A MEG NEM BOCSÁJTOTT-THE UNFORGIVEN
3.RÉSZ-A SÖTÉT NAPOK
3.RÉSZ-A SÖTÉT NAPOK
Nincs mit tegyen.Az események sodorják magukkal,nem tud a sors elől menekülni.
Az út az árvaházig hosszú volt,de mégis olyan gyorsan odaértek.Legalábbis szerinte.
Az árvaház rdegnek és félelmetesnek tűnt.Vasbetonból épült,a földszinti ablakokat régi,rozsdás fémrács védte.De igy is sok helyen be voltak törve.A falai eredetileg narancssárgára voltak festve,de a festék szinte teljesen lekopott.Olyan volt,mint egy börtön.
,,Ez nem igazság''-gondolta.
-Nem olyan rossz hely ez,mint amilyennek látszik.-mondta a nő.
Mentek az ajtó felé.Közben az egyik közelben parkóló autóból kiszállt valaki.Magas,negyven év körüli férfi volt,és elég rosszkedvűnek tűnt.
-Várjanak!-kiáltott Zalánék után.
-Miért?-kérdezte Márta.
-Én vagyok az árvaház igazgatója.
-Örülök,hogy megismerhetem!-és kezet fogtak.
-Örökbe akar fogadni valakit?
-Nem.a fiút hoztam ide,szegénynek meghalt az anyja.És az egészségi állapotom nem engedi meg,hogy rá is költsek.-ezután egy idegen nyelven kezdtek beszélni.
-Már meg tudom érteni magát.-mondta az igazgató.
-Hát nem szörnyű,mik vannak manapság?
-Igen.-többet nem mondott.
Bementek az árvaházba.Ott néma csend volt,a folyósók üresek voltak,csupán egy takaritónő dolgozott.Az igazgató ezt azzal magyarázta,hogy a gyerekeket most épp templomba vitték.Zalán rettegve nézte a szürke ,rideg falakat,amik között majd fog élni. Már ha túléli.
Befogadták,bár az igazgatónak mintha terhére esettt volna.Pedig a fiú nem tehetett semmiről.Viszont érezte,hogy az anyja halála,a nagynéni és az igazgató fura viselkedése között valamilyen összefüggés van.DE ezen nem gondolkozhatott sokat,mert miután elintézték a hivatalos papirokat,az igazgató az új szobájába kisérte.
A szoba az első emeleten volt.Négy vaságy volt a szürke falak mellett,mindegyiknél éjjeliszekrény.A kis ablakon át nem sok fény jutott be.Lámpa nem volt.
-Ha valami bajod van,ne engem zavarj,hanem keresd meg a nevelőt.Földszint,négyes szoba.És a 2.emeletre fel ne menj!
-Miért?
-Mert azt mondtam!
-Rendben...-vagyis semmi nem volt rendben,de most nem igazán volt kedve mást monddani.Leült azegyik ágy szélén,és könnyes szemmel nézte az anyukája fényképét,ami a karórájában volt.azon kivül mindent elveszitett,csupán pár pillanat alatt.Még a kutyáját és macskáját is.A sok eseménytől elfáradt és elaludt.Álmábanegy virágos réten járt,pont olyanon,mint ahol nyáron volt kirándulni.
Hirtelen ajtócsapkodásra ébredt.
-Hé,mit keresel az ÉN ágyamon?!Azonnal tűnj el onnan!-kiabált a hyt év körüli kislány,aki az előb b jött be.Zalán viccesnek találta,hogy miyen hisztis a lány.
-Mondd,hogy kérlek szépen!
-Nem mondom,te hülye!
-Hogy beszélsz?
-Úgy,ahogy tanultam.
-Na jó,felkelek.-egyezett bele,pedig még szivesen aludt volna.
-Igy mindjárt más.Új vagy itt?Vagy csak eddig nem találkozhattunk veled,mert az alagsorban raboskodtál?
-Új vagyok itt.
-Stegény...készülj fel rá,hogy itt rosszabb lesz,mint egy börtönben-mondta az a fiú,aki az előbb lépett be az ajtón.
-Legalábbis nekünk.-tette hozzá a kislány.
-Miért pont nrűekünk?
-Ha kiváncsi vagy rá,elmondjuk.-vette át a szót a fiú.-Ha valaki idekerül,és valami nincs rendben a csládjával,akkor azt szinte rabként kezeleik.Mi már ezt jól tudjuk.Én mártizenhat éve vagyok ezen a ... helyen.Már csak két évet kell túléljek.
-Tényleg?
-Igen,de most siessünk,ha nem akarunk éhen maradni.Majd délután még elmondok néhány fontos szabályt,ha élni akarsz.
Aznap már nem jutott neki ebéd.Az ebédlőben olyan volt,mintha vadállatok közt lett volna.Szinte eltaposták,ahogy ment az asztal felé.Abban a világban,ahol eddig élt,ilyen sosem fordult elő.Minden szép,jó,és igazságos volt.Ehhez hozzászokott,és remélte,hogy itt se annyira rossz minden,mint amilyennek tűnik.Gondolta,hogy lemegy az ebédlőbe,hátha van még maradék.Nem volt.Akkor majd megkérdezi a nevelőt,hogy hol van a legközelebbi bolt,hogy vegyen valamit.De őt sehol sem találta.Ezért gondolta,hogy benéz az igazgatóhoz,remélve,ohgy nem lesz belőle baj.Először kopogott az ajtón,és amikor az igagató mondta,hogy bemehet,bement.
-Hát te mit keresel itt?Nem megmondtam,hogy hagyj békén?!
-Bocsánat,csak aztért jöttem,hogy megkérdezzem,a hol van a legközelebbi üzlet,mert...
-Menj már innen!
-De...
-Nincs semmi de.
-??
-Most azonal mész és lemosod az autómat!És ne szólj semmit.
Nem szólt semmit,de az igazgató mégis megpofozta,és elrángatta a parkolóig,ahol állt a kocsija.
Zalán szótlanul lemosta az autót,de végig könnyek hullottak a szeméből.Utálta világot,és ami történik körülötte.Lemosta az autót.Mikor befejezte,vissza akart menni,de az igazgató nem emgedte.
-Még nem tiszta.-mondta.És kritikus szemmel nézte,ahogy Zalán dolgozik.És ezt még párszor eljátszotta ezt.Végül a fiú megelégelte,és betörte a kocsi ablakát.De rájött,hogy nem kellett volna.Félt az igazgató haragjától,és elszaladt.Minél messzebbre akart jutni,pedig zuhogott az eső.A vihar kegyetlenül tépte a magasan szálló madarak szárnyait és a fákat,de őt ez nem érdekelte.Csak futott előre.Át akart menni az utca másik oldalára,nem is figyelte,hogy az autók suhannak el előtte.Ahogy már majdnem átért,látta,hogy egy autó száguldva jött felé.Már késő volt,hogy elszaladjon.Egyszer csak minden elsötétült.
Mikor felébredt,egy kicsi,sötét szobában találta magát.Nem tudta,hogy nappal van,vagy éjszaka.Szíve még hangosan vert,alig ébredt fel rémálmából.Fején kötés volt,a kajain sebhelyek voltak,a lába gipszbe volt téve.És iszonyú fájdalmat érzett.Már hetek óta ott volt.
,,-Sajnos túlétem...biztos ez lehet a betegszoba...'' -gondolta.De azért örült,hogy legalább gondoskodtak róla-az ágya melletti kis asztalon egy tál leves volt.Neki mégse volt kedve és ereje,hogy felekljen,ésegyen.Pedig éhes volt.
Inkább feküdt az ágyában,és bámulta a mennyezetet.Nem,egyáltalán nem őrült meg.Hanem nagyon szomorú és csalódott volt.Csalódott a világban,és csal azt várta,hogy elmehessen.
Még hetekig volt ott.Szörnyű hetek voltak azok.Bár az egyik nevelőnő minden nap bement hozzá,beszélgetett volna,de Zalánnak nem volt kedve hozzá.Egész nap feküdt az ágyban,és semmit sem evett.A nevelőnő be akarta utalni a kórházba,de az igazgató nem engedte.
Egy hétig minden éjjel rémálmok gyötörték...de végül azok is elmúltak.utána már nem volt olyan rosszkedvű,és kezdett felépülni.a nevelőnő ki akarta vinni az udvarra,hogy ne egyfolytában a szabában legyen,de a fiúnak nem volt kedve hozzá.Ekkor már elfogyott a türelme:
-Szobanövény akarsz lenni?-kérdezte.
-Nem igazán.
-Kérlek,ne legyél már olyan szomorú,lehet,hogy most ezen nehéz túllépni,de az élet attól még megy tovább.Tudom,hogy ezt nehéz elfogadnil.Saját tapasztalatból mondom.Hidd el,csak segíteni akarok.
Zalán felnézett,és mosolygott.
-Most csak a kedvemért mosolyogsz?
-Jó,kimegyek.De... nem tudok felállni.
-Erre van a tólószék...ott ni,a sarokban.
-Eddig nem figyeltem.
A fiú nem szerette,hogy ki van szolgáltatva másoknak,és egydül semmit se tehet,és ez majdnem teljesen az ő hibája.Nem sokat lehetett kint,mert az orvos nem engedte,de neki sem volt kedve hozzá.Kint sütött a nap és az ég tiszta,kék volt.Az udvaron rajtuk kívül csak ajuharfák ágain tanyázó varjak voltak.
Telt az idő,és már a saját lábán is megtudottt állni-persze,nem sok idejig.Kezdett újra a régi lenni.Már nem volt minden napja olyan borzalmas.De a jólét már nem sokáig tartott.A nevelőnőt kirúgták az állásából,mert állítólag ellopta az igazgató pénztárcáját.De igazából más oka volt.
Zalánnak ezután már semmi jó nem jutott.Az igazgató még így is arra kényszerítette,hogy mossa fel a fólyósókat minden nap,amíg a takarítónő szabadságon van.Pedig a lába el volt törve.Nem ellenkezhetett,mert akkor megverték.
Miután lekerült a gipsz a lábáról,sántított.Az orvos azt gondolta,hogy így van rendjén,mert ilyen sok idő után nehéz újra járni,ezért az igazgatót nem vonhatták felelősségre.
Ez eddig még csak egy kis darab volt azokból a szörnyűségekből,amiket ezután túl kellett éljen.
Felment a szobájába.Csak Katinka-így hívták a kislányt- volt bent,az asztalnál ült,és sírt.Zalán ezen már nem tudott csodálkozni.De azért megkérdezte,hogymi a baja.A lány elmesélte,hogy annak a tizenéves fiúnak,aki velük egy szobában volt,még él az apja,csak börtönben volt,most kiengedék,és visszakaphatta a fiát.Zalán nem értette,hogy ebben mi lehet olyan rossz.Katinka elmondta,hogy az apa azért került börtönbe,mert betörő volt,de büntetett előéletű,ezért tizenöt évre ítélték.
-Hát ez nem valami jó.
-Igen ,és eddig ő védett meg minket az 'árvaház rémeitől'-néhágy tizenéves,akitől szinte mindenki retteg itt,mert ha valaki nem engedelmeskedik nekik valaki,azt megverik.
-Ne sírj,majd én vigyázok majd rátok.
-Pali úrra is?
-Az ki?
Katinka lehajolt,és hívogatni kezdte.A kövér,cirmos macska lomhán bújt elő az ágy alól.Még nagyon álmos volt.A kislány elmondta,hogy a macska csak néha szokott idejönni,legtöbbször az utcán kóborol,egy nagy,fekete kutyával.Zalán felismerte,hogy ezek az ő háziállatai.és akkor szöktek elé,mikor nyitva felejtette az ajtót.
-Mióta van nálad?
-Csak pár hete.
-Aha.
-Vigyázni fogsz rá?
-Persze!-és megsimogatta a macska bundás fejét.Pali úr élvezte.
-Látod,milyen hamar megkedvelt?-és nevettek.
Az árvaház rdegnek és félelmetesnek tűnt.Vasbetonból épült,a földszinti ablakokat régi,rozsdás fémrács védte.De igy is sok helyen be voltak törve.A falai eredetileg narancssárgára voltak festve,de a festék szinte teljesen lekopott.Olyan volt,mint egy börtön.
,,Ez nem igazság''-gondolta.
-Nem olyan rossz hely ez,mint amilyennek látszik.-mondta a nő.
Mentek az ajtó felé.Közben az egyik közelben parkóló autóból kiszállt valaki.Magas,negyven év körüli férfi volt,és elég rosszkedvűnek tűnt.
-Várjanak!-kiáltott Zalánék után.
-Miért?-kérdezte Márta.
-Én vagyok az árvaház igazgatója.
-Örülök,hogy megismerhetem!-és kezet fogtak.
-Örökbe akar fogadni valakit?
-Nem.a fiút hoztam ide,szegénynek meghalt az anyja.És az egészségi állapotom nem engedi meg,hogy rá is költsek.-ezután egy idegen nyelven kezdtek beszélni.
-Már meg tudom érteni magát.-mondta az igazgató.
-Hát nem szörnyű,mik vannak manapság?
-Igen.-többet nem mondott.
Bementek az árvaházba.Ott néma csend volt,a folyósók üresek voltak,csupán egy takaritónő dolgozott.Az igazgató ezt azzal magyarázta,hogy a gyerekeket most épp templomba vitték.Zalán rettegve nézte a szürke ,rideg falakat,amik között majd fog élni. Már ha túléli.
Befogadták,bár az igazgatónak mintha terhére esettt volna.Pedig a fiú nem tehetett semmiről.Viszont érezte,hogy az anyja halála,a nagynéni és az igazgató fura viselkedése között valamilyen összefüggés van.DE ezen nem gondolkozhatott sokat,mert miután elintézték a hivatalos papirokat,az igazgató az új szobájába kisérte.
A szoba az első emeleten volt.Négy vaságy volt a szürke falak mellett,mindegyiknél éjjeliszekrény.A kis ablakon át nem sok fény jutott be.Lámpa nem volt.
-Ha valami bajod van,ne engem zavarj,hanem keresd meg a nevelőt.Földszint,négyes szoba.És a 2.emeletre fel ne menj!
-Miért?
-Mert azt mondtam!
-Rendben...-vagyis semmi nem volt rendben,de most nem igazán volt kedve mást monddani.Leült azegyik ágy szélén,és könnyes szemmel nézte az anyukája fényképét,ami a karórájában volt.azon kivül mindent elveszitett,csupán pár pillanat alatt.Még a kutyáját és macskáját is.A sok eseménytől elfáradt és elaludt.Álmábanegy virágos réten járt,pont olyanon,mint ahol nyáron volt kirándulni.
Hirtelen ajtócsapkodásra ébredt.
-Hé,mit keresel az ÉN ágyamon?!Azonnal tűnj el onnan!-kiabált a hyt év körüli kislány,aki az előb b jött be.Zalán viccesnek találta,hogy miyen hisztis a lány.
-Mondd,hogy kérlek szépen!
-Nem mondom,te hülye!
-Hogy beszélsz?
-Úgy,ahogy tanultam.
-Na jó,felkelek.-egyezett bele,pedig még szivesen aludt volna.
-Igy mindjárt más.Új vagy itt?Vagy csak eddig nem találkozhattunk veled,mert az alagsorban raboskodtál?
-Új vagyok itt.
-Stegény...készülj fel rá,hogy itt rosszabb lesz,mint egy börtönben-mondta az a fiú,aki az előbb lépett be az ajtón.
-Legalábbis nekünk.-tette hozzá a kislány.
-Miért pont nrűekünk?
-Ha kiváncsi vagy rá,elmondjuk.-vette át a szót a fiú.-Ha valaki idekerül,és valami nincs rendben a csládjával,akkor azt szinte rabként kezeleik.Mi már ezt jól tudjuk.Én mártizenhat éve vagyok ezen a ... helyen.Már csak két évet kell túléljek.
-Tényleg?
-Igen,de most siessünk,ha nem akarunk éhen maradni.Majd délután még elmondok néhány fontos szabályt,ha élni akarsz.
Aznap már nem jutott neki ebéd.Az ebédlőben olyan volt,mintha vadállatok közt lett volna.Szinte eltaposták,ahogy ment az asztal felé.Abban a világban,ahol eddig élt,ilyen sosem fordult elő.Minden szép,jó,és igazságos volt.Ehhez hozzászokott,és remélte,hogy itt se annyira rossz minden,mint amilyennek tűnik.Gondolta,hogy lemegy az ebédlőbe,hátha van még maradék.Nem volt.Akkor majd megkérdezi a nevelőt,hogy hol van a legközelebbi bolt,hogy vegyen valamit.De őt sehol sem találta.Ezért gondolta,hogy benéz az igazgatóhoz,remélve,ohgy nem lesz belőle baj.Először kopogott az ajtón,és amikor az igagató mondta,hogy bemehet,bement.
-Hát te mit keresel itt?Nem megmondtam,hogy hagyj békén?!
-Bocsánat,csak aztért jöttem,hogy megkérdezzem,a hol van a legközelebbi üzlet,mert...
-Menj már innen!
-De...
-Nincs semmi de.
-??
-Most azonal mész és lemosod az autómat!És ne szólj semmit.
Nem szólt semmit,de az igazgató mégis megpofozta,és elrángatta a parkolóig,ahol állt a kocsija.
Zalán szótlanul lemosta az autót,de végig könnyek hullottak a szeméből.Utálta világot,és ami történik körülötte.Lemosta az autót.Mikor befejezte,vissza akart menni,de az igazgató nem emgedte.
-Még nem tiszta.-mondta.És kritikus szemmel nézte,ahogy Zalán dolgozik.És ezt még párszor eljátszotta ezt.Végül a fiú megelégelte,és betörte a kocsi ablakát.De rájött,hogy nem kellett volna.Félt az igazgató haragjától,és elszaladt.Minél messzebbre akart jutni,pedig zuhogott az eső.A vihar kegyetlenül tépte a magasan szálló madarak szárnyait és a fákat,de őt ez nem érdekelte.Csak futott előre.Át akart menni az utca másik oldalára,nem is figyelte,hogy az autók suhannak el előtte.Ahogy már majdnem átért,látta,hogy egy autó száguldva jött felé.Már késő volt,hogy elszaladjon.Egyszer csak minden elsötétült.
Mikor felébredt,egy kicsi,sötét szobában találta magát.Nem tudta,hogy nappal van,vagy éjszaka.Szíve még hangosan vert,alig ébredt fel rémálmából.Fején kötés volt,a kajain sebhelyek voltak,a lába gipszbe volt téve.És iszonyú fájdalmat érzett.Már hetek óta ott volt.
,,-Sajnos túlétem...biztos ez lehet a betegszoba...'' -gondolta.De azért örült,hogy legalább gondoskodtak róla-az ágya melletti kis asztalon egy tál leves volt.Neki mégse volt kedve és ereje,hogy felekljen,ésegyen.Pedig éhes volt.
Inkább feküdt az ágyában,és bámulta a mennyezetet.Nem,egyáltalán nem őrült meg.Hanem nagyon szomorú és csalódott volt.Csalódott a világban,és csal azt várta,hogy elmehessen.
Még hetekig volt ott.Szörnyű hetek voltak azok.Bár az egyik nevelőnő minden nap bement hozzá,beszélgetett volna,de Zalánnak nem volt kedve hozzá.Egész nap feküdt az ágyban,és semmit sem evett.A nevelőnő be akarta utalni a kórházba,de az igazgató nem engedte.
Egy hétig minden éjjel rémálmok gyötörték...de végül azok is elmúltak.utána már nem volt olyan rosszkedvű,és kezdett felépülni.a nevelőnő ki akarta vinni az udvarra,hogy ne egyfolytában a szabában legyen,de a fiúnak nem volt kedve hozzá.Ekkor már elfogyott a türelme:
-Szobanövény akarsz lenni?-kérdezte.
-Nem igazán.
-Kérlek,ne legyél már olyan szomorú,lehet,hogy most ezen nehéz túllépni,de az élet attól még megy tovább.Tudom,hogy ezt nehéz elfogadnil.Saját tapasztalatból mondom.Hidd el,csak segíteni akarok.
Zalán felnézett,és mosolygott.
-Most csak a kedvemért mosolyogsz?
-Jó,kimegyek.De... nem tudok felállni.
-Erre van a tólószék...ott ni,a sarokban.
-Eddig nem figyeltem.
A fiú nem szerette,hogy ki van szolgáltatva másoknak,és egydül semmit se tehet,és ez majdnem teljesen az ő hibája.Nem sokat lehetett kint,mert az orvos nem engedte,de neki sem volt kedve hozzá.Kint sütött a nap és az ég tiszta,kék volt.Az udvaron rajtuk kívül csak ajuharfák ágain tanyázó varjak voltak.
Telt az idő,és már a saját lábán is megtudottt állni-persze,nem sok idejig.Kezdett újra a régi lenni.Már nem volt minden napja olyan borzalmas.De a jólét már nem sokáig tartott.A nevelőnőt kirúgták az állásából,mert állítólag ellopta az igazgató pénztárcáját.De igazából más oka volt.
Zalánnak ezután már semmi jó nem jutott.Az igazgató még így is arra kényszerítette,hogy mossa fel a fólyósókat minden nap,amíg a takarítónő szabadságon van.Pedig a lába el volt törve.Nem ellenkezhetett,mert akkor megverték.
Miután lekerült a gipsz a lábáról,sántított.Az orvos azt gondolta,hogy így van rendjén,mert ilyen sok idő után nehéz újra járni,ezért az igazgatót nem vonhatták felelősségre.
Ez eddig még csak egy kis darab volt azokból a szörnyűségekből,amiket ezután túl kellett éljen.
Felment a szobájába.Csak Katinka-így hívták a kislányt- volt bent,az asztalnál ült,és sírt.Zalán ezen már nem tudott csodálkozni.De azért megkérdezte,hogymi a baja.A lány elmesélte,hogy annak a tizenéves fiúnak,aki velük egy szobában volt,még él az apja,csak börtönben volt,most kiengedék,és visszakaphatta a fiát.Zalán nem értette,hogy ebben mi lehet olyan rossz.Katinka elmondta,hogy az apa azért került börtönbe,mert betörő volt,de büntetett előéletű,ezért tizenöt évre ítélték.
-Hát ez nem valami jó.
-Igen ,és eddig ő védett meg minket az 'árvaház rémeitől'-néhágy tizenéves,akitől szinte mindenki retteg itt,mert ha valaki nem engedelmeskedik nekik valaki,azt megverik.
-Ne sírj,majd én vigyázok majd rátok.
-Pali úrra is?
-Az ki?
Katinka lehajolt,és hívogatni kezdte.A kövér,cirmos macska lomhán bújt elő az ágy alól.Még nagyon álmos volt.A kislány elmondta,hogy a macska csak néha szokott idejönni,legtöbbször az utcán kóborol,egy nagy,fekete kutyával.Zalán felismerte,hogy ezek az ő háziállatai.és akkor szöktek elé,mikor nyitva felejtette az ajtót.
-Mióta van nálad?
-Csak pár hete.
-Aha.
-Vigyázni fogsz rá?
-Persze!-és megsimogatta a macska bundás fejét.Pali úr élvezte.
-Látod,milyen hamar megkedvelt?-és nevettek.
sokszor mellégépeltem,mert majdnem éjfél volt,mikor befejeztem.De megígérem,hogy a folytatásban jobban figyelni fogok.
Eredeti üzenet:
Marcsi621056:
Nagyon jó, de figyelj a helyesírásra és a szóismétlésekre.
Előfordul, hogy egy mondaton belül kétszer is használod ugyanazt a szót.
Kiváncsi vagyok a történet folytatására, ha meg lesz üzenj!
Üdv: Marcsi
Szia!
Nagyon jó, de figyelj a helyesírásra és a szóismétlésekre.
Előfordul, hogy egy mondaton belül kétszer is használod ugyanazt a szót.
Kiváncsi vagyok a történet folytatására, ha meg lesz üzenj!
Üdv: Marcsi
Tetszik?