Menü












Hét képe

Linkajánló






A magyar fegyveres erők egyenruházata
A XVIII. századtól napjainkig a katonai egyenruhák számos változásokon mentek keresztül. A korszerűsítés folyamatosan zajlik, hamarosan a téli alsó is rendszerbe áll.
Összeállításunkban visszatekintünk az elmúlt évszázadok és évtizedek ruházataira és előre a közeli jövőbe.

   

Komfortérzet és tépőzár:

a magyar fegyveres erők egyenruházata

A hagyományos magyar katonai viselet török és délszláv hatásra a XVIII. század második felében alakult ki. Több országban is elkezdtek kialakulni a huszárezredek és szinte mindenhol a magyar hagyományos katonai ruhákhoz hasonlatos egyenruhát (csákót, zsinóros dolmányt, mentét, szűk nadrágot, valamint ívelt torkú sarkantyús csizmát) készítettek a huszárok számára. A huszárokat leszámítva azonban más fegyvernemeknél sokáig nem alakult ki a magyar jellegű egyenruházat.

A császári-királyi haderő magyar gyalogezredeit zsinóros, szűk nadrág különböztette meg a német gyalogezredektől, a kabát ujjhajtókáján pedig dísz ékeskedett. E díszt medvekörömnek nevezték, és állítólag Mária Terézia azért vezette be, hogy magyar vitézei ne a kabátujjukba töröljék orrukat. „A sűrű zsinórozás egyik fontos funkciója az volt, hogy a kardcsapástól védjen, ugyanakkor díszként is szolgáljon”, mondja Baczoni Tamás őrnagy, a Hadtörténeti Intézet Általános Gyűjteményi Osztály főmuzeológusa. „Ráadásul ez szolgáltatta a gombolást - a hagyományos magyar ruhán ugyanis nincs gomblyuk. Ez a ruházat azonban egy idő után drága volt, áttértek hát az egyszerűsített formára, a 19 század közepén. Az 1848-as forradalom és szabadságharc környékén a rövid derékbeszabott ruhákat felváltották a hosszúak.”

Baczoni Tamás szerint a polgárság és a katonaság divatja mindig kölcsönhatásban állt egymással. „ A 18. század végéig nincs is nagy eltérés a katonai egyenruha és a polgári ruha között. A csákó az első olyan fejfedő, ami kifejezetten katonai viselet volt és amely a polgári divat változásait követi később; mikor a civilek például magas cilinderben járnak, a katonai csákó is magas lett”, magyarázza az őrnagy.

A 19. század közepén a polgárosodó divattá a régi nemesi öltözet vált, tehát a hagyományos térdnadrág harisnya és frakk, a hosszabb ruhák feltűntek a seregben is. Megjelent az igény egy jellegzetesen magyar egyenruhára, hiszen többször is megtörtént, hogy a harctéren a császári és a magyar oldalon álló ezredek egyszerűen összekeveredtek.

Az első honvédzászlóaljak megszervezésekor csak barna posztó állt a kincstár rendelkezésére, ezért barna atillát és hagyományos kék nadrágot kaptak a katonák, magyaros zsinórozással. „Az egyenruha változások általában politikai változásokhoz is köthetők, tehát szimbolikus jelentőségük is van. Mikor 1848-ban felállítják a magyar honvédséget, újfajta ruha jelenik meg: a hosszabb, atilla-szabású, ritkább zsinórzatú egyenruha”, mondja Baczoni Tamás. „1848-ban még kézzel varrták a ruhákat, így nehéz dolga volt a szabónak, aki a rengeteg zsinórt felvarrta”, teszi hozzá az őrnagy.

A szabadságharc leverése után a Császári és Királyi Hadsereg részeként felállított Magyar Királyi Honvédség tisztikara szerette volna, ha visszaállítják az 1848-as honvéd egyenruhát, ám ez nem történt meg, maradt hát az osztrák mintára szabott kék felsőruházat, a katonák pedig piros nadrágot és sapkát kaptak.

„A 19. század végén a hadsereg viselete ekkor differenciált volt. Hiába állt sok katonából a sereg - hiszen bevezették az általános hadkötelezettséget -, ám olyan értelemben mégsem nevezhetjük tömeghadseregnek, hogy nem viseltek tömegegyenruhát: a huszároknak huszár egyenruhájuk volt, az ulánusoknak ulánus, a tüzérek is saját egyenruhát viseltek. Ezek különféle hagyományokból merítettek - például az ulánusok a lengyel csapat ruházatáról mintázták egyenruhájukat”, mondja Baczoni Tamás.

A 19. század vége felé egyre erősödtek azok a hangok, melyek saját magyar egyenruhát követeltek. Egy idő után végezetül az udvar rábólintott: a honvéd gyalogság díszruhája a sötétkék atilla lett meggyszínű zsinórral felszerelve, a lovasság pedig kék felsőruhát kapott vörös nadrággal és fehér prémű mentével.

A nagy változásokat nem politikai, hanem a technikai, technológiai fejlődés hozta meg: megjelentek az ismétlő fegyverek a 19. század végén, amelyek megváltoztatták az egész harceljárást is. Ekkor már nem állt ki a sereg nagy tömegekben a csatamezőre, hanem épp ellenkezőleg: el kellett bújni az ellenség elől.

„A szakírók mindig az angol-búr háborút és az orosz-japán háborút emlegetik, mikor feltűnt a stratégáknak, hogy olyan egyenruhára van szükség, ami kevésbé feltűnő. Addig a ruhák színvilágának több összetevője volt: a kék azért volt népszerű, mert indigóval festették, a piros ruhákat pedig buzérgyökérből készítették el. Mikor a napóleoni háborúk idején bevezették a kontinentális zárlatot, nem tudták behozni a kék indigót Indiából, így nem volt kék anyag. Éppen ezért egy időre átruházták fehérbe a francia gyalogezredeket, amíg megint nem sikerül kék anyagot csinálni. Azért is voltak fontosak ezek a színek, mert a kézzel vezérelt csaták időszakában nem volt más lehetőség a kommunikációra, fel kellett ismerni a saját seregeiket. Hozzájárult ehhez az is, hogy ekkor még füstös lőport használtak, tehát a csatatereken nagy füst uralkodott. Ezért alakultak ki a jellegzetes színek: a pirosat az angolok, a kéket a franciák, a fehéret az osztrákok használták”, mondja Baczoni Tamás.

A váltás következtében eltűntek a színes és díszes egyenruhák, helyükbe a rejtő színű egyenruha lépett.

A monarchia hadserege 1908-ban állította rendszerbe az új, csukaszürke tábori ruházatot, aztán 1915-ben áttértek a tábori szürke ruházatra. Bizonyos hagyományos karakterisztika azért megmaradt: így az ívelt zsebfedő, valamint a rendfokozati jelek is megmaradtak hagyományos formájukban, a galléron.

A bőrből készült öveket, szíjakat már nem festették le csillogó fekete fedéssel. A lovasság viszont így is színes egyenruhában vonult a frontra 1914-ben (igen hamar beszüntették hát a piros nadrágot, amelyet a szürke szín követett).

A 19. század végére a legtöbb sereg már a kék és a szürke valamilyen árnyalatát hordta magán – csupán az angolok tartották meg a piros színt.

„A búr és az orosz-japán háború tapasztalatai tehát azt mutatták, szükség van valamilyen terepszínű ruhára. Kétfelé vált a világ ekkor: az egyik része a szürkére szavazott (Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia), a másik pedig a keki színre váltott – például az angolok, az oroszok és az amerikaiak”, mondja a főmuzeológus.

Az I. világháború –tehát az első tömeges gépi háború igazolta a tapasztalatokat. Formájában egyszerűsödött az egyenruházat és megjelentek olyan kiegészítő elemek, amik korábban ilyen formában nem voltak ismertek, például a rohamsisak (ami ugyan új találmány volt, de eredete visszavezethető a középkorba), a színes ruhák pedig végleg eltűntek, illetve a díszalakulatok ruhatárában maradtak.

Az 1918-19-es forradalmakban a katonák továbbra is a tábori szürke egyenruhát viselték, különböző kiegészítőkkel, jelvényekkel (az 1919-es kommunista hatalomátvétel után a vörös csillagos jelvényeket viselték).

Az ellenforradalmi Nemzeti Hadsereg szintén a régi ruházatot hordta, ők azonban magyarosabbá akarták változtatni az öltözéküket, így alkották meg a Bocskai-süveget, amely később (a jellegzetes darutollal és topándísszel) a Nemzeti Hadsereg szimbólumává vált.

„A háború után Magyarországon áttértek a keki színű egyenruhákra”, mondja Baczoni Tamás. „Egyrészt szakítani akartak a monarchiás hagyományokkal, másrészt, mivel a Nemzeti Hadsereg Szegeden szerveződött, ahol gyarmati franciák tartózkodtak - mi pedig a franciáktól kaptunk ruhaanyagot -, ez lett az alap egyenruha, később pedig Angliából rendelt posztót a Kincstár. Ismét feltűnik az ívelt zsebfedős szabás, amelyet úgy magyarosítanak, hogy a galléron lesz egy sújtás, a gombokon pedig a Szent Korona lesz látható. Az I. világháború előtt, mikor bevezetik a rejtő színű egyenruhákat, a parádés ruhák ugyan megmaradnak, de csak díszben hordják. A háború után kompromisszum születik: egyrészt az ország gazdasági teljesítőképessége sem teszi lehetővé, másrészt pedig a trend az, hogy olyan ruhája legyen a katonának, ami alkalmas parádéra is és háborúba is. Így alakul tehát ki, hogy a rejtett gombolást nyílt gombolásra cserélik, aminek persze hátulütői is vannak: a rejtett gombolás nem akad be, valamint lehet benne kúszni.”

Visszahozták az atillát is, ám költségei miatt nem volt népszerű, ezért a 30-as évek elején kivonták a rendszerből. A húszas, harmincas években állógallért kapott az egyenruha, majd elkezdtek a katonai szakírók arról cikkezni, hogy elavult, kényelmetlen (plusz nyakszegélyt is kellett hozzá hordani) és alkalmatlan, így 1939-ben bevezették a lehajtott gallért.

A második világháborúban kiderült, hogy ez a ruha sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, hiszen ez a háború már nem is gépi, hanem inkább gépesített mozgóháború volt. Újfajta modern egyenruhákra volt hát szükség: a katonai egyenruha hagyományos anyaga évszázadokon keresztül a posztó volt, ám ekkoriban kezdenek áttérni modernebb anyagokra, megjelenik a modernebb szabás is és elterjednek a tereptarka ruhák.

„Az első világháború alatt már mesterlövészek saját maguknak készítettek ilyen típusú ruházatot - ebből merítették az ötletet, hogy iparilag állítsák elő a tereptarka uniformist”, mondja Baczoni Tamás. „Eredetileg csak plusz ruhának szánták a rendes egyenruha fölé, elsősorban mesterlövészeknek, felderítőknek, ejtőernyősöknek. A Waffen-SS viselt már ilyen egyenruhát. Az első álcaruhák általában kezeslábasok vagy köpeny voltak és ez volt az első olyan ruha, amit már önmagában is lehetett hordani, ugyanakkor hidegebb időben a rendes ruha felé is fel lehet venni. Ez az ősapja tehát az össze mai katonai öltözetnek”, teszi hozzá az őrnagy.

A II. világháború hatalmas mértékben megváltoztatta a katonák külsejét: szinte minden dísz eltűnt, és a totális háború a végletekig leegyszerűsítette az egyenruhát. Megjelentek a modern harctéri uniformisok (az álcázó ruhák és a téli paplanruhák) is, de ezek a kellő anyagi és ipari háttér hiánya, valamint a konzervatív hadvezetés miatt nem terjedtek el.

A háború után az újjászerveződő Honvédség ismét egyenruhát cserélt. Bár gazdaságilag nem volt jó döntés, ám a hadvezetés rájött arra, hogy egy korszerű, új egyenruházati rendszert kell bevezetni, amellyel új imázst is teremthetnek a demokratikus Honvédség számára.

A második világháború után a terepszínek háttérbe kerültek. Visszatérnek a posztóhoz, a tiszteknek és tiszthelyetteseknek pedig fazonos ruhát vezetnek be, amit nyakkendővel, inggel lehet viselni.

Az új ruházat részben a Horthy-korszak repülő-uniformis tradícióit tartotta szem előtt és utalt a politikai vezetés angolszász kapcsolataira is.

1949-ben új egyenruhát vezettek be, amely már hasonló volt a szovjet mintához: a zubbonyok ismét zártnyakúvá változtak – a nyakkendős viseletet túlságosan polgáriasnak ítélték–, a tányérsapkák tányérrésze kisebb lett, a váll-lapok pedig szélesebbek lettek. A Kossuth-címeres gombokat felváltották a Népköztársaság új címerével, a Rákosi-címerrel, a hatágú rendfokozatjelző csillagokat pedig ötágúakra cserélték.

„1951-től áttérnek egy teljesen szovjet típusú egyenruhára: az akkori gazdaság szempontjából óriási pazarlás volt egy év után lecserélni az egyenruhát. Az 1949-es egyenruha meg sem érte a szabványosítást, mert mire szabványosították volna, megszűnt”, meséli Baczoni Tamás. „A szovjetek ugyan nem várták el az egyenruha változtatását, csupán azt akarták, hogy ha kitör a háború, legyen egy megbízható szövetségesük. A béketáboron belül például Lengyelország vagy az NDK megtartották viseleti hagyományaikat; még a vörös csillagot sem hordták mindamellett, hogy ugyanakkor a varsói szerződés két legfontosabb hadserege volt.”

Később bevezették a tábornoki díszruhát, a „Balaton-kék” ruhát szovjet mintára: „ Ez egy állatorvosi lónak tekinthető torzszülött volt, mivel a jellegzetes szovjet formát próbálták magyar elemekkel ellátni. Ezt összesen két díszszemlén viselték a tábornokok, majd soha többet nem vették fel, mivel nem nyerte meg a tetszést.

Egy magyar gyalogos mindössze annyiban különbözött egy szovjettől, hogy a szovjeteknek álló galléros gimnasztyorka volt: ugyan magyarul ingzubbonynak hívták, mégis gimnasztyorkának nevezte mindenki, ahogyan a sapkát pilotkának”, magyarázza az őrmester.

A tisztek a szintén szovjet tisztekéhez hasonló „Sztálin-zubbonyt” viseltek, amelyek alsó zseb nélküliek voltak, és két bevágott zsebbel voltak ellátva. Rendfokozati jelzéseiket is le kellet cserélniük (két év leforgása alatt harmadszorra), mégpedig új, ötszögletű, széles szovjet váll-lapokra.

1956-ban a szovjet típusú váll-lapokat eldobálták, ahogyan a Rákosi-címert is és egy ideig átmeneti egyenruhát hordtak helyette. A Kádár-korszakban kompromisszum született: fazonos egyenruhát viseltek a katonák tányérsapkával és a váll-lapok is visszajöttek. A rendfokozat képe a monarchia időszakára hasonlított (ugyanakkor már ötágú csillagokkal díszítették).

Mindezt modernizálták az egész Kádár-korfolyamán: eltűntek a fegyvernemi színek, a hatvanas években megjelent a jellegzetes zöld gyakorlóruha, kialakultak a tiszti ruházat különféle formái, valamint megjelent a női egyenruha. A forradalom napjaiban feltűnt Bocskai-sapkákat 1958-tól megszüntették, az új egyenruhához ismét tányérsapkát húztak a katonák fejükre.

A sapkajelvény oválissá vált, a nemzeti színű középmezőbe ismét látható volt a vörös csillag. Ez a sapkajelvény azután egészen a rendszer bukásáig a katonák sapkáján díszelgett. 1960-ban pamutvászon gyakorlóruházatot vezettek be, ami pantallószabású nadrágból és kétzsebes zubbonyból állt.

A vietnámi háborúban az amerikai hadsereg ismét előveszi a terepszínt amely olyannyira elterjed, hogy ma már szinte alig találunk egyszínű egyenruhát viselő hadsereget.

„A terepszín arra szolgált, hogy elrejtse viselőjét. Ma már erre nincs szükség: a katonák napjainkban városi környezetben tevékenykednek. A terepszín mára inkább nemzeti hovatartozást mutat. Látszólag nincs különbség, de a szakértő szem felismeri a különböző nemzetiségeket, persze, ezeket kombinálják a megfelelő kiegészítő jelvényekkel. Minden egyenruhának megvannak az éghajlati sajátosságai: létezik külön sivatagi egyenruha, most pedig a legújabb trend az ezredforduló óta a digitális terepszín minta, amit számítógéppel terveznek meg. Az amerikaiak azzal is kísérleteztek, hogy bevezették az Army Combat Uniform-nak nevezett egyenruhát- ez szürkés és mindenhol viselhető”, mondja Baczoni Tamás.

A vietnami háború tapasztalatai után a világszerte elterjedő terepszínű gyakorlóruházat a Magyar Néphadseregben is megjelent. Előbb terepszínű esővédő ruházatot, álcázó kezeslábast, hálózsák-huzatot rendszeresítettek, majd 1987-ben az ejtőernyősök és a repülőszerelők terepszínű gyakorlóruhát, az ejtőernyősök és a hadihajósok zöld barett sapkát kaptak.

Ekkoriban közvélemény-kutatást tartottak az egyenruhákról: „1990-ben szakemberek kifejlesztettek különböző ruhaváltozatokat, ezeket kiállították a Hadtörténeti Múzeumban, ahol lehetett szavazni, a válaszokat pedig összesítették”, meséli Baczoni Tamás.

Az új ruha visszatért a hagyományokhoz, hiszen a fekete pantalló, mint társasági viselet még a monarchiában és a Horthy korszakban is létezett, csak később megszűntették, mint fasiszta csökevényt. Visszahozták az ívelt zsebfedőt is, a nyitott gallér megmaradt. Maradt a zakó-szabás, a gallérra felkerültek a rendfokozatok és tányérsapkát vezettek be, a tiszthelyettesek Bocskai-sapkát kaptak, és bevezették a négyszínnyomású tereptarkát - ami ma is létezik.

A rendszerváltás után igyekeztek megszabadulni a volt rendszer szimbólumairól: az akkoriban lezajlott közvélemény kutatás a katonákat kérdezte arról, hogy a gyakorlóruhát vagy a társasági ruhát változtassák meg? Mindenki a gyakorló ruházatra szavazott, ezután mégis új társasági ruhát vezettek be.

Tervezték nagytársasági egyenruha bevezetését is, erre azonban végül nem került sor, mivel állítólag a sötétbarna nem tetszett Antall József miniszterelnöknek. Köznapi ruházatként megmaradtak a régi egyenruhák, ezeken csak a jelvényeket, díszítéseket cserélték ki.

A társasági ruházat téli formája az 1988-ban újra bevezetett posztóköpeny felújított változatát jelentette, a rendfokozati jelzések pedig ismét a karra kerültek, mint ahogyan azt 1942 és 1945 között viselték.

A modernizált gyakorlóruházat első változata ugyan még olívzöld színben készült, de mire használatba került a kilencvenes évek közepétől, már terepszínű anyagból varrták. A szakemberek az addigi háromszínnyomású magyar terepszín-mintát mellőzték és angolszász mintára alapján egy új, négyszínnyomású terepszín-mintázatot fejlesztettek ki a NATO függvényében.

Az iraki békemisszió, valamint az afganisztáni ISAF-misszióban való részvétel következtében szükségessé vált a sivatagi gyakorlóruha beszerzése.

Először kiadták az amerikai hadsereg háromszínnyomású sivatagi alapanyagából készített átmeneti egyenruhát, 2004 novemberétől viszont bevezették a magyar fejlesztésű, négyszínnyomású sivatagi terepszínű anyagból készült egyenruhákat. Az eddigi pamut alapanyagú gyakorlóruházatot fokozatosan felváltotta a missziókban bevált műszál és pamut alapanyagokból készült ruházat. 2001-ben a tányérsapkát is eltörölték, mint posztkommunista csökevényt és Bocskai-sapkát vezettek be helyette. „További változás, hogy a rendfokozatokat tépőzárral lehet felhelyezni”, hangsúlyozza Baczoni Tamás.

Hazuga Károly vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokhelyettese a honvedelem.hu-nak elmondta: tervezik a hadigyakorló ruhák korszerűsítését: „A kabátbélést és az esővédőt váltjuk majd ki, nem lesz külön esővédő”, mondta a vezérőrnagy. „Új technológiákkal kísérletezünk. Ezek a hadigyakorló ruhák már rendszeresítve vannak, Afganisztánban már viselik őket.”

Tervezik továbbá bevezetni a polár bélést a gyakorló pulóver helyett, és folyamatban van az új köznapi pulóver korszerűsítése is. „Azt is szem előtt tartjuk, hogy színben és anyagban is harmonizáljon”, mondta a vezérőrnagy, aki hozzátette: „A háromnegyedes és négynegyedes ballon már csapatpróbán van, valamint téli alsót tervezünk rendszerbe állítani. A bakancs már rendszeresítve van -létezik nyári és sivatagai viselet-, amellyel majd javítjuk a komfortérzetet”, tette hozzá.

  forrás: honvedelem.hu

Szerkesztőség

Mottó

„Életünk célját három szóba foglalva kiáltsuk
 egy szívvel, egy lélekkel:
A hazáért, mindhalálig!




           

Music


Látogatók

free counters

Üzenőfal

  • _Never_ (F/22)

    dandártábornok <---( legalacsonyabb ) vezérőrnagy altábornagy vezérezredes

    2014. jan. 16 20:01
  • lord (F/33)

    azt kérdezném meg melyik a legalacsonyabb tábornoki fokozat?

    2013. márc. 18 20:55
  • budayday (F/24)

    Iphone-osok figyelem: https://featurepoints.com/r/VVJENV, jailbreak nélkül lehet fizetős appokat ingyen beszerezni egy kis időráfordítással, nagyon hasznos !!! Ha van kérdés írj nekem!

    2013. jan. 28 16:19
  • Christie_Hot (L/25)

    :3 jajj nagyon köszi. *elpirult*

    2010. aug. 27 10:30
  • Már nem tag 

    Figyelem emberek! Ezt a magazint tessék beállítani kezdőlapnak!!!!! 100% hasznos infó!

    2010. aug. 27 00:10
  • Christie_Hot (L/25)

    szia! kösz a kommentet meg a többit. ^^ igyekszem sokmindent ide összegyűjteni.

    2010. aug. 26 16:33
  • Már nem tag 

    Szia! Nagyon tetszik a magazin, nagyon jól be van mutatva minden! Akit érdekel vmilyen szinten az tényleg meg tudhat itt mindent! Csak gratulálni tudok hozzá:) érdekes cikkek, élvezettel olvastam..igaz nem végig de megéri olvasni, és fogom is:) Sok sikert a továbbiakban mind a katonasághoz és a magazinhoz is! Örültem hogy itt járhattam:) Szia.

    2010. aug. 26 16:23

Magazinról

Alapítva: 2010.08.24.

Tegnapi látogatók: 14

Látogatók az előző hónapban: 546

Látogatók a jelenlegi hónapban: 403

Feliratkozottak: 9

Magazin helyezése: 1115

Tooltip szövege ide jön
Close

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez