Petőfi Sándor a szabadság, szerelem és az életöröm
költője. Költészetére a romantika jellemző, de annak szélsőségei
nélkül. Közvetlenségével megteremtette a lírai realizmust. Az így
létrehozott költészet teljesen megváltoztatta az irodalom arculatát,
szemléletét, témáját, hangnemét és stílusát is.
Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség, de ez tudatos művészi munka eredménye. Stílusának forrása a mindennapi beszélt nyelv és a népköltészet. Ilyen eszközök a verset indító természeti kép, a sorismétlés, a szerkezet egyszerűsége. Gyakran használ egymáshoz közel álló asszociációkat, kedvelte az ellentéteket is. Mondatfűzése egyszerű, a mindennapi beszélt nyelvet követi.
Elvetette a klasszicizmus elvontságát és választékosságát, kerülte a romantika bonyolultságát és nyelvi pompáját is. Stílusa a forradalom után gazdagodott, de annak kiteljesülése már nem történhetett meg. Petőfi megmutatta, hogy lehet egyszerűen, közérthetően, természetesen, de mégis költőien írni.
A romantika korában a tája nagy szerepet kapott. Vad sziklákkal, patakokkal méltó a romantika érzelmeihez.
"A magas hegyek nekem érzelmek" Byron
Petőfi korai verseiben megjelennek a romantikus elemek, erre kitűnő példa a Bújdosó című verse. 1842-ben már elszakadt ettől, Dunavecsén a Hazámban című versében a rónát dicséri, a puszta síkvidékét rajzolja meg, mely később a szabadság jelképévé válik.
Szülőföldje az Alföld, a magyar nép hazája, de egyben korláttalansága következtében a szabadság tágasságának jelképe is lesz.
E témakör első remek Az alföld (1844).
Az első két szakasz a kétféle tájideál szembeállításával indítja a verset, majd a továbbiakban egy sajátos szerkesztési technikával: a látókör tágításával, később fokozatos szűkítésével, egy ponttá zsugorításával, végül a horizont legtávolabbi széléig való lendítésével a költő az Alföld végtelenségének illúzióját kelti fel. Az utolsó versszak meghitt, személyes vallomása hatásosan zárja le a költeményt.
A puszta, télen
1848 januárjában Pesten írta A puszta, télen című leíró költeményét. Kiváltó ihlete nem a közvetlen szemlélet: a meleg szobában, "pattogó szikrázó tűz körül" emlékeiből szedeget össze egy csokorral, s kedélyesen mesélget a hallgatóknak.
A kezdő felkiáltás szójátéka, majd az ősznek a paraszti élethez kapcsolt köznapi megszemélyesítése bensőséges hangulatot áraszt. A mesélő ráérősen elidőzik " a rossz gazda" fecsérlő könnyelműségénél (1 versszak)
A második strófában negatív festéssel érzékelteti a téli puszta halotti némaságát. Hiányzik mindaz, ami oly zengővé tette a nyári tájat: a kolomp szava, a pásztorlegény kesergő sípja, a madarak trillája. A negatívumokra épülő kép nemcsak a jelent, a téli kifosztottságot festi , hanem visszasóvárogja a múlt, a nyár értékeit. Ezzel a szembeállítással a leírásba belopja a vesztesség elégikus hangnemét is.
A hangok hiánya után a mozdulatlanság, az élettelen dermedtség képzetét kelti fel a 3. versszak első hasonlata. Az első három szakaszban a téli természet jellegzetes vonásai jelenek meg, a következő egységben (4-6 ) az emberi élet színhelyei felé fordul a figyelem. Üres a halászkunyhó és a csőszház, csendesek a tanyák a csárdák is hallgatnak.
A természeti jelenségekkel párhuzamosan itt is a lelassult élettevékenység ábrázolása a jellemző. Csupa kijelentésre, tényközlésre szorítkozik a leírás. Egyetlen hasonlatot, metaforát sem találunk, az egész mégis szuggesztív képéé áll egybe. Emberi s állati létezés vontatott, elnyújtott mozgásban nyilvánul meg a jószág �szénház�
A 5. versszak: a béres pipára gyújtásának aprólékosan részletező, ráérős kényelmességgel való bemutatása. A benti világ statikus rajza után újra a kinti természetbe , a kihalt, úttalan pusztaságba vezet a képzelet.
Az első 6 versszak békésebb mozdulatlansága helyébe most (7.) a szelek és viharok félelmetes és vad kavargása, három irányból is egymásnak feszülő birkózása lép. Ebben a dinamikus környezetben jelenik meg a vészjóslóan a fenyegetett emberi lét a jelképszerű látomása. Ez a komor hangulat folytatódik de már társadalmi politikai síkra vetítve a záró strófa hasonlatában.
A stróf*szerkezet a négyütemű 12.es variációjából jön létre. A sorokat páros rímek kapcsolják össze.
Kiskunság
Pár hónappal később szintén Pesten írta Kiskunság című költeményét. Kiindulópontja ennek sem a közvetlen látvány. A nagyvárosi élet örökös zajából száll fel képzelete lelki szemei előtt lebegnek el "szépen, gyönyörűn" az alföldi vidékek.
Egy forró nyári napon, kora délelőtt a puszta egy meghatározott pontjáról indul el a szemlélet a város felé, mire a szélmalmok alá ér már beesteledik. A nagyvároshoz mérten a puszta egzotikumát, páratlan szépségét végtelenségét sugallják a hol apró részletezéssel.(pl.: a legelő) hol csak nagyvonalúan bemutatott tájelemek( pl: véncsárda)
Ez a vidék, a Kiskunság nem csak szülőföldje miatt értékes a költőnek. A vers megírása idején(1848. május-június) politikai reményei is ide kapcsolták, hiszen Szabadszálláson kívánt fellépni a képviselő választáskor. Ekkor még nem sejthette a rövid idő múlva bekövetkező kudarcot. Várakozó bizakodás, optimista derű lengi át az egész költeményt. Talán ezt az állapotot, a jövőhöz fűződő lehetőségeket
jelképezi a szélmalmok vitorláinak fáradhatatlan forgása, mely a vers végén a nyitottság, a határtalanság benyomását kelti. A versforma eléggé bonyolult. A nyolc ütemhangsúlyos verssor szótagszáma : 6-12-12-6-6-12-12-6.
|
Mentés
Mégse