Kőszeg

RÖVID TÖRTÉNET:
Vas megye nyugati szélén, a kõszegi hegység lábánál, a Gyöngyös patak jobb partján települt város legrégibb része, a megközelítõen négyzet alaprajzú belváros északnyugati sarkában épült, elõvárból és belsõvárból álló Jurisics-vár. A várostól különálló belsõ várat és a tõle keletre fekvõ elõvárat is külön-külön vizesárok vette körül.
Az elõvár alakja és elhelyezkedése teljesen független a város alaprajzi elrendezésétõl azt a következtetést lehet levonni, hogy az elõvár eredeti alakjában már a városszerkezet kialakulásakor fennállott.
Az 1955-ben megindult feltárási és mûemléki helyreállítási munkálatok során az elõvár északi épületcsoportja alatt - amely ma városi közfürdõ - a kazánház építésekor csekély fa- és cölöpmaradványokra bukkantak, amelyek egyrészt az elõvárnak a XIII. századi fennállására, másrészt ennek a kerek földváraknál, az ún. "gyûrûk"-nél szokásos alakja, még korábbi keletkezésre utalnak. Erre vonatkozóan azonban, a teljes feltárás elmaradása miatt megbízható adataink nincsenek, okleveleink sem említik, így messzemenõ következtetéseket sem lehet levonni.
Az elõvár keleti kapujához a mintegy12 m széles vizesárkon átvezetõ híd minden bizonnyal cölöpökön nyugvó fahíd volt, melyet a bejárat elõtt felvonóhíd szakított meg. A kapucsarnok feletti egyemeletes épület az elõvár alakját követi.
Az elõvár a belsõ vár felé nyitott, ahol a vizesárkon újabb híd vezetett annak kapujához, ahol egykor ugyancsak felvonóhíd volt.
A nagyjából trapéz alakú belsõ vár északi és nyugati fala egybeesik a városfal idevezetõ részével, míg a keleti fal a vizesárok nyomait követi. A korábbi négy saroktoronyból ma már csak délkeleti és az északkeleti van meg, míg az északnyugati és a délnyugati épületszárny tetõszerkezete alatt helyezkedik el. Ezen kívül még az északi szárny közepe táján, annak tetõszerkezete alatt egy ötödik torony maradványai is láthatók, melynek három oldala szabadon állt be a vár udvarára, mert az északi fal, a jelenlegitõl északabbra feküdt.
A belsõ vár szélesebb, nyugati épületszárnyának emeleti részén alakították ki a lovagtermet, míg a földszinti részen a pincét. Az északi épülettömbben a kápolnát, a keleti és déli szárnyakon a lakóhelyiségeket helyezték el. Ezeknek az építkezések a XIV. század folyamán zajlottak, míg az északi szárny nyugati részének egy emelettel való bõvítése - melynek anyaga a többitõl eltérõen tégla - XV. századi építésre utalnak. Ugyancsak e század elejére tehetõ a vár falfestése, a déli és keleti szárny földszintjének megépítése is. A század végére megépült a várat körülvevõ külsõtornyos, pártázatos, lõréses védõfal a védõterasszal.
Az 1532. évi ostrom után végeztek ugyan kisebb javításokat, azonban a vár teljes helyreállítása és a várudvar körülépítése 1616-ban történt meg.
Az 1777. évi hatalmas tûzvész következtében leégett vár északi szárnyának emeletét lebontották, a déli oldalra megépítették az új szárnyat, amelybe beépült az ötödik torony is. Elkészül az északi, nyugati, és déli oldal árkádsora. Az Esterházyak az ötödik toronyban kápolnát alakítottak ki.
A belsõ várat szûk falszoros vette körül, sarkain kör alaprajzú külsõtornyok nyomai láthatók. -az övezõ árok eredeti, mélyebb szintjét ma már részben feltöltötték és fákkal beültették.
A várost nagyjából szabálytalan, négyszög alaprajzú fal övezte, melynek déli részén az Alsó-kapu, az északi oldalon pedig a Felsõ- vagy Ausztriai-kapu vezetett ki. Késõbb kijáratot létesítettek a Chernel utca nyugati végénél is, amikor a Halász-tornyot kaputoronnyá alakították át. A városfalat vizesárok övezte, melyet a Gyöngyös-patak vizével töltöttek meg.
Az Alsó-kaput 1780-ban, a Felsõ-kapu tornyát és a Halász-kaput 1838-ban bontották le. A Chernel utcai torony, egy kör alaprajzú külsõtorony és a városfal tekintélyes maradványai még ma is aránylag ép állapotban állnak.
A XIII. században a birtokos Kõszegi család fõ erõssége volt. Az itteni, nagyjából négyszög alakú fennsíkon fal vette körül, melynek csekély maradványa az övezõ árok és a földsánc nyomaival még megtalálható. Egyes feltevések szerint a falakon belül állt a család egykori lakótornya. E várat 1291-ben a hainburgi béke értelmében III. Endre király romboltatta le.
Kõszeg környéke már a történelem elõtti idõkben is lakott terület volt. A Szent Vid hegyen Miske Kálmán tárta fel a híres õsi telepet, ahol az újabb kõkorban is éltek emberek.
A pusztulások után újra benépesült helyet elõbb az illyrek, a La Tene-korban kelták foglalták el, uralmukat a rómaiak törték meg, megszállva e vidéket a Noricum nevû, majd alig egy évtized múlva a keleti gótok foglalták el ezt a földet, õket rövidesen a longobárdok, majd a VI. század végén Nagy Károly igázta le, de egyes törzsek összefogva, az ellenük küldött sereget 802-ben itt, Kõszeg környékén verték meg. A következõ évben már az avarok vesztettek csatát úgy, hogy mint azt Einhard az egykori krónikás írja: "emberi lakásnak még nyoma sem maradt". E leírásban már Kõszeg vára is szerepel "castellum Guntionis" néven, de hogy az alsó vagy felsõ várra vonatkozik-e, nem lehet megállapítani.
A VIII-IX. századi oklevelekbe elõször 796-ban említik a vár és város nevét "Kunz Guntio Gunzio" alakban.
A honfoglaló magyarok letelepedésérõl okleveleink nem beszélnek és Anonymus sem említi. Tatárdúlástól nem szevedett a település, de az akkori zavaros idõkben kihasználva az osztrákok szállták meg. Tõlük foglalta vissza néhány év múlva Osl comes fia Herbord, aki a tatárok közeledtekor a király feleségét, gyermekeit, az egyházi kincseket és István király holttestét Dalmáciába mentette. Kõszeg vára "castrum kuszigh" alakban elsõ ízben IV. Béla királynak 1248-ban kiadott oklevelében szerepel, amelyben Herbord grófnak a fenti vitézi tettéért, valamint azért, mert a Frigyes császár birtokába került kõszeg várát visszafoglalta, a Dráván túli Razna birtokot adományozta.
A tatárok kivonulása után, IV. Béla az ország védelme érdekében indított várépítkezései során épülhetett meg Kõszeg új vára, amely egy 1263-ban kelt oklevélben "novum castrum Kyzug" alakban fordul elõ. Az új vár és város alapítását Kõszegi Henrik bánnak és hasonló nevû fiának tulajdonítják. Egy 1276-ban kiadott okmányban szerepel elsõ ismert várnagya, "Bullo noster castellanus in Gunz" néven.
A várat Henrik halála után a vasvári káptalan elõtt 1279-ben kötött osztálylevél szerint a legidõsebb fia, István örökölte, aki két év múlva a nádori méltóságot is elnyerte, de féktelen garázda természete miatt "lupus rapax"-nak ragadozó farkasnak is neveztek. E fõúr megfékezésére Habsburg Albert osztrák herceg 1289-ben mintegy 15 000 emberrel Kõszeg alá jött, és a várost a várral együtt elfoglalta. Az ostrom során, amikor is "A várost elborítá a kõ, a nyíl, megfesté a védõk vére", leégett a minoriták temploma és kolostora. Az ostrom következtében megsérült falakat Albert helyreállítatta, és erõs õrséget hagyott benne Emerberg Berchold várnagy vezetése alatt. III. Endre, az utolsó Árpád-házi királyunk és Albert herceg között 1291. augusztus 26-án megkötött békeszerzõdésben Albert lemondott a nyugati határszéli területekrõl azzal a kikötéssel, hogy az ottani több várat, köztük Kõszeg várát is le kell rombolni. III. Endre a székesfehérvári országgyûlésen rendelte el a kõszegi Óvárnak lerombolását.
A király halála után 1301-ben a Kõszegiek elõbb Vencel cseh királyt, majd Ottó bajor herceget támogatták trónkövetelõként. Amikor Károly Róbert került trónra, ellene lázadtak fel. Iván 1307-ben meghalt, de utódai is a király ellen fordultak, ezért Károly Róbert parancsára 1323-ban Köcski Sándor és Kanizsai Lõrinc Kõszeg várát ostrommal kõszegi Andrástól elfoglalták. Köcski jutalma sem maradt el, mert ez év június 19-én kelt oklevél szerint hõsi tettéért a Gyõr megyei Écs és Pázmán falvakat adományozta neki a király.
Ez idõtõl Kõszeg vára és városa királyi birtok volt, melynek régi jogait 1328-ban a király megerõsítette, egyben tíz évre mentesítette az adózás alól a város polgárait, azzal, hogy tartoztak az elpusztult falakat újraépíteni, a sérülteket kijavítani, a bástyákat megerõsíteni és a várat megfelelõen körülárkolni.
Zsigmond király 1387-ben felesége, Mária nevében újra megerõsítette a kiváltságokat, majd 1392-ben a várost a várral együtt a rác határszéleken fekvõ várakért cserében Garai Miklósnak és testvérének Jánosnak adományozta, egyben a kõszegi polgárokat öt évre minden harmincad és vámfizetés alól mentesítette. A birtokba történõ beiktatást a veszprémi káptalan 1392. október 20-án jelentette a királynak. E család kezén volt 1441-ig, amikor I. Ulászló király Pálóczi Simon fõlovászmesternek és Gúthi Országh Mihály fõkincstárnoknak adományozta.
III. Frigyes császár 1445-ben rövid ostrom után a várat elfoglalta, és 80 polgárt kihallgatás és ítélet nélkül, koholt vádak alapján felakasztott. A következõ évben azonban a város összes kiváltságait megújította, sõt címert is adományozott neki. Frigyestõl Mátyás király sereggel foglalta vissza 1482-ben, és fiának Korvin Jánosnak adományozta. II. Ulászló a farkashidai szerzõdésben ugyancsak Korvinnak adta, azonban 1491-ben Pozsonyban kötött egyezség alapján Miksa császár javára más várakkal együtt Kõszeg váráról is lemondott, amely így az osztrákok kezén maradt egészen a XVII. Század közepéig.
Szulejmán szultán elleni 1529. évi sikertelen hadjárata után I. Ferdinánd Jurisics Miklóst küldte másodmagával Konstantinápolyba a béketárgyalásokra. Szolimán azonban Jurisicsot fogságba vezette, s csak 1530 decemberében szabadult rabságából, és tért vissza Kõszegre, ahová még az elõzõ évben nevezték ki várkapitánynak.
Szulejmán 1532-ben újabb hadjáratot indított Bécs ellen, melynek során a Dunántúl nagy részének elfoglalása után Bécs ellen vonuló seregébõl mintegy 60 000 katona érkezet Kõszeg vára falai alá. A vár ostroma augusztus 10-én kezdõdött meg, melyrõl két egykori krónikás is beszámolt.
A török 25 napi sikertelen és heves ostrom után elvonulása elõtt "csak hódolatot és békét keresett a várkapitánynál az udvarral szemben, és béke lett". Az történt ugyanis, hogy a nagyvezír kérésére Jurisics beleegyezett abba, miszerint török zászlóknak a vár tornyaira nyolc török zászlót a magyarok kitûztek, Ibrahim serege megkezdte elvonulását. Ferdinánd e vitézi tettéért Jurisics Miklóst Kõszeg bárójává nevezte ki, és a várat is nekiadományozta. A város vezetõsége pedig úgy határozott, hogy a sikeres megmenekülés emlékére mindennap tizenegy órakor harangoznak, mely hagyományt a város ma is megtartja.
Jurisics magtalan halála után 1544-ben Weispriach János báró, ezután Teufel Kristóf császári kapitány, majd pedig a Jurisics fivérek gyermekeinek, ifj. Jurisics Miklósnak és Jánosnak lett zálogbirtoka. 1603-ban már Nádasdy Tamás kezén találjuk Kõszeget, aki 1605-ben Bocskai István vezérének Németh Gergelynek felszólítására a város polgárainak egyetértésével a kapukat megnyitatta.. A császáriak azonban kilenc hét múlva visszafoglalták. II. Mátyás király 1616-ban tartozékaival együtt 221 253 forintért Széchy Tamásnak adta el.
Bethlen Gábor serege foglalta el 1620 õszén, majd amikor a császári csapatok 1621-ben visszavették, Hörmann Mihály várnagyot árulás vádjával kivégezték.
Az ostrom során többször leégett a város, a lakosok házai szinte lakhatatlanná váltak, és sokszor az éhhalállal küszködtek. A nikolsburgi béke után kezdett ismét fejlõdésnek indulni Kõszeg és környéke.
A magyar országgyûlés több éves követelésének eredményeként 1647-ben Kõszeget és uradalmát visszacsatolták Magyarországhoz, egy év múlva szabad királyi várossá nyilvánították. Hû szolgálataiért pedig 1649-ben Széchy Dénes gróf kapta meg a várat, az Óházat, a környék 13 falujával, vám- és egyéb jogokkal. Az 1680-as évek elején hol a török által támogatott Thököly Imre, hol pedig a császári csapatok birtokába került a város. Tetézte a bajokat, hogy 1684. április 21-én hatalmas tûzvész pusztított, melynek során 242 ház, az 1700 janiár 30-i tûzben pedig az egész belváros leégett. A Széchyek kihalta után 1795-ben Esterházy Pál herceg szerezte meg örökjoggal Kõszeget és birtokát.
II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején hol a kurucoké, hol a császáriaké volt a város. A XIX. Század elején, 1809. június 7.én Eugéne Beauharnais alkirály vezetésével francia csapatok foglalták el Kõszeget. Kivonulásuk után az 1830-as években megkezdték a várfalak és bástyák lebontását, s ezzel megszûnt a vár minden hadi jelentõsége.