Pl.: igen, bizony, persze

3. bizonytalanságot kifejezők. Pl.: talán, esetleg, aligha.

4. tagadást, tiltást kifejezők. Pl.: nem, ne, se, sem

5. óhajtást kifejezők. Pl.: bár, bárcsak, csak.

Az -e érdeklődést kifejező módosító szócskát mindig az állítmányhoz kapcsoljuk.

A mondatszók önmagukban tagolatlan mondatként vagy tagmondatként álló szavak. Két csoportja van: az indulatszók és a felelőszók.

- Az indulatszó a beszélő érzelmeit, akaratát fejezi ki tagolatlan formában. Megkülönböztetünk érzelmet nyilvánító (Hajh! Jaj! Teringettét! Fúj!), akaratnyilvánító (Pszt! Csitt! Nana! Hajrá!) és az akaratnyilvánítón belül állathívogató, -terelő (cicic, pipi, gyí, hess) indulatszavakat is.

- A felelőszók tagolatlan mondatok. Vagy megválaszolják a kérdést: Igen, persze, vagy kérdeznek: Nos? A felelőszók mindig mondat értéküek. Nemcsak igenlő és tagadó választ adhatunk velük egy eldöntendő kérdésre, hanem kifejezhetünk velük bizonyosságot, kételyt, bizonytalanságot is.