"Szeretlek" azt jelenti, hogy elfogadlak annak az embernek, aki valójában vagy, és nem nem akarlak valaki mássá változtatni. Nem várok el tőled tökéletességet, ahogy te se tőlem. Azt jelenti, hogy szeretni foglak, és melletted fogok állni a legrosszabb időkben is. Szeretni téged, amikor nincs jó hangulatod, vagy túl fáradt vagy, hogy olyan dolgokat csinálj, amit én szeretnék. Szeretni téged, amikor padlón vagy, nem csak akkor, amikor jó veled lenni. "Szeretlek" azt jelenti, hogy tudom a legmélyebb titkaidat, és nem ítéllek el ezek miatt, csak azt kérem cserébe, hogy te se ítélj el az enyémek miatt. Azt jelenti, hogy érdekel annyira, hogy harcoljak azért, ami nekünk volt, és ahhoz eléggé szeretem, hogy ne engedjem el. Azt jelenti, hogy Rád gondolok, Rólad álmodok, folyamatosan akarlak és szükségem van rád, miközben azt remélem, hogy Te is hasonlóképen érzel irántam.

Fesztelen féktelen, vidáman védtelen, harsányan harsogó, lángolón lobbanó, szertelen száguldó, bohéman bánkódó, lehetnék megható, de nem ez a mérvadó.

Mert te vagy, kit féltek én, és a másik féltekén, hancúroznék veled én, a boldogságnak kék egén.

Nem hiszek már a szemnek, szépérzéknek, türelemnek, ölelésnek, részegségnek.

Ne felejtsd el: várnak. Mindig várnak! Akkor is, ha egyedül vagy, ha senkid sincs, ha üres a szobád, az ágyad, ha fagyos világban élsz, és sötét a láthatár. Akkor is, ha elhagytak, ha gyűlölnek, ha nem találtál társat, ha mindenki vadidegen körülötted - várnak! És aki vár, annak nagyon hiányzol! Éidézetepp úgy, mint neked ő. Ha fiatal vagy, és nincs még párod, és nem találsz később sem senkit, sőt, ha megöregedtél, és egyedül maidéuzetekidézetekradtál - ne felejtsd el: várnak! "Jövök!" - gondold a magányodban. Ő is ezt gondolja. És menj. És ő jön.

Tudod, hogy lennék akár az életed, a hangod, az indokod, hogy miért legyél a szerelmem. A szívem ezekért a pillanatokért lélegzik.

Nekem nem te hiányzol. A pillanatok, amiket együtt megéltünk. A tudatod kell. Nem te.

És olykor csak azt látom, hogy nem is szeretlek úgy, igazán. Csak figyelni szeretlek sötétben téged, csak ez a szép, csak ez az egészben.

Attól, hogy valakinek nincs kirakva, hogy "kapcsolatban", lehet, hogy van valakije. Rád sincs rád írva, hogy "lotyó", és mégis az vagy.

Padlóra küldhetsz, de ha felállok... Fuss!

Ha nem fognám fel tréfásan az életet, most sírnék.

Melyik nehezebb? Kimondani, hogy szeretlek, vagy azt, hogy már nem?

Engem megbántani? A bokszolónak egy idő után nem fájnak az ütések.

- Ma éjszaka tudod ne gyere el.
- Nem hagylak magadra.
- Olyan lesz majd, mintha valami bajom volna egy kicsit olyan,mintha meghalnék. Úgy bizony. Ne gyere el, semmi szükség rá, hogy végignézd. Nem éri meg.
- Nem hagylak magadra.

Ha azt akarod, hogy barátod legyen szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan?- kérdezte a Kisherceg.
- Sok- sok türelem kell hozzá- felelte a róka.- Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak a félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...

Túl kell lendülnöm ezen az egészen. Újra annak az életvidám mindenkit és mindent szerető lánynak kell lennem, mint azelőtt. Mosolyognom kell, amikor felnézek az égre, és nem azon rágódni, hogy vajon Te mit csinálsz. A döntésed egyértelmű volt, talán csak nem akartam, vagy nem tudtam elhinni. Ha unatkozom az órákon, egy mesebeli hercegről kell álmodoznom, nem pedig arról, hogy milyen volt amikor megcsókoltál. A csillagos égről szeretném, ha olyan egyszerű dolgok jutnának eszembe, mint a bolygók, nem pedig az első éjszakánk, a napsütésről pedig nem az az élettel teli mosoly, hanem a tiszta és fájdalommentes melegség, és ha fázok, nem szeretnék olyan bonyolult dolgokra gondolni, hogy milyen volt, amikor átöleltél, csupán csak elmenni a ruhásszekrényemhez és felvenni a bolyhos zoknimat... Hidd el, ennyi épp elég lenne. Ha el tudnálak felejteni, megtenném. De már nem megy. Egyszerűen benne ragadtál a szívemben.

Számos közös vonásunk volt. Én szerettem őt és ő is szerette magát.

Ha miattad megváltozik valaki, az nem az érdemed, az a szégyened, mert nem tudtad úgy szeretni, amilyen volt.