Petőfi Sándor tájköltészete

Petőfi Sándor tájköltészetének bemutatása. Az Alföld című vers elemzése.

Zöld Beatrix:

Petőfi Sándor tájköltészetének bemutatása. Az alföld című vers elemzése.
 

Petőfi Sándor a XIX. század magyar irodalmának leginkább meghatározó költői egyénisége. Romantikus költő, de műveiben megtalálható a klasszicizmus és a szentimentalizmus is. Epikai és drámai műveket is írt, de a lírai műnemben alkotott igazán nagyot, megteremtette a lírai realizmust.
A népköltészetet ő emeli át először a magyar irodalomba, stílusára jellemző a közvetlenség, a mindennapi beszélt nyelv használata. Legfontosabb témái a költői szerepvállalás, a haza, a szerelem, és megújította és forradalmasította a tájlírát. Megváltoztatta a magyar irodalom stílusát, szemléletét, témáit.

Kiskőrösön, az Alföldön született; ezért tájköltészetének meghatározó szerepe a szülőföldje. Nagyon szereti ezt a tájat, ezért verseiben nem csak pontos leírást ad az Alföldről, hanem sokszor személyes érzéseit is beleviszi a költeményekbe.

Legismertebb tájversei: Az alföld (1844), A csárda romjai (1845), A Tisza (1847), A Puszta, télen (1848), Kiskunság (1848), Szülőföldemen (1848). Leginkább ezekben a tájleíró versekben látszik Petőfi költői stílusa, a népköltészet szavai és költői eszközei. Pl. természeti képpel indítja a verset, sorismétlés, költői túlzások, ellentétek használata. Petőfi bebizonyította, hogy lehet úgy is költőien írni, hogy közben a vers egyszerű, közérthető marad. Ezért könnyen érthetőek és átérezhetőek ezek a versek.

A magyar irodalomban már korábban is előfordult a romantikus tájak témája, de igazán Petőfi hozta be a magyar irodalomba. Ami Petőfinél igazán újdonságot jelent, az a nagy szeretet, az őszinte vallomás a témakörön belül az Alföldhöz. Ez a ragaszkodás legjobban Az alföld című versében érzékelhető.

A cím témajelölő, a szeretett szülőföld elnevezése. Rímelése egyszerű, páros rímeket használ. Ez a vers Petőfi tájköltészetének egyik legfontosabb műve, 1844. júniusában Pesten keletkezett. Szerkesztésére jellemző, hogy változtatja a nézőpontokat, így több szempontból is be tudja mutatni ugyanazt a tájat. Keretes szerkezetű is, a vers elején és végén is leírja a szeretetét a táj felé.

Az első versszak lendületesen kezdődik, egy felkiáltással, egy tájat szólít meg Petőfi:

"Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!"
Vagyis a költő elismeri a hegyvidék szépségét is, de utána szembeállítja ezzel a síkságot, ami igazán szép neki.
„Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.”
Vagyis rögtön a vers eleje egy nagy ellentét, kétféle táj szembeállítása Az ellentétek használata és az érzelmek használata tipikus romantikus költői eszközök.
A sas-metafora a romantika egyik sokat használt eszköze. Olyan kép, ami a szabadságot és az eltávolodást jelképezi a mindennapi élettől. Nem csak metafora szerepe van a sasnak, hanem egyben ezzel vált perspektívát a költő, ezzel emelkedik fel a magasba.

 

A 2-.3. versszaktól kezdődik az alföld leírása. Először távoli perspektívából mutatja be a tájat, ahogy egy sas is látja. Nemcsak ő szereti ezt a tájat, de ez a szeretet kölcsönös is, a táj is szereti őt (mosolyogva néz rám…).

„Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.”


A 4-5.versszakban lefelé közeledik, majd leér a földre. Megmutatja a Duna-Tisza közét: mozgalmasság, és sok hangutánzó szó és kifejezés található ezekben a részekben (kurjantás, pattogás, dobogás).

„S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.”

A 6-7. versszakban a hangok után a látásra tevődik át a hangsúly, a jellegzetes növényvilágot is bemutatja (nádasok, búzatáblák), jellemző a nyugalom, a lágy szellő, megrebbenő nád, a költő itt szinte körbetekint a tájon.

„A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.”

A 8. versszakban a természeti képek leírása után egy rövid pillantást vethetünk a tanyákon túli csárdára, az emberek világára, életére is. Egy tipikus alföldi hely a csárda, a vidék jellemző figurája pedig a betyár. A tanyai világ embereinek a vásár a központi esemény, a találkozási pont a ritkán lakott vidéken. Petőfi itt már távolodik.

„A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.”

A 9-10. versszaktól újra elkezd közeledni a nézőpont. A csárda melletti nyárfaerdőről ír, a jellegzetes alföldi homokos talajt és annak növényzetét mutatja be.

„A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.”

A 11. versszakban a látóhatárig pillantunk, és feltűnik előttünk a távoli város templomának tornya. A nézőpont ismét távolodik, a végtelen illúzióját kelti.

„Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya.”

A utolsó, 12. versszak meghitt, szenvedélyes vallomás. A szülőföld szeretetéről vall. Az első sor az Alföld iránti érzelmeinek végső kibontakozása. Az utolsó három sor pedig mint egy végakaratként hangzik:

„Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.”

Összességében látható, hogy Petőfi nagyon jól ismeri a szülőföldjét, emlékezetből is tisztán ábrázolja. Nemcsak általánosan ír a tájegységről, hanem egyenként, minden részletét, minden darabját részletesen bemutatja. Minden sorban érezni lehet, hogy őszintén és nagy szeretettel ír az Alföldről, igazi otthon és megnyugvás számára az otthoni vidék.
Szinte idilli képet fest az Alföldről, megszépíti a valóságot, a kellemes és szép dolgokat emeli ki, ami ellentétben áll a korszakkal, a haza és a nép elégedetlenségével. A végtelen alföld szeretete hazafiságát is jelképezi, nagyon fontos számára a szabadság, és ugyanezt szeretné a hazájának is.

Szerkesztőség

Tartalom

Tartalom

Tooltip szövege ide jön
Close

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez