Az ausztrál juhászkutya
alapvetően barátságos, emberbarát fajta, de mégsem az a „helyből nyakba
ugráló” típus. Kiváló jelzőkutya, s általában már hat hónapos kortól
ugatással védi területét.
|
Ausztrál juhászkutya
Az ausztrál juhászkutya,
becenevén: aussie (ejtsd: auszi) viszonylag fiatal fajta az európai
kontinensen. Bár a fajta bölcsője az óceán túloldalán ringott,
elnevezése ellenére nem a messzi délről, hanem az USA-ból származik.
Akárcsak a többi terelőmunkát végző juhászkutya,
az aussie is kiemelkedő intelligenciával rendelkezik, ám az emberek
figyelmét mégsem ezzel hívja fel magára, hanem attraktív
megjelenésével, rikító színeivel és a sok egyednél előforduló kék
szemével.
A kevés fajtára jellemző szemszín egyes feltételezések szerint azért
volt kedvelt – különösen az újvilágba frissen érkezett kutyáknál –,
mert állítólag az indián hiedelmek ezeket az állatokat rémisztő
„szellemkutyának” tartották, ami nagyban hozzájárult az őslakosok
távoltartásában a telepesek értékeitől, legfőképpen állataitól.
A feltételezések szerint az ausztrál juhászkutya őseit 1800 körül baszk juhászok hozták magukkal az USA-ba, miután egy röpke ausztrál
kitérő után az újvilágban akartak szerencsét próbálni. Bár ezek a
kutyák igen heterogén képet alkottak, többé-kevésbé közös jellemzőjük
volt a színes, tarkabarka szőrköntös. A szokásostól eltérőt igen nagyra
díjazó Amerikában hamar felismerték ezt a különlegességet, és egyre
több aussie lett állandó szereplője a bikarodeók szüneteiben tartott
közönségszórakoztató bohóckodásnak. Különösképpen a Jay Sisler nevével
fémjelzett kutyás számok arattak zajos közönségsikert, ami még
ismertebbé és keresettebbé tette a fajtát. Eleinte két egyesület kezdte
törzskönyvezni az egységesedő aussie-t, majd ’80-ban egyesült a két
szervezet, végül ’93-ban ismerték el hivatalosan is, mint ausztrál juhászkutyát.
Bohóckodástól a „marháskodásig”

Mivel az aussie rodóekon vált ismertté a köztudatban, neve akaratlanul
is összefonódott a westernlovaglással, és miután küllemén túl
felfedezték benne a kiváló munkakutyát is, eleinte főként ranch-eken
használták. Itt az állatok hajtása nem volt feladata, hiszen arra ott
voltak a lovas cowboyok. Szolgálatait elsősorban a sz*rvasmarhák
karámba terelésénél vették igénybe.
Végül is akár marha, akár birka, a terelőkutyák feladata igen összetett
ösztönkészletet, illetve annak hatékony megzabolázását követeli meg. A
kutya, mint eredendően ragadozó állat, a növényevők terelgetése közben
tulajdonképpen őseitől örökölt zsákmányszerző ösztönétől hajtva
dolgozik, mely arra készteti, hogy a nyomába szegődjék a potenciális
zsákmánynak, és üldözze azt. Ennek a késztetésnek része a préda
megragadása, lerántása, megölése és biztos helyre cipelése. Mindez
természetesen szöges ellentétben áll azokkal a célokkal, melyek a
juhászkutyák megszületését indokolták, hisz nyilvánvaló, hogy egy
juhásznak sem vált hasznára az olyan kutya, mely egészpályás
letámadással megrohamozta a juhokat, majd az egyik szerencsétlent
kíméletlenül felkoncolta. A célirányos tenyésztői munkával és
szelekcióval sikerült kialakítani ezekben a fajtákban, hogy
munkavégzésük során ne engedjenek ősi késztetéseiknek, és legfeljebb
csak egy-egy figyelmeztető csípésre ragadtassák magukat a rakoncátlan
jószág megzabolázása érdekében.
Mindez nagyfokú önkontrollt és fegyelmet követel a kutyától. Emellett
természetesen a kutya nem saját kedve, elképzelése szerint terelheti az
állatokat, hanem gazdája utasításait követve kell dolgoznia, amihez
kezelhetőség és engedelmesség szükséges. Adódhatnak persze olyan
helyzetek is, melyeket a kutya „testközelből” jobban meg tud ítélni,
mint több száz méterre álló gazdája. Ilyenkor a jó juhászkutya rögtönözni kényszerül, hogy gazdájával közös célját elérhesse. Ez természetesen kimagasló intelligenciát követel.
Ha a fent felsorolt tulajdonságokat számba vesszük, érthetővé válik,
hogy miért az ennyi követelménynek egyszerre megfelelni képes, terelést
végző juhászkutyák azok, melyek többnyire kimagasló eredményeket
képesek felmutatni az élet bármely területén. Gondoljunk csak a
munkakutya-sportokban, illetve hivatásos szolgálatban is remeklő
németjuhászra, malinois-ra, beauceron-ra, vagy az agility-n és egyéb
kutyás ügyességi sportokban kiváló border collie-ra, saját értékes
terelőinkre, a pulira, pumira, mudira – és persze nem utolsósorban az ausztrál juhászkutyára.
Kötelező agytorna
Mivel az aussie is feladatok szüntelen végrehajtásán kupálódott,
természetes, hogy szellemileg igen aktív, úgymond szüntelenül szolgálni
szerető fajta. Az igazi aussie-ban pezseg az élet, és állandóan tenni
akar valamit. Értelemszerűen az oktalan tétlenkedést nem kedveli, ezért
lehetőség szerint rendszeres foglalkozást kell számára biztosítani.
Szerencsére az aussie-k példásan motiválható fajta. Legtöbbjük bolondul
az apportos játékért, de ha mégsem, akkor a jó öreg jutalomfalat
egészen biztosan eléri célját. De nemcsak ezért hálás dolog
kiképzésével foglalkozni, hanem mert az aussie eminens diák módjára
tanul. Valósággal szuggerálja gazdáját a tanítás alatt, mindvégig a
feladatra koncentrál, nem szétszórt, és nem saját elképzeléseit akarja
megvalósítani. A gyakorlatokat könnyen és gyorsan elsajátítja, ezért
még a kevesebb idővel vagy tapasztalattal rendelkező gazdák is
látványos sikereket érhetnek el vele. Ennek ellenére felesleges túl
korán kiképzésbe venni. A fiatalkori alapnevelés során amúgy is ragad
rajta annyi, hogy gond nélkül együtt lehessen élni vele.
Az aussie vonzó tulajdonsága, hogy mindezek ellenére nem „stréber
sztahanovista” vagy idegesítően „zsizsegő karrierépítő”. Képes kivárni,
míg gazdája értelmes elfoglaltságot talál számára. Ezalatt igyekszik
„akkukímélő” üzemmódba kapcsolni, és visszavenni alapaktivitásából.
Tökéletesen tudja, hogy visszafogottságára mely helyzetekben van
szükség, és ennek megfelelően képes önkontrollt gyakorolni. Azért nem
illik visszaélni kiváló alkalmazkodóképességével és türelmével! Az
aussie ízig-vérig terelő juhászkutya,
aki módfelett kedveli a mozgást és az új élményeket, ezért
mozgásigényéről rendszeres sétákkal és játékkal kell gondoskodni. Csak
ennek biztosítása mellett válik könnyen kezelhető, problémamentes
társsá.
Élénk szociális életet élni szándékozó kutyásoknak ideális társa, mivel
még vadidegen ebek közt sem kötekedő vagy goromba. Jól is nézett volna
ki a nyáj mellett összebalhézó két-három, esetleg több kutya! Idegen
kutyákkal a kezdeti ismerkedés után inkább játszani próbál, és szinte
soha nem provokál csetepatét. Ha mégis összetűzésre kerül sor –
elkötelezett pacifistaként – inkább visszavonulót fúj, és nem vesz
részt a harcban.
Tömör gyönyör
Bár az ausztrál juhászkutya
méretei a klasszikus középméretnek felelnek meg, meglepő módon igen
sűrű teremtés, hisz 50-60 centi körüli marmagasságához közel 25-30
kilogrammnyi tömeg tartozik. Zömök megjelenését tovább hangsúlyozza,
hogy farkát (az USA-ban legalábbis) rövidre vágják, illetve születnek
egyedek eleve rövid farokkal is. Ennek ellenére nemcsak megjelenése,
hanem mozgása is igen magával ragadó. Fejét magasan tartja, első és
hátsó lábaival nagy tért ölelve, kitartóan, fürgén és oly lendületesen
mozog, mint egy nemes paripa. Külön aussie-műsorszám, mikor a kutya
izgalmában függőleges ugrásokat produkál, ami általában nagy
közönségsikert szokott aratni.
Mivel meglehetősen „csontos” alkat, teljes fizikai fejlettségét – a
nála nagyobb termetű fajtákhoz hasonlóan – körülbelül kétéves korára
éri el. Ennek megfelelően táplálását is ehhez kell igazítani, azaz
fiatal növendék korában visszafogottan kell etetni, elősegítendő az
ízületeket és inakat kímélő fejlődést.
Gazdájához és családjához nagyon bensőséges szálak fűzik. A szoros
kapcsolattartás még meghatározóbb szükséglet számára, mint az, hogy
naphosszat akadályok sokaságán ugráltassák le-föl. Sok
aussie-tulajdonos megfigyelte, hogy kutyája rendszeres orrbökdöséssel
hívja fel magára a figyelmet. A hideg-nedves orrpecsét – bár lehet,
hogy egyesekben visszatetszést szül – valójában a fajta igen fejlett
kapcsolatteremtő és kommunikációs képességét bizonyítja.
Lóbarát jóbarát
Az ausztrál juhászkutya
alapvetően barátságos, emberbarát fajta, de mégsem az a „helyből nyakba
ugráló” típus. Kiváló jelzőkutya, s általában már hat hónapos kortól
ugatással védi területét. Nem ritka, hogy határozott tartózkodással,
sőt bizalmatlanul viseltetik idegenek, esetleg egy-egy meghatározott
személy iránt. Ezzel kapcsolatban jellemző tapasztalat, hogy az aussie
következetesen viselkedik: akit megkedvel, azt mindig kedvelni fogja,
akit pedig nem szívlel, hát annak nehéz kimásznia a skatulyából…
Szépséges szőrzete meglepő módon nem igényel különleges gondozást, már
ha nem járunk rendszeresen kiállításra a kutyánkkal. Havonta egyszer
bőven elég átfésülni, illetve vedléskor alaposan ki kell kefélni. Az
anyaországban nagy hangsúlyt fektetnek a csípő- és könyök- ízületi
diszplázia, valamint az örökletes retinabetegségek szűrésére. Ennek
köszönhetően az aussie robusztus egészségnek örvendő, viszonylag hosszú
életű (11-13 év) fajta. Ami kissé árnyalja ezt az idilli képet, az az
epilepszia, mely sajnos gyakorta előfordul e fajta esetében. Szerencse
a szerencsétlenségben, hogy egy internetes honlapon meglehetősen pontos
és naprakész lista áll rendelkezésre, melyen a tenyésztők(!)
feltüntetik azokat a beteg egyedeket, melyek tőlük kerültek ki. Ezzel
jó eséllyel kiszűrhető ez a probléma.
Többek tapasztalata alapján az ausztrál juhászkutya
igen sajátos kapcsolatot ápol a lovakkal. Nem fél tőlük, de terelni sem
próbálja meg őket. Ennek megfelelően bevett szokás, hogy lovas emberek
(különösen westernlovasok) kísérőkutyának választják maguk mellé.
Ezenkívül az aussie természetesen helyet érdemel mindazon családokban,
ahol legalább annyira tudják értékelni sokoldalúságát és odaadását,
mint különleges külsejét, valamint ki tudják használni a benne rejlő
kiváló adottságokat.
|

|
 |
Szia! Bocsi a zavarásért! Ha van kedved csatlakozni a paciVIP lovas csapatához, akkor kérlek regisztrálj. Címünk: www.pacivip.ning.com
Szia!Mennyiér van köölyök, ezen nagyon csodálkozom, de mindegy.Ha valakinek olyan Újfullandi kutyuja van, hogy valamilyen okok miatt menhelyre akarja adni , vagy hasonló, én szivesen befogadnám, nem baj ha vannak kialakult szokásai, kor se számit igazán, családtagnak, kedvencnek.Kötödés esetén látogathatná.Nagy bekerített terület.Sok foglalkozás, házba is bejárasa lenne.Olcsóbb kutyus is érdekel, nem szaporítás céljából.Széli Éva 06204918091 email.:evaszeli1@citromail.hu skype:Picur1959
Most született 4 pici,az egyiknek lerágta a hím a fejét.Most külön van.Remélem a többi életben marad.
 |
Alapítva: 2008.08.16
Frissítve: 2008.10.18
Tegnapi látogatók: 16
Feliratkozottak: 18
Helyezés: 811. hely
|
|
|
|
|
feliratkozás dátuma: 2010.06.18 |
|
|
feliratkozás dátuma: 2010.04.17 |
|
|
feliratkozás dátuma: 2010.04.17 |
|
|
feliratkozás dátuma: 2009.10.21 |
|
|
feliratkozás dátuma: 2009.02.01 |
 |
 |
[Ahhenmar] (20/F)
csatlakozott: 2008.07.11
utolsó belépés: 2010.04.26
|
  |
|
|