Gyerekből sztárszínész
Radcliffe csak az elmúlt évben majdnem ötmillió fontot keresett az ötödik Harry Potter filmben nyújtott alakításával és a film témája alapján készített, reklámokkal és PC játékokkal. Valószínűleg ez az összeg még nőni fog, hiszen Daniel leszerződött az utolsó két Harry Potter részre is. Más filmekben is, televíziós műsorban, sorozatokban és színházi előadásban is szerepel. Első filmje 1999-ben készült el, amely a David Copperfield címet viselte, és Daniel alakította a gyerek Copperfield-et. Majd a John Boorman rendezte Panamai szabó című nagyjátékfilmben szerepelt Jamie Lee Curtis és Geoffrey Rush mellett. Ezután már nem volt megállás. 2001-ben elkészült a Potter film sorozat első része. Idén nyáron pedig az ötödik részt vetítették a mozikban. 2002 februárjában Daniel megkapta a legjobb pályakezdőnek járó díjat a Variety Club of Great Britain-tól, majd áprilisban megkapta a David Di Donatello-díjat a filmben nyújtott alakításáért.

Színpadi karrier és szakmai elismerés
A londoni Broadway-n is megtalálhatjuk Radcliffet, hiszen rá osztották Alan Strang szerepét az Equus című színdarabban. Az előadásban egy zavarodott istállófiút alakít. Meglepő módon ádámkosztümben jelenik meg a színpadon a tehetséges fiú, és még egy szexjelenetet is bevállalt. Ez a tény nagy vihart kavart. Felháborodott szülők ezrei írtak levelet Danielnek nehezményezve, hogy csemetéjük példaképe a Harry Pottert alakító színész nem engedhetne meg magának meztelenkedést. A tehetséges színész azzal védekezett, hogy nem akar beleragadni a mesehős szerepébe, szeretné megcsillantani tehetségét és sokoldalúságát, de semmi esetre sem hagyná ott a Potter-filmeket, hiszen azok nagyon közel állnak szívéhez.
Hétköznapi ember, hétköznapi élet
A milliárdos fiú nem tervezi, hogy meghódítja a bulvár lapokat, nem akar kicsapongó életmódot folytatni, nem vágyik sem kocsira, sem luxusotthonra, sem világkörüli útra, csupán némi költőpénzre, amelyet CD-re, DVD-re és könyvekre költhet. Kedvenc zenekara a Red Hot Chili Peppers, és 2004-ben Daniel is a tömegben tombolt a londoni koncerten. Szabadidejében ha teheti basszusgitározni tanul, mert tervei között szerepel egy rockbanda alapítása. A média árgus szemekkel figyeli csajozását, mivel Daniel – saját bevallása szerint – fél közeledni a lányokhoz, és fél hogy csak a pénzeszsákot és nem az embert látják benne. Szüzességét egy nála 10 évvel idősebb sminkesnek adta oda 16 évesen egy forgatás szünetében, az egyik öltöző félhomályában. Pár hete azonban oldalán egy csinos szőke hölggyel jelent meg, aki nagy rajongója Radcliffe-nek. Korábban a lapok összehozták már a filmbéli szerelmével Cho-val, azaz Katie Leung-al is.
Forrás: femina.hu |