
Budapest, 2007. november 5. - Baranya Dávid és Gulyás Kata az előkelő tizenharmadik helyen zárta a Latin-amerikai Táncok Országos Bajnokságát, egy olyan erős mezőnyben, ahol nem kisebb nevek szerepeltek, mint...
|
...Maurizio Vescovo és Törökgyörgy Melinda (1.), Andrea Silvestri és Váradi Martina (2.), Magyari Róbert és Szalai Ágnes (3.), de felsorolhatnánk mind a negyvenkilenc párt, hisz Magyarország tánc sportjának krémje versengett november 3-án.
Baranya Dávid igen sokoldalú táncos. Szerepelt tehetségkutató versenyen, ahol egy ország ismerte meg és azonosította nevét a kortárs tánccal. Lehetősége volt kipróbálni magát Barta Dóra érdemes művész társulatában, és a musical világa is szívesen fogadta tehetségét.
Most azonban, a táncparketten mutathatta meg tudását, és adott bizonyságot mindenki számára, hogy ifjúkori „szerelméhez” a latin táncokhoz egy pillanatra sem maradt hűtlen. A többkörös versengésben az elődöntőig jutott táncpartnerével, és az így elért tizenharmadik hely igen szép teljesítménynek nevezhető másfél év kihagyás után. A versenytáncospár bizonyított, üzenve minden táncot kedvelőnek, hogy érdemes a jövőben figyelni rájuk!
Dávid és Kata elégedetten távozhatott az „Austrotherm Kupa 2007” néven meghirdetett versenyről, hisz a kitűzött céljukat teljesítették. Az újra kezdés sikeres volt! Az edzéseket viszont ott folytatják, ahol a verseny előtt abbahagyták, mivel újabb magmérettetések várnak rájuk, amelyek pontos időpontjáról leghamarabb a www.baranyadavid.hu weboldalon kaphat hírt az érdeklődő.

Baranya Dávid: Baranya Dávid 21 éves táncművész. Versenytánccal és kortárs, modern tánccal egyaránt magas szinten foglalkozik. 2006-ban egy táncos-tehetségkutató versenyen (Megatánc) férfiak között a harmadik helyezést érte el. Dolgozott Svájcban, Németországban, Franciaországban, Kanadában, és olyan darabokban vehetett részt, mint például a VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL, BOLERO/TABULA RASA, PEER GYNT, STÍLUSOK, VIVALDI: NÉGY ÉVSZAK.
|

|
 |
ez is sport... nem is akármilyen ;) lessétek meg http://href.hu/x/5ejr
Helló! Klassz a magazin. Gratula.
Ki teszem a magazinomba,cserébe lépj be az enyémbe!Üdv:Ancsi
hali, kitettem a bennered itt az en kodom :) koszi
<A href="http://magazin.hotdog.hu/sexjatek"
target=_blank><
IMG alt="SexJatek - a Magazin!"
src="http://image.hotdog.hu/
_data/members2/878/564878/
images/sexjatekmagazinbanner.jpg"></A>
Nagyon jó a magazin, jár a szavi!
Szia,tetszik a magazinod,amúgyis sportőrült vagyok,így jár a szavazatom!+1.
Szia!Jó lett a magazinod ,gratulálok!+1
Nagyon szépen szerkesztett, igényes magazin, grat hozzá:)
nagyon jó a magazin:-) köszi
Köszi az ajánlást!Szuper a magazin!Gratulálok!
LOVAK? AUTÓK? SZUPIIIIII:)
Jó a magazin.Fel is íratkoztam.Gratulálok

Ha tetszik a magazin és kitennéd bannerünket küldöm a kódot, cserébe várjuk a Te magazinodét...  |
|
|
feliratkozás dátuma: 2010.07.27 |
|
|
feliratkozás dátuma: 2010.07.25 |
|
|
feliratkozás dátuma: 2010.07.09 |
|
|
feliratkozás dátuma: 2010.06.15 |
|
|
feliratkozás dátuma: 2009.12.01 |
 |
Alapítva: 2007.07.15
Frissítve: 2008.05.04
Tegnapi látogatók: 4
Feliratkozottak: 197
Helyezés: 1.884. hely
|
|
|
 |
 |
[sporthu] (39/F)
csatlakozott: 2007.07.14
utolsó belépés: 2010.07.29
|
  |
|
|