Nem vagy tag vagy csak nem vagy belépve? Bejelentkezés Regisztráció
Csatlakozott:2007.10.04.
Utolsó belépés:2011.02.18.
Itt lakom: Szentendre
Egy ausztriai kisvárosban láttam meg a napvilágot 1962 őszén. Abban az évben, amikor Marilyn Monroe-t holtan találják kábítószer-túladagolás következtében, a Rolling Stones megalakul, s ekkor születik Tom Cruise és Demi Moore is. Családunk az átlagnál szerényebb körülmények közt élt, de nem nyomorogtunk. Apám francia, a háború alatt ismerkedett meg édesanyámmal. Vallásosak voltak, s engem is próbáltak úgy nevelni, de azok az idők nem voltak megfelelők, s a hitben engem leginkább a szolidaritás, a szegények megsegítése, az őszinteség fogott meg, s persze biztosította kisleányként a nyugalmas, félelem nélküli éjszakákat. Szüleim nagyon sokat dolgoztak, s nyughatatlanságukat én is örököltem.
Ausztriában az élet nem volt könnyű a háború után, bár mire én megszülettem, már jobb idők jártak. Az elemi és középiskolában jó tanuló voltam, tanáraim kedveltek és osztálytársaimmal is jól kijöttem. Első - nem önkezű - szexuális élményeim is itt szereztem, mint oly sokan rajtam kívül. Akkor nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, habár persze jólesett. Azt hittem ez olyan, mint ünnepnapokon a torta. Sosem láttam vagy hallottam szeretkezni szüleimet, de még csak csókolózni vagy ölelkezni sem. A szex abszolút tabu téma volt nálunk, s mindenre magamnak kellett rájönnöm.
Hogy miért írom ezt a könyvet? Először is: egész életemben naplót vezettem a velem történt fontosabb eseményekről. Hogy miért kezdtem el, fogalmam sincs. Barátnőimtől hallottam milyen jópofa dolog. Aztán mikor kamaszodtam, jólesett visszaolvasni egy-két élményemet. Felizgatott. Megnedvesedtem és kielégítettem magam. Izgalmi állapotban igen nedves leszek mind a mai napig (egy nőgyógyászom szerint valószínűleg a Bartholin-mirigyek fokozott termelékenysége miatt), s szeretem nézni levemtől csillogó ajkaimat, s szeretem nézni ahogy mások nézik. Ez még jobban felizgat, s már csak hajszál választ el az orgazmustól. De a kielégítést most már másra hagyom. Így még jobb.
Ja, hogy miért is írom mindezt le? Hát megvannak a naplóim, amik persze rengeteg egyebet is tartalmaznak. Erotikus tartalma a bejegyzések kb. 20%-ának van. Életem elmúlt négy évtizede alatt rengeteg - s ez nem túlzás - tapasztalatot szereztem a szex terén, s láttam az emberek hogyan viszonyulnak hozzá. Sokukat boldogtalanná tesz hiánya, másokat elállatiasít és elbutít szakadatlan hajszolása. Megint mások - pl. a konzumhölgyek többsége -megcsömörlik tőle, igazán élvezni egy idő után nem képes, számára "munkává" válik.
Én mind a mai napig roppantul élvezem, s úgy tervezem, még 80-100 évesen is aktív szexuális életet fogok folytatni, ha megérem azt a kort. Hogy ez lehetetlen? Ugyan, dehogy! A szex nagyon fontos az embernek. Energiákat szabadít fel, életerőt ad, boldoggá tesz, egyszóval: egészséges. Nekem mindig voltak 60-70 éves partnereim - bár itt a "partner" szó legtöbbször nem jelent többet egyszeri alkalomnál. "Karitatív szex"-nek hívom ezt, mivel különös késztetést, sőt felelősséget érzek azért, hogy a magam módján az elesett, szegény vagy idős embereken segítsek. Van akinél egy mell megvillantása vagy a ***** széttárása elegendő, van akinél ez rendes aktust jelent, s megint másoknál rendszeres kefélést. Még mielőtt azt hinnék álszent vagyok: nem csupán az illető személy megsegítéséért teszem, jómagam is élvezem, sőt módfelett élvezem. Gyönyörű férfiakkal és nőkkel ismerkedtem meg az évek során, de leginkább továbbra is a karitatív szexet élvezem. Egy pszichológus barátom szerint a gyerekkori szegénység, a fél-vallásos neveltetés és fejlett segítőkészségem mind közrejátszanak abban, hogy felerősödik libidóm, szexuális éhségem. És szeretek adni, és jólesik (szexuálisan is), ha látom, boldoggá tettem egy rászorultat. S persze nem csak az idősek iránt érzek így, hanem pl. a hajléktalanok is megérintenek. Ilyenkor azonban mindig elfog a páni félelem a fertőzések miatt. A higiénia számomra rendkívül fontos. Sőt létfontosságú. Hajléktalanok esetén ezért általában a mutogatás marad: egy-egy mellnek vagy csupasz *****nak szerfelett tudnak örülni, néha - ha a higiénia engedi - gumival szeretkezünk mondjuk egy lépcsőházban vagy parkban. Az is megesett egyszer, hogy férjemmel otthon, Párizsban hazafelé sétálva találkoztunk két koldussal. Tél volt, rettentő hideg, késő este és szakadt az eső. Adtam nekik egy kis aprópénzt (mindig adok), s felhívtam őket lakásunkra melegedni. Elküldtem őket zuhanyozni és megvacsoráztattuk őket. Már menni készültek, mikor férjem Luc megkínálta őket jófajta pezsgővel. Luc tudta mit akarok, s köszönésképp rámosolyogtam, s közöltem én is lezuhanyzom. Teljesen meztelenül jöttem ki, s bevonultam utánuk a nappaliba. Leültem a díványra a két hajléktalan közé és meglocsoltam magam pezsgővel. "Nos, ki nyalja le?" - kérdeztem. Egy perc elteltével már ujjaztak, majd egy hosszú, egész éjszakás hármas kaland következett. Férjem egy ideig figyelte a műsort, aztán elvonult aludni. Jól megdugtak minden résemben és sorban értek az orgazmusok. Mint mindig, ebben az esetben sem éreztem vonzalmat a személyek iránt, szexuális vágyamat a segítőkészség és szolidaritás gerjesztette. Reggel búcsúztunk el. Később még kétszer összefutottam egyikükkel a belvárosban és egy közeli lépcsőházba vonulva közösültünk. Aztán nyomuk veszett. Talán a külvárosba kerültek.
Volt még egy hetvenes, nagydarab, hófehér hajú néger koldus, akit rendszeresen cumiztam gumival. Olyan 25-30 alkalommal elégítettem ki számmal parkban, aluljáróban, buszon, kapualjban egy félév alatt. Hatalmas fekete farka volt és imádtam hosszasan szopogatni. Nem kétperces szopások voltak, ahogy a szajhák csinálják, hanem minimum félórásak, pusztán az élvezetért és jótékonyságért, teljesen ingyen, és általában két ejakulációig, gumicserével. Pár alkalommal kockáztattam és a gumit csak a kilövellés előtt pillanatokban húztam fel. A farok íze és illata nekem sokat jelent, ezért csak rendkívüli esetekben használok gumit cumizáshoz. Nem csalódtam, kimondottan finom volt. Mindig nagyot élvezett. Sose dugtunk, nem akart. Aztán hirtelen meghalt, elvitte egy influenza.
Azonban senki nem gondolja az írások alapján, hogy ennyi az életem. Pár rövidebb-hosszabb időszaktól eltekintve keményen dolgoztam, főleg miután saját vállalkozásaim lettek. Az üzleti élet kemény és rengeteg energiát felemészt. Sikerült azonban jelentős vagyont kitermelnem, s ebben fontos szerepet játszottak a az itt következő történetek, amik tanulságként szolgálhatnak minden nőnek. Elsősorban tehát nőknek szólnak. Nem biztos, hogy követendők, de a tanulságok segíthetnek az eligazodásban életünk során. Önkényesen válogatott sztorik kb. időrendben. Sok van még belőlük, amik egyelőre naplóimban maradnak különböző okok miatt. Egyik ok, hogy sok hasonló történet van. Volt egy időszak, kb. egy hónap, amíg minden este egy közeli parkolóban lecumiztam egy találomra kiválasztott fickót. Nos, ez 30 történet lenne, de 30 egyforma. Az általam szervezett szexpartik megintcsak nagyon hasonló történetek; a nagyszámú swinger klubos esték szintúgy, hiszen mindig ugyanaz történik: buli, tánc, majd széttárom a lábam és sorban 10-en, 20-an megkefélnek. Ezért próbáltam jócskán különböző történeteket összeválogatni, s főleg azokat, amik jövőm és karrierem szermpontjából fontos állomások voltak. Van még egy oka, hogy mindez most papírra kerül: az emberek többségének igen szegényes a fantáziája és szexuális élete monoton, unalmas, gépies, érzéketlen. Ezek az írások reményeim szerint felpezsdítik az átlagember szexuális életét, ízt, zamatot adva neki. Így mindannyian élvezhetjük az ötletekkel teli, izgalmas, fantáziadús szexet még 80 éves korunkban is! Tegyünk érte!
(...)
Ahogy ezeket írom, én már teszek is érte. Most épp kaliforniai nyaralónk verandáján ülök, ölemben a papír, és felcsúszott miniszoknyám alól boldogan kandikálnak ki nedves, duzzadt ajkaim. Velem szember üldögél egy ötvenes házaspár, akik felizgulva bámulják *****mat, immár vagy fél órája. Luc engedte be őket. Egy közös ismerősünk révén találkoztunk tegnap a városban, s ő megemlítette, hogy szexuálterapeutaként is dolgoztam. (Jelenleg elsősorban külkereskedelemmel foglalkozom.) Épp a fantáziahiány okozza szexuális életük ellaposodását, ebben kértek segítséget. Meghívtak minket egy teniszpartira, de Luc marad, csak én megyek. Van egy szexi sportos fehér blúzom, azt fogom felvenni mélyen kigombolva, hogy időnként kibukkanjanak melleim, a miniszoknya marad, persze továbbra is bugyi nélkül. Én nagyon fogom élvezni, de úgy látom ők is. És a kimerítő testmozgás után majd jön egy másfajta, de épp annyira kimerítő testmozgás. Bár ki tudja, lehet hogy most megelégszünk az orállal? Előbb-utóbb mindenképp beleülök a dákójába... Na jön Luc, én meg megyek zuhanyozni és átöltözni. Az olvasáshoz kellemes szórakozást kívánok, s remélem feléleszti a vágyakat.
Tizenhét évesen még javában a lázadó tinédzser voltam, aki mindent ki akart próbálni,
amit a szülei vagy a keresztény tanítások tiltanak. Így egyik nyáron elhatároztam,
kipróbálom a kábítószert, bár ismerve annak a testre és a szellemre ható megállíthatatlan
romboló hatását, csak az "ártatlannak" minősített cannabist, közismert nevén a "füvet"
szándékoztam kipróbálni. A fűhöz ekkortájt legkönnyebben hozzájutni Hollandiában,
azon belül is Amsterdamban lehetett, így hát elhatároztam, nyári kalandomat ezévben egy
kis holland kiruccanással kezdem.
Június közepén egy hétre meghívást kaptam Párizsba egy távoli rokontól, s így lehetőségem volt
az Európa fővárosának tartott metropolis közelebbi megismerésére. Az egy hétig tartó állandó
jövés-menés, rohangálás azonban kifárasztott, s ekkkor döntöttem úgy, hogy hazafelé
lazításképpen kihasználom az alkalmat, s megállok Amterdamban.
Úgy gondoltam a legolcsóbb és egyben legizgalmasabb megoldás, ha stoppolok.
Párizsban vonatra szálltam, s Gonesse-ban kiálltam az autópályához vezető út szélén.
Délután 3-4 lehetett már, tűzött a nap, s én kedvenc nyári ruhámat vettem fel: egy nagyon vékony,
lenge, drapp színű dresszt, melyet sötétbarna színű stilizált virágformák tarkítottak. Előlgombolós volt,
egészen a ruha pereméig, hátul a fenék felett kb. 5 centiig teljesen kivágott. Szerettem ezt a ruhát,
mert nagyon jól szellőzött, soha nem volt melegem benne, a bugyi alatt 2-3 ujjnyira lógott csak le,
s hála az elülső gombsornak, tetszés szerinti mértékű "belátást" lehetett elérni vele a gombok kiengedésével.
A sors úgy hozta, hogy nem volt szerencsém aznap, kicsi forgalom volt az úton és a kocsik többsége
csak a közeli Thillay-ba és Roissyba tartott. Az ég beborult, s egy hirtelen nyári zápor zúdult rám.
A vékony ruha nem sokáig bírta, pár perc alatt teljesen eláztam. Éreztem, ahogy a hideg eső a
fejemről akadály nélkül csurog le a mellemen a lábam közé, majd onnan a lábaimon végig a földre.
Eleinte jólesett a hűsítő zuhany, de aztán szél támadt és komolyan fázni kezdtem. Már öt óra lehetett,
mikor egy kisebb kamion közeledett. Dudált egyet, megállt, én pedig dideregve kapaszkodtam
föl a vezető mellé sporttáskámmal. Kedves, ötvenes, mackós férfi volt. Mivel látta, hogy eláztam,
gyorsan bekapcsolta a fűtést, majd termoszából forró kávét töltött nekem. A kimerültségtől rögtön
hátradöntöttem fejem s megpróbáltam szundítani kicsit. A rádióban halkan kellemes zene szólt.
Kis idő múlva kinyitottam fél szemem, mert éreztem, a ruhám elkezdett száradni. Hirtelen nagyon megdöbbentem.
Mivel a ruhám a hideg esőben végig begomboltam, úgy hittem, testem biztonságban van. Arra azonban nem gondoltam,
hogy a víztől ennyire átlátszó lesz, s a testemhez tapadva ennyire megmutatja domborulataim.
A vékony szövet teljesen rátapadt bőrömre, a hideg megmerevedett sötétbarna mellbimbóim tökéletesen
láthatóak voltak így ruhán keresztül is. Megijedtem, hogy testem ennyire kitárom ennek az ismeretlen,
s ráadásul nem túl vonzó férfinak, de aztán gondoltam, a ruha úgyis hamarosan megszárad,
így megszűnik a kitárulkozás. Végülis természetes, hogy a ruha esőben átázik és rátapad az emberre.
Lehunytam hát félig nyitott szemem, s próbáltam pihenni. Kis idő múlva mozgolódást éreztem,
jobb szemem résnyire kinyitva láttam, ahogy a sofőr megfésüli kopaszodó fejét, majd a visszapillantó-tükröt állítgatja.
Mikor megtalálta a megfelelő pozíciót, szája elvigyorodott és mereven bámult a tükörbe.
Láttam, hogy tekintete lefelé irányul, s ekkor lettem figyelmes, hogy ruhám alja felcsúszott,
önkénytelenül széttárt combjaim között fanszőrzetem jócskán kibukkant. Gondoltam,
hát jó, legyen meg az öröme. Testem még mindig elég vizes volt, így combjaim nem zártam össze,
hadd száradjon ott is. Mivel nyáron nagyon ritkán hordok alsóneműt, így a *****mra áradó
levegőmozgás nem is tűnt fel, természetesnek hatott. A sofőr tovább bámult.
Kisvártatva lekanyarodtunk és megálltunk. A sofőr kiszállt és a pihenőhelyen fekvő boltba sietett.
Kihasználva az alkalmat, előkaptam sporttáskám elülső zsebéből kis piperetükrömet, s megnéztem,
mi az, aminek így örül a sofőr. Elvégre egy kis szőrpamacs nem nagy attrakció.
Ám mikor a tükörbe belepillantottam, elállt a lélegzetem. Mivel már régen borotválkoztam,
elég szép kis bozót nőtt a lábam között. A ruhámról és felsőtestemről lecsorgó esővíz itt,
a bozótosban megrekedt, ettől a *****m teljesen átázott. Mindezt tetézte,
hogy a nap már lemenőben volt és vörösösen izzó fénye pont szembe sütött.
*****m így fényárban úszott, s a vöröses fényben sötétbarna bozontosom és szeméremajkaim
erőteljesen csillogtak a nedvességtől. Nem mondom, valóban lenyűgöző látvány tárult a szemem elé,
szinte rávetettem magam, pedig saját testem láttam. Ekkor örökre megjegyeztem - s
ezt a későbbiekben potenciális férfiak becserkészése esetén a gyakorlatban is sokszor hasznosítottam -,
hogy különböző szögből nézve merőben más látványra kell számítani, s ez sokszor valóban megdöbbentő
különbséget takarhat. Ezért ettől kezdve azt a kis tükröt mindig magamnál hordtam,
hogy alkalom adtán meggyőződhessek arról, vajon mit is mutatok meg magamból.
Hasznos tanácsként ajánlhatom minden nőnek, hogy ezt mindig tartsa szem előtt,
ezzel kellemetlen perceket kerülhet el vagy kellemeseket idézhet elő, ha a helyes szöget "kínálja fel".
A látványon felbúzdulva, gondoltam emlékezetessé teszem sofőröm napját, hiszen
olyan kedvesen viselkedett, s láthatóan nem volt agresszív velem szemben.
Kissé lejjebbcsúsztam az ülésen, ezzel feljebbtolva ruhám szegélyét. Ebben a pózban már kb.
10 centi látszott fanszőrzetemből. Combjaimat szélesebbre tártam, bal lábam a padlón hagytam,
jobb combom viszont felhúztam és sporttáskámra helyeztem. Így sikerült magam bámulatosan kitárni,
térdeim között majd' egy méter volt. Szőrszálaim egy kicsit elegyengedtem, ajkaim széthúztam,
hogy húsomból is minél több látszódjon.
Láttam, amint a sofőr kilép a bolt ajtaján, kezében vagy tíz doboz német sörrel, s továbbra is alvást színlelve karjaim magam mellé fektettem. A sofőr beszállt, elindultunk. A mosoly hamarosan visszaült arcára, s látva, hogy alszom, már nemcsak a visszapillantóból nézett, hanem időnként odahajolt hozzám, s 15-20 centiről bámulta a lemenő napban vörösösen csillogó, már száradó *****m. Bár próbálta visszafojtani, forró lehelete néha megcsapta csiklóm és nedves lukam. Centiméterről centiméterre tüzetesen megvizsgálta *****m, szinte már úgy éreztem, megszámolja szőrszálaim. Mindezt borzasztó izgalmasnak találtam, hiszen éreztem, agressziótól nem kell tartanom. Karamboltól annál inkább, emiatt kicsit izgultam is, bár semmi nem történt. Hamarosan valóban elaludtam. Nem tudom mennyi idő után, de arra ébredtem fel, hogy egy erős, szőrös kéz kigombolja ruhámat.
Már a köldökömnél tartott és csak két gomb volt hátra. Ruhám már csontszáraz volt, így nem is tapadt hozzám, s ezért nem is igazán éreztem, mikor lassan, nagyon óvatosan jobb kezével a sofőr széthúzta kigombolt ruhám mindkét irányban. Bal kezével vezetett, s a koromsötét estében csak a szembejövő autók fénye és a gyér megvilágítás nyújtott egy kis fényt. Ott ültem, elől teljesen meztelenül, továbbra is szélesre tárt combokkal. *****m már azóta teljesen megszáradt, mint ruhám és egész testem, s egyáltalán nem fáztam. Továbbra is ment a fűtés, gondolom pont ezért. Nagyon óvatos volt, egy ujjal sem ért hozzám. Kellemesen éreztem magam. Láttam, ahogy bal kezével előveszi farkát és verni kezdi. Nem volt rossz farka, normál méret, eres, hatalmas sötétvörös makkal, de sehogy sem kívántam meg. A műszerfalon lévő órára pillantottam: hajnali fél három volt. Fáradt volt, megint elaludtam.
Mikor újból magamhoz tértem, már reggel volt, megint egy pihenőhelyen voltunk, s láttam, ahogy a sofőr a kocsi felé közeledik, kezében két papírdobozzal. Magamra pillantottam. A ruhám begombolva, s még a lábam között is befedett a ruha. Beszállt, a kezembe nyomta az egyik dobozt. Reggeli, kávé. Tankoltunk és továbbmentünk. Elcseverésztünk az időjárásról és a politikáról. Hamarosan megérkeztünk Amsterdamba. Megköszönte a társaságot és elbúcsúztunk. Arcán még mindig az a mosoly. Egy gentleman. Boldog voltam, mert boldoggá tudtam tenni egy embert, hacsak rövid időre is, s ez nekem is kellemes perceket szerzett közben. S mindez teljesen veszélytelenül. S íme, Amszterdam.
A belvárosba érve gyorsan beadtam sporttáskám egy csomagmegőrzőbe, s csak egy apró retiküllel vágtam neki a városnak. Előtte azonban átöltöztem. Egy vékony, fehér vászon miniszoknyát húztam persze továbbra is bugyi nélkül, valamint egy világos barack színű, vékony, ujjatlan blúzt. Elkezdtem járni a boltokat és múzeumokat. Az egyik múzeumban megismerkedtem egy négy fős angol-skót csoporttal. Közvetlen, mókás fiatalok voltak 20-25 év között, s ők is először jártak Amsterdamban. Összebarátkoztunk és együtt megnéztük a belváros nevezetességeit.
Estefelé elhívtak egy étterembe, mert már nagyon megéheztünk. Felmentünk az emeletre, ahol az utcára eső fal csupa üveg volt, bár sötétített, így csak mi láttunk ki. Alattunk a keskeny sétálóutca forgatagát bámultuk, s közben ettünk, ittunk, mulattunk. Az emeleten csak mi öten voltunk a gyéren megvilágított lebujban. Két angol srác volt, egy skót és egy rendkívül csinos, fekete rövid hajú skót lány, úgy 22-23 lehetett. A srácok mind hétköznapiak, semmi különös. Már sokadik sörünknél tartottunk, mikor előkerült a skót srác, Ted zsebéből a fű, egy kis zacskóban. Cigit sodort belőle és elkezdtük szívni. Körbeadtuk, hogy míg egyikünk benntartja, addig se égjen hiába az értékes anyag. Eleinte nem sokat éreztem. A hangulat már így is oldott volt, a skót pár hosszan smárolt, a vöröses hajú srác a lány hátát simogatta bal kezével a fehér blúz alatt, s időnként hátulról előrenyúlva a lány bal mellét markába kapta és markolászta. A lány láthatóan felizgult és hevesen csókolta részeg pasiját. Bár igazság szerint mind részegek voltunk. A másik két srác, az angolok, Fred és Jimmy engem környékezett meg. Közöttük ültem a padon, combjaim kissé széttártam, térdeim úgy kb. 25-30 centire egymástól. Fehér szoknyám felcsúszva, éppenhogy kilátszott alóla feketén sötétlő *****szőrőm. A srácok persze észrevették, s eleinte lopva, majd egyre hosszabban nézték lábamközét miközben beszélgettünk. Nem lehetett nagy látvány nekik, annál inkább a velem szemben ülő skót párnak, akik totálban láthatták, s mivel az ülések viszonylag magasan voltak és az asztal fölötti lámpa is pont rám világított, minden bizonnyal maradandóbb nyomot hagyott emlékezetükben a látvány. Mindketten csillogó szemekkel nézték, s a lány is izgatottan kacsintott néha rám. A mellettem ülő srácok viszont - immár észben tartva a különböző pozíciók különböző lehetőségeit - a blúzom közé bámultak. Barack színű blúzom felső gombjait már előre kigomboltam, így ülve majdnem köldökig nyitva volt, s barna bőröm enyhén csillogott a melegtől. Bár ebben a pózban nem sok látszott belőlem, időnként jobbra, balra, előre, hátra hajolva fel-fel bukkant egyik mellem és meredező mellbimbóm, nem kis örömöt szerezve a két oldalamon ülő srácoknak. Ez a ficánkozás már vagy egy órája tarthatott, mikor úgy sikerült forognom, hogy bal mellbimbóm kinnmaradt véletlenül. Mivel további mozgással sem sikerült "visszahúznom" blúzom rejtekébe, gondoltam akkor egye fene. A srácok egyébként is kigombolt ingben ültek a meleg miatt.
A beszélgetés témája már egy ideje a fű és a szex körül forgott, mikor a skót srác kigombolta a lány blúzát és a füvescigit füstjét a lány bal mellbimbójára fújta. Ekkor mindannyian egy hangos "Wow, yeah!" kiáltást adtunk, majd a srác ezen felbúzdulva szájába vette a lány mellét és vadul csókolgatni kezdte. Már a harmadik ciginél tarthattunk, s baromi jókedvünk lett, szinte mindenen nevettünk. Ted rendületlenül csókolgatta, nyalogatta, harapdálta a lány melleit, egyszer az egyiket, másszor a másikat, s szinte csak annyi időre hagyta abba, amíg megszívta a cigit. A lány, Kate, közben felhúzta szoknyáját és fehér bugyiján keresztül simogatta szeméremdombját. A csevej tovább ment, majd szóba került, hogy Kate tud a *****jával cigizni. Pár perces unszolás után, mikor hozzákerült a cigit, Kate félrehúzta bugyiját és a füstölgő cigit benyomta lukába. Egy ideig így ült, mozdulatlanul, s mindannyian mereven néztük a kopaszra borotvált *****ból kilógó, füstölgő marihuánás cigit. Ekkor, megtörve a csendet, Jimmy ráförmedt, hogy "szívd, bébi, szívd". S ekkor, láss csodát, Kate izmai dolgozni kezdtek, s valóban, a kopasz ***** elkezdett pöfékelni. Néztem Kate arcát: szemei becsukva, nedves szája félig nyitva, halk, de folyamatos nyögések. Mikor már a cigi a vége felé járt, Jimmy odahajolt, kihúzta a cigit a lány lukából, s a *****létől nedves végét bekapva még egy utolsót szívott belőle, majd elnyomta. Ezt az izgalmas bemutatót egy kis tapssal ünnepeltük.
Ted sodort mégegy cigit és közölte: "Most rajtad a sor!" Meglepődtem, s bár izgatott voltam és tetszett az ötlet, mégis azt mondtam, nekem szőrös a pinám és félek, hogy meggyullad. Erre mind elnevettük magunkat, kissé groteszken a fű hatása miatt. Jimmy megszólalt: "Végignyalom a *****d és akkor nem fog lángrakapni!" még mielőtt bárki reagálhatott volna, vagy egyáltalán eljutott volna agyunkig amit mondott, letérdelt elém, megfogta térdeim, hátradöntött a padon, szélesre tárta lábaim, majd a többiekhez fordulva közölte: "Valóban, marha szőrös a pinád!", s ezzel azon nyomban rá is vetette magát. Vadul habzsolta. Kívül-belül alaposan végignyalt, s tényleg, a sok nyáltól megint lucskos voltam az utolsó szőrszálig, mint előző este az esőben. Így valóban nem kaptam volna lángra! Már percek óta nyaldosott, most már lassan, komótosan, élvezettel, nem kapkodva, mikor kezdtem felocsúdni mi is történik. Ránéztem barátaimra: Ted tágra nyílt szemekkel bámulta Jimmy ütemesen mozgó fejét, közben jobb kezének 2 ujját ugyanolyan ütemben mozgatta ki-be Kate kopaszra nyírt *****jában. Kate egyenesen a szemembe nézett, közben mosolygott és hangosan nyögdécselt. Fred ekkor megfogta a blúzom, kigombolta a még zárt gombokat, lehúzta rólam a blúzt és az asztalra dobta. Nekiesett melleimnek, kezeivel, szájával, nyelvével kényeztetett.
Kisidő múlva felálltam, letoltam magamról miniszoknyámat, lerúgtam a cipőim, felültem az asztalra, hátamat nekivetettem a falnak, térdeimet felhúztam, combjaimat pedig olyan szélesre tártam, ahogy csak bírtam. Kis méretű asztal volt, pont ott ért véget, ahol a *****m feküdt. Éreztem, ahogy *****mból kicsöpög Jimmy nyála és saját levem keveréke, majd lecsöppen a padlóra. Ott ültem tehát én, anyaszült meztelenül, csöpögő pinával, marihuánától és sörtől teljesen belőve egy amsterdami kocsma felső emeletén, miközben az ablakon kibámulva figyeltem az alattam elterülő utcácska késő esti forgatagát, ahol német turisták hangoskodtak, japánok kattogtatták eldobható fényképezőgépeiket és színesbőrű bevándorlók árulták portékáikat: füvet, LSD-t, pornó képeslapokat, Amsterdamos baseballsapkákat.
Csak bámultam kifelé és mosolyogtam, közben az asztal előtt cserélődtek az emberek: Jimmy, Fred, majd Kate és Ted is. Nem tudom mennyi ideig tarthatott, de sok kört mentek az újonnan szerzett barátok. Valaki felötlötte, hogy leugrik valamelyik boltba gumiért, de szóltam, bár nem lehettem teljesen magamnál, hogy nincs dugás csak nyalás. Nyelvek és ujjak cserélődtek, 2-3-4, időnként a kiszáradás miatt holland sört öntöttek *****mra, hogy megint nedves legyen. Hatalmas orgazmusokon estem át egymás után, egyikből ki, másikba be, s közben bámultam a turistákat. Hogy ők mennyire különböző amsterdami élményekkel térhettek haza! Egyszer, mikor éppen Kate volt soron, miután befejezte, lecsúsztam az asztalról, Kate-et rátoltam az egyik székre és én is vadul nyalni kezdtem. Észre sem vettem, de Kate is már meztelen volt, csak a fehér blúza maradt rajta végig kigombolva és cipője. A srácok mind kigombolt ingben és lehúzott sliccből kiálló, kőkemény farokkal álltak és várták sorukat. Leszbikus élményem azelőtt sosem volt, de Kate *****ját úgy ettem-ittam, mintha az életem múlt volna rajta. Kate szaftos levét mind felnyaldostam, aztán megint felültem az asztalra, széttártam magam, és jöhetett a folytatás. Kate-et mind a hárman megdugták többször is, a ****t mindig melleire, szájába, hajába és hasára lőve. Én gumi nélkül továbbra sem akartam, túl kockázatosnak tartottam. Egyébként sem bántam meg, mert életem egyik leghosszabb orgazmussorozatát éltem meg aznap este. S ekkor rájöttem: a marihuána valóban felszabadítja gátlásainkat, sokkal inkább, mint az alkohol vagy bármi más.
Aztán egyszer csak elkezdtünk öltözni és lementünk az emeletről. Hajnali három múlt. Röpke hét órát tölthettünk ott, s mint kiderült, azt hitték már rég elmentünk, s különben sem szoktak az emeletre vendégeket felengedni. Véletlenül mehettünk mégis fel. Nagyot mosolyogtunk magunkban, nem baj, legalább nem zavartak meg minket. Elváltunk, s én még aznap felültem a vonatra, hogy hazajussak. De az már egy másik történet Mindenesetre ezzel a kalanddal is gazdagabb lettem.
Felszálltam hát a Bécsbe menő gyorsra. Ruhámból áradt a sör, füves cigi és a tegnap esti férfiak szaga, így hát elmentem a WC-be mosakodni és átöltözni. Úgy döntöttem, csak egy fehér pólót veszek fel és szandált. Megnéztem magam a tükörben: nyáriasan, lengén, amolyan "strandosan" vagyok öltözve, kivéve talán azt, hogy újfent bugyi nélkül. A póló viszont elég hosszú volt, éppen fenekem alá ért, tehát álló helyzetben mindent takart. Az anyag nem volt átlátszó, bár viszonylag vékony volt, ezért mellbimbóim kihegyesedtek. Gondoltam ez így elég is, úgyis aludni kell. A vonat már elindult, gyorsan kerestem hát magamnak helyet. Nem volt nagy választék; a vonat ugyan félig volt csak tele, de bárkik közé nem akartam ülni. Találtam is egy fülkét, ahol egy jól szituált, hatvan körüli, kissé pocakos, kopaszodó férfi ült. Mint később kiderült, Bécsben élő német üzletember. Újságot olvasott. Rajta kívül nem volt senki a fülkében. Beléptem hát, köszöntünk egymásnak, majd leültem vele szembe az ablakhoz. Így üldögéltünk némán: ő olvasott, én bámultam ki az ablakon félig behúnyt szemmel.
Egy idő után gondoltam én is előkapok egy könyvet olvasni. Felálltam hát, megfordultam, előrehajoltam az ülésen mellettem fekvő sporttáskámhoz, s elkezdtem kotorászni. Közben persze, s ezt tudtam jól, az öreg orra előtt kibukott a póló alól csupasz fenekem, s annak közepén szőrös pinám egy darabkája. Talán fél percig tarthatott az egész, megtaláltam a könyvet, megfordultam, s leültem vele szembe, vissza a helyemre.
Elkezdtem olvasni. Szemem sarkából láttam, elvörösödött, s nehezen vette a levegőt. Mindezt palástolva ugyan, tovább olvasott. Öt-tíz perc múlva megkérdeztem tőle lehúzhatom-e kissé az ablakot, mert iszonyú meleg volt. Habogva felelte: "Persze, kisasszony." Felálltam hát, odafordultam az ablakhoz, felnyúltam és résnyire lehúztam, hogy egy kis huzatot csináljak. Ahogy felnyúltam, pólóm felcsúszott és előbújt szőrös *****m. Mindez pedig nem több mint fél méterre az öreg orrától. Az ablak, szokásához híven, beragadt, s így elidőztem egy darabig, míg sikerült leráncigálni. Szemem sarkából figyeltem, ahogy a jólöltözött úriember tágranyílt szemekkel mered hasam alá, majd szemüvegét megigazítva közelebb hajol és úgy szemléli *****m. Hihetetlen meddig merészkedett, szinte csak centikre volt attól, hogy orra megérintse szőrszálaimat. Ekkor meglazult az ablak és végre lecsúszott.
Leültem és folytattam az olvasást, ahogy az öreg is, jobb lábamat viszont most felemeltem, az ablak alatti fűtőrácsra helyeztem és térdemre könyökölve folytattam az olvasást. Így egy kényelmesebb pozícióba kerültem, arról nem is szólva, hogy így *****m megint láthatóvá vált. Ennél a kalandnál rá kellett jönnöm, hogy nekem a legnagyobb élvezetet az nyújtja, amikor számomra ismeretlen férfi megkövülten bámulja a pinám, lehetőleg jó közelről, miközben én úgy teszek, mintha aludnék (lsd. Kamionkaland) vagy semmit sem sejtenék, mint most. Ez az érzés szinte önmagában orgazmust idéz elő bennem, s minden alkalmat megragadok mind a mai napig, hogy ilyen csodás élményben részesüljek.
Legnagyobb ilyen jellegű élményem nem hiszem, hogy túlszárnyalható. Egy vidéki francia kisvárosban szerveztek kiállítást egy osztrák fényképész barátom aktfotóiból. Érdekesség képpen megkért két lányt, barátnőjét és engem, hogy mutassuk meg magunkat, hadd hasonlítsák össze a tárlat látogatói a képeket a valósággal. A falra akasztott képek között volt két rés a falon, ahol barátnője mellei, majd úgy tőle 5 méterre az én széttárt *****m lógott ki, amolyan glory hole stílusban. A rések épp csak annyira voltak kivágva, hogy testrészeink kiférjenek. A rések fölött viszont sötétített üveg volt, amin mi kiláttunk, s erről a bámészkodóknak fogalmuk sem volt. Mi azonban tökéletesen láttunk mindenkit, ahogy szemügyre veszik "kiállított tárgyainkat", sőt mi több én az érdekesebb részeket videóra is vettem. Ez már jócskán az én borotvált időszakomban volt, de fotós barátom kérésére a tárlat idejére újból megnöveztettem szőrzetem, s csak utolsó nap, a kiállítás zárónapján jelentem meg borotváltan, néhány visszatérő látogató nagy örömére. Az egy hétre tervezett kiállítást meg kellett hosszabbítani a nagy érdeklődésre való tekintettel, s így három hétig volt heti 6 nap, napi 5 órában közszemlén "legrejtettebb kincsem". A megoldás egyébként kényelmes volt, a fal mögött egy bársonyfotelban heverve evés, ivás, tévézés, cseverészés közben gyorsan telt az idő.
Habár a belépő nem volt olcsó, így is tömegesen jöttek az emberek: férfiak, nők, házaspárok, fiatalok, öregek egyaránt. Némelyikük többször visszatért. Egyszerre tíz embernél többet sosem engedtek a terembe, így nyomorgás nem volt és kényelmesen szemügyre lehetett venni a kiállított tárgyakat. Itt valóban lehetőségem nyílt legmélyebb vágyam kiélésére, ráadásul kamatostul. Bár hozzáérni nem lehetett a tárgyakhoz, s erről a teremőr gondoskodott, sokszor megesett, hogy a fejmagasságban elhelyezett szőrös *****mhoz bizony hozzáértek a túl közelről vizsgálódó, szaglászó orrok, ajkak. Ilyenkor az őr mindig figyelt, milyen a reakcióm: volt egy lámpa, amit ha felkapcsoltam jelezte, hogy zűr van, nem akarom az alak közelségét. Általában valóban csak szemlélődtek. Az állandő gyönyör miatt *****m szinte mindig állt az illatos lucsokban, s így tényleg ritka élményt nyújtottam az idelátogatóknak. Időnként, mikor már nagyon csöpögtem, a helyes, izmos, fiatal teremőr odajött és egy törülközővel szárazra törölt. Tíz perc múlva azonban már megint nedves voltam. Néha, amikor épp nem volt senki a teremben, nyelvével nyalt szárazra. Rajta kívül csak három férfinak hagytam, hogy kinyaljon, egy megőszült, bár még mindig vonzó fickónak, kinek fantasztikusan járt a nyelve, s szinte minden nap visszajött vagy nyitáskor vagy záráskor, plusz két fiatal srácnak, amolyan 17-19 körülieknek, akiket szimpatikusnak találtam, s akik szintén többször visszajöttek. Rajtuk kívül még volt egy csinos nő, aki férje előtt hosszasan megujjazott, s együtt szopogatták le levemet a nő ujjairól.
Ez a kaland tehát - nem csoda - maradandó nyomot hagyott bennem. Az effajta anonimitás csodás dolog.Vissza hát a vonathoz és az öreghez. Mindketten olvastunk tovább, ő az újságot, én a könyvet, mikor egyszercsak felállt és kiment a fülkéből, a toalett irányába. Sporttáskámból gyorsan előkaptam tükrömet, s magam elé tartva megnéztem, mi is látszik belőlem. A hófehér póló alatt sötétbarna bozontosom szép kontrasztot nyújtott. Húsos ajkaim megduzzadtak és vörösen csillogtak nedvemtől. Megnyugodtam: most sincs szégyenkezni valóm. A tükröt eltettem és lehunytam szemem, a pozícióm persze megtartva: felhúzott jobb láb, póló alól kibukkanó nedves, duzzadt szeméremajkak. Kisvártatva kinyílt a fülke ajtaja, s lehunyt szemem alól kipislantva láttam, az öreg jött meg, s visszaült helyére.
Vagy fél órát ülhettünk így, én alvást színlelve, ő meg mereven *****mat bámulva. A nyitott ablakon befújt a huzat. Jólesett a *****mat bizsergető folyamatos szellő. Valahogy megint nagyon szabadnak éreztem magam. Hirtelen nagyot fékezett a vonat, s megálltunk egy állomáson. Felkaptam a fejem, hogy megnézzem hol vagyunk. Nem tudtam megállapítani, csak azt, hogy egy kis poros faluban, és megkérdeztem az öreget. S így elkezdtünk beszélgetni. Megtudtam: német üzletember, 62 éves, most Bécsben él, Hansnak hívják, s bár azelőtt vidám életet élt, egy éve elvesztette feleségét, s azóta boldogtalan. Továbbra is bonyolít üzleteket, de már inkább csak utazgat bánatában.
Kellemesen elbeszélgettünk, s közben lenyugodott. Már nem zilált annyira, arca sem vörösödött, bár a látkép nem változott! Én magamon éreztem, hogy libidóm óriási; *****m nagyon-nagyon lucskos volt, éreztem, ahogy a lé lefolyik ********amhoz és szép kis tócsát képez az ülésen. Annak ellenére, hogy a szellő folyamatosan fújt, nem tudtam felszáradni. "Jövő héten megyek Stockholmba" - mesélte, "s ha van kedve, csatlakozzon hozzám." Ezzel átnyújtott egy névjegykártyát. Az út hátralevő részén érdemleges nem történt. Azonban ez a kaland az egyik legemlékezetesebb volt. Hogy miért is, hamarosan kiderül.
Hanst végülis csak egy hónap múlva hívtam, remélve, hogy már visszatért Svédországból. Meg gondoltam ne higgye, hogy olyan könnyen igent mondok bármire. Viszont fiatal voltam, kiváncsi és kalandvágyó, így hát felhívtam. Sajnálta, hogy nem kísértem el, de sebaj, pár nap múlva lesz egy fontos üzleti tárgyalása, arra kísérjem el. A partnert meg kell fűzni mindenképpen, s egy kedves, bájos fiatal nő már fél győzelem. Kicsit haboztam, aggódó kérdéseket tettem fel, de megnyugtatott: feladatom csupán annyi, hogy titkárnőként szerepeljek. Modora és stílusa megnyerő volt, jó humor is társult hozzá, vicceket is mesélt a telefonon. Végülis rábólintottam.
Így hát egyik nap Hans irodájában találtam magam, nem messze a Mariahilfertől, a Theobaldgasse utcában, Bécs belvárosában.
Felvettem legszebb ruhám, bár így is szégyenkeztem, mikor beléptem az ízléses, csillogó-villogó, modern irodába. Féltem, hiszen ide az én lenge nyári blúzom és szoknyám nem illik. Hans azonban megnyugtatott: jó lesz így, semmi baj, készítsek elő ásványvizet, kávét, rágcsálnivalót, a vendégek hamarosan megérkeznek. Két középkorú, olyan 40-es, öltönyös férfi állított be, egy olasz és egy francia üzletember, egy olasz-francia vegyesvállalat tulajdonosai. A tárgyalás elkezdődött. Rideg, komoly pénzügyi és kereskedelmi vita folyt, s látszott, Hans elveszti a talajt lába alól. Néhány segítségkérő pillantást vetett rám. Hirtelen nem tudtam mi tévő legyek, hogyan segítsek rajta, hisz nincs üzleti tapasztalatom. Adott viszont egy bájos, fiatal, hosszú barna hajú, vékony, mosolygós lány. Ezzel kell kezdenem valamit. Felálltam hát az asztal mellől és megkérdeztem a vendégeket kérnek-e egy csésze kávét lazításképp? Válaszult egyikük azt felelte: "Igen, tartsunk egy kis szünetet."
Kimentem a konyhába, behoztam az elkészített kávét, odaléptem az olaszhoz, s teletöltöttem a csészéjét. Mindeközben persze bevetettem magam: vele szemben állva mélyen előrehajoltam. Homokszínű vékony nyári blúzomon mély dekoltázs volt, s tudtam, ilyen helyzetben kicsi, formás, kemény melleim nagytotálban látszanak. Sokszor gyakoroltam ezt otthon a tükör előtt, így hát egyetlen üzleti ruhámat mesteri módon tudtam használni. Megjegyzem behajlás nélkül is hatásos volt a ruha, hiszen a vékony anyagon keresztül szépen látszottak csupasz melleim körvonalai, sőt bimbóim is hegyesen álltak. Az erőfeszítés nem volt hiábavaló, meghozta a kívánt eredményt: elvörösödött fej, zilált légzés, buta vigyor az arcon.
Nyomtam egy nagy mosolyt felé, majd mindezt megismételtem a franciával is. Leültem kettejük közé egy székre, mindkét lábamat felhúztam, de szorosan összezártam. Még nem jött el az ideje, most érjék be hosszú, barna, csupasz lábaimmal. Kissé oldalra dőltem viszont, s úgy helyezkedtem, hogy bal mellem kilógjon blúzomból. Eleinte csak kissé, majd fokozatosan elkőbukkantottam mellbimbóm is. Éreztem a blúz vágásából, hogy a bal mellem teljesen szabadon van. Éreztem a huzatot is rajta, mely az ablakon fújt be a szobába. Eközben cseverésztünk minden féléről: időjárásról, tetszik-e Bécs?, milyen szuvenirt visznek haza?, stb. Hans ekkor már nem volt a szobában, egész szünet alatt a folyosón cigarettázott. Mint utána elmondta, a meggyőzést rám bízta, s nem akarta, hogy feszélyeztetve érezzem magam. Hát nem tettem. A csevely közben láttam, hogy nem mernek egyenesen ránézni a látványra, csupán lopva próbálnak egy-egy pillantást vetni mellemre. Elhatároztam, segítek rajtuk. A beszélgetést próbáltam úgy irányítani, hogy míg egyikükkel beszélek, addig a másik tüzetesen szemügyre vehet, s így felváltva mindketten jól kiélhetük magukat a látványban. Az egész beszélgetés jó fél óráig is eltarthatott és mindhárman nagyon élveztük, de gondoltam jöjjön már be Hans is és fejezzék be a dolgot. Felkecmeregtem a székből, közben jól előrehajoltam, megigazítottam szandálom is, hadd bámulják addig is csöcsömet. Kimentem a folyosóra, szóltam Hansnak és folytatták. A tárgyalást most már hamar lezavarták és megegyeztek, két napon belül választ adnak. Elmentek, majd később mi is, s búcsúzáskor Hans megköszönte közreműködésem. Sokat segítettem, mondta, bár még nincs lezárva az ügy.
Pár nap elteltével közölték Hansszal: lenne még pár apróság, amit megkell beszélniük. Hans ekkor úgy döntött, meghívja őket vacsorára Bécs egy impozáns éttermébe, s telefonált, hogy meghív engem is.
Meleg nyári este volt, hosszú fekete szoknyát húztam, egy fátyolszerű, szinte teljesen átlátszó, ujjatlan blúzt és egy fekete kardigánt rá, hogy ne legyek olyan hivalkodó. Az étterem kellemes volt, romantikus megvilágítással és gyertyákkal az asztalon. Érkezésünkkor Hans megkérte a pincért, vezessenek minket egy nyugodt sarokba, ahol nem zavarnak minket és nyugodtan lefolytathatják a tárgyalást. Leültünk, rendeltünk, elkezdtünk beszélgetni. Mármint a három férfi, én csak mosolyogtam a velem szemben ülő franciára. Mellettem Hans ült, vele szemben az olasz. Ittunk, ettünk, beszélgettünk, én meg az előétel és a leves után levettem a fekete kardigánt, mondva nagyon meleg van.
A francia bólintott, majd mikor meglátta melleim az átlátszó blúzon keresztül, fülig vörös lett. Tudtam, hogy a látvány lenyűgöző, hiszen ebben a blúzban ilyen világítás mellett még a mellbimbón lévő szőrszál is látszana, már ha lenne persze :-) Hans később elmondta: olyan volt, mintha nem is lett volna rajtam semmi, olyan tisztán látszott minden. A gombokat nem is gondoltam ki, tudtam, a hatást úgysem lehet növelni, meg amúgy is, látták már a csupasz melleim, ez újdonság nem lenne számukra, ezért hát valami mást kellett kitalálnom. Tűnódtem, vajon mi a fenét lehetne ebben a szituációban, mikor nagy meglepetésemre a megoldást a szemben ülő francia leendő üzletpartner kínálta fel.
Lábával az asztal alatt hozzáért lábamhoz, egyszer, kétszer, majd egyre határozottabban kezdett simogatni lábával. A szemébe néztem, ő meg pár másodperc múlva a melleimre meredt, közben a lábával folyamatosan simogatta vádlim és combjaim. Megjött a főétel is. A pincér szintén észrevette amit kellett, hiszen nehéz lett volna nem észrevenni a kőkemyén mellekből kiálló merev mellbimbókat. Széles mosolyom megnyugtatta: nem kell rámszólnia, tudom mit csinálok! Az ételt eszegetve egyik kezemmel lenyúltam az asztal alá és felhúztam a combomat simogató lábfejet. Felhúztam szoknyám is, majd a lábfejet *****mhoz nyomtam és elkezdtem dörzsölgetni vele csiklóm. Bugyit természetesen most sem húztam, úgyis csak akadályozott volna. Közben persze ettünk, ittunk, csevegtek. S mivel fél kézzel elég bajos enni, valamit ki kellett találnom, meg amúgy sem akartam magamra vonni a figyelmet túlságosan. A zoknit egy mozdulattal lehúztam és a francia lábának nagyujját betoltam lucskos lukamba. Akaratlanul is, de felszisszentem, olyan fantasztikusan esett. Bár kicsit kényelmetlen volt a lábujj - és persze rövid - olyan nagyon fel voltam izgulva, hogy eza pár centi is elegendő volt. Szisszenésemre persze felfigyeltek mindhárman, s Hans és az olasz csak most vette észre mi történik. Eddig azt hitték, csak a melleim mutogatom. Én zavaromban csak szélesen mosolyogtam rájuk és kértem Hanstól még egy kis francia vörösbort. Éreztem azonban, hogy - bár nem jellemző rám - most iszonyúan elvörösöttem, s az izgalmat próbáltam a vörösborra kenni. Ők persze láthatóan nem dőltek be. Úgy éreztem kicsit elcsesztem a dolgot, hiszen Hans nem akarta ezt ilyen nyíltan, csupán lopva, mintha véletlen lenne az egész. De szerencsére nem. Mesterkélten ugyan, de mosolyogtak egyet, majd tovább beszélgettek, közben persze néha-néha lepillantottak lábaim közé és melleimre. Én két párnám ültem ugyan, de kissé hátracsúsztam a széken, hogy a szemben ülők biztosan lássák a történéseket. Kicsit zavartan, de mosolyogva visszatértem az evéshez. A férfi határozott mozdulattal elkezdte lábujját ki-behúzogatni lukamban. Lassan, finoman, komótosan, élvezettel, miközben hevesen tárgyalt Hansszal. S ez így ment, tíz percig, negyed óráig, néha gyorsított, néha lassított a tempón, kihúzta a lyukból és peckemen lezdett körkörös mozdulatokba, nyomkodta, dörzsölte, pöckölte, ajkaimat masszírozta, stb, stb. Fantasztikusan járt a lábujja. Visszafogottan, néha apró, halk nyögéssel el is mentem. Ezt Hans és az olasz észre sem vette, de tudtam: nekem máris megérte eljönni erre a vacsorára! Nem átlagos, abszolút egyedi szexélményben részesültem, s mindezt persze abszolút veszélymentesen! Bátran tudom ajánlani védekezésben nem tapasztalt lányoknak :-)
Persze ezzel azért nincs vége a történetnek Az evést befejezve kértem még egy pohár bort Hanstól, majd hátradőltem a falhoz. Lenéztem *****mra és láttam, hoyg jócskán kikerült az asztal fedése alól, a gyertya fénye is gyönyörűen megvilágította. Úsztam a lében, ajkaim hatalmasra duzzadtak, ekkorának még jómagam sem láttam őket soha, peckem ultraérzékennyé vált, egyszóval minden klafa volt. Szoknyámat felhúztam egészen a köldökömig, nehogy bármit is takarjon. Hátradőltem tehát a székben, lehunytam a szemem és lassan kortyolgattam a bort. Ahogy így üldögéltem ott, az amsterdami élmények jöttek elő emlékezetemből. Étterem, lehunyt szemek, kábulat, széttárt combok, a penetráció hangos cuppanásai, a szőrszálak dörzsölésének hangja. És persze a lé, az örökké csobogó patakom, a nyögések, sóhajtások és élvezet. Ezen az estén két orgazmusom volt. Sokáig, nagyon sokáig tartónak tűnt, bár igazából 15-20 percnél tovább nem tarthatott. Mikor fejem kezdett tisztulni, arra figyeltem fel, hogy a beszélgetés leállt, már csak *****m hangjai szólnak. Kinyitottam szemem. A három férfi meredten bámulta lábamközét, az ujj hevesen járt ki-be lyukamban, a lábfejen végigfolyva csöpögtem le egészen a padlóig. Ez már a második orgazmusom után volt, *****m már sajgott a hosszú igénybevételtől. Asztalunk mellett állt a pincér is, tőlem jobbra, tán egy méterre sem, és onnan nézte, ahogy ártatlannak tűnő, fiatal tinédzsert halálra ujjaz lábával egy francia, öltönyös úriember Bécs egyik legimpozánsabb éttermében. Nem mindennapi látvány, valóban! Aztán a tempó lelassult, a fickó is belefáradt már. Megállt, kihúzta ujját lukamból, talpával még masszírozott egy kicsit, majd vége lett. Egy darabig csak néztem a *****m, s szalvétával kitöröltem magam. Mosolyogva végignéztem a négy férfin. Megtapsoltak, a pincér nyomott egy puszit az arcomra egy "Köszönöm" kíséretében. Hans fizetett, felhúztam kardigánom és leléptünk.
A vacsora ezzel végetért, a felek megállapodtak, az olasz és a francia aláírták a szerződést és mindenki hepi volt. Én pedig egy hatalmas élménnyel újfent gazdagabb lettem az abszolút biztonságos szex területén. És persze életem meghatározó felismerése is ehhez az alaklomhoz köthető: egy nő, bájai bedobásával bármit el tud érni, akár üzleti szinten is, ráadásul úgy, hogy nem kell lefeküdnie senkivel, ha nem akar, s mégis hatalmas erotikus élményben lehet része. Csupán elhatározás és bátorság kérdése. Lányok, asszonyok, jövőtök a ti kezetekben van! Bátorság!
"Hát ezzel is megvolnánk" - mondhatnám az üzleti vacsorás élményre visszaemlékezve. De nem. Ez ugyanis mérföldkő volt az életemben. Ekkor határoztam el, hogy ha már úgyis imádom az erotikát és szeretem mutogatni magam szűk társaságban, akkor ezt ezentúl úgy teszem, hogy a javamat szolgálja. Hiszen ha amúgyis mutogatom a *****m idegen férfiak előtt, miért is ne mutogassam olyanoknak, akik pályámat, "karrieremet" pozitív irányban befolyásolni képesek, akik jólétemet, boldogulásomat elősegítik? Nem szándékoztam a jól bevált "lefekvős" módszerhez folyamodni, mert lyukamba csak olyan farkat engedek, aminek a gazdáját szeretem. Szerelem nélkül nincs dugás. És az idők során rájöttem, ez épp elég is. A férfiak hallatlanul könnyen irányíthatók. Legtöbb esetben elég volt számomra egy kis *****villogtatás, egy mellbimbó kikacsintása, és az út már szabad is volt. Ha élveztem, szabadabbra engedtem a gyeplőt. Dugni viszont csak baráttal. A többieknek marad az ujjazás, a nyalás, a borotválás, a különféle játékok, és persze a látvány. És ez pont elég.
Egy hét múlva találkoztam újból Hansszal. Rendkívül hálás volt, hogy - bár kissé szokatlan megoldást választva -, de végülis meggyőztem a kuncsaftokat és összehoztam az üzletet. Hálából felajánlotta, hogy elvisz bárhova, évente többször is, csak válasszak úticélt. Én pedig, kihasználva az alkalmat, rávágtam: "Marokkó".
Egyik régi vágyálmom teljesült, amikor Hans kíséreteként megérkeztem Marrakechbe. Már októbert írtunk, de az idő így is forró és füllesztő volt. A szállodában becsekkolás után a hordár elkapta csomagjaink és a szobánkhoz vezetett minket. Luxusszálloda volt, de nem elnöki lakosztály, normál franciaágyas, szép tágas szobával, erkéllyel.
Beléptünk a szobába. Elöl ment Hans, utána én, majd a hordár, aki egy csinos, amolyan 16 év körüli arab srác volt, kiválóan beszélt franciául, angolul, spanyolul. Gyakorlaton lehetett, gondolom. No, miért is ne tegyük a fiú számára emlékezetessé ezt a napot? Mikor a szoba közepére értem, nyári dresszemet ez mozdulattal ledobtam magamról. A bokámon tekergő ruhával szembefordultam a sráccal. Francia neve volt, Gérard. Ott áltam a 16 éves, izmos, jóképű Gérard előtt anyaszült meztelenül, Hans leült a mellettem lévő fotelba, kényelmesen elhelyezkedett és elővette a legfrissebb Financial Times-t. Gérard csak nézett rám meglepetten. Lassan, alaposan végignézett tetőtől talpig. Egy vékony, már 18 éves, hosszú hajú barna lány, kicsi, de csodaszép mellekkel, ágaskodó mellbimbókkal és egy szőrös *****val. A hosszú, kínos csendet megtörve kiléptem a ruhámból, lehajoltam érte és az ágyra hajítottam. Odaléptem a sráchoz: "Gérard, kellene egy kicsit napoznom, hogy legyen színem. Tudnál hozni egy tubus naptejet?" A mosolyom megnyugtatta, hogy nincs mitől tartania. Azonban mit szól mindehhez az öregember vajon? Gérard kérdőn Hansra tekintett, Hans bólintott egyet szótlanul, s Gérard el is rohant rögtön.
Hans olvasott tovább én meg elmentem lezuhanyozni. "Ez a srác tetszik" - mondtam magamban, "egy kissé elengedem a gyeplőt." Felüdülve, még vizesen kifeküdtem az erkélyen lévő nyugágyra, s szóltam Hansnak, húzza mellém a fotelját. Hamarosan visszaért Gérard és széles vigyorral nyújtotta felém a tubust. Mosolyogva megráztam fejem, hátamon fekve kinyújtóztam a nyugágyon, karom fönt, kezeim összekulcsolva fejem alatt: "Bekennéd a testem, Gérard?" Meglepődött a srác, de nem kellett kétszer mondani.
Leguggolt mellém a földre és elkezdte bekenni csupasz testem, finoman, gyengéden simogatva két kezével. Először a hasam, majd a combom, lábam került sorra, kerülve az intim részeket. Fene jó érzés volt. Hans újságja mögül felpillantva nyugtázta percről-percre a helyzetet. Aztán jött a hónaljam, karom, arcom. Csiklandós vagyok, úgyhogy kimondottan jólesett a gyengéd simogatás, fel is kuncogtam néha. Végre elkezdte melleimet kenegetni. Bimbóim pár pillanat alatt meredten álltak. Abbahagyta a kenegetést és csak bimbóimmal babrált. Majd újra kenegetett. Úgy gondolta ennyi volt, vagy tán már mennie kellett, ezért felállt, de felhúztam lábaim és széttártam magam, amilyen szélesre csak tudtam. Belenéztem mélyen Gérard szemeibe és közöltem: "Ott lenn is!" és fejemmel ráböktem szőrös punámra. Ennek láthatóan nagyon megörült, s lelkesen dörzsölte a naptejet bozótomba. Keze elért minden zeg-zugomba,de gyakorlatlan keze volt. Jó tíz percig játszadozhatott így *****mmal, miközben én lehunytam a szemem, élveztem a napsütést és halkan nyögdécseltem. Gérard az órára nézett, mennie kellett, így elbúcsúztunk. Aznap még a nagy meleg után körülnéztünk Hansszal a városban és egy jót kajáltunk az egyik arab étteremben. Csodás időnk volt, jókat szórakoztunk, Hans folyamatosan megnevettetett.
Másnap reggel Hans lement a kávézóba társalogni újdonsült ismerősével, én meg azon gondolkodtam, nem ártana egy kis modernizálás "ott lenn". Elővettem borotvámat, lehúztam bugyimat... majd támadt egy ötletem. Felhívtam a recepciót, hogy szükségem lenne Gérard segítségére. Pár perc múlva kopogtak az ajtón, kinyitottam, s ott állt Gérard frissen, üdén, mosolyogva és kissé zavartan. Gyorsan végignézett rajtam: egy hosszú fehér póló volt rajtam, mely a combom közepéig ért és egy pár szandál. Ekkor vettem csak észre, hogy még két arab srác áll a folyosón, olyan Gérard korabeliek. Behívtam őket a szobába, a borotvát és a borotvahabot Gérard kezébe nyomtam, s megkérdeztem: "Gérard, tudnál nekem segíteni?" A választ meg sem várva, kimentem az erkélyre, lefeküdtem a nyugágyra, köldökömig felhúztam a pólót, majd széttártam magam. Gérard mosolyogva mellémtérdelt, a másik két srác szájtátva vett minket körül. Ők egyszerű, szegényes, utcai ruhában voltak, mint kiderült, Gérard régi cimborái, nem a szálloda alkalmazottai és nem is vendégek. Gérard-ral ellentétben bennük nem volt semmi különleges, nem voltak szépnek sem mondhatók, de a hangulat kellemes volt. Vidáman csevegett Gérard-ral, előbb arabul, majd hogy engem is bevonjanak, áttértek a franciára. Gérard eközben fejével széttárt combjaim között buzgón számolgatta szőrszálaimat. Mindhárman mondtak egy-egy számot és fogadtak egy üveg sörben, hogy kié lesz közelebb. A számokra már nem emlékszem, csak arra, hogy bozontosom elég sűrű volt és Gérard úgy 300 körül nagy izgalmában elvesztette a fonalat és elölről kellett kezdenie.
Az egész borzasztó izgató volt és mókás is. A nyugágyat felhajtottam, hogy félig ülő helyzetben legyek, így jobban láttam mi történik odalenn. Hogy ne legyen vita, a mellettem fekvő hűtőtáskából elővettem négy doboz
sört, s elkezdtünk inni. Hans imádta a sört, ezért nálunk mindig kelett, hogy legyen. Iszogatás közben megvitattuk milyen is legyen az új *****m. A két srác ragaszkodott a teljesen kopaszhoz, Gérard-nak mindegy volt, ő mindenhogy szerette a *****mat, jómagam pedig nem akartam teljesen kopaszra, ezért sok variáció után megállapodtunk egy köztes megoldásban: a csiklómtól fölfelé egy ujjnyi vastagságban meghagyja a szőrt Gérard, minden más helyen kopaszra borotvál. A nagy melegben a hideg sör jólesett, de ütött is, mindannyian egy kicsit becsiccsentettünk. Gérard lassan, óvatosan borotvált, nehogy megsértsen. Közben jókat nevettünk, ittunk, s a két srác lassan elővette merev farkát és ütemesen húzogatta a bőrt. Fantasztikus érzés volt a nyugágyon fekve, sört kortyolgatva nézni, ahogy Gérard széttárt combjaim közt borotvál, miközben két haverja közvetlenül mellettem, sőt egyikük oldalamhoz támaszkodva veri a farkát a látványra. Gérard elkészült a művel, elővett zsebéből egy zsebkendőt és letörölte *****m. Lehajoltam hogy megnézzem milyen lett, majd körbenézve a srácokon megkérdeztem: "No, mit gondoltok? Jó lett?" Öntöttem egy kis sört *****mra és Gérard felé fordulva így szóltam: "Gyerünk, próbáld ki!" Gérard örömmel esett neki, ügyesen lenyalogatta a sört, majd mélyen benyalt lukamba. Láthatóan nagy élvezettel sinálta, de ebben sem volt tapasztalata és sűrűn felszisszentem a fogai által okozott fájdalomtól. Egyik haverja ekkor eflkiáltott: "Nem jó, nem így kell!" elkezdtek vitázni,magyarázták egymásnak hogyan kell *****t nyalni, én meg csak mosolyogva figyeltem őket. Mindhárman hevesen vitáztak, versenyeztek ki nyalt már több *****t, kinek van nagyobb gyakorlata. Szóltam a srácoknak: "Oké, mutassátok meg mit tudtok!" valóban ügyesen forgott a nyelve, de kissé durva volt. Odahúztam hát a harmadik srác fejét, hátha ő jobban csinálja. Ő meg szinte csak a csiklómmal foglalkozott és azt is túl gyengéden csinálta, így hát közöltem velük: most megtanítom nekik hogyan kell ezt jól csinálni. Egyenként, sorban odahúztam őket magamhoz, s miközben nyaltak, elmagyaráztam nekik, kinek min kell javítani, mit hogyan csináljon. Ekkortájt érkezett vissza Hans, leült közénk és élvezettel figyelt. Közölte: szép lett a *****m, tetszik az új dizájn, s a győztes srácnak vesz egy üveg Jack Danielst.
A fiúk egyre ügyesebben nyaltak, s egymás után értek az orgazmusok. Hans közben odahajolt hozzám, lehúzta rólam a pólót, elővette videokameráját és elkezdett filmezni. A srácok gyorsan tanultak, saját trükköket találtak ki, nyelvvel, foggal, ujjakkal izgattak, és egyre nehezebb volt eldöntenem ki a legjobb. A sokadik orgazmus után zilálva közöltem: "Már sajog a pinám, elég lesz mára. Mind jók voltatok, mindenki győztes." Számukra azonban még nem volt vége. Mindhárman rámfröcskölték ****jüket, melleimre, hasamra, köldökömre. Odahúztam magamhoz Gérard-t és a fülébe súgtam: "Köszönöm, Gérard." Ekkor már dél lehetett, így három órán át tarthatott ez a szeánsz. Hans lement a srácokkal a büfébe és vett nekik fejenként egy-egy Jack Danielst. Én hátradőltem a nyugágyon, felhúztam napszemüvegem és széttárt lábakkal, a spermát kenegetve melleimen és hasamon sütkéreztem tovább.
Másnap elmentünk Hansszal az egyik külvárosi piacra nézelődni és vásárolni. Őt leginkább az arab régiségek és régiségnek tűnő silány utánzatok vonzották, be is vásárolt belőlük rendesen, engem viszont a ruhák érdekeltek. A sok bóvli között nemigen találtam nekem valót, de végülis - hosszú séta után - sikerült rábukkannom egy sátorra, ahol tarka-barka, lenge nyári cuccok voltak kilógatva. Szóltam Hansnak, ugorjunk be, valamit mégiscsak kellene vásárolnunk számomra is. A nyüzsgő piaci sorból beléptünk hát a kissé hűvösebb ponyvák alá.
A sátor színültig tele volt a mennyezetről lecsünggő ruhákkal: szoknyák, blúzok, nadrágok, dresszek, selyemsálak, miegymás. Akadt rajtunk kívül még néhány turista, európaiaknak látszottak, helybéli csak az eladólány és egy középkorú férfi volt, aki tán az apja lehetett. Gyorsan kinéztem magamnak egy érdekes, arab motívumokkal tarkított lenge blúzt, melynek nagyon finom és nagyon vékony anyaga volt. A drapp alapszín mellett a sötétzöld, bordó, okkersárga dominált rajta; elég megkapó volt. Odasúgtam Hansnak: kapja elő handycamjét, s ő mosolyogva előhúzta táskájából. Tudta, most valami izgi következik.
Odaszóltam a mellettünk bámészkodó öreg eladónak (olyan 55-60 lehetett), hogy van-e próbafülke valahol? Meglepődve válaszolt: "Nem, kisasszony, olyanunk nincs." Visszakérdeztem, hogy azért felpróbálhatom-e, mert nem szeretném, ha rossz lenne a mérete. Azt mondta, biztos jó rám, de azért csak nyugodtan. Hátatfordítottam neki, így Hansszal szemben álltam, kigomboltam a rajtam lévő blúzt, kibújtam belőle, s átnyújtottam Hansnak. Hans ügyetlenül fogta a kamerát, mintha nem is venné az eseményeket, de én láttam, hogy veszi. A tata egy méterre tőlem állt és elvörösödve bámulta csupasz hátam. Ekkor felhúztam az új blúzt, de a gombokat végig nyitvahagytam. Az anyag éppenhogy egy kicsit átlátszó volt, de vékonyka volta miatt ágaskodó mellbimbóim világítótoronyként álltak ki, és melleim szép formája is tisztán látszott. "Milyen?" - kérdeztem Hanst. "Gyönyörű vagy!" - válaszolta, s megfordultam, hogy nézzem meg hátulról is. A lendületes fordulás miatt bal mellemről kissé félrecsúszott a blúz és fél mellem így kilógott, mellbimbóm is félig látszott, sőt, az tartotta a blúz szélét, hogy tovább ne csússzon. A tatára csak egy futó pillantást vetettem, fejem gyorsan hátrahajtottam Hans felé, s így, ebben a pózban vitatuk meg, hogy hátulról is dögös vagyok-e? Mindeközben, a videofelvétel tanúsága szerint, a tata még tovább vörösödve bámult kilógó mellemre. Ezekért a pillanatokért szeretem, hogy viszonylag kis mellem van, hiszen így könnyebb "véletlenül" kibukkantatni őket, míg nagyobb esetén ez egy kissé bajos lenne. Odafordultam a tatához, kinyitott blúzzal, s közöltem vele, hogy valami ehhez illő szoknyát is kérnék, tud-e ajánlani valamit?
Most már arca kezdett mosolyra fakadni, s rámutatott egy dobozra tőlem pár méterre. Odaléptem, lehajoltam, direkt vele átlósan, hogy ahogy szétnyílik a blúz, tökéletes rálátása legyen jobb mellemre. Fölkaptam a kupac tetején lévő szoknyát, Hans előtt gyorsan letoltam sortomat, s mivel bugyit szinte soha nem hordok, most csupasz fenekemet mutattam a tatának. Felhúztam a kiválasztott szoknyát, megpörögtem vele párszor Hans előtt (melleim persze közebn ki-kivillantak), s rövid fecsegés után közöltem, ez kell nekem, viszont megnézem a többit is. Letoltam hát a szoknyát, Hans kezébe nyomtam, s visszasétáltam a dobozhoz. Blúzomat tágra nyitva csípőre tettem kezeim, s úgy álltam a kupac felett egy szál csupasz *****ban.
A blúz egyébként is csak köldökömig ért, így a darabka ruha most már szinte semmit nem takart el meztelen testemből. Rámosolyogtam a tatára, ő odalépett hozzám, s elkezdtük együtt válogatni a szoknyákat. Mindeközben lassan, nyugodtan, aprólékosan végigcsodálta testemet, s megjegyezte, hogy a szőrcsík a *****mon marhára tetszik neki, ilyet még sosem látott. "Valóban?" - kérdeztem, fölé álltam úgy, hogy guggolva arca pinámtól 5 centire sem volt, terpeszt álltam, s így mutattam meg neki. Két kezemmel lassan szétnyitottam ajkaim és hagytam hogy belebámuljon lukamba. Csiklóm már teljesen felizgult és lukam is csupa lé volt. Jó sokáig, kb. egy percig játszadoztam pinámmal a szemétől pár centire. Hans jól helyezkedett, sikerült megörökítenie a bődületes élményt. Folytattuk tovább a válogatást a doboz mellé guggolva, s úgy 6-7 szoknyát választottam ki a blúz mellé. Szóltam Hansnak, fizessünk, ő elővette tárcáját, de a papa hirtelen hevesen elkezdett tiltakozni, hogy ez a bolt ajándéka, s nem engedtemeg, hogy fizessünk a ruhákért. Én, még mindig az egy szál tágranyitottm blúzban, két csupasz mellel és egy majdnem csupasz *****val, egy puszit nyomtam arcára. "Merci" - köszöntem meg neki, felhúztam az egyik szoknyát, begomboltam a blúzt, s Hansszal nagy mosoly közepette elhagytuk a butikot. A tata még utánunk szólt tört franciával, hogy máskor is szívesen látnak minket.
Bár eredetileg úgy gondoltam, csak a mellem mutatom meg, fizetünk és távozunk a blúzzal, az események maguktól peregtek, s rájöttem, az egész világ az erotika körül mozog, s még az ilyen egyszerű dolgok, mint a vásárlás is felejthetetlenné - és "gazdaságossá" - tehetők.mindhárman, Hans, a tata és én kiválóan éerztük magunkat, s egy felejthetetlen napot sikerült szereznem egy kedves idegennek, s persze magamnak is :)
Hans megismerkedett egy szimpatikus belga üzletemberrel, Charles-lal, akivel gyorsan meg is beszélt egy közös vacsorát a szálloda éttermében. Az asztalnál ültünk, én már túlvoltam az első Martinimen, mikor megérkeztek. Charles olyan negyvenes, pocakos, hosszú barna hajú, kék szemű férfi volt, szmokingban, elegánsan. Hölgytársa, Vivienne nálam magasabb, kb. 180 cm, hosszú barna göndör hajjal, fekete szemekkel, vékony, csinos testtel. Hosszú, fekete estéjiben volt, fekete cipőben, némi ékszerrel. Gyönyörű nő volt, s állandóan mosolygott. Rajtam a butikban "vásárolt" arab motívumokkal tarkított világos blúz és hosszú fekete szoknya. Hans kérésére a felső három gombot kiengedtem a blúzon, így ülő helyzetben a megfelelő szögben kissé megdőlve beláthattak hol egyik, hol a másik mellemre. Ezenkívül persze bimbóim nyomatékosan meredtek, mióta megérkeztünk az étterembe. Hans lelkemre kötötte, hogy Charles-t meg kell győznöm, mert óriási üzlet jöhet létre vele. Engem az üzlet sosem érdekelt, s míg a férfiak próbálták egymást meggyőzni, én Vivienne-nel elegyedtem szóba. Kellemes társalgás volt, közben jöttek a különböző fogások, s láttam, ahogy Charles időnként lopva rám, pontosabban mellemre bámul. Véletlenül levertem a szalvétám, lehajoltam hát érte, s ekkor, az asztal alatt vettem észre, hogy Vivienne szoknyája kissé el van forgatva, mert a hasíték, mely a derekától egészen a ruha végéig ér, s eredetileg oldalt helyezkedik el, most középre lett húzva, s pont *****jánál vált szét, így közvetlen rálátás nyílt Vivienne felettébb érdekes micsodájára. Húsos, nagy ajkakkal, amik hosszan lógtak ki belőle, de ami igazán érdekes volt: *****jának bal fele teljesen kopaszra vágva, míg jobb fele sűrű bozontosra hagyva. Jópár másodpercig bámultam, mert mikor felnéztem az asztal alól, mélyen szemembe nézett és lassan, hosszasan elmosolyodott.
A vacsora folyt tovább, s láttam, Vivienne vonzalma irántam egyre nő. Vidáman beszélgettünk és borozgattunk, míg vártuk a desszertet. Lenéztem blúzomra, lassan kigomboltam még két gombot, s finoman félrehúztam a blúzt, hogy bal mellem kilátsszon. A blúz már olyan laza volt, hogy egész bal mellem kint volt. Ekkor megjöttek a desszertek. A pincérfiú majdnem ledermedt a látványtól, de Hans intésére gyorsan odébbált. Vivienne-nel tovább csevegtünk, ő hol mellemre, hol szemeimbe bámult, Charles mereven meredt bal mellemre, s én lopva az asztal alá pillantva észrevettem, hogy Charles jobb keze Vivienne *****jában matat. Felemelő érzés volt, hogy egy intelligens üzletember, miközben bal mellemet bámulja, barátnőjét ujjazza az asztal alatt, aki szintén bal mellemet bámulja. Hans eközben, mintha mi sem történne, folyamatosan beszélt Charles-hoz, aki csak buzgón bólogatott. Hiába, Hans érti a meggyőzés apró fortélyait :) A vacsora hamarosan véget ért, de megbeszéltük, hogy két nap múlva együtt elmegyünk a sivatagba kirándulni.
Bár nagyon várta a napot, Hans mégsem tudott eljönni velünk a sivatagba, váratlan megbeszélése akadt egy épp Marokkóban járó partnerével, így én egyedül csatlakoztam a belga pároshoz. Hans azonban lelkemre kötötte, mindent kövessek el, hogy Charles jólérezze magát. Hmmm. Vajon mit értett ezalatt?
A szálloda mögötti parkolóban beszéltük meg a találkát délelőtt tízre. Kilenckor hívtam Gérard privát számát, mivel időközben megkaptam tőle, hogy ha szükségem van rá, azon hívjam. Épp zuhanyoztam, mikor kopogtak. Kinyitottam az ajtót, ott állt Gérard, elegánsan, öltönyben, vele szemben én, vizesen, meztelenül. Adtam neki egy puszit és behívtam. Kimentünk a teraszra, ahonnan be lehetett látni az egész utcát, úgy vizesen kifeküdtem a nyugágyra, hogy a reggeli napsütés megszárítson. Széttártam combjaim, Gérard kezébe nyomtam a borotvát, hátradőltem, s figyeltem. *****m már borostás volt, kissé irritált. "Ma kimondottan szépnek kell lennem" - mondtam neki, "ügyes légy!" nyugodtan, komótosan borotvált és kibeszéltük az éppen aktuális pletykákat. Közben elővette farkát, s én mókásnak találtam az öltönynadrágból előtörő merev vesszőjét. Mikor végzett, felállt, hogy farkát belémtolja, de én gyorsan felálltam a nyugágyról, megköszöntem a borotválást és útjára küldtem. Magamra kaptam egy ujjatlan, fehér pamutblúzt, mely a köldökömig ért és mindössze három gombja volt, egy miniszoknyát a butikból, szintén fehéret, ami oldalt egy pattintásra levehető volt, nem is kellett kibújni belőle, fehér szandált és fekete napszemüveget. Hosszú barna hajam hátul összefogtam, s már kész is voltam.
A parkolóban találkoztunk. Egy terepjárót béreltünk, sofőrrel. Fiatal, morgós, szakállas arab férfi volt. Charles előre ült a sofőr mellé, Vivienne és én pedig hátra. Órákon keresztül autóztunk és még mindig lakott területen voltunk. Jókat csevegtünk, zenét hallgattunk, Charles végig felénk fordulva utazott. Hoztak vodkát, már megittunk fél üveggel, úgyhogy remekül éreztük magunkat. Az utazás során blúzom gombjait fokozatosan kioldottam, már csak a legalsó gomb fogta össze a ruhát, épp a köldököm felett, tehát ragyogó rálátás nyílt mindkét mellemre, melynek láthatóan mindannyian örültünk. Vivienne-en is fehér blúz volt és egy khaki színű miniszoknya. Egymás mellett ültünk ugyan, de egymás felé fordultunk az ülésen. Bugyi rajta sem volt és a miniszoknya teljesen felcsúszott, így egész pinája kint volt, amit sorozatosan szemügyre vettem. Bár leszboszi szerelemben még nem volt igazán részem, nagyon vonzónak találtam azt a fele szőrös, fele kopasz *****t.
Vivienne szólt, hogy napozzunk egy kicsit, s ezzel rögtön ki is bújt blúzából. Követtem példáját. Charles-nak egyre jobban tetszett a dolog és már a sofőr is sűrűn pislantott a visszapillantó tükörbe. Hátradőltem, Vivienne rábukott bal mellemre. Gyengéden nyalogatta és harapdálta, majd erősebben, majd újból gyengéden, stb, közben én jobb mellbimbómat csipegetve farkasszemet néztem Charles-lal. Már a sivatagban jártunk. Charles szólt a sofőrnek, álljon meg.
Vivienne és én gyorsan ledobtuk miniszoknyánkat is, leugrottunk az autóról és elkezdtük anyaszült meztelenül kergetni egymást a sivatagban. Charles roppant élvezte, elővette digitális fényképezőgépét és rengeteg képet készített rólunk. A sofőr is lelkesedve fogadta a rögtönzött showműsort. Vivienne-nel belehemperegtünk a homokba és hatalmasat csókolóztunk. Visszamentünk az autóhoz. Charles megfogta Vivienne-t, rátolta a motorháztetőre, elővette farkát és ott előttünk hatalmasat élvezett Vivienne *****jába. A sofőr teliszájjal vigyorgott. Visszaültünk az autóba , most Vivienne és Charles hátra, én a sofőr mellé. Még mindig teljesen csupaszok voltunk. Oldalra fordultam, hogy szemben legyek a sofőrrel. Szélesre tártam combjaim, jobb lábam feltettem a műszerfalra és pinámmal játszadoztam. Rettenetes lucskos voltam már az izgalomtól és *****mból folyamatosan csordogált a lé, melynek nagyon kellemes, hűsítő hatása volt, ahogy a szél ráfújt. A sofőr többet nézett a lábam közé, mint az útra. Időközben ugyanis találtunk egy utat, mely egy közeli faluhoz vezetett.
Kisvártatva meg is érkeztünk az eléggé lepusztult településre. Valami kajáldát kerestünk, mert baromi éhesek lettünk. Vivienne már felöltözött, én is visszahúztam blúzom, de a miniszoknyát nem. Találtunk egy büfét aztalokkal, székekkel, napernyőkkel, így hát kiszálltunk a kocsiból és célba vettük. Nem sok ember volt a környéken rajtunk és néhány helybélin kívül. Írtó izgi volt, hogy begombolt blúzban, de küldöktől lefelé csupaszon, meztelen *****mat mutogatva sétálok az utcán. Igyekeztem abszolút természetesen járni, mintha mi sem történne, napszemüvegem rajtam, így kerülve el a nemkívánt szemkontaktust. A helybéliek, főleg férfiak, de néhány asszony is volt köztük, egy-két gyerek, meglepődve, de - és hát főleg a férfiak - kitörő örömmel, füttyengetve dícsérték bátorságom. Leültünk az egyik asztalhoz, mellettem Vivienne, velünk szemben Charles. Hátradőltem a székben, combjaim széttártam, hogy Charles könnyedén bámulhasson. Bámulta is pinámat, csakúgy, mint a szemben lévő asztalnál a férfitársaság és a pincér.
Leadtuk a rendelést: Charles egy üveg sört, Vivienne egy jéghideg ásványvizet, én pedig egy sört "és egy jéghideg ásványvizet a *****mra". A pincér nem tudta, jól hallotta-e, ezért megismételtem: "és egy jéghideg ásványvizet a *****mra".
Vivienne és Charles kapcsolt, helyeseltek, jó ötlet. Ekkor megjött a sofőr is, leült közénk. Ő is ásványvizet kért. Pár perc múlva már jöttek is az italok. Lerakta őket az asztalra és várt, hogy mi történik. Levettem napszemüvegem, belenéztem a szemébe, mosolyogtam egyet, s lassan elkezdtem csorgatni *****mra a jeges ásványvizet. Mindent tekintet rámmeredt, a beszélgetések abbamaradtak és érdeklődve figyelt mindenki. Lassan csorgattam a levet. Felhúztam lábaim, bokáim a széken, kissé hátracsúsztam és egyik kezemmel széttártam ajkaim, a másikkal pedig csorgattam lukamba a vizet. Vivienne segített, én két kézzel nyitottam szét ajakaim, hogy mindenki jól lássa, ő meg csorgatta belém a hűsítőt. Fejem hátradöntöttem, szemeim lehunytam és halkan, majd egyre hangosabban nyögdécseltem, ahogy Vivienne időről-időre egy-egy jégdarabot dugott belém és húzogatta ki-be. Fantasztikus érzés volt. Mikor kürült a pohár, Vivienne leguggolt elém és fejét lábaim közé dugta. Fogtam a söröm és égignézve a körbenállókon kacsintottam egyet: "Egészségetekre!" Lassan szürcsöltem a söröm, Vivienne meg nyalta pinám. A hangulat egyre kellemesebb lett, Vivienne-t felváltotta Charles, majd a sofőr következett, aki roppant hálás volt nekem ezért. Majd ismét Vivienne. A nyelveket időközben ujjak egészítették ki, 2-3-4 ujj, illetve a sofőr még kulcscsomóját is feldugta nekem. Azt hiszem három orgazmusom volt azalatt a 15-20 perc alatt, míg megittuk italainkat. Ideje volt lelépni. Összeszedtük magunkat és szóltunk, fizetnénk. A pincér és a tulaj hallani sem akart róla, meghívtak minket és hívtak, hogy jöjjünk máskor is. Hmmmm. Ez a reakció már ismerős valahonnan :) Itt Marokkóban mindent ilyen könnyű megszerezni? Viszonzásképp adtam a pincérnek és a tulajnak egy-egy puszit és kértem egy doboz Coca-Colat az útra.
Vivienne-nek az az ötlete támadt, hogy ha már itt vagyunk, nézzük meg a falut. Még vagy egy órát sétáltunk hármasban, én persze továbbra is pinámat mutogatva a falu barátságos lakóinak. Betértünk pár üzletbe, henteshez, postahivatalba, egy utcai csapnál lehűtöttem forró *****mat a járókelők nagy örömére, majd visszasétáltunk a kocsihoz és hazaindultunk. Hátul ültem Vivienne-nel, megint levetkőztünk meztelenre, a fiúk elöl pedig sűrűn nézegettek a hátsó ülésre. A Coca-Colas dobozt óvatosan begyömöszöltem Vivienne *****jába, akinek marha jólesett a hűvösség odalenn. Hanyattfeküdtem az ülésen és Vivienne rögtön elkezdte habzsolni *****m. Csodás volt. Egészen hazáig nyalta a pinám, miközben én hátradőlve néztem az eget átszelő felhőket. Az út végén a sofőrt sem kellett kifizetni, ő is értékelte az eseményeket. Ez a kiruccanás volt életem egyik legőrültebb napja. Charles-t sikerült meggyőznöm, hogy kössön üzletet Hansszal. Este Hansnak mindent elmeséltem, aki roppantul sajnálta, hogy nem lehetett jelen.
Már öt napja volt a sivatagi kirándulás, mikor Hans bejelentette: aláírták a szerződést Charles-lal, s ezzel az üzlettel óriási piaci részesedéshez jutott Hans cége, aki ezért pénzjutalmat kapott. Úgy gondolta, a jutalom egy része engem illet, mivel jócskán hozzájárultam a sikerhez. Felajánlotta, hogy vesz nekem egy lakást Párizsban vagy Londonban, esetleg Münchenben - ezekben a városokban sűrűn megfordul - nehogy valami marhaságra költsem a pénzt. Roppant hálás voltam nagylelkűségéért, s mikor megkérdeztemm mivel segíthetnék még neki, csak annyit felelt: "Maradj még mellettem ez ideig, ne menyj el, szórakoztass egy kicsit. Egy magányos öregembernek, mint én, aki nemrég veszítettem el életem párját, már nem sok vigasz van az életben." Lakást leginkább Párizsban szerettem volna, a szerelem fővárosában, s megállapodtunk, pár nap múlva amúgyis vissza kell mennünk Európába, akkor körülnézünk Párizsban lakásügyileg.
Épp csomagoltunk a bőröndökbe, négy nagyobb bőrönd és három kisebb táska telt meg a sok ruha és egyéb kacat miatt, mikor a recepcióról felszóltak, hogy Charles vár minket a hotel kávézójában. Mivel Párizsba csak délután indultunk volna, rengeteg időnk volt még. Lementünk hát a kávézóba, ahol az egyik asztalnál Charles már várt és az újságot letéve köszöntött minket. Néhány rövid udvariassági formula után közölte velünk, Vivienne-nel még egy ideig szabadságukat töltik, s úgy tervezték, végigjárják Észak-Afrikát. Ha van kedvünk, csatlakozzunk hozzájuk, szívesen látnának minket útitársnak. Marokkó - Algéria - Tunézia - Líbia - Egyiptom az útvonal, onnan vissza Franciaországba. Bár Hans eleinte ellenezte a csatlakozást, mivel fontos dolgok vártak rá otthon, később mégis beleegyezett, mikor megtudta, régi álmom bejárni a világot és még soha nem jártam ezekben az országokban. Szobánkba visszatérve rögtön felhívta titkárnőjét, hogy mondja le a repülőt, és a tervezett találkozókat tolja el pár héttel.
Pár óra múlva már Charles nyitott Mercedesében ültünk, amit direkt az utazásra vett, hogy ne kelljen autót bérelni, így olcsóbb. Egyiptomban majd eladja drágábban. Vivienne-nel hátul ültünk, elől a férfiak. Rajtam a butikban "vásárolt" blúz, amely egyik kedvencem lett,
Vivienne-en egy fekete top. Miniszoknyánkat mindketten már a szálloda parkolójában levettük, így most csupasz *****val ültünk a hátsó ülésen, napszemüvegben az eget átszelő felhőket figyelve. Nem volt semmi szex, csak bámultunk, beszélgettünk, rádiót hallgattunk, a fiúk néha felvetettek egy-egy gazdasági vagy politikai témát és jól elvitatkoztak rajta. Marrakech-t már rég elhagytuk, Tazarine-t is, az algír Beni-Abbés felé tartottunk. A határ már közel volt, sötétedett is és persze farkaséhesek voltunk. A határon gyorsan átjutottunk, s bár megnézett minket a katona srác, a közszemlére tett *****nkat nem vette észre, valószínüleg a sötétség miatt. Így sajnálkozva vettük Vivienne-nel tudomásul, hogy egy élményról lemaradtunk. A határon semmi bizalomgerjesztő étkezde nem volt, reméltük, hogy Beni-Abbés-ban majd megkóstolhatjuk az algír ízeket.
Késő este meg is érkeztünk a külvárosba és találtunk egy kisebb éttermet. Kissé lepukkant, fagerendákból épült és az egész berendezés fából készült. Sötét volt, csak a csapos volt kivilágítva, illetve néhány gyertya az összesen három asztalnál. Kiszálltunk a kocsiból, Vivienne már fázott és felhúzta szoknyáját meg egy kardigánt is, én viszont maradtam a blúznál és a miniszoknyát a kocsiülésen hagytam. Igaz, hűvös volt már, de jólesett *****mnak a friss szellő. Elfoglaltuk az egyik asztalt, pár perc múlva megjelent egy fiatal srác és felvette a rendelést. Charles megkérdezte, van-e a közelben szálláshely, s mikor megtudta, hogy igen, megörült, hogy akkor sörözhet. Hans whiskey-t, Vivienne bort, én szintén sört kértem. Ételnek mindannyian helyi specialitást kértünk, én valami juhból készült tálat különféle zöldségekkel. Nem volt rossz, de semmi különös. A pincér többször is odajött hozzánk, de hiába voltam köldöktől lefele teljesen csupasz, nem vett észre rajtam semmi különöset. Igaz, asztalunkon csak egy gyertya égett, én azért próbáltam úgy helyezkedni amikor jött, hogy amennyire csak lehet, fény érje meztelen testrészem. Minden hiába. Talán túl késő volt már és fáradt volt a pincér. Vivienne látva igyekezetemet és a kudarcot, vigaszként az asztalon áthajolva megcsókolt, amiből aztán egy percekig tartó heves nyelvelés lett. A pincér ezt sem vette észre. Ezen felbúzdulva támadt egy ötletem.
Felálltam az asztaltól, s elindultam a toalett irányába, mely közvetlenül a bárpult mellett helyezkedett el. Ez a rész már jól meg volt világítva, s két asztal mellett kellett elhaladnom. Az első üres volt, a második három huszonéves arab srácnak adott helyet. Nem túl gyorsan, nem is lassan, amolyan utcai tempóban közeledtem az ajtóhoz. Szemem sarkából láttam, hogy a pincér felnéz az előtte heverő papírokból és majd leesik az álla. A másik asztalnál ülők is hirtelen felém fordultak. Én határozottan az ajtóra meredtem, s ahogy közeledtem, az utolsó pár méterben unottan elkezdtem kigombolni blúzomat. Épp kigomboltam a legalsót is, mikor az ajtóhoz értem. Kinyitottam, s egy kis helyiségben találtam magam, ahonnan két ajtó nyílt, egy a férfiak és egy a nők számára. Gyorsan ledobtam magamról a blúzt a két ajtó közé. Ott álltam most anyaszült meztelenül. Bár háttal voltam, tudtam, a bárpultról és a srácok asztaláról jól belátni ide, hiszen csupán két méter választott el minket. Kinyitottam a belső ajtót és beléptem a női részlegbe. Mindössze egy fülke volt és egy tükör, a fülke zárva, így hát várnom kellett. Pár másodperc múltán már nyílt is az ajtó és egy kimondottan szép, amolyan 16-18 év körüli arab lány lépett ki rajta. Hirtelen megtorpant, mikor meglátta, hogy meztelen vagyok, végignézett rajtam és tanácstalanul állt. Rámosolyogtam és a fülkére mutatva megkérdeztem: "Szabad?" Zavartan visszamosolygott, bólintott és átadta a helyet. Pár perc múlva végeztem, s mikor kiléptem a fülkéből a lány még mindig ott volt, a tükör előtt állt és igazgatta haját. Odaálltam mellé, megmostam a kezem. A tükrön keresztül nézegette testemet. Már nem tűnt zavartnak, inkább kíváncsinak. Felémfordult és megkérdezte hogy hívnak. Bemutatkoztunk. Őt Ayshanak hívták. "Örülök, hogy megismertelek" - mondtam és egy puszitnyomtam az arcára. Kiléptem az ajtón, felvettem a föld9n heverő blúzom, begomboltam, s elindultam vissza asztalunkhoz. Mind a pincér, mind a srácok a másik asztalnál most már minden mozdulatom figyelemmel kísérték. Ez már jobban esett. Szeretem, amikor elismerően néznek rám vagy szólnak rólam.
Nyugodt léptekkel visszasétáltam Hanshoz és visszaültem székembe. Hans és Charles rögtön közölte: "Fantasztikus voltál!" és Vivienne is elismerőn mosolygott rám. Pár pillanat múlva megjelent a pincér asztalunknál é smintha kicserélték volna, buzgón érdeklődött ízlett-e az étel, elégedettek vagyunk-e mindennnel, stb. "Természetesen" - mondtuk, ő pedig lopva lábaim közé pillantott, mely ugyan sötétségben volt, de már tudta mit kell látnia. Habozva visszament pultjához. Kisvártatva megint megjelent, most már közvetlenül hozzám fordult: a srácok a másik asztalnál meghívnak minket egy italra. Odapillantottam asztalukhoz, s láttam, a lány a WC-ben, Aysha is ott ült közöttük, eszerint hozzájuk tartozott. Integettem feléjük és már jött is az újabb kör számunkra. Bár nem sokat láthatott, azért buzgón pislogott a pincér lábaim közé. Hans, Charles és Vivienne jól mulattak mindezen, nagyon tetszett nekik a móka. Már indulni készültünk, Hans fel is állt, mikor újból megjelent a pincér, odafordult hozzám és fülembe súgta: a srácok szeretnék, ha átülnék hozzájuk. Nincs sok pénzük, de engem szívesen meghívnának még egy körre. Közöltem a társasággal mi a helyzet, s Hans bíztatott, ha van kedvem hozzá, nyugodtan üljek át, ők itt megvárnak.
Így hát felálltam és átültem. Szívélyesen mosolyogva fogadtak. Aysha mellé ültem le, mellette barátja ült, velünk szemben pedig még két srác. Hárman algírok, a lány pedig marokkói volt. Elkezdtünk beszélgetni, ki mivel foglalkozik, mikor érkeztem az országba, mit láttam eddig, mik a terveim, stb. Aysha és barátja sűrű pillantásokat vetettek *****mra. Ennél az asztalnál is egy gyertya volt, de a srácok kértek a pincértől még hármat, s a négy így már egész szépen megvilágított minket. Beültem Aysha és barátja közé, hogy jobban lásson, s közben megvillantottam a gyertyák fényében nedves *****m az asztal felett a túloldalt ülőknek is. Tovább beszélgettünk, Aysha barátja megfogta bal combom és gyengéden magához húzta.
Megértettem a jelzést és szélesre tártam combjaim. Aysha hozzámbújt és halkan fülembe nyögött, miközben tágranyílt szemekkel nézte az izgalomtól teljesen nedves és a gyertyafényben csillogó borostás pinám. Ajkaim megduzzadtak és vörösen izzottak a fényes lében. Valóban megkapó látvány volt most *****m. A szemben ülő két srácnak mindebből nem sok jutott, ezért kérték, hadd lássák egyik mellem. Kigomboltam hát blúzom szófogadóan és elővettem bal mellem.
Tovább cseverésztünk. Kérdezték pornósztár vagyok-e vagy esetleg modell, mondtam számomra ez hobbi, nem biznisz. Csupán magam szórakoztatására csinálom. Elmondták mit érdemes megnézni Algériában, merre utazzunk, közben én lassan, nagyon lassan egyenként kigomboltam a még hátramaradt gombokat, mialatt érdeklődve hallgattam utazási tanácsaikat. Végül az utolsó gomb után teljesen széttártam blúzom, hogy ne csak egyik mellem bámulják. Tapssal és ujjongással jutalmaztak, s ez igazán jólesett. Aysha azon nyomban bekapta kiszabadult jobb mellem. Barátja rámutatott *****mra és megkérdezte: "Szabad?", de én visszautasítottam: "Csak nézni" - válaszoltam. Ayshának azonban hagytam hadd szopogassa jobb, majd bal mellem, én meg a sörömet kortyolgatva csevegtem tovább a srácokkal. Számomra az izgalom a lényeg és az, hogy néznek, nem maga a dugás, és amúgy is tartottam valami fertőzéstől, de Aysha nyelve frenetikus volt. No meg persze a sör is, most már a második ingyensör.
Kb. negyedóra mehetett még így el, beszélgetve, iszogatva, miközben Aysha többször végignyalta felsőtestem és lágyan habzsolta formás cicieim. *****mhoz nem ért, csak nézegette. Barátjától megkérdeztem, Ayhsának vannak-e leszbi hajlamai, sokszor volt-e már nővel, s barátja meglepetésemre közölte, sosem volt lánnyal és ő az első férfi is életében, nemrég vette el szüzességét, pár hónap múlva esküvő. Gratuláltam nekik s felálltam, ideje volt már menni, Hans jelzett a másik asztaltól. A maradék sört végigöntöttem melleimen, hogy testem szépen csillogjon, adtam a srácoknak egy-egy puszit és Ayshának egy lassú nyelves csókot. Aysha közben átölelt és csupasz fenekemet simogatta. Mélyen belenéztem fekete szemébe és fülébe súgtam: "Köszönöm." Széjjelhúztam blúzom és sörtől csutakos melleimet kidugva odamentem a pincérhez, hogy mondja meg, merre található az a szálláshely. Csillogó melleimet bámulva pár mondatban elmesélte, elköszöntem tőle, s Hansékkal elhagytuk a helyet fizetés után. Ugyan ezen élmény alatt egyszer sem volt orgazmusom, az állandó izgalmi állapot és lucskos *****m szakadatlan stírölése fantaszutikus élményeket hagyott bennem.
Megérkeztünk a fogadóba, ami egy elég rossz állapotban lévő, omladozó falú lebuj volt. Charles intézte a becsekkolást négy főre, mi pedig elindultunk szobáinkba. Hans még lefekvés előtt elővette kameráját és meghökkenésemre láttam, hogy az egész éttermi kalandot felvette attól kezdve, hogy bementem a toalettre. Érdekes volt mindezt visszanéézni egy kívülálló szemével. Hans megnyigtatott, számukra is hatalmas élmény volt, még arról a távoli asztalról is.
Következő úticélunk Haoud-el-Hamra volt, amihez keresztül kellett vágnunk egész Algérián. Hatalmas távolság, kb. 800 km volt az aznapra tervezett út és Charles és Hans felváltva vezettek. Reggel még indulás előtt jól bevásároltunk, s Beni-Abbés-t elhagyva Vivienne-el rögvest ledobtunk magunkról minden göncöt, hogy végre meztelenül lehessünk. A reggel és délelőtt csendben, még ébredezve zajlott, mi ketten a hátsó ülésen hanyatt fekve sütkéreztünk az egyre perzselőbb napon. A sebesség miatt a huzat szerencsére kitűnően hűtött minket, így annyira nem is éreztük égetőnek a nap sugarait. Persze jól bekentük egymást napolajjal még induláskor. Szűk volt a hely hátul, lábaim Vivienne fejénél voltak, övéi nálam szintúgy, egymással szemben hevertünk és fenekünk összeért. Egész délelőtt folyamán Vivienne *****ját bámultam, mely enyémtől pár centire volt, időnként össze is értek. Ez a fele szőrös, fele kopasz megoldás rendkívül izgatóan hatott és Vivienne kifejezetten hosszú ajkaihoz remekül illett. Sajátom már rég nem volt borotválva, a borosta megnőtt, már nem is szúrt kellemetlenül. Vivienne is érdeklődve nézegette pinám, amitől lassanként benedvesedtem.
Úgy dél felé támadt egy ötletem. A fiúk valami nagyon rosszul fogható helyi rádióadót hallgattak és csevegtek érdektelen dolgokról, én pedig elővettem mobiltelefonom, odahajoltam Vivienne lüktető *****jához és lassan ki-behúzogattam a telefont.
Aztán gondoltam egyet, rezgőre állítotam és teljesen feldugtam neki, hogy csak az antennája lógjon ki. "Ne hívjalak fel?" - kérdeztem tőle. Felkapta retiküljét, átadta nekem mobilját és felhívtam saját számom. Kisvártatva hallottam, amint telefonom elkezd rezegni Vivienne *****jában. Az ötlet sikeres volt, a telefont hol Vivienne, hol az én *****mba dugtuk fel és hívogattuk egymást órák hosszat. Bár a fiúk ezt nem méltányolták különösképp, mi rendkívül élveztük. Kicsit megunva már a játlkot, kihúztam mobilom Vivienne nedves pinájából, lenyaltam róla nedveit, majd számbakaptam duzzadt, óriási méretű ajkait és hosszan szopogattam őket. Ujjammal széttártam *****ját és mélyen benyaltam lukába. Vivienne hangosan nyögdécselt én meg élvezettel habzsoltam hol szőrös, hol szőrtelen *****ját. Később váltottunk, s egészen kora estig, míg megérkeztünk Haoudba, végig nyaltuk egymást az út alatt, számtalan orgazmust élve át mindketten. Időnként a reggel vásárolt dobozos sört egymásra locsolgattuk és végignyaltuk egymás testét elöl-hátul egyaránt. A klasszikus 69-es pózban érkeztünk egy benzinkúthoz, ahol a benzinkutas megcsodálta előadásunk és elfelejtette kifizettetni velünk az üzemanyagot. Mindezt Hans mesélte el, mivel mi lányok úgy elvoltunk foglalva egymással, hogy mindezt észre sem vettük. Amúgy sem volt sok esélyem látni, mivel Vivienne teljesen ráült arcomra. A legmelegebb órákban szerencsére felhős időnk volt, ezért nem égtünk le az út alatt. Kora este érkeztünk Haoudba, ami egy viszonylag nagy város, ezért felöltöztünk, nehogy börtönbe zárjanak közszeméremsértés vétségéért.
Rövid keresgélés és tudakolózás után sikerült találni egy elegáns 4 csillagos szállodát. Már csak egy szabad szobájuk volt, ezért némi vitatkozás után ugyan, de sikerült megbeszélni, hogy négyen kivesszük akkor a szobát. Pótágy nélkül, négyen aludtunk a kétszemélyes ágyban, de számunkra nem okozott gondot egymás meztelensége. Vivienne és én már teljesen kész voltunk, így éjjel nem volt semmi szex.
Reggel már javában sütött a nap, mikor felébredtünk. Kopogtak az ajtón. Vivienne felkelt és ruhával nem törődve meztelenül ajtót nyitott. Egy fiatal arab srác, a szobapincér volt, s érdeklődött, nem óhajtunk-e reggelit? Én is felkeltem, hogy üdvözöljem újdonsült barátunkat. A srác a két csupasz női test látványának kimondottan örült, széles mosolyával nézegette testünket. Megkérdeztem milyen plusz szolgáltatások vannak a szállodában. Az emeleten, a folyosó elején volt egy manikűr-pedikűr, a földszinten pedig uszoda és konditerem. Vivienne közölte vele, reggelihez már késő van, de ajánlhat egy jó éttermet. A srác mosolyogva közölte: apjának van egy étterme a közelben, szívesen meghív minket ebédre. Ezzel legugolt és gyengéden egy puszit nyomott Vivienne *****jára, majd az enyémre. Ez meglepett minket, de örömmel fogadtuk. A nap jól kezdődik.
Zuhany után szóltam Hansnak, nincs-e kedve elkísérni a manikűröshöz? Felvettem a fehér fürdőköpenyt, de nem kötöztem össze, hanemnyitva hagytam még vizes testem előtt. Így kiléptem Hansszal az ajtón és elindultam a folyosón. Vártam mikor nyílik egy ajtó és lép ki rajta valaki, de hiába. Reméltem, a manikűrös jóképű lesz. Elég mags, kb. 2 méteres, koromfekete, ősz hajú és rövid, ősz szakállú férfi volt, talpig fehérbe öltözve. Hihetetlen kontraszt áradt belőle. Volt egy fülkéje, ami épp a lépcső és a lift mellett kapott helyet. Mikor megérkeztünk, kicsit mogorvának tűnt. Hans közölte: örülne, ha különösen szép munkát végezne rajtam. A néger kissé értetlenül rámnézett, én pedig elfordítottam fejem, s fekete napszemüvegemben a lift melletti ablakon kifelé bámészkodva széthúztam fürdőköpenyem és kivillantottam bal mellem. Szemem sarkából figyeltem milyen benyomást teszek. Az öreg néger arca felvillant, ahogy megbámulta mellem és erősen borostás *****m. "Igenis, uram" - válaszolta, leültetett vele szemben, Hans mellém ült és rágyújtott egy cigarettára. Előhúzta zsebéből az aznapi újságot, én kinyújtottam kezem és kezdődött a móka. A napszemüvegben az a jó, hogy nem tudják merre nézel, mit figyelsz. Kicsit olyan, mintha lesből kukkolnád az embereket.
A manikűrös láthatóan zaravban volt, lopva folyton melleimet nézegette, amik lassan elkezdtek száradni, hiszen most jöttem a zuhany alól. Miután mindkét kezemmel végzett, gondolta vége, ám én felkaptam jobb lábam, ráhelyeztem bal térdére, s szótlanul, még mindig bámulva az ablakon kifelé, széttártam combjaim. A néger elvörösödött ahogy belebámult lábaim közé. Elég lassan dolgozott, mivel több időt töltött *****m nézegetésével, mint a munkával, de ezt én csöppet sem bántam. Időnként elhaladt mellettünk néhány vendég, hol a lépcsőn, hol pedig a lifttel jöttek, s jólesett látni, ahohy megbámulják kitárt meztelen testem. Volt egy elegáns házaspár, ahol a nőtag felsikoltott és felháborodva ráncigálta tovább férjét, aki megkövülten meredt csillogó pinámra. Mindazonáltal a többiek reakciója egyértelműen pozitív volt, aminek nagyon örültem. Mikor mindkét lábammal végzett, Hans fizetett, felálltunk és visszamentünk szobánkba. Ahogy beléptünk, Vivienne épp Charles merev farkát szopta az ágy előtt térdelve, s pár pillanat múlva Charles Vivienne arcára spriccelte reggeli adagját. Vivienne felállt, odalépett hozzánk, s miközben arcáról a szőnyegre csöpögött a sperma, felém fordulva megkérdezte: "Nem próbáljuk ki a konditermet?"
Pár perc múlva már a folyosón sétáltam Vivienne-nel, mindketten anyaszült meztelenül, s a lift felé tartottunk. A néger már messziről észrevett, s mikor odaértünk, szívélyesen üdvözölt minket. Megkérdeztem tőle hányadikon van a konditerem, beszálltunk a liftbe, majd egy másik szobapincért is meglepve benyitottunk a konditerembe. Nem volt nagy helyiség, kb. tízen lehettek bent, ebből egy nő és egy tréner. A társaság vegyes volt, arab, néger, európai, amerikai. Hamar magunkra vontuk a figyelmet és pár perc elteltével mindenki körülöttünk sürgött-forgott. Ki kellett próbálnunk minden egyes gépet, ők pedig boldogan irányítottak bennünket. Kedvencem az a gép volt, ami a combjaimat erősítette és a széttárt lábaimat kellett összehúzni súlyokkal. Csodás érzés volt, ahogy lábaimat nyitogattam tágra, hogy lucskos *****mat mutogassam a körülöttem állóknak! Izzadság árasztotta el egész testemet, s patakokban folyt le melleimről hasamon át pinám felé, majd ott keveredve a belőle áradó lével, folyamatosan csöpögött a gépre és a padlóra. Egyébként is írtózatosan meleg volt a teremben. Ehhez a géphez többször is visszatértem, annyira imádtam. A közönség is lelkesedett érte, hisz itt lehetett leginkább kitárulkozni. Vivienne is kipróbálta, bár csak egyszer, én közben bicikliztem.
Nagyon sokáig, mint kiderült, majd' 4 órán keresztül edzettünk, s eközben persze cserélődött a közönség, de egy megrökönyödött kövér amerikai kivételével mindannyian átvedlettek bámészkodóvá. Többen is megkérdezték, akarunk-e dugni, de mondtuk nem, csak nézni lehet. Volt 2-3 fiatal, izmos srác, aki ráélvezett Vivienne hasára és mellére, de ettől eltekintve szexmentes esemény volt. Idővel megérkezett Charles és Hans is. Nem üdvözöltek minket, idegennek mutatkoztak. Utoljára kedvenc gépemen voltam, szép záróakkord volt, castapsot kaptam, mikor a kimerültségtől támolyogva, erőtlenül felkeltem. Vivienne és én megköszöntük a fiúk segítségét, lezuhanyoztunk, majd vissza a liftbe, mosolyogtunk egyet a manikűrösre és ledőltünk az ágyban.
Már másnap volt, mikor felébredtünk az előző napi emlékezetes kondizásnak köszönhetően. Minden porcikánk sajgott az izomláztól. Csak annyira volt erőnk, hogy a szálloda teraszán kifeküdjünk a többi napozó közé. Nem voltunk sokan, olyan 8-10 ember cserélődött állandóan. Most is meztelenül sétáltunk a folyosókon az emeletek között, újabb kellemes perceket szerezve ezzel néhány vendégnek. A teraszon lefeküdtünk egymás mellé és sütkéreztünk. Mindenki fürdőruhában volt, csak mi ketten voltunk pucérok. Időnként egy helyes arab srác megkérdezte milyen italt hozzon, s bőszen fogyasztottunk, hogy ő is bámulhassa testünket.
A tegnapi ebédmeghívásból állapotunk miatt mai vacsorameghívás lett. Pár utcával arrébb volt ez az étterem, a szobapincér kísért el minket személyesen. Pazar étterem volt elegáns vendégekkel. Csendes, romantikusan megvilágított sarki asztalhoz vezetett minket. Én fekete, földig érő kosztümben voltam, Vivienne lenge nyári dresszben, mely igen vékony anyagból volt és még a gyéren megvilágított asztalnál is szépen átlátszott bimbói feketéje, ill. *****jának szőrös fele. Az est kellemesen telt, evéssel-ivással, a szobapincér velünk evett, ő Vivienne és köztem ült, hogy mindent jól lásson.
Az én ruhám nem volt átlátszó, ezért végig kigomboltam, hogy legyen mit bámulnia. Mondtuk neki: semmi fogdosás, viszont szívesen mutattam meg neki testem minden egyes porcikáját. Leguggolt lábaim közé, széttártam pinám és úgy vizsgálta nedves lukam minden négyzetcentiméterét az asztal alatt. Éreztem , ahogy bajsza néha megkarcolja húsomat. Imádom, mikor ilyen közelről bámulják pinám, s ezért élvezettel játszadoztam vele vacsora alatt. Nyalást most nem engedtem, viszont a kanalat feldugta nekem párszor, s azt nyalogatta. Vivienne csak ruhán keresztül mutatta magát, bár így is látható volt mindene. A srác az est vége felé már nem bírta tovább és előkapta merev dákóját. Szép és hosszú farka volt. Ütemesen verni kezdte, miközben lucskos *****mat és melleimet bámulta. Vivienne kis idő múlva Charles jóváhagyásával bekapta a farkat és lassan, ütemesen szopta. A srác hatalmasat élvezett Vivienne szájába. A vacsora ezzel véget is ért, visszakísért minket szobánkba és megköszöntük egymásnak a szép estét.
Mivel nem sikerült minden partnerrel elhalasztani a találkozót, Hansnak végülis már másnap vissza kellett utaznia Európába. A helyzet még tovább bonyolódott, mert Charles és Vivienne nem akart mégsem Tunéziába utazni, hanem egyenesen Egyiptomba, hogy minél több időt tölthessenek a fáraók országában. Én viszont, kiváncsiságomtól hajtva, ragaszkodtam Tunéziához, így végülis megállapodtunk, hogy szétválunk és majd Kairóban találkozunk. Hans még afrikai kiruccanásunk elején kiállíttatott számomra egy hitelkártyát, így tehát semmi okom nem volt az aggodalomra, amit az egyedül utazás jelenthetett. Bár ettől igazából ő ijedt meg, engem cseppet sem rémisztett meg az ötlet, utaztam már egyedül eleget és nem akadt számomra megoldhatatlan probléma.
Hans hívott egy taxit én meg elbúcsúztam belga barátaimtól és elindultam Tunézia irányába. Az autóstop tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Nagyobb bőröndeimet Hans magával vitte, nálam csak egy sporttáska maradt a legnélkülözhetetlenebb cuccokkal. Mondanom se kell, ruha volt benne a legkevesebb! :) Kedvenc szobapincérem örömmel vitt ki Fordjával a főútra.
Még reggel volt, de már tűzött a nap, a hőmérséklet hamar elérte az elviselhetetlen szintet. Ujjatlan, fehér, köldökig érő blúz volt rajtam és egy fehér miniszoknya, plusz szandál. Nem sok ruha, de ebben az írtózatos melegben ez is túlságosan soknak bizonyult, kedvem lett volna azon nyomban ledobni magamról mindent. De hát azt azért mégsem, főleg nem egy arab országban, ahol a nőknek már eleve csak fejkendőben lenne szabad mutatkozni. Óh, hát mennyire más voltam én, mint az arab nők! Talán épp ezért rajongtak értem az arab férfiak?
Nem sok várakozás után megállt egy rozoga Chevrolet, valami őskövület lehetett, eredeti állapotában valószínüleg sokat ért, de ilyent Amerikában csupán a roncstelepen látni. Utánarohantam, táskám bedobtam a hátsó ülésre, jómagam pedig beültem a kb. 40-es éveit taposó borostás arab mellé, mosolyogva üdvözölt, elég rossz franciasággal, de azért érthetően. Rövid beszélgetés után megtudtam, El Harrach-ba tart és Djidjelliig el tud vinni, majd keresnem kell valakit, aki továbbvisz Tunéziába. Rohadt meleg volt a kocsiban, a 40 fokot is elérte a hőmérséklet. Látta rajtam, hogy melegem van, le is húzta mind a négy ablakot, hogy huzatot csináljon. "Még mindig meleged van?" - kérdezte. "Igen" - választoltam. "Hát ezen már nem tudok segíteni." Klíma bizony nem volt az autóban. Én viszont tudtam rajta segíteni. Kigomboltam néhány gombot, így nem volt túl hivalkodó, viszont megfelelő helyezkedéssel, főleg ha előre illetve oldalra dőltem, melleim kibukkantak.
A fickó, Ali, sokat beszélt, állandóan járt a szája, mindenféléről beszélt össze-vissza, közben egymás után gyújtott rá a büdösnél büdösebb cigarettáira."Szomjas vagy?" - kérdezte tőlem, mikor látta, hogy fejemet a lehúzott ablakon lógatom ki, hogy a huzat lehűtse. Előkapott egy doboz sört. "Van még az ülés alatt több is", s a kezembe nyomta. Bár a sör meleg volt, azért kimondottan jólesett egy kis folyadék. Társalgási témánk az amerikai politikáról hirtelen a skót golfpályákra változott. A kapcsolatot nem találtam meg a két téma között, de ezekhez a hirtelen váltásokhoz lassan kezdtem hozzászokni. "Van nekem jobb is!" - kiáltott fel Ali mosolyogva, mikor látta, hogy cigarettafüstje nem igazán nyeri meg tetszésemet. A kesztyűtartóból előhúzott egy fekete bádogdobozt, ami tele volt előresodort cigarettával. Rágyújtott, s nekem is átadott egyet. Megszívtam, s lám, füves cigi volt! Az utazás kezdett pozitívan alakulni. Úgy tíz perc, negyed óra múlva már éreztem hatását, amit a löttyedt sör még felerősített. Nagyon jókat nevettünki, szinte bármit mondtunk, csak röhögtünk rajta, minden olyan mulatságossá változott. Nevettünk a rádióban szóló arab popon, az út mentén legelésző birkákon, a felhőkön, bármin, amin normális esetben nem nevet az ember. A hangulat mindenesetre kimindottan kellemes lett. Sokat ficánkoltam
ülésemen, aminek következtében miniszoknyám felcsúszott, borostás *****mat pedig az ülés szövetébe dörzsölgettem. Lábam közé nem figyelt, gondoltam nem vette észre, csak melleimet stírölte, ahogy hol az egyik, hol a másik kandikált elő blúzom vágásából. Most az ajtónak dőlve, vele szemben ültem, hátamat nekinyomtam az ajtónak, bal lábam az ő ülésén pihentettem, jobb lábam a földön, miniszoknyám köldökömig felcsúszva, blúzom kissé jobbra billent, így jobb mellem fedetlen lett. Így ültem ott, Alival szemben, bal kezemben sörös doboz, jobb kezemben füvescigi, a lehúzott ablakon átsüvítő forró akfrikai szél hűsítette verejtékező mellem és *****létől csillogó borostás pinám. Csak nevettünk és nevettünk, én már a fellegekben jártam, ő meg eleinte lopva, aztán felbátorodva egyre egyértelműbben bámulta kitárt testrészeim. Sokáig utaztunk így, én már teljesen belőttem magam. Kezdtem elálmosodni. Felhúztam a napszemüvegem és visszaültem ülésembe. Valami útjavítás lehetett, mert egyre lassabban haladtunk előre, míg egyszer csak megálltunk. Előttünk és utánunk hosszú kocsisor.
Vagy tíz perce állhattunk így, csöndben, mikor elkezdtek az emberek nézelődni, hogy mi történt. Páran elmentek mellettünk is. Hirtelen egy ősz arab fejet pillantottam meg pár centire tőlem, aki az ablakon beszólt Alinak. Üdvözölték egymást. Arabul társalogtak, kiscit halkabban, mint normális esetben, Ali azt hitte már alszom. A fickó lenézett rám és mindenfélét kérdezett Alitól. Ali odanyúlt hozzám, óvatosan kigombolta utolsó gombomat is és szétnyitotta blúzom. Váltottak pár szót, aztán nevetgéltek, közben mindketten mereven bámulták csöcseim. Aztán Ali lenyúlt szoknyámhoz és felhúzta, hogy megmutassa barátjának nedves pinám. A felizgatott barát aztán benyúlt az ablakon és elkezdte jobb kezével finoman simogatni testemet. Hasamat, melleimet simogatta, combjaimat, majd benyúlt lábaim közé és borostáimat vette szemügyre. Érzékien simogatta *****m kívül, nem nyúlt belém. Időközben odaért egy másik ismerős is, olyan huszonéves, az öreg fia vagy unokája lehetett, viszonylag jóképű srác, aki helyet cserélt vele és élvezettel simogatta melleimet. Aztán lejjebb ment és benyúlt lukamba. Egy, aztán két, majd három ujjal. Nyögdécselni kezdtem halkan, de még mindig alvást színlelve. Benyúlt az öreg is az ablakon, jobb mellemet fogdosta, s végül Ali is bekapcsolódott, ő bal mellemre bukott rá, nyalogatta és harapdálta bimbóm. Fokozatosan egyre hangosabban nyögtem az örömtől, a kölyök egész jól ujjazott. Végül összerándultam, az ujjakat satuba szorítottam és hatalmasat élveztem. Dudálást hallottunk, elindult a sor és mögöttünk már türelmetlenkedtek. A két ismerős visszarohant és Ali elindította az autót. Én szótlanul ültem ott, napszemüvegben, kitárt blúzban és *****ban. Csendben utaztunk.
Talán fél óra telt és Ali megállt, fölém hajolt, begombolta blúzom, megigazította szoknyám és elkezdett ébresztgetni. Kicsit rájátszva, nehezen ébredtem. Bár még mindig a marihuána hatása alatt álltam, kicsit eltúloztam a dolgot. Ali közölte, megérkeztünk, ő innen más irányba megy, eddig tudott elhozni. Megköszöntem neki a fuvart, a hátsó ülésről kikaptam táskámat és kiszálltam.
Egy benzinkútnál voltunk, mellette egy kávézó. No, gondoltam, most jólesne egy csésze fekete. Beléptem. Füstös kis helyiség volt, 5-6 asztallal és kb. ugyanannyi vendéggel. Leültem az egyikhez. Már jött is a pincérlány, kértem egy kávét és elgondolkodtam hogyan tovább. Kisvártatva leült velem szemben egy rozoga helybéli, amolyan alkoholista fajta, áradt belőle a szesz és a cigaretta szaga. Franciául nem tudott, se angolul, így nehezen kommunikáltunk, de megértettem, hogy el tud vinni Tunis-ba holnap, de csak reggel indul. Kérdeztem van-e hotel a közelben, de ragaszkodott hozzá, hogy nála aludjak. Kézzel-lábbal magyarázkodtunk, de sikerült megértenünk egymást. A kávéra meghívott, leléptünk, s úgy 15-20 perc gyaloglás után megérkeztünk valami viskóhoz.
Sötét volt már, így nem sokat lehetett kivenni belőle. Bementünk, s egy tágas szobában találtam magam. A szobában minden volt, asztalok, székek, 2 nagy ágy, televízió, ruhaszárítókötél, amiről csünggtek a száradó ruhák, stb. A fickó elég részegnek tűnt már, csak támolygott ide-oda. Megkérdeztem merre van a zuhanyzó, felkaptam a táskám és bebújtam a szobából nyíló kis lukba. Jólesett a zuhany a hosszú, tikkasztó nap után. Eleinte kicsit tartottam a fickótól, hátha megerőszakol, de kedvesnek tűnt és végülis alig áll meg a lábán, ettől bajom nem lehet. :) Gondoltam, azért kicsit meglepem. Elzártam a vizet, majd még úgy, meztelenül és vizesen beléptem a szobába. Sajnálatomra már bedobta a szunyát és hangosan horkolt az egyik ágyon, ruhástul. Sebaj, majd reggel, mikor felébred, egy szép, fiatal, bájos meztelen lányt talál a másik ágyon, akit aztán szívesen elfurikáz Tunéziába. Megigazítottam hát a takarót és lefeküdtem az ágyba.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki nyalogatja bal lábam. No, gondoltam, sikerült meglepnem, sőt fel is izgattam a házigazdám! Lassan, még félálomban felemeltem fejem és lenéztem. Hiszen ez egy kutya! Fúúúújjj! A fickó még mindig döglött a másik ágyon, mozdulatlanul, ugyanabban a pózban, ahogy tegnap este ledobta magát. Kissé megijedtem. Felkeltem és odaléptem, hogy megnézzem él-e még egyáltalán? Volt pulzusa szerencsére és halkan horkolt is, így megnyugodtam.
Állathangokat hallottam valahonnan. A szobából nyílt még egy ajtó, a fürdőszoba mellett, amit tegnap nem vettem észre. Kinyitottam. Egy udvarban találtam magam. Körben házak, két szinten, ablakok, ajtók, lerobbant, omladozó falak. Az udvar közepén néhány birka, tyúkok kaparták a poros, homokos földet. Volt még egy kutya. Az ajtó mellett, ahol kiléptem, egy rozoga nyugágy. No, pihenek egy jót - gondoltam - visszamentem a szobáb, felkaptam a napszemüvegem és egy doboz cigit, kimentem az udvarra és elnyúltam a nyugágyon. Hátradőltem, felhúztam térdeim és széttártam combjaimat, bal kezem a fejem alá tettem, jobbal pedig nyomkodtam számba a cigit. A nap most kelt fölt, vörösen izzott és vörös fényt árasztott csupasz testemre. Figyeltem az állatokat, ahogyan békésen ügyetlenkedtek az udvaron. Kijött a szobából a másik kutya, amelyik felébresztett, és a birkákat kezdte cseszegetni.
Úgy fél órája hevertem a nyugágyon és szívtam egyik cigit a másik után, mikor hirtelen nagyon világos lett. Errefelé hirtelen kel fel a nap. Most már beláttam a teljes udvart és az eddig sötétben bújkáló részeket is megvilágították a nap sugarai. Ahogy lassan körülnéztem a napszemüveg mögül, csodálkozva vettem észre, hogy nem vagyok egyedül! Bal oldalt, mely eddig sötétbe burkolózott, egy öreg házaspár üldögélt csendesen egy-egy rozoga széken, a férfi lopva engem bámult, az asszony pedig kötögetett. Velem szemben pedig az udvar másik felén, amiről eddig azt hittem valami árnyék, kiderült, szintén egy arab férfi, amolyan ötvenes lehetett, s épp most húzott elő zsebéből egy pipát, megtömködte és rágyújtott. Na, gondoltam, biztos direkt nem gyújtott rá eddig, hiszen a füstöt a sötétben is észrevettem volna! Bár a váratlan szemlélődőket nem szeretem - mindig próbálom "megszervezni" mikor ki bámul, hogy elkerüljem az atrocitásokat és a rendőri szerveket - ezek az emberek nyugodtan viselkedtek, holott kultúrájukban amit én csinálok megengedhetetlen egy nőtől. Egész eddigi afrikai itt-tartózkodásom alatt megfigyeltem azonban, hogy az arab férfiak örülnek, hogy európai vagyok, mivel így nem kell elítélniük, amit cselekszem. Sőt, kifejezetten örülnek neki, mint bármely más férfi :)
Így hát nyugodtan cigizgettem tovább. Kisvártatva megjelent egy postás, aki körbejárta az embereket az udvarban és mindegyikkel mormogott pár szót. Végül odaért hozzám, megállt a nyugágy fölött és széles mosollyal bámult le most már többnapos borostás *****mra és nedves ajkaimra, majd fel a melleimhez. Valamit motyogott arabul, de én csak mosolyogva ráztam a fejem, jelezve, nem értem mit beszél. Förtelmes francia kiejtéssel megkérdezte új lakó vagyok-e, mert még nem látott errefelé? "Nem, csak vendégségben vagyok" - válaszoltam. A fickó mosolygott, még egyszer belebámult széttárt combjaim közé és elköszönt.
Pár perc elteltével két arab fiú jelent meg az udvarban, majd egy harmadik és elkezdtek focizni. 10-14 évesek lehettek és sűrűn nézelődtek felém. Mosolyogtam és integettem az egyiknek, aki erre felbúzdult és odalépett hozzám, majd a két társa is követte példáját és körbeállták a nyugágyat. Valami francia és arab keverék nyelven viccelődtek egymással és velem. A testemről csevegtek, a melleimről és főként a *****mról. A srác, akinek integettem, kiváltképp érdeklődött iránta - még sosem látott *****t élőben (bár egyikük sem, mint kiderült) - így hát megfogtam kezét és rányomtam *****mra. Lassan simogatta borostámat körkörös mozdulatokkal. Ajkaim hangosan cuppogtak, ahogy most már lében úszó pinámat kényeztette. Szinte mesés volt. Új cigire gyújtottam és tovább társalogtunk. Megkérdezték mi járatban vagyok itt, mit csinálok, merre tartok, meddig maradok náluk, stb, stb. sajnálkozva fogadták, hogy még a délelőtt folyamán odébbállok, de számomra nem volt sok értelme maradni, hiszen itt nem tudom kihasználni "tehetségem". Kérdezték, nem csatlakoznék-e hozzájuk a reggelihez? "Örömmel" - válaszoltam. Félrehúztam a srác csöpögő kezét, széttártam ajkaimat és ****lével elárasztott lukamban eloltottam a cigit. Ez egy régi trükköm, amit időnként előveszek tarsolyomból. Olyan lányoknak azonban nem ajánlom, akik kevés levet eresztenek, mert elég szar, amikor megégetik magukat ott lenn. A srácoknak roppantul tetszett ez a kis show. Felálltam hát a nyugágyról és elindultunk reggelizni. A srácok mentek elől, én követtem őket át az udvaron, a pipázó öregember felé, aki továbbra is az ajtó mellett ücsörgött. A nagyapjuk lehetett, gondolom. Mikor elhaladtam mellette, széles mosollyal odasúgta nekem: "Gyönyörű nő!"
Beléptem. Nagyon lepusztult, szegényes ház volt, a berendezés mind régi, korhadt fa és ócskavas. Rendetlenség volt mindenütt, viszont piszok nem. Az egész házat valami kellemes illat árasztotta el - talán illóolaj? Körbevezettek a házban; három szoba volt a földszinten, kettő az emeleten. Sokan voltak a családban, még két kislány, egy csecsemő, három öreg - gondolom nagy- és dédszülők. Csodálkozva, de barátságosan fogadtak. Kimondhatatlanul jó érzés volt így anyaszült meztelenül mászkálni fel-alá egy vadidegen házban vadidegen emberek között. Izgatott állapotom még fokozódott. Éreztem, ahogy sétálás közben mindkét combomon lassan csordogál lefelé a lé. A srácok láthatóan nagy előszeretettel mutogattak meg a család minden egyes tagjának. Gondolom nem sűrűn látni errefelé ilyesmit :) A fürdőszobából megjelent egy tinédzser lány is, aki meghökkenve nézett végig meztelen testemen, csak mikor hozzáhajoltam, megpusziltam és üdvözöltem, akkor engedett fel. A srácok elmagyarázták ki vagyok.
Lementünk a földszintre, be a konyhába. Jött az egész család, a rozoga öregek az emeletről, a pipás az udvarról, a gyerekek, egyszóval mindenki. Lett egy kis sürgés-forgás. Leültem egy ****ékre, a srácok és az öreg férfiak körém gyűltek és traccsoltunk, miközben a tinédzser lány előkészítette a szerény reggelit. Kedvenc srácom, akinek integettem, megkérdezte kifestheti-e a lábam körmét. "Persze, hogyne, köszönöm" - feleltem, s elrohant nővére szobájába a körömlakkért. A jobb oldalamon lévő székre ült le, én kényelmesen elhelyezkedtem - ezt már biztos tudja a kedves olvasó, mit jelent nálam :) - kissé hátradőltem a székben, jobb lábam felemeltem és átraktam ölébe. Combjaimat természetesen széttártam, s ahogy ez megtörtént, ajkaim szétnyíltak és lucskos *****mból lassan csordogált a ragacsos lé a szék fájára. És bár kedvencem buzgón kenegette lábkörmeimre nővére körömlakkját, és bár a körülöttem ülő srácokkal és öregekkel tovább beszélgettünk, közben azért mindenki, eleinte lopva, de most már nyíltan pinámat bámulta, ahogy lankadatlanul csordogált belőle a lé. A lány is, miközben a kását készítette, kifejezett érdeklődéssel figyelte, mi történik. Időnként lopva egymásra pillantottunk, s éreztem, vonzódik hozzám. A látvány őt is felizgatta. Lenéztem. Pinám úgy csillogott, mintha egy liter vizet öntöttek volna rá, a hosszú borostáimon fennakadt ragacsos lé az ablakon besütő nap fényében káprázatosan csillogott. Két kezemmel lenyúltam és széthúztam ajkaimat, hogy jól lássák. Egy nagy adag *****lé ömlött ki belőlem, ahogy kiszabadult ajkaim fogságából. Már szinte tócsában ültem saját levemtől. A közönség dícsérőleg felmorajlott, ahogy kiömlött a lé, melynek szaga most már az egész konyhát elárasztotta. A konyha *****m illatában úszott.
A kása és a lepény elkészült, és bár kedvencem befejezte jobb lábam pingálását, én mégis tartottam a kitárt pózt és így tömtem magamba a reggelit. Ettünk, beszélgettünk, nevetgéltünk, s közben ők is, én is, együtt nézegettük lábamközét. Aztán, mivel minden ilyen nyílt lett, a beszélgetés témája át is terelődött punámra. A pipás közölte, ilyen lédús *****t még sosem látott, és hogy milyen érdekes és izgató. Mások kérdezték, belőlem mindig folyik-e? "Csak amikor kedves emberekkel vagyok és jól érzem magam" - feleltem, s erre jókedvűen, mosolyogva helyeseltek. Megint mások megkérdezték, sokszor vagyok-e idegenek előtt meztelen és szeretem-e mutogatni magam? Azt válaszoltam hogyne, számomra nagyon izgató, ahogy mások megbámulnak és ezzel örömet okozok nekik. Aztán jött a kérdés az egyik sráctól, hogy szoktam-e borotválni? "Persze, mint látod, most is borostás, tehát volt már borotválva. De jobban szeretem, ha más csinálja", s mosolyogva közöltem, ha van kedve, most megborotválhat. A srác elrohant, majd pár perc múlva visszatért egy eldobható, egyszer használatos borotvával és habbal. Leguggolt elém a székhez és bekente borostámat. Szép lassan, a család előtt leborotválta *****m és a ********am. Halálos csend lett, feszülten figyelt mindenki. Gyorsan vert a szívem és hangosan, ziláltan lélegeztem az izgalomtól. Mikor kész lett, egy pohár vízzel leöblített és megtörölt egy konyharuhával. Lenéztem frissen borotvált és száraz (!) *****mra, rámosolyogtam. "Köszönöm, igazán szép lett! Ügyes vagy. Szeretni fognak a lányok." A család megtapsolta. Adtam az arcára egy puszit, felálltam, megköszöntem a reggelit és közöltem sajnos már mennem kell, örültem, hogy megismerhettem őket.
Átsétáltam a tegnap esti fickóhoz, ahol aludtam, hogy fent van-e már, ideje indulni. Még mindig döglött az ágyban. Na, gondoltam én ezzel nem szórakozom, összeszedtem a dolgaim és elindultam gyalog. Nem volt rajtam semmi, még cipőt sem húztam, csupán a napszemüveg volt a fejemen és a vállamon a sporttáska. Így, anyaszült meztelenül sétáltam végig a városka külső negyedének (nyomornegyedének?) poros utcáin. Eleinte, tán 10 percig egy lélekkel sem találkoztam, az utcák kihaltak voltak, gondoltam elmentek dolgozni, de ahogy kijjebb értem a városon, már találkoztam párral. Kellemes érzés volt a mosolygó, integető, füttyentgető emberek között meztelenül sétálni. Elmentem néhány kisbolt mellett, mindenütt pozitívan reagáltak. Kíváncsi voltam, lesz-e valaki, aki megbotránkozik rajtam (ezért is döntöttem úgy, hogy meztelenül vágok neki az útnak), vagy husánggal kerget el boltja elől, de semmi ilyesmi nem történt. Elérkeztem egy vasútállomáshoz. Nem a főpályaudvar lehetett, mert meglehetősen elhanyagolt és kicsi volt. Táskámat ledobtam vállamról a vasúti épület falának tövében, előhúztam egy cigit, rágyújtottam és elindultam körülnézni, mégis mikor jön itt vonat. Végigsétáltam az üres peronon, át a várótermen, sehol senki. Aztán hirtelen három fiatal arab srácba botlottam. Huszonévesek, kellőképpen meglepődtek pucérságomon, majd nyomban szóba elegyedtünk. Kérdezték merre tartok, mikor indul a vonatom, megdícsérték pici melleimet és égnek eredő mellbimbóimat, szép, sovány testemet és borotvált *****mat.
A közelben volt egy kávézó, kb. 200 méterre az állomástól. Átsétáltunk, az egyik srác hozta a táskám udvariasságból. Így még szabadabbnak éreztem magam, a napszemüvegen kívül semmi nem volt rajtam. Beléptünk a sötét helyiségbe és leültünk egy asztalhoz. Rajtunk kívül öt helybéli ücsörgött a szomszédos asztaloknál. Mondanom sem kell, azonban minden tekintet rám szegeződött. Jött a pincér, hozta a kávékat, mi meg jót beszélgettünk. A srácok között kissé elbújva éreztem magam, ezért felálltam, hogy megkeressem a vécét. Odamentem a pulthoz, a pincér elmagyarázta hol találom, majd szép lassan, nézelődve átvonultam a helyiség másik végébe. Mikor végeztem, visszasétáltam az asztalhoz, miközben a vendégek szemüket legeltették testemen. Még egy darabig csevegtünk, aztán visszaindultunk az állomásra, mert hamarosan vonat volt várható. Megköszöntem a srácoknak a meghívást.
Meg is jött a vonat. Felszálltunk, ők is arra tartottak, mint én - bár én nem is tudom igazából merre. A termes kocsi tele volt utasokkal, így alig találtunk helyet. Leültünk, én felhúztam egyik lábam az ülésre. Úgy tíz perc elteltével jött a kalauz, s közölte, öltözzem fel, a vonaton nem szabad meztelenül utazni. Láttam az arcán, nem szívesen mondja ezeket a szavakat, ő is örül a látványak, s így mosolyogva reagáltam: "Sajnos én ezt a tikkasztó afrikai meleget képtelen vagyok ruhában elviselni." A kalauz tanácstalanul állt. A srácok kifizették jegyemet. A beszélgetés témája újból a testem lett. Formás csöcsömet dícsérték újfent, én meg vigyorogva bámultam felváltva hol meredező bimbóimra hol a srácokra. Megint felizgultam. Ekkor *****m lett a téma, én meg felhúztam az ülésre másik lábam is - a talpaim koromfeketék voltak, hiszen mezítláb mászkáltam - és örömmel széttártam combjaimat, amennyire csak az anatómia engedte, hadd lássák a srácok, miről is van szó. Ajkaim megduzzadtak, szétnyílt *****mból vörösen lógott ki nedves húsom. Egész punám kezdett újból teljesen átnedvesedni. Immár frissen borotváltan, szépen csillogott a nyári napsütésben.
A fiúk odaadóan dícsérték milyen fennséges látvány tárul eléjük és hogy kezdik érezni is *****m illatát. Kérdezték, mit szoktam ilyen helyzetben csinálni. Elmeséltem nekik amszterdami kalandomat. Füvük nekik is volt, gyorsan sodortak is egy cigit és élvezettel hallgatták mindenre kiterjedő, részletes beszámolóm. A cigi körbe-körbe járt. Haláli élmény volt, ahogy a *****mról mint valami külön személyről meséltem, mikben volt része azon az estén, miközben egymást váltották a nyalók. Mesélés közben én is és a fiúk is érdeklődve figyeltük hogyan reagál minderre lábamköze. Lüktetett, vörösödött, peckem megnőtt. Az egyik velem szemben ülő srác mereven figyelt. "Én jól bánok a *****mmal, megadok neki mindent, amit kíván" - suttogtam. Két kezemmel lenyúltam és széthúztam ajkaimat, kitoltam csiklómat és kitártam izzó lukamat. "Megkóstolod?" - kérdeztem a megszeppent fiútól. Válasz helyett azon nyomban elém térdelt és vadul nyalogatni kezdte levemet. Rá kellett szólnom, hogy lassan nyaljon, mert a *****m azt jobban kedveli. A többiek irigykedve nézték a nyilvános *****nyalást, a többi utast is beleértve. Tovább meséltem. Mosolyogva simogattam habzsoló fejét, jobb kezemmel meg újabb és újabb füves cigiket nyomtam számba. Légzésem felgyorsult, kapkodtam a levegőt, a fű hatása is megérkezett, majd hangosan egy óriásit élveztem. Megtapsoltak. "Köszönöm" - mondtam a hősnek. "Jöhet a következő!" Mind a három srác alaposan kinyalt, miközben én történeteket meséltem. Elmeséltem a franciaországi kiállítást is, ahol pinám élő kiállítási darab volt, és a haoudi konditermes kalandot is, ahol néhányan ráélveztek Vivienne-re. Ezzel talán ötletet adtam, mert hamarosan 3-4 farok került elő, gazdáik hevesen verték arcom előtt. A három srác közül az egyik kétszer is szárazra nyalt. Folyamatosan értek az orgazmusok és éppoly folyamatosan ürítették farkukat arcomra és mellemre a körben állók. Nem is tudom meddig tartott mindez, a fű teljesen hatalmába kerített már ekkorra, orgazmusaim egybefolytak, elkábultam, pinám sajgott a gyönyörtől. Most kamatostul bepótolta mindazt, amit napokig nem adtam meg neki.
A kábulat miatt már nem emlékszem mi és hogyan is történt, csupán annyira, hogy mikor leszálltunk a fiúkkal a vonatról, ketten támogattak, jobbról-balról, a harmadik cipelte a táskámat. Valami kis faluban szálltunk le, ugyanolyan kis poros pályaudvarra. Sok ember megbámult. Arra emlékszem, hogy testem vastagon úszott a rámlőtt spermában. Melleimről folyamatosan csurgott a nyúlós **** a hasamon át punám felé, ahol saját levemmel keveredve hömpölygött tovább. Besegítettek egy kisbuszba. Mi négyen beültünk hátra, engem elfektettek és folytatódott tovább. Nyaltak felváltva, azt hiszem meg is dugott valamelyikük és ennek nem örültem. Újabb spermaadagokat kaptam arcomra, hogy bepótolják azt, ami elcsorgott. Ekkor minden elsötétedett körülöttem.
Mikor magamhoz tértem, egy gépkocsi hátsó ülésén feküdtem. Azt hittem még mindig a kisbuszban vagyok. De ekkor vettem észre, legnagyobb csodálatomra, hogy fel vagyok öltözve. Az egyik laza nyári kosztümöm volt rajtam, végig begolbolva, és egy pár szandál. Elriadtam, hogy mi történt? Elől egy középkorú, öltönyös arab férfi vezetett. Észrevette, hogy felébredtem és üdvözölt. Megkérdeztem tőle mi történt? Elmesélte, hogy egy ismerőse szólt neki, hogy vigyen el Tunisba. Kilőttem magam a fűvel, ezért nem emlékszem semmire. Jól esett, hogy a fiúk nem használták ki a helyzetet, sőt, megmosdattak és felöltöztettek. Az anyósülésen ott volt a sporttáskám is. Előremásztam és megnéztem minden megvan-e? semmi nem hiányzott. Elaludtam. Mikor újból felébredtem, már Tunisban voltunk. Szállodát kerestünk. Hamarosan találtunk is, egy ötcsillagos luxusszállodát! Felkísértek minket, majd lefeküdtünk aludni. Ruhástul aludtam el.
Reggel, mikor felkeltem, már javában tűzött a nap. Letusoltam, felhívtam a recepciót és kértem reggelit. Egy fiatal arab lány volt a szobapincért, kedvesen és mosolyogva nézte meztelen testemet, ahogy behozta az ételt. Megkérdeztem tőle nem tudja-e hová lett az a férfi, akivel tegnap este megérkeztem? "Hagyott egy üzenetet önnek" - mesélte - "Azt üzeni, foglalja el magát, estére megjön." Kérdésemre, hogy hol lehet a szállodában napozni, megemlítette, hogy van egy úszómedence, ahová le szoktak menni a vendégek. Beszéd közben sűrűn nézegette melleimet és időnként *****mat is. Mosolyogva rákérdeztem, miért néz engem? "Nagyon szép teste van, asszonyom. Irigylem." Ez jól esett. Közöltem vele, hogy reggeli után lemegyek a medencéhez, ott várom a férfit.
A kiadós reggeli után felhúztam egy fürdőköpenyt és lifttel lementem a medencéhez. Elég sokan voltak a medence körül. Férfiak és nők napoztak, beszélgettek, kártyáztak és koktélokat iszogattak. Egy nő volt monokiniben, egy testesebb idős asszony, mindenki más fürdőruhában. No, gondoltam, megint én leszek a kakukktojás. Ledobtam magamról a köpenyt és beugrottam a vízbe. Úsztam néhány hosszat, majd kiszálltam és kerestem egy üres nyugágyat. Elfeküdtem, lecsuktam a szemem és szárítottam melleimet és *****mat a tűző napon.
Kis idő múltán egy férfihang szólított meg. Kinyitottam szemem és láttam, a mellettem lévő nyugágyról egy férfi beszél hozzám. Angolul beszélt, de gyorsan átváltottunk franciára. Érdeklődött mikor érkeztem, mi járatban vagyok Tunisban, stb. Spanyol üzletember volt, amolyan sármos típus. Időnként lenézett melleimre és lopva néha punimat is habzsolta szemeivel. Körülnéztem és láttam, mások is megbámulják testemet. Nyújtózkodtam egyet, felhúztam egyik lábam, oldalra dőltem a spanyol José felé és úgy helyezkedtem, hogy kinyíló *****mat jól lássa. Vörösen lógott ki belőle duzzadt húsom. Szép látvány volt, én is megnézegettem néha magamnak, nyíltan, így felbátorítottam Josét, hogy ő is nyíltan bámulja pinám.
Szexet nem akartam. Bár én jól bírom, a tegnapi azért még nekem is sok volt. Arról az élvezetről viszont nem tudok lemondani, hogy egy idegen férfi sóvárogva csodálja kitárt pinám. Hatalmas élmény volt, ahogy beszélgettünk az időjárásól, s közben mindketten mereven bámultuk nedvesedő *****m. Bár mindenféle hülyeségről cseverésztünk, a téma egyértelműen lábam között hevert. José a viharfelhőkről beszélt, én meg lenyúltam jobb kezemmel, szétnyitottam ajkaimat, kivillantottam csiklómat és vörös húsomat, majd felnéztem Joséra és visszaszóltam: "De ugye nem lesz vihar, kedves José? Szeretnék még napozni." José alaposan megvizsgálta csiklómat és csurgó levemet, majd ezt válaszolta: "Magával, hölgyem, élvezet még a napozás is!" Mosolyogtam. "Kicsit felforrósodtam, le kell hűtenem magam. Menyjünk úszni" - szóltam, s belevetettem magam a vízbe. José követett. Úszkáltunk egy darabig. A nyugágyhoz visszatérve hasra feküdtem, s kértem Josét kenyjen be napolajjal. Élvezettel, lassan, simogatva kente be hátam, fenekem és lábaim. José egymásután rendelte nekem a koktélokat, miközben csevegtünk ártatlanul tovább.
Mikor már meguntam, megfordultam, s kértem Josét kenyjen be most elől is. Komótosan masszírozta melleimet, bimbóimmal játszadozott, csipkedte, csavargatta, húzogatta őket, tenyerével simogatta hol egyik, hol másik mellem. A medence körül ülő többi vendég csak néha pillantott ránk, hisz nem illendő másokat bámulni. Aztán hasam és *****m következett. *****mat csak kívülről kenegette, nem nyúlt belém. Lehunytam szemem és hagytam, hogy sokáig simogassa pinám. Élveztem a melegséget, ami elárasztott és a meleg napsugarakat és csöndesen kortyolgattam a koktélom. Szeretem a szállodai medencéket, mert itt a sok gazdag ember között "legálisan" lehet anyaszült meztelen az ember. Ami pár méterrel arrébb, a lobbiban bűntetendő, az itt természetes. Ki is használtam hát az alkalmat.
Megéheztem. Szóltam Josénak, ideje ebédelni. Felhúztam a fürdőköpenyt, besétáltunk az épületbe. José elkísért a szobámhoz; itt én felvettem egy miniszoknyát és csak úgy, toplessben bezártam az ajtót és mosolyogva löktem oda Josénak: "Kész vagyok, indulhatunk." Egy emelettel lejjebb, egy újdonsült ismerősénél lesz az ebéd. "Jó" - válaszoltam. Elindultunk, végig a folyosón, le a lépcsőn és végig a másik folyosón. Három emberrel találkoztunk, mindegyik széles mosollyal köszönt ránk. Kedvesek. Megérkeztünk. Négyen voltak már a szobában, egy házaspár plusz két férfi. Üzleti ebéd volt, mint kiderült. A társaság először meghökkent, majd kitörő örömmel fogadta fedetlen kebleimet, beleértve a nőtagot is. Kedélyes társaság volt, kellemes hangulatú ebéd és beszélgetés. Szívesen nézegették melleimet, én pedig időnként beledugtam ujjam a vörösborba és bekentem vele mellbimbóimat, hadd ágaskodjanak. Ezt az ismétlődő szertartást széles mosoly kísérte részükről. Erotikus volt valóban.
Ebéd után Josénak dolga volt és pedig visszamentem a medencéhez lubickolni és sütkérezni. Már kezdett sötétedni, mikor a medence szélén felbukkant Marc, a tegnap esti arab fickó. Odajött hozzám, leült mellém és nézegette testem. Ő még nem látott meztelenül, újdonság volt neki minden amit látott. Váltottunk pár szót és felmentünk a szobába. Én itt rögtön ledobtam a fürdőköpenyt és egész este meztelen voltam. Marc szemlátomást élvezte meztelenségem, és hát persze én is...
Másnap elvitt kirándulni. Elmeséltem neki, hogy szeretném megnézni Tunéziát, így hát elvitt Binsert-be, Sousse-ba, El-Djembe és megnéztük a környék nevezetességeit. Aznap egy lenge dresszben voltam, mélyen kigomboltam a felső részt és sűrűn villogtattam hol egyik, hol másik mellem Marcnak. Marc őrületesen élvezte. Én pedig ezzel tudtam viszonozni kedvességét és önzetlenségét. Ideje volt továbbállnom, hogy odaérjek Egyiptomba, még mielőtt Viviennék elhagyják az országot. Vártam már, hogy újra találkozzam velük. Szóltam hát Marcnak, ha ideje engedi, vigyen el Líbia fővárosába, Tripoliba. Tetszett neki az ötlet, hisz imádott ő is kirándulni - vagy csak nekem mondta ezt, hogy velem lehessen :) ? - de ajánlotta, hogy előbb nézzem meg a part menti üdülőövezetet, csodálatos környezetben van. Így történt aztán, hogy beültünk az autóba és elindultunk a Földközi tenger partja mentén Líbia irányába. Amint beszálltunk a kocsiba, ledobtam magamról minden ruhát, még a szandált és a napszemüveget is, hogy teljesen szabadnak érezzem magam, és így utaztam végig. Közöltem Marckal, aznap nem vagyok hajlandó ruhát felvenni, de még szandált se!
Mikor elérkeztünk a határhoz, Marc megkért, hogy itt öltözzem fel, nehogy baj legyen a hatósággal. Én azonban ragaszkodtam a fogadalmamhoz és nem voltam hajlandó felöltözni. Mondtam neki akkor itt várunk holnap reggelig, de a mai nap nem húzok magamra ruhát. Közöltem vele, ha kell, gyalog megyek át a határon. Így hát inkább benntartott az autóban, így mégsem voltam annyira feltűnő. A határőr helyes volt és koromfekete és nyálát csorgatva nézett meztelen testemre. Mosolyogva ültem szélesre tárt combokkal, karjaim fönt, fejem mögött összekulcsolva, bársonysima hónaljamból a parfüm szolid, de pompás illata érződött, bimbóim égnek álltak és *****m megint szépen csillogott az izgalomtól. Marc átadta az iratokat. A fekete megkérdezte, miért vagyok meztelen? "Sajnos az autóban nincs klíma, én meg ezt a forró afrikai levegőt nem bírom másképp elviselni" - feleltem ártatlanul. "Értem. Velem fáradna, kérem?" Kiszállított az autóból, csoszogott Marc is utánam és fülembe súgta idegesen: "Ugye megmondtam!" Én csak mosolyogtam. Férfiak.
Beléptünk a határőr irodájába. Egy kis luk volt, két íróasztal és pár szék. Megkérdezte tőlünk most mi legyen? Azt már megtanultam az életben, hogy ha veszélyben van az ember, akkor legjobb, ha ő kezdeményez, ő támad. Felfeküdtem az egyik íróasztalra, széttártam lábaim és ujjammal rámutattam lucskos pinámra. Odajött hozzám, fejét lábaim közé nyomta és buzgón lefetyelt. Na, ennyi. Ennyit a "hatóságokkal való összetűzés"-ről. Most már én voltam a parancsnok. Marc pár perces döbbenet után elővette merev farkát és simogatni kezdte. Odafordultam és bekaptam. Lassan szoptam. A fekete ügyesen nyalt és el is élveztem. Ekkor helyet cseréltek, Marc temette fejét *****mba (erre várt gondolom mióta először meglátta), én pedig egy hatalmas fekete ****t kaptam a számba. Vékony volt, de nagyon hosszú. Így nyalakodtunk, mikor benyitottak és még két líbiai lépett be az irodába. Őket nem engedtem testemhez, nekik csak a látvány jutott. Bocs, nem voltak szimpik :) A sperma ízét szeretem, de nem akartam ezekét lenyelni, így hát kérésemre mindegyikük arcomra lőtte töltényét. Élvezettel kentem szét a forró, nyúlós ****t arcomon. Jót tesz a bőrnek.
A szenánszt hamar lezavartuk, tán húsz perc sem telt el és már újra az autóban ültünk. A spermát hasgytam arcomon megszáradni. Az ülésen ülve Marc golyóstollát tologattam ki-be *****mban. Megérkeztünk valami kis faluba, lassan haladtunk az úton és a járókelők közül a szerencsésebbek széles vigyorral kandikáltak be a lehúzott ablakon. Lehajtottunk a strandra, leparkoltunk és kiszálltunk. Elsétáltunk jópár kilómétert a part mentén, Marc sortban és kockás ingben én meg pucéron. Vettünk egy kis kaját meg üdítőt az egyik bódénál, majd megérkeztünk egy borbélyhoz. Támadt egy ötletem. Szóltam Marcnak, menyjünk be, izgi lesz!
A fodrászüzlet zsúfolva volt emberekkel, tán húszan lehettek a kisméretű helyiségben. Belépéskor azonnal minden szempár rámmeredt. Leültem az egyetlne szabad fotelba, Marc állva maradt mellettem. A munka folyt tovább, de a vendégek mind engem bámultak pár percig, aztán már nekik is kínos volt és már csak lopva azután. Szótlan üldögélés után felhúztam lábaim a fotelra, szétnyitottam őket és vizsgálni kezdtem *****mat. Ujjaimmal az határozottan kibukkanó borostákat simogattam. Megkérdeztem Marcot, szerinte teljesen borotváltassam-e le, vagy hagjyam kinőni, vagy csak itt-ott hagyjam-e meg? Marc letérdelt elém és buzgón elvitáztunk a témáról. Mellettem ült egy öreg, kalapos helybéli, ő is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Mosolygós, kedves öregember volt, már a 70-en is túl. Odafordítottam feléje *****mat, hogy jobban lássa. Fejét odahajtotta közvetlen közel (óóó hogy imádom ezt!!) és gyengéden simogatni kezdte borostásomat. Izgatottan ecsetelte szerinte melyik verzió miért helyes vagy helytelen. Nedves lettem. Nedvemet az öreg izgatottan kenegette szét szeméremajkamon. Kicsit feljebbtoltam fenekem és két kezemmel szétnyitottam ********am. Volt egy kis szőr ott, arra voltam kíváncsi, vágassam-e ki ott is? Az öreg kb. 20 centiről nézegette ********amat, mikor az egyik kuncsaft kész lett és a fodrász hozzám fordult, hogy segíthet-e? "Ó, persze, teljes borotválást kérek mindenütt!" - közöltem vele és beleültem a székbe. "Teljesen simára kérem, hogy olyan legyen a bőröm, mint a selyem." "Igenis, kisasszony" - válaszolt a borbély mosolyogva, és neki is állt élete legemlékezetesebb munkájának. Bekente *****m és ********am borotvahabbal és önfeledten borotvált. Lábaim mindig tükörsimák, hónaljam most csodás volt, mert reggel borotváltam, így hát végeztünk is. Felkeltem, odaléptem az öreghez, megmutattam neki frissen borotvált *****m, Marc fizetett és leléptünk.
Bementünk a vízbe úszni egy kicsit, majd beszélgettünk, nevetgéltünk, napoztunk a parton, közben Marc simogatta merev farkát. Egyszer kinyalt ott a parton és kétszer ráélvezett az arcomra. Már sötétedett, mikor visszaindultunk a kocsihoz. Még csillogott arcom az utolsó adag ondótól. Frenetikus érzés volt. Visszaültünk az autóba és továbbhajtottunk Tripoliba. Csak feküdtem végig félálomban, miközben Marc fél kézzel simogatta selymes testemet. Egyszercsak a koromsötét éjszakában hatalmas fények világítottak meg minket. Megérkeztünk a fővárosba. Rövid keresgélés után behajottunk a szálloda garázsába. Marc kezembenyomta a ruhát, hogy öltözzem fel, itt fogunk éjszakázni. Letusoltunk és be az ágyba. Marcnak reggel vissza kellett indulnia Tunisba. Megkérte, maradjak vele, akár el is vesz feleségül, a tenyerén fog hordozni. És persze mindent megad, amit csak kívánni tudok. "Köszönöm, roppant kedves vagy. De azt hiszem én még nagyon fiatal vagyok ehhez, nem akarom már most leláncolni." Azért elkértem elérhetőségét és megígértem, ha Spanyolországban járok, biztos megkeresem. Aztán még sokáig, míg el nem aludtunk, békésen simogatta melleimet és frissen borotvált *****mat.
Reggel mikor felébredtem, úgy kilenc óra körül, Marc már nem volt sehol. Hagyott viszont egy levelet, melyben közölte: ha legközelebb erre járok, mindenképpen keressem fel, s megadta címét és telefonszámát. Lezuhanyoztam, felhívtam a recepciót, hogy hozhatják a reggelit, és gondolkoztam mi tévő legyek. Hogyan tovább? Meztelenül nyitotam ajtót, mikor hozták a harapnivalót. Egy helyes kelet-európai lány volt, kb. annyi idős mint én. Kérdeztem tőle egy-két dolgot a szállodáról meg hogy mit érdemes megnézni Tripoliban, és kellemes társalgásban kötöttünk ki. A kaja nekem túl sok volt és felajánlottam reggelizzünk együtt. Bár sok tennivalója volt, örömmel beleegyezett. Bár hetero volt, evés közben sűrűn nézegette melleimet és kopasz *****mat. Nekem is tetszett a szőke, hosszú hajú, dús keblű lány. A beszédtéma gyorsan megváltozott és már a női testről beszélgettünk. Érdeklődött, hogy nem kellemetlen-e a borotvált *****, nem viszket-e? Ő sosem próbálta még kopaszon. "No, itt az alkalom, hogy kipróbáld!" - mondtam neki nevetve, majd felálltam az asztaltól, elővettem borotválókészletem, kézenfogva az ágyhoz húztam, lehúztam szoknyáját és bugyiját és a kisollóval óvatosan vagdalni kezdtem hosszú, szőke *****szőrét. Mikro ezzel végeztem, jól bekentem borotvahabbal, s pár perc múlva már borotváltam. Láttam a lány arcán, hogy élvezi, amit csinálok, kidugta nyelvét és száját nyalogatta, s közben halkan nyögdécselt. Én is felizgultam és éreztem *****m már nedves. Amint *****jával végeztem, lehúztam blúzát és egy óriási nyelves csók következett. Csókolózás közben hevesen simogattuk egymás melleit és játszadoztunk a mellbimbókkal. És aztán le a lába közé. Hosszú percekig nyaldostam és harapdáltam húsát, és bár elég kevés levet eresztett - nem úgy mint én :) - igyekeztem az utolsó cseppig szárazra nyalni. Úgy, ahogy én is szeretem. Még egy ideig csókolgattuk egymás melleit, majd mennie kellett.
Felhúztam egyik lenge dresszem, egy pár szandált, a ruha felső gombjait kigomboltam és jobb mellemre óvatosan mély belátást biztosítottam. Felkaptam a cigit és kimentem a folyosóra. Így sétáltam fel-alá a folyosón, nedves *****val és félig kilógó jobb mellel, lassan pöfékelve. Két házaspárral és egy idősebb hölggyel találkoztam különösebb visszhang nélkül. Aztán jött egy holland úriember, hatvan körüli, kopasz, pocakos, s elkezdtünk beszélgetni. Úgy mozgolódtam, hogy időnként másik mellem is kibukkanjon és azt is megcsodálhassa. Érdeklődve és elvörösödve nézegette kebleim - de nem volt különösebben lenyűgöző a fickó. Ekkor megjelent a folyosón egy másik férfi. Üdvözölték egymást és a holland bemutatott ismerősének. Szexológus volt - nocsak, végre egy szakember :) - olasz származású amerikai, jóképű, 35 éves, rövid barna hajjal és széles mosollyal, hófehér fogakkal. Akár fogász is lehetett volna. Megnézte mellemet és dícsérőn kacsintott egyet. Hmmmm. Itt van valaki, aki nem jön zavarba A holland egy idő után magunkra hagyott én meg elkísértem Carlot hotelszobájába.
Megkínált itallal, leültünk a kanapéra egymás mellé és folytattuk a felemelő beszélgetést. Így ülve, ruhám szétnyílt és mindkét keblem nagytotálban látszott. Vele szemben ültem törökülésben, szétnyitott combokkal. *****m szintén teljes szépségében kandikált ki vékony ruhám alól. Egyre nedvesebb lettem. *****m illata hamarosan összetéveszthetetlenül szállongott körülöttünk. Beszélgettünk. Előadássorozatot tartott Líbiában iskolások számára az emberi testről, annak megismeréséről és a biztonságos szexről. Megkérdezte nincs-e kedvem csatlakozni hozzá, szemléltető órát tarthatnánk a fiataloknak. Kicsit vonakodva fogadtam az ötletet, de megnyugtatott, nem fogok rosszul járni, munkámat jól megfizeti. "S mi lenne pontosan a feladatom?" Azt válaszolta szinte semmi, csupán "szemléltető eszköz" lennék az előadás során. Hiszen láthatólag amúgy is szeretem mutogatni testem. Nagyon felizgatott a dolog, de próbáltam előtte palástolni ezt. "Mikor lenne mindez?" - kérdeztem. "Most rögtön indulnunk kellene, mert Misurataban lesz az előadás és még oda is kell érni." Rábólintottam és tíz perc múlva már fekete Audijában ültem. Míg utaztunk, végig kigomboltam ruhám, szétnyitottam, hadd lásson mindent, ujjamat pedig ki-be húzogattam lucskos *****mban. Fantasztikusan éreztem magam. Vigyáztam, hogy ne menyjek el, mert csak izgatni akartam magam, hiszen az előadáson úgyse lesz alkalmam magamhoz nyúlni.
Kb. két óra múlva megérkeztünk. Begomboltam ruhám és beléptünk az iskola épületébe. Carlo üdvözölte a tanárt és megbeszélték a részleteket: írásvetítő, asztal, szék, miegymás. Elkezdődött az előadás. Carlo úgy kb. negyedórán át mesélt a diákoknak arról, hogy milyen fontos, hogy megismerjük testünket, mert így bizonyos betegségeket hamarabb felismerünk, oldottabban tudunk az emberek között élni, stb. stb. A tanulók kivétel nélkül mind koromfeketék voltak, életkoruk 14 körül lehetett, fiúk és lányok vegyesen. Félkörben ültek, a félkör közepén az asztal, mögötte állt Carlo. Az asztal mellett volt egy szék, azon ültem én szótlanul. *****m már felszáradt azóta, hisz semmi izgató nem történt. Már kezdtem csodálkozni mit keresek én itt? Carlo most a témát átvezette a női testre. "Ma a női testet fogom bemutatni nektek, egy kissé rendhagyó módon. A lányok figyeljenek jól, mert sok nem betegség megelőzéséről és időbeni felismeréséről is szólok. A fiúk is figyeljenek jól, mert most megismerhetik a női test egyes részeit, azok működését és funkcióját. Ezeket az ismereteket a nemi életben is tudjátok majd kamatoztatni." Intett nekem, hogy álljak fel. Kezdett izgalmas lenni.
A mellel kezdtük. Miközben Carlo nyomta a szöveget a női mellről, én kigomboltam a felső gombokat, előhúztam bal mellemet és lassan körbejártam a termet. Minden egyes srácnak és lánynak odadugtam az orra alá, had nézegesse. Carlo beszélt a mell a szexualitásban betöltött szerepéről és a mell izgatásáról. Ekkor kigomboltam még egy pár gombot és két kezembe vettem formás melleimet. Ismét körbejártam a termet. A srácok nagyon élvezték, kimondottan jó hangulatot sikerült varázsolnunk. A fiúk tágranyílt szemekkel bámultak, a lányok inkább mosolyogtak.
A ***** következett. Végre. Erre vártam. Reméltem, hogy ezt is meg kell mutatnom. Egy mozdulattal ledobtam magamról a ruhát, lerúgtam lábaimról a szandált és újra anyaszült meztelenül, szabadon, szélesen mosolyogva odaálltam a srácokhoz és szétnyitottam előttük lukamat. Ahogy szétnyitottam ajkaimat a srácok előtt, a felgyülemlett levem kibuggyant és lecsöppent a padlóra. Illatom elárasztott minket. Carlo mesélt a *****lé szerepéről és az illatokról.
A csikló következett. Körbemutattam csiklómat, s közben ujjammal izgattam. Kezdtem elkábulni a gyönyörtől, amit a nyilvános maszturbáció és az érdeklődő pillantások okoztak. Nagyon vágytam már egy orgazmusra, de nem mertem, nem tudtam szabad-e?
A lukam volt a soros. Szétnyitottam lukamat ujjaimmal, hogy jól belássanak a srácok. Vörösen izzott és lüktetett húsom. Reméltem most már az orgazmusról lesz szó. Már rendkívül nehéz volt visszatartanom magam. De nem volt szerencsém. A fenék következett. Megfordultam hát és széttártam ********amat. Körbemutogattam ezt is, s közben haragtól dúlva öltem tekintetemmel Carlot. Ő meg csak mosolygott! A lábak és a hónaljak higiéniájáról szónokolt. Körbemutattam parfümtől illatos borotvált hajlataim, majd végül az orgazmushoz értünk.
Felfektetett háttal az asztalra, szétárta lábam, én meg intettem az egyik helyes srácnak, hogy jöjjön oda hozzám. Carlo csodálkozott, de nem ellenezte. Odasúgtam Carlonak, hogy nyalást akarok, de ő megrázta fejét és az ujjak szerepéről prédikált. A srác követte Carlo utasításait. Édesen elvörösödött és szeméremdombomat simogatta. Aztán a nagy és kisajkaim következtek. Forró levem elárasztotta remegő kezét, én meg majd szétrobbantam a vágytól. A csikló dörzsölgetése közben felálltak a többiek is székükből és körbeállták az asztalt, hogy jobban lássanak. Carlo a lyukra tért át és utasított a kölköt, bátran nyúljon mélyen belém egy, két, majd három ujjal. Hangosan cuppogott *****m. Ezután jött az utolsó fázis: egyik kezével ütemesen tologatta ujjait lukamba, míg a másikkal óvatosan simogatta csiklómat. Carlo hátulról megmarkolta két mellem és adta az ütemet. Lassan, nagyon lassan kezdték, majd fokozatosan gyorsultak. Nyögéseim egyre hangosabbá váltak, összerándultam, és egy őrületes, démoni kiáltással megéltem életem egyik legnagyobb orgazmusát. Hosszú percekig vonaglottam még az asztalon. Lenyúltam és levemet kéjesen szétkenegettem hasamon és mellemen. Mikor végre alábbhagyott vonaglásom és látszólag megnyugodtam, óriási tapsvihar tört ki, ujjongás és füttykoncert. Carlo rámadta a ruhám, felhúztam a szandált és a tanulók folyamatos tapsával kísérve elhajtottunk.
Az autóban közöltem Carloval milyen szemét volt velem, de végül is meghozta gyümölcsét. Carlo mosolygott. Jól kitervelte ezt. Dühödten lehúztam sliccét, előkaptam merev farkát és keményen szopni kezdtem. Carlo ennek nagyon megörült, de nem tudta mi vár rá. Másfél órán át szoptam, de sosem engedtem elélvezni. Finom, jóízű farka volt. Csak mikor már majdnem visszaértünk Tripoliba, akkor engedtem, hogy töltényét arcomra lője. Hatalmasat élvezett. És sajgott a hímtagja és teljesen kivörösödött az állandó igénybevételtől. Rámosolyogtam, felültem, belenéztem a visszapillantó tükörbe és szépen, egyenletesen elkenegettem a spermát arcomon.
Kisvártatva visszaérkeztünk a szállodához. Mikor kiszálltunk a kocsiból, még mindig csillogott arcom. Kellemesen hűtött a forró éjszakában. A lobbiban összefutottam a reggeli leányzóval, aki tágra nyílt szemekkel nézte hímtejben úszó arcomat. Rákacsintottam és hárman beszálltunk a liftbe, ahol elkezdte lenyalni arcomról Carlo spermáját.
Berohantunk a szobába, ledobtunk minden ruhát és jött a móka. A lány bekapta Carlo farkát én meg nekiestem a forró *****nak, amit reggel borotváltam. Hosszú nyalakodás után csókolózni kezdtem vele, miközben Carlo hátulról megdugta. A spermát Carlo megint arcomra lőtte, ahonnan a lány ismét lenyalta. Gyors zuhany után elköszöntünk. Emlékezetes nap volt.
Reggel Carlo kikísért a reptérre és vett nekem egy jegyet Kairóba. Kerestünk egy bankot és számlájáról átutalt egy nagy összeget számomra, 800 dollárt. Ez volt a tegnapi fizetése, ami a Líbiai állam, az UNESCO, a WHO és egyéb szponzorok támogatásaiból adódott össze. "Ha szükséged van bármire, csak hívj!" - s ezzel átnyújtott egy névjegykártyát. Megköszöntem neki, a nadrágon keresztül megmarkoltam farkát és egy puszit nyomta arcára. Visszamentem a reptérre. Mint később kiderült, pár hónap elteltével Carlo közölte velem levélben, hogy a tanár soknak ítélte a történteket és Carlot súlyos megrovásban részesítették.
Az út alatt semmi érdemleges nem történt. Unalmas emberek, semmittevés. Gondoltam ******zom kicsit, azzal is múlik az idő, de már ahhoz sem volt kedvem, annyira kiábrándító volt minden és mindenki. A szendvics is förtelmes volt.
Szerencsére nem tartott örökké. Landoltunk. A reptérnél fogtam egy taxit és felhívtam Vivienne-t. Megbeszéltük hova vigyen a taxi. Szóltam Vivienne-nek, hívjon vissza, de nem fogom felvenni. Rögtön tudta miről van szó :) A taxi hátsó ülésén ültem. Mobilomat rezgőre állítottam és óvatosan feldugtam száraz *****mba. Kissé nehezen ment be. Vártam. Hamarosan vibrálást éreztem odabent. Írtó jól esett. Újból kezdtem nedvesedni. Időnként véget ért a vibrálás, ilynekor vártam, hogy újból hívjon. Lassan, de biztosan egyre nedvesebb lettem. Már ajkaim harapdáltam a kéjtől. Megérkeztünk. Charles és Vivienne már várt a szálloda bejáratánál. Charles kifizette a taxit, én megöleltem Vivienne-t és szájon csókoltuk egymást. Fülébe súgtam: "Tárcsázz még!" "Óóó! Még mindig bent van??" - kérdezte. Ártatlanul elmosolyodtam. "Tudod, nekem soha nem elég." Felmentünk, lepakoltam és elindultunk az étterembe vacsorázni.
Már nagyon éhes voltam. Leültünk egy csendes asztalhoz. Vivienne tárcsázott én meg halkan nyögdécseltem behunyt szemekkel. Aztán összerándultam és halkan elélveztem. Lassan, mert Vivienne és Charles is érdeklődve nézett lábam közé, kihúztam a telefont lucskos *****mból. Teljesen átázott. "Ez igen!" - mosolygott Vivienne. "Remélem azért működik még." - szólt Charles vigyorogva. Megjött a kaja. Gyorsan bedobtuk és felrohantunk a szobába.
Rávetődtünk az ágyra, ledobtuk a ruhákat és sűrűn lefetyeltem Vivienne egyszerre kopasz és szőrős *****ját. Charles befeküdt közénk és onnan figyelt. Komótosan lefetyeltük egymást. Vagy egy órán át habzsoltuk egymást, mialatt Charles fél szemmel a tévét nézte, fél szemmel minket. Hangosakat nyögtünk, ahogy eljuttattuk egymás a csúcsra. Aztán jött a közös zuhanyzás. Megmosdattuk egymást, s közben forrón csókolóztunk. Majd vissza az ágyba. Vivienne eszeveszetten harapdálta kicsi, de formás melleimet. Egyszerűen nem tudott betelni velük. Én így voltam *****jával. Egymást szorosan átkarolva aludtunk el, mellettünk Charles hevert.
Reggel csodálatosan ébredtem. Vivienne nagyon gyengéden szopogatta mellem, Charles pedig fejét combjaim közé temetve komótosan lefetyelt. Így ébredeni nem mindennapi élmény! Szemeim csak félig nyitottam ki, még nem akartam, hogy lássák ébren vagyok. Érdeklődve figyeltem Vivienne hogyan nyalogatja végig melleimet, hónaljamat, nyakamat. Bimbóim lassan felálltak és elkezdtem nedvesedni is. Halkan nyögdéscseltem és nyitogattam szemeimet. Charles felbúzdult és egyre határozottabban csapdosott nyelvével. Vivienne fölém hajolt és egy nagyon hosszú, nyelves csók következett. Írtózatosan jól csókolt. Charles most már kizárólag csiklómmal foglalkozott, éhesen, ütemesen szopogatta, miközben két ujjával hüvelyemet dugattyúzta. Pár másodperc múlva elélveztem. Vivienne tovább csókolt. Charles felállt és orrunk alá dugta merev farkát. Vivienne azonnal bekapta és ütemesen tologatta fejét és pedig heréit kaptam számba. Aztán váltottunk. Izgalmasabb volt azonban, amikor Charles megragadta farkát és hol Vivienne torkán, hol az enyémen tolta le tövig. Vivienne-nel egyszerre nyaltuk a dákót. Ekkor Charles hanyatt döntötte és keményen baszni kezdte. Rávetettem magam Vivienne peckére és sűrűn nyalogattam, mialatt a **** ki-bejárt a lukban. Megragadtam az erest, kihúztam Vivienne-ből és lenyaltam róla a lány levét, majd visszadugtam. Mikor eljött az idő, Vivienne kézbekapta a dákót és az én arcomra spriccelte a spermát. No, hát így ébredtem aznap reggel.
Kopogtattak. Felpattantam és kinyitottam az ajtót. Huszonéves egyiptomi srác hozta a reggelit. Azonnal elvörösödött és bután vigyorgott, mikor meglátta pucér testem és az arcomon csillogó hímtejet. Rámosolyodtam, betoltam a kiskocsit és elköszöntem tőle. A kiadós reggeli után Vivienne-nel elmentünk zuhanyozni, majd feldobtunk magunkra egy-egy lenge dresszt és elindultunk várostnézni hármasban. Kairó szédületesen nagy és zsúfolt. Befizettünk egy városnéző buszra, ami körbevezetett minket a belvároson és bemutatta a nevezetességeket. Ebédkor beültünk egy igényes, de nem túl drága étterembe, ahol helyi specialitásokat kínáltak. Ruhám hátul majdnem fenékig nyitott volt, ebéd közben Vivienne fél kezével hátamat simogatta, ami a közeli asztaloknál ülőknek is feltűnt. Mivel mi háttal voltunk nekik, Charles tájékoztatott minket a reakciókról. Alapvetően pozitív volt. Vivienne benyúlt a ruha alá és megmarkolta fenekem, majd lenyomtunk egy csókot. Ez állítólag nagyon bejött a kukkolóknak.
Folytattuk a városnézést, de most már gyalogosan. A hosszú séta alatt kifáradtunk és fogtunk egy taxit vissza a hotelba. Charles elől, mi ketten hátul. Vivienne pár perc kocsikázás elteltével kigombolta ruhám gombjait, elővette bal mellemet és élvezettel szopni kezdte. A sofőr a visszapillantótükörből figyelt minket. Mélyen szemébe néztem és rámosolyogtam.
Másnap elmentünk a piramisokhoz Gizába. Vivienne-nel szívesen mutogattuk porcikáinkat elsősorban a helybélieknek, de a turistáknak is. Mikor a Kheopsz-piramis belsejében, a járatokban sétáltunk, ruhámat elől teljesen szétnyitottam. Az előttem sétáló japán csoportból a szerencsésebb utolsó három fickó sűrűn nézegetett hátra, néha meg is botlottak. Szemmel láthatóan jobban érdekelte őket egy szép, fiatal, karcsú, meztelen női test, mint a többezer éves csodálatos építmény, mely az ókor csodái közül az egyetlen, ami a mai napig is áll. Mielőtt kiértünk a napfényre, visszagomboltam ruhám. A hozzám legközelebb álló japán fickó morcosan vette ezt tudomásul. Odahajoltam hozzá és egy puszit nyomtam arcára. Szeme felcsillant és fülembe súgva megkérdezte: "Bukkake?" Ez a szó spermafürdőt jelent, ami a japánok körében igen nagy popularitásnak örvend. Kicsit tanakodtam mit válaszoljak. Láttam a kezében egy fényképezőgépet, valami új típus lehetett, kicsi és könnyű és újonnan csillogott. Biztos többet tud, mint Hansé, gondoltam. Kivettem kezéből és rávágtam: "Oké." A férfi hirtelen tanácstalan lett. Az a kamera egy vagyont ér. Odalépett társaihoz és hosszan vitatkoztak. Olyan 15-en lehettek, plusz 4-5 nő. Hevesen gesztikuláltak. Láttam, ahogy a többi férfi sorra átad neki egy halom bankót. "Okos, üzletel" - gondoltam magamban. Végül odalépett hozzám és közölte: "Oké."
Elindultunk egy alkalmas helyet találni. A nők tanakodtak, hogy jöjjenek-e? Intettem nekik, hogy nyugodtan, nem bánom. A kamerát Charles kezébe nyomtam, hogy ügyeljen rá. Találtunk is egy eldugott helyet, ahonnan ráadásul szép kilátás nyílt a három piramis közül kettőre. Volt ott egy pad, arra gyorsan ráültem, kigomboltam és szétnyitottam ruhám, felhúztam lábaim és széttártam *****m. Rájuk mosolyogtam. A férfiak hangosan felmorajlottak. Felnyúltam magamba és kéjesen húzogatni kezdtem ujjaimat lukamban. Charles bekapcsolta a gépet. A japcsik előkapták kicsi dákóikat (az egyiknek nem is volt kicsi, lehetett vagy 18 centis! - mázlista közöttük) és verni kezdték.
Szóltam a srácoknak, hogy csak az arcomra. Kisvártatva sorra fölém álltak terpeszben és rámürítették farkukat. Volt aki csak egyszer, de volt aki kétszer, sőt háromszor is rámélvezett. Durván számolva 20 adag sperma kerülhetett rám. Egész arcomat vastagon bekente a sűrű, nyúlós massza, de jutott bőven hajamra is. A massza lassan csúszott le államon és nyakamon keresztül melleimre és hasamra. Valahol félúton elmentem én is. Charles mindeközben filmezett, pár japán is kattogtatta fényképezőgépét. A nők - asszonyok, leányok - közül némelyik viszolyogva, másik azonban kimondott élvezettel, sőt irigykedve szemlélte a történéseket. Aztán vége lett. Farkukat visszagyömöszölték nadrágjaikba, megköszönték az egészet és odébbálltak.
Mi hárman ottmaradtunk. Vivienne adott egy csókot. Tanakodtunk, hogyan tovább. A massza csak lassan száradt volna fel, letörölni azonban nem akartam, élveztem, hogy arcom úszik az értékes nedűben. Charles ötlete az volt, fogjunk egy taxit. Felálltunk hát és elindultunk abban az irányban, amerre a legkevesebb turistát láttunk. Hamarosan elérkeztünk egy kávézóhoz, ahol láttunk egy taxit is parkolni. A ruhám séta közben begomboltam, hogy ne legyek nagyon feltűnő. Leültünk a két asztal közül az egyikhez, jómagam a szemben egy német csoporttal. Ilyen távolságról természetesen már nem lehetett titkolózni: arcomon még mindig vastagon állt a sperma, ami lassan, kis cseppekben csorgott államon és nyakamon. Kisebb-nagyobb sűrű lövetek tarkították vállamra hulló sötétbarna hajam is.
A pincér srác megdermedt, mikor meglátott. Ahogy ott állt szótlanul, hosszú másodpercekig, államról egy sűrű, csereszenyeméretű spermacsepp pottyant az asztal sötét, simára gyalult fájára. Lenéztem a cseppre, ujjammal felkentem, majd lenyaltam, miközben bályosan mosolyogtam szemébe. "Egy kávét szeretnék." - közöltem. Zavartan nézett körül rajtunk. "Krémesen parancsolja?". "Köszönöm nem, krémem van" - nevettem és Charles és Vivienne is kacagni kezdett. Ömlött belőlem a spermaszag. A velem szemben lévő asztalnál 3 férfi és egy nő figyelt tágranyílt szemekkel. Gondolom nem hittek szemeiknek. A kávé hamar jött, minhármunknak egy-egy. Lassan iszogattunk, beszélgettünk.
Mikor a taxihoz értünk, engem ültettek előre, a sofőr mellé, aki elsőre nagyon megijedt a látványtól: "Mi történt?" - kiáltott fel csodálkozva. Rámosolyogtam: "Megnéztük a piramisokat. Csodálatosak! Ugye Vivienne?" Vivienne bólintott. Elindultunk. Vezetés közben a sofőr lassan feloldódott, látva hogy mi milyen jókedvűen beszélgetünk. Sűrűn nézegette arcomat, ahonnan még mindig csorgott lefelé a sperma, bár egyre kevesebb maradt rajta. Mikor a szálloda közelébe értünk, megragadtam ruhámat és letöröltem vele arcom. Ahogy a ruhát felhúztam, kivillantottam spermában úszó hasam és saját levemben úszó széttárt *****m. Sokáig törölgettem magam, hogy a sofőr alaposan szemügyre vehessen. Ruhámat a nyakamig felhúztam, hogy melleimet is megcsodálhassa. Jobb lábamat felhúztam az ülésre, hogy szélesebbre tárhassam *****mat. Félreálltunk pár percre, s a sofőr azonnal bekapta bal mellem és lenyalogatta róla a száradó spermát. Fölém hajolt és bal kezével simogatta spermában úszó szeméremdombomat, majd megujjazott. Gyors orgazmus után folytattuk utunkat. Mikor megérkeztünk, fizetni nem kellett a hoszzú fuvarért. Gyorsan felrohantunk a szobába, leültünk a tévé elé és Charles kegyetlenül megdugta Vivienne-t.
Még öt napot töltöttem Egyiptomban velük, ez alatt megnéztük az országban, amit szerintünk érdemes. Keresztül-kasul bejártuk. Szexuális téren semmi érdekes nem történt. Vivienne-nel tovább fejlesztettem leszbi tudásom. Egy nap, mikor már mindketten borostásak voltunk, megborotváltuk egymást, majd Charles asszisztálása mellett feldugtunk egymásba egy-egy uborkát. Az utolsó nap délelőttjén hosszú órákon keresztül egymás ölében csókolóztunk és simogattuk egymás meztelen testét. Aztán eljött az idő a hazautazásra. Késő délután már Párizsban voltunk. Vivienne-éktől elbúcsúztam, mert tovább kellett utazniuk, Hanst viszont rögtön felkerestem, hisz oly rég láttam már a kedves öregembert. Mikor megérkeztem elegáns otthonába, azon nyomban még az előszobában ledobtam magamról minden ruhát és teljesen meztelenül jártam-keltem a hatalmas lakásban. Hans kérésére egy papucsot azért felhúztam, nehogy fölfázzam.
Rövid vacsora után leültünk egymás mellé a kanapéra és részletesen elmeséltem neki kalandjaimat, hogy lássa miről maradt le. Mesélés közben rendesen felizgultam és élvezettel játszadoztam széttárt *****mmal. Érdeklődéssel hallgatta a történetet Aliról és a kedves családról és a csöpögő *****mról Djidjelliben, a vasúti kalandom a srácokkal, a szállodait Joséval Tunisban, líbiai kalandom Marckal, amikor egész nap meztelen voltam, a határőrős és a fodrászos bulit, az őrületes előadást Carloval, amikor szemléltető tárgy voltam és persze a sperma partit a japánokkal a piramisok tövében. Sokat segített a mesélésben naplóm, melyet majd minden nap vezettem. Táskámból elővettem a kamerát, amit tőlük kaptam cserébe a show-ért, és végignéztük a képeket, amiket Charles vett fel az eseményről. Borzasztó izgató volt végignézni a spermafürdőt egy kívülálló szemével. Hans, miközben a képeket bámulta, egyik kezével golyóstollát dugdosta lucskos *****mba, ami így édesen cuppogott. Az élménybeszámoló után elmentem letusolni, majd befeküdtem Hans mellé és megnéztünk egy pocsék akciófilmet.
Másnap egész nap Hansnál voltam, segítettem neki takarítani, rendet rakni és sokat beszélgettünk is. Persze most is végig meztelen voltam. Harmadnap megnéztünk öt lakást, amit kinézett már számomra. A harmadik tetszett a legjobban: Párizs belvárosában egy hatalmas, tágas lakás mesés panorámával. Hans gyorsan ki is fizette, nehogy máshoz kerüljön. Kábé egy hét alatt el is intézett minden jogi ügyet, beköltözni azonban csak két hét múlva tudtam. Ezidő alatt semmi nem történt szexuális téren, magam is meglepődve emlékszem vissza erre, csupán egyszer voltam Hansnál, mert megkért, hogy **********jak előtte.
És akkor egyik nap reggelén, immár saját párizsi lakásom konyhájában üldögélve olvasgatom az apróhirdetéseket a napilapban és lám: egy ügyvéd asszisztenst keres azonnali belépéssel és magas jutalékkal. Bár a pénzre nem voltam rászorulva, hisz Hans kitartott, a téma valamiért megkapott.
Így hát felkerestem az ügyvédet. Egy csinos szőke nő nyitott ajtót és bevezetett a múlt századi klasszikus bútorokkal berendezett irodába. Az ügyvéd öreg volt már, 60 felett, mint kiderült teljesen vak és kissé nagyothalló, a szőke hölgy pedig asszisztense, akit le kellett váltanom. A nő részletesen elmagyarázta mit kell tennem: egyszerű titkárnői feladatok voltak. Elmesélte, hogy volt ma már egy jelentkező, egy középkorú hölgy, aki nem nagyon nyert meg tetszésüket. A teendők viszonylag egyszerűek voltak: a számítógépet kezelni, lejegyezni amit az ügyvéd úr mond, a nyilvántartást vezetni, levelezni, telefonálni, a vendégeket kiszolgálni, és persze mindenek felett kedvesnek lenni. Hosszú beszélgetés következett hármunk között. Az öreg ügyvédnek tetszett hangom és beszédstílusom, megnyerő modorom. Megkaptam az állást, mely határozatlan időre szólt. Elsőszámú feladatom az volt, hogy minél töb gazdag embert nyerjek meg ügyfélnek.
Az első pár napban nagyon el voltam foglalva, próbáltam betanulni a titkárnői teendőkbe. Pierre-rel (az öreggel) számtalan próbaügyet elintéztünk, hogy amikor élesben megy, ne okozzon gondot. Bár kint az utcán már a tél közeledett, az irodában rendesen ment a fűtés, mert Pierre kimondottan fázós volt, így olyan 25 fok körüli volt az állandó hőmérséklet. Ez persze meleg, ezért én mindig lengén öltöztem, nehogy megfőjek. Ezen a napon egy fehér top és egy fehér short volt rajtam. A shortot hamar ledobtam önkéntelenül is, mert melegnek bizonyult. Belefeledkeztem a munkába, olyannyira, hogy mikor csengettek, eszembe sem jutott és egyszál topban nyitottam ajtót.
Egy markáns úriember állt ott, nagykabátban és sálban, és meghökkenve nézett le *****mra, melyet rövid barna szőrszálak fedtek be, mert már vagy egy hete nem borotválkoztam. Ekkor jutott el agyamig miért bámul. Kezeimmel gyorsan eltakartam lábaim közét, elvörösödtem és idétlen vigyorral közöltem: "Óó, elnézést uram! Fáradjon be!" A fickó mosolygott és belépett az irodába. Bevezettem Pierre-hez, székkel kínáltam és öntöttem neki egy ásványvizet - mindeközben bal kezemmel gondosan eltakarva *****m. A vendég élvezte a showt, főleg mikor megfordultam és feszes, csupasz fenekemet fordítottam felé. Elosontam, felhúztam a shortom és visszaültem közéjük. A fickó fülébe súgtam: "Bocsánat még egyszer." "Semmi gond, kisasszony" - felelte mosolyogva. Az ügyet hamar lezavartuk, engem pedig hirtelen elárasztott az oly rég óta nélkülözött kéj. Úrrá lett rajtam a felgyülemlett libidó. Miután a kuncsaft távozott, lerúgtam shortom, leültem Pierre-rel szemben egy fotelba és azon nyomban nekiláttam *****mnak. Őrületesen izgató volt, hogy miközben Pierre-rel megvitatjuk az iménti ügyet, én vele szemben, fél méterrel tőle ujjazom magam hevesen. Egyik kezemmel felnyúltam, másikkal csiklómat dörzsölgettem. Pár perc elteltével, nagyon halkan, szinte szótlanul elélveztem, nehogy Pierre meghallja.
Másnap már tudatosan húztam fel kedvenc átlátszó, ujjatlan, fehér blúzom és hozzá egy elegáns szoknyát. Aznap két idősebb férfi jött, akik kidobták régi ügyvédjüket és új, megbízhatót kerestek helyére. Melleim körvonalai és bimbóim gyönyörűen átlátszottak a blúzon keresztül, és az urak le sem vették róluk szemüket.
A csinos, átlátszó blúzos finom hölgy után imidzset váltottam és következő nap vagány tiniként fogadtam az érkezőket. Tetszettek ezek a szerepjátékok. Miniszoknya (bugyi nélkül, természetesen), rövid, sűrű mintás blúz mélyen kigombolva, hogy hol egyik, hol másik mellem bukkanjon ki - persze teljesen véletlenül, s úgy, hogy észre sem veszem. A vendégeknek harapnivalót és innivalót szolgáltam fel, mélyen behajolva, előlről melleimet, hátulról meg szőrösödő *****mat mutogatva. A biznisz fellendült.
Egyik alkalommal, mikor négy üzletember jött hozzánk vitás dolgaikat ecsetelve, csendesen üldögéltem közöttük és bájosan mosolyogva reszelgettem körmeimet, mint egy buta liba. Kicsit unalmasnak tűnt az egész, ruhám sem volt igazán kihívó, így hát támadt egy ötletem. Mivel Pierre nem tudta őket meggyőzni, felálltam hát, bementem a fürdőbe, felkaptam borotválókészletem, majd kissé távolabb tőlük lehevertem a kanapéra, majd - mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, olyasmi, mint a körömreszelés - széttártam combjaim és alaposan bekentem borotvahabbal szőrös *****mat. Minden szem felém fordult és kíváncsian várták a folytatást. Felkeltek és leültek körém a kanapéra és elém a földre. A beszélgetés szakadatlanul folyt tovább, mintha misem történne.
Miközben Pierre a szükséges jogi lépéseket ecsetelte nekik, ők kéjelegve figyelték, ahogy óvatosan, unottan és nagyon lassan borotválom *****mat. Újra bekentem *****m. Bár már elsőre tökéletes volt, a kedvükért háromszor borotváltam meg magam. Borzasztóan izgató volt, ahogy csorgó nyállal és tágra nyílt szemekkel figyelték amit csinálok. Mikor a harmadik is megvolt, a velem szemben a földön térdeplő fickót megkértem, borotválja meg ********am, mert azt nem érem el, hogy ott is selymes legyek. Nagy örömmel fogadta a felkérést. Mikor elkészült, az egyik mellettem ülő férfi ingét kigomboltam, lehúztam róla és ingével szárazra töröltem *****m és seggem. Újból éreztem, ahogy a levegő szabadon simogatja csupasz és rendkívül érzékeny *****húsom. Mmmmm. Megint szabadnak éreztem magam. Felkeltem, odaültem a számítógéphez, megírtam amit kellett, az úriemberek aláírták és nagyokat kacsintgatva távoztak. Sikerült őket meggyőznöm, hogy ezt az irodát válasszák jogi ügyeik intézésére.
Másnap már "nem szaroztam" és anyaszült meztelenül fogadtam az ügyfeleket, széttárt, lucskos *****val ültem velük szemben a karosszékben és a kanapén és érdeklődve nézegettem és vizsgálgattam ajkaimat, csiklómat, forró lyukamat, miközben Pierre kioktatta őket jogi kérdésekben. Mondanom sem kell, itt már hosszú nyalásokban is részesültem :) Mialatt az egyik ügyfél tárgyalt Pierre-rel, addig én a soron következővel kellemesen kitöltöttem a várakozási időt: a karosszékben hátradőlve nyalattam magam. Örömmel vettem tudomásul, hogy a legtöbbi férfi szeret nyalni, bár kevesen csinálják jól. Aznap hatan nyaltak ki. Újból nőnek éreztem magam.
Bár a nyalás mindig nagyon jól esik, már hiányzott a sperma is. Következő héten egy óriási lehetőség kínálkozott. Egy brókercsoport vezető brókerei keresték fel irodánkat. Amennyiben sikerül a pénzüket visszaszerezni peres úton, nagy összegű jutalékot kapunk a befektetőktől. Pierre lelkemre kötötte, hogy legyek kifejezetten kedves (ha tudta volna én mennyire kedves vagyok mindig!), mert ha más ügyvédi irodához fordulnak, az nekünk nagy kiesést jelentene. Siker esetén 40%-ot felajánl nekem. Felfogtam mi a tét.
Nyolc férfi érkezett, 23 és 51 év közötti, jóképő, sármos, sportos, pocakos, kopasz, kövér, egyszóval vegyes társaság. Rajtam egyik kedvenc nyári dresszem volt, melynek gombjait mélyen kigomboltam persze. A háziasszony szerepének ellátása közben mélyen behajoltam nekik, ilyenkor tökéletes rálátást bitzosítva fedetlen kebleimre.
Éreztem forró tekintetüket kőkemény mellbimbóimon. Ők is észre vették, hogy felizgultam és zavartan mosolyogtak rám. Leültem közéjük. Míg ők hevesen tárgyaltak Pierre-rel, úgy helyezkedtem, hogy jobb mellem teljesen kibukkant ruhámból, amit a jobbomon ülő sármos fiatalember kitörő örömmel fogadott. Halkan suttogva dícsérte melleim szépségét. Megnyaltam számat és visszasúgtam: "Nem kívánja megkóstolni, Monsieur?" Kacsintottam egyet, ő pedig rábukott csöcsömre és élvezettel szopogatta. Csak páran vették ezt észre a társaságból, annyira lekötötték őket a pénzügyek. Miután már eleget izgatta mellemet, lehúztam sliccét, előkaptam merev, hosszú farkát és kéjesen végignyaldostam hosszában, mielőtt tövig ledugtam torkomon. Nagyon ízletes, mandulaízű ****a volt, eres és lüktető, vörösen izzó makkal és marha szőrös herezacskóval. Ütemesen szoptam a srácot és ez már felkeltette a többiek érdeklődését is. Kisvártatva egy másik farkat is orrom alá nyomtak. Felváltva szoptam hol az egyik, hol a másik álló ****t.
Nagyon felizgultam és éreztem, *****m már áll a lében. Gyorsan ledobtam magamról a ruhát, majd a két srácot farkuknál fogva kivezettem a konyhába. Hamarosan a többiek is követtek minket; egy idősebb fickó bennmaradt Pierre-rel beszélgetni, mert kicsit szégyenlős volt.
A konyhába érve hanyattfeküdtem az asztalon, bekaptam az egyik dákót, a másik pedig tajtékzó *****mba hatolt. A többiek is elővették farkukat, s én szép sorjában leszoptam őket. Néha két farkat nyalogattam egyszerre, miközben valaki dugott. Fenekemet is megkúrták, a szendvicspózt is kipróbáltuk. Minden srác végigment rajtam, a spermájukat kérésemre arcomra lőtték. Őrületes szex volt, őrjöngtem a gyönyörtől. A hét fickó közül hárman kétszer keféltek meg, így összesen tízszer, jómagam is sok orgazmuson átestem. Testem minden egyes porcikáját állandóan fogdosta vagy nyaldosta valaki. Egyszerre hét férfi kényeztetett! Miután kifacsarták utolsó cseppeiket is arcomra, tágranyitottam pinám és a legfiatalabb srác, az a sármos, meg is értette a jelzést és azonnal nekiesett csiklómnak. Megint elélveztem. Aztán a pocakos nyalt ki, majd még ketten.
Lassan ideje volt visszamenni a tárgyalóba. Pierre megkérdezte hol voltunk, azt feleltem megkínáltam a férfiakat egy kávéval. Ők mosolyogtak egyet. "Finom volt a kávé, köszönjük, kisasszony." Ahogy ott álltam közöttük meztelenül, arcomról lassan csordogált a sűrű **** melleimre. Élvezettel figyelték a vendégek.
Aztán jött a papírmunka. Csodás érzés volt spermában úszó arccal megírni a szerződéskötést és a felekkel egyenként aláíratni mosolygó arccal, miközben saját spermája folyt le a többiekével keveredve a drága perzsaszőnyegre. Páran még egyszer utoljára megfogdosták kemény melleimet és a pocakos még pár percig simogatta nagy- és kisajkaimat, ahogy felette álltam terpeszben.
Aznap nagyon sokat kerestem, hiszen a tárgyalást egy hét múlva megnyertük. Annyit kerestem, hogy onnantól kezdve már nem volt anyagi gondom, akár Hanst is elfelejthettem. A szexet ezután már kizárólag csak személyes fantáziáim kiélésére és éhségem csillapítására használtam. Még két hónapig dolgoztam az irodában, de már csak az élményekért. Általában már csak egy-két mellet vagy a *****t mutogattam. És bár mindezt nagyon élveztem, kissé unalmas volt már számomra és valami másra vágytam. De még mielőtt ebbe belecsapnék, elmesélek még egy fantasztikus történetet.
Pierre szerette az operát, és mint mindenből, ebből is az eredetit. Így hát sok hónappal ezelőtt foglalt két jegyet egy Puccini előadásra a milánói Scalaban. Felültünk hát a repülőre, a stewardessek helyünkre kísértek az első osztályon. Az egész gép csak félig volt utasokkal, az első osztályon pedig rajtunk kívül még két férfi és egy pár. Mindannyian középkorúak, 30-40 körül. Bal oldalamon ült Pierre, jobbra tőlem két férfi, előttünk a többiek. Fehér ujjatlan blúz volt rajtam és sötétbarna miniszoknya. A blúzt gyorsan ki is gomboltam köldökömig. Így tulajdonképpen teljesen feltűnésmentes volt, de amikor előre vagy oldalra dőltem, minden kibuggyant :) Egyelőre azonban nyugodtan ültem a helyemen. A gép felszállt.
Kis idő után jött egy csinos stewardess, hogy megnézze minden rendben van-e velünk? Szóba elegyedtem a jobbomon ülő Jules-lel, akinek megtetszett kislányos arcom és hosszú, formás, napbarnított lábam. Ez jólesett, ugyanakkor nem akartam kislánynak tűnni, ezért a bájos kislány helyett most a komoly üzletasszony szerepét játszottam el. Érdeklődött lánya vagy unokája vagyok-e az ügyvéd úrnak, mire én közöltem: bár koromnál fogva lehetnék akár az utóbbi is, a titkárnője. Jules hozatott 3 whiskeyt nekem, barátjának és magának. Megköszöntem és elővettem retikülömből Pierre-nek a walkmant, had hallgasson egy csipetnyi Beethovent, amíg mi elvagyunk :) Fejérenyomtam és folytattam a beszélgetést Jules-lel. Kiderült, ő diplomata, barátja pedig baloldali képviselő a parlamentben. Nem sokat szerepel, ezért
ritkán ismerik fel az utcán, befolyása viszont annál nagyobb. A csevej közben kissé oldalra kellett dőlnöm, hogy könnyebben tudjak kommunikálni. Köldököm kilátszott, mellem csak félig, a bimbó takarásban volt, egyébiránt viszont nyitott voltam elől teljesen, amit egyáltalán nem bántam. Mindezt persze nem lehetett nem észrevenni, mindketten lopva nézegettek. Csak Jules beszélt, társa némán bámult. Biztos azon gondolkodott, hogyan lehet majd ezt a csajt felhasználni a kampányban. (És bizony, az alkalmas időben több befolyásos emberrel is megismertetett. De erről majd később.) Jules rendelt még whiskeyt, nekem kapásból kettőt. A stewardess meglepődött szétnyitott blúzomon, majd szemembe nézett és barátságosan elmosolyodott. Mikor átnyújtotta a két whiskeyt, lehajolt hozzám és fülembe súgta: "Hajrá!" és kacsintott egyet.
Tovább beszélgettem Jules-lel, közben helyezkedtem észrevétlenül az ülésen és miniszoknyám lassan felcsúszott. Combjaim zárva voltak, de egyértelmű volt, hogy bugyi nincs rajtam, hiszen kopaszon világítottam ki a sötét miniszoknya alól. Kicsit rájátszva az alkoholra, vidáman csevegtünk tovább. A házaspár hátrafordult, bár egyáltalán nem voltunk hangosak. Róluk később kiderült, hogy filmproducerek. Teljesen jobbra fordultam Jules felé, hogy szemben legyek vele, s ekkor blúzom elmozdult, bal mellemet elfedte, de a jobb viszont abszolút szabad lett. Jobb combomat felhúztam az ülésre, bal lábamat lennhagytam, így csupasz *****m szembenézett a házaspárral, akik érdeklődve és mosolyogva nézegették húsom.
Habár becsiccsentettem, azért még teljesen magamnál voltam, mégis úgytettem, mintha tökrészeg lennék. Az út hátralévő durván 1 óráját ebben a pózban ülve tettem meg a 4 idegennel társalogva. Kaptam mindegyikőjüktől névjegykártyát, én viszont azt mondtam nekem nincs, mert ügyvédi irodásat nem akartam adni, ezért inkább lediktáltam az elérhetőségem. Marha jól esett a magamutogatás és a forró pillantások csupasz testemre. Hamarosan landoltunk. Csomagjainkat felkaptuk és irány a hotel.
A szállodába érve gyorsan elmentünk ebédelni, majd Pierre visszament a szobába lepihenni, jómagam pedig bementem a belvárosba és vettem pár ruhát. Mikor visszaértem a hot******obába, meztelenre vetkőztem és így töltöttük Pierre-rel az estét. Reggelre kértünk szobapincért, akit - természetesen - pucéran fogadtam (kaptam is egy nyálas csókot egyik mellemre), majd zuhany és irány Verona. Az egész napot Veronában töltöttük. Itt semmi érdemleges nem történt, aztán siettünk vissza, hogy az esti operaelőadás előtt még vacsorázzunk.
Eljött hát a nagy nap. A délután vásárolt elegáns fekete estélyit öltöttem fel. A kosztüm a térdemig ért, alsóneműt nem húztam, csak egy pár fekete harisnyát. Viszonylag hátul ültünk - csak ide kaptunk jegyet, jobbomon Pierre, balra egy idősödő amerikai házaspár, előttünk a tömeg, mögöttünk még néhány sornyi néző. A nézőtér elsötétedett és elkezdődött az előadás. Nagyon kimerültam aznap a veronai kirándulásban, ezért csak félálomban tudtam odafigyelni az operára. Pierre feszülten figyelt.
Már az első felvonás közepén járhattunk, mikor egy hangos résznél felrezdültem a félálomból. Elnyúltan ültem, s önkénytelenül is simogattam *****m a ruhán keresztül már egy ideje. Riadatan néztem körbe, hogy mi történt, de rajtam kívül senkit nem rázott fel a dolog. Lehunytam hát szemem és folytattam jobb kezemmel a körkörös mozdulatokat. Kis idő múlva félig kinyitottam szemem és láttam, hogy a balomon ülő férfi időnként lábam közé pillant. Gondoltam oké, legalább egy kis izgalom. Jó ideig folytatódott ez így, mikor elkezdtem lassan felhúzni szoknyám. Mivel most kivételesen viszonylag hosszú volt, nem ment feltűnésmentesen és nem lehetett úgytenni, mintha véletlenül csúszna fel.
A fickó felém fordult, én megragadtam az alját és teljesen felhúztam, egészen köldökömig, óvatosan megigazítottam, nehogy visszacsússzon, majd kopasz pinámat szétnyitva unottan bámultam a színpadra. Éreztem, hogy az öreg amcsi nem a színpadon legelteti szemét. A felvonást már így ültem végig, s néztem is az előadást (közben persze folyamatosan simiztem húsomat). Rájöttem, ha odafigyel az ember, valóban lenyűgöző alakítást láthat!
Eljött a szünet ideje. Pierre-t kikísértem a büféhez, s megcsodáltuk az épületet is. A büfében összefutottunk az amerikai párral. A férfi szélesen mosolygott rám és meghívott minket egy italra. A feleségnek épp volt egy apró kellemetlensége, így örömmel vette, hogy összefutott egy ügyvéddel. Gyorsan neki is álltak megbeszélni a teendőket. Ezalatt a férj engem faggatott. Mint elmondásából kiderült, Dániában voltak üzleti úton, onnan repültek át, szintén csak az opera kedvéért, és ráadásul ugyanabban a hotelban szálltak meg. A fickó gondosan végigméregette testemet én meg bájosan mosolyogtam rá. Az előadás folytatódott.
Visszaültünk helyünkre. Ahogy lekapcsolták a világítást, ismét felhúztam ruhám, kényelmesen elhelyezkedtem, szétnyitottam - most már rendesen - combjaim és oldalt fordultam, hogy jobb rálátása legyen húsos *****mra. Sokáig csak ültem így és figyeltem az előadást, de aztán mégis folytattam a ******t. Szembemosolyogtam a fickóval (Rogernek hívták, feleségét Rose-nak), aztán tovább izgatva magam, nézegettem miként reagál *****m, mintha most látnám először, mint Roger. Hosszú perceken át bámultuk így együtt, mikor Roger lehúzta sliccét és verni kezdte farkát. No, már nekem is volt mit bámulnom. Ez volt életem leghosszabb ******ja, tulajdonképpen addig csináltuk, míg le nem ment a függöny. Bár ez igazából csak izgatás volt, egyikünk sem ment el. Habár igaz, nagyon nedves lettem :)
Az operából kilépve taxit fogtunk és négyesben visszamentünk a szállóba. A liftben, búcsúzáskor, Rose felém hajolt és fülembe súgta: "Szép vagy, kedvesem. Holnap szívesen látunk."
Másnap délután valóban megkerestem őket szobájukban, míg Pierre lepihent. Rövidszoknyát és egy kimondottan átlátszó fehér blúzt viseltem. Ahogy beléptem a szobába, láttam vendégük van: egy fiatal srác volt, szintén amerikai, barna, göndör hajjal és barna szemekkel Roger alkalmazottja volt. Úgy két órát töltöttünk együtt, jókat beszélgettünk. A társalgás közepe táján, mivel mindenki melleimet bámulta, kigomboltam blúzom és úgy folytattuk a dumcsit. Más azonban nem történt.
Harmadnap indultunk vissza Párizsba, de előtte még Pierre fogadta Rose-t, hogy elrendezzék a dolgokat. Szobánk így egycsapásra átváltozott ügyvédi irodává. Mialatt Pierre és Rose az asztalnál dolgoztak, én Rose mellett egy fotelban ültem anyaszült meztelenül, lábaimat széttárva a karfákon. Roger buzgón nyalt és ujjazott. A második orgazmus után lehúztam Roger sliccét és hosszasan leszoptam, míg Rose mosolyogva nézett minket. Pierre erősen nagyothalló volt, és bár szólat a zene is a háttérben, halkan kellett csinálnunk, nehogy gyanút fogjon. Miután Roger számbaürített, lassan dugni kezdtünk. Óriási élmény volt két hosszú menetet lezavarni Rogerrel, míg felesége tőlünk egy méterre főnökömmel diskurált! Leírhatatlan gyönyör. Mint Rose elmesélte, ők nyitott házasságban élnek, de ilyen csodás élményben csak talán tízévente egyszer van részük. Ha tudta volna, hogy nekem szinte naponta!
Estére már Párizsban voltunk. A reptéren volt egy kis galiba a csomagokkal, így egy fél órát várnunk kellett. Várakozás alatt összeismerkedtem egy 18 éves szőke sráccal, aki éppen Tokióba tartott. Ösztöndíjat nyert egy egyetemre. Nagyon jóképű volt, izmos, mosolygós és sűrűn nézegetett be blúzom nyílásain. Odahajoltam hozzá és csókolóztunk egyet, majd a fülébe súgtam: "*****unk egyet!" A srác szeme felvillant, felpattantunk és kerestünk egy mosdót, bezárkóztunk a fülkébe, ledobáltuk ruháinkat és gyorsan bekaptam merev farkát. Finom íze volt és forrón lüktetett számban. Aztán ő dugta fejét lábaim közé és hosszan nyalt. Mikor már megunta, felállt és belémdöfött és heves izgalomban egy óriásit kúrtunk. Jól sikerült hát az operalátogatás, emlékezetes marad mindörökre :)
Pierre-t hosszas beszélgetés után sikerült meggyőznöm, hogy már ne hajkurássza a pénzt, elég öreg már és most amúgyis rengeteget keresett, hanem inkább vonuljon vissza és élvezze az életet, amíg lehet. Pierre tehát bezárt, én pedig "utcára kerültem". Tanakodtam mitévő legyek?
Épp csak húszéves voltam, egy halom pénzzel a bankszámlámon. Egy hete ismerkedtem meg egy helyes sráccal egy kávézóban. Még aznap felmentem este a lakására és egy csodálatos estében volt részem. Huszonhárom éves, művelt és rendkívül vonzó volt, sármos mosollyal. Szerelmes lettem, először igazán életemben. Egy hétig csak csókolóztunk, de aztán már nagyon megkívántam és attól kezdve sokáig minden reggel munka előtt felugrott hozzám és dugtunk egyet. Kellemesen kezdődtek így a napok. Az estéket is sűrűn együtt töltöttük, hol színházba vagy moziba, hol koncertre mentünk vagy valami más szórakozóhelyre. Egyre szorosabb kötelékek fűztek minket össze.
Lelkiállapotom tökéletes volt, megtaláltam a társat, akit szívem mindig is keresett, de szexuális vágyam sokkal nagyobb volt, mint amit ő tudott nyújtani egymaga. Elgondolkodtam hát mit is kezdjek magammal. Elvégre a ****** nem lehet megoldás. Eszembe jutott a fergeteges élmény, amit a szexológus Carloval éltem át Misurataban, a diákoknak tartott előadás alkalmával. Testem mutogatása mindig jobban begerjesztett, mint maga az aktus, mivel mindig egyedi élménnyel gazdagodtam általa. Elhatároztam hát, átadom tapasztalataimat és tudásomat, amiket saját és mások testével kapcsolatban az idők során felhalmoztam.
Párizs belvárosában béreltem egy irodahelyiséget, amit keleties, arab-indiai jellegű bútorokkal, szőttesekkel, szőnyegekkel rendeztem be. Használtam füstölőt is és halk, meditatív keleti zenét az ellazulás érdekében. Elindítottam hát szexuálterápiás és ismeretterjesztő szolgáltatásomat. A megszokott tanácsadáson kívül speciális tanfolyamokat is szerveztem kezdő és haladó szinten. Kezdőknek olyan témákban tartottam előadásokat, mint pl. "A férfi és női nemi szervek részletes bemutatása és azok gyakorlati alkalmazása", "Felláció és cunnilingus: avagy szopás és nyalás az ősi Indiától napjainkig". Ezeket kiscsoportok (max. 10 fő) számára tartottam és általában középiskolások és egyetemisták jelentkeztek rá. Volt az első témának egy visszafogottabb verziója is, amire 14-15 éves diákokat küldött két helybéli iskola időnként. Egy ilyen alkalmat mesél el a következő történet.
Egy tízfős diákcsoport érkezett az egyik külvárosi iskolából. 14 éves lányok és fiúk, 6 fiú és 4 lány, plusz a középkorú tanárnő. A srácokat - mint mindig minden vendéget - egy gyönyörű perzsa selyemköntösben fogadtam, melynek anyaga kissé átlátszó volt. A ruha fazonjának köszönhetően jobb vállam és mellem teljesen szabadon volt. Ennek mindig mindenki láthatóan örült, és ezzel a jeget sikerült is megtörni, hisz az emberek ilyen helyre mindig általában feszülten érkeznek. A halk zene és a füstölő megnyugtatta és ellazította a diákokat és érdeklődve hallgatták mondókámat. A szexualuitásnak az ősi kúltúrákban betöltött szerepéről meséltem, a hatalmas kőből faragott falloszokról és hogy a szexualitás velünk született természetes dolog, nem kell tőle félni és nem kell félni attól sem, ha szóbakerül és beszélnünk kell róla. Nem kell szégyellni testünket, hiszen az emberi test csodálatos, viszont tudnunk kell bánni vele, mert csak így tehetjük boldoggá társunkat is. A fiúk, de a lányok is, sűrűn tekintgettek csupasz mellemre a beszéd alatt, amitől mellbimbóm már égnekállt. A srácok bizonyára mulatságosnak tartották, hogy egy náluk pár évvel idősebb csajszi osztja az észt, de nyíltságom szemlátomást pozitív hatást gyakorolt rájuk.
Mikor kifejtettem, hogy bárhogy is nézünk ki, testünket nem szabad szégyellnünk, sőt büszkének kell lennünk rá, felálltam és lehántottam magamról a köntöst, majd meztelenül visszaguggoltam velük szemben. A fiúk füttyentéssel és rövid tapssal adtak hangot elégedettségüknek. A hangulat egyre kötetlenebb lett. Megkértem két lányt, vegyék le blúzukat és melltartóikat és mutassák meg melleiket a fiúknak. Meglepődve, bár örömmel tettek eleget kérésemnek, a srácok pedig csorgó nyállal vizslatták a köztük ülő lányok csupasz melleit. Most a téma a mellekre szállt. Szóltam az egyik kevésbbé helyes lánynak, jöjjön ki mellém, szembe osztálytársaival. A következő téma a ***** volt. Felhúztam szoknyáját és félrehúztam bugyiját. Térdeit gyengéden széttoltam és megmutattam szőrös puniját osztálytársainak. A fiúk lélegzetvisszafolytva figyeltek. A sűrű fekete bozóton lassan végigsimítva meséltem nekik, hogy ilyen az eredeti, természetes *****, de mostanában nagy divat a borotválás, tehát ne ijedjenek meg, ha ilyennel találkoznak, s ezzel széttártam combjaim és én is megmutattam pinámat. "Az enyém - mint látjátok - teljesen kopasz, tegnap borotváltattam meg egy helyes sráccal." Elmeséltem, egyik sem jobb, mint a másik, vagyis mindkettő éppolyan jó, csak valaki így, valaki úgy szereti. "Nagyon sokféle ***** létezik, a kínálat igen változatos, szinte nincs két egyforma, mint ahogy nincs két egyforma farok sem." Megkértem a tanárnőt is, ha van kedve, csatlakozzon hozzánk és mutassa meg nekünk, az övé milyen? Teljesen elvörösödött, de diákjai unszolására - és persze a benne rejlő nagyfokú exhibicionizmus hatására - letolta szoknyáját és bugyiját és mellénk heveredve szétnyitotta lábaközét, ami felül kopaszra volt nyírva, ám alul körben sűrű bozót borította. Ekkor részletesen bemutattam a ***** egyes részeit, a kis- és nagyajkakat, a csiklót, a vaginát, beszéltem a G-pontról és a ********ról is. Beszéd közben szemléltetésképp mindig pontosan megmutattam mindhármunkon, miről is van épp szó.
Egy tízperces szünet következett. A lányok és a tanárnő felöltöztek, én is visszahúztam a köntöst, de jobb mellem továbbra is kint tartottam. A szünet alatt teával kínáltam őket és szellőztettem egyet, hisz sokan zsúfolódtunk össze a szobában. Az előadás a férfiakkal folytatódott. Megkértem az egyik helyes fiút, feküdjön mellém a szőnyegre. Azon nyomban lehúztam sliccét és elővettem löttyedt farkát. Lehúztam nadrágját térdig. Szőrpamacsát simogatva meséltem, hogy a fiúk ilyen korban kezdenek szőrösödni, egy kicsit később, mint a lányok. "Az ő herezacskója, mint látjátok, még teljesen csupasz, de pár év múlva az is szőrösödni fog," - simogattam a reszkető heréket - "csakúgy, mint a zacskó és a végbélnyílás közötti részen, illetve a végbélnyílásban" - s ezzel ujjaimmal szétnyitottam segglukát, hogy megmutassam, még kopasz. És valóban. Visszatérve a farokra, párszor végigsimítottam az egyre duzzadó hímvesszőt teljes hosszában és hátrahúztam a fitymát. Makkja teljesen nedves volt és vörösen izzott. Most a lányok figyeltek nagyon, miközben a makkról meséltem. A fiú farka látványosan megnőtt és megkeményedett kezemben. Kőkemény, álló ****át megragadtam és folyamatosan húzogattam rajta kezemet. Az előadást így zártam: "Látjátok, a fiúk nem tudnak minket becsapni: mindig lehet tudni mi esik jól nekik és mi nem." Ezzel elengedtem a fiatal, merev ****t, felálltam és félrehúztam a tanárnőt. Megkérdeztem tőle leakarja-e szopni a srácot vagy kiakarja-e verni neki az osztálytársak előtt? Az ötlet szemmel láthatóan tetszett neki, de gondolom úrrá lett rajta tanár mivolta és nemet mondott. Felajánlotta, hogy nem lesz baj belőle, én nyugodtan szopjam le, de "Köszönöm, bár szép a srác, én a héten még sokat le fogok szopni." - mosolyogtam, s láttam arcát elárasztja az irígység. "Talán legközelebb, ha újból eljönnek." Megköszönte az előadást, ami szerinte nagyon jól sikerült. Visszapillantottam a készülődő diákokra és láttam, ahogy a kiválasztott srácot körülveszi a négy lány, beszélgetnek, nevetgélnek, a srác felhúzza ugyan farmerét, de a sliccet lenn hagyja és árbócként emelkedik ki nadrágjából még mindig merev farka. A lányok ezt figyelték bőszen és valószínüleg a beszélgetés is erről folyt. A csoport elindult, a tanárnő szólt a fiúnak, hogy rakja el hímvesszőjét. Szegény, nehezen tudta benyömöszölni. Nos, hát így zajlott egy átlagos kezdő oktatás.
Kezdők számára volt olyan speciális tanfolyam is, ami egy előadás-sorozatból és hozzá kapcsolódó gyakorlati órákból állt. Ilyen volt például a felláció és cunnilingus alapfokú elsajátítása. A tanfolyam heti két alkalommal, 40 perces órákkal, két hétig tartott. Minden alkalommal az első húsz perc elméleti oktatás volt kép- és videoanyag, ill. segédeszközök (pl. műfarok) felhasználásával, a második húsz perc pedig az elméleti rész gyakorlati alkalmazása. A csoportokat általában úgy válogattam össze, hogy párban legyenek, 4 férfi 4 nő, 5 férfi 5 nő. Első alkalommal mindig az ízek megismerésével kezdtük, a farkak és a *****k ízével és szagával, ill. a sperma és a *****lé ízével. Ezek alapvető dolgok az orális szex élvezete terén. Mivel jómagam is aktívan részt vettem a gyakorlati oktatásban, ilyenkor jó alkalmam nyílt végigkóstolni 4-5 farkat és 4-5 *****t és eldiskurálni azon, vajjon kinek milyen ízek jutnak eszébe, mihez tudná hasonlítani, tulajdonosa vajjon mit ehetett előző nap, stb. Nagyon élveztem ezeket a tanfolyamokat.
Kis idő után már naponta két ilyen turnus is volt (a jó hír gyorsan terjed), így minden nap - pontosabban hetente ötször - jóesetben 10 idegen hímvesszőt és *****t kóstolhattam meg (illetve ők is engem). Ez nem jelent egyértelműen szopást, legalábbis nem minden esetben, inkább csak jóleső nyalakodást. Mindez egy hónapig tartott így, aztán sajnálattal kellett tudomásaul vennem, hogy akadnak olyanok, akik csupán a szex miatt jönnek, de tanulni, fejlődni nem akarnak, nem is veszik komolyan, így hát felemeltem a tandíjat, hogy kiszűrjem a léhűtőket, és jobban odafigyeltem a gyakorlati órákra. Habár, mint említettem, jómagam is élveztem az órákat, a hangsúlyt mégis a tanításra fektettem.
A haladó kurzusokon különleges technikákról volt szó, úgymint: nyelverősítés, deep throating, a fogak és ujjak helyes használata, kombinált technikák. A résztvevők természetesen folyamatos orvosi felügyelet alatt álltak. A magas árak miatt egyre tehetősebb jelentkezők jöttek és a tanfolyamok is eszerint specializálódtak és az általános témákra már egyre kevesebb jelentkezőt vettem fel. Az iskolásoknak azonban továbbra is előszeretettel mutogattam széttárt *****mat :) A móka kedvéért indítottasm egy tanfolyamot nyugdíjasok számára is "Modernitás a szexualitásban" címmel, ahol bemutattam olyasmiket, amik az ő fiatalkorukban tabunak számítottak vagy nem voltak divatban. Így például lehetősége nyílt néhány szerencsés 60 feletti öregúrnak, hogy asszonya és társai előtt megborotválja *****mat, lábamat, hónaljamat, vibrátort nyomjon fel lukamba, kipróbálja a testfestést - vagy csak szimplán kinyalja mindig nedves pinámat. Az én húszéves testemre nagy kereslet volt körükben és én irtóra élveztem ezeket a mókákat. Törekedtem arra viszont, hogy a találkozások ne csapjanak át orgiába, hisz az egész nem erről szólt, hanem maradjon: oktatás.
A tanfolyamok mellett persze jelentkeztek párok vagy egyedülálló emberek szexuális problémáikkal, melyekre megoldást kínáltam. Egy ilyen alkalommal egy jól szituált negyvenes házaspár jött hozzám azzal a problémával, hogy a hölgy szerint szexuális életük a dugásra korlátozódik, se elő-, se utójáték, se orális szex, se anális. A férj elmondása szerint minden rendben, ő teljesen elégedett a heti egyszeri, pár perces dugásokkal. Az asszonyt megkérdeztem, fordít-e figyelmet ura a testére, de a a válasz lehangoló volt: általában oda se néz, csak bedugja és néhány döfés után elélvez. A szokásos ruhában voltam, jobb mellem szabadon, amit a férj lopva nézegetett, és lassan kortyolgattuk a langyos teát, amivel megkínáltam őket érkezéskor. "Fel kell keltenünk az érdeklődését a női test szépségei iránt" - mondtam, s ezzel odanyúltam az asszonyhoz, felhúztam szoknyáját és lehúztam bugyiját. Pinája marha szőrös volt és kissé elhanyagolt, de tiszta és kívánatos. Szétnyitottam a nő combjait, ráöntöttem bozontosára egy kis teát és odaszóltam a férjnek: "Nem akarod lenyalni róla?" A fickó hevesen rázta fejét, "Nem, nem érdekel az ilyesmi." "Pedig nagyon kívánatos" - szóltam, se ezzel nyomban neki is álltam nyalogatni. Öntöttem még rá teát, hogy átázzon és megpuhuljon a szőr. A hölgy szerfölött élvezte és halkan nyögdécselt. Csillogó arccal kérdeztem a férjtől: "Irtó finom, biztos nem kóstolja meg?" Még mindig a fejét rázta. Felálltam, ledobtam köntösöm, leültem a nő elé úgy, hogy hátamat nekitámasztottam testének, széjjeltártam combjaim és kopasz, lucskos pinámra mutatva bökve megkérdeztem: "És ehhez sincs kedve?" "Dehogynem!" - kiáltotta és előkapta nadrágjából kicsi, de merev farkát, de ráförmedtem: "Nem, nem! Csak szájjal!" Csalódottan nézett rám és unottan hajolt lábam közé. Látszott, hogy még sosem csinált ilyesmit, ezért megfogtam fejét és irányítottam, közben részletesen ecseteltem a legalapvetőbb tudnivalókat a nyalással kapcsolatban, pont ahogy a kezdő kurzuson szoktam, csak most tömörebben. Óvatosan nyaldosott. Széthúztam ajkaim, hogy gőzölgő lukamból is kinyalja a nedűt. Az asszony tágranyílt szemekkel nézte hogyan nyal ki férje, aki még sose nyalt *****t. Rettentő ügyetlen volt, így nem élveztem el és már le is járt az idő.
A következő találkozót három nappal később tartottuk. Ez alkalommal mindhármunkat meztelenre vetkőztettem és megmutattam a fickónak hogyan kell *****t borotválni. A felét én vágtam le, a másik felét ő. Ezután közösen kinyaltuk a feleségét, akinek luka így csupaszon már tényleg vonzó volt. Lassanként kezdett belejönni. Adtam pár jótanácsot és figyelmeztettem: gyakorolni, gyakorolni! Odafeküdtem felesége mellé és szóltam, most felváltva nyaljon minket és koncentráljon a csiklókra. Nem járt sok sikerrel, mert nyelve elfáradt még idő előtt.
Még két alkalommal találkoztunk. Alapvető technikákat gyakoroltunk és ujjazást. Először mindig rajtam, majd közösen nyaltuk és ujjaztuk feleségét. Házifeladatnak nyelverősítő gyakorlatokat végeztettem vele otthon. Negyedik alkalommal már egyedül eljuttatott minket a csúcsra. Kb. egy hónap elteltével összefutottam az asszonnyal a városban, aki boldogan mesélte férje milyen érdeklődő lett teste iránt és újabb és újabb pózokat próbálnak ki esténként. Rendkívül hálás volt.
Az üzlet jól ment. Kuncsaftköröm ekkorra már a vezető üzleti rétegre zsugorodott és hírem baráti körben gyorsan terjedt. A napi munkában kifáradt férfiak és asszonyok epedezve vágytak némi exkluzív kikapcsolódás után. Egyik nap úgy fél órával rá hogy beértem az irodába, csöngettek. Kissé furcsálltam, mert csak későbbre vártam az első látogatókat, egy hatvanas házaspárt. Kinyitottam az ajtót.
Én már átöltöztem és a szokásos ruha volt rajtam, jobb mellem szabadon, velem szemben pedig egy fiatal, 16 éves jóképű srác rövid, sötétbarna, hullámos hajjal és égszínkék szemekkel. Enyhén kreol bőrű volt. Meglepődve nézte mellemet. "Hello. Mi járatban?" - kérdeztem, mivel a kölyök csak bámult csöcsömre szótlanul. "Ó, hello, bocsánat. Jónapot. Bemehetnék?" "Problémád van?" "Aha" - felelte. Bevezettem a szobába, öntöttem magunknak teát és leültünk a párnákra. "És mi is a konkrét probléma?" A srác - Jean - felállt, lehúzta sliccét és elővett egy lompos farkat. Hatalmas volt, 25 centi hosszú és vastag, eres, vörösen izzó makkal. Herezacskója is nagyobb az átlagnál és szőrös, farka egyébként kopaszra borotvált. "Szép, szép" - mondtam, "de mi is a probléma ezzel?" Egy haverja volt nálam osztálytársaival és elmesélte a szuper élményt. A gond az, hogy nagyon kanos, de lányismerősei félnek még a szextől. Arra gondolt, hátha én hasznát vehetném az oktatás során. "Vetkőzz le, Jean!" Engedelmesen ledobta ruháit és meztelenül mellém feküdt. Szép teste volt, kissé izmos, sportos, és szinte teljesen szőrtelen, kivéve hónalját és heréit. Kértem, meséljen eddigi szexuális élményeiről. Ahogy mesélt, kezemmel végigsimogattam testét, mellkasát, hasát, heréin húzgáltam a szőrt, ami szerfölött tetszett neki, el is nevettük magunkat. Gyengéden végigsimítottam merev farkát teljes hosszában néhányszor, ide-oda. Csöngettek. Megjött az idős házaspár. Szóltam Jeannak öltözzön fel és vonuljon ki a konyhába, amíg végzek a kuncsaftokkal.
Intelligens üzleti-értelmiségi házaspár volt. Elmondásuk szerint régen, már vagy egy évtizede ellankadt szexuális életük, mert a régi pózokat már unják és fantáziájuk is kiapadt. "A legjobb helyen járnak, ha arra várnak, hogy szexuális életük újra felvirágozzék, higy újabb és újabb felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak. Én kiszínezem életüket!" - szólt a sablonfelelet. Rövid beszélgetés után kiderült mire van szerintem szükségük. Szóltam Jeannak, hogy jöjjön be. Illedelmesen bemutatkozott. Elétérdeltem, lehúztam sliccét, elővettem lankadt farkát és élvezettel szopni kezdtem. Jean arca felvirágzott: ezek szerint nem jött hiába. Az öregek érdeklődve figyeltek. A **** gyorsan kőkeményre merevedett és elérte teljes hosszát. Az asszony suttogva megszólalt: "Ezért, drágám, már érdemes volt eljönni". Intettem Jeannak, vetkőzzön le. Lefeküdt közénk. Szóltam az öregasszonynak, kapja be Jean farkát. Felcsillant szeme és rögtön rávetette magát a tini****ra, jómagam pedig izmos mellkasát simogattam és nyaldostam. Jean pár perc múlva az öregasszony arcára és hajára élvezett. Persze túl hamar ment el, jó lett volna, ha mondjuk fél órán keresztül bírja, de Jean még fiatal és tapasztalatlan volt. Az asszony kezét rávezettem Jean szőrtelen, szép mellkasára, hadd simogassa, én meg lenyalogattam farkáról a maradék spermát és újból szopni kezdtem. Megkértem a férjet, meséljen szexuális fantáziáiról, amíg én felállítom a farkat, mesélje el miket szeretne kipróbálni, amiket nem mert kérni feleségétől? Elmondása szerint elég konzervatív szexuális életet élnek és ez a fantáziátlanság rányomta bélyegét hétköznapi életükre is. Soha egymást nem csalták meg, nem volt szexuális jellegű kapcsolatuk más személlyel, mindkettőjük számára az első és egyetlen kapcsolat volt. Egy idegen test érintése tabunak számított náluk. Mindeközben érzéki nyalogatásom eredményeként Jean farka újfent elérte 25 centis rekordméretét. A gyönyörű, kopasz farok szopogatása miatt rendesen felizgultam és éreztem, punim már tocsog a lében. Gondoltam most megdugatom magam a helyes tinisráccal. Kihúztam számból a nyalókát, ledobtam a ruhát és beültem az öregember ölébe, neki háttal, széttártam combjaim és intettem Jeannak, *****on meg. Szeme eflcsillant, elmosolyodott és egy szempillantás alatt tövig belémtolta hatalmas farkát. No, ezt is meg kell még tanulnia! Ha nem lettem volna ilyen lucskos és tapasztalt, bizony elég nagy fájdalmat okozott volna, de így csak felszisszentem: "Az istenit, Jean! Lassabban!" Szótfogadott és lassú, nyugodt tempóban nyomkodta belém 25 centijét. Megfogtam az öregúr két kezét és elkezdtem simogatni és markolászni velük cickóimat. Pár másodperc után megértette a jelzést és önállóan folytatta. "Akkor lesz jó, ha már az ilyesmik automatikusan, ösztönösen jönnek belőletek." - közöltem. "Legyetek bátrak és kezdeményezők. Nyugodtan ismerjétek meg testünket, hisz azért vagyunk itt."
Ezen felbúzdúlva az öregasszony (úgy látszik ő volt jobban kiéheztetve otthon) rávetette magát Jeanra és simogatta, nyaldosta mellkasát, nyakát, hasát, tökét, fenekét, meg ahol érte. A férj alaposan végigfogdosta felső testem, miközben Jean egyre hevesebben döfködött. Hangosan cuppogott *****m és kéjesen nyögdécseltem a gyönyörtől. Többször is el kellett szorítanom a ****t, hogy késleltessem a magömlést, bár ezt jó lett volna, ha Jean maga kontrollálja. Mérgesen is nézett rám, de mikor én még mérgesebben ráförmedtem "Még ne!", kötelességtudón lesütötte szemét. Aztán végre eljött az idő és hatalmasat élvezett pinámba. Forró spermája teljesen elárasztott ott belül. Igen sok volt belőle, még másodjára is. Kihúztam farkát, belenyomtam a nő szájába, hogy szopogassa le, és *****mat odafordítottam férjéhez. Az öreg engedelmesen kinyalta pinámból Jean ****jét. Mikor az asszony végzett a méretes dákóval, Jean és én felöltöztünk és néhány apróságot feladtam házifeladatként, hadd gyakorolják otthon. "A partnercsere, ill. a hármasszex jót tesz a szexuális változatosság terén. Segít a gátlásokat feloldani. Próbáljanak megismerkedni olyan fiatalokkal, akik szívesen csatlakoznak önökhöz. Az idősebb korosztály is jó, de a fiatal test mindig nagyobb örömet okoz! Én 18 éves kortól ajánlom az alkalmi partnereket, de ismerőseik köréből is válogathatnak persze. Persze idegennel mindenkinek könnyebben megy. Nem kell bátortalannak lenni, meglátják sok olyan fiatal srác van, aki - már csak a móka kedvéért is - örömest engedi, hogy egy hatvanéves asszony leszopja. Látják Jean is mennyire élvezte, pedig ő aztán bármilyen nőt megkaphat!" Még pár apró jótanács után megegyeztünk egy későbbi időpontban, amikor folytatjuk a témát és átbeszéljük mit sikerült addig elérniük. Elbúcsúztak.
Kérdeztem Jeantól bírja-e még, mert jön hozzám három egyetemista lány deep-throating tréningre és nincs velük fickó. "Szükségem lenne egy merev ****ra úgy fél órán át. Bevállalod? Vagy hívjak mást?" Ez bizony az ő napja volt. Láttam rajta, bizonytalan, de nem mer nemet mondani, mert akkor lemaradna egy óriási élményről. Így rábólintott. Volt még két óránk érkezésükig, így volt idő pihenni. Lementünk ebédelni a sarki étterembe, majd onnan át a szemközti kávézóba. Kibeszéltettem Jeant, minél többet meg akartam tudni róla. Úgy három éve fedezte fel farkát és azóta játszik vele szüntelenül. Egy kéthetes kapcsolat közben barátnője kérésére borotválta le először, azóta kopaszon hoprdja. Herezacskóját csak fél éve nem borotválja, így az szép dús lett mára. Nagyon ritkán jön össze a dolog, ez is a problémája, ezért keresett fel. Általában magának veri, de szereti mutogatni is dákóját, pl. moziban, vonaton, koncerteken elő-előkapja. Ez nagyon felizgatja, a lányok viszont megijednek a nagy mérettől, aki nem, az pedig csak mosolyog rajta. Megnyugtattam, hogy gyönyörű szép farka van, de meg kell tanulnia bánni vele. A méret nem elég, használni is tudni kell. Ha nálam marad, megtanítom mindenre, és persze - nem elhanyagolandó szempont - sok szép lány fogja ******** és sokat meg is kefélhet közülük. Ehhez viszont alapfeltétel, hogy hatalmas önuralma legyen, fegyelmezze magát és mindenben szó nélkül kövesse utasításaimat. Tetszett neki az alku. "Húzd le a slicced!" - szóltam neki mosolyogva. Bizony meglepődött. Lehúzta. Az asztal alatt előkotortam heréit és számat nyalogatva kéjesen simogattam a szőrös zacskót. Lassan kortyolgattuk kávénkat és a hozzájuk rendelt süteményt. Folytattuk a beszélgetést, míg én szőrszálait húzogattam. A kávézó tele volt vendéggel, itt nem akartam meglepetést okozni, hisz sűrűn jártam ide. Visszamentünk az irodámba.
A számítógépen megírtam pár levelet, Jean a CD-ket nézte végig. Nemrég dugtunk, de már megint nagyon izgatott voltam, újból keféltem volna egy jót. Kisvártatva megérkeztek a lányok. Csinos, vékony egyetemisták, két barna és egy szőke, az egyik barna szemüveges. Szép arca volt mindháromnak, testük átlagos, nem modellalkat, de arányos. Másodszor találkoztam velük. Első alkalommal csak érdeklődtek a deep-throating képzés iránt, hogyan zajlik, mit nyújtok, mennyibe kerül, stb. Az ár az ő pénztárcájukhoz viszonyítva borsos volt, de tudták, ha jól kiképzem őket, karrierjükben és saját otthoni szexuális életükben is kamatoztatni tudják, a bekeftetés többszörösen megtérül. Az első vizit alkalmával mindent átbeszéltünk, ill. egy mű****on demonstráltam nekik a technikát. Megnéztünk néhány videót is. "Most itt az alkalom, hogy élőben is lássátok mindezt." Leültünk körbe a párnákra, a három lány, Jean és én. Rövid bevezető és a múltkori ismeretek összefoglalása után szóltam Jeannak, álljon fel. Lehúztam sliccét és elővettem heréit és löttyedt kígyóját. Megsimogattam arcomat vele, majd nyalogatni kezdtem. Folytattam a beszédet, közben húzogattam fitymáját és időnként megnyaltam kibukkanó makkját. Most már lassan, de biztosan felállt Jean farka. A lányok elképedve nézték ahogy csak nő és nő. Mikor elérte teljes hosszát, a szőke lány felsóhajtott: "Ah! Ez igen! Gratulálok! Bárcsak az én barátomnak is ekkora lenne!" Barátnői jót kuncogtak ezen. "Ő nem a barátom, csak egy munkatárs, de én szeretem a kis farkakat is szopogatni." Sóvárogva nézték, ahogy a hatalmas húst nyalogatom, majd hirtelen szinte tövig lenyomom torkomon. Nagyon hosszú volt. Óvatosan szívtam, nehogy Jean belémlője töltényét. Szopogattam, s kis idő múlva éreztem, ahogy a farok megremeg torkomban. Gyorsan kihúztam és keményen elszorítottam. "Ilyenkor jól szorítsátok el. És nyugodtan válthattok a herékre" - s ezzel rendesen benyálaztam a szőrös zacskót, majd hol az egyik, hol a másik herét kaptam be és szopogattam. Végül mindkettőt. Felhívtam figyelmüket, hogy csak nagyon gynegéden szabad velük játszani, mert borzasztó érzékenyek és irtó fájdalmat tudunk okozni.
Mikor már a szorítástól lelankadt, a legközelebb eső lány szájába nyomtam Jean farkát. "Kapd be és ne csinálj semmit, csak ízlelgesd! Ugye milyen finom?" Apró lépésenként, részletesen végigvettük a technika alapjait. Jean ****a körbe-körbe járt, mind a hárman többször alaposan szétnyalták. A torkokon nem sikerült letolni, bár bagyon igyekeztek a lányok, jó esetben is csak félig ment le. Megnyugtattam őket, hogy első alkalomra ez nem rossz. Jeant többször is el kellett szorítani, mert igencsak jólesett neki. Farka végig mereven állt. A lányok így legalább az elszorítást is gyakorolhatták. Mivel közeledtünk az óra végéhez, visszakértem a farkat és mosolyogva lenyomtam torkomon. Kb. fél perc múlva a forró sperma elöntötte számat. Kihúztam a farkat, tenyerembe köptem a forró, nyúlós ondót, körbemutattam a lányoknak, végül alaposan rákentem a még mindig merev dákóra. Jean ****től csillogó, hatalmas, álló farka csodás látványt nyújtott a gyertyafényben. Tágra nyílt szemekkel nézték a lányok a nem mindennapi látványt. Feladtam a leckét a lányoknak, hogy otthon gyakorolják, amit ma itt megtanultak. "Ha van vállalkozó kedvű ismerősötök, barátotok, akár más, hozzátok el jövő héten, mert - bár Jean itt lesz - azért nem árt, ha mindegyikőtökre jut egy-egy farok. Jövő héten gyakorolni fogjuk a most megtanult alaptechnikát, majd - ha már jól megy - két hét múlva továbblépünk a kombinált technikákhoz."
Kövezkező alkalommal csak egy srácot tudtak hozni, mivel neki is fizetnie kellett. Barátját egyik lány sem akarta bevonni, mert titok volt, hogy ide járnak. A srác viszont örömmel jött, mert arca csúnya volt és kevés esélye volt a lányoknál. Arcával mi nem törődtünk, hímtagja csak 15-16 centis volt, de a lányok így is szívesen leszopták. A srác mindhárom lány szájában sikerrel elélvezett, de persze én is sokáig szoptam. Jean meglocsolta a két barnát. Egész idő alatt szigorúan a farkakkal foglalkoztunk, mint ahogy ehhez a kurzushoz illik, így minden ruha rajtunk maradt. Az óra fergetegesre sikerült.
Nos, hát ezzel a pár esettel példázva azt hiszem sikerült jól bemutatni miről is szólt ez a szolgáltatás és hogyan teltek napjaim. Úgy fél évvel a nyitás után már jócskán átalakult a "vevőköröm". Bár kéthetente jöttek még csoportok a középiskolákból, a kurzusok már csak a tehetősebb réteg számára voltak elérhetők a borsos ár miatt. Az üzlet nagyon beindult, nagyon sokat kerestem, az átlagkereset többszörösét naponta, így nyugodt szívvel mondhatom, jómagam is a párizsi elit oszlopos tagjává váltam. Diplomaták, követek, vállalatigazgatók, médiasztárok, színészek, zenészek és politikusok képezték az alap kuncsaftkörömet, akik számára a teljes diszkréciót csak olyasvalaki tudta biztosítani, aki a körükben otthonosan mozog és aki nem fogja az ilyen eseteket széjjelkürtölni csak azért, hogy egy napra címlapsztori legyen. Ezek az emberek soha nem feleségükkel, férjükkel jöttek, hanem titkárnőjüket, titkos szeretőjüket hozták magukkal, esetleg valami idegent. Jómagam írtó jól éreztem magam, élveztem, ahogy mocsok sok pénzért híres, ismert személyiségek dugnak meg és nyalják szét *****mat, miközben megtanítom őket az igazi szexre.
Jean csak hetente készer tudom már jönni, de igazán gyorsan tanult tőlem. Hosszú, szép, kopasz farkával elkápráztatta a vendégeket és általában idősödő üzletasszonyok szájában és *****jában élvezett hatalmasakat. Akik ezért rendkívül hálásak voltak nekem.
Alkalomadtán partikat is rendeztem 10-20 emberrel. Ilyenkor előjáték gyanánt Jean körbemutogatta farkát a nőknek én meg *****mat a férfiaknak, majd evés-ivás közepette szabad prédává váltunk. A partik általában hatalmas orgiákba csaptak át. Kb. 2-3 havonta volt ilyen elit parti. Az emberek mindig álarcot viseltek, kivéve a házigazdát - engem - és Jeant, így misztikusabbá varázsoltam az esteket.
Hirtelen egy kicsit sok lett az egész és pihenni akartam, de fogalmam sem volt, milyen formában tegyem ezt. Ha azt mondom az ügyfeleknek, kifáradtam, még a végén elpártolnak tőlem és magamra maradok. Kigondoltam hát egy jót. Mivel utazni imádok és oly rég nem utaztam már, úgy döntöttem, megszervezek egy kis kiruccanást valami kellemes helyre, a kuncsaftok fizetnek érte, s hogy pihenni tudjak, ez esetben Jeanon lesz a hangsúly.
Némi utánajárás után sikerült összeállítanom egy listát olyan pénzes, idős hölgyekről, akik kaphatók lennének egy apró kalandra. Volt köztük vénkisasszony, özvegy, olyan, aki bár férjezett volt, rossz házasságban élt, volt kivénhedt revütáncos, valamint volt, aki már jelentkezett nálam, de valami ok folytán még nem látogatott meg. A hosszú listából végülis sikerült öt hölgyet kiszűrni, akik szívesen velem tartottak Máltára. A meghívásban semmi nem utalt arra, hogy bármi nemű szexualitást tartalmazna, de - mint később elmondták - a borsos árból, amit az egy hetes üdülésért kértem - következtettek rá, hogy valami izgalmas várható.
Nem volt könnyű mindent leszervezni. Mire a végére értem, megfogadtam, hogy utazási irodám soha nem lesz! A részvételi díjat egy hónappal korábban már beszedtem, leszerveztem az utazást és a kiválasztott helyen a szállást, a luxusellátást és a városnéző túrákat. A szállásadótól (Sergio, de én csak Serge-nak hívtam) teljes diszkréciót kértem, s ez bizony sok pénzbe került.
Elindultunk. Párizsból átrepültünk Palermoba, Szicília fővárosába, majd ott buszra szállva lerobogtunk Siracusába. Jeannak sem sokat mondtam az egészről, ő úgy tudta, lemegyünk Máltára kettesben lazítani egy kicsit. Az öt öregasszony már a repülőn is velünk volt persze, de még felszállás előtt szóltam nekik, tegyenek úgy, mintha nem ismernénk egymást. Sejtették, hogy valami meglepetéssel készülök. Így hát már javában a buszon utaztunk, s Jean mit sem sejtett tervemről. A járgány végében ültünk, bal oldalt, az utolsó előtti sorban. Felszálláskor érkezési sorrendben foglaltuk el helyünket, és sikerült egy csoportba kerülni az öregekkel. Mögöttünk ült egy, vele szemben mégegy, velünk szemben egy helybéli 50-es nő, mellette egy közülünk, s előttünk szemközt még ketten. A többiek idegenek voltak. Közvetlenül előttünk egy német túristapár. Úgy fél óra elteltével, mikor már minden lecsendesedett a buszon és mindenki nyugodtan ült a helyén, fejemet ráhajtottam Jean mellkasára és óvatosan elkezdtem simogatni nadrágját. Hamarosan dudorodni kezdett, lehúztam a sliccet és elővettem ébredező farkát.
Körülöttünk már felfigyeltek, de én mit sem törődve velük, cirógattam hímvesszejét. Néztem, ahogy vöröslő makkja egyre közelebb kerül mellkasán fekvő arcomhoz, s mikor farka elérte teljes, 25 centis hosszát, bekaptam a makkot és szopni kezdtem. Én ültem az ablak mellet, így a hölgyek tökéletesen láttak mindent. Lehunytam szemem és gyengéden szopogattam makkját, közben bal kezemmel hatalmas vesszejét simogattam. Szőrös herezacskója édesen bukkant ki fehér vászonnadrágja nyílásán. Egy jó 5-10 perces szopogatás után kinyitottam szemem és felültem az ülésen. Jean szeme csukva volt, a körülöttünk ülők azonban meredten figyeltek minket. Volt némi félsz bennem, hogy az idegenek esetleg nemtetszésüknek adnak hangot vagy jelentik a sofőrnek, de nem így történt, érdeklődve figyeltek ők is. Az előttünk ülő német pár hölgytagja, olyan huszonéves, csinos szőke, hátrafordult és a két ülés közt mosolyogva figyelte a műsort. Visszamosolyogtam rá, Jean vállára hajtottam fejem és folytattam a kézimunkát. Örömmel vettem tudomásul, hogy az öregasszonyok vették a lapot és sóvárogva nézték, ahogy a hosszú, merev húsdarabot simogatom. Aztán abbahagytam, elengedtem a farkat, az ablakhoz fordultam és bámultam kifelé. Jean továbbra is lehunyt szemmel üldögélt, farka közszemlére téve. Megvártam, míg teljesen lelankad, majd újfent nekiláttam simogatni. A német lány megint megfordult és mosolygott. Halkan suttogva megkérdeztem tőle: "Megpróbálod?" Arca felderült, kezét átnyújtotta az ülések közt, én meg kezébe nyomtam a merev dákót. Hátradőltem az ülésen néztem, ahogy a szőke csajszi végigtapizza Jean vesszejét és élvezettel húzgálja fitymáját föl s le.
A lány barátja is megfordult és nézte, ahogy barátnője egyre nagyobb élvezettel veri az idegen ****t. "Hé, szivi! Hagyd már abba!" - szólt a srác, de láthatóan nem volt nagyon bosszús. "Lécci, Wolfgang, csak most az egyszer! Ekkorát még nem láttam" - válaszolt a szöszi, s nyomott is egy puszit gyorsan Wolfgang orcájára, majd gyorsan visszafordult a farokhoz. Az öregasszonyok megfeszülten figyeltek. Épp le akartam állítani a csajt, nehogy Jean elmenyjen, de megérkeztünk Cataniába, ahol új felszállók jöttek, ill. a mellettünk ülő helybéli asszonyság leszállt. Elbúcsúzott tőlünk, hálásan rámmosolygott és még egy utolsó pillantást vetett a szőke csaj kezében remegő fitalal húsdorongra. Mozgolódás támadt és az alkalmat kihasználva kivettem a csaj kezéből a falloszt és visszagyömöszöltem a nadrágba.
Kb. egy óra utazás után megérkeztünk Siracusába, ahol egy nagyobb motorcsónak várt minket. Ez már saját szervezésű volt. Beszálltunk, utánunk az 5 öreglány. Jean meg is lepődött, de mikor közöletm, biztos ők is Vallettába tartanak, eltűntek kételyei. Jean mindig is naív volt és sosem látott a dolgok mögé. A Máltára vezető út alatt összeismerkedett a hölgyekkel, míg én szóba elegyedtem a kapitánnyal. Kisvártatva izgatottan jött oda hozzám, hogy egy helyen fogunk megszállni. Volt egy panzió a fővárostól, Vallettától nem messze, a part közelében - Serge panziója -, amit teljes egészében lefoglaltam a hétre (persze Jeannak erről nem volt tudomása). "Ezek is ott voltak a buszon?" - kérdezte. "Igen" - válaszoltam. "Mindannyian?" "Nem tudom" - feleltem ködösítve - "miért kérded?" "Látták a ******at?" "Azt hiszem Némelyikük talán igen." "És az a vörös ott, Marissa? Kicsit félénk, de szívesen megkúrnám. Azt hiszem ő is abban a panzióban fog lakni, mint mi. A régi romokat akarja megnézni itt, Máltán. Szerinted megkúrhatom majd? Te biztos el tudod intézni. Ő látta már a ******at? Ha látná, biztos hamarabb meglenne." Bizony, Jean ilyen volt, gyerekes, naív és kapkodó, de hát még csak 16 éves. Testileg férfi, szellemileg gyerek. Marissa egy párizsi könyvesbolt tulajdonosa, 70 év körüli vénkisasszony, sosem volt férje vagy udvarlója. Valóban félénk, visszahúzódó. Eredetileg téglavörös haja most már majdnem teljesen ősz. Arca ráncos, teste enyhén molett. Fogalmam sincs, Jean mit evett rajta. Tény viszont, hogy fiatalon valószínüleg még rondább volt. "Azt hiszem ő nem látta, Jean. Egy hét hosszú idő, azalatt sokminden történhet. De ne kapkodje, mert azzal elijesztheted! Szerintem most vesd le az inged! Ha kérdik, mondd azt napozol!" S ezzel kigomboltam fekete pamutingjét és lehúztam róla. Enyhén kreol, izmos felsőteste szépen mutatott a tűző máltai napon. Tudtam persze, hogy Marissa érdeklődve figyelte a buszon, ahogy Jean dákójával játszom, s biztos voltam benne, hogy nem fogja elutasítani a tinifarkat (elvégre ezért jött ide), de nem akartam, hogy már az első napon mindent megkapjanak. Meg amúgy is, egy kis móka sosem árt.
Jean visszaült közéjük, immáron csupasz felsőtesttel. A vénasszonyok ennek szemlátomást örültek. Folyt tovább a csevegés. Jean nem húzott alsónadrágot, így a szűk fehér sortján hamarosan megjelent egy dudor, ami tovább nőtt. Bizony rendesen felállt a farka, s az öregek elpirulva nézegették hol az adoniszi mellkast, hol a hosszan lenyúló dudort a nadrágban.
Megérkeztünk. A csónak majdnem házhoz vitt. Csodás ház volt Serge panziója. Három szintes, káprázatos kerttel, tengerre néző panorámával, úszómedencével. Serge is ott lakott a személyzettel egyetemben, ők a legfelső szinten. Mi ketten Jeannal az első emeletre kerültünk az egyik öregasszonnyal, a többiek a földszintet kapták. Szétpakoltuk a cuccunk. Ledobtam a ruhám és lezuhanyoztam. Szóltam Jeannak, pihenjen le, este megnézzük a várost. Úgy meztelenül lementem az udvarra és úsztam egyet a medencében. A személyzethez tartozott egy inas és két fiatal lány, akik takarítottak, főztek, recepcióztak és minden egyéb teendőt elvégeztek, amolyan mindenesek voltak. Az inas is épp lent tartózkodott. Miuátn felvitte a csomagokat, lejött sövény nyírni. Mikor kiszálltam a medencéből, egyenest odamentem hozzá, hogy a látnivalók után érdeklődjem. Olyan 40-es lehetett, helybéli, és gyönyörködve nézegette vizes, meztelen testemet. Ahogy ott beszélgettünk, megjelent Serge is, s azonnal elküldte az inast a garázsba. Féltékenynek tűnt most már ő nézegette testemet. Fiatal, 30-as, sármos fickó volt. Az öregasszonyok is megjelentek. Nézegették a virágokat, majd leültek a medence köré. Ruhában voltak, egy kivételével, Marissa egyrészes fürdőruhában. Leültünk mi is közéjük egy nyugágyba. Elfeküdtem, szokásomhoz híven széttártam combjaim és Serge felé fordítottam *****m, hadd bámulja. Ezzel egyből be is loptam magam szívébe :) Tovább cseverésztünk a látnivalókról és programlehetőségekről.
Kis idő elteltével felmentem Jeanhoz, s én is lepihentem. Estefelé frissen ébredtünk. Lementünk az étkezőbe és megvacsoráztunk, majd irány Valletta. Az öregasszonyok már mind járták a várost, kétszer is összefutottunk velük és üdvözöltük egymást. Valletta lenyűgöző szépségű város és csodás emberek lakják. Az óvárosban vacsoráztunk, egy kellemes étteremben. Nagyon meghitt volt és romantikus, mintha nászúton lennénk, attól az apróságtól eltekintve, hogy Jean nálam öt évvel fiatalabb volt, s ez bizony meglátszott, hisz arca egy sármos kisfiú érzetét keltette. Ingét kérésemre kigombolta, hadd nézegessem (és mások is) szép mellkasát. A hosszú nap azért kifárasztott minket, hiába a délutáni szieszta, elfáradtunk.
Reggel tűző napra és madárcsicsergésre ébredtem. Gondoltam lemegyek reggelzni, de előbb zuhanyzom egyet, aztán rájöttem, az felébresztené Jeant, pedig neki pihennie kell, sok energiát kell összegyűjtenie, így hát a zuhany elmaradt. Majd lenn a medencében - gondoltam. Lementem a földszintre reggelzni. A lányok már fenn voltak, egyikük készítette a reggelit, a másik unottan csevegett vele. Két öreglány már javában reggelizett. Csak egy fehér topot húztam magamra, egyébiránt csupasz voltam. Leültem egy asztalhoz és az unatkozó cselédlány már hozta is a reggelim. Zsemle, margarin, dzsem, sajt, tea, kávé, pirítós, miegymás. Mikor átnyújtotta, megkérdezte jön-e a barátom reggelizni, mert felmenne takarítani. "Ó, biztos fenn van már, nyugodtan felmehetsz" Szinte biztos voltam benne, hogy még alszik, de nem árt egy kis meglepetés. Ahogy a lány megindult felfelé, leült mellém az inas. Szívélyesen jóreggelt kívánt, visszamosolyogtam. Meginvitáltam, csatlakozzon hozzám, biztos ő is éhes. Elsietett kajáért én meg közben felhúztam gyorsan lábam a székre. Ha már a mellem nincs szabadon, legalább a *****mat nézegesse :) Leült közvetlenül mellém és széles vigyorral fogadta kitárulkozásom. "Bon appetite!" - mosolyogtam vissza kedvesen és kislányosan elpirulva. Jóízűen eszegettünk, közben közösen nézegettük *****mat. Érdeklődve játszadoztam vele, simogattam borostáimat, húzogattam ajkaimat, pöckölgettem peckemet és elpirulva vigyorogtam rá. Csorgó nyállal meredezett húsomra. Már épp elkezdtem nedvesedni, s gondoltam megkérdem, nincs-e kedve megujjazni, mikor sietve megjelent a szobalány, s félrehívott. Arca vörös volt az izgalomtól. "Kisasszony, a barátja mér aludt, mikor felmentem a szobába. Az ágyon feküdt meztelenül. Gondoltam azért halkan kitakarítok, de sajnos felébresztettem. Elnézést kértem, erre ő odajött hozzám és kezembe nyomta a szerszámát. Ekkor lefutottam önhöz." "Ó, kedvesem, ő nem a barátom, hanem az unokaöcsém. Még sosem volt Franciaországon kívül, ezért elhoztam nyaralni. Nem kell tőle megijedni, csak fiatal és kanos" - kacsintottam rá, s ettől csodálkozva bár, de megnyugodott. Érdeklődve nézett le meztelen altestemre. "Még sosem volt nővel, biztosan megtetszettél neki" - füllentettem a fülébe. Visszaültem az asztalhoz, hogy befejezzem a reggelit. A két öregasszony már végzett és kiment a medencéhez olvasni és csevegni. Inkább csvegni, de alibiként egy-egy könyvet szorongattak kezükben. Úgy döntöttem, mégis inkább fent lezuhanyzom, mert a topot amúgyis le szándékoztam venni.
Felmentem a szobába. Jean zuhanyzott, beálltam mellé. Megmosdattuk egymást. "Ne öltözz fel, meztelenül menyj le. Van lenn két öreglány, akik szívesen megismerkednének veled." Tíz perc múlva, mire én is leértem, Jean már a kerti virágokat nézegette és csodálattal hallgatta, ahogy a két vénasszony fecseg. Jean ott sétált közöttük anyaszült meztelenül, farka combja közepéig ért, izmos teste csillogott a reggeli napfényben. Bizonyára úszott egyet a medencében. Csodás látványt nyújtott. Én is csupasz voltam persze, s levetettem magam az egyik nyugágyra. Kisvártatva megjelent mellettem a két szobalány, s leültek ők is. Aztán jött Marissa a fürdőruhában, elismerően kacsintott rám, s ő is leült közénk. Jeanék körbejárták az egész udvart, s láthatóan tetszett neki, mert hatalmas tinifarka már égnek állt. Érdekes látványt nyújtott a két hetvenéves csotrogány közt sétáló 16 éves, gyerekarcú, sportos srác 25 centis álló dákójával. Egyenesen felénk tartottak. Ők ketten megmártóztak a vízben, Jean meg odajött hozzám. Dákóját olyan közel dugta, majd kitolta vele szememet. "Szép ez a kert" - sóhajtotta. Farkára néztem, "valóban igen szép", s már meg is ragadtam és kéjesen húzogattam rajta a bőrt pár centivel szemem előtt. A szobalány megrökönyödve nézett rám. Bekaptam a szőrös heréket, gyengéden megszopogattam őket, majd a cselédhez fordulva így szóltam: "Mmm. De kár, hogy nekem ezt nem szabad" - kacsintottam, s biccentettem Jeannak, menyjen a lányhoz. A helyes barna lány már nem volt megijedve, azonnal bekapta az eléje tolt ****t és édesen játszott vele. Alig pár perce szophatta, mikor megjelent Serge és ráförmedt. A lány ijedten pattant föl és beviharzott a házba. Kérdőn néztem rá, mire a fülembe súgta: "Ő a feleségem!" Serge utánasietett bosszúsan, Jean meg leült a lány helyére, Marissa mellé. Marissa félénken megsimogatta a csábító mellkast. Egy perc se telt belé, s már rendületlenül nyalta és szopta a farkat. Jean boldogan és elégedetten mosolygott rám: "mondtam, hogy tetszeni fog neki!" - súgta felém. Ekkorra már az összes öreglány az udvaron volt és figyelték Marissát. A ráncos kéz felgyorsult és Jean hangosan felnyögött. A sperma magasan fellövellt az égbe, majd lepotyogott Jean hasára, mellkasára, Marissa kezére, s ki tudja még hová. Marissa még egy ideig húzogatta a farkat, majd lenyalta a ****t kezéről és a fiatal, izmos testről. Hatalmas tapsvihar jött, ki Marissát, ki Jeant dícsérte elismeréssel. Jean lankadt farokkal úszott egyet, majd elment a maradék öregasszonnyal reggelizni. Evés közben tapizták még a hölgyek, ill. ő hozta oda mindegyikőjüknek a reggelit, hadd nézegessék meztelen testét addig is. A másik szobalány is élvezettel figyelte, ahogy a lankadt, de méretes farok ide-oda himbálózik séta közben. Én a folyosóról figyeltem a történéseket, kezemben egy kávéval, csupasz fenekemet és hátamat Serge simogatta.
Az üzletet 5 évig, 25 éves koromig folytattam. Ezidő alatt megszámlálhatatlan emberrel, férfival és nővel érintkeztem szexuálisan mindenféle nációból, mindenféle bőrszínnel, de - hála nagy körültekintésemnek és a nálam mindvégig szigorúan kötelező folyamatos orvosi vizsgálatoknak - mindössze egy alkalommal kaptam el fertőzést. Mivel azonban jómagam 3-4 naponta jártam kivizsgálásra, ill. járt hozzám kedvenc nőgyógyászom, még időben kimutatódott és pár hetes kezelés után nyomtalanul eltűnt.
Barátom, Luc, akivel még anno a kávézóban ismerkedtem meg, odaadó és minden tekintetben tökéletes társ volt, halálosan szerelmesek voltunk. Munkámról annyit tudott, hogy szexuálterápiás kurzusokat és tanácsokat nyújtok gazdag embereknek és felvilágosító előadásokat adok középiskolásoknak. A részletekről és a partikról hallgattam. Különösebben nem faggatott, mivel megértette, hogy az ügyfelek teljes diszkréciót követelnek. Egyszóval mindenről tudott, amiről tudhatott. Öt év együttélés után családra vágytam. Ezért is zártam be a boltot. Egy szépséges kisfiút szültem neki. Két évig csak a család volt számomra, minden időt együtt töltöttünk. Jean szülés után még párszor felkeresett és az irodában hatalmasakat dugtunk kettesben. Kért, hogy mindenre tanítsam meg, amit egy baszógépnek tudnia kell. Megtettem. Jean, mivelhogy már 21 éves volt, önálló, kiment Amerikába és pornószínész lett. Nem elsővonalas, de elismert. Amint megjelent egy filmje, küldött egy kópiát videokazettán. Eleinte mellékszerepeket kapott, de a negyedik filmjében már övé volt a főszerep. Furcsa benyomást tett, hogy már nem borotválta farkát. A sűrű szőrpamacs is jól állt neki azonban, mi tagadás. Jólesett viszontlátni a filmeken, ahogy az általam tanított technikákat már ösztönösen alkalmazza.
Pierre szegény meghalt, mire a gyereket megszültem. Hansról semmi hírem nem volt. A két év család után, bár iszonyú boldog voltam, üresnek éreztem magam. Valami hiányzott. A két év alatt nem voltam mással, csak férjemmel - ja, megházasodtunk még a szülés előtti héten! - Luckel. Ekkor történt, hogy eszembe jutottak a régi szép emlékek Hansszal. Előkerestem hát számát és felhívtam. Másnap találkoztunk. Szegény öreg megint leromlott, elkeseredett állapotban volt. Mióta nem találkoztunk, csak éldegélt napról napra, néha elutazott, de iszonyú magányos volt. Rettentően örült látogatásomnak. Vittem neki pár fényképalbumot Lucről és a gyerekről, sokat meséltem neki munkámról - a kényes és diszkrét részletek kivételével -, s bár tényleg örült, valami miatt mégis borúsnak tűnt. Nehezen jutott el agyamig, miért.
Felálltam a kanapéról és gyorsan ledobtam magamról minden ruhadarabot. Mikor már ott hevertem a kanapén, fejem az ölében, anyaszült meztelenül, arca újra felderült és szemei csillogtak. Az évek során kicsit kiestem a rutinból és furcsa érzés volt a széttárt *****mat mutogatni, libabőrös is lettem az izgalomtól, de hamar megszoktam újra, s megint elárasztott a kéj, ahogy az öreg csupasz testemet bámulta. A mesélést így folytattam. Hans simogatta testemet, annak minden zugát, *****mat is, én pedig rekord mennyiségű levet eresztettem (az évek alatt felgyülemlett vágy most robbant ki belőlem). Hans a *****mból kifolyó levet gondosan szétkenegette hasamon és melleimen. Nagyon furcsa volt számomra és ugyanakkor izgató is, mert Hans most nyúlt hozzám először életében. Elélveztem. Borzasztó jól esett. Megragadtam kezét, felnyúltam vele lukamba és hosszú ujjazás után újra elélveztem. Kihúztam kezét tocsogó *****mból és a levet lenyalattam vele ujjairól. Egész napot vele töltöttem, meztelenül, egy szál papucsban. Következő héten is meglátogattam. Többször már nem nyúlt hozzám, de szemeit szüntelenül testemen legeltette, ami persze baromi jól esett. Egyszer megkért, hogy **********jak előtte. Hogy izgalmassá tegyem kívánságát, mindenféle dolgot összehordtam a konyhából, evőeszközöket, zöldségeket, satöbbi, s egymás után feldugtam őket magamba.
Egy hét múlva felhívott, nincs-e kedvem elutazni vele két hétre Spanyolországba? Luc elengedett. Hans lakókocsijával bejártuk a dél-spanyol tengerparti területet. Barcelona és Valencia érintésével eljutottunk Alicanteba, majd onnan tovább Múrcia tartományba: San Javier, Los Blancos. Andalúziában a tengerparton kívül (Almeria, Málaga) megnéztük Granadát és Córdobát is. Pár napra átugrottunk Portugáliába, hogy megnézzük a lenyűgöző Algarve-ot. A visszafelé út Spanyolország szívén, Madridon keresztül vezetett. Hans legnagyobb örömére a két hét alatt szinte végig anyaszült meztelen voltam, csupán a városnézésekhez öltöztem fel. Újra kezdtem felfedezni a meztelenkedés szépségét, s próbáltam a kihagyott éveket gyorsan bepótolni. Adrenalinszintem szinte a nap 24 órájában az egekben volt és szívem úgy vert, mint egy gőzmozdony. A kocsiban szigorúan csak csupaszon lehettem - magam által felállított szabály -, parkolás pedig mindig vagy a tengerparton, vagy kempingekben, vagy elhanyagolt helyeken történt. Állandó mozgásban voltunk, minden helyről gyorsan továbbálltunk. Csupán egyszer kötöttünk ki naturista kempingben, egyébként pedig teljes meztelenségem mindig felüdülést keltett - sok barátot is szereztünk. Szívesen csatlakoztak hozzánk mások, férfiak és párok. Együtt ettünk, ittunk, beszélgettünk, kártyáztunk, sétálgattunk a parton. Kíváncsi voltam, hogy így szülés után is kívánatos vagyok-e még, bár alakomon szerencsémre egyáltalán nem látszott meg. Elhatároztam hát, a vakáció alatt nyíltan és magamhoz képest provokálón mutogatom magam Egyébként is, Hansnak felejthetetlen élményt akartam nyújtani; akartam, hogy lássa, szeretek vele lenni, s most a blúz alól sután kikandikáló mellbimbó már nem volt elégséges kihívás számomra. Így hát reggelente kiültem a lakókocsi elé és széttárt *****val vártam aznapi új ismerőseinket. Pinámat kétnaponta borotváltattam egy szerencsés új baráttal, hol fiatallal, hol öreggel, sovánnyal, köpcössel. Fő a változatosság. Hans mindent videóra vett. Volt egy nyolcvan feletti vöröshajú öregember, túrista Németországból, akinek nagyon megtetszett a *****m és órákon át habzsolta. Kétszer vagy háromszor is elélveztem a szájába, s ő csak nyalt tovább. Viszonzásul le akartam szopni, de nem jött már neki össze. Szegény nagyon elkeseredett. Meghívtam, töltse az éjszakát velünk a lakókocsiban. Egész testemet nyalta-falta reggelig, punim már sajgott a szüntelen nyalástól és ujjazástól. Együtt reggeliztünk kint a kocsi előtt, mikor egy ötfős szintén német csoport közeledett felénk. Meglepődve nézték, ahogy két öregember között egy csinos, fiatal lányka üldögél meztelenül. Meghívtam őket egy kávéra. Miközben iszogattunk, az öreg leguggolt elém és újból nyalni kezdte pinámat. Borzasztó jól nyalt. Sokáig csapdosott nyelvével, újdonsült barátaink (három férfi, két nő) nevetgélve nézte, ahogy kétszer is hatalmasat élvezek. Megtapsoltuk a vén trottyot, aztán még ketten a férfiak közül kinyaltak.
Úton Granada felé egy tengerparti kisvárosban kocsikáztunk éppen, mikor Hans odaszólt hozzám: "Szeretném megmutatni a tested a srácoknak. Szeretném, ha megfogdosnának." Még korán reggel volt, nemrég kelt fel a nap, de már elég meleg volt ahhoz, hogy teljesen csupaszon, leeresztett ablak mellett se fázzam. Letekertem hát teljesen az ablakot, bekentem magam naptejjel, hátradöntöttem az ülést, hogy kényelmesen elfekhessek, combjaimat széttártam és fejemet letakartam blúzommal. Kíváncsi voltam így "vakon" milyen élményeim lesznek? Meg amúgy is, korán volt még, szívesen szundítottam volna még. Lassan gurultunk végig a városka ébredező, poros utcácskáin. Kezdtem elbóbiskolni. Kisvártatva hallom, hogy Hans lefékez és útbaigazítást kér angolul, de nem beszélt a férfihang angolul, így aztán Hans megpróbálta tört spanyolával megtudakolni hogyan jutunk el valahová (már nem is emlékszem hová akart menni). A férfi elcsukló hangon elhadart valamit. Hans megköszönte és továbbhajtottunk. "Na?" - kérdeztem a blúz alól, bóbiskolva. "Egy részeges nyugdíjas volt, a melled bámulta végig." Elmosolyodtam. "Keressünk fiatalabbakat! Ott mintha fociznának. Te csak aludj, én beszélek velük." Pár perc múlva fékeztünk és fiatal srácok hangját hallottam közvetlenül mellettem. Hans áthajolt felettem és úgy beszélgetett velük. Talán hárman vagy négyen lehettek. Rájukszólt, hogy kicsit halkabban, még alszik a hölgy. A srácok engedelmesen suttogtak tovább. Jópár percig társalogtak. Bár alig értették Hans rossz spanyolját, érzékelhetően szívélyesen próbálták megérteni mit akar. Egy vegyesboltot keresett. Hans ekkor kiszállt a kocsiból és úgy traccsolt tovább egyikükkel. Halkan beszélgettek, majd hirtelen szuszogást éreztem jobb vállamon. Hamarosan egy tenyér érintett meg a hasamon. Nagyon finoman cirógatott, majd egyre feljebb csúszott, jobb mellemhez. Hans csak beszélt és beszélt a távolban... Egész mellemet körbefogta egy tenyér és előkerült mégegy kéz, ami combom belső oldalát simizte. Írtó izgalmas volt így "vakon", hogy sorra érték az embert a meglepetések. Ha nyitva a szem, az ember tudja, mi következik. Így viszont minden mozdulat olyan meglepetésszerű és titokzatos... Az első kéz áttért a bal mellemre, a másik pedig már nedvesedő *****mat kényeztette: a szeméremdombot, majd ajkaimat. Csiklómhoz ért. Önkénytelenül is megrándultam egy kicsit, halk nyögés hagyta el számat, de feküdtem tovább elpalástolva, szótlanul, mintha félálomban lennék. Mocorgást hallottam az ablaknál. Becsusszant egy ujj finoman lukamba és rögtön utána egy száj bekapta jobb mellem. Nagyon finoman, érzékien nyalogatta mellem, miközben ujja ki-be mászkált nedves *****mban. Súgdolóztást hallottam. De hát éppen csókolgatja mellem! Tehát ketten vannak! Mellbimbóim erre még merevebbek lettek, s a srác rendesen benyálazta immár mindkét mellem. Hans hangja közeledett és kinyílt az ajtó. A nyelv és a kezek hirtelen eltűntek. Hans beszállt, megköszönte a srácoknak a segítséget és továbbhajtottunk.
Lehúztam arcomról a ruhadarabot, s láttam, melleim valóban csupa nyál és *****m duzzadt és tocsog a lében. Borostás, három napja volt utoljára nyírva. Ráförmedtem Hansra: "Azért várhattál volna még pár percig!" "Ne izgulj kedvesem, a nap épp csak elkezdődött." "És egyébként milyenek voltak a srácok?" - kérdeztem. "Olyan 13-14 körüliek" - mondta kurtán. Tágra nyílt szemekkel bámulták testem. Amíg ő kettejükkel beszélgetett, két másik fogdosott az ablakon keresztül. Tehát jól éreztem.
Megérkeztünk az utcácska végibe, egy bolthoz. Ezt kereste Hans. "Beugrok reggeliért." Kiszállt, én meg felvettem a napszemüvegem és széttárt lábakkal sütkéreztem a felkelő és egyre melegebb napon. Jólesett a meleg napsugár *****mon és az ablakon befújó szellő felszárította mellemen a kölyök nyálát. Nemsokára lépteket hallottam a kocsi mellől. Tudtam, a napszemüvegen nem látszik át szemem, így nem csuktam le. Hiába, kíváncsi természet vagyok. Egy fiatal, olyan húszas fiatalember volt, komótosan lépkedett és szívta szivarját. Mikor az ablakhoz ért, kíváncsian benézett. Gondolom nem sűrűn lát errefelé lakókocsit, nem az a tipikus túristahelyszín ez a városka. Megdöbbenve nézett rám, de csupán néhány másodpercig, mert hamar mosolyra nyílt a szája. Érdeklődve nézegette csupasz testem, közben élvezettel szívta szivarját és nyalogatta száját. Megint léptek. A barátnője vagy felesége lehetett, ő is benézett, gondolom kíváncsi volt, mit bámul ennyire szíve választottja. Kezét szájához kapta meglepetésében és suttogva lökdöste a srácot tovább, aki láthatóan nem akart továbbállni. Azt hitték, valóban alszom. Bementek ők is a boltba. Hosszú percek következtek, aztán megindultak az emberek. Néhány idősebb be sem nézett, egyből a boltba csoszogott. Aztán jött egy öt fős társaság, négy fiú és egy lány, ők észrevettek, abbahagyták a beszélgetést és halkan az ablakhoz osontak. Mind az öten benéztek, mosolyogva, suttogva, csillogó szemekkel. Az egyik srác benyúlt és *****mra mutatott. A lány, aki szintén lrdeklődve nézegetett, helyeslően bólogatott és valamit odasúgott a fiúknak. Még beszélgettek egy darabig testemről, mikor Hans kilépett a boltból és elindult vissza a kocsihoz. A fiúk kikapták fejüket az ablakból és a bolt irányába tartottak, a lány viszont hozzámhajolt, adott egy puszit a mellbimbómra és fülembe súgta: "Courageous (Bátor vagy!" Kezemmel feltoltam napszemüvegem és egymásra mosolyogtunk. "You beautiful (Gyönyörű vagy.)" "Thank you (Köszönöm.)" - válaszoltam. Még egy mosoly, Hans beszáll és továbbhajtunk. "Jól szórakoztál?" Elmeséltem neki mi történt, amíg a boltban volt. Élvezettel hallgatta.
Tankoltunk egyet és lementünk a tengerpartra, egy elhagyatottabb környékre. Kiraktuk a fűre az asztalt és két széket, és amíg Hans elkészítette a reggelit, én úsztam egyet a tengerben. Kicsit fáztam a víz miatt, ezért felhúztam egy topot. Megreggeliztünk. Épp hogy befejeztük, egy autó közeledett. Megállt és kiszállt belőle a lány és egy férfi. Egyenesen felénk tartottak. Felálltunk a székből, hogy üdvözöljük őket. Rajtam a fekete topon kívül más nem volt, még szandált se vettem, s ezt a fickó meglepődve és örömmel konstatálta. A lány Felicia volt, akivel az imént találkoztunk, a másik pedig férje, Pedro. Látják, hogy túristák vagyunk, és azért jöttek, hátha segítségre szorulunk. Hans kihozott még két széket és leültettük őket. Elkezdtünk beszélgetni. Pedro kicsit jobban beszélt már angolul, így könnyebb volt. Felálltam, kihoztam a kocsiból a kávéskészletet és csináltam négy adagot. Lassan kávézgattunk, Pedro tüzetesen elmesélte a környék történetét és a turisztikai látványosságokat. Én sokat mocorogtam és egyre inkább úgy helyezkedtem, hogy Pedro és Felicia gond nélkül bámulhassa lábamközét. Pedro vörös fejjel, zavartan beszélt, közben sűrűn *****mra pillantva, Felicia viszont teljesen nyugodtan, barátságosan mosolyogva beszélgetett velem, s sokkal több időt töltött tüzes tekintete lukamon, mint bárhol másutt. Pedro máég mindig feszéjezve érezte magát. Felhúztam hát mindkét lábam a székre és szélesretártam combjaim. Jólesett kis lelkemnek, hogy ennyi év kihagyás és egy gyerek után is még vonzónak találják testemet - bár meg kell hagyni, a szülés semmiben sem változtatott testemen, pontosan ugyanúgy néztem ki, mint szülés előtt, s ez is bíztatást adott, hogy talán Isten is úgy akarja, hogy szép és kívánatos maradjak és mutogassam még testemet és szerezzek szép pillanatokat másoknak. Ezen a spanyol körúton még fokozottabban eluralkodott rajtam a kéj, és féktelen vágyat éreztem, hogy mindenkinek megmutassam lucskos *****mat, akivel csak találkozom. Rámosolyogtam Pedróra, lenyeltem kávém utolsó cseppjét, a kávéskanalat pedig lassan feldugtam magamnak. Nevetgéltünk mindannyian pár sort, majd beszélgettünk tovább. Nagyon izgi volt ott egy fekete topban, széttárt lábakkal és *****mból kiálló kávéskanállal cseverészni. Így beszélgettünk még talán vagy negyedórát, ekkor Hans felállt és kihozta a kártyapaklit. Hans kártyatrükkökel szórakoztatott minket, Pedro pedig megtanított minket egy új játékra. Talán egy órát kártyáztunk, közben Felicia odaült mellém és néha csókolóztunk egyet. Néha megpöccintettem a kanalat jókedvemben.
Egy fiatal fiú közeledett felénk félszegen. Hans németül odasúgta nekem, ő az, akivel beszélt, miközben a társai kényeztettek az ablakon keresztül. Helyes srác volt, 13-nak nézett ki, kiköpött spanyol gyerek. "Most szeretné bepótolni, amiről lemaradt" - súgta Hans. Kissé bátortalanul kérdezte Hanstó, sikerül-e megtalálnunk a boltot. "Persze fiam, hála a segítségednek." A srác csak állt és lopva a *****mból kiálló kanálra pillantott. "Gyere, hozz a kocsiból egy széket és ülj le közénk!" - szólt rá Hans. Nem is kellett neki több, pár pillanat múlva már mellettem ült és nagyon bután vigyorgott ránk. Elkezdtem beszélgetni vele, Felicia fordított, a férfiak meg megbeszélték saját dolgaikat. Egyszercsak Hans felállt és eltűnt a kocsiban. Hamarosan megjelent a videokamerával és borotvakészletemmel, amit átnyújta így szólt hozzám: "Szívem, már itt az ideje." Mosolyogva átvettem tőle és megkérdeztem a kölyöktől: "Neked még alig van bajszod. Nem tudsz borotválni, ugye?" "De, de!" - lelkesedett a srác - "Én már tudok!" "Biztos vagy benne?" - kérdezte Felicia. "Persze, a bátyáimnál láttam, hogyan kell." Feliciával összemosolyogtunk, a készletet átnyújtottam a buzgó kölöknek és *****mból kihúztam a kanalat. Felicia gyorsan lenyalta. Hans ekkor már filmezett. A srác letérdelt elém és szépen, óvatosan, lassan megborotvált. Láthatóan kimondhatatlanul élvezte, mint ahogy mindannyian. Mikor kész lett, Feliciával gyorsan lenyomtunk egy nyelves csókot, megsimogattam a kölök fejét. "Nyugodtan puszild meg!" - bíztattam a srácot, aki pár félénk puiszit nyomott frissen borotvált húsomra. "Köszönöm, ügyes vagy. Most mehetsz." Kicsit unszolni kellett, de szót fogadott. Kezeimmel szétnyitottam ajkaimat és megkérdeztem Pedrót milyen lett? "Gyönyörű. Igazán hívogató." Hans és Felicia is helyeselt. Ezzel megnyugodtam. Megkérdezték, nincs-e kedvünk meglátogatni őket, itt laknak a közelben. Beleegyeztünk. Bepakoltunk mindent az autóba és elindultunk.
Egy földúton sétáltunk, a parttól befelé. Szétszórtan volt egy-két ház az út egyik oldalán, kb. 100 méterenként egy-egy kisebb viskó. Nem nyaraló, mert annál szegényebb környék volt ez. Lassan sétálgattunk és társalogtunk. Mosolyogtak csupasz *****mon, Hans pedig filmezett. Az egyik viskóból egy öregember könyökölt ki és vadul integetett nekünk. Nemsokkal arrébb az úton egy kisebb csoportot láttam., motort szerelt pár fiatal srác. A nap már nagyon tűzött és a fekete topban írtó melegem lett. Lehúztam hát magamról, odasétáltam az integető öregemberhez és átnyújtottam neki. "Souvenir" - mondtam neki. Örült neki az öreg, megpuszilt és kemény melleimet dícsérte. Elköszöntem tőle és folytattuk utunkat a motorszerelő srácok felé.
Mezítláb kissé fájdalmas volt járkálni, mert sok appró kaviccsal volt tele az út, ezért is sétáltunk lassan. Jólesett így anyaszült meztelenül járkálni. A skacok már messziről észrevették mi folyik és abbahagyták a szerelést, s csak minket figyeltek. Hat srác volt, 16-30 közöttiek, köztük egy néger. Elismerően fütyültek, mikor odaértünk. Váltottunk pár szót és ragaszkodtak hozzá, hogy felüljek a motorra. Felültem hát. Megkínáltak minket sörrel, ami igen jól esett a nagy melegben. Hátracsúsztam az ülésen, hogy nedves *****mat jól láthassák és lassan kortyolgattam a sört. A kéj újra elöntött és heves szívverések közepette, különböző pózokban mutogattam széttárt, ujjakkal széthúzott, csöpögő pinámat. Jó tíz percet tölthettünk így el, aztán odébbálltunk. Majd szétrobbantam a vágytól. Megérkeztünk Pedróékhoz. Szintén egy kis viskó, de igényesen berendezve. Volt egy belső udvaruk, oda kiültünk. Felicia hozott jeges gyümölcslevet és sangriát, azokat kortyolgattuk és csevegtünk tovább. Feliciával smároltunk egyet, majd letérdelt elém és nyalni kezdett. Kényelmesen elhelyezkedtem és simogattam fejét. Lassan, érzékien szopogatta *****mat. Percek múlva felállt Pedro, lehúzta nadrágját és hátulról behatolt Feliciába. Vad dugás következett, közben Felicia ütemesen nyalt. Nemsokára Felicia felállt, rámutatott Pedróra és megkérdezte: "My husband. He can fuck you? (A férjem. *******hat téged?)" Kérdően nézet rám és Hansra. Hans pedig rám. "Persze" - feleltem. Pedro mosolygott és már döfködött is. Sokáig, talán egy fél órán át dugtunk, hol lassan, hol gyorsan, a pozíciókat sűrűn váltogatva. Közben Felicia készítette az ebédet, zöldséget pucolt mellettünk, Hans meg filmezett. És ekkor megérkezett Pedro egyik haverja, a motorosok közül az egyik srác. Leült Hans mellé és onnan nézte a műsort. Pár perc múlva Pedro hangos nyögésekkel arcomra élvezett. Elment zuhanyozni. A haverja szó nélkül felpattant, előkapta farkát és már bennem is volt, még mielőtt felocsúdtam volna és tudtam volna mi történik. Mire Pedro visszaért, ő már kétszer belémlőtt és vígan csevegett Feliciával. Jómagam csak ültem a székben kimerülten, széttárt lábammal, *****mból meg lassan csordogált a sperma a földre. Tán egy órát beszélgettünk még így, míg az ebéd elkészült. A haver elbúcsúzott tőlünk, én meg elmentem zuhanyozni evés előtt. Ebéd után sziesztáztunk egyet, majd Felicia hozott desszertnek fagylaltot. Míg ettük a desszertet, férje újból nekiállt és lassan kúrogatott. Csak ültem Felicia mellett, eszegettük a fagyit, közben férje nyugodtan, lassan, komótosan tologatta farkát punimba. Együtt nézegettük izgatottan, ahogy a kemény húsdarab ki-be mozog bennem. A hosszú menet után belémélvezett Pedro. Hívtak, hogy maradjunk még éjszakára, de Hans már menni akart tovább, az éjszakát már Granadában akarta tölteni, így hát érzékeny búcsút vettünk. Gondolkodtam, zuhanyozzak-e megint, de inkább úgy döntöttem, nem, érezni akartam még a meleg spermát lukamban hazafelé menet, meg amúgy is olyan izgi, ahogy séta közben csurog ki belőlem.
Visszasétáltunk hát Hansszal a lakókocsihoz. Hűvös volt már így meztelenül, ezért sietőre vettük. Két párral találkoztunk útközben. Mikor a vén öregemberhez értünk, láttam kint lóg megint az ablakban. Integettem neki, ő meg, látva hogy libabőrös a mellem, behívott minket egy forró kávéra. "Pár percre beugorhatunk" - szóltam Hansnak, aki nem fogadta kitörő lelkesedéssel ötletemet. Leültünk egy asztal köré és lassan iszogattuk a jóleső, erős feketét. Kommunikálni nem tudtunk, szinte semmit nem értettünk abból, amit mondott, ő meg más nyelven nem beszélt. Folyamatosan motyogott valamit azonban, úgy tűnt, mintha én lennék a beszédtéma, meg a fekete top, amit ajándékoztam neki és most s kezében szorongatott. Közelebb ültem hozzá, karomat és hátamat simogatta és nézegette *****mat és melleimet. Kedves öregember volt egyébként. Hans már menni akart, de ragaszkodtam hozzá, hogy kedveskedek még valamivel a vén rókának, hisz úgysem találkozunk már vele az életben, legalább használjuk ki az alkalmat és szerezzünk neki egy kis örömet. Hadd legyen egy jó napja szegénynek. Felálltam és kimentem a konyhába. Találtam egy kígyóuborkát, azzal visszatértem a szobába, felfeküdtem az aszalra, pontosan az öreg elé és maximálisan széttártam lábaimat. Pinám az orra alá dugtam, tán 20 centire sem volt tőle, és elkezdtem játszadozni magammal. Részletesen megmutattam neki *****mat, kifeszítettem lukamat, hadd nézzen bele, felállítottam peckemet és szüntelenül kenegettem levemet nagyajkaimra. Ó mennyire imádom ezt az egészet! Meghalok a gyönyörtől, amikor csöpögő pinámat bámulják! Elkezdtem ujjazni magam, egyre hevesebben, aztán jött az uborka. Mélyen feltoltam magamban. Rövid húzogatások után, eszeveszetten döfködtem magamba az irdatlan zöldséget és önfeledtem sikongattam. Hatalmasat élveztem. Mikor kész lettem, szóltam az öregnek, húzza ki belőlem az uborkát. Az örömtől megszeppenve engedelmeskedett, hangosan cuppanva megszabadultam tőle. Megfogtam az öreg fejét és szárazra nyalattam magam. Lassan, hogy *****m minden négyzetmilliméterét megkóstolhassa, kívül-belül, többször is átnyalattam magam az öreggel. Hihetetlenül hálás volt. Elbúcsúztunk és visszaültünk a kocsiba.
Hansnak tetszett a show, úgyhogy végülis nem bánta meg, hogy tovább maradtunk. A nap már lement, marha sötét volt, de mégis elindultunk Granada irányába. Nagyon kifáradtam ezen a napon és azonnal álomba borultam. A nap statisztikája: egy toppal szegényebb, de számtalan feledhetetlen élménnyel gazdagabb lettem. Megérte.
A spanyol körutazásunk keretében, a két hét alatt kb. 40 emberrel, férfival és nővel egyaránt szeretkeztem. A fertőzésveszély igencsak fennállt, ezért Granadában és Madridban is megvizsgáltattam magam. Semmit nem kaptam el. Madridban a fiatal, sármos nőgyógyász mosolygott, mikor meglátta frissen borotvált, lucskos *****mat. Visszamosolyogtam rá és bátran, nyíltan, érdeklődve bámultam, ahogy matat bennem. Vette a lapot és hosszasan izgatott, de megujjazni nem mert.
A visszafelé vezető úton, Perpignan környékén felvettünk két stoppos lányt és egy fiút. Párizsba tartottak, cseh túristák voltak, azt hiszem Prágából. Hans megállt az út szélén, én kiszálltam a kocsiból, majd meztelenül üdvözöltem és hátravezettem őket az ajtóhoz. Beléptünk és megmutattam a szerény lakot. A kocsi elindult, így hát én ottmaradtam velük, hátul a lakrészen. Beszélgettünk, a srác folyamatosan dícsérte szép testemet, barátnője viszont láthatóan féltékeny volt. Megkínáltam őket whiskeyvel. Egy óra múlva már mindannyian meztelenek voltunk és hevesen basztunk. A hosszú út alatt részletekbe menően megismertük egymás testét. Végül megérkeztünk Párizsba, s elváltunk. Én aznap még Hansnál aludtam, másnap reggel mentem haza. Ez volt utolsó nagy élményem Hansszal. Legközelebb csak egy hónap múlva találkoztunk. Nagyon beteg volt. Csak ekkor mesélte, már nyolc éve rákos. Két hónap múlva elment ő is. A temetésen kb. húszan voltunk, senkit sem ismertem. Egy héttel később megkeresett az ügyvédje és közölte: mivel Hansnak nincs közvetlen hozzátartozója, csupán néhány távoli rokona, akikkel amúgyis rossz kapcsolatot ápolt, így végrendeletében részvényeit, lakásait és bankszámláit rám örökíti. Döbbenettel ért a hír és közöltem is jogi képviselőjével, nekem nincs szükségem a vagyonra, nem a pénzéjért szerettem Hanst, hagyja inkább a rokonokra, a végakarat kötelező érvényű volt. "Vegyem úgy, mint Hans szeretetének kifejeződését" - mondta. "Ahogy nekem elmesélte - folytatta - Ön Hans életének utolsó éveit felejthetetlenné varázsolta, és sikerült feledtetnie, mennyire beteg." Az egyik bank páncélszekrényében megtaláltam a videkazettákat és fényképeket, melyeket rólam készített. Otthon sírva néztem vissza őket. Jó volt újra látni a mosolyt és derűt a kedves öregember arcán.
Hans temetése után jó pár hónapig megint csak Luckel éltem szexuális életet. Ekkor történt ugyanis, hogy az egyik diplomata, akit elit partijaimból jól ismerek, egyik reggel felhívott, hogy azonnal találkozni akar velem, bárhol is vagyok, odasiet. Hűha... ennyire kanos? - kérdeztem magamtól. A gondolatra már kezdtem is nedvesedni. Éppen vidéken voltunk családostul, Luc egyik rokonánál, a festői szépségű Metzben. Roger - a diplomata barátom - délre már meg is érkezett. Bár kocsival jött, a pályaudvaron találkoztunk, nem akartam a családom belekeverni.
Leültünk egy kávézóban. Bugyi persze most sem volt rajtam, a miniszoknyám alól kellemesen besüvített a szellő kopasz *****mra, melyet indulás előtt borotváltam le. Újra a régi, feledhetetlen érzés! Érdeklődve hallgattam Rogert, hogy mi is az a halaszthatatlan és sürgős dolog. Szorult a hurok a nyaka körül valami politikai okból kifolyólag - nem követtem a politikai eseményeket, így nem is nagyon értettem a körülményeket - és eszébe jutott egy ötlet: az ellenzékiek körében van egy prominens alak, akit meg lehetne zsarolni, és arra gondolt, csináltatna vele pár fotót, amint velem szeretkezik. A gond csak az, ő nem jár swinger klubokba és hűséges férj. Roger könyörgött találjak ki valamit, de nekem nem tetszett, felálltam és otthagytam. Szívesen lefekszem idegenekkel, ha éppen olyanom van, de nem megrendelésre és pláne nem akkor, ha az a címlapokra kerül. Ha felizgulok és punim csöpögni kezd, széttárom magam s jöhet bárki, de a publicitásra nincs szükségem.
Mikor visszaérkeztünk Párizsba, egy nagyon régi, még gyerekkori barátnőm telefonált. Sűrűn tartottuk a kapcsolatot, így tehát nem volt benne semmi szokatlan. Ő volt a nagyon kevesek egyike, aki tudott dolgaimról és akinek még első kalandjaimat részletesen elmeséltem. Teljesen el volt keseredve, már az öngyilkosságon gondolkodott. Sok éve nem volt már férfival. A teste jó volt, de arca csúnya, s hiába volt egy angyali teremtés, a férfiaknak nem kellett. Leszbikus hajlamai nem voltak, így saját neme felől sem kaphatott kielégülést.
Ekkor pattant ki agyamból az ötlet: segítek Rogernek! Azon nyomban fel is hívtam és elmeséltem neki tervemet. Bár a zsarolás maga továbbra sem tetszett, a gondolat, hogy ezzel segíthetek legjobb barátnőmőn, Juliette-en, s hogy nem én leszek a zsaroló, megnyugtatott.
Pár nap múlva volt egy VIP parti, ahol sok ellenzéki politikus és médiasztár gyűlt össze. Roger szerzett nekem egy meghívót. Magamra vettem legelegánsabb ruhámat és kezdő újságírónak adtam ki magam. A ruha nem volt kihívó: fekete, térdig érő estélyi, hátul mélyen kivágott, nem átlátszó. Elől voltak gombjai, amik gondosan be voltak gombolva kivételesen :) A ruha alatt teljesen csupasz voltam. A parti már javában folyt, mikor a célszemély Daniel közelébe tudtam férkőzni. Ötvenes, felül kopaszodó, kövér ember volt, kissé visszahúzódó, de befolyásos. Nem elsővonalbeli politikus, inkább háttérszereplő. Hagytam, hogy ő szólítson meg. A feleségével volt, aki épp lelépett egy nővel a terem másik végébe, így egyedül maradt. Vörösbort kortyolgattam, miközben általános, közhelyes kérdéseket tettem fel. Hirtelen, teljes meglepetésemre, egy tévés műsorvezető ismerősöm ugrott oda hozzánk, egy helyes huszonéves srác, aki többször megfordult álarcos orgiáimon. Sármos, kisfarkú, szexmániákus. Elnézést kértem beszélgetőtársamtól, s egy pillanatra félrevonultam vele. Fülembe súgta, örül, hogy itt lát, *****unk egyet a mosdóban. Jópárszor dugtunk már, igaz, nem volt jó szerető, de most nagyon nem örültem neki. Megígértem neki, ha az est folyamán úgy tesz, mintha nem ismerne, holnap halálra kefélhet. Ajánlatom széles vigyorral elfogadta. Visszatértem Rogerhez.
Úgy tíz perc elteltével már elkülönülve, az egyik sarokban dumcsiztunk. Szemmel láthatóan tetszett neki, hogy valaki foglalkozik vele is, a többi sajtómunkatárs csak a nagy fejesekre hajtott. Meleg volt a teremben és a bor is rásegített. Mindketten becsiccsentettünk, de én még rá is játszottam, szóltam, menyjünk ki a balkonra, nagyon melegem van. Ahogy kiértünk, kigomboltam pár gombot, miközben mosolyogva arcába súgtam: "Ezt a hőséget nem lehet elviselni!" hasamig kigomboltam őket, de a ruha szabása miatt ez nem volt feltűnő, csak mikor mégegy pohár vörösbor után leültünk két székre a balkonon. Addigra már Daniel csupasz hátamat simogatta. Ülés közben a ruha szétnyílt és köldökömig minden láthatóvá vált. Mások is voltak a balkonon, de a sötétben nem nagyon vettek minket észre. Megjátszottam, hogy már nagyon részeg vagyok. Daniel hátamat simogatta teljes hosszában, közben csupasz melleimet nézegette. Formás melleim és égnekeredő bimbóim engem is felizgattak még jobban, bizony szép látvány voltam :) Hosszú perceken keresztül üldögéltünk így, én lehunytam szemem (közben persze kikandikáltam), s ő habzsolta szemeivel a nem mindennapi látványt. Egy szinttel feljebb volt egy szoba, ahova fel kellett vezetnem: videokamera és fényképezőgép várt ott minket. A balkonnal szemben egy fasor állt, s tudtam, Roger oda is rakatott egy fotóst. Vakuznia persze nem lehetett, s elég sötét volt már, ezért meg kellett várni, hogy a társaság elvonuljon a balkonról, hogy a kiszűrődő fényben le tudjon minket fotózni. Így is lett. Kicsit odébbültünk, ahol volt már elég fény. Pár pillanatig tartott csak az egész, míg Daniel és én egymás mellett álltunk, épp átkarolja derekam, s mit ad Isten, mindkét mellem büszkén, szabadon, csupaszon bukkan elő a szétnyitott estélyi alól.
Felkeltünk, s felsiettünk az emeletre a táskámért. Beléptünk a szobába, felkapcsoltam a villanyt, majd tántorogva elindultam az ágy felé a táskámért. Mikor az ágyhoz értem, egy mozdulattal ledobtam magamról a ruhát, s anyaszült meztelenül hasra feküdtem az ágyon. Daniel odatámolygott hozzám, s szólt, öltözzek fel. Nem reagáltam, így elkezdett rángatni, majd simogatni. A hátamat, fenekemet, majd megfordultam, s mellemet, szeméremdombomat kényeztette. Ennyi már biztos elég volt - gondoltam - fotók már valószínüleg készültek, tehát elvégeztem a munkám, de ezen a ponton felébredt a libidóm és pár pillanat alatt nagyon nedves lettem, ami persze Daniel figyelmét sem kerülte el, s tágra nyílt szemmel kenegette szét a *****mból kifolyó levet szeméremdombomon. Halkan nyögdécselni kezdtem a kéjtől. És ekkor felkapta a ruhám a padlóról, rámdobta, rámförmedt, hogy öltözzek fel és kiviharzott a szobából. Felöltöztem, majd lementem a vendégekhez, s elvegyültem köztük.
Úgy fél órát tartott még a buli, mikor a társaság kezdett feloszlani. Ekkor hirtelen újból megjelent a műsorvezető srác ismerősöm, s felajánlotta hazavisz taxival, most érkezett meg éppen, mehetünk is. Beültünk hátra, elindultunk, s két perc sem telt el, kigombolta ruhám és rávetette magát melleimre. Kényelmesen elfeküdtem az ülésen és átadtam magam az élvezetnek. Majd' egy óra volt, mire hazaértem, kebleim rendesen megdolgozva, vagy százszor alaposan végigcsókolva, bimbóim sajogtak a nagy igénybevételtől. *****mhoz nem nyúlt, de tudta, másnap úgyis folytatjuk.
Másnap Roger felhívott és beültünk egy kávéra. Elhozta a képeket. Tíz fotót hozott, némelyik meglepően jól sikerült. A videóanyag is jó lett, kompromittáló. Egyezségünk úgy szólt, ha meg kell jelentetni őket, arcomat kiretusálják, de Roger igyekezett megnyugtatni, arra nem kerülhet sor, odáig nem megy el az ügy. A kávézóból egyenest műsorvezető ismerősömhöz siettem, s bizony nem szabadultam hamar. Majdnem hat órán keresztül dugtunk, hol a nappaliban, hol a konyhában, hol a jacuzziban, különféle játékszerek is előkerültek, s mi tagadás, ugyan kényszerből mentem bele a játékba, igazán jól éreztem magam én is. Bár kicsi volt a szerszáma, nagyon sokáig bírta.
Következő nap Roger újra felhívott, s közölte: Daniel elhitte, hogy paparazzi fotók, s nem megrendezett dolog volt, valamint elintézte, hagyjanak fel Roger lejáratásával. Viszonzásképp megállapodásunknak megfelelően Roger befizetett Juliette-et és engem egy mexikói körútra.
Este érkeztzünk Mexikóvárosba. Az utazás nagyon kifárasztott minket, így rögtön le is feküdtünk aludni a kétágyas szobában. Másnap korán keltünk, s reggeli után - amit nem hoztak fel a szobába, hanem le kellett menni az étkezőbe - Juliette-el elindultunk bejárni a roppant fővárost. A város nyüzsgő főtere, a Zocalo és a katedrális lenyűgözött minket. Vettünk pár nyári, lenge göncöt Juliette számára, mert amiket ő hozott... hát azokban bizony hódítani nem lehetett! Ebédre beültünk egy drága étterembe, s egészen addig jártuk a várost. Hullafáradtan érkeztünk vissza a hotelbe. Elhatároztuk, másnap megnézzük az aztékok csodavárosát, Teotihuacát.
Turistabusz vitt minket a szállodától a romvárosig. Én miniszoknyát húztam és ujjatlan fehér blúzt, melyet alul összecsomóztam, így köldököm kikandikált. Barátnőmre feladtam az előző nap vásárolt lenge, világos, virágmintás ruhát. Elülgombolós, térdig érő, hátl mélyen kivágott. Amint felszálltunk, gyorsan kigomboltam gombjaimat, tehát blúzomat csupán a köldököm feletti csomó tartotta össze. A blúz nagyon bő volt, így mozgolódás közben könnyen félrecsusszant. Barátnőm elvörösödve figyelte, ahogy "előkészítem a terepet". A leghátsó üléseket foglaltuk el, a busz végénél, ott négy főnek volt hely egymás mellett, aztán a toalett következett. Juliette ült az ablak mellé, aztán én, majd két üres ülés. Úgy félig telt meg a busz, elindultunk. Fél órán keresztül semmi nem történt. Idegenvezetőnk szívélyesen üdvözölt minket és hosszasan mesélt az elmúlt időkről. A felszálláskor kezünkbe nyomott prospektust forgattuk és csevegtünk, mihelyst a történelemórának vége szakadt.
Egyszer csak egy huszonéves fiatal srác indult felénk, helyesebben szólva a toalett irányába. Könyökömmel meglöktem Juliette-et, figyeljen. Még messze volt, mikor rutinosan kissé szétnyitottam combjaim, s a miniszoknya alól láttam kibukkanni enyhén borostás nagyajkaimat. Mit sem sejtve beszélgettünk tovább. Odaért a WC-ajtóhoz, üdvözölt minket és belépett. Áthajoltam Juliette-hez és segítettem kigombolni neki pár gombot. Igazából nem sok minde látszott, de sejtetett.
Egy perc se telt belé, az ajtó kinyílt és a srác váratlanul mellénk ült. Bemutatkoztunk. Kiderült, 17 éves, norvég, Nicnek hívják, apja skót. Sötétbarna haja és kék szeme volt. Amerikai egyetemen készült továbbtanulni. Szerette az ókori történelmet, Egyiptom, Asszíria, Dél-Amerika múltja mindig is izgatta. Apja megfinanszírotzta ezt a kis terepszemlét még az egyetem előtt. Sármos volt, és nem is olyan kisfiús. Vicelődve montam neki, nem hiszem, hogy csak 17. "Nem hiszed? Megmutatom." Visszasietett csomagjaihoz. Kaptam az alkalmon és feljebbhúztam szoknyámat. Így már minden szögből szépen látszott borostás szeméremdombom és húsos ajkaim. Odasúgtam Juliette-nek: "Ő már a kezünkben van." Kicsit elpirulva mosolygott rám és *****mra. "Én ezt nem merem, meg amúgy is elutasít." "Ugyan már, ne viccelj! Legyen önbizalmad, légy határozott! Figyelj csak!" - feleltem. Pár pillanat múlva visszatért Nic, hozta minden cuccát. Elővette útlevelét: valóban 17! A fénykép kevésbé sikerült jól, élőben helyesebb volt. Hátitáskájából kikapott három doboz sört, s koccintottunk. Tovább csevegtünk. Remekül elvoltunk, bár Juliette erősen törte az angolt. S mi van a punimmal? Már megijedtem, de aztán észrevettem, Nic figyelmét nem kerültem el. Dekoltázsomat is lopva, de sűrűn nézegette, de oly ügyesen, hogy gyakorlott jómagam is alig vette észre. Már kezdtünk becsiccsenteni, s Nic mereven nézte a nyakamban csünggő medált. Tegnap vettem vásárlás közben. Közelebb hajolt és jobb kezébe vette. Haja az orromban, éreztem enyhén verejtékes mellkasomon forró leheletét. "Ez Quetzacoatl, a tollaskígyó, az aztékok istene." Egy jó ideig emsélt nekünk erről az istenről, bár nem is nagyon figyeltünk oda, nemérdekelt minket. Ahogy fogta a medált, keze mellkasomon pihent. Láttam, szeme azonban nem a medált figyeli, hanem már jó ideje félig kilógó mellemet. Felálló bimbóm megfogta a blúzt, így az nem tudott továbbcsúszni, sajnálatomra, de legalább bimbóm jól látszott. A lényeg! Ezt sosem szabad elfelejteni, a mellen a bimbó a lényeg. S ekkor Nic, miközben visszaengedte a medált, óvatosan ujjával továbblökte blúzom. Hmmm, ügyes húzás - rá is mosolyogtam. Teljes jobb mellem szabaddá vált. Kemény barnára sült mellemen bátran meredezett a bimbó. Juliette-hez fordultam, s nevetgéltünk kicsit. Megérkeztünk.
A buszról leszállva összetereltek minket, s elindult a harminc fős csapat az idegenvezető mögött, rendezetten. Mi hárman a sor végén kullogtunk. Teotihuacán lenyűgöző. Úgy negyed órája csodálkozhattunk, mikor Nic váratlanul egy puszit nyomott arcomra. Csodálkozva néztem vissza rá. Ő csak mosolygott. Odanyúltam hozzá és kigomboltam ingét. Miközben az idegenvezető mesélt, én Nic szőrtelen, izmos mellkasát simogattam. Láthatóan jólesett neki. Jeanra emlékeztetett, s elő is jöttek szép emlékeim. A csapat továbbvonult, mi hárman viszont félrevonultunk, s a romok tövében megragadtam a Nic nadrágjában dudorodót. Egyik kezemmel dudorát simogattam, másikkal mellkasát. Már vágytam rá, hogy megízleljem farkát. Leguggoltam, lerántottam sliccét és bekaptam a merev falloszt. Intettem Nicnek, hogy itt van Juliette is. Magához húzta és melleit csöcsörészte. Pár perc szopogatás után Juliette táskájából előszedtem egy kondomot és felhúztam. Felültem az egyik ezeréves kőlépcsőre és Nic belémhatolt. Intettem Juliette-nek, üljön mellém. Nic hol egyik, hol másik *****ba nyomta tövig szép farkát. Sokáig, vagy tíz percen keresztül dugtunk. A tinifarok jól döfködött. Egy eltévedt kisebb csoport véletlenül megpillantott minket, de gyorsan odébb is álltak. Juliette elment és Nic is. Én nem, de nem voltam elkeseredve. Kihúztam a még mindig merev dákót Juliette-ből, lehúztam az elhasznált gumit és leszopogattam a maradékot Nic farkáról. Megigazítottuk ruháinkat és elindultunk a csoport nyomában. Észre sem vették, hogy eltűntünk. Miután bejártuk a terepet, visszaültünk a buszba, ez alkalommal Nic került az ablak mellé. Elindultunk. Nic kigombolta ingét, lehúzta nadrágját és Juliette még sokáig szopogatta a helyes tinisrácot.
Két nap múlva már Cancúnban voltunk. Az óceán partján rengeteg turista járt-kelt, állítólag itt mindig sokan vannak. A víz gyönyörű volt, meg is mártóztunk párszor benne. Nic is velünk jött. Én meztelenül, Juliette topless, Nic fürdőnadrágban lubickolt. Kifeküdtünk a tűző napra szárítkozni. Kisvártatva két srác jelent meg mellettünk. Nic feküdt közöttünk, én éppen félig ültem, bal kezem Nic fejénél, jobb lábam felhúzva, *****m szétnyílva, hogy Nic és mások gondtalanul csodálhassák. A nap épp rásütött, s szépen csillogott a lassan felszáradó víztől. A srácok persze kapásból észrevették, s neki is kezdtek ismerkedni. Mikor kiderült, Nic nem a barátom, bátrabbak lettek. Megkínáltak szendvicsekkel, mivel nagyon éhesek voltunk, elfogadtuk, ittunk rá valami vörösbort is. Kellemesen összemelegettünk így öten, jókat nevetgéltünk. Időnként forgolódtam, mert elzsibbadtam, de pinámra igyekeztem mindig a lehető legjobb rálátást biztosítani a srácoknak. Odasúgtam Juliette-nek húzza le a bikinialsót, mutassa meg ő is *****ját, hisz elvégre ezért jöttünk erre a Mexikói körútra. Engedelmeskedett. Juliette csak alul borotválta, szeméremdombján meghagyta szőkésbarna szőrzetét. A két kanadai srác már amúgy is régóta szemezgetett *****mmal, jó néven vették az újabbat is, bár Juliette-et eddig ignorálták, most ő is érdekes lett. Nic dákóját kezdtem a fürdőnadrágon keresztül simogatni, miközben beszélgettünk. A srácok figyelték, mi történik. Mikor éreztem, kezd ágasodni, előzúztam és bekaptam a merev húsdorongot. Szótlanul szoptam az ízletes tinidákót. Az egyik srác felbúzdúlt, befészkelte magát Nic mellé és előkapta sajátját. Először csak simogattam, majd bekaptam azt is. Felváltva szopogattam a két srácot, s kérdőn Juliette-re és a másik kanadaira néztem. Amaz rögtön lenyúlt a *****hoz és ujjazni kezdte, Juliette pedig lehúzta a nadrágot és tövig letolta torkán az erest. Így szexeltünk a tengerparton, mellettünk pár meghökkent ember. Mindhárom srác elélvezett, én arcomra kaptam kettőt, Juliette melleire. Mikor mindenki lelankadt, két kanadai összeszedte magát és tovébbállt. Őket nem láttuk többé.
Úsztunk még egyet és visszamentünk a közeli szállodába. Megebédeltünk a hotel éttermében, ahol összeismerkedtünk egy idősebb házaspárral. Lengyel zsidó üzletember volt és orosz felesége. Hatvanasak lehettek, kedvesek, s pocsékul beszéltek angolul, más nyelven mégúgy se. Meghívtak minket egy italra.
Ebéd után Juliette-tel mászkáltunk egyet a városban, s megbeszéltük az eddig történteket. Igaz, nem volt egy bárkivel lefekvő típus, amilyen én voltam általában, jót tettek kis lelkének az elmúlt napok történései, az egyértelmű fizikai élvezet mellett. Mély letargiájából sikeresen kirántottam, már csak az volt a feladat, hogy ez a körút mély nyomot hagyjon emlékezetében, nehogy pár nap múlva visszasüllyedjen a depresszióba. A szállóba visszatérvén összefutottunk az idős házaspárral a folyosón. Boldogan üdvözölt minket, majd félrehúzott, s hosszú magyarázkodás után, félszegen megkérdezte, nem szexelnék-e vele? Felesége már öreg hozzá, de beleegyezett, hogy férje keressen nőt, s jól megfizetné szolgáltatásomat. "Nem" - vágtam rá azonnal - "nem vagyok pénzért megvásárolható." Sopánkodott egyet, majd elbúcsúzott. A hangsúly a "pénzért" szón volt, hiszen ingyen, vagy egy kellemes borozgatás mellett szívesen kefélek öregekkel, ha ezzel felvidítom őket, emlékezetessé tehetem egy napjukat. A szobába betérve elpakoltuk az akkor vásárolt csecsebecséinket, majd lefeküdtünk pihenni. Estefelé arra ébredtünk, hogy Nic megérkezik. Részeg volt és büdös, gyorsan el is küldtük zuhanyozni. Késő este kezdődött egy hajnalig tartó tengerparti buli, arra gyűjtöttünk erőt.
Voltunk vagy százan, modern disco zene szólt, és döbbenetünkre az idős házaspárt is ott tudtuk. Nic még mindig részeg volt, leültettük hát az öregek mellé egy fonott székbe, mi pedig elmentünk rázni egyet. Jól kitáncoltuk magunkat az est folyamán, kifulladva tértünk vissza Nichez. Az öreg el volt szontyolódva, gondolom kiéhezett már egy nőre és most meg csak nézheti őket.
Vettem pár koktélt négyünknek és felvetettem, feküdjünk ki a partra. Nicet Juliette karonfogva vezette mögöttünk. Lehevertünk és lassan kortyolgattuk a koktélokat. Beszélgettünk. Egyszercsak felálltam és letoltam magamról a ruhám, majd úgy meztelenül visszafeküdtem az öreg mellé. Az idős házaspár meglepődött rendesen, az öreg mosolyogva fogta meg csupasz mellem. Juliette is ledobta ruháját és levektőztette Nicet. Az öreg lengyel melleimet csókolgatta, Juliette pedig szopni kezdte Nic löttyedt farkát. A kis előjáték után ráültem a fejére és hagytam, had nyalogassa lucskos *****mat. Juliette ekkor már osztozni volt kénytelen Nic dákóján, mert az öreglány is megéhezett. Együtt szopták Nicet, aki lassan kezdett magához térni és ****a is állt már. Egy kiadós naylás után beleültem az öreg nehezen ágaskodó farkába és ütemesen lovagoltam, közben ő mellemimet simogatta és csókolgatta. Juliette szintúgy beleült Nicbe, az öreglány pedig nyalogatta az izmos felsőtestet. Már unni kezdtem a dolgot és átadtam helyem Juliette-nek, őt is had dugja meg az öreg, hisz ezért vagyunk itt vagy mi a frász, jómagam pedig megragadtam Nic merev farkát és benyomkodtam az öreglány szájába, aki persze élvezettel szopta a nála 50 évvel fiatalabb friss húst. Nic telespriccelte az öregasszony száját és arcát, én meg lanyaltam a maradékot. A lengyel már beleélvezett Juliette-be és most csöcseit falta. Rábuktam a löttyedt kukira és addig szoptam, míg megint ágasodni kezdett, majd kevéske ondóját Juliette arcára vertem.
Másnap arra ébredtünk, hogy kopognak. Felkeltem az ágyból és meztelenül ajtót nyitottam. Egy helyes, indiános kinézetű tizenéves srác állt ott hatalmas csokor rózsával a kezében. Feje alig látszott ki. Beengedtem. Mikor letette, akkor vette észre, hogy csupasz vagyok. Feje fülig vörös lett és bután vigyorgott. Barátságosan visszamosolyogtam rá. Megkérdezte spanyolul megérinthet-e? válaszként két kezét melleimre helyeztem és lassan masszíroztam magam. Ráérzett, s néhány pillanat múlva már magától folytatta, míg én elolvastam a virágcsokorba tűzött üzenetet. Az öregek voltak, 50 darab rózsa, mert 50 éve házasodtak össze, ezzel az utazással ünneplik évfordulójukat. Megköszönték nekünk a tegnap estét. Hmmm. Aranyosak. Rendesen felizgatott a kölyök, megragadtam egyik kezét és ujjait feltoltam lüktető pinámba. Hangosan cuppogott az ütemes kényeztetéstől. Nic és Juliette az ágyból figyeltek minket, s az ébredező farkat simogatta és a szőrös heréket. Leguggoltam a kissrác elé, letoltam gatyáját és bekaptam a fütyit. Kisvártatva megdagadt, nem is kicsire. Megkérdeztem hány éves? "Tizenhárom" - jött a válasz. Leültem egy székre, felhúztam lábaim és bevezettem a fiatal, de méretes dákót már nagyon nedves pinámba. Éppen kezdett szőrösödni a töve. Első dugása volt és nagyon béna, többször el kellett szorítani. Időnként kihúztam és csiklómat simogattam a remegő vesszővel, majd visszadugtam. Még pár lökés és élveztem, ahogy a forró sprema belémlövell. Kihúztam és szóltam neki menyjen oad Juliette-hez, aki örömest lenyalogatta a rajta maradt ondót. Megköszöntük neki a virágokat és elmentünk felváltva zuhanyozni.
Reggeli után úgy gondoltam, illendő megköszönni a gyönyörű csokrot és szóltam mókásan Nicnek, jöjjön, valaki le akarja szopni. Örömest csatlakozott, Juliette-nek elég volt egyelőre, kifáradt. Pár szobával arrébb lakott a házaspár ugyanazon az emeleten, így nem vesződtünk a ruhával, meztelenül sétáltunk át, Nic már álló farokkal. Ő még nem sejtette, kihez megyünk, de izgatottan várta. Kopogtunk.
Az asszony nyitott ajtót, s meglepetten vette észre a két anyaszült meztelen embert és a merev dákót, de hamar elmosolyodott és behívott minket. Nic még tegnap este megjegyezte, az öreglány jól szopik, mert kiveszi fogsorát. Gondoltam hát, nem lesz ellenére most sem! Az öreg épp akkor jött ki a zuhany alól, ő is meztelen volt. Jó reggelt kívántam neki, majd szó nélkül felhevertem az ágyra és széttártam combjaim. "Jöttem megköszönni a gyönyörű csokrot" - mosolyogtam rá, majd kezeimmel széttártam ajkaimat és megmutattam vöröslő lukamat. Odaguggolt elém és azonnal nyalni kezdett, Nic pedig leültette az asszonyt egy székbe és már baszta is az arcát. A nő nagyon élvezte Nic izmos, fiatal testét, össze-vissza simogatta, miközben ütemesen bólogatott. Az öreg lengyel nyelve azonban már nem forgott olyan jól, meg is untam hamar és inkább farkát vezettem magamba. Nic keményen, vadállatiasan lökdöste a ráncos, megviselt arcot, mi viszont lassan, komótosan dugtunk. Nic kétszer is telespriccelte az öreglányt, míg mi elvélveztünk. Megköszönték, mi meg leléptünk. Nic még mindig merev farkáról még csöpögött a sperma, ahogy a folyosón átballagtunk szobánkba. Amilyen szexéhesen ébredtem aznap reggel, olyannyira kielégületlen is maradtam, az öreg nem volt formában, *****m még nagyon éhes maradt, libidóm nagyon magasan volt. De legalább egy kedves idős házaspárt boldoggá tettünk. Kimentünk a strandra lubicolni, majd mikor hazaértünk, szóltam Juliette-nek, dugjon még egyszer utoljára Nickel, mert útjaink elválnak. Nic Uxmal, mi pedig Chichén Itza felé vettük az irányt.
A Yucatán-félsziget szavannáin keresztül vezetett útunk a nagyjából 200 km-re fekvő Chichén Itzához. Cancúnban béreltünk egy autót, hogy ne kelljen megint buszozni. Mikor a városon kívülre kerültünk, meztelenre vetkőztem. Juliette vezetett, én mellette ültem, hátradöntött üléssel, krajaimat fejem alatt összekulcsolva, combjaimat szélesre tárva. Az ablakot leengedtem, hadd süssön rám a nap. Juliette önfeledten vezetett, tegnapi lenge nyári ruhája végig kigombolva, egész teste kitárulkozva. Nem siettünk, ráérősen döcögtünk az úton egyre közelebb a régi maya városhoz. Elég meleg volt aznap, de az ablakon beáramló huzat remekül hűtötte testünket. Mexikóvárosban vett még Juliette egy kazettát valami idevalósi rockbandától, azt hallgattuk, mikor egy benzinkúthoz közeledtünk. Kevés volt már az üzemanyagunk, szóltam hát Juliette-nek, töltsük fel magunkat. Beálltunk a kút mellé és már jött is az öreg benzinkutas. Rövid, teljesen fehér haja volt, kövérkés, 60 év körüli, és széles mosollyal jó napot kívánt nekünk. Nagyon meglepődött, mikor a lehúzott ablakhoz ért. Legjobb spanyolomat összeszedve köszöntem, s megkértem töltsön fel minket. "Si, si, senorita" (Igen, igen, kisasszony) - válaszolta, de csak bámult csupasz melleimre és húsos *****mra, és nem mozdult. Csak mosolyogtam rá és néztem, ahogy végigcsodálja testem párszor. Egy légy szállt be az ablakon, valószínüleg a lábamnál heverő kólásdoboz csábította ide, és leszállt az ablakhoz közel eső, jobb mellemre. Hagytam, hogy lassan körbejárja mellem, aztán lefusson a köldökömig, majd megint fel, át a másik mellemre. Jólesett a csiklandozás. Együtt figyeltük az öreggel szótlanul. Szélesebbre húztam combjaim és nedves *****mra tereltem a figyelmet, most azt nézegettük együtt. Nagyon baszhatnékom volt. Juliette közben szép melleit felénk fordította és lélegzetvisszafojtva várta a férfi reakcióit. Halkan felkacagtam, Juliette-hez fordultam, egy puszit küldtem kebleire és elhessegettem a legyet magamról. A rövid közjáték után kérdőn fordultam a benzinkutashoz: "Kapunk benzint?" "Si, si, senorita" - válaszolta zavartan és már töltötte is belénk. Fizettünk és folytattuk utunk a romváros felé.
Juliette bosszúsan jegyezte meg, hogy őt szinte észre sem vette a fickó, s ez megint elkeserítette. Próbáltam megnyugtatni, nincs vele semmi baj, ha fordítva ültünk volna, őt bámulta volna. Úgy tíz perc kocsikázás után stopposokra lettünk figyelmesek. Ahogy közelebb értünk, láttuk, két helybéli nagy zsákokkal a hátukon. Szóltam Juliette-nek, vegyük fel őket! "Megőrültél? Ezek biztos tele vannak fertőzésekkel! Csak rájuk kell nézni. Koszosak és büdösek!" Ekkorra már azonban oda is értünk, sőt, túl is hajtottunk vagy húsz métert, mert Juliette vonakodott megállni. Sietve futottak utánunk.
Harminc-negyven évesek lehettek, koszosak ugyan, de egyáltalán nem büdösek, valami kellemes, szolid parfüm volt rajtuk. Megálltak az ablakomnál és mosolyogva magyaráztak valamit. Túl gyorsan, így semmit nem értettem, csupán azt: "Chichén Itza". Remek spanyol tudásommal bólintottam egyet, s hátraküldtem őket a hátsó ülésre. A csomagokat bepakolták, hátulra, beszálltak és elindultunk. Azon nyomban szóba elegyedtünk és két fej jelent meg vállunk felett: előrehajoltak, onnét nézték a másfél pucér testet. Jóízűen, bár nehézkesen csevegtünk. Jobb kezemmel *****mmal játszadoztam, s ez még inkább felkeltette a két szerencsés srác érdeklődését. Egyik megragadta bal mellem és jól megszorongatta. Szóltam Juliette-nek, menyjen hátra, most én vezetek. Dugni akartam már, *****m kiéhezve tátogott, de most barátnőm fontosabb volt, mert féltem, megharagszik rám, ha megint velem foglalkoznak. Félrehúzódtunk, Juliette beült hátra közéjük, én meg átmásztam a volán mögé és továbbhajtottam. A visszapillantó tükörből figyeltem, ahogy a két férfi előkapja merev farkát és az egyik már be is csusszan Juliette forró *****jába. Pár lökés után Juliette a másikat szájbakapta és hevesen szopni kezdte. Egy idő után váltottak, aztán megint, majd megint. Mosolyogva néztem a tükörből, ahogy Juliette élete legnagyobb szexuális élményét éli át éppen, és pont ebből akart kimaradni! Hangos nyögések és cuccapnások közepette értünk a romokhoz, ahol már álldogált jópár túristabusz és egy kisebb tömeg. Félrehúzódtam, s megvártam, amíg a két férfi beleélvez Juliette-be. Pár perc pihegés után elbúcsúztunk és a zsákból előhúztak néhány szuvenírt. Mint kiderült, szuverínárusok voltak, kétnaponta jöttek ki stoppal árulni csecsebecséiket a túristáknak. Megköszöntük, Juliette-nek hátraadtam egy zsebkendőt, hogy törölje ki magát és felöltöztünk.
Aprólékosan körbejártuk a szabadtéri múzeumot, s közben Juliette elismerte, jó ötlet volt megállni és felvenni a stopposokat, és legközelebb nem kételkedik bennem. Egymásra mosolyogtunk, Juliette megölelt és fülembe súgta: "Köszönöm." Dél körül értünk oda és kora estig nézelődtünk. Hozzávetődtünk egy német túristacsoporthoz, hogy meghallgassuk mit mesél az idegenvezetősjük. Így összeismerkedtünk két fiatal hamburgi sráccal, akik meghívtak minket egy-egy szendvicsre. Jólesett, most már farkaséhesek voltunk. Juliette-nek nagyon bejött a vörös hajú, szeplős srác, de nem mert kezdeményezni, mert megint én voltam a középpontban, nekem udvarolt mindkettő. Már gyűlt a csoport a busznál, mikor odamentem hozzá és megkérdeztem nem akar-e velünk jönni? Mi is Cancúnba tartunk, mint ők, de úgy legalább nem unatkoznánk. Végigmérte melleimet és örömest beleegyezett, de közöltem vele, hozzon még két srácot, mulassunk egy jót! Kacsintottam egyet, s már vette is a lapot. Közölték az idegenvezetővel, hogy velünk jönnek, s egy perc múlva már úton is voltunk. A két lány elől, a három srác hátul préselődött össze. Gyorsan félreálltam, Juliette-tel kiszálltunk, ledobtuk ruháinkat, az egyik srácot előre küldtem vezetni, mi pedig beültünk hátra a másik kettő ölébe. Már ment is a tapizás. Hamarosan előkerült a két dákó és már lovagoltunk is. Lassan, komótosan kúrattuk magunkat. Egész nap csak Juliette-et kényeztették, most én is végre megkaptam a magamét. Időről-időre helyet cseréltünk, hogy változatos legyen, a sofőr is cserélődött, így mindhárom srácot kipróbálhattuk. Juliette a vörösnél élvezett el, én kétszer is, a másik kettőnél. Végre.
Mikor közeledtünk Cancúnhoz, félreálltunk, hogy felöltözzünk. A kocsit leadtuk és két taxival mentünk át a srácok szállodájába. Viszonzásképp, hogy meghálálják a kalandot, meghívtak vacsorára. Egy drága, túristákkal zsúfolt, hangulatos helyre vittek, a szállodában ajánlották nekik. Csodálatosan főztek. Juliette fülembe súgta a vacsora vége felé: "Már sajog a *****m, azt hiszem fáj is, ne hagyjunk ki pár napot?" Így lett. A következő napot még Cancúnban töltöttük, majd visszabuszoztunk Mexikóvárosba. Két napig no szex, csak városnézés. Jól is esett. Reméltem, hogy Nickel megint összefutunk, de sajnos nem így alakult.
De hát harmadnap már hiányzott egy kis izgalom, s rábeszéltem Juliette-et, menyjünk egyet kirándulni. Mindketten miniszoknyát húztunk és ujjatlan blúzt, szandált. Fogtunk egy taxit és irány a külváros, a szegénynegyed. Megint rámjött a szolidaritás. Én a sofőr mellé ültem, Juliette hátra. Szóltam neki, jól figyeljen. Ahogy leültem, ügyeltem rá, hogy miniszoknyám felcsússzon és *****m úgy jó 10 cm-rel kilógjon alóla. Reggel borotváltam meg ajkaimat, de szeméremdombom borostásan hagytam. Lábaim összezártam, de ahogy ott ültem, az a tíz centi vígan sütkérezett a besütő napon. A sofőr azonnal észrevette és zavarában elvörösödött, de én úgy tettem, mintha nem is tudnék róla, abszolút a véletlen műve lenne. Szótlanul utaztunk, a sofőr néha lepillantott lábaim közé. A napsütésben a kibukkanó szőrszálak édesen csillogtak. Jómagam pedig unottan bámultam kifelé a szélvédőn. Kisidő elteltével a sofőr bekapcsolta a rádiót. Valami popzene szólt. Hátrafordultam Juliette-hez és elkezdtünk társalogni, közben *****mat a sofőr felé fordítottam és combjaim gyengéden széttártam. Elvörösödve nézett vöröslő, húsos ajkaimra. Csevegtünk tovább. Időnként én is lenéztem *****mra, hogy felbátorítsam sofőrünket, ami be is jött. Kisvártatva már hárman bámultuk *****mat. Lenyúltam, széthúztam és simogatni kezdtem magam kívül-belül. Hamar benedvesedtem és nedvemet élvezettel kenegettem szét kopasz nagyajkaimon. Önfeledten nevetgéltünk és bámultuk tovább az izgató látványt. Egy jó órán át kocsikáztunk így, mire kijutottunk a külvárosba. Szóltam a sofőrnek, keressünk egy elhagyatottabb vidéket, ahol nincs akkora tömeg.
Még vagy fél órát kellett keresgélnünk - elő is vettem melleimet is közben, hogy ne csak pinámat kelljen szegény sofőrnek bámulnia - míg megtaláltuk a megfelelő helyet. Lehúztam szoknyámat és a szandált is lerúgtam, és szóltam Juliette-nek, ő is tegye ugyanezt. Megkértem Juliette-et, vegye elő táskájából a polaroid gépet, fotózni fogunk. A polaroid gépet *****mra irányítottam és elsütöttem, megvártuk míg a kép előbukkan, kuncogtunk egyet és odanyújtottam taxis barátunknak: "Szuvenír". Megkértem, várjon meg minket, hamarosan visszajövünk, csak sétálunk egyet. "Ne menyj el, megéri várni" - és egy puszit nyomtam arcára. Reméltem is, hogy megvár, hisz a szoknyákat és szandálokat és Juliette retiküljét is bennhagytuk a kocsiban, szoknya nélkül pedig bajos lenne hazajutni!
Kiszálltunk és elindultunk a poros úton. Nagyon lepukkant vidék volt, romos viskók körbe-körbe, madzagra kiakasztott tarkabarka ruhák lógtak a tűző napon, csatornaszag mindenütt, pedig csatornát sehol nem látni - talán épp ezért volt az émelyítő szag. Hevesen vert a szívem, ahogy így besétáltunk az ismeretlenbe, mezítláb, csupán egy ujjatlan, vékonyka, köldökig érő blúzban, *****k szabadon. Adrenalin-szintünk pár perc alatt az egekbe szökkent. Látszólag unottan sétálgattunk... Úgy 30 méterenként volt egy-egy viskó, a legtöbb üres. Bizonyára vagy kiköltöztek már belőle, vagy lakója épp a városban koldult. Juliette felém súgta, fél, menyjünk vissza. "Ugyan már! Mi bajunk lehet? *******nak?" - nevettünk egyett, bár azért ilyesztő volt. Odaértünk egy szimpatikusabb, elhagyott viskóhoz és csináltam pár képet Juliette-ről. Beléptünk. Láthatóan lakott ott valaki, hisz ruhákat, edényeket láttunk szerte-széjjel, de a nyomokból azt már képtelenség volt megállapítani, vajon tegnap vagy egy hónapja jártak erre utoljára. Gyakorlatlan fotósként utasítgattam barátnőmet különféle pózokba az edények és szétbaltázott fabútorok között. Próbáltam művészi fotókat készíteni, néhány egész jól is sikerült. Továbbálltunk.
Pár rohangáló kisgyerekkel találkoztunk, majd egy középkorú férfival, akit udvariasan üdvözöltünk. Érdeklődésére minden spanyoltudásomat bevetve elmagyaráztam, hogy túristák vagyunk, fotózni jöttünk. Mosolyogva csóválgatta fejét és hol Juliette, hol az én *****mat nézegette. Rámutatott *****mra és valamit kérdezett, de nem értettem, többszöri nekifutásra sem. Lenéztem csupasz *****mra és mosolyogva választoltam: "Nagyon meleg van itt!" Mindhárman felnevettünk, a fickó - látva, hogy nem értettük meg kérdését - átvette tőlem a kamerát és szólt, álljunk közelebb egymáshoz. Lefotózott minket. Felbúzdultunk, smég 3 képet csinált rólunk a legközelebbi viskónűl, kint az utcán. Visszakértem a gépet és szóltam menyjünk be.
Ez már valamivel rendetlenebb volt, de szintén lakatlannak tűnt, az ajtót nyitva hagytuk, így a napfény besütött és megvilágította a viskó belsejét. Rögtön a bejáratnál állt egy rozog asztal, oda állítottam őket. Szóltam Juliette-nek üljön fel és tárja szét lábait. A fickó széleset vigyorgott rám és örömteli arccal bámulta a kitárt pinát. Juliette széthúzta ajkait, én meg kattintgattam. Csináltunk egy másik képet is, amikor a férfi odahajolt és megnyalta a szeméremdombot. Kérdeztem barátnőmet kiakarja-e nyalatni magát, de megrázta fejét, így hát tovébbálltunk. Én ugyan nem hagytam volna ki :)
A fickó jött velünk tovább. Elérkeztünk egy öregemberhez, aki viskója előtt üldögélt egy padon, mellette kutyája. Már régóta figyelt minket. Átnyújtottam a gépet barátnőmnek és megkérdeztem az öreget szabad-e fotózni? Nem tudom értette-e a kérdést, mert csak vigyorgott, így hát leültem mellé a padra, felhúztam és széttártam lábaim, és kattogott a kamera. Az öreg egyre jobban vigyorgott és nagyon nézte a *****mat, ami már belül irtó nedves volt és kívül is gyöngyözött már levemtől. Több pózt is kipróbáltunk. Az öreg valami mormogott a szája alatt, de fogalmam sem volt mit, a másik fickó meg hevesen magyarázott, hogyan üljek, hová lógassam a lábam, hová fordítsam a fejem, stb, stb. Szívem rendesen vert és nagyon jól éreztem magam. Mikor már kifogytunk az egyszerű ötletekből, gyorsan lekaptam magamról egyetlen ruhadarabom, az ujjatlan blúzt is és odadobtam a srácnak. Így most már anyaszült meztelenül üldögéltem Mexikóváros egy elhagyatott nyomornegyedében egy hetvenes öregember ölében, lábaim teljesen széttárva, nedves *****m édesen csillog a tűző napsugárban, a vén fazon pedig hátam mögött átkarolva jobb mellemet markolássza. Időközben összegyűlt 4-5 bámészkodó. Hagytam az öreget fogdosni, Juliette pedig már el is lőtte az összes képet. Most csak állt és simogatta *****ját, miközben minket és a bámészkodó tömeget nézte. Valaki a tömegből előkapott egy tequilás üveget és meghúztuk mindannyian. Kezdett komolyan aggasztóvá vállni a helyzet, gondolkodtam hogy lehetne lerázni ezeket? Ha mindenki megkúr egyszer, akkor biztos nem lesz bántódásunk, de valahogy ez a verzió nem nyerte el tetszésemet. Nem támadt jobb ötletem, hát odafordultam az öreghez, hogy menyjünk be a viskójába. A sráctól elkértem a blúzom és Juliette-tel beéptünk a házba. Utánunk csoszogott a vénember.
A blúzt nem húztam fel, sőt mondtam Juliette-nek, ő is vegye le, nudizzunk a vén fajankónak egy kicsit. Az öreg leült a kanapéra, én keresztben ráfeküdtem az ölébe, hadd simogassa fenekemet és hátamat, Juliette meg körbejárta a szobát és megmutogatta szép, meztelen testét, majd leült ő is közénk. A vén kujon kettőnket fogdosott egyszerre. Élveztem, legalább lesz egy jó napja neki is. Juliette már nyúlt is a slicc felé, de az öreg megállította, az neki már nem megy, ő csak simogat. Hát abból baj nem lehet - gondoltam. Aztán hogy még emlékezetesebbé tegyem a napot, odafordultam Juliette-hez és nyalni kezdtem édes *****ját. Közben tévéztünk. Úgy félórája nyalogathattam, mire szétszéledtek a bámészkodók az utcán. "Ideje menni" - mondtam - "nehogy a végén a taxis meglépjen a szoknyánkkal", de az öreg feltartóztatott. Kérte, igyunk meg egy kávét vele. Odaültünk hát az asztalhoz és jóízűen elkortyolgattuk, folyamatos tapizás közepette. Minden porcikánkat alaposan megtapizta. Kedves volt egyébként, de már tényleg menni kellet. Felhúztuk hát blúzunkat, nyomtam egy puszit arcára, és leléptünk.
Sietősre vettük az utunk, hogy még elérjük a taxist. Szerencsénkre még ott várakozott, bár nagyon türelmetlennek látszott, mégis, mikor meglátta a két csupasz *****t, arca megint felvidult. Két huszonéves srác követett minket (úgy látszik nem sikerült mindenkit lerázni), így most öten ácsorogtunk a kocsinál. A sofőr már menni készült, de szóltam, még ne. Juliette táskájából előhúztam egy kondomot (sajnos csak egy volt) és szóltam barátnőmnek, kúrjon egyet a taxissal. Nem is lepődött meg, csak mosolygott, felült a csomagtetőre, széttárta *****ját, én meg a taxis kezébe nyomtam a gumit. Ő viszont nagyon meglepődött, de nem kellett kétszer mondani neki. Már kúrtak is. A két déceg, fiatal srác ott állt előttem, felfeküdtem én Juliette mellé és egy remek, hosszú nyalásszeánszban volt részem. Felöltöztünk, most már teljesen, és irány Párizs.
A mexikói kaland Juliette életében mérföldkőnek bizonyult. Az utazás után ugyan hetekig még nyugtatnom kellett, mert úgy érezte elvetette a sújkot. Tudtam, akkor lesz csak végképp nyugodt, ha egy állandó társat szerez maga mellé. A kalandok tapasztalatai felbátorították, el is járt már szórakozni, de továbbra is félénk maradt és kezdeményzésre képtelen. Megbeszéltük, hogy pénteken lemegyünk az egyik diszkóba pasinézőbe, hátha találunk neki valakit. Juliette nagyon hálás volt, mert - mint mondta - egy gyönyörű nő társaságában neki is több esélye lehet. Férjemmel terveztem a bulit, de a gyerek elkapott valami vírust, így neki otthon kellett maradnia. Mi tévő legyek? Menyjünk kettesben? Még a végén azt hiszik leszbikusok vagyunk és egy srác sem áll szóba velünk. Ekkor eszembe jutott, múltkor milyen kedves volt Renaud, mikor segített a csomagokat felcipelni. Tizennyolc volt, kövérkés, esetlen és magányos, és két szinttel alattunk lakott. Egyetemre járt, valami műszaki témában utazott. Meglepődött, de nem kellett sokáig győzködni, hogy kísérjen el.
Eljött az este. Taxit fogtunk és elhajtottunk Juliette-hez, majd onnan egyenest a szórakozóhelyre. Iszonyú tömeg volt, fiatalok mindenfelé. Leöblítettük torkunk pár itallal hármasban, aztán irány a táncparkett! Jó két óra táncolás után, hulla fáradtan ültünk le egy asztalhoz, Renaud-val hozattunk pár koktélt és cseverésztünk. Igaz, most sem volt rajtam semmilyen fehérnemű, de nem voltam kihívó, hisz most Juliette-nek kellett pasit szereznünk. Kisvártatva meg is jelent három srác, együtt táncoltak egy ideig. Tüzet kértek tőlem, de mivel nálam nem volt, Renaud adott nekik. Leültek közénk traccsolni. Jófejek voltak, úgy fél óra elteltével már mindannyian elengedtük magunkat és felszabadultunk gátlásainktól. Juliette-et megkörnyékezte egyikük, tehát jó úton jártunk. Másikuk mellettem ült és nekem csapta a szelet, a harmadik épp sörért állt sorban. Renaud másik oldalamon szorongott. Visszajött társuk kezében az öt korsóval: "Nem hiszitek el, mit láttam!" Az egyik lányon nem volt bugyi, és ahogy táncolt, kilátszott a csupasz feneke. "Őrjítő!" Na, eljutottunk a témához - mosolyogtam magamban. A mellettem ülő srác közölte: "Fogadni merek, hogy ti nem meritek lehúzni a bugyitokat!" Összenéztünk Juliette-tel, elmosolyodtunk, hisz egyikünkön sem volt bugyi. "Ááá! Puhányok ezek a mai lányok. Nincs vér a pucájukban, ugye?" - szólt közbe Charles, aki a söröket hozta. Válaszul lenyúltam és felhúztam miniszoknyámat köldökig. Egy teljesen kopasz ***** duzzadt, húsos, csillogó ajkakkal - elállt a lélegzetük. Biccentettem Juliette-nek, ő is mutassa meg. Ő is felhúzta. Szokása szerint felül hagyott egy kis pamacsot. "No? Tökös csajok vagyunk?" - kérdeztem nevetve, s visszatoltuk szoknyáinkat. Üdvrivalgás és taps; minden férfiszem csillogott az örömtől. Innentől még kedvesebbek voltak hozzánk. Juliette-ék már smároltak is az asztal túloldalán, a másik kettő rámszabadult, de az "én már feleség és anya vagyok" duma hamar elkergette őket. Csak négyen maradtunk. Renaud feszengett szegény, nem találta fel magát a társaságban. Most ismét felhúztam a szoknyám. Felvillantak szemei. Felhúztam egyik lábam és szétnyitottam combjaim, hogy jobban lássa *****mat. ******zni kezdtem az asztal alatt. A szembenlévő srác is észrevette és engem figyelt, miközben Juliette-et falta. Sokáig ******ztam így Renaud-nak. Ideje volt már lelépni. Taxit fogtunk, Juliette-éket hazavittük, majd húsz perc múlva mi is megérkeztünk. Kifizettem a taxist, Renaud meg nekemesett a lépcsőházban. Nyakamat csókolta. Eltoltam magamtól. "Bocs, de majd legközelebb, most fáradt vagyok."
Másnap délután jött a telefon Juliette-től. Hálálkodott. A következő hívás egy hét múlva jött. Még mindig jól megvoltak, aznap költöztek össze. A lényeg, hogy egy rendes srácot sikerült keríteni édes barátnőmnek, aki szerette is. Számomra semmiség volt, amit tettem, Juliette-nek az életet jelentette.
Egy fél év múlva Juliette megkeresett, hogy leköltöznek a Riviérára a párjával. Arra gondoltak, nyitnak egy éttermet vagy panziót. Érdeklődött, nem lenne-e kedvem beszállni az üzletbe. Panzió! Eszembe jutottak a máltai élmények és a rengeteg tennivaló meg idegeskedés. "Isten őrizz! De azért sok sikert nektek!" Másnap azonban visszahívtam. Végül is pénzzel beszállhatnék, ha jó üzletnek ígérkezik és Juliette megold minden feladatot, én csupán mint üzlettárs lennék a buliban. Meg is szerveztük a dolgot. Rengeteg pénzbe került, úgy számoltuk öt év alatt megtérül az átalakítás, az ingatlan persze ezen felül volt. Majd egy évbe telt, mire mindennel kész lettek, a nyári szezon elejére. A francia Riviérán, Marseille és Montpellier között, a tengerparton alakították ki a panziót két emeleten tíz szobával. Volt egy szép kis udvara is hátul, úszómedencével. A papírok intézése és engedélyek beszerzése tartott a legtovább. Küldött nekem fotókat és meghívott, menjünk le gyerekestül, nézzük meg milyen lett.
Sajnos más elfoglaltságaink miatt csak nyár végén, augusztusban sikerült lejutnunk. Férjemmel és a gyerekkel az emeleten kaptunk szobát. Egy hetet töltöttünk és valóban nagyon tetszett minden. Sajnos kevés volt a vendég, de egy újonnan nyílt szálláshelynél ez nem meglepő. Az egész felső szinten csak mi voltunk, így amint felértünk az emeletre, én mindig ledobtam a ruhám, hisz úgy sincs ott senki rajtunk kívül. Otthon is így szoktam, nem volt hát meglepő férjemnek sem. Luc ugyan ruhában járt otthon is, én azonban mindig csupaszon. Jól telt az egy hét. Kellett vennünk még néhány bútort és irodagépet, ezt boldogan kifizettem, s szóltam, gondolja át, mire van még szükség.
Egyik nap Luc épp lenn volt a gyerekkel a tengerparton, én a panzióban, az emeleti folyosón álltam az ablaknál és cigiztem, onnan bámultam a partot. Hallottam valami neszt a hátam mögött. "Egy Bloody Maryt?" - kérdezte egy hang. Claude volt az, Juliette párja. Megfordultam. Mosolyogva átnyújtotta a koktélt. Beszélgettünk dolgokról, közben végignézte meztelen testemet. Jó pár perc beletelt, mire észbe kaptam, Claude most lát először csupaszon. Bele is pirultam, bár ez nem szokásom. S bár addig mit sem törődve álltam előtte, most gyorsan magam elé kaptam kezeimet, hogy eltakarjam testem. "Bo-bocsánat, fel kéne öltöznöm" - dadogtam elvörösödve. Claude felnevetett. "Gyönyörű a tested. Ne takard el, hisz úgyis láttam már az előbb." Elmeséltem neki, hogy mivel itt az emeleten csak mi lakunk, le szoktam vetkőzni, úgy otthonosabb. Csörgött a telefon, Claude lesietett. Kicsit összezavarodtam. Juliette párjáról volt szó, nem akartam tőle elhódítani. Ez volt az utolsó napunk, este indultunk Luckel vissza Párizsba. Ez az apró szösszenet feldobta adrenalin-szintemet. Nálam maradt a két koktélos pohár, gondoltam akkor leviszem neki. Nem öltöztem fel, hanem csupaszon mentem le a földszintre, hisz úgyis mindenki a parton van. Claude ott állt a recepciós pult mögött, valamit jegyzetelt éppen. No, baj nem lesz, csak ketten vagyunk. Odaléptem hozzá, s letettem a pultra a poharakat. "Kösz a koktélt." Felnézett és fülig elvörösödött. Hebegett valamit, de nem értettem. Fejével előre biccentett. Megfordultam.
Két turista állt ott, most érkeztek, épp becsekkoltak. Középkorú, jól szituált házaspár. Illedelmesen köszöntünk, miközben a férfi végigmérte meztelen testem. "Ön itt dolgozik?" "Nem, én itt pihenek, az emeleten lakom" - válaszoltam. "Ó, nagyszerű!" - jött a válasz. A feleség kevéssé örvendezett, duzzogva lökdöste könyökével urát. "Ma vagyok utoljára. Kellemes pihenést!", s visszaindultam az emeletre. A férj csalódottan nézegette utoljára formás fenekemet. Nem mentem be a szobába, csak leültem a folyosón az egyik fotelba és rágyújtottam, hogy lenyugodjak. El se szívtam, s megjelent Luc a gyerekkel. Leült mellém, ölében a kölök, váltottunk pár szót, majd bementünk összecsomagolni. A gyereket elaltattuk, s lassú kefélésbe kezdtünk a folyosó fotelében.
Én csupaszon, Luc csak farkát vette elő. Ágyban ritkán szeretkeztünk otthon is, az nem volt elég izgalmas nekem. Húsz perce kefélhettünk már csendesen, mikor lépteket hallottam. Na, megint itt van Claude. Most az emeleten vagyunk, nem lehet egy szava sem! De nem ő volt, hanem Juliette. Meghökkenve, de mosolyogva jött felénk. Rágyújtottunk egy cigire, miközben Luc nyomkodott. Sosem szeretkeztünk mások előtt, így ez nagyon furcsa volt páromnak. Beszélgettünk és füstöltünk. Luc belémlőtt. Hamar ment el, biztos az izgalomtól. Felhúzta sliccét és szégyenlősen visszavonult a szobába. Kényelmesen elhelyezkedtem, széttártam lábaim és a lukamból csordogáló spermát kenegettem *****mon kéjesen, miközben Juliette-tel megbeszéltük a panziót illető további terveket. Megjelent Claude ismét. Leült közénk. Nem törődtem most már, tovább kenegettem a nyúlós masszát kitárt *****mon. "Luc is megjött, úgy látom" - mondta mosolyogva az ondóra bökve. "Ó igen, jólesett" - válaszoltam. Tovább beszélgettünk. Abbahagytam a kenegetést, még szélesebbre nyitottam magam, s hagytam, hogy megszáradjon rajtam a sperma. Juliette mosolygott, úgy tűnt kedvére való, Claude is persze örömmel vette. Csöngettek a recepciónál, Claude leviharzott, én meg gyorsan kapva az alkalmon, megkérdeztem barátnőmet, nem bántja-e ami történt? "Ó nem, ne viccelj, Claude tényleg nagyon rendes és szeretjük egymást. Ez az incidens maximum kanosabbá teszi, ami nekem is jó. Jövőre gyereket akarunk, esküvő is lesz, úgyhogy minden a legnagyobb rendben, hidd el." Ennek nagyon örültem. Lezuhanyoztam, s már indultunk is hazafelé. A recepciónál összefutottunk a férfival, ki véletlenül meglátott a feleségével, ismét jó pihenést kívántam neki, s irány az autó.
Két hét múlva csörög a telefon. Juliette az, valami apróság miatt hívott. Csevegtünk, s már majdnem leraktuk, mikor hirtelen megkérdeztem: "Juliette, van egy szabad szobátok pár napra?" Nem is tudom miért, csak kicsúszott a számon. Egy hét múlva ismét lent voltam, ezúttal egyedül, Luc elment a szüleihez. Lucnek azt mondtam, további szépítéseket csinálunk a panzión és egy jacuzzit is beépíttetünk, ez most divatos és sokan keresik. Juliette kicsit átvert, mert nem volt szabad szoba, így hát az ő számukra fenntartott három személyzeti szoba egyikében kaptam helyet a földszinten. Claude melegen üdvözölt: "Érezd magad otthon!" Mindketten tudtuk, ezt hogy érti :) Végül is majdnem egy hónapig maradtam, pedig csak egy hétvégére terveztem. Az első pár napban el is intéztük a jacuzzit és az egyéb dekorációkat, aztán jött a henyélés. Kiültem gyorsan a medence széléhez a hátsó udvarban, s megsüttettem meztelen testem a tűző napon. A vendégek közül csak egy fiatal pár tévedt a medencéhez, mindenki a tengerparton vagy a kaszinókban múlatta idejét. Így hát halálra untam magam egyedül, miközben a panzió tele volt! Mit tegyek? Elhatároztam, meggyőzöm a vendégeket, hogy jövőre is visszajöjjenek.
Időnként kiültem a lobby melletti kávézórészbe. Kényelmes fotelekkel volt bebútorozva. Előkaptam melleim és felhúztam szoknyám, s így iszogattam pár csészével. Szinte minden alkalommal lett társaságom, leültek mellém beszélgetni. De ha nem, akkor a szomszéd asztaltól, az újságpapír mögül leskelődve gyönyörködtek. Ezeket a kávézásokat felettébb élveztem. Könnyen lehetett így ismerkedni. Előfordult, hogy lementem a partra lubickolni, ilyenkor meztelenül tettem meg azt a pár száz métert az utcán, míg a panzióhoz értem. Ez a libidómat mindig rendesen feldobta, s persze jó reklám volt nekünk is. Egyébként csak nagyon kivételes esetben voltam csupasz a panzión belül, általában mindig volt rajtam némi ruhadarab.
A lobbyban is elhevertem néha a kanapén, s délutánonként itt szundítottam, miközben valamim mindig óvatosan kikandikált. Épp itt hevertem egyik nap, egy szál top volt rajtam, a szoknyát magam alá gyűrtem, *****m tehát teljesen szabadon. Aludtam. Arra ébredtem, hogy *****mat simogatják. Vagy egy percbe is beletelt, mire felocsúdtam. Két férfi és egy hölgy társaságom volt. Elkezdtünk beszélgetni, s meginvitáltak szobájukba egy italra. Kérték, vessem le a topomat is. Ők is levetkőztek, s a beszélgetés hamar csoportszexbe torkollt.
Másnap reggel Claude értesített, hogy egy angol üzletember érdeklődött utánam. Látott párszor a kávézóban. Megkaptam a szobaszámát. Mondtam Claude-nak, szóljon ha megjön. A kávézóban csevegtem két helyes német sráccal, csak top volt rajtam megint, szoknyám a fenekem alatt, s épp felizgatott csiklómat mutogattam nekik, mikor odalépett hozzám Claude mosolyogva, s fülembe súgta, megjött az angol. Megköszöntem, s mintha mi sem történt volna, tovább csevegtünk. Iszogattuk a kávét, s közben folytonosan játszadoztam *****mmal: nyitogattam lukamat, húzogattam ajkaimat, simiztem csiklómat, kinyitottam segglukamat, s persze kenegettem levemet. Teljes bámulatba ejtettem a srácokat, ágasodó dákójukat dörzsölgették nadrágjukon keresztül. "Te itt dolgozol? Szobalány vagy netán?" - kérdezték. Benyálaztam ujjaim és két-háromszor körbesimiztem csiklómat. Halkan felnyögtem. "Neeem." "Ja, te is vendég vagy? Meddig maradsz? Mi már csak két napot sajnos." "Nem, nem vagyok vendég" - válaszoltam erőtlenül és kéjesen. Értetlenül néztek rám és *****mra. Visszahúztam *****mon a bőrt, hogy csiklóm kiugorjon. "Én a tulaj vagyok. Enyém ez a panzió 70%-ban" - mosolyogtam rájuk. Másik kezemmel fogtam a csészét és ittam egy korty kávét. Megkönnyebbülten néztek vissza rám. "Ááááá! Hát ez nagyszerű. Akkor mindig itt vagy?" "Elég sokszor." Megígérték, hogy jövőre is ide jönnek nyaralni, én meg megígértettem velük, hogy időben lefoglalják a szobát, mert akkor időben értesülök és én is itt tudok lenni. Ennek szerfölött megörültek. Nagyon jólesett ez a ****** előttük, valamiért különleges nézőközönség voltak. Vagy csupán mert régen csináltam? Hirtelen felpattantam, megittam a maradék kávét, felhúztam a szoknyám, elnézést kértem a srácoktól és irány az angol szobája. Kopogtam, kinyitotta. "Látni kívánt" - üdvözöltem. Örömest engedett beljebb. Pár esetlen perc következett. Üzleti úton van, kimerült, nem lenne-e kedvem vele vacsorázni? Válaszul leültem a székbe, előkaptam löttyedt farkát és szopni kezdtem. "Ezt vehetem igennek?" - kérdezte ziláltan pár perc múltán. "Ma sajnos biztos nem" - szopogattam tovább. "Ma vagyok utoljára" - jött a felelet. "Maradjon még. Holnap este jó." Átültem egy fotelba, széttártam *****m és úgy kényeztettem tovább. Hangos nyögésekkel *****mra vertem töltényét. "Holnap reggel folytatjuk", egy puszit nyomtam arcára és visszasiettem a kávézóba. A srácok már nem voltak sehol. Megtudakoltam Claude-tól melyik szobában laknak, lezuhanyoztam, majd felvettem egy friss, világos színű topot, majd úgy, csupasz alsótesttel bekopogtam hozzájuk. Mondanom sem kell, kitörő örömmel fogadtak. Leültünk az ágyra, elővettek brandyt és iszogattunk, miközben ismét *****mat stírölték. Tíz percig is csacsoghattunk így, mikor megelégeltem a dolgot és számba kaptam a két farkat. Felváltva szoptam őket, időnként a két dákót egyszerre. A kis nyalakodás után felültem az asztalra, szétdobtam lábaim és élvezettel figyeltem, hogyan kúr meg a két helyes német srác.
"Menjünk zuhanyozni" - mondta Jürgen, miután végeztünk. De nekem jobb ötletem támadt. Miért is ne menjünk a medencéhez? Nagyon felizgatott a ****** a kávézóban és még nem kaptam eleget. Elindultunk hát a földszintre, rajtam a fehér top és a *****mból lassan csordogáló spermakeverék. Összefutottunk vagy 5-6 vendéggel a recepciónál. Tágra nyílt szemekkel bámulták verejtékes testemet. "Claude, kérhetnénk pár koktélt a medencéhez? Mindenki a vendégem egy körre!" Claude mosolygott, mi meg kiültünk a srácokkal a medencéhez. Hamarosan követtek minket. Mindenki. Levettem a topot és anyaszült meztelenül kifeküdtem az egyik nyugágyra, körülöttem a többiek. A srácok úsztak egyet, míg én a többi, újdonsült barátommal beszélgetésbe elegyedtem. Felhúztam egyik lábam és széttártam magam. A sperma ugyan már megszáradt rajtam, de az izgalomtól *****m megint nedves lett. Benyúltam lukamba és dugni kezdtem magamat. Így beszélgettünk. Visszajött a két srác és leült közénk. Mindenki feszülten figyelt. Megjöttek a koktélok és Claude is, látva itt történik egysmás, ott maradt nézelődni. Egyre hevesebben dugtam magam. A sok szempár, ahogy csupasz testemre szegeződött, irtóra felizgatott. Halk nyögéseim egyre hangosabbá váltak, majd eszeveszett ujjazásban óriásit élveztem. Az egész udvar beleremegett. Lenéztem *****mra. Vöröslött az igénybevételtől és nagyon lucskos volt. A vendégek helyeslően tapsoltak, éljeneztek, kacsintgattak perceken át. "A cég ajándéka. Reméljük, jól érzik magukat nálunk. Várjuk Önöket jövőre is! További kellemes nyaralást!" - mondtam nekik, majd fejest ugrottam a medencébe, hogy lemossam magamról a szex nyomait. Mikor kikászálódtam, Juliette már várt a nyugágynál. Féltem, hátha sok volt ez már és lehord. "Csodás voltál!", és megpuszilt. Kérdeztem, nem akar-e csatlakozni hozzám hasonló kalandokhoz, de azt felelte, neki egyelőre elég Claude, de nagyon örül, hogy itt vagyok. Egy fiatal pár a nézelődők közül úgy látszik kedvet kapott, mert a lány kifeküdt a medencéhez és barátja nyomban nyalni kezdte. Szinte mindenki ott maradt a medencénél még huzamosabb ideig, lubickolni, miközben a lány nyalatta magát a többiek előtt. Nekem aznapra már több volt, mint elég.
Másnap reggel mikor felkeltem, eszembe jutott ígéretem és kimentem a recepcióhoz. Juliette és Claude is ott voltak éppen. Megkértem szóljanak az angolnak, hogy várom a szobámban. Megborotváltam magam, majd elfeküdtem a heverőn pucéron, s széttárt lábakkal vártam a kedves vendéget. Nem volt kedvem vacsorázni vele, gondoltam ne búslakodjon miatta. Kopogtak. Belépett és megdermedt. "A vacsora elmarad, de ha gondolja szívesen szexelnék magával! Nagyon kívánatosnak tartom." - szóltam rá. Persze olyan nagyon nem hiányzott a szex a tegnapi kalandok miatt, de nem akartam, hogy lássa, csak azért csinálom, hogy jövőre is visszatérjen. Végül is mindig azt kell mutatni, hogy csak most, csak őrá vágyom őrületesen. Ez rajtunk nőkön úgysem látszik, mikor igaz, mikor nem. Nem kellett kétszer szólni neki. Roppant hálás volt, s ez volt a lényeg.
Ebéd után egy középkorú férfi odajött hozzám a hallban, hogy nincs-e kedvem zenét hallgatni egy ismerősénél? Épp bulit rendeznek. Bulit délután egykor? Elcsodálkoztam. Nem tűnt a fickó túl izgatónak, így rávágtam: "Hogyne volna! Holnap mehetünk." "Az nem jó, én holnap reggel elutazom, most van a buli" - sopánkodott. "Sajnálom, ma nincs hangulatom hozzá." Félrevonult és felhívta haverját a mobilon. Egy perc múlva letette és szomorú arccal elindult a kávézóba. Megszántam és utánaeredtem. Egy virágmintás lenge blúz volt rajtam és miniszoknya, a blúzt gyorsan kigomboltam köldökömig. Leültem mellé egy fotelbe. Rögtön észrevette kigombolt blúzom és szomorkásan felcsillant szeme. Kicsit szóba elegyedtem vele, hogy puhuljon. Közelebb kúsztam hozzá és kissé bedőltem, hogy jobb mellem szabaddá váljon. Elvörösödött és így csevegtünk tovább. Úgy tíz perc elteltével beadtam a derekam, hátha a haverja jóképű. "Oké, menjünk. Ne várakoztassuk meg a többieket. Messze van?" Öt percre sem volt barátja lakása a panziótól, ezért gyalogoltunk. A blúzt nem gomboltam be az út közben. Megérkeztük a lakásra. Egy fiatal srác lakott itt, síri csend honolt, sehol egy vendég. Üdvözöltük egymást, megbámulta félig fedetlen kebleim és köldököm, majd leültünk és kezdődött a móka. Metál zenét hallgatunk és vodkáztunk, vártuk a többieket. Már vagy egy órája lehettünk ott, hol bal, hol jobb csöcsömet bukkantottam elő, de lapos volt a buli. A többiek nem nagyon akartam megérkezni. Sajnálattal adtam ennek hangot, s ők is sajnálattal közölték, úgy tűnik a többiek nem jönnek. "Akkor legalább mi mulassunk jól! Táncoljunk!" Felálltam és táncolni kezdtünk a metálzenére, már amennyire lehet arra. A fiatalabb srác egy lassú számnál átkarolt és magához húzott. Felcsúszott blúzom és mindkét mellem tökéletesen szabaddá vált. Hátamat simogatta a blúz alatt, miközben melleimet nézegette. Haverja mellettünk csoszogott a zenére, kezében a vodkásüveg és minket bámult. Mikor vége lett a számnak, egy gyors következett, én kibújtam karjaiból, kigomboltam maradék gombjaim, de a blúzt nem vettem le, csak széjjelnyitottam. Leültem az ágyra. Mellémültek. Az idősebb elmesélte barátjának hogy ******ztam a panzióban. Haverja széles vigyorral hallgatta, miközben melleimen legeltette szemét. "Nem mutatod meg a haveromnak az édes *****dat is?" "Csak ha előbb látom a farkatokat" - vágtam rá. Bár egyik fickó sem volt vonzó, gondoltam úgysem szabadulok innen könnyen. Ezt elcsesztem, most már végig kell csinálni. Levetkőztek pucérra és jómagam is ledobtam magamról a ruhát. Megfogdostak és alaposan szemügyre vették nedvesedő *****mat. Leguggoltam és felváltva szoptam a két dákót. Két menetet zavartunk le egy cigiszünet mellett. A szexben végül is jók voltak, így nem volt olyan rossz. Ekkor szóltam vendégünknek, menjünk vissza, várnak rám. Igazából nem várt senki, de még egy menetet már nem akartam.
Pár nappal később egy reggelen meztelenül bekopogtam egy szobába. Fogalmam sem volt kié, csak azt tudtam, egyágyas és egyedül van. Reméltem, hogy nem egy hölgy lakik itt. Egy középkorú férfi nyitott ajtót elég dühösen, láthatóan még aludt volna. "Bocsánat a zavarásért. Csak érdeklődni szerettem volna, hogy mindennel meg van-e elégedve, vagy van-e valami, amiben javíthatunk szolgáltatásainkon? Tudja, most nyílt ez a panzió és aggódunk, hogy minden rendben megy-e?" Ébredezett és lassan felfogta, hogy anyaszült meztelen vagyok. Mondani akart valamit, de csak nyökögés hagyta el az ajkát. Nem vártam tovább, beléptem a szobába. Zavarban volt és még mindig nem tudott megszólalni, csak bámulta testem. Rendetlenség volt, könyvek, ruhák, papírok szerte-széjjel. A függöny behúzva, félhomály volt. "Elnézést, ha felébresztettem. Pihenjen vissza az ágyba, addig én rendet rakok és kiszellőztetek." A választ meg sem várva (ki tudja mikorra érkezett volna meg?) széthúztam a függönyöket és kitártam a balkonajtót, hadd süssön be a nap. A fickó leült az ágyra és döbbent arccal nézte, mit csinálok. Rendbe raktam cuccait, a könyveket egy kupacba, a szennyest is, a papírokat az asztalra. Felállt és elment zuhanyozni.
Ledobtam maga a kanapéra és benyomtam a tévét. Kényelmesen elheveredtem a szokásos, kitárulkozós pózban. A fickó kijött a zuhany alól és köntösében mellém ült. Láthatóan felébredt és mosolyogva gusztálta *****m és melleimet. Néztem a híradót, ő meg lábamat simogatta és *****mat nézegette. Nem volt vonzó pasas, de már napok óta nem szeretkeztem. "Uram, megkérdezném, hogy elégedett-e panziónk szolgáltatásaival?" "Ó igen, köszönöm, nagyszerű ez a hely" - felelte, s vádlimat simogatta közben. "Ezt örömmel hallom. Akkor ha nincs más, amit tehetek Önért, megyek is. Javaslatait és észrevételeit a recepción mindig örömmel fogadják." S már készültem is volna elhagyni a szobát, de a férfi közbeszólt: "Te itt dolgozol? Mit csinálsz? Szobalány vagy?" "Nem, én a marketinges vagyok, uram." Széjjelebb húztam lábaim és meredező mellbimbóimat morzsolgattam. A fickó még mindig csak vádlimat simogatta. Megőrültem a kéjtől. Lenéztem *****mra és együtt bámultuk most már. "Tetszik a *****m? Tegnap borotváltam" - suttogtam remegő hangon. "Ó igen, igazán gyönyörű." "Simogasson ott is, kérem!" A férfi örömmel engedelmeskedett. Mikor hozzáért csiklómhoz, megrándultam a feszültségtől és hangosan felnyögtem. A végtelenségnek tűnt, mire ledobta fürdőköpenyét, elővette szerszámát és belémhatolt. Lassan, de jó alaposan megdugott. Rágyújtottunk egy cigire és közösen kenegettük a hasamra spriccelt spermáját, miközben bámultuk a tévét. Szájába vette melleimet és még sokáig szopogatta őket. Majd mikor végigtapogatta egész testemet, farka újból felegyenesedett és még egy menetet végigcsináltunk, ezúttal hevesebben. Most arcomra vertem ondóját. Lezuhanyoztam. Búcsúzásul szólt, mondjam meg a főnökségnek, nagyon elégedett a szolgáltatásainkkal. Elmosolyodtam és visszamentem szobámba felöltözni. Boldog voltam, hogy újfent emlékezetessé tehettem egy kuncsaft napját.
Ezután majdnem egy hét kimaradt szex nélkül - ebben menzeszem is szerepet játszott. Néha kiültem ugyan a kávézóba mutogatni mellemet vagy *****mat, de szex nem lett belőle, és legtöbb időmet Juliette-tel töltöttem. Időközben a vendégek is kicserélődtek. Egyik reggel szokásos fotelomban ültem a kávézóban és újságot olvastam. Csak fehér topom volt rajtam, borostás *****m mutogattam. Már hárman vagy négyen megnézegettek aznap reggel. Aztán egy új vendég, akit addig még nem láttam, mellém ült és társalogni kezdtünk. Hamar a *****mra terelődött a szó, érdeklődött miért nem borotválom? "Általában kopaszon hordom, de már rég nem volt időm megnyírni" - válaszoltam őszintén. "Van kedve esetleg megnyírni helyettem?" A válasz egyértelmű volt. Már indult is volna a lépcső felé, de rászóltam, dehogyis, itt csináljuk, a kávézóban. Mondtam szóljon Claude-nak, hogy hozzon borotvahabot és pengét, és a fazon nekiállt. Időközben jöttek új vendégek, s csodálkozva figyelték a történést. Kisebb csoport is összegyűlt már, mire végzett. Szép lett, megdicsértem, megkérdeztem a vendégeket is, tetszik-e nekik az eredmény? Ezután megköszöntem és felmentem az emeletre cigizni. Itt most már sokan jártak-keltek, de nem törődtem, levetkőztem és széttárt lábakkal kényelmesen elhelyezkedtem az egyik fotelban. Jópár órát töltöttem így, jártak-keltek az emberek, időnként leültek hozzám beszélgetni és gyönyörködni. Néhányan ajánlatot is tettek, de nem mentem el egyikkel sem, gyengéden visszautasítottam őket. Így ismertem meg Dougot, akinek jachtja volt a közeli kikötőben.
Doug jóképű, harmincas amerikai srác volt. Tetszett a humora. Csak ültünk és beszélgettünk, egyik cigit szívtuk a másik után, közben együtt nézegettük széttárt, nedves *****m. Ó, micsoda érzés! "Szóval még egy hétig maradsz. Nincs kedved eljönni a jachtomra? Úgy egy órányira van innen, a kikötőben. Este partit tartok pár ismerősömnek. Szívesen látnálak. Most rögtön indulhatnánk is." "Ó, nagyon kedves vagy, köszönöm a meghívást, de kissé hirtelen jött. Van időm átgondolni?" "Ne aggódj, rendes csapat. Remekül fogsz szórakozni." Nem adtam választ, inkább még tovább csevegtünk. Nagyon felizgulva néztük már *****mat, egyik kezemmel kicsit széjjelebb is húztam, hadd lássa lukamat. "Te nem igazán vagy szégyenlős, úgy látom" - szólt rám. Válaszul elmosolyodtam. "Szereted mutogatni magad, ugye?" Bólintottam, "Nézd!", és előbukkantottam merev peckemet. "Aha, ***** szép csiklód van." Így mutogattam neki intim testrészeim, nem csoda hát, hogy mindketten felettébb élveztük. Megkérdezte nem baszunk-e? "Én nem vagyok *****, nem fekszem le rögtön bárkivel!" - válaszoltam dühösen. "Én előbb ismerkedni szoktam." Persze a magam módján. Órájára pillantott és megint megkérdezte, nem tartok-e vele? Igent mondtam. Gyorsan magamra kaptam egy dresszt és már hajtottunk is a jacht felé.
Egy óra múlva már meg is érkeztünk, bemutatott a társaságnak és magunkra hagyott, előkészítette a partit: italok, kaja, telefonok, stb. Összesen kilencen voltunk, rajtunk kívül még hat fickó és egy tinédzser lány, aki háton fekve meztelenül sütkérezett. Megkínáltak valami hideg koktéllal, majd az egyik fickó így szólt: "Rohadt meleg van, nem? Nem dobod le a ruhád?" Na most erre mit mondjak? Elég arrogáns volt ráadásul. "Csak ha te is" - feleltem, remélve, hogy ő sem. Felnevettünk. Senki sem vetkőzött. Látszott rajta, hogy megsértődött, nem ezt a reakciót várta. Beszélgetett a társaság egy jó fél órát, majd megéheztünk és nekikészülődtünk az evéshez. Elvonultam a toalettre, majd mikor végeztem, letoltam ruhám és bedobtam az egyik kabinba. A szandálokat is lehúztam, így most már valóban anyaszült meztelen voltam. Hál'istennek. Mikor megjelentem az asztalnál, nagy üdvrivalgás fogadott. Még a sértődött is rámmosolygott. Tehát nincs harag. "Megyek én is napozni" - volt a reakcióm, nehogy még a végén azt higgye, miatta vetkőztem le. Leültem a lány mellé, összemosolyodtunk és megsimogattam csupasz hátát. A két meztelen a csapatban. Nekünk össze kell tartanunk. Ettünk és beszélgettünk, közben melleinket bámulták. A lány tizenhat lehetett és vékony, csodaszép teste volt. Bőre világosabb, mint az enyém, ugyanolyan kicsi, de gyönyörű formájú, kemény mellei, *****ját szintén borotválta, de hagyott egy vékony csíkot a csikló felett.
Rögtön összebarátkoztunk. Véleményem szerint még fiatal volt ehhez, de mint elmesélte, szerette mutogatni a melleit, táncolt is már topless egy diszkóban tavaly két hétig Marseille-ben és nagyon élvezte, ahogy ezernyi sóvár szempár bámulja cicieit. Az érzés ismerős volt nekem is :) Claire még szűz volt, de tizennégy éves kora óta mutogatja melleit. A suli vécéjében kezdődött, rengeteg srácnak kigombolta blúzát ott egy szendvicsért vagy kóláért. Teljesen pucéron most volt először mások előtt, látszott is fenekén a bikinivonal. Claire-t Doug szedte össze a strandon pár napja, azóta itt van a jachton egész nap, csupán aludni jár haza. Mindezt már evés után mesélte nekem, ahogy egymás mellett hason feküdtünk és hátunkat süttettük. Én szüntelenül simogattam hátát és csupasz fenekét, gyengéden, érzékien. Megkérdeztem, hogy - mivel már biztos sokszor felizgul - hogyan kezeli ezt, hiszen még szűz, van-e barátja, stb.? Új barátjával már egy éve jártak, de nagyon béna volt szexuális téren és még semmi nem sikerült. Mivel a szüzességét tizennyolc éves koráig meg akarta tartani (így nevelték), sok választása nem volt. Tavaly a diszkóban is a tánc és a magamutogatás alatt mindig nagyon felizgult, s mikor végzett, elvonult az öltözőbe és nagyokat **********t. Még soha nem élvezett el másképp. "No és Doug?" - kérdeztem. Itt a jachton senki nem nyúlt hozzá, csak gyönyörködtek benne. Eztán ő kérdezett ki engem. Próbáltam nagyon általános dolgokat mesélni és azokat is leegyszerűsíteni, valamint kihagyni a pikáns részeket, de így is ámultan hallgatott.
Előbb-utóbb megfordultunk, immáron háton feküdtünk, s most már a férfiak is közelebb húzódtak, ezért abbahagytuk a fecsegést, ezek női dolgok, nem tartoztak rájuk. Felhúztam térdeim és széttártam magam és vártam a mindig oly jól eső nyáladzó tekinteteket. Claire rámmosolygott és követte példámat. A férfiak leültek közvetlenül mellénk és onnan bámulták kitárt *****nkat. Időnként mozogtunk és forgolódtunk egy kicsit, tornásztunk, hogy megmozgassuk izmainkat. A pasik pillantása mindvégig intim testrészeinkre tapadt. Én már roppantul felizgultam, Claire is nagyon élvezte, már nagyon akart ******zni egyet, de nem engedtem el a vécébe. Kissé dühös lett rám, de mondtam, várja ki a végét, még hálás lesz szigoromért. Eljött az este.
Este kilenc körül kezdtek jönni a vendégek. Doug ránkadott egy-egy elegáns ruhát, s közölte nyugodtan tartsuk meg, ajándék. Egyre csak jöttek az emberek, bár eleinte irtó lassan. Megint felizgultam, mert a napozásunkra gondoltam és a sok nyáladzó tekintetre. Egyszer csak gondoltam magam és felültem az asztalra, pár méterre a bejárattól, ahol Doug fogadta a vendégeket. Feltoltam a szoknyát és köldökömig kitakartam nedvemtől csillogó *****m. Dougnak akartam kedveskedni, de véletlenül pár vendég is meglátta és egy pillanat alatt ott termedtek ők is. Megdicsérték *****mat és széles vigyorral nézegették. Most akkor húzzam vissza a szoknyám? De hát jólesett, így hát hagytam őket bámészkodni. Doug elmosolyodott és fülembe súgta: "Igazán szép vagy ma este. Érezd jól magad!" Hát jó, akkor mulassunk. Lassan, de folyamatosan jöttek a vendégek, s mind jól megcsodálták egyre lucskosabb pinám. Claire is odajött hozzám, mellémállt és onnan figyelte az eseményeket. Szép, hosszú, fekete estélyi volt rajta. Újabb vendégek érkeztek. Egy döbbenet, egy mosoly, egy "Oh, yeah" kiáltás, egy nevetés, majd egy hatalmas dicséret Dougnak a "kitárulkozós" fogadtatásért. Utána pedig a szokásos semmitmondó csevegés velem, miközben nedvedző lábamközét bámulják. Közel harminc meghívott jött el, majdnem fele-fele arányban férfiak és nők. A nőknek is kivétel nélkül tetszett a műsor, jót mulattak rajta, páran el is pirultak az izgalomtól. Én már elviselhetetlenül felizgultam, *****m állt a lében, s a bejáratról beáradó esti szellő ütemesen meg-megcsapta tajtékzó pinám. Egy jó ideje nyögdécseltem már halkan, s mikor érdeklődve nézett rám Claire, odasúgtam neki: "Mindjárt szétrobbanok!" Elém guggolt egy huszonéves srác és pár centiről bámulta a micsodám, közben vigyorogva nézett társaira. Széthúztam neki ajkaim és előugrasztottam duzzadt csiklóm. Mélyen belebámult illatos, tátongó lukamba. A legfrissebben érkezett pár, akik eddig Douggal beszélgettek mellettem, közelebb jöttek. A férj félre tolta a srácot, leguggolt, alaposan megvizsgálta a látványt és finoman megnyomta csiklóm. Oroszlánordítás hagyta el torkom, melyet hosszú percekig tartó mély zilálás követett kéjes nyögések kíséretében. Elmondhatatlanul óriásit élveztem. "Azt a rohadt életbe! Bébi! Alig értem hozzád!" - kiáltott fel nevetve. Körben mindenki elégedetten nevetgélt. Egész nap folyamán tüzelt *****m a kéjtől és visszafogtam, egész nap feszülten vágytam egy orgazmusra, s íme, eljött. Lenéztem *****mra, melyet még mindig kitártam ujjaimmal, s együtt figyeltük, ahogy egy újabb adag levem csöpög ki belőle az asztalra. Közben minduntalan kéjeseket nyögtem, bár egyre halkabban. Hatalmas tapssal jutalmaztak. Hátradöntöttem fejem. Még percekig úgy maradtam, hadd száradjon lukam, s hadd hűtse le végre pinám az ajtón beáradó szellő. A vendégek lassan beáramoltak a terembe, csak páran maradtunk, Claire, Doug, két pofa és én. Szótlanul, mosolyogva néztek. Az egyik pofa leguggolt elém és nyalni kezdte kitárt lukam. "Ó igen, legyen szíves!", s hagytam, hogy alaposan szárazra nyaljon. A többiek érdeklődve figyeltek. Doug közben pezsgőt bontott és töltött nekünk, azt kortyolgattuk. Claire fülembe súgta, hogy nagyon kell ******znia egyet. "Kitartás!" - válaszoltam, s egy puszit nyomtam édes pofijára.
Mikor a pasas végzett a nyalással, megköszöntem neki és bevonultuk mi is a terembe. Itt már javában ment a beszélgetés, evés-ivás. Szétváltunk és elvegyültünk a tömegben. Többen is megdicsérték a mutatványom, a hölgyek is, sopánkodva férjeik és barátaik előtt, hogy nekik ekkorát még sosem sikerült élvezniük. Elmondták, nem is gondolták, hogy Doug egy profival fogja fogadni őket, remélték jól megfizetett ezért nekem, mert megérdemlem. Mikor felvilágosítottam őket, hogy nem vagyok profi, ráadásul nem is kapok pénzt ezért és nem is kért meg rá, én csupán egyszerű vendég vagyok, mint bárki, s csak az én őrült fantáziám szüleménye volt az ötlet, nagyon meglepődtek. "Bár igazából" - folytattam - "nem is volt ez előre megtervezve, csak úgy jött magától." "Hát ez esetben nagyon örülünk, hogy megismerhettük a kisasszonyt! Babysitterre van szükségünk, nem volna kedve hozzá?" - válaszolta. "Asszony. Férjnél vagyok, s van egy remek kisfiam is!" Na, ettől aztán hátast dobtak :) Olyan fiatalos voltam, 18 körülinek saccoltak, s oly szép volt a testem, hogy nem is gondolták volna, hogy már szültem. Adtak egy névjegykártyát. Már egy jó órája társaloghattunk, mikor megláttam Claire-t. Már nem volt rajta a hosszú, fekete estélyi, teljesen csupaszon járt-kelt a társaságban. Szemlátomást örültek neki, többen meg is fogdosták fenekét, hátát, karját. Roppant csinosan mutatott így meztelenül a sok elegánsan kiöltözött ember között. Úgy negyedóra múlva odaléptem hozzá, mikor épp befejezte a társalgást két fiúval és egy lánnyal. "Doug ötlete volt ez?" - kérdeztem. "Nem, az enyém. És irtó jólesik", s rámutatott égnek álló mellbimbóira és nedves, csillogó punijára. Megcsóváltam fejem és megpusziltam homlokát. "Oké drága, csak vigyázz magadra!"
Még jó sokáig iszogattunk-eszegettünk, mikor Doug lépett oda hozzám. Csevegtünk, majd feltolt egy asztalra, lehúzta sliccét, előkapta farkát és dugni kezdett. Mondanom se kell, percek múlva már mindenki körülöttünk állt és figyelt. Doug keményen dugott és hosszan, mindenki örömére. Közben láttam, ahogy a tömegben Claire meztelenül álldogál és csöpögő *****ját simogatja. A mellette álló srácok inkább őt figyelték és hátát simogatták. Aztán a hosszú menet véget ért és Doug belémlövellt. Megint elmentem én is. Doug lelépett pezsgőt töltögetni, én meg csak ültem tovább az asztalon kitárt pinával és próbáltam kifújni magam. Körbeálltak vagy tízen és csevegtünk, miközben azt néztük, hogyan folydogál ki Doug spermája lukamból. Felszabadult voltam, sokat nevetgéltem, jópofák voltak. Vagy fél órát is eltölthettünk így, mikor elém guggolt egy fiatal, csinos 25 körüli hölgy és lassan, élvezettel kinyalta belőlem a maradék spermát és *****levet. Sármos, fiatal férje mellette figyelt és szendvicset eszegetett. Egy heves, nyelves csókkal köszöntem meg a bájos hölgynek. Kíváncsi voltam, vajon a parti átcsap-e orgiába, mert arra nem nagyon vágytam, magam miatt meg Claire miatt sem, de nem így történt. Már hajnalodott és lassan hazamentek a vendégek. Ledobtam ruhám és teljesen meztelenül jártam-keltem én is, mint Claire, így búcsúztattuk el a kedves vendégeket.
Mikor már csak mi maradtunk öten, Doug, két haverja még a délutánról, Claire és én, hanyatt döntöttem Claire-t egy széles széken és nekiestem. Lassan, nyugodtan, komótosan habzsoltam az édes punit. Kisvártatva jöttek az ujjak is. Sokáig, vagy fél órát kényeztettem, mikor is hatalmasat élvezett. Nem hagytam abba, hanem tovább nyaltam, egészen következő orgazmusáig, ami már jóval mérsékeltebb volt, bár ez is jelentős gyönyör forrásának bizonyult. Közben persze a három férfi élvezettel bámulta a jelenetet körülöttünk. Mikor végeztünk, kézen fogva elvezettem a mosdóba és együtt lezuhanyoztunk, majd be a kabinba. Lefeküdtünk az ágyba és rögtön el is aludtunk.
Másnap korán reggel ébredtünk. Claire megköszönte a tegnap esti szexet. "Ugye, hogy nem csak a ****** jó?" - mosolyogtam rá. Számba kaptam édes melleit és jó sokáig csókolgattam, nyaldostam, harapdáltam őket. Ez tegnap este ugye kimaradt. Csodálattal simogattam tökéletes formájú, kicsi melleit. Hamarosan előkerültek megint az ujjak, s most csupán ujjazással elégítettem ki a lányt. Lelkére kötöttem, fiúkkal ismerkedjen, úgy sok más élvezethez is hozzájut, s vigyázzon, míg tizennyolc nem lesz, ha szűz akar addig maradni. Jól nyalni a fiúk is tudnak, de farkat szopni is nagyon jó. Ezt már ismerte, ő is szerette szájával kényeztetni barátját. Reggeli után kiültünk újból napozni, egészen délig. Délben megebédeltünk öten közösen, majd felöltöztünk és bementünk Marseille belvárosába vásárolni, Doug adott egy kis zsebpénzt ruhákra, piperecikkre, stb. mikor visszaértünk a jachtra, Doug félrehívott és megkérdezte nincs-e kedvem vele maradni, jól meglennénk együtt. Elmondtam, nekem férjem és gyerekem van, várnak otthon. Teljesen megdöbbent. Férj? Gyerek? Valóban fiatal voltam még és lányos arcom volt. Mondtam, szeretem őket és mindennél fontosabbak számomra. De azért megköszöntem ajánlatát és már azon voltam, búcsúzásul leszopom, hisz oly rég volt már farok a számban, de mégiscsak furán vette volna ki magát ezután a szöveg után. Így hát csak megpusziltam az arcát és elköszöntem mindenkitől. Claire-nek megadtam a számom és én is felírtam adatait, hogyha bármikor szüksége lesz segítségre, bajban van, vagy csak találkozni akar, utol tudjon érni. Azóta már többször találkoztunk, mikor épp Párizsban járt, mindig nálunk aludt. Többet együtt nem szexeltünk. Több pasit is begyűjtött azóta és szüzességét is elvesztette még tizenhat évesen, pár hónappal rá. Azt mondta már nem bírta tovább, dugni akart. Nem kefélt félre össze-vissza, hanem olyan barátai voltak, akik sokszor és sokáig bírták. Később táncosnő lett egy jónevű diszkóban, így továbbra is mutogathatta csodás melleit fűnek-fának. Jobb szeretett azonban teljesen pucéron táncolni, de ezt csak az est vége felé engedték meg neki a rendezők. Nemcsak a színpadon táncolt, hanem sűrűn lement a vendégek közé is rázni egyet. Imádta, ha közben meg is fogdossák. Elmondta, ilyenkor mindig forrong a *****ja, s mikor hozzáérnek melleihez vagy épp *****ját simogatják tánc közben, pinája majd' szét robban. A tánc után az öltözőben most már nem **********t, hanem aktuális barátjával kúratta meg magát minden este, hogy levezesse a magamutogatás és meztelen tánc alatt felgyülemlett őrületes kéjvágyát. Nagyon jól érzi magát, szereti amit csinál, és boldog élete lett. A kapcsolatot folyamatosan tartjuk, élőben és telefonon.
Már két hónapja volt Doug partija a jachton, mikor kezembe került a névjegykártyája annak a szimpatikus középkorú házaspárnak, akikkel ott találkoztam. Akkor csak bedobtam fiókomba a többi üzleti irat mellé, s most, hogy rendezgettem az iratokat, véletlenül kezembe ráakadtam. Meg is feledkeztem róla teljesen. Pár hete érkeztünk meg Prágából férjemmel, Luckel, ahol egy hetet töltöttünk együtt hármasban a gyerekkel. Én imádok utazni és meg is tehetem, de páromat nehéz elráncigálni, ő inkább az az otthon ülős típus. Azét mégis összejött a dolog és egy csodás hetet töltöttünk a cseh fővárosban. Nem vagyok nagy sörös, de állandóan sört vedeltünk Luckel és fel is szedtem pár kilót sajnos, aminek nagyon nem örültem.
Tudtam, hogy a számomra oly megszokott és kedvelt életstílust csak úgy tudtam fenntartani, ha nagyon odafigyelek alakomra. Tisztában voltam vele, hogy elsősorban külsőmnek köszönhettem, hogy ezt a kicsapongó életvitelt folytathattam és hogy egyáltalán ide eljutottam, hogy az Isten adta szépségemet kihasználva és ügyeskedve sikerült a biztos létfenntartást megteremtenem. Szépségemet alapvetően anyámtól örököltem, s neki köszönhetem majd 30 évesen is kislányos arcomat, karcsú alakomat, gyönyörű, szinte hibátlan bőrömet (ami a legnagyobb ajándék volt számomra az életben, hiszen jóformán sose kellett pattanásokkal és egyéb kellemetlen dolgokkal foglalkoznom), s azt is, hogy genetikailag teljesen csupasz lábakkal áldott meg, amit így soha nem kellett borotválnom vagy gyantáznom. Anyám soha nem használta ki ezeket a csodás lehetőségeket és hűséges volt apámhoz, én viszont már egy új generáció szülötte voltam, s hamar rájöttem még kislányként, hogy mi mindenre használható ez az adomány. Viszont arra is rájöttem, el is cseszhetem, ha nemtörődömségemmel nem figyelek oda bizonyos dolgokra. Ha össze-vissza eszem káros dolgokat, meghízok és oda a karcsú test. Ha ész nélkül járok szoláriumba vagy strandra és nem védem a bőrömet különböző kenőcsökkel, megcsúnyul a börőm, sőt bőrrákot is kaphatok. A hosszú évek során kialakult pszichémben az a mély meggyőződés, hogy hiába volt eszem és hiába tanultam, mindent csakis testemnek köszönhetek - ja és persze nagyon laza erkölcseimnek. Ezért szinte mániákusan figyeltem oda minden olyasmire, ami veszélyeztetheti testem szépségének fenntartását. A természetes szépséget biztosítottam előnyben, sminket csak szolidan, visszafogottan használtam, hisz nem valami csúfságot kellett elkendőznöm vele, hanem csupán kiemelni bizonyos részeket. Ezért is ilyedtem meg nagyon, mikor Prágából visszatérve meghíztam. Elkezdtem hát diétázni. Prágában remek kulturális élet van, bár Párizst nehéz lekörözni.
Mikor Luckel vagyok, mindig átváltozom háziasszonnyá és anyukává, s jólesik a kicsivel lenni. Férjemmel akkoriban csak hetente egyszer szeretkeztünk, neki elég volt. Nekem nem, de ilynekor az anyaszerep mindig győzedelmeskedik, s elfeledteti velem a hiányt - ami azonban csak gyűlik és gyűlik. Luc általában tíz perc alatt keményen megdug szép farkával, s ezzel el van intézve a dolog. Ennek ellenére imádom a pasit. Egyszer megpróbáltam kipuhatolni, volna-e kedve hármasban kipróbálni egy lánnyal vagy esetleg egy fiúval, de úgy tűnt az ilyesmi nem izgatja és teljesen boldog azzal a heti tíz perccel.
Visszatérve, tehát véletlenül kezembe akadt az a névjegykártya és gondokkodóba estem. Még sose voltam az USÁ-ban. Vajon milyen lehet? Olyan, mint a filmeken? Felhívtam hát gyorsan a számot. Sokáig csörgött, végül egy álmos férfihang vette fel. Én hülye, ott éppen hajnal volt, nem is jutott eszembe. Így hát sikerült Joe-t álmából felráznom. Mérges volt, de mikor sűrű bocsánatkérés után megtudta ki vagyok, kedvesebb lett. Mondtam neki, majd később visszahívom, de közölte, most már mindegy, beszélgessünk. Kellemesen elcsevegtünk, érdeklődött mi történt velem azóta, majd végül meghívott san diegoi otthonába. Doug new yorki volt, így meglepődtem Kalifornia említésén, de szíves örömest elfogadtam a meghívást. Nem akartam pénzügyi kiadásokkal megterhelni, hisz nekem is volt elég pénzem, de ragaszkodott hozzá, hogy a retúr repülőjegyet kifizesse, illetve a kinntartózkodásom is persze fedezze. Egy hét múlva már indultam is. Lucnek azt mondtam, üzleti útra megyek. Hívtam, hátha eljön, örültem is volna neki, de hiába.
Két átszállással és egy teljes napi utazással értem San Diegoba. Joe várt a reptéren. Nem volt sok csomagom, csupán egy sporttáska tele ruhával és ajándékokkal Joe-nak és feleségének. Hazavitt, megmutatta szobám és közölte nyugodtan feküdjek le, biztos megviselt az utazás. Joe jómódú volt, szép nagy háza volt rendezett kerttel. Mikor felébredtem másnap dél volt. Joe dolgozott, csak felesége, Sue volt otthon. Neki is dolgoznia kellett volna, de nem akartak magamra hagyni, ezért otthon maradt. Kedves és csinos 35 éves nő volt, hosszú szőke hajjal és szilikon mellekkel. Jól eldumcsiztunk, majd megmutatta a várost. Este értünk haza hullafáradtan, de Joe elvitt minket vacsorázni egy elegáns helyre, egy japán étterembe. A következő két nap hasonlóképpen telt, megnéztünk mindent a környéken, plusz Loas Angelest és Hollywoodot is.
Következő nap Sue megkérdezte, nincs-e kedvem átmenni a szomszédba gyereket felügyelni pár órára? Ő szokott menni, de valami hivatalos elintéznivalója volt, adóügyek vagy mi, s gondolta akkor nem lennék egyedül, legalább a gyerek ott lenne velem. Csupán három óráról volt szó. Örömmel elvállaltam.
Egy kétéves kislány volt. Már evett és épp aludt. Egy darabig nézegettem, de egy idő után már untam magam. A nappaliban megláttam egy pornóújságot az asztalon és rögvest rávetettem magam. Felizgatott és *****mat simogattam. Levetkőztem meztelenre és lehevertem a szőnyegre, úgy ******ztam a képekre. Már nagyon hiányzott a szex, több mint egy hete nem voltam senkivel. Megszomjaztam. Kimentem a konyhába, hogy töltsek magamnak egy narancslét, mikor beállt az autó a garázsba. Megjött az apa. Még nem is találkoztam vele. Anyaszült meztelen voltam, ruhám a nappaliban, teljesen megzavarodtam. Visszamenni már nem volt időm, így hát gyorsan magamra kaptam egy konyhaköpenyt. És abban a pillanatban belépett az apa. Üdvözöltük egymást, én teljesen elvörösödve mutatkoztam be. Leültünk beszélgetni. Kedves mackós volt. Kisvártatva bement a szobába, hogy megnézze a gyereket. Mosolyogva jött vissza. "Megtaláltam a ruháid" - mondta. "Nem hiányoztak?" "Óh, igen, elnézést, nem volt időm visszahúzni." "És látom nézegetted a pornóújságot. Hogy tetszett?" - kérdezte kacsintgatva. "Én erre szoktam magam felizgatni, mielőtt az asszonnyal szeretkezünk." Miért, ő nem elég izgató? - gondoltam magamban. Elismertem, hogy megfogott pár dolog. Régen voltam férfiaval - meséltem - s felizgatott. A ruhámat ugyan nem hozta, de az újságot ott szorongatta kezében. Leült mellém az asztalhoz és együtt lapozgattuk. Nem volt olyan benne, amit még nem csináltam, kivéve egy törékeny szőke lányt, aki a képeken egyszerre három hatalmas néger farkat szopott felváltva. De valóban hatalmasak voltak! Alig bírta szájába bekapni őket. Későbbi képeken meg is dugatta magát ezekkel az gigászi falloszokkal. Hogy hová tűntek el benne, magam se tudtam elképzelni, de minden luka meg volt tömve! Egy ekkora hatalmas fekete ****t én is szívesen megkóstoltam volna - ezt el is mondtam neki. A dugással kapcsolatban nem voltam biztos, bizonyára fájt volna. "Négerekkel már dugtam párszor, de ekkora doronggal még nem volt dolgom." Sokatmondón vigyorgott rám. Felálltam, hogy öntsek magunknak narancslét. Háttal voltam neki, s persze teljesen csupasz. Mellémállt és meztelen fenekemet és hátamat simogatta, miközben teletöltöttem a poharakat. Megcsókolta nyakam. Visszaléptünk az asztalhoz, ledobtam magamról a köpenyt és csupaszon az ölébe ültem. Így nézegettük tovább az újságot, közben *****mat izgatta és melleimet nyaldosta. Már kétszer végiglapoztuk a magazint, részletesen átbeszéltük a fotókon látható aktusokat és már nagyon felizgultam. "*****ál már meg!" - förmedtem rá. Nekidőltem az asztalnak és már belém is döfte farkát. Gyorsan és hevesen basztunk. Olyan nagyot nem élveztem, de jólesett már végre egy orgazmus. *****mra élvezett és szétkenegette spermáját szeméremdombomon. Visszaültem az ölébe és tovább dumcsiztunk. Majd szólt a férfi, mindjárt megjön a neje, öltözzek fel. A gyerek is felébredt már és sírt. Bementem a szobába, felöltöztem és tíz perc múlva meg is érkezett az asszonyság. Molett volt ugyan, de szép arca volt és roppant kedves. Kicsit beszélgettünk, majd leléptem.
Másnap hétvége volt, szombat, s elvittek Las Vegasba. Bár többször megálltunk útközben, hosszú és fárasztó út volt. Bejártunk jópár kaszinót és mulatót, majd beültünk egy topless bárba. Más úgyse nagyon volt. Gondoltuk, iszunk egy jót, de akkora volt a tömeg, hogy üres asztal nem akadt már, állva iszogattunk. Kicsit becsíptünk és érdeklődve stíröltük a topless táncoslányokat. Már régóta szemezett velem agy melletünk álló fiúcsapat néhány tagja, látták én szabad vagyok. Odahajoltam egyikükhöz és fülébe súgtam: "Szopni akarok." Felvidult arccal mosolygott vissza. "Engem?" "Mondjuk elsőnek téged." Letérdeltem és lehúztam cipzártját. Farka már félig állt, gondolom a táncoslányoknak köszönhetően, végignyaltam, bekaptam és szopni kezdtem. Átlagos méretű farka volt, de csöpögött az izzadságtól és túl férfiszaga volt emiatt. Ez egy kissé taszított, ez az erős kanszag, de az íze jó volt, enyhén sós. Mondanom se kell, a többiek körbeálltak minket és inkább engem néztek a műsor helyett. Pár perc múlva a srác megrándult és spermáját arcomra vertem. Jólesett a forró, nyúlós massza. Felmosolyogtam a többiekre és megragadtam a következő álló ****t, de Joe felrántott és kiviharoztunk a lebujból. Leintott egy taxit és hárman beültünk hátra. Leszidott, hogy máskor jobban vigyázzak, mert itt nem olyan kedvesek az emberek, mint Európában, főleg ha pénzről van szó. Egyébként pedig az egyik kidobóember észrevette mit csinálok és lehet, hogy már összeverve feükdnénk a hátsó kijáratnál.
Visszamentünk a szállodába. Joe elment zuhanyozni, én meg Sue-val beszélgettem addig. Neki is tetszett az a srác és csodált a bátorságomért, hogy ott mindenki előtt le mertem szopni (igaz, maximum tíz ember láthatta). Ő csak fantáziál néha dolgokról, bár ilyen vadat még fantáziálni sem igen mert eddig. Ő csak Joe-val szexelt egész életében, őmiatta csináltatta meg melleit is. Elmondtam, ne nagyon irigyeljen, én szexfüggő vagyok, nekem napi két alkalom szükséges minimum, enélkül hisztis leszek és megőrülök. Sue vonzó volt, idősebb nálam, de kimindottan csinos, hosszú szőke haj, kék szemek és szépen megnagyobbított szilikon mellek. "Most próbáljuk ki hármasban!" - súgtam fülébe, majd levetkőztem meztelenre, kigomboltam blúzát és melleit nyaldostam. Szemmel láthatóan tetszett neki. Mire Joe kijött a zuhany alól, én már borotvált *****ját nyaldostam és ujjaztam hevesen. Nem láttam Joe arcát, hogy hogyan reagál rá, de pillanatok alatt belémhatolt hátulról, s nem volt több kételynek helye. Aztán ki helycsere, Sue-t dugta, miközben és egyszerre nyalogattam a *****t és a döfködő farkat! Időnként kihúztam Sue-ból a ****t, megszopogattam kicsit, s visszadugtam a nedves lukba. Jó volt az egész, nahyon élveztük mindannyian - bár Joe lehetett volna kitartóbb. Ondóját Sue melleire lőtte, én meg gondosan lenyalogattam.
Másnap visszautaztunk San Diegoba. Úton hazafelé, miközben Joe vezetett, ölébe fektettem fejem. Sokáig kényeztettem farkát, közben felesége a hátsó ülésről figyelt. Igen hosszú szopás után arcomra élvezett, amit örömmel kenegettem szét bőrömön. Mikor hazaértünk, kérésükre válazolva elmondtam, imádom és nagyon igénylem a szexet. Jól összebarátkoztunk. Joe megkérdezte, tudja-e valamivel viszonozni kedvességem? Elmondtam nekik, hogy szeretnék kipróbálni két hatamas néger farkat. "Azt én is szívesen kipróbálnám" - szólt közbe Sue, de Joe féltékenyen ráförmedt, neki kevésbbé tetszett Sue ötlete. Na de honnan szerezzenek nekem két hatamlas néger farkat? Tanácstalanok voltunk, majd Joe-nak eszébe jutott, hogy nézzük át a szexhirdetéseket. Elsietett az újságoshoz és vagy tíz különböző szexlappal tért vissza. Mindegyiket átnéztük, s kettőben találtunk is pár kecsegtető apróhirdetést. Sue felhívta a megadott számokat, hogy megtudakolja valósak-e? Én ragaszkodtam a kettőhöz, így azt is meg kellett tudni, ki tud hozni magával egy azonos adottságokkal rendelkező társat. Végülis egy los angelesi randit beszélt le másnapra.
Kora délután érkeztünk Los Angeles külvárosába. Egy bevásárlóközpont parkolójában találkoztunk, mi hárman, plusz a két néger srác. Huszonévesek voltak, s elég sötétek, mindkettő magas és izmos testalkatú. "Hová megyünk?" - kérdezték. "Sehová, itt csináljuk, a szabadban" - feleltem. Letérdeltem eléjük és már szoptam is. Mindkét farok borotvált volt, koromfekete, s valóban nagyon hosszú. Kéjesen benyálaztam őket és élvezettel simogattam két kézzel a hatalmas falloszokat felváltva. Már a látványtól is majdnem elmentem. Nem tudom mennyi ideig cumiztam őket, de nekem jó sok időnek tűnt. Ki akartam használni az alkalmat, nem sok ilyen adódik az ember életében - még az enyémben sem!
Aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egyikük mögém csusszant és már dugott is. Fájdalmas volt, ahogy a vastag, méretes dorong keményen dugta *****mat, de ugyanakkor élvezetes is. Próbáltam inkább az élvezetre koncentrálni. Időközben nézőközönségünk is lett, 10-15 ember figyelte a nem mindennapi mutatványt. Mindketten *****mban élveztek el. Kifulladva köszöntem meg a srácoknak hogy megdugtak, majd a körbenállók sóvárgó tekintetével övezve visszasétáltunk a kocsihoz és hazahajtottunk.
Otthon aztán átbeszéltük az élményt. Valóban isteni látvány volt a két monstrum fallosz, és nagy élmény volt nyalogatni őket, bár szopni kevésbbé. Jószerivel csak a makkot tudtam bevenni számba, s én jobban szeretem az egész farkat egyszerre megízlelni. A dugás meg fájt. Így utólag meg még jobban. Örültem, hogy análra nem került sor, mert azt nem éltem volna túl. Törékeny testem csoda, hogy ezt kibírta. Végeredményben örültem, hogy megtettem, egyszer mindenképpen ki kellett próbálnom, de továbbra is a kezelhető méretű, 15-23 centis dákókat kedveltem inkább. Este a beszélgetés után lenyomtunk egy hármast, s Joe 15 centis farkát nagy élvezettel majszoltam.
Az elkövetkező két napot San Franciscoban töltöttük. Joe azt mondta, ha már Caloforniában vagyok, Friscot kihagyni nem lehet. Európai szemmel nézve meglehetősen furcsa és különc város, s pláne furcsa a hatalmas kínai kolónia. Említésre méltő (vagyis szexuális jellegű) dolog nem történt ebben a két napban - átlagos turista voltam tehát.
Visszatértünk hát San Diegoba, majd pár nap múlva elvittek Santa Barbarába, ami Los Angeles elit negyede, egy kicsit nézelődni. Vonzó környék. Megnéztem az eladó házakat, s habár ide tudtam volna költözni a horribilis árak mellett is, azért én Európában jobban éreztem magam. Hazafelé menet leugrottunk a strandra. Kevesen voltak, bár az idő kellemes volt. Gyorsan úsztunk egyet hármasban, majd kifeküdtünk napozni. Meztelenek voltunk mindhárman - mások körülöttünk mind fürdőruhában. Dumáltunk és heverésztünk, Joe hozott a kocsiból pár doboz sört, azt iszogattuk.
Láttunk pár helyes, izmos srácot a parton. Én pedig már jópár napja nem szexeltem egy jót. Elöntött a vágy :) Széttártam lábaim, hogy nedves, borostás punimat jól láthassa bárki érdeklődő. Sue rámmosolygott: "Megéheztél egy ****ra?" "Igen, ****t akarok! Kettőt!" - vágtam rá nevetve. Pár srác végre közelebb bátorkodott hozzánk, s lopva nézegették a két pucér lányt, de nem mertek kezdeményezni. Talán Joe miatt? Megkértem Joe-t, hagyjon minket magunkra egy kis időre, s ússzon egy jót. Megértette a célzást, s lelépett. Erre a srácok felbátorodtak, s még közelebb jöttek. Szemeztem egyikükkel; megtetszettem neki. "Na mi lesz már? Olyan puhányok ezek a mai srácok!" - panaszoltam Sue-nak, aki mellettem hevert, most már ő is széttárt *****val. Megelégedve konstatáltam, hogy tanul tőlem. "Szép a *****d. Játsz vele egy kicsit nekik" - szóltam Sue-nak, aki örömmel fogadott szót. Most már mindketten ujjaztuk magunkat, miközben szemeztünk a hímekkel.
Na erre aztán begerjedtek, s leültek közénk. Bemutatkoztunk, s jöttek a hülye kérdések egymás után. A sármos srác, Bob, akit kinéztem magamnak barna hajú és szemű, izmos, sportos, 20 év körüli volt. Fejét most közvetlenül *****m elé helyezte, s onnan nézett fel rám. Arca 20 centire volt tán gőzölgő, borostás katlanomtól. Felizgatott, ahogy nézte hogyan ******zok neki. Jópár percig ment ez így, mikor megelégeltem, s Bob fejét ráhúztam most már nagyon lucskos pinámra. Pár nyelvcsapás után Sue rámszólt, itt a parton szexelni tilos, inkább menyjünk a kocsihoz. Nem kellett kétszer mondani. Elrohantunk a kocsihoz, letérdeltem, s már szoptam is az arcom elé tolt farkakat. Normál méretűek voltak, s igazán jólesett már a szopás. Sue átvette tőlem az egyiket, én pedig Bobot lukamba vezettem, s hevesen basztunk a motorháztetőn. Kisvártatva megjelent Joe is, aki Sue-nak esett, míg ő a másik srácot cumizta. Aztán srácot cseréltünk, majd finálé gyanánt mind a három farkat arcomra vertem. Elárasztott a forró sperma, szemembe és orromba is jutott egy kevés. Megköszöntem a srácoknak az együttműködést. Beültünk az autóba, a két lány hátra, Joe vezetett. Sue felöltözött, én azonban pucéron ültem mellette, s vártam, hogy megszáradjon arcomon az ondó. Sue eközben melleimet csókolgatta. Mikor megszáradt, lebuktam, félrehúztam bugyiját, s hazáig nyaltam igénybevett *****ját.
Hazaértünk, lezuhanyoztunk, megvacsoráztunk és ledőltünk aludni. Reggel arra ébredtem, hogy Joe nyalogatja *****mat. Hmmm, de jó is így ébredni! Aztán hirtelen abbahagyta és elsietett munkahelyére. Na de így otthagyni egy nőt! Legalább fejezte volna be, ha kapkodva is. Írtó mérges lettem rá. A nappaliban összefutottam Sue-val, akinek rögvest el is panaszoltam. Sue felnevetett, s elmesélte, Joe nagyon rossz szerető volt, mielőtt meglátogattam őket, hosszú éveken keresztül. Sue szeretőt tartott, s emellett még számtalanszor félrekúrt, megcsalta Joe-t egyéjszakás kalandoraival. Bevallása szerint 20-30 férfival is volt már mennyegzőjük óta. Bár szexuális életük katasztrofális volt, szerette és nem hagyta el. Mióta azonban megismerkedtek velem, Joe teljesen megváltozott. Azon a jachtbulin, ahol átadta nekem névjegykártyáját, változott meg minden. Mikor visszaértek a szállodába, Joe azonnal letámadta és reggelig szerelmeskedtek. Azóta Sue nem csalta meg és állandó szeretőjét is kirúgta. Joe-val egyre jobb lett, s Sue megköszönte nekem, hogy férje újra férfi lett. Ennek nagyon megörültem, s reméltem most már jórafordul házasságuk.
"S te milyen házasságban élsz?" - kérdezte. Elmondtam, hogy nagyon szeretema a férjem és a kisfiam, semmi okom panaszra. "És hogyan egyezteted össze a rengeteg partnert a házasságoddal? Férjed nem féltékeny?" "Luc nem tud szexpartnereimről. Azzal tisztában van, hogy szexológus voltam egy ideig és azt is tudja, hogy imádom a szexet, de számára ez nem jelent többet annál, hogy szeretem a munkám, mint ahogy ő is. Tudod Luc szeretetreméltó és inteligens, de borzasztó naív, fogalma sincs róla, hogy másokkal is lefekszem. Így tehát nem féltékeny - bár amúgy sem az a típus. Számomra pedig a házasság a szerelmet jelenti, a szex pedig csupán testi dolog, érzelmek nélkül. Ha mégis vannak érzelmek, akkor is más jellegűek. Volt olyan, akit apámként vagy nagyapámként szerettem, volt olyan, aki öcsém lehetett volna. A legtöbb ember azonban csak tárgy, akit arra használok, hogy egy óriásit élvezzek a végén. Mint egy élő-mozgó vibrátor fasszal, nyelvvel, ujjakkal. Tudom, ez elég önzően hangzik, s nem tagadom, tízből kilenc emberrel csak azért fekszem le, mert orgazmust akarok, vagy spermát akarok az arcomra. Azért vannak aztán mások is, mint például ti, akiket barátomnak tartalak és barátként szeretlek is titeket. De persze ez sem szerelem. A szerelem és házasság arról szól, hogy valakit annyira megkedvelsz, hogy vele éled le az életed. A szex viszont nem több a mindennapi szükségleteid kielégítésénél. Ha éhes vagyok, leugrom a boltba harapnivalóért. Ha szomjas vagyok, iszom valamit. Enni és inni minden nap kell, akkor is, ha épp Luc nincs velem. Zuhanyozni is kell, ha nincs velem. A testtel akkor is törődni kell, ha a párod épp nincs veled. Ha megszomjazom egy kis borra, iszom. Ha megszomjazom egy kis spermára, akkor szerzek gyorsan valahonnan. Ha otthon van Luc, lecumizom. Ha nincs, leugrom a közeli parkolóba és keresek valakit. Persze azért próbálom visszafogni magam, de sajnos nem mindig sikerül." - nevetgéltünk. "Ha nem elégítem ki testem szükségleteit, idegessé, undokká és elviselhetetlenné válok. Én Joe-val lefeküdtem ugyan, de nem tartom szeretőnek, csak barátnak. Ha valaki tízszer megdug, nem válik a szeretőmmé, mert az már érzelmi kategória, kvázi a szerelmem helyettesítője. Valaki, akibe szerelmes vagyok a férjemen kívül. Ilyen nekem nincs, nekem nincsenek szeretőim, nekem szexpartnereim vannak. Ha a férjed kinyalja *****mat, az számomra egy kedves baráti gesztus, mint ahogy ha én leszopom, akkor azt is csak barátként teszem. A gond csak az, hogy ő most félbehagyta a nyalást!" Nevetgéltünk egy jót. Még egy jó ideig beszélgettünk, s a végére teljesen megértette és elfogadta, sőt logikusnak és izgalmasnak találta nézőpontomat és életszemléletemet. Lehet, hogy ő is magáévá teszi hamarosan? Sue-nak is mennie kellett már dolgozni, én meg elhatároztam, hogy kezdek valamit a mai nappal. A beszélgetés során felizgultam. Hívtam egy taxit. Kalandra fel!
Csak retikülömet vittem magammal a hitelkártyával, némi aprópénzzel, parfümmel és két darab kondommal. Irány a reptér. Fehér miniszoknya, szandál és egy top volt rajtam, váltásruhát nem hoztam, gondoltam úgyis még este hazajövök. A taxis egy középkorú, szótlan férfi volt. Csendben utaztunk már vagy fél órája.
Jobb lábamat felhúztam és szoknyám alól kibukkant borostás *****m. Hosszú ajkaim vidáman lógtak ki *****mból. A sofőr meglátta és elvörösödött, én meg mit sem sejtve bámultam ki az ablakon. Még több mint fél órát utaztunk így a reptérig. Élveztem, ahogy csöndben nézegeti punámat. Az elmúlt hetek sűrű, tömény szexe után megéheztem egy kis magamutogatásra, és lám, milyen jól esett! Bár a reggeli Joe-féle incidens nagyon a bögyömben volt, és máskor talán simán előkaptam volna a sofőr farkát, hogy befejezze, amit Joe elkezdett és jól megcsináljon, most mégis inkább az exhibicionizmus édes élvezetét választottam. Megérkeztünk. Elővettem pénztárcám és fizettem. Mielőtt kiszálltam volna, búcsúzóul lenyúltam két kézzel *****mhoz és széjjelhúztam ajkaim, hadd lásson belém. A meglepett sofőr tágra nyílt szemekkel és nyáladzó tekintettel bámult nedves lukamba. "További szép napot!" - mosolyogtam rá. "Köszönöm" - hebegte válaszul, majd kiszálltam és integettem az elguruló kocsi után. No lám, milyen könnyű valakit boldoggá tenni, ha csak egy napra is. És ráadásul magam is élveztem minden percét.
Fogalmam sem volt mihez kezdjek most. Kiszúrtam a legszimpatikusabbnak tűnő belföldi járatot, épp check-in volt, így várni sem kellett sokat. Phoenixbe tartott, Arizonába. Gyorsan kértem egy jegyet a bankkártyám terhére, s már fenn is voltam a gépen. Az utazás felejthető volt. Landolás után beültem egy újabb taxiba. "Hová parancsolja, kisasszony?" "Tucsonba."
Kellőképpen meglepődött a taxis a többszáz kilóméterre fekvő város hallatán, de mikor közöltem, hogy látni szeretném a híres arizonai sivatagot, már sejtette, hogy jó napja lesz, kifogott egy jól tejelő utast. A tervem az volt - s ezt el is mondtam neki -, hogy megnézzük útközben a falvakat, egyéb látnivalókat. "Nem sok látnivaló van arrafelé" - válaszolt, "de a sivatag tényleg bámulatos." Miután megnyugtattam, hogy pénzem is van elég a fuvarra, nekilódultunk. Sokáig csak beszélgettünk, miközben country-zene szólt a rádióból. Fiatal, harmincas, mexikói bevándorlóktól született nagydarab, pocakos férfi volt. Arca csúnya és ragyás, borostás, de jó humora volt. Hamar rám terelődött a szó. Ki vagyok? mit keresek itt? meg hasonlók. Most válaszoljam azt, hogy szexuálterapeuta vagyok és semmi dolgom, csak élvezni akarok egy hatalmasat valami idegennel? Már majdnem kimondtam ezt így - hisz elég szókimondó vagyok és nem vagyok szívbajos, ha a szexről van szó - mikor hangosat szellentett és a bűz alárasztotta az autót. Felröhögött és bocsánatot kért. Én azonban nem találtam olyan mókásnak, inkább gusztustalannak. Szerencsére épp egy benzinkút felé közeledtünk. Kértem, álljunk meg, megéheztem. Leparkoltunk és beugrottunk egy hamburgerre és kávéra. Ahogy az asztalnál ettünk - meghívtam őt is - ismét feltette a kérdést. "Egy rokonomat megyek meglátogatni Tucsonban." Elmeséltem, hogy férjnél vagyok és van egy gyerekem is Párizsban, de nem hitte el, csak mikor a tárcámból előhúzva megmutattam a családi fotókat. Az egyik képen bikiniben voltam (húú de ritkán esik ez meg!), mellettem Luc és a gyerek. "Kár, hogy nem topless vagy! Szívesen megnéznélek úgy!" - vigyorgott rám lukas fogsorával. Fizettem, s folytattuk utunkat.
Már javában a sivatagban jártunk. Ha lehunytam szemem, mindenütt égnek álló falloszokat láttam. Már szinte éreztem felizgult lukam illatát. Hallgattuk a zenét, s közben óvatosan köldökömig felhúztam miniszoknyám. A sofőr egy állatias "Oh yeah, baby!" felkiáltással üdvözölte bátor tettem. Borostás *****mat nézegetve visszamosolyogtam rá. "Bocs, csak érzem, hogy szúr, mert már régen borotváltam. Nincs egy borotvád?" - s közben jobb kezemmel lassan simogattam borostámat. Az bizony nem volt neki, de ez látszott is ápolatlan arcán. Utaztunk hát tovább, én meg élvezettel játszadoztam széttárt lábamközével. Ez a kis ****** igazán jólesett. Lekanyarodtunk valami porfészekbe, mert szóltam, meg akarom nézni. Lassan poroszkáltunk. Lejjebbcsúsztam az ülésen és teljesen leeresztettem az ablakot, hadd lássanak be. Elhaladtunk egy pár fős, fiatal srácokból álló csoport mellett, s kiszóltam: "Hé, srácok!" A sofőr lefékezett. Egyikük behajolt az ablakon. Meglátta *****m és széles vigyor árasztotta el arcát. "Hello. Közvélemyénkutatást tartunk. Szerinted milyen egy férjezett anyuka *****ja borostásan?" - kérdeztem mosolyogva és kacagva, széthúztam ajkaim, sőt segglukam is, hogy hiteles véleményt alkothasson. "Szerinted hogy jobb: borostásan vagy kopaszon?" Mostanra már 4-5 nyáladzó srác lógott az ablakban. Ben - így hívták a srácot - alaposan szemügyre vett, majd közölte: "Nagyon szexi a pinád, de ahhoz, hogy válaszolni tudjak, látni kellene kopaszon is, nem?" "És van borotvád?" - vágtam vissza. Szemei felcsillantak. Pár saroknyira lakott. Mondtam szálljon be. Rajta kívül még két srác fért be hátulra. Miután beszállt mögém, Ben azon nyomban előrenyúlt és megragadta bal mellem a topon keresztül. Hagytam, hadd tapizzon. Bimbóim égnek álltak az izgalomtól. Megérkeztünk, Ben kipattant és berohant a házba. Pár perc múlva megjelent egy zacskóval, visszaült és továbbhajtottunk.
Elhagytuk a városkát, s miközben szólt a country, én óvatosan megborotváltam *****m jobb felét. A három srác ülésemen lógottm onnan bámulták. A sofőr is megállás nélkül vigyorgott. Mikor elkészültem, megfordultam és felültem a műszerfalra. "No, srácok, most jól látjátok mindkét verziót. Melyik a jobb?" Jöttek a vegyes válaszok, össze is kaptak a srácok, s közben jót mulattunk. Bennek borostásan tetszett, mint ahogy nekem is, de a másik két srácnak és a sofőrnek kopaszon, így a kopasz nyert. Azonban mégsem borotváltam magam tovább, maradtam "felemásan". Emlékeztem, mennyire tetszett Vivienne felemás *****ja. Visszaültem és a srácokat a következő faluban kiraktuk, majd továbbhajtottunk.
A sofőrrel beszélgettünk tovább, nagyon vicces ember volt. A mai apró, veszélytelen játékok marhára felizgattak, és ha lett volna egy hatalmas uborka kezem ügyében, már eszeveszetten döfködtem volna magamba. Hirtelen szóltam, pisilnem kell, álljunk meg. Félrehúzódtunk, én kibújtam szoknyámból és lehúztam a topot is, majd a szandálokat, s anyaszült meztelenül szálltam ki a kocsiból. A sofőr csak bámult tágranyílt szemekkel. "Gyere te is!" - szóltam rá. Elsétáltunk egy darabig, majd leguggoltam és pisiltem egyet. Szerencsére volt a sofőrnél zsebkendő, azzal megtöröltem magam és vagy félórát sétáltunk még a csodaszép természetben. Libidóm a csúcsponton volt, de ezzel az ápolatlan emberrel nem akartam szexelni. Imádok meztelenül kirándulni. Visszatértünk a kocsihoz és folytattuk utunkat. Nem öltöztem fel. Már esteledett. Tucson határában félrehúzódtunk és a sofőr megkérdezte, megdughat-e?
Csupasz testem szívesen mutogattam neki, mert nekem is jólesett, *****m többször is teljesen elázott az utazás során. Támadt egy ötletem: "Mit szólnál egy közös ******hoz?" Elszontyolodva bólintott. Feléje fordultam és hátam az ajtónak támasztva széttártam magam és heves ujjazásba kezdtem. A rengeteg lé elöntötte kezem és hangosan cuppogott lukam. Lehúzta sliccét és előkapott egy hosszú, kb. 20 centis, vékony, merev dákót. A farka szép volt, de még lecumizni sem akartam, így hát ******ztunk tovább. Hangos nyögésekkel elment és spermája az ülésra pottyant. Hangos nyögéseim egy hosszú vonyítássá torzultak, ahogy végre elélveztem. Felöltöztem és továbbhajtottunk. Kerestünk egy szállodát éjszakára, mert már nem tudtam visszarepülni Joe-hoz Los Angelesbe. A harmadik szállóban találtunk csak üres szobát. Egy automatából kivettem pénzt, kifizettem a taxit, jó utat kívántam neki és felrohantam a szobámba. Letussoltam és azonnal el is aludtam.
Másnap reggel felhívtam Sue-t, aki már nagyon aggódott. Reggeli után megnéztem a várost és délután visszautaztam L.A.-be. Felhívtam Luc-et is Párizsban, hogy maradok még, ne izguljon. A következő két napot együtt töltöttük Sue-val, hármasban. Én végig anyaszült meztelenül voltam a 48 óra alatt, s marha jó érzés volt! Mindhárman módfelett élveztük. Sue és Joe többször is szeretkeztek, de én nem csatlakoztam, csak **********tam előttük, mert elhatároztam, hogy Joe-t meghagyom Sue-nak. De ahogy bámulták meztelen testem, melleim és *****m, szűnni nem akaró kéjjel, mindenért kárpótolt. Így telt hát a hétvégénk.
Másnap Sue velem maradt és beültünk kocsikázni egyet. Már indultunk hazafelé ebédelni, mikor egy gimnázium mellett hajtottunk el. Pár fiatal srác cigizett az épület előtt és füttyentettek. "Várj csak!" - szóltam Sue-nak. "Jézusom, ne viccelj, ezek még csak gyerekek!" - mondta Sue kacagva. "Gyerekek? Na majd meglátod!" Kikönyököltem és intettem az egyik helyes srácnak. Odajött. 14-15 éves vagány suhancok voltak, ennek épp csak pejhedzett a bajsza. "Miért fütyültél?" - kérdeztem hivalkodón. "Hát... csak." "Tetszem neked?" "Aha" - jött a bátortalan válasz. "És mit szeretnél?" Töprengett egy ideig, de nem tudott mit felelni. "Szexet" - nyögte ki végül. Felkacagtam. "Ahhoz még fiatal vagy, nem?" "15 vagyok!" - jött a felháborodott válasz. "Hmmm. Nézd csak" - mondtam, s előkaptam egyik mellem. Majd ki estek a szemei. "Tetszik?" "Igen, igen. Nagyon szép" - s már nyúlt is csupsz mellem felé. "Hohó! Várj csak! Szexeltél te már valaha is?" "Persze" - mondta a srác. "És szőrös már a fütyid?" Elkezdte lehúzni sliccét, de rászóltam: "Úristen, ne itt! Még meglátják. Leparkolunk."
Leparkoltuk az autót és Sue hitetlenekdve mosolygott rám. "Elképesztő vagy!" "Ugyan már Sue, ez semmiség, láthatod te is." Megérkezett a srác. Kinyitottam az ajtót, ő lehúzta sliccét és elővette löttyedt fütyijét. "Gyere, üljünk hátra!" Hátraültünk. "Azt mutasd, hogy szőrösödsz-e már? Mert nem akarok kisfiúkkal hetyegni." Valóban szőrösödött már. Lehajoltam és benyálaztam az ágasodó dákót. Finom volt, kicsit olyan narancs ízű, ami meg is lepett. Sue ajkait nyalogatva figyelt minket. Fél perc se telt belé, a srác számbalövellt. Lenyeltem a spermát. "OK. És mit kapok cserébe? Esetleg valami szuvenírt, amit hazavihetek Franciaországba?" - kérdeztem. Csak egy kulcstartója volt "Hollywood" felirattal. "Ez jó lesz, kösz. A barátaidnak mijük van?" Elsietett, hogy megtudakolja. Sue kérdőn nézett rám mosolya alól. "Legalább nem kell vásárolni mennem" - kacagtam rá.
Öt vagy hat sráccal tért vissza, köztük egy feketével. Felcsillantak szemei. Akkor ma megint meglocsolják arcomat az értékes nedűvel rendesen! Már magától a gondolattól éreztem, elönt a kéj és nedvesedek. Sorra vettem a srácokat. Először adtak valami szuvenírt olyan belépő gyanánt, majd beültek mellém a hátsó ülésre és leszoptam őket, egyenként. Most már nem nyeltem, hanem arcomra vertem a farkakat. A forró massza elég rendesen betakarta arcom. A néger srác volt az utolsó. Ő 14 volt, kövér gyerek. "Várj" - szóltam rá pár perc szopás után. Lehúztam miniszoknyám és pucérra vetkőztem, majd széttártam lábaim. "*****ál meg!" Megint elárasztott a szolidaritás és kövér néger dákóra áhítozott *****m. A fiú belém hatolt és ügyesen döfködött, miközben társai értetlenül és sóvárogva, irigykedve néztek minket. "Biztos azért, mert ő az utolsó" - motyogta egyikük. Hát nem azért, gondoltam magamban. Csak szopást terveztem, de aztán megesett a szívem ezen a srácon és tessék. És milyen kellemeset kúrtunk! Kértem, hogy arcomra élvezzen, de elkúrta és belém lövellt. "Ó, bocs." Mindegy. Megköszöntem a srácoknak az ajándékokat, s már indultunk is volna, mikor egyikük odaszólt: "Nem lehetne még egyszer?" Mosolyogva fordultam Sue-hoz spermában úszó arccal: "Gyerekek, mi?" Két fütyit megragadtam és egyszerre kényeztettem őket. Aztán a két, most már kisebb adag **** még megcsapta arcomat, s leléptünk.
Útközben felöltöztem. Élvezettel kenegettem arcomon a sűrű pakolást. "Még most is azt mondod, csak gyerekek?" - kérdeztem Sue-t. Rámmosolygott. Épp egy piros lámpánál várakoztunk. Hozzám hajolt és egy rendeset belenyalt vastag pakolásomba és adott egy nyelves csókot. Zöld lett és továbbhajtottunk. "Igazad van, nagyfiúk már." Bekapcsolta a rádiót. "Te bárkit leszopsz?" - kérdezte. "Imádom a spermát, de nem, azért megválogatom a partnereim. Ha lehetne boltban kapni, mint mondjuk a tejet, akkor naponta meginnék egy litert, azt biztos!" Felnevettünk. "S nem kaparja a torkod?" "Az első pár kortynál igen, de nincs összefüggésben a mennyiséggel. Nem kapar jobban, ha tíz adagot lenyelsz, mintha csak egyet. Olyan, mint a sör. Az is csak az első kortynál keserű, aztán milyen kellemes, nem? És hogy imádják az emberek a sört vagy a kávét! Én ugyanígy imádom az ondót." Sue komolyan érdeklődött. "És a férjed nem is számít? Nem gondolsz rá, amikor másssal kefélsz vagy mást elégítesz ki orálisan?" "Egész nap gondolok rá, hisz szeretem és hiányzik, de a szex közben egyáltalán nem gondolok rá, mert az más, nem kapcsolódik kizárólag hozzá. Luc előtt is szexeltem. A szex hozzám tartozik, az én életem része. Luckel még rengeteget fogok dugni ha hazaérek, csak bírja szusszal! Szeretek vele szeretkezni, de most nincs itt. Miért, de gondolsz Joe-ra, amikor máshol zuhanyzol? A testnek meg kell adni a napi szükségleteit, függetlenül attól, a férjed hol van." Gondolkodóba esett. "És egy srác nem lett volna elég?" "A testem mondja meg mikor elég, nem a szívem. Most ez a hat srác például jól esett, de még akár tíz farkat szívesen leszopnék, és amúgy is, egy kiadós nyalás nagyon hiányzik már." Sue-nak, ahogy megértette életszemléletem, egyre szimpatikusabb lett. Sajnos, bár Joe sóvárogva nézegette nedves lukam este tévénézés közben, ahogy csiklómat simogattam felizgultan és unottan, neki nem engedtem a nyalást Sue miatt. Aznap tehát megint kielégítetlen maradtam.
Másnap megkértem Joe-t, hogy mivel holnap hazautazom a családhoz, mutasson be néhány ismerősének búcsúzásul. Kora este felé elmentünk kettesben egy régi haverjához, aki pár éve megözvegyült és egyedül nevelte kislányát. Nocsak, megint egy "karitatív dugás"? - kérdeztem magamban jókedvűen, s már a gondolat is felizgatott. Végülis miért ne? Ezért szerettem vénemberekkel is csinálni. Nem a lehengerlő férfiasságuk miatt, hanem mert olyan hálásak. Pozitívan ért a meglepetés: Jack jóképű, sármos pasi volt. Hatan voltak már, mikor mi ketten betoppantunk. Férfiak, én egyedül a gyengébb nemből. Sorra bemutattak mindenkinek. Joe elmesélte nekik, hogy ez a búcsúbulim, holnap visszautazom Európába. Rengeteg étel volt a terítéken, s mivel nagyon megéheztem, mohón tömtem magamba a finom falatokat. Sör és bor is került elő, majd röviditalok. A bor borzasztó volt, így hát maradtam a másik kettőnél. Jól mulattunk, táncoltunk, dumcsiztunk, s már mindannyian becsíptünk. A mozgástól és piától kimelegedtünk, s egyik srác kigombolt ingben táncolt előttem. Magához húzott, s megsimogattam szőrös mellkasát és mellbimbóját. Viszonzásul megcsókolta nyakam és megragadta fenekemet. "Hé!" - szóltam rá és rácsaptam kezére, majd mosolyogva lehúztam topom. "Nagy itt a meleg" - súgtam a fülébe, ő pedig széles vigyorral az arcán legeltette szemeit csupasz melleimen. "Az bizony."
Topless táncoltam tovább egy szál miniszoknyában, mezítláb. Lekért Jack és most vele táncoltam. "Hogy érzed magad?" "Óó, istenien!" - vágtam rá, megöleltem, s hagytam hadd simogassa meztelen hátam. Még táncoltam egy darabig pár fickóval, volt, aki megfogta mellem, s ez marha jól esett, hagytam, hogy játszadozzon mellbimbóimmal. Volt, aki meg akart csókolni, azt viszont nem engedtem, csókolózni csak a férjemmel szoktam. A sok tánctól kifáradtam és visszaültem a többiek közé, Joe ölébe. Ahogy leültem, meghúztam miniszoknyám, hogy kicsit felcsússzon, s így kivillant felemás, már nagyon nedves *****m. Már combom is csillogott levemtől. Naná, hogy észrevették - a férfiaknak különös képességük van arra, hogy azonnal észrevegyenek, akár illuminált állapotban is egy-egy kivillanó mellet, bugyit vagy *****t, akár akarattal, akár véletlenül történik. Csak ültem Joe ölében, hasamat simogatta, s hol szemeztünk, hol mellemet nézegette. Közben tudtam, hogy kitárt *****mat legalább 3-4 férfi bámulja velem szemben, néha rájuk mosolyogtam, s kezdtem elkábulni a gyönyörtől. Csiklóm és ajkaim megduzzadtak, s még több levet eresztettem. Ettünk-ittunk-dumáltunk tovább, s közben egyre feljebb húztam szoknyám, s még szélesebbre tártam combjaim. Miniszoknyám már a köldökömnél volt felhajtogatva, így csodás rálátás nyílt a lényegre. Felemás lábamköze szőrös felén már csomókban állt gyöngyöző *****levem, s érezni is lehetett illatát. A társaság többsége már nehezen beszélt és tántorgott, de szerencsére még maguknál voltak. Én jól bírom az italt és ettem is rendesen, szóval csak erősen becsíptem. Szédültem, lábaim nehéznek éreztem, s csudajól éreztem magam. Most kell könnyítenem magamon, gondoltam, s felálltam Joe öléből, hogy kipisiljem a sok sört.
Bementem a vécébe és már csuktam is az ajtót, mikor betoppant az egyik srác, egy magas, jóképű, rendkívül izmos, 25 körüli bodybuilder. "Jól vagy?" - kérdezte, pedig ő tűnt részegnek. "Aha, jól, kösz, csak hánynom kell" - mondtam, lenyúltam torkomon és már dobtam is ki az alkoholt a vacsival. Ha kezdem rosszul érezni magam a piától, mindig hányok egyet, hogy ne a gyomromnak kelljen szenvednie. Megkönnyebbültem, megmostam arcom. "Most már jobb?" - kérdezte megint aggódó hangon. "Sokkal" - feleltem. "Vécére jöttél? Mert nekem is kell." "Ne törődj vele, csináld csak" - mondta. Leültem és pisiltem. A srác elővette farkát és a mosdókagylóba hugyozott, közben engem nézett. Félig kigombolt ingjét levette, s megláttam adoniszi szépségű testét. Hozzám képest egy óriás volt, vagy két fejjel magasabb nálam és tán 2-3-szor akkora súlyú. Én 160 centi vagyok és 45-50 kg körül mozgom. Megrázta szőrös farkát. "Tetszik?" - jött a nem túl váratlan kérdés. Meg sem várta a választ, lenyomta torkomon, én pedig engedelmesen mozgattam fejemet. Testéhez képest farka eltörpült, tán 13 cm lehetett. Egyik kezemmel csiklómat izgattam, míg a másikkal szőrös heréit simogatva szopogattam az eres kis farkat. Kisvártatva felnyögött és számba élvezett. Megrázta és néhány csepp mellemre is esett. "Kösz" - mondta, majd felhúzta sliccét és visszament a többiekhez. Lenyeltem a spermát és megigazítottam csapzott frizurám a tükörben. Maradt egy kis ondó az államon, de gondoltam nem törlöm le, hátha más is kedvet kap :) A mellemen is otthagytam. Megtöröltem *****m és visszatértem a társasághoz.
Visszaültem Joe ölébe. A derekamra felcsavart miniszoknyától eltekintve anyaszült meztelen voltam, s kemény, barnára sült mellemen vígan csillogtak a srác spermacseppjei. Alig ültem le, már fel is kértek táncolni. Egyszerre két sráccal ráztuk, egyik elölről, másik hátulról fogdosott. "Leszoptad Fredet?" - kérdezte egyikük államra és mellemre bökve. "Kit?" A bodybuilderre mutatott. "Ja, igen" - válaszoltam. "Szép srác." Ő nem volt az és el is szontyolodott. Ekkor két új kan kért le, s ők fogdostak. Hiába, én voltam az egyedüli nő a társaságban. Nyakamat, fülemet nyalták, fenekemet, melleimet és *****mat fogdosták szakadatlan. Újból lucskos lettem ott lent. Meguntam a táncot és leültem Jack és Joe közé. Iszogattunk és elszívtam egy cigit, majd lehúztam az özvegy vendéglátóm sliccét és teljesen merev, szép dákóját élvezettel nyaldostam végig tövétől hegyéig. Elétérdeltem és úgy bólogattam. Valaki belémhatolt hátulról. Elkezdődött a móka. Egy kellemes gangbang partivá alakult búcsúbulim. Rendesen megdugtak páran, s ez már nagyon hiányzott. Reggelig tartott a szexparti, 9-10 órán keresztül biztos. Közben kétszer voltam zuhanyozni. *****m és szám szinte mindig tele volt, sokszor fenekem is, bár az anált nem nagyon szerettem. Egymás után értek az orgazmusok. Reggelre mindenki holt részeg lett, kivéve engem - nekem nem volt időm inni. Spermát viszont nyeltem eleget. A buli végére én már teljesen kijózanodtam, csak baromira elfáradtam.
Mikor felébredtem, már sütött a nap és csicseregtek a madarak. A padlón feküdtem, alattam és felettem egy-egy férfi. Nem is tudom hogy tudtam így aludni és hogy nem préselődtem össze :) Nagy nehezen kibújtam ölelésükből. Csupasz testemből áradt a férfiszag és a szoba bűzlött az alkoholtól. Kinyitottam az ablakot és elmentem zuhanyozni. Mikor visszaértem, még mindig aludt mindenki. Leültem a kanapéra. Mellettem hevert Joe, akit tegnap csak egy szopásban részesítettem, mert nagyon nem bírt magával, én pedig nagyon nem akartam semmit Sue miatt. Bekapcsoltam a tévét és halkan hallgattam a helyi híreket egy cigi kíséretében. Valaki felébredt az egyik távoli sarokban. Felkönyökölt, rámnézett, mosolygott és visszadőlt. Kb. tíz perc elteltével megint magához tért, odakúszott hozzám, széttolta combjaim és nyalni kezdett. Jólesett ez így reggel: tévé, cigi és nyalás. Már csak egy kávé hiányzott. Egy idő után megunta, belémhatolt félig löttyedt farkával és lassan döngölt, én pedig lehunytam szemem és egyre hangosabban nyögdécseltem. Erre felébredt Joe és lassanként a többiek is. Mire a srác végzett, már előkerültek a sörök és folytatódott az ivászat. Én is folytattam a sörözést. Jack váltotta a srácot, majd még páran. Újból megtelítődött mindhárom lukam. *****m tajtékzott a gyönyörtől és még többet akart. Eljött az ebédidő. Gyorsan összedobtam valamit a hűtőben fellelhető maradékokból és kényelmesen megkávéztunk. Mire észbekaptam, már lekéstem a gépem, s így délután 3-ig még szolidan folytattuk, mikor is tényleg mennem kellett. Joe visszavitt, összeszedtem cuccaim és rohantunk a reptérre. Megkezdtem hosszú utam Párizsba, New Yorkon keresztül. Az utat szinte végigaludtam. Rám is fért a búcsúbuli után. *****m sajgott és néha éles fájdalom nyilalt belé. Reméltem, hogy csak a nagy igénybevételtől. Mikor hazaértem családomhoz, felhívtam Joe-t és Sue-t és megköszöntem nekik az emlékezetes vendéglátást. A gyereknek odaadtam a srácoktól kapott kulcstartót és egyéb szuveníreket, Luc-et pedig alaposan lecumiztam a konyhában. Boldogan nyeltem le férjem mindig finom, forró nedűjét. Másnap egész nap szeretkeztünk. Kifulladás után Luc hozzámfordult: "Látom kiéheztél a szexre. Nem is csoda, ha íly sokáig távol vagy." Elmosolyodtam, s már aludtam is.
Hideg, szeles telünk volt Párizsban már hetek óta. Gyűlölöm a telet. Esett ugyan a hó, de szürke latyakos volt minden. A heti egyszeri szex Luckel megőrjített, s már hónapok óta nem tudtam kimozdulni Párizsból. A gyerek is betegeskedett, s amint lett volna alkalmam egy pár napos kiruccanásra, mindig közbejött valami: hol Luc szülei látogattak meg minket, hol mi őket, hol barátai jöttek látogatóba, hol pedig valami egyéb marhaság. Már tiszta ideg voltam, egyre többet veszekedtünk is otthon. Tudtam jól, mi az okozója: férjemet imádtam, a gyereket imádtam, a családot imádtam, de a konzervatív családi létformát nem nekem találták ki. Ezenkívül szexfüggő lettem az évek során. Akinek nagy az étvágya és meg is kapja, amire vágyik, hamar függővé válik, hasonlóan más függőséghez, alkoholizmushoz, dohányzáshoz vagy drog-függőséghez. Ezt a lélekben kell leküzdeni. Mint a koffeint vagy alkoholt, úgy igényelte testem nem elsősorban az orgazmust, hanem sokkal inkább a felfokozott izgalmi állapotot, a különös és különleges szituációkat, a kihívást, s persze a szagokat és ízeket. A ****** nem jött be, ezt már tapasztalatból tudtam. Hiába mondtam férjemnek, hogy többre van szükségem, a buta felelt mindig az volt: "Annál jobban fog esni legközelebb!" Micsoda marhaság!
Épp hazafelé tartottam a zöldségestől - vettem egy kis gyümölcsöt a családnak, banánt, narancsot, almát. Már szálltam volna be a liftbe, mikor eszembe jutott Renaud, aki itt lakott a földszinten és akivel volt annak idején egy rosszul sikerült afférom. Gondoltam benézek és megkérdem nincs-e kedve este elmenni valahová, moziba vagy ilyesmi? Csöngettem, de semmi válasz. Mégegyszer. S még párszor. A szomszédos lakás ajtaja kinyílt és egy idős férfi szólt rám: "Renaud-t keresi?" Félipe kedves nyugdíjas volt, már 70 felett, időnként összefutottam vele a lépcsőházban. "Nemsokára megjön. Látom didereg. Nem jön be egy forró kávéra? Itt megvárhatja." Ugyan fel is mehettem volna a lakásomba, de a kávé hallatára beadtam derekam.
Valóban dideregtem, hisz kint az utcán igencsak hideg volt, s rajtam a sötétbarna bunda alatt csak egy vékonyka blúz volt, lábaimon fekete harisnya és csizma. Mikor beléptem, megcsapott a meleg levegő. Az öreg jól befűtött. Ahogy öregszik az ember, úgy válik egyre fázósabbá. Tudtam, hiányos az öltözetem, ezért bundám magamon tartottam. Leültünk a konyhában, s Félipe feltette a feketét. Évek óta ismertük egymást látásból, de az udvarias köszönésen kívül nem váltottunk egymás egy árva szót sem. Most elég beszédes volt, forgott a nyelve szakadatlan. Egyre melegebb volt a bundában. Reméltem, még kibírom, gyorsan megiszom a feketét és lelépek. Elkészült a kávé, teletöltődtek a csészék, s teasütemény is került elő. Nagyon kedves volt a házigazdám. "Tényleg nincs melege abban a hatalmas bundában?" Számhoz emeltem az illatos kávét, s nagyot nyeltem. Mint egy bomba, úgy hatott rám. Egy másodperc alatt szétizzadtam a blúzom, s éreztem, ahogy a vrejték lecsorog hasamhoz. A hőségtől már az ájulás környékezett. Nem maradt hát választásom, felálltam, odaléptem a pár méterre álló fogashoz, levettem a bundát és felakasztottam egy vállfára. A vékony, lenge, nyári ujjatlan blúz csak köldökömig ért. Így háttal állva teljes fenekem csupasz volt. Megfordultam, s egyik kezemmel *****mat takarva, fülig vörösödve visszaültem helyemre. Félipe erre szemmel láthatóan nem számított, s az ő feje is lángolt. "Bocsánatkérőn nézett rám, s már szólásra nyílt szája, de megelőztem: "Elnézést kérek, de már nagyon melegem volt. Tényleg nem bírtam tovább." Felnevettünk, s meglegyeztem magam. Folytattuk a beszélgetést, s közben az izzadságtól a bőrömhöz tapadt blúzom gombjait bontogattam ki végig, csupán a legalsó gombot hagytam meg köldökömnél. Egész mellkasom verejtékben úszott, ezért folyamatosan legyeztem magam blúzommal. Ilyenkor hol bal, hol jobb mellem villant ki. Igyekeztem lassan legyezni magam, hogy minél hosszabb ideig maradjon keblem fedetlen. Iszonyúan élveztük mindketten.
Miután eképp sikeresen lehűtöttem magam, abbahagytam a legyezést, de a blúzt félrehúzva hagytam, s bal mellem teljes terjedelmében fedetlen maradt. Lepillantva láttam, hogy mellbimbóm kőkemény, s felemelve fejem láttam, hogy ezt Félipe is észrevette már. Elmosolyodtunk. Lábaimat ugyan szorosra zártam, de azért úgy helyezkedtem, hogy erősen borostás *****mnak a csikló feletti lényegtelen része láthatóvá váljon. Még vagy egy fél órát beszélgettünk így, és már teljesen elázott *****m az izgalomtól, és éppen azon voltam, hogy szélesre tárom magam, mikor zajokat hallottunk. Félipe felpattant: "Megjött Renaud. Köszönöm a kedves társaságot." Felálltam, blúzom még mindig félrecsúszva és bal mellem szabadon, *****mat most nem is takartam el, hadd nézegesse. Az öreg felsegítette a bundát és sóvárogva nézett végig csupasz testemen. Megköszöntem és megdícsértem a kávét. "Jöjjön legközelebb is!"
Átkopogtam Renaud-hoz. Örömmel fogadott és be is mutatott rögvest új bérlőtársának, Johnnynak. A félmeztelen Johnny amerikai volt Georgiaból, rövid sötétbarna hajjal és szép, izmos felsőtesttel. "Mi járatban?" - kérdezte Renaud. "Óóó, csak benéztem, hogy kölcsön tudnád-e adnia turmixgéped. Vettem gyümölcsöt a gyereknek." Már adta is, s közben Johnnyval szemeztem. Inkább rá fájt már a fogam, semmint Renaud-ra. Váltottunk még pár szót, elmeséltem neki, hogy itt lakom a pár emelettel feljebb, majd megköszöntem és leléptem.
Két nap múlva becsöngettem az öreghez. Olyan jólesett múltkor, gondoltam folytassuk, férjemre úgyis hiába várok. Reggel vásároltam egy nagyon átlátszó bugyit. Otthon semmilyen nem volt, mert nem hordok, de a minap láttam egy férfimagazinban milyen izgató tud lenni a fehérnemű. Én azonban annak a híve vagyok, hogy mindent rendesen mutassunk meg. Én sem az férfialsó duzzanatát szeretem nézni, hanem a farkat magát. Gondoltam, ha már felhúzok egyet, olyan legyen, mintha nem is lenne rajtam. Mosolyogva fogadott vendéglátóm, s már tette is fel a feketét. Leültünk és csevegtünk. Pár perc múlva megszólaltam: "Itt mindig ilyen meleg van? Csak nem direkt, kedves Félipe?" - mondtam mosolyogva, felálltam és levettem a bundát és a csizmát. Blúz nem volt rajtam, így teljesen meztelen voltam, leszámítva azt a vacak bugyit. Félipe helyeslőn dörmögött. Leültem mellé, megmarkoltam kemény melleim és együtt nézegettük büszkén meredező bimbóim. Felettébb élvezte az öreg, ahogy beszélgetés közben simogattam magam. Lassan kortyoltuk a kávét. "Megvettem életem első bugyiját!" - újságoltam bugyután. "Ma reggel. Hogy tetszik? Jó választás volt?" - s ezzel felhúztam lábaim a székre, széttártam combjaim, s íme: a hipervékony anyagon keresztül *****m borostái egyenként megszámolhatók voltak. Az öreg szemei majd kiestek, megint fülig vörösödött, s én ebben a pillanatban különösen boldogan húztam széjjel *****mat és mutattam meg neki téglavörös lukamat. Pont így terveztem el, mikor a boltban kinéztem magamnak ezt a felesleges ruhacafatot. "Tökéletes választás. Nem sokat takar, az már biztos" - szólt édesen elcsukló hangon. Egyik kezemmel lenyúltam és picit megdörzsöltem duzzadt csiklómat. Egész testemen végigszaladt a gyors remegés és kéjesen felnyögtem. Szélesen osolyogtunk egymásra. Szörnyen jól éreztem magam. Szinte ezekért a pillanatokért élek. Itt ülök széttárt *****val egy nagyapám korabeli kedves öregemberrel teljesen pucéran, aki csöpögő szájjal figyeli lucskos *****m minden rezdülését. Tudtam, ha még egyszer megérintem csiklóm, szétrobbanok a hatalmas orgazmustól.
"Kár, hogy az én időmben ilyesmi nem volt a boltokban. S hogyhogy az első bugyi?" - kérdezte értetlenkedve. "Óóó, hát én nem hordok alsóneműt már nagyon rég óta, csupán vészhelyzet esetében. Én így szeretem" - s ezzel félrehúztam a bugyit, hogy duzzadt, vöröslő, húsos *****m teljesen kinyílhasson. Csorgó nyállal figyelt az öreg, majd végre elővette kezét. Lucskos nagy- és kisajkaimat párszor végigsimította, majd ki-benyúlt lukamba (csak úgy cuppogott az egész!), s végül egy gyors dörzsölés a csiklómon, s állati sikollyal kísérve egy őrületeset élveztem. A percekig tartó orgazmus alatt halkan nyögdécselve vonaglottam a széken. Félipe felemelt és ölébe ültetett. Sokáig csak ültem ott zilálva, kimerülten az öreg karjaiban, aki gyengéden simogatta apró testemet. Hagytam hadd simogassa és csókolgassa végig melleimet, s közben csak ennyit suttogtam minduntalan: "Köszönöm, köszönöm."
A következő hónapban heti két alkalommal mentem Félipe-hez "kávézni". Ekkor viszont már mindig anyaszült meztelen voltam a bunda alatt, amit az ajtón belépve azonnal ledobtam a földre. Beültem az öreg ölébe, s így csevegtünk és szopogattuk a kávét, miközben folyamatosan fogdosta és csókolgatta melleimet, *****mat és testem minden zugát. Farka már nem állt fel, nyalni nem szeretett, de szívesen megujjazott mindig. Én pedig rettentő módon élveztem minden percét. Már férjemmel sem veszekedtünk. S ekkor váratlan fordulatot vett történetem.
Épp kijöttem Félipe-től, mikor nyílt az ajtó és Johnny szólított meg mosolyogva. Rögtön a lényegre tért: "Vékonyak itt a falak." Ha a körülmények engedik, szeretek hangosan élvezni. "Egy csinos, elhanyagolt háziasszony miért egy vénemberrel kefél?" Nem akartam kijavítani, hogy kefélésről szó sincs, inkább visszavágtam: "Ennyire szívtelen vagy, hogy ezt a kis örömöt is sajnálod egy szegény öregembertől, vagy egyszerűen csak féltékeny vagy?" Ahogy ott állt előttem kigombolt ingben, reméltem, hogy az utóbbit választja, s akkor megkaphatom azt az isteni testet. "Nincs kedved?" - kérdezett vissza válaszul. Tehát az utóbbi. "Kösz, most épp halálosan kifáradtam." S azzal elköszöntem tőle.
Két nap múlva megint Félipe-hez indultam, mikor a folyosón összefutottam Johnnyval, aki épp akkor érkezett haza. Köszöntöttük egymást. "Csak nem az öreghez?" - kérdezte. Mosolyogva bólogattam. "Nem vágysz inkább egy igazi férfira? Hosszú, kemény farokkal?" Már régen nem cumiztam idegen hímtagot - vagyis a férjemén kívül - s már azon voltam, leguggolok ott helyben, de inkább visszafogtam magam. "Nem hívsz be?" - kérdeztem végül. Elvigyorodott, kinyitotta az ajtót és beléptünk. Megkínált egy teával, közben beszélgettünk. "Na, nem dobod le a ruhád?" - kérdezte Johnny. Kigomboltam pár gombot és félrehúztam a bundám. Melleim teljesen szabaddá tettem. "Wow! De édes melled van!" "Na hol az a híres ****?" - most kérdeztem én türelmetlenül. Johnny levetkőzött teljesen meztelenre. Csodálatos teste volt, szépen kidolgozott, szálkás izmoktól duzzadó felsőteste, kockahasa, és égnek álló, vaskos szerszáma rövidre nyírt szőrzettel. (Igaz, hosszúnak nem mondanám, tán 18 centi lehetett.) Odaléptem hozzá, végigsimítottam merev dákóját és megragadtam heréit. "Egyáltalán nem hosszú ez Johnny, de legalább szép" - szóltam szigorúan. "Este gyere fel hozzánk!" S ezzel el is búcsúztam az elképedt amerikai sráctól, s átcsoszogtam Félipe-hez.
Megpusziltuk egymást, ledobtam bundám és csizmám és egy szál pinában járkáltam lakásában. Óóó, hogy mennyire imádok idegen lakásban meztelenkedni! Kicsit rendetraktam nála, mert nagy volt a kupleráj (látszott, hogy nincs asszony a háznál), kiporszívóztam, elmentem tusolni, majd mivel megint nagy volt a meleg, még úgy vizesen elhevertem a nappaliban a tévé előtti hatalmas kanapén. Az öreg behozta az időközben leforrt kávét és mellém heveredett. Valami vetélkedő vagy egyéb baromság volt a tévében, nem is igazán érdekelt minket. Kezével egyre szélesebbre tárt cobjaim között simogatta és ujjazta *****m, s közben vígan cseverésztünk. Lassan kortyolgattam a kávét. Váratlanul témát váltott, s olyan dolgok kerültek szóba, amik még soha azelőtt. Szexuális vágyaimról és fantáziáimról faggatott. Azt már korábban tisztáztuk, hogy imádom a szexet és Luc nem ad meg mindent, amire vágyom. "És gyakran kefélsz félre idegenekkel? Vagy van állandó szeretőd rajtam kívül?" "Állandó nincs, de voltak már futó kalandjaim" - vágtam rá. "Próbáltad már az orális szexet?" Kissé meglepett a kérdés. "Tudod, a mi időnkben ilyesmit tisztességes asszony nem csinált, csak a szajhák, de úgy hallom, manapság népszerű a fiatalok körében. Ötven évet töltöttünk együtt szegény feleségemmel - Isten nyugosztalja - de tabunak, sőt ocsmányságnak tartotta. Én meg nem akartam kényszeríteni ilyesmire." "Változnak az idők" - feleltem, ", s ma már tényleg igen népszerű, főleg a fiatal lányok körében, mert nem kell tablettát szedni mellette, s így is orgazmushoz juthat mindkét fél. És igen, én próbáltam már és nagyon szeretem." Félipe izgatottan fogadta feleletem, miközben együtt figyeltük, ahogy ujjai körkörös mozdulatokkal izgatják felálló peckemet, majd eltűnnek lucskos, gőzölgő lukamban. Nagyajkaim és szeméremdombom szépen csillogott a rajta vastagon szétkent levemtől. Hiába, az ujjazást az öreg mesterien művelte. A téma ezúttal a levemre terelődött. Kérdezte, nem zavar-e, hogy ennyi levet eresztek? "Egyáltalán nem, sőt izgatónak találom. Arról nem is szólva, hogy milyen praktikus, ha dugásra kerül a sor. Rögtön becsusszan a farok" - feleltem nevetgélve. Félipe is izgatónak találta. Pár perc múlva a folytonos döfködés és csiklóm dörzsölgetésének hatására összerándultam és halkan elélveztem. Félipe ujjai tocsogtak a lében. Kértem folytassuk, s lassan bevezette *****mba egész kézfejét. Az öklözés újdonság volt számomra. Eddig csupán két alkalommal próbáltam, még a tanfolyamos időszakom alatt, sikosítóval. Ezúttal nem volt ilyesmi nálam, de úgy tűnt, nem is lesz rá szükség, hiszen az öreg könnyedén forgatta lukamban teljes kézfejét. Az ökölszex új dimenziókba repíti a nőt. Olyan érzés, mintha egyszerre 5 vagy 6 farok dolgozna ott belül, s egyszerre ezer pontról ér az inger. Az eleje nehéz és fájdalmas, ha nem elég óvatos az ember, de ha az ököl már benn van, káprázatos élmény. S a másik félnek is egyszerűbb. Nincs szükség hosszan tartó, heves ujjazásra, elég kicsit megrázni a kézfejet vagy megforgatni s jön is már az orgazmus.
Sokáig, nagyon sokáig öklözött az öreg, s többször is elmentem ezalatt. Végignéztünk egy talkshowt, két híradót és számtalan reklámot, s most épp valami természetfilm ment. Félipe mindeközben tovább faggatott szexuális fantáziáimról. "Elképzelted már milyen lehet hármasban, két férfival?" Megmosolyogtatott a kérdés, oly naív volt. A mai lányok többsége nagyon jól tudja, milyen hármasban vagy többesben, hát még az olyan nimfománok, mint én. Igaz, ő engem egyszerű kisgyerekes családanyaként ismert meg, akit férje elhanyagol. Kalandjaimról mit sem sejthetett. Gondoltam hát eljátszom a tapasztalatlan fiatal anyukát. "Igen, álmodtam már ilyesmiről, de Luc biztos nem menne bele ilyesmibe."
"De lenne kedved kipróbálni?" "Nem is tudom" - feleltem félénken. "Mikor? Kivel?" "Van egy zöldségárus haverom a piacon. Kb. annyi idős, mint én, de állítólag nagy kujon." "És akkor önök ketten? Mint két nagypapa az unokával?" Felnevettünk. "Fogtál már két farkat egyszerre?" Istenem, de naív kérdések! "Nem, de szívesen kipróbálnám milyen lehet!" - feleltem szőkésen. Megsimogatta fejem. "Akkor mehet a buli?" "Kicsit félek még, de érdekel a dolog" - szóltam mosolyogva. Visszamosolygott, megforgatta bennem öklét és bekapta egyik mellbimbóm. Felsikítottam a hirtelen gyönyörtől. Aztán még két forgatás és elmentem, immár sokadszor.
A kétórás intenzív öklözés után elmentem megint zuhanyozni. Rám fért. *****m sajgott kívül-belül, s jólesett neki a hideg víz. Visszatérésem után is folytattuk a beszélgetést, s közben tovább csókolgatta melleimet. "Ha elhívom a zöldséges barátomat, kielégíted előttem?" "Orálisan, maga előtt?" Zavartan bólogatott. "Nem is tudom" - hebegtem. "Félek tőle, de felizgat a gondolat... Szeretem a farok ízét" - s ezzel lehúztam sliccét és bekaptam a löttyedt hímtagot. Sokáig szoptam az öreget, élvezettel, s bár néha ágaskodni látszott, mégsem jött össze a dolog. Bocsánatot kért, de mondtam semmi baj, ki akartam próbálni "milyen egy idős férfival".
Este épp vacsoráztunk férjemmel, mikor csengettek. Én meztelenül voltam, mint általában abban az időben, még mielőtt a gyerek el nem kezdett cseperedni, s magamra kaptam gyorsan egy fürdőköpenyt. Johnny volt az, s behívtam, vacsorázzon velünk. Luc szimpatikusnak találta, s jól elcsevegtek mindenféle fiús dologról, mint pl. autók, gazdaság, politika, míg végre előbukkant Lucből a kérdés: "Mi járatban?" Én azonnal rávágtam, még mielőtt Johnny valami butasággal elszúrja az egészet: "Luc, drágám, tudod mennyire utálom a telet és hogy kikészültem most is. Gondoltam, elugrom valami melegebb vidékre kikapcsolódni és rendbeszedni magam. Te sajnos, mint modtad, nem érsz rá..." "Neeem, szívem, sok a munka, s tudod jól, hogy utálom az utazást" - vágott közbe. "Semmi baj, ezért gondoltam, meghívom Johnnyt, kísérjen el, hogy ne legyek egyedül és biztonságban tudj." "Oké. Hová s mennyi időre?" - kérdezte Luc. "Ne maradj túl soká, tudod mennyire hiányzol!" - s megsimogatta arcom. "Még nem beszéltük át, de arra gondoltam, a Karib-szigetek megfelelő hely lenne, talán Anguilla vagy Martinique, vagy esetleg a Kajmán-szigetek? Mit gondolsz, Johnny?" Szegény srácot váratlanul érte az egész. Csak bólogatott bambám és idegesen nézett hol férjemre, hol rám. "Szerintem az jó lesz. Kb. egy hétre. Mit szólsz, Luc?" "Oké, de maximum egy hét!" Johnnyt kikísértem, s az ajtóban izgatottan suttogta fülembe: "Nagyon szívesen elkísérnélek, de nem engedhetem meg anyagilag." Megsimogattam az ingen keresztül kemény mellkasát. "Ne aggódj már annyit! Én állom a kiadásokat. Neked csak annyi a dolgod, hogy elkísérj és jól érezzük magunkat" - kacsintottam rám. "Nem fogod megbánni" - s ezzel kiengedtem a fürdőköpenyt és lecsusszant a földre. Ott álltam előtte anyaszült meztelenül. Fülig elvörösödött. "Jövő hétfőn indulunk!" - mondtam parancsolón, majd visszamentem férjemhez, aki gyengéden megpaskolta csupasz fenekemet.
Miami felé tartottunk, a repülőgép tömve utasokkal. Én az ablaknál ültem, mellettem Johnny horpasztott. Kaja után mindig kidőlt egy félórára. Én kávémat kortyolgatva jegyzeteltem naplómba. Kislány korom óta vezettem naplót. Egyszer kaptam egy macskát karácsonyra és napi szinten vezettem élettörténetét. Persze leginkább saját érzelmeimet írtam le, s a fontosabb eseményeket, beleértve szexuális életem részleteit is. 13 éves voltam, mikor a suliban tanítás után barátnőimmel dumcsiztunk, mikor hozzánkcsapódott egy nálunk jóval idősebb srác. Ő már 18 volt, s kedveltük, sűrűn megfordult köreinkben, segített néha a leckében, s vicces ember volt. Aznap épp cigarettázni tanított minket. Engem nem érdekelt a dolog, s unottan üldögéltem. Odahajolt hozzám és fülembe súgta: "Van kedved megnézni a ******?" Hirtelen nem is tudtam hogyan reagáljak. Csak hallomásból ismertem a "farkat", el se tudtam képzelni milyen lehet. Azt tudtam, hogy nem olyan, mint barátnőm kisöccsének fütyije. Az bizony végképp nem érdekelt. Kíváncsi természet lévén némán bólintottam. Megfogta kezem, s az udvarról bevezetett az iskola épületébe. Teljesen kihalt volt, már hazament mindenki. A folyosón kigombolta ingét és megmutatta izmos felsőtestét. Ez akkor nagyon lenyűgözött. Letolta nadrágját, kezébe vette, s nyitott ingben és alsónadrágban végigvezetett a folyosón, majd be a fiú WC-be. Izgatottan néztem a hatalmas dudort alsónadrágjában. Beléptünk egy fülkébe és letolta alsóját is. Előttem díszelgett egy fejlett férfi nemiszerv a maga teljes szépségében. Akkor hatalmasnak tűnt, ma átlagosnak mondanám, de nagyon kemény és nagyon eres volt. Csupa dagadó ér. Majdnem függőlegesen állt, annyira felizgult a srác. Leültem az ülőkére és csak néztem az ismeretlen tárgyat. Ő megsimogatta vele arcom, majd kezembe nyomta. Érdeklődve forgattam, nem tudtam mit kezdjek vele. Emlékszem, nagyon óvatosan nyúltam hozzá, mintha törékeny porcelántárgy lenne. A szőrös herezacskó különösen lenyűgözött, majd amikor felfedeztem, hogy a fitymát hátra lehet tolni és előbukkant a vöröslő makk, igencsak meglepődtem. Fel-le húzogattam, s mosolyogva figyeltem, ahogy váratlanul előbukkan. Akkor még a kíváncsiságon kívül mást nem éreztem - leszámítva azt, hogy szívem gyorsabban vert a kelleténél. Megköszöntem neki, hogy megmutatta, s felálltam. Értetlenül nézett, majd szótlanul elrakta a dákót. Visszamentünk a lányokhoz. S bár később többször is találkoztunk, nem történt semmi hasonló, még csak szóba se került az eset.
Johnny őrá emlékeztetett. Gyönyörű férfitest, gyönyörű és nagyon hasonló farok, még korban is illetek (Johnny 19 volt). Csupán én öregedtem meg. Miután befejeztem a jegyzetelést, elszundítottam kicsit. Mikor felébredtem, megdöbbenve láttam, hogy Johnny naplómat olvassa. Bár csak féléve élt Párizsban, viszonylag sokat értett már franciául. Feldúlva és szitkozódva kaptam ki kezéből. "Nagyon érdekes életed van" - mondta kéjesen mosolyogva. Én nem találtam annyira szórakoztatónak, marhára megsértődtem, hogy magánéletemben kutakodik. "A férjed tud róla?" "Nem tud semmit." Ezután sokáig nem szóltunk egymáshoz. "Mennyit olvastál bele?" - kérdeztem végül. "Pár oldalt. Csak belelapoztam a közepébe." Nem tudtam, higgyek-e neki? "Engem nem zavar. Tőlem nem tudja meg Luc." Éreztem, itt valami nem stimmel. Rossz előérzetem támadt.
Néhány átszállással végre megérkeztünk a szigetre. Holt fáradtak voltunk már. A hely csodás volt, pont, mint a képeslapokon. Maga a Paradicsom. A strandon rasztahajú vagány srácok szőke bombázókkal, turista mindenütt. Mindenkiből áradt a jókedv, vidámság, életszeretet. Egy minden luxussal felszerelt faházban kaptunk szállást. Lepakoltunk és elmentünk ebédelni egy közeli étterembe. Más turisták és helybeliek vettek körül minket és vidám beszélgetés alakult ki közöttünk. Johnnyra sem haragudtam már annyira. Egy idős holland házaspár ült mellettünk két idős asszonnyal. Johnny kigombolt ingben ült, hisz nagy volt a hőség árnyékban is, s izmos mellkasa vonzotta a női tekinteteket. Nemcsak én, a hatvanas öregasszonyok is legeltették szemüket.
Ebéd után elmentünk egy butikba vásárolni ezt-azt. Laza, nyári göncöket, ingeket, ruhákat, blúzokat, sortokat, miniszonyát meg hasonlókat, naptejet, szalmakalapot, napszemüveget, szandált, meg még ami kezünk ügyébe akadt. Nem sajnáltam a pénzt. Hazavittük a cuccot, felvettük a frissen vásárolt ruhát, s irány a tenger! Johnnyn egy sort volt, kigombolt ing és napszemüveg, rajtam miniszoknya és virágmintás, bő, ujjatlan blúz, nagyon élénk színekkel. A blúzt végig kigomboltam, csak alul kötöttem meg, a csücsöknél, így köldököm is kilátszott, amit nagyon szexinek tartottam. Mellkasom szabad volt, melleimet a blúz épphogy elfedte, s a nagyon vékony anyagon keresztül szépen látszottak körvonalai. Johnny szavait idézve "rohadt dögösen" néztem ki. A miniszoknya alatt persze nem volt semmi. Amint leértünk, rögtön be a vízbe. Úztunk egyet meztelenül, majd még viszesen visszahúztam a blúzt és szoknyát és irány egy koktélos bódé. Bob Marley szólt és egyéb reggae zene. Míg Johnny sorbaállt a koktélokért, én ledobtam magam az egyik asztalhoz. Két középkorú férfi csatlakozott hozzám. Kanadaiak, Torontóból, kereskedők. Széles mosoly virított arcukon. Lopva lenéztem magamra. A blúzom csurom víz volt és rátapadt testemre. A ruha mellkasomon szétnyitva, melleim fele kilógott és csillogott a víztől, merev mellbimbóim épphogy takarásban, s melleim maradék része tökéletesen átlátszott a hipervékony, átázott ruhán. Ennyire nem akartam nyílt lenni, de ahogy ők ketten rámnéztek, hirtelen gyönyörűnek és kívánatosnak éreztem magam. Azt hitték egyedül vagyok, s mikor Johnny megjelent a koktélokkal, már álltak is fel, de marasztaltam őket. Johnny fölémhajolt és fülembe suttogta: "Te mocsok kis *****!" - s egy nyelves csók következett.
Másnap korán keltünk és összefutottunk a kanadaiakkal. Meghívtak minket sörözni. Egykissé félreeső asztalhoz ültünk egy másik bárban, ittunk és csevegtünk. A tegnapi ruha volt rajtam, igaz most szárazon. A bő blúz alól időnként elővillant egy-egy mellbimbó - mindannyiunk örömére. (Érdekesnek tartottam mindig is, hogy még ha a fél mell ki is lóg, a férfiaknál csak az veri ki a biztosítékot, ha megpillantják a bimbót. Addig semmi gond. Ez kb olyan, mintha a férfiak simán járkálhatnának egy szál farokban, amíg a fitymát hátra nem húzzák és elő nem bukkan a makk. Milyen idióták az emberek!) Johnny már részeg volt - nem nagyon bírta az italt - mi csak becsíptünk. Egyszercsak odahajolt fölém, kioldotta a csomót és széthúzta blúzom teljesen a két férfi előtt. "Ez az bébi! Tetszik?" - fordult a kanadaiakhoz. Azok fütyülve fejezték ki tetszésüket és csöpögő szájjal bámulták csupasz keblemet. Johnny átkarolt, megmarkolta mindkét mellem és röfögve kiáltott: "Imádom ezeket a csöcsöket!" Erre ott termett a rasztahajú pincér is és hozta a következő kör sört, közben mosolyogva nézte egy darabig, ahogy Johnny melleimmel játszadozik, majd irigykedve tért vissza a pulthoz. Tovább ittunk és csevegtünk. Most már nem tapizott, de továbbra is szétnyitott blúzban ültem ott. Utáltam, amiért olyan erőszakos volt, de őrülten felizgatott, ahogy kitárta testem előttük. Ezért meg is bocsátottam neki. S ekkor váratlanul fülembe böfögte: "Szopjál le bébi!" A két üzletember figyemesen várta, mi történik. "Részeg vagy Johnny, menyjünk!" - feleltem ingerülten. "Azt akarod, hogy felhívjam a férjed?" - jött a fenyegető suttogás. Megijedtem. Soha életemben nem zsaroltak meg és váratlanul ért. Nem tudtam mit tegyek. "Szopjál, *****!" - szólt megint, s a többiekhez fordulva nevetgélt egy kicsit, majd lenyomta fejem a már lehúzott sliccéhez. Ijedtemben és Luc iránt érzett szeretetemtől vezérelve engedelmeskedtem. Semmi áron nem akartam, hogy Luc tudomására jussanak élményeim. Előhúztam hát a löttyedt húsdarabot és szopni kezdtem. Nagyon hamar felállt. Finom, egyszerre édeskés és sós íze volt. Körbenéztem asztaltársaságunkon. Még soha ilyen izgatott nem voltam, pedig hát ha valaki, én szívesen szexeltem idegenek előtt. Élvezettel nézték a live showt és iszogatták sörüket. A pincérlegény is megjelent bámészkodni. Nagyon jóízű volt és írtó kemény ez a fiatal ****, s akkor a látványról még nem is szóltam. Ha Johnny nem ilyen erőszakos, isten bizony iszonyúan élveztem volna. Így viszont furcsa rettegés és félelem öntött el. Ütemesen szoptam, míg tele nem lőtte torkomat forró nedűjével. Nagyot nyeltem, fedetlen kebleimen begomboltam a blúzt és felálltam. "Őket is!" - szólt Johnny a kanadaiakra mutatva. Felcsillantak a szemek. "Te részeg állat!" - ordítottam és elrohantam vissza a faházba. Hallottam, ahogy mögöttem felnevet a társaság. Ahogy mentem visszafelé a strandon, jöttek velem szemben az ébredő turisták. Még szerencse, hogy nem keltek korábban - gondoltam magamban. Lefeküdtem.
Nagyon megviselt, ami történt. Meglehetősen nyitott vagyok és liberális a szexuális életemet illetően, ráadásul imádom a szexet, de nem vagyok senki kurvája. Mindez nem csak azért viselt meg, mert szeretek én irányítani. Az erőszakos embereket nem bírom, főleg nem, ha velem szemben erőszakosak. Az efféle zsarolást pedig egyenesen felháborítónak tartom. A helyzetet súlyosbította, hogy pont Johnny tette ezt, akit csodálatos teste és szépséges farka miatt szakadatlanul kívántam. Mennyivel szebb lehetett volna minden, ha nem ekkora tahó! Örömmel mentem volna bele 3-as, 4-es felállásba is. Ezzel a tettével viszont mély sebet ejtett lelkemen.
Ebédre megjött Johnny is, és egy másik étteremben írtó finom halat ettünk. Evés közben kifejtettem, mennyire nem szeretem, ha zsarolnak, de őszerinte mindez csak móka volt, színjáték, ne vegyem komolyan. Látta mennyire megbántott és többször bocsánatot kért. Megbocsátottam neki. Ugyanakkor úgy éreztem, jobb, ha együttműködöm vele.
Este diszkó volt a parton. Egy nagyon hasonló blúz volt rajtam, de szoknya helyett csak egy frissen vásárolt átlátszó bugyi volt rajtam. Gondoltam kipróbálom, hisz Félipe-nél is bejött. Sötét volt már a strandon, csak a diszkó fényei világítottak, így nem keltettem akkora feltűnést. Beálltunk táncolni és ittunk is rendesen. Johnny kigombolt ingében több lánnyal is szemezett. Hagytam, hadd táncoljon velük is, engem meg felkért egy harmincas pasas. Néhány kimerítő gyors után lassúztunk. Ahogy magához húzott, blúzom kinyílt és kibukkant egyik mellem. A verejtéktől szépen csillogott kemény domborulatom a gyertyafényes karibi strandon. Mivel látta, hogy különösebben nem zavar a kitárulkozás, felbátorodott és megmarkolta fenekemet. Jólesett az erős férfikéz és felnyögtem. "Tetszik?" - kérdeztem mellemre utalva. "Ó igen, nagyon is" - jött a megnyugtató válasz. "Rendben, nézd csak" - feletem mosolyogva. "A barátodat nem zavarja, ha jól látom." Valóban, Johnny egy szőke, nagykeblű bombázóval táncolt, aki megállás nélkül simogatta a kigyúrt mellkast, ő pedig nyakát csókolgatta.
Letelepedtünk a bárpulthoz. Kisvártatva megjelentek a fickó haverjai is. Johnny velem szebe ült le a szőkével egy asztalhoz. A férfi átkarolt és hátamat simogatta a laza blúz alatt. Haverjai izgatottan nézték, ahogy időnként előbukkan valamelyik mellbimbóm. Söröztek, én koktélokat rendeltem. Hirtelen odalépett Johnny. "A feleségem szeret flörtölni. Ugye, szívem?" - mosolygott körbe. Felesége? Ezentúl el kell játszanom, hogy házastársak vagyunk? Meglepetésemben szóhoz se jutottam. Odahajolt hozzám és fülembe súgta: "Légy szófogadó és hagyd, hogy megkúrjanak!" Ezt viszont már nem mosolyogva, hanem fenyegetőn mondta, s láttam rajta, komolyan is gondolja. Visszaült a szőke ribancához. Engedelemeskedtem.
Blúzom hamarosan teljesen szétnyitották a férfiak és átlátszó bugyimat bámulták. *****mat ekkortájt csak alul borotváltam, szeméremdombomon egy vastag csíkban meghagytam a szőrt (Luc jobban szerette ezt a fazont). Ez gyönyörűen látszott a bugyi vékony anyagán keresztül - s nemcsak ez. Széttolták kissé lábaim és most húsos nagyajkaim dudorodtak a vékony bugyi alatt. Melleimre sört öntöttek és megöntözték bugyimat is. A ruhadarab azonnal átázott. Így már teljesen átlátszó lett és semmit nem takart. A forró éjszakában jólesett a hűsítő felizgatott *****mon. Szemben feszülten figyelt Johnny, miközben a lány tovább tapizta. Hirtelen mellemhez nyúlt egy kéz, rögtön után pedig egy másik oda le. Sörtől habos és elázott bugyimon keresztül simogatta *****mat, lassan, gyengéden, őrületesen jól. Egy harmadik férfi nyakamat csókolta. Mellettem a pincér és a pultos figyelt. Odafordultam a raszta pincérhez: "Nem mehetnénk hátra?" Elvörösödött és izgatottan bólintott. Megigazítotam blúzom és meginvitáltam a többieket a büfé mögé.
Be is tudtunk menni a viskóba. Volt ott egy raktár, abból nyílt a büfé. Itt letelepedtem az egyetlen asztalra és táncpartnerem már nyalta is *****m. Levetkőztem, ami nem volt bonyolult: lehúztam a mit sem rejtő bugyit és az amúgy is semmit nem takaró blúzt, lerúgtam a szandált és anyaszült meztelenül vártam a sorra elém guggoló férfiakat. Johnny és a szőke is bebújt a raktárba és egy barna is csatlakozott hozzájuk. Most már sztereóban simogatták az isteni férfitestet. "Csak nyugodtan, a feleségem hosszan szereti" - mondta kacagva, amit a többiek elismerően fogadtak. Előkerültek a farkak. Felváltva, lassan kúrtak. A pincérgyerek kb egy méterre volt tőlem és sűrűn benézett a raktárba a nyitott ajtón keresztül. Néha másokat is megpillantottam a pultnál, hogy engem bámulnak. Kisidő múlva belépett a rasztasrác és a nagyhasú néger pultos is. Elfeküdtem teljesen az asztalon, hogy miközben dugnak, szopni is tudjak. Ránéztem Johnnyra. A barna lány még mellkasát tapizta, de a szőke ribanc már a merev dákóját verte, miközben mindhárman engem figyeltek kéjesen. Nálam pozícióváltás, újabb férfiak, s mire visszanéztem, a szőke már előtte térdelt és tövig lenyelte farkát. Engem mind az öt fickó megdugott, egyikük kétszer is belém élvezett. Kifáradtunk. Ernyedten terültem el az asztalon és kértem a dagadt pultost pár szál cigit. Megnyugodva szívtam, mikor a raszta pincérsrác elém állt és kezembe nyomta merev ****át. Unottan verni kezdtem, miközben a másikkal cigiztem. Johnny már teljesen csupasz volt, mellém állt és közvetlenül előttem szopta a szőke és a barna felváltva. Mindketten tipikus buta amerikai egyetemista lányok voltak, de mitagadás, elég csinosak. Mikor elfogyott a cigi, számbakaptam a pincérfarkat. Hamarosan Johnny felnyögött és *****mra verte szép farkának tartalmát. Én már nagyon csutakos voltam odalenn - aznap mindenki belém élvezett, így öt férfi spermája keveredett bennem. Miközben szoptam a pincért, a dagadt pultos hatolt belém teljesen váratlanul. Veszettül ronda ember volt, főleg meztelenül, borzasztó szőrös és hájas mindenütt, de őt sem utasíthattam vissza, hiszen ő volt a főnök. De amúgy is tök mindegy volt már nekem. Időközben Johnny farka újra felállt és most a barnát döfködte nagyon hevesen. A dagadt néger belémlőtte ****jét és nagy nehezen feltápászkodott rólam. Ekkor mélyen feltoltam magamban a raszta srác rövid, de vaskos fütykösét, amit eddig szopogattam. Szimpatikus volt a kölyök és szerettem volna már magamban érezni. Az összes férfi közül vele akartam egyedül igazán kefélni. Rövid farka volt ugyan, de nagyon jól *******. Ekkor Johnny kihúzta a barna lányból dákóját és számba dugta. Őrült izgalommal nyalogattam le a lány *****levét az iszonyúan eres és kőkemény falloszról. Egy csodaszép húsdorong a számban a barna lány *****jának édes zamatával, ami nem csak esztétikailag óriási élvezet, míg egy jól működő, vastag másik **** dugattyúzza spermában álló *****mat. Kell ennél több? Felsikítottam a gyönyörtől és hatalmasat élveztem. Szinte ugyanabban a pillanatban a pincérsrác forró spermája lövellt belém odalenn. Johnny dühösen félretolta a kölyköt és belémdöfte farkát. Rövid, de nagyon intenzív dugás után ő is belémélvezett. Immáron 8 férfi spemája keveredett vaginámban. Belegondolni is fantasztikus volt. "Uraim, feleségem hálásan köszöni szíves együttműködésüket!" - szólt Johnny nevetve. Megtapsoltak és sorra leléptek. "Ugye milyen jó volt?... Ügyes voltál, szivi" - súgta fülembe, majd a két lány kíséretében ő is lelépett. Egyedül maradtam a raktárban a raszta sráccal. Mellémfeküdt és elaludtunk.
Reggel arra ébredtem, hogy a pincérsrác nyalja a *****mat. Bár én imádom a spermát kinyalni más lány lucskos lukából - vajjon ő mit élvezett benne? Talán ő is szerette a spermát? Mindenesetre jólesett így ébredni. Pár perc sem telt belé, s már dugott. Újfent nagyon jól. Váratlanul megjelent egy másik néger srác, ő sem lehetett több 17 évesnél. Ő számbadugta péniszét. Ő volt a váltáspincér. A rasztás belémélvezett és elindult haza, míg az új srác elfoglalta helyét lukamban. Ő ügyetlenül döfködött. Megjelent a tegnap esti kövér pultos is (mint kiderült, az apja) és ketten dugtak a szendvicspózban. Két hosszú menetet csináltunk végig, és *****m újból tocsogott a spermától. Felöltöztem és elköszöntem tőlük.
Mikor visszaértem a faházba, két felöltözött ismeretlen lányt találtam Johnny meztelen teste mellett. Felváltva szopták. Johnny üdvözölt és mosolyogva mutatott rám: "Lányok, hadd mutassam be a nimfomán feleségem!" Egy pillanatra felém fordították fejüket, bólintottak, s folytatták a szopást. Dühös lettem. Levetkőztem és beleültem Johnny farkába. "Te ma már dugtál, ugye? Televagy ****vel!" - üvöltött rám. S valóban, ahogy Johnny dugattyúzott, a bennem lévő sperma nagy mennyiségben csordogált le farkán. "Bizony, szívem, és nem is te leszel az utolsó." Szép farkával mégegy tisztes adagot lövellt belém. Aznap ő volt az utolsó.
És még pár napig. Annyira kifáradtam, hogy még ahhoz sem volt se kedvem, se energiám, hogy megborotváljam lábamközét, így kemény, karcos borosta takart be. Menzeszem is megjött, s ez is közrejátszott fásultságomban. Míg Johnny sorra kefélte a buta fiatal lányokat, néha kettőt egyszerre, én csak ültem a fotelban cigivel a számban és néztem az ingyen "pornófilmet". Nagyon kevés pornófilmet láttam életemben - nem igazán kedvelem őket - ezért az újdonság erejével hatott, hogy egy kívülálló mennyire másképp látja a dolgokat. Ha csinálja az ember, érzi a partnere testénet ízét-szagát, vibrálását, verejtékét, érzi vágyait és félelmeit - míg nézőként csupán az erkölcstelen bujaságot, kéjvágyat és állatias ösztönöket látja. Ahogy Johnny a rövid, vörös hajú lány arcára ürítette tölténytárát, a kétségtelen erotikán kívül csak annyit láttam, hogy arca csupa "mocsok" lett. Vajon ilyennek látszom én is kifelé? Minden bizonnyal. Viszont ha visszaemlékezem, hogy annak a fallosznak az illata, zamata és puszta látványa milyen örömet szerzett nekem, nem is szólva az arcot elárasztó isteni, forró matériáról, melynek íze rég rabul ejtett, merőben más véleményen vagyok. Többen kérdezték tőlem nem unalmas-e a folytonos szex? Attól eltekintve, hogy partnereim igen sűrűn váltogatom, s ez önmagában változatosságot biztosít, épp ez az, amiért nem... Sőt tovább megyek, épp ez az, ami hajt újabb és újabb kalandokba. Mindezt egy roppant találó hasonlattal magyaráztam egyszer: a zenész épp úgy viszonyul a zenét hallgató publikumához, mint a szeretkező ember a pornófilmnézőhöz. Az egyszerű zenekedvelő nem érzi a vibrálást, a közvetlen, belsőséges viszonyt zenész és zenéje közt, nem érzi a sikerélményt, az örömöt, de sokszor azt sem érzi, ha a zenész elront valamit. És ahogy a zenész sem unja meg a zenélést, hisz új dalokat ír/játszik vagy akár stílusok között váltogat (klasszikus, jazz, pop, stb), úgy számomra is érdekes marad az erotika. És ahogy a zenész, úgy magam számára is a legfontosabb: az örömszerzés. Elsősorban tehát a sűrű partnerváltás, másodsorban pedig a teljes beleélés, testi-lelki részvétel biztosítja számomra azt, hogy nem tudom megunni.
Mindennek azonban van egy gátja: a fizikai tűrőképesség. Azon az éjjelen valóban nagyon kifáradtam. De volt még valami: az a hájas pultos igencsak taszított, mégis kétszer is közösültem vele. Nem a testalkat, bőrszín, életkor vagy külalak számít, nem ezek alapján válogatok, de hisz ez már eddigi élményeimből biztos kiviláglott. Az ápolatlansága taszított. A gond ilyen esetekben csupán az, hogy a szerzett örömmel nem emlékszem meg, s még többet akarok, mindig, újból és újból. Még több ondót az arcomra vagy számba, még több dugást vagy nyalást, ill. még több magamutogatást. Ez nálam pszichikai probléma, nem fizikai. Nem arról van szó, hogy nincs orgazmusom - nagyon is van, többszörös! Csak mivel olyan jólesik, még többet akarok belőle. Ezen problémák eredője minden bizonnyal a bennem rejlő ellentét: domináns vagyok, szeretem én irányítani a dolgokat, viszont apró, törékeny testem és női mivoltom miatt állandó kisebbségi komplexusom van. Biztos közrejátszik még az a tény is, hogy szeretem a mackós, nagydarab, apás vagy nagyapás férfiakat, szeretek meztelenül ölükbe bújni. Ez persze ellentmondásban van az előbbivel, vagyis hogy én akarom irányítani a dolgok menetét. A hájas pultos taszított, de mackós és apás külleme miatt vonzódtam hozzá, s kívántam, hogy megdugjon. A *****m kész volt, mégis kívántam a még több szexet. Szexuálterápiás tapasztalataim alapján teljesen tisztában voltam vele, mi az én bajom, de nem akartam változtatni rajta, hisz akkor a rengeteg szexről le kellett volna mondanom, azt meg pszichém másik fele nem viselte volna el.
Az egyik közeli étteremben összeismerkedtem a pincérrel, s rajta keresztül a tulajjal. Még otthon Párizsban megvettem egy borkereskedő céget, hogy majd az szállítsa az italokat a panziómba, de kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett a cég külföld felé is. Felvetettem a tulajnak, hogy töltse fel éttermét francia borokkal, de sajnos kizárólagos szerződése volt egy kaliforniai kereskedővel. Kérésemre azonban összehozott a cég képviselőjével, aki akkor épp Key Westben tartózkodott, Floridán. Fogtam magam és átugrottam hát a mesés korallszigetre.
Robert akkor 53 éves volt, az egyik legbefolyásosabb amerikai borkereskedő cég vezető értékesítője - amolyan teljesen átlagos idősödő férfi, pocakos, kopaszodó. (Na, az ilyeneknek mutogatom legszívesebben csillogó *****m!) Jómódú és kellemes jelenség, kímért és üzleties. Szálláshelyén kerestem fel, ami a buszpályaudvartól nem messze, a város szívében volt. Földszintes, kívül sokszínű, buja növényzettel borított századeleji épület volt. Belépem. Gazdag, díszes berendezés antik bútorokkal. Spanyol ajkú házvezetőnő fogadott és bekísért a hatalmas nappaliba. Pár perc várakozás után megjött Robert, bemutatkoztunk és kezdetét vette a kemény üzleti diskurzus.
Nem sikerült megpuhítanom, hogy beengedje boraimat a vele szerződésben álló karibi éttermekbe, túl kockázatosnak tartotta a versenyt. Az amerikai piacon viszont volt esélyem és hajlandó volt kooperációra lépni, hisz úgy az elit kaliforniai (los angelesi, hollywoodi) és las vegasi felvásárlók, mint a new yorki, washingtoni éttermek szívesen látták a neves francia termékeket. Ezért cserébe viszont olyan jutalékot kért, ami kifizethetetlen volt számomra. Törtem a fejem rendesen, mit tegyek, mire megtaláltam a megoldást. Felajánlottam, hogy viszonzásul az ő borait értékesítem Németországban és a Benelux államokban. Franciaországban nem láttam erre esélyt, mert a franciák leginkább hazai bort fogyasztanak.
Kértem egy kis hűsítőt és levettem vékony kabátkámat. Alatta csak egy testhez simuló, félig átlátszó, ujjatlan fehér blúz volt, amin keresztül tökéletesen látszottak melleim körvonalai és sötéten meredező mellbimbóim. Nem volt nagyon kihívó, de egyértelműen látszott minden. (Én ugyan legszívesebben azonnal meztelenre vetkőztem volna előtte, annyira hiányzott már a szex, de azt nem lehetett.) Elvörösödött és sűrűn kortyolgatta ásványvizét, én meg úgy tettem, mintha sejtelmem se lett volna az egészről - sőt, egyre határozottabb és üzletiesebb lettem. Átvettem az irányítást. A közel kétórás tárgyalás végén arra jutottunk, a cégvezetővel mindenképp végig kell tárgyalni a dolgot, s vele este tudunk találkozni. Megkérdezte nincs-e kedvem addig jachtozni egyet a környéken? Bejött a tervem, mellemmel az ujjaim köré csavartam a fickót! S milyen egyszerű volt! A markomban volt. "Előbb a munka, aztán a szórakozás. De azért köszönöm" - választoltam sokat sejtetőn. Azt akartam, este végig azon legyen, hogy összejöjjön az üzlet. S hogy méginkább ösztökéljem, mielőtt felálltam az asztaltól, megvillantottam igencsak borostás *****mat. Mivel amúgy is sűrűn nézegette addig összezárt lábaimat, nem kerülte el figyelmét az "akció". Hihetetlenül elvörösödött. Búcsúzásul fülébe súgtam: "Ne hagyjon cserben este!"
Megnéztem a várost, majd este hétre megérkeztem a megbeszélt helyre, egy elegáns étterembe. A cégvezető jóhumorú férfi volt és érdeklődve hallgatta végig álláspontom. Robert látványosan pártolta ötletemet. Az üzlet ugyan mindkettőnk számára kölcsönösen jövedelmező volt, mégis voltak akadályok, melyeket csupán a személyes szimpátia tudott legyőzni. Már túl voltunk az előételen, mikor kikéredzkedtem a mosdóba. Megigazítottam egyszerű sminkem és megmostam a *****m. A bugyit nem húztam vissza, kézbevettem. Folytattuk az evést és az eszmecserét. Mikor visszaültem helyemre, lassan, hogy Robert figyelmét el ne kerülje, kinyitottam retikülöm,kotorásztam benne egy kicsit, majd a tetejére helyeztem a bugyit. Összemosolyogtunk. Innentől kezdve még gördülékenyebben mentek a dolgok. Robert őszintén támogatta ötleteimet, én pedig azzal jutalmaztam, hogy széttártam lábaim és egyre szőrösödő muffomat mutogattam neki. Mivel Robert elég közel ült, mindent jól látott, de főnöke bizony semmit, s ez így is volt rendjén. Végülis a megállapodás megszületett: a boraimat értékesítik az USÁ-ban minden olyan helyen, ahol nem ütköznek érdekeink, én pedig az ő kaliforniai boraikat értékesítem Európában. Részleteiben persze sokkal bonyolultabb volt a megállapodás, a garantált mennyiség mértéke és az árfekvés voszonylatában is csak sokára sikerült egyezségre jutnunk. Próba jelleggel egy évre szólt a szerződés, de mindent egybevetve, számításaim szerint olyan 5-6-szoros bevételt hozhatott cégem számára, mint az előző év. A vacsora vége felé jártunk, a főnök kiugrott a mosdóba, én pedig megragadtam az alkalmat, hogy megköszönjem Robert közreműködését. Egy puszit is nyomtam arcára, majd fogtam a bugyim és az asztal alatt visszahúztam. Robert szemmel láthatóan élvezte. "Miért vette le a vacsora elején?" "Óh, hát nem látja, kedves Robert? Nincs nálam borotva és már annyira szúr, hogy le kellett vennem." A férfiak minden hülye dumát bevesznek. "Remélem nem zavarta" - súgtam oda óvatosan. "Neeem, dehogy, egyáltalán nem zavart. Inkább szabaduljon meg tőle, minthogy egész este vakaródzon" - válaszolta, s jókedvűen felnevettünk. "Milyen anyagból van ez? Megnézhetem?" Ó, persze! Férfiak! Teljesen átlátszó bugyi, izgalomtól csillogó *****, húsos nagyajkaim megduzzadva, peckem is áll, lyukamból csordogál a lé, s őt a bugyi anyaga érdekli! Ahelyett, hogy azt mondaná: "Megmutatnád a *****d rendesen?" Mosolyogtam. Robert lenyúlt és megfogdosta az anyagot. "Érdekes, nagyon vékony. Mint a harisnya." Már nagyajkaimat simizte. "Ne csinálja Robert, felizgat!" - szóltam rá. Kissé megriadt. "Szeretnék a feleségemnek egy ilyet. Hol vette?" "Párizsban" - vágtam rá. "Tudja mit?" Lehúztam és átnyújtottam neki. "Szuvenír. Csak mossa előbb ki, mert teljesen elázott." Felcsillantak szemei és gyorsan zsebrevágta. Visszaért a főnök is és leléptünk.
Másnap felhívott a szállodában. 11-kor már jött értem és felvitt a jachtjára. Rajtunk kívül csak három korabeli, 60 körüli férfi volt - egy puerto ricoi, egy néger és egy bostoni ír. Imádom a változatosságot! Gyerekkori jópajtások voltak. Rajtam ugyanaz a gönc, hisz váltásruhát nem hoztam. Hamar inni kezdtünk, whiskeyt és martinit. Robert kormányzott, így én magamra maradtam időről időre a három fazonnal. Melleimet már hamar szabaddá tettem, s napszemüvegben, kezemben egy martinis üveggel sütkéreztem. A férfiak közvetlenül mellettem ücsörögtek - oly közel, hogy össze is ért testünk jobbról-balról. Boldogan mutogattam kicsi, de formás és kőkemény melleimet. Bimbóim mereven álltak a nem mindennapi izgalomtól. A puerto ricoi hasamra tette fejét és onnan bámulta melleimet. Bimbóimat megcsapta forró lehelete. A csupasz mellek láttán a szemekből áradó nyilvánvaló csodálatot hihetetlen erotikusnak találtam. Az pedig már önmagában is majdnem a csúcsra juttatott, hogy éreztem az állatias vágyat, hogy rám vessék magukat, de mégsem tették, csak bámultak és bámultak. Robert leállította a motort és csatlakozott hozzánk. Rákacsintottam, megöntöztem csöcseimet a martinivel és jól meghúztam. "Táncoljunk!" - kiáltottam, s már ráztam is. Először Roberttel, s néztük, ahogy lenyalja az édes szeszt melleimről. Letoltam miniszoknyám és csupaszon táncoltam mindenkivel egy számot. Sajnos nem nagyon fogdostak. Elfáradtunk és leültünk. Nem bírtam magammal, széttártam lábaim és együtt nézegettük szőrösödő pinámat. Az ilyen pillanatok a legszebbek az életemben, ezekre emlékszem vissza a legszívesebben. Megint sok levet eresztettem. Ez még a dugásnál is jobb! Félrészeg állapotban figyeltük, ahogy lassan ******zom. Felvettem a zene ritmusát és felgyorsítottam, peckemet dörzsöltem. A bostoni előkapta farkát és verni kezdte, a többiek a nadrágdudort markolászták. Feldugtam az öveget és azzal gyömöszöltem magam. Aztán megradadtam a néger kezét, lelocsoltam martinivel és lukamba vezettem. "Gyere, öklözz meg!" - kiáltottam önfeledten, s hamarosan átélhettem a legnagyobb orgazmusok egyikét. Volt abban valami igazán megkapó, ahogy a fekete kézfej eltűnik szőrös *****mban és dugattyúként fel-felnyársal. Mikor már teljesen kész voltam és megmozdulni alig tudtam, a néger kihúzta kezét és Robert farka került belém. A sok alkoholtól és az élvezetdömpingtől annyira kába voltam, hogy meg sem éreztem igazán. Ha nem láttam volna, el se hittem volna, hogy dugnak. Utána az ír dugott meg, s közben valakit szoptam. Aztán minden elsötétült.
Már késő este volt, mire magamhoz tértem. Meztelen férfiak között hevertem meztelenül, széttárt combokkal. Robert cigizett és mellemet simogatva bámulta súlyosan igénybevett és még mindig sajgó *****mat. "Jól esett? Nagyon kifárasztott ám minket!" - szólt váratlanul. "Ó, sajnálom Robert, sokat ittam, nem szabadott volna" - mentegetőztem, mintha csupán a pia miatt lett volna az egész. "Bízhatom benne, hogy köztünk marad?" - kérdeztem kétségbeesetten. "Hogyne, perzse. De azért jól esett?" Válaszul szétnyitottam *****mat és megmutattam vérvörös lukamat. "Szédületes volt. Búcsúzóul kérhetek egy nyalást?" Nem kellett kétszer mondani, már nyalt is.
Sok fiatal gondolja, hogy 50 év felett már nincs is szex, vagy ha van is, nem olyan jó, mert hát öregek hozzá. Én imádok 60-70 évesekkel is kúrni. Főleg törékeny, tinédzser-típusú testem és lányos arcom miatt szeretnek, s persze azért is, mert nem lelkizek, nem kell udvarolni nekem, nem csinálok hisztit, ha nem hív fel és többet nem találkozunk, nem vagyok válogatós, nem kell randizni előtte, és nem kell kétszer szólni, hogy "Kapd be, bébi!" Ezeken túl pedig minden jóra kapható vagyok. Egyszóval az ideális egyéjszakás.
A szerződés megköttetett és három évig tartott, két meghosszabbítással. Több mint 8-szorosra növelte cégem bevételét és így egy rakás pénzt kerestem. A szerződés meghoszabbításakor, mindkét alkalommal, Robert átugrott Párizsba, hogy elintézzük a papírügyeket. Ki nem mondott feltétel volt egy kétnapos non-stop szexparti hármasban egy kollégájával (helyszínnek a pompás Lancaster szállót választottam, a Champs Elysées-n), amit szíves örömest bevállaltam - ugyanakkor próbáltam továbbra is az ártatlan, kisgyerekes üzletasszony szerepét fenntartani, aki csak évente egyszer tévelyeg el, s akkor is csupán a jó ügy érdekében. Három év elteltével eladtam a céget egy amerikai befektető csoportnak, mert túl sok adminisztrációt igényelt.
Mikor visszatértem Johnnyhoz, egy rendkívül csinos, fiatal, félvér lány társaságában találtam. Hosszú, hullámos fekete haja volt és napbarnított, vékony teste. Mellei 2-3-szor nagyobbak, mint nekem, s szép formásak. Épp 18 éves lett, szülinapját jött ünnepelni Washingtonból két barátnőjével. Állítólag apjának egy jólmenő ékszerüzlete volt az amerikai politika fellegvárában. Laza lány volt: cigizett, ivott és narkózott. Sok szempontból magamra ismertem benne. Szerencsére a könnyebb drogoknál maradt, úgymint marihuána, extasy, speed. Otthon sűrűn járt diszkóba, ott szokott rá. Épp füvet szívtak hármasban, szőke barátnőjével. Ő és Johnny meztelenek voltak és lassan keféltek a kanapén a tévét bámulva, mellettük ült a szőke, bikiniben, s bámulta a házipornót.
Johnny lihegve mutatott be nekik: "Ez itt a feleségem. Szia drágám!" és lassan kúrogatta tovább a félvért. Elmentem zuhanyozni, majd csatlakoztam hozzájuk. Fiatalabb koromban jómagam is sokat szívtam, de már rég leszoktam. A többszörös orgazmus okozta kábulat jobban bejött, így a felkínált füves cigit visszautasítottam. Letérdeltem inkább eléjük, s a lány borotvált *****ját nyaldostam, miközben Johnny dákója ki-bejárt a fenekében. Időnként kihúztam, megszopogattam és visszadugtam hol a fenekébe, hol a szaftos lukába, majd folytattam a nyalást. Hogy milyen őrjítően izgalmas ez! Amúgy is régóta kívántam már egy *****t, így hát kapóra jött. "A férjem ugyan sármos, de nem tudja mi kell a nőnek!" - kiáltottam fel, s rávetettem magam peckére. Fürge nyelvcsapásokkal eljuttattam a csúcsra. A lány zilálva és hálálkodva ölelt át, Johnny pedig nagyon csúnyán nézett rám és bosszankodva odafordult a másik, szőke lányhoz, félrehúzta bikinialsóját és már döfte is. Mikor végzett, kinyaltam spermáját a lányból az utolsó cseppig. Aznap több szex nem volt. Négyen aludtunk az ágyban, reggel leléptek.
Másnap délelőtt összefutottam a strandon a szomszéddal. "Hallottam, jó bulit csaptatok az éjjel" - közölte mosolyogva. Negyvenes férfi volt, jóképű, machós, szőrös mellkassal. "Igen, szeretjük élvezni az életet férjemmel. S én mindent megteszek, hogy emlékezetes legyen ez az üdülés" - mosolyogtam vissza rá. Ezt a "férj-feleség" színjátékot rühelltem, de kénytelen voltam eljátszani most már. Aztán jött a hirtelen kérdés: "Nincs kedvetek átjönni ebédre? Hívunk pár srácot." Elfogadtam a meghívást. Azt gondoltam, ha kedves, szófogadó és kezdeményező vagyok, azzal sikerül meggyengítenem Johnnyt, s így zsarolását is legyőzhetem.
Johnny is örült a meghívásnak. Szeretett vendégeskedni és szerette, ha kiszolgálják. Felhúztam egy fehér topot, mely épp köldökömig ért és egy pár szandált. Beparfümöztem nyakamat, hónaljamat és egy keveset fújtam szőrös szeméremdombomra is. A borostás állapotot szeretem, de ezen már túlvoltam. Kissé zavart is a szőröm hossza, akkor is, ha csak pár milliméter volt is. Az persze füllentés volt, hogy azért nem borotválom le, mert otthonhagytam a borotvám, hiszen hónaljamat világ életemben csupaszon hordtam, s most is oly sima volt, mint egy bébi popsija. Lábaimat szerencsére soha nem kellett epilálnom vagy borotválnom, mert nem nőtt rajta szőr. Ez genetikus lehet, mert anyám lába is teljesen csupasz volt mindig. Az igazat megvallva nem is tudom miért, tán a tudatalattim nyomására történhetett, hogy hagytam megnőni a szőrt lábaim között. Mindenesetre most kifejezetten örültem neki. "Oké, mehetünk" - szóltam Johnnyra, aki már percek óta csak rám várt. "Így jössz? Nem öltözöl fel?" - kérdezte meghökkenve, köldökömtől lefelé ugyanis telejesen pucér voltam. Belenéztem a fali tükörbe, s örömmel konstatáltam, milyen észbontó látványt nyújtott sötétlő lábamköze a fehér top alatt. "Ugyan minek? Csak ide megyünk, a szomszédba, nem?" Egy puszit nyomtam arcára és fülébe súgtam: "Meg egyébként is, szeretném, ha élvezetes lenne számodra ez az ebéd". Elpirult és válaszul megsimogatta szeméremdombom. Elindultunk. Csupán húsz métert kellett megtennünk, oly közel volt a bungalló.
Mikor beléptünk, már szép kis társaság fogadott, 5 vagy 6 középkorú férfi. Házigazdánk meglepetten és széles vigyorral üdvözölt minket és sorra bemutatott a társaságnak. Leültünk az asztalhoz és csevegés közepette felfaltuk a fantasztikus ebédet. Mindenféle tengeri herkenytű, kagyló, hal, fennséges tálalásban. Ebéd után körben letelepedtünk a padlóra és beszélgettünk, cigiztünk, iszogattunk. Házigazdánk váratlanul rákérdezett: "Miért nem viselsz szoknyát vagy bikinit?" "Szeretem, ha szabadon szellőzik *****m, ez lehűt a forró nyáron. És szeretem, ha bámulják" - tettem hozzá nevetve. A félig részeg csapat üdvrivalgással fogadta őszinte beszédemet. "Láthatnánk többet is?" - szólt egyikük. "Persze" - s válaszul szélesre tártam *****mat a srácoknak. Ajkaim már elég duzzadtak voltak az izgalomtól és csiklóm is állt. "Ó, igen, bébi" - kiálltottak ilyeneket és hasonlókat. Topomat nem vettem le, de a parti végéig széttárt pinával ültem. Szinte megőrültem a rám zúduló parázsló tekintetek hevétől, pulzusom a maximumon volt, s orgazmus közeli állapotban élveztem a hátralévő kb. egy órát.
Már indulni készült Johnny, mikor támadt egy ötletem. Házigazdánkat megkérdeztem, nincs-e nála véletlenül borotva? Felcsillant a szeme és már hozta is. Megkértem borotváljon meg rendesen, de hagyjon egy vékony csíkot. Óvatosan és őszinte élvezettel csinálta. Keze időről-időre megérintette húsomat, ami csak olaj volt a tűzre. Szemeim kifordultak és halkan, hosszan felnyögtem. Megtapsoltak, Johnny pedig ördögi vigyoral bámult szemembe. Reméltem, ezzel igazán megpuhítottam és vége a zsarolásnak.
---------------------
Hazaúton Párizsba a repülőgépen Johnnyból előjött valódi énje. Megkérdezte, mennyit ér meg nekem, hogy férjem, Luc ne tudja meg milyen is vagyok valójában, s itt utalt naplómra. Eleinte azt hittem csak viccelődik, de hamar kiderült, nagyon is komolyan gondolja. Egy igazi szemét alak volt, s végre kimutatta foga fehérjét. Ha előbb ismerem meg, el se hozom magammal, de sajnos... Nagyon nem akartam, hogy Luc fülébe jusson a dolog, hisz nagyon szerettem, s bármit megtettem volna azért, hogy együtt maradjunk. A lelki társ a legfontosabb az ember életében, akihez fordulhat örömében, bánatában egyaránt. Biztosra vettem, hogy szexszel akar zsarolni. Felajánlottam hát, ha hazaérünk, lefekszem vele. Tévedtem. "Naná, hogy lefekszel, te kis *****! Méghozzá ahányszor csak akarom! De ez neked nem büntetés, ezt te élvezettel csinálod, így hát mondd, mennyit ér meg neked?" - suttogta fülembe undorító szavait. Az undor fogott el, amikor csak ránéztem Johnnyra ezután. "Pénzt akarsz?" - kérdeztem megrökönyödve. "Hát persze! Tudom, hogy gazdag vagy, ez az út sem jelentett gondot neked. Mennyid van?" Szerencsére fogalma sem volt róla mennyi van a számláimon és egyéb helyeken befektetve, pl. ingatlanban. "Adok 20.000 frankot hallgatásodért, ha hazaértünk." Felnevetett. "Oké, 20.000 frank. De havonta!" - vicsorította fogait. "Micsoda?" - képedtem el. "Hogy képzeled?" "Havi 20.000 frank és két dugás, különben mindent kitálalok! Érted?"
Egész úton azon töprengtem, mi tévő legyek. Még soha ilyen szemét emberrel nem hozott össze a sors. Egy sor ötlet átfutott agyamon, még a bérgyilkosság is. Hisz ki tudja meddig kell fizetnem vagy még mit talál ki egy hét múlva. Örök életemre zsarolhat. Elveheti mindenem, s után akár még ki is tálalhat. Egy másik megoldás lett volna, hogy én magam mindent beismerek Lucnak és akkor az ügy lezárva. Viszont mi lesz a házasságommal?
Időközben megérkeztünk Párizsba és fogtunk egy taxit. Továbbra is szótlanul utaztunk egymás mellett. Megérkeztünk a lépcsőházba és felém fordult: "Nos? Döntöttél?" "Fizetek." "Helyes" - vigyorgott arcomba. "És ne feledd, holnap várlak!" - s búcsúzásul arcon csókolt. Undorral töröltem le nyálát. "És jól viselkedj nekem, különben kitálalok!"
Másnap délben életem legszörnyűbb szexuális élménye várt rám. Egy bunkó haverját is meghívta és hármasban keféltek vagy két órán keresztül, rövidebb megszakításokkal. Amit máskor annyira élvezek, most fájdalmas volt, mind lelkileg, mind fizikailag. El is sírtam magam, de Johnny csak röhögött és tovább basztak. Keményen. Még az orális része is állatias volt. Gondoltam is, leharapom a péniszét ennek a vadállatnak, de féltem mi következne utána. Távozáskor kezébe csaptam az első 20.000 frankot és végigbőgtem a napot.
Ez így ment fél éven keresztül. Szigorúan heti két alkalommal kellett szeretkeznem vele és vinni a pénzt. Általában vele, de sűrűn előfordult, hogy hármasban vagy négyesben kellett csinálni, ha haverjai ráértek. Ezidő alatt próbáltam pszichikailag becsapni magam. Próbáltam bebeszélni magamnak, hogy ez olyan, mintha férfikurvákat rendelnék, egyet-kettőt-hármat, kefélünk egy jót és fizetek. Azonban ez teljesen más volt, mint mikor önszántamból, élvezetből vagy karitatív céltól hajtva szeretkezem emberekkel. Bár élvezni nem tudtam a dolgot és csak szinte soha nem jutottam el az orgazmusig, mégis sikerült félig elzárnom magam a külvilágótl és csak tompán érzékeltem, ami körülöttem történik. Férjemmel való szexuális életem is megromlott, amin ő nagyon elcsodálkozott. A munkába menekültem a sok szörnyűség elől.
Aztán egyszer adódott egy lehetőség, hogy elutazzam Indiába, ahol még sosem jártam. Egy párizsi külkereskedelmi cég talált egy német partnert, s nekik kellett tolmácsolnom franciáról németre és vissza. A német cég már évek óta tevékenykedett Indiában (indiai termékek európai forgalmazásával foglalkozott). Mindösszesen három napról volt szó, de szíves örömest vállaltam a felkérést. Rég utaztam már, s a sok szörnyűség, mi akkortájt ért engem, szükségessé tette, hogy kikapcsolódjam, ha csak pár napra is.
A cég Bombayben székelt, de az egyszerűség kedvéért a fővárosban, Új-Delhiben találkoztunk. A Le Meridien hotelban szálltunk meg. Csak a főnök meg én jöttünk, s két külön egyágyas szobát kértünk. Első nap délelőtt már meg túl is voltunk a tárgyaláson és délután befizettünk különféle városnéző túrákra: a vörös erőd, Humayun sírja, a Qutab Minar torony, s egyéb nevezetességek. Este vacsora egy étteremben fantasztikus ízekkel. Másnap folytattuk a városnézést (mennyi látnivaló egy helyen!) és estére elvittek egy nyugati típusú diszkóba. Én másra vágytam, valami helyi dologra, egy csipetnyi indiai kultúrára, de nem az én szavam döntött.
Irdatlan tömeg, az átlagéletkor 25 körül, s a törzsközönség láthatóan nem a szegények közül került ki. Felkapott helynek tűnt, rengeteg külföldi is itt töltötte az estét, csakúgy, mint mi. A hangszórókból indiai és nyugati (főleg amerikai) popzene furcsa keveréke szólt. Mindannyian táncoltunk. Forró volt a hangulat. A főnök koktélokkal itatott. Mikor jól kifáradtunk a táncban, lelépett, hogy felszedjen egy csajt, én pedig ledobtam magam a fal tövében. Tőlem egy méterre már táncolt a tömeg, olyan sűrűn voltunk. Hozzámcsapódott pár fiatal, akik sintén kifulladtak a táncban. Két lány és egy fiú. Beszélgetni kezdtünk. Kellemes társaság volt. Csak sokára tűnt fel, hogy az egyik lány keze combomon hever. Mindkét lány igazi keleti szépség volt. Már egy ideje finoman simogatta combom, majd mélyen szemembe nézett és hirtelen szájon csókolt. "Tetszem neki, az már biztos" - gondoltam magamban. Nem is vettem észre - talán mert régóta nem is törődtem vele - hogy miniszoknyám alól kilászott borotvált *****m. Épp csak egy leheletnyi, de látszott. Tovább csevegtünk. A lány keze lassan becsúszott combom közé és óvatosan simizte nedvesedő ajkaimat. Mindhárman biszexek voltak.
Kellemes érzés kerített hatalmába, ahogy a padon ülve egy keleti szépség játszadozik *****mmal, miközben a révülten táncoló tömeget figyeljük. Kis idő után már a másik lánnyal is csókolóztam, s ujjak kerültek lukamba. El sem hinném, ha nem történt volna meg, de pár perc elteltével már keményen ujjaztak! A srác elém állt, hogy takarjon minket valamelyest a kíváncsi szemek elől. A francia főnök időközben visszatért és mellettünk táncolt egy indiai lánnyal. Sokáig tartott, míg alaposan megujjaztak. Azt hiszem két orgazmusom is volt. Johnny és társai sikeresen megutáltatták velem a férfiakat, de ez a két lány olyan csodás volt, hogy ismét élvezni kezdtem a szex nyújtotta örömöket, s újból felélesztette bennem a régen olyannyira szűnni nem akaró vágyat. A lány kihúzta belőlem létől áztatott ujjait. Hosszú nyelves csók következett. Férfi szexpartnereimmel sosem csókolóztam, a férjem számára különítettem el - a szerelem részének tekintettem. A nőkkel viszont más volt a helyzet. Gyönyörű nőkkel mindig szívesen csókolóztam. Mikor végre lecsendesültem, elvonultunk a mosdóba. A két lány és én befészkeltük magunkat az egyik fülkébe, gyorsan ledobtam minden ruhám, leültettem egyiküket és rávetettem magam forró *****jára. Alaposan beledörzsöltem teljes arcom a fekete bundával borított, csutakos pinába, mélyen beszívtam illatát és mohón nyalni kezdtem. Azt hiszem ebben a pillanatban váltam hosszú időre leszbikussá. Habár jobban kedvelem a borotvált *****t, hisz azt kényelmesebb nyalni, ez az egyik legédesebb volt, amit valaha kóstoltam. Mint egy gasztronómiai remekmű: az ízek és illatok fenséges harmóniája. Elvesztettem időérzékem. Nem tudom mennyi ideig tartott, tán egy órát is, de többször kinyaltam mindkét lányt. A másik, erre viszont tisztán emlékszem, mindig telespriccelte arcomat, valahányszor elélvezett. Arcom már úszott a *****lében, s annak illata begerjesztett, s még többet akartam, még, még... Számtalan kalandom ellenére ekkor találkoztam először az igazi, retélyes női ejakulációval. Nem pisiről beszélek. A pisiszexet mindig visszautasítottam.
Itt más folyadékról van szó, amit kilövell a lány, akár igen nagy mennyiségben is. Jóval nagyobb mennyiségben, mint a férfiak spermája. Már első orgazmusánál teljesen betakarta arcomat, és a szeánsz végére el lehet képzelni, hogy néztem ki: arcom, hajam, nyakam, egész felsőtestem úszott a lében. A női illatok és ízek elbódítottak, s a férfiak iránt érzett halálos utálatom következtében életem drasztikus fordulatot vett. Leszbikus lettem.
WC-papírral végigtöröltem magam és visszahúztam ruhám. Persze továbbra is áradt belőlem a ****szag, s ezt a taxiban hazafelé a főnök szóvá is tette. "Nem is tudtam..." - folytatta félénken. Bólintottam. "Megvolt a lánnyal?" - kérdeztem vissza. "Ó igen, csodálatos volt!" Ezzel le is zártuk az ügyet. Harmadnap délelőtt még vásároltunk szuveníreket a városban, majd hazarepültünk.
Ahogy visszaértem, másnap esedékes volt a fizetés és a Johnny-féle szexparti. Sajnálatomra megint sokan ráértek és három férfi tömködött órákon keresztül. Szinte mozdulatlan voltam, mint egy rongybaba, és csak hagytam, hogy tegyék a dolgukat. Johnny rámförmedt többször is, legyek már aktívabb. Mindhiába. A gangbang, amit régebben úgy imádtam, amikor egyszerre több pasi kefél hosszasan, keményen, most csak undort váltott ki belőlem. Egész idő alatt a két lányra gondoltam, s mikor rám verték farkukat, azt képzeltem, a két indiai lány spricceli tele arcomat. Férfigyűlöletem a tetőfokára hágott.
Elkezdtem járni a párizsi bárokba leszbikus élményszerzés céljából, hogy kompenzáljam a Johnny-féle borzalmakat. Szexuális étvágyam újra a régi volt, csupán most a nőkre koncentrálódott. Férjemmel már egyáltalán nem szeretkeztem. Férfival csak az a heti két alkalom maradt, amikor Johnnynál voltam. Egy év telt el így. Nappal a munka, este pedig kerestem a nagyokat élvező lányokat, asszonyokat. Időnként találtam is ilyet, s akkor az egekbe repített, ahogy levével telelocsolja arcom, s én csak nyalok, nyalok, nyalok... Máskor a mennyiséggel próbáltam étvágyamat csillapítani, s olykor 6-8 nőt is kinyaltam a WC-ben egy este folyamán. Szerencsére nem vesztettem a vonzerőmből az évek során. Csinos, vékony, lányos arcú és szép testű nő voltam, és sokan megkívántak.
Általában a bárpultnál ismerkedtem össze leendő partnereimmel. Pár hét elteltével már ismertek a különböző szórakozóhelyeken és tudták, én könnyen kapható vagyok egy közös franciára. Voltak viszonylag állandó partnereim is, mint Marie, egy 18 éves, szőke, szexmániás csajszi, akivel imádtam csókolózni is más nők előtt, vagy Valerie, egy 53 éves, nagydarab, vörös hajú nő szőrös muffal. Ő passzív volt, sose viszonozta senkinek.
Időközben alkoholista lettem, mert Johnny előtt mindig megittam egy félüveg vodkát, whiskeyt, konyakot vagy ami akadt otthon. A bárokban is sokat vedeltem, szinte soha nem voltam teljesen józan. A házasságom romokban hevert. Az éjzsakát vagy egy leszbi bárban vagy egy nőnél töltöttem, s reggel onnan indultam munkába. Lucnek babysittert kellett fogadnia, hogy legyen valaki a gyerek mellett. Világ életemben rossz anya voltam, nem tagadom. Aztán viszonyt kezdtem a babysitterrel. Tizenhat éves barna lány volt, szép arcú, kedves, tisztességes. És vérbeli leszbikus. Rendszeresen borotváltuk egymás *****ját, s persze aztán jött, aminek jönnie kellett. Többször előfordult, hogy férjem csupaszon talált minket a kanapén egymást nyalogatva, mikor hazaért. Luc berágott és elküldte a lányt és mást fogadott fel. Egy nyugdíjas nénike került a helyére, én meg káromkodtam magamban, s irány az éjszakai élet.
Johnny egyáltalán nem volt megelégedve teljesítményemmel. Végül egy hosszú veszekedés után sikerült megállapodnunk, hogy nem kefélünk többet, de a pénzre továbbra is igényt tartott. Egy szombati nap Luc komor arccal közölte, beszélnünk kell. Válni akar - gondoltam. Hosszasan ecsetelte, mennyire megromlott házasságunk, s mennyire szeret még mindig, mindezek ellenére. Nemrég olvasta különféle újságokban, hogy a megromlott szexuális életet fel lehet dobni, ha hármasban csinálják. "Drágám, tudom jól, hogy nem vagyok elég neked, ezt már többször tisztáztuk. Két férfival te is jobban élveznéd, és talán rendbejönnének a dolgaink." És hasonlókat ondott. Csak beszélt, beszélt... "Nő" - vágtam közbe. "Tessék?" - kérdezte értetlenül. "Legyen a harmadik egy nő. Azt még te is élveznéd, s én is szeretem a *****t, tudod jól." Szó szót követett, s végül megegyeztünk. No de ki is legyen a szerencsés illető? Közös ismerőseink közül nem akartunk választani, leszbikus ismerőseim pedig nem jöhettek szóba Luc miatt. Hát akkor?
"Menyjünk kurvázni!" - kiáltottam fel. Luc döbbenten nézett rám, de hosszas töprengés után sem tudott jobb ötlettel előállni. Késő este, miután a gyerek elaludt, beültünk az autóba és lassan, megfontoltan válogattunk a lányok közül. Férjem nam volt az a félrekefélős típus, házasságunk alatt addig más nővel nem is volt. Szerette a széparcú, csinos, dögös nőket. "Mégis milyen nőre vágysz? Szőke, barna, vékony, molett, fiatal, idős?" "Nem is tudom, szívem... olyan, mint te" - jött a válasz. "Belőlem egy is elég, Luc. Majd akkor választok én." *****ra vágytam. *****illatra, *****lére és nagyon sok nyalásra. A legtöbb lány átlagos volt, de bármelyiket szívesen kinyaltam volna. Már tán egy órája kocsikáztunk, mikor megpillantottam egy fekete, rövid hajú lányt. "Állj! Gurulj oda hozzá!" Letekertem az ablakot és odaszóltam a lánynak. Bedugta fejét az balakon. Alig lehetett 18, s nagyon szép arca volt, kaján mosollyal. Nagy fekete szemeivel végigmért minket, s így szólt: "Hármasban?" "Talán" - feleltem. "Mutasd a *****d!" Felhúzta miniszoknyáját és félrehúzta bugyiját. Teljesen kopasz volt, egy piercinggel a csiklójában. Már tolta vissza a szoknyát, de rászóltam: "Várj!" Kinyúltam az ablakon és feltoltam két ujjat lukába. Felnevetett. Forró volt és száraz. "Jó, gyere!" - szóltam rá, s hátraültem én is. Ujjaztam és nyaltam, s mire hazaértünk, már két orgazmuson is túl volt a lány. Tetszettem neki.
Gyorsan levetkőztünk és hárman beálltunk a zuhany alá. Lucnek nagyon furcsa volt a szituáció, s szinte csak velem foglalkozott. Megmosdattuk egymást. A lány leguggolt, hogy leszopja férjem, de Luc irtó zavarban volt és nem nagyon állt fel neki. Bementünk a hálóba és elhevertünk az ágyon. A lány megint próbálkozott, míg én a lukát nyaldostam, de megint sikertelenül. Ekkor helyet cseréltünk. Férjem jól ismert dákója hamar megnőtt számban és jóízűen szopogattam, míg a lány nyalt. Egy órán át játszadoztunk. A szeánsz végére Luc felszabadult valamelyest és sikerült megdugnia a lányt. Jól éreztem magam. Nem sajnáltam a pénzt. Nyelves csókkal búcsúztattam a lányt.
Hetente kétszer mentünk lánynézőbe. Harmadik alkalommal már rögtön hátraültem, és mire beszállt mellém a lány, már anyaszült meztelen voltam. Végül is kialakult az a szokásunk, hogy én csupaszon utaztam a hátsó ülésen és ha megtetszett egy lány, beüllt mellém hátra és jól kinyaltam. Úgy hívtuk: ellenőrzés, vagyis leellenőriztem, megfelelelő lesz-e Lucnek is. Kifizettem a nyalást és mentünk tovább. Én ezt nagyon élveztem, mert rendszerint a második-harmadik lányra bólintottam rá, de addigra már számat elárasztotta az édes ****lé. Ha pedig "megfelelőnek" bizonyult, otthon folytattuk hármasban. Nagyon megszerettem a *****ízt és kapóra jött ez a kis móka a válogatással. A mellekkel én nem is nagyon foglalkoztam. Lucnek nem volt ellenére a szőrös muff sem, így sűrűn megesett, hogy igazi bozontosokat vittünk haza. Általában elmondható, hogy a szőrös muffban erőteljesebben megmaradnak a szagok, nyalni pedig egyértelműen a kopaszt kellemesebb. Férjem egyre könnyebben oldódott fel, s nagyszerű hármas dugásaink voltak, bár végig érződött, hogy értem rajong bolondulásig továbbra is - s ezzel persze nem volt semmi gond.
Gondosan válogattam a lányok közül, hogy érdekesebbé tegyem kis játékunkat. Ügyeltem rám, hogy kétszer ugyanazt a lányt ne válasszam bármíly feledhetetlen is volt, valamint hogy mindenféle bőrszínből, hajszínből, testalkaltból kipróbáljunk minél többet. Ritkán, de előfordult, hogy durcás, vagy unott, undok tinédzsert fogtunk ki, higiéniás probléma azonban csak elvétve akadt, büdös vagy piszkos lánnyal szinte alig találkoztunk, s akkor persze tovább keresgéltünk. Majd egy éven keresztül csináltuk heti két alkalommal, már teljesen megszoktuk, mire rádöbbentünk, jórészt kipróbáltuk az összes csinos vagy átlagos párizsi kurvát. Jómagam roppantul élveztem ezeket a kalandokat, hisz megvolt a szükséges heti *****adagom, ami feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a mindennapok nyomorúságát túléljem. De most hogyan tovább?
Ekkor ért otthon régi kedves barátnőm, Juliette telefonja. Régen beszéltünk már. Elmeséltem neki, mennyire rendbe jöttek a dolgok nálunk, s hogy megint boldog szerelmes pár voltunk. Meghívott minket hétvégére közös panziónkba. Az üzlet a hullámvölgyektől eltekintve azóta is viszonylag jól ment, Juliette ügyesen intézte a dolgokat. Így hát leruccantunk a hétvégére gyerekestül. Jókat dumcsiztunk. A víz hideg volt ugyan, de néha leugrottunk a partra napozni. A gyerkőcöt rábíztuk valamelyik alkalmazottra, s hármasban sütkéreztünk. Egyik nap váratlanul szép időnk lett és a strandra többen is lemerészkedtek. Én hamar megváltam minden ruhadarabomtól, s meztelenül heverésztem. Széttárt lábakkal mutogattam egyre nedvesebb pinámat minden arra sétálónak. Óóóó, hogy mennyire élvezem ezt! Férjem mélyen szemembe nézett, én pedig fél-orgazmusos állapotban próbáltam visszamosolyogni rá. Azt hiszem ekkor vált Luc számára is egyértelművé, az exhibicionizmus az én gyengém. Idővel Juliette is felbátorodott és letolta bikinijét. Sokkal szemérmesebb volt, mégis széttárta combjait férjem előtt, de mikor egy idegen közeledett, idegesen összerántotta őket. Elmosolyodtam. Kezdésnek azért elég jó. Majd belejön. Nagyon jól ismertem barátnőm, s láttam arcán nemcsak a félelmet, de a kíváncsiságot, érdeklődést, izgalmat, láttam, ahogy mellbimbói megkeményednek, csiklója megduzzad és luka benedvesedik az eddig ismeretlen, de felettébb kellemes izgalmaktól.
Beszélgettünk és iszogattunk. Váratlanul hozzánk csapódott egy idősebb férfi, aki addig pár méterre tőlünk heverészve bámulta *****mat már vagy fél órája. Néha rámosolyodtam és megsimiztem hol csiklómat, hol nagyajkaimat - talán ezen búzdult fel és csatlakozott hozzánk. Megkínált minket süteménnyel, s hamar összehaverkodtunk. Kedves öregember volt, aki éhesen legeltette szemeit a két csupasz női testen. Meglepetésemre Luc is élevezte, ahogy melleimet és lábamközét stíröli. Nem kerülte el figyelmemet, hogy az öreg úszónadrágja megduzzad. Kérdőn Lucre néztem, bólintott, én pedig gyengéden simogatni kezdtem a dudort. Mikor már teljesen állt, benyúltam a nadrágba és előhalásztam a merev dákót. Óvatosnak kellett lennem, hiszen a strandon szexelni bizony nem szabad, keményen megbüntetik érte az embert. Persze azért a tőlünk pár méterre sütkérezők elől nem lehetett eltitkolni mi folyik, s így izgatóbb is volt. Összebújtunk, hogy takarjuk magunkat és illetlen szemek ne lássák mi is történik. Továbbra is gyengéden játszadoztam a szőrös fallosszal és herékkel, majd mikor már nem bírtam tovább ellenállni, letoltam torkomon. Számat teljesen betöltötte a húsdarab és újból élvezettel szoptam egy ****t! Már nagyon rég nem ízleltem más farkat a férjemén kívül és önkéntelenül is elárasztottak a szép emlékek. Ahogy az öregember farka járt a számban, végigpörgettem memóriámban azt a rengeteg farkat, ami valaha számba került vagy belém hatolt. Jó sokáig tartott, míg a végére értem :) és így is biztos a felét kihagytam. Ott hevertem tehát hátamon a parton, széttárt combokkal, velem szemben két kisebb csoport nézegette *****mat, számban pedig egy kedves öregember kőkemény farka! Minden adott volt tehát, hogy újra megszeressem a férfi nemet. Az öreg már másodszor lövellte tele számat forró ondójával, s az utolsó cseppig lenyeltem. Tetszett ez a ****. Örömmel nézegettem is. Az átlagosnál kicsit kisebb volt, tömzsi, és sűrű ősz szőr takarta be mindenütt. Mikor végeztem, csak akkor vettem észre, hogy közvetlenül mellénk költöztek szomszédaink. Úgy 6 fiatal srác és 2 monokinis lány. Az öreg megköszönte, én meg halkan nevetgélve válaszoltam: "Nagyon szívesen!" *****m addigra már teljesen elázott, így hát benyúltam és hangos cuppanások kíséretében orgazmusig ujjaztam magam. Nem mintha sok hiányzott volna: a magamutogatás gyönyöre és a vénember lecumizása elég rendesen felizgatott. Fél perc se telt belé, s halkan nyögdécselve vonaglottam kis nézőközönségem előtt.
Párizsba hazaérve Luc elmondta, mennyire új volt neki mindez, de mivel látta mennyire élveztem mások előtt és idegen férfival szexelni, mi lenne, ha kipróbálnánk egy swinger klubot? A szajhákat már végigjártuk, talán ezzel sikerül feldobni sivár hétköznapjainkat megint. Furcsa volt pont tőle hallani ilyesmit, tőle, aki született monogám és amúgy is meglehetősen szégyenlős és szemérmes típus. De hát miért is ne? Hátha ő is megkedveli az ilyesmit és végre életem nagy szerelmével is mehetek csoportszexelni.
Kinéztünk egy szimpatikus swinger klubot Párizsban, s bejelentkeztünk egy szombati bulira. Előző nap, pénteken épp meztelenül heverésztem a nappaliban a tévé előtt, a gyerek mellette rajzolgatott (már hat éves - ó istenem, hogy repül az idő!), s bár engem otthon mindig meztelenül látott, már néha megfordult agyamban, hátha fel kéne hagynom ezzel a jó szokással, mielőtt serdülni kezd. Egyre kevésbé tartottam természetesnek, hogy meztelenül legyek előtte. A babysitter vénasszony morcosan méregetett, de láttam, inkább féltékenység van a szemében. Éppen vasalt. Megjött Luc, beköszönt és megcsókolt és aggódó arccal kihívott a konyhába. "Akkor holnap megyünk, szívem?" "Persze, naná" - feleltem. "Már átutaltam a pénzt." "Képzeld, összefutottam a lépcsőházban azzal a jóképű, izmos sráccal. Hogy is hívják? ... Tudod, akivel elmentél a Karib tengerre..." "Megállt a szívverésem. "Johnny?" "Az az, persze, Johnny. Nem akarod kipróbálni? Biztos jobb, mint az a vénember a strandon, akit lecumiztál. Szép teste van és elég sármos." Johnny valóban ötcsillagos férfi volt külsőleg, de az a mérhetetlen undor, amit iránta éreztem, méreggel töltött el és idegesen feleltem: "Nem! Nem!" Luc megölelt és nyugtatgatott. "Jól van szívem, semmi gond, nem kell, ha nem akarod... Csak neked akartam jót." Egyébként pedig az a vénember a strandon, a *****m mutogatása és a vén farkának szopogatása sokkal több kéjjel, örömmel, élvezettel, s gyönyörrel töltött el, mint azt bármilyen kigyúrt szépfiú tette volna. Én már csak ilyen vagyok.
Szerencsére férjem nem tudta meg titkomat. Azon nyomban felhúztam egy kabátot és lerohantam Johnnyhoz. Meglepődve nyitott ajtót. Már kezdtem volna felháborodott beszédemet, de megelőzött: "Jövő héten hazautazom Amerikába... Nem kell több pénzt adjál, nem árulom el férjednek a múltadat." Elmondta még, őszintén elcsukló hangon, hogy sajnálja, hogy így alakult. "Olyan jó volt dugni veled, hogy elszállt az agyam, hogy ki akartalak sajátítani és irányítani akartalak, ezért zsaroltalak meg. Most már látom mekkora hibát követtem el és mekkora bal**** voltam." A pénzt persze elmulatta, nem volt már meg. Nem tudtam megsajnálni vagy megbocsátani neki, annyi fájdalmat okozott. Már le akartam lépni, mikor csöngettek. Félipe volt az, a vén öregember a szomszédból. Valami papírokat intéztek a kiköltözéssel kapcsolatban. Széles mosollyal üdvözöltük egymást. Bementünk mindhárman a konyhába, én meg azonnal ledobtam magamról a kabátot és anyaszült meztelenül leültem az öreg ölébe. A végletekig akartam bosszantani Johnnyt. Egy gyenge kis revans volt a rengeteg ocsmányságért, amit velem tett. Az öreg teljesen felvillanyozódott, Johnny pedig vörös lett a dühtől. Azt is hagytam, hogy az öreg simogassa feszes melleimet közben. Végeztek. Hátrafordultam Féliphez: "Nincs kedve meghívni egy kávéra?" - kérdeztem nagyot kacsintva. Dehogynem volt. Felkaptam a kabátom a földről, elbúcsúztam Johnnytól és csak úgy meztelenül átkísértem az öreget a szomszédos lakásba. Bementünk a konyhába, ő felrakta a kávét én pedig felfeküdtem az asztalra, széttártam már lucskos *****mat és elkezdtem ******zni előtte. Pár perc múlva kisegített és heves öklözésbe kezdett. Időközben megittuk a kávét, majd bevonultunk a szobába. Leültünk a tévé elé és folytattuk az öklözést. Az egekben repkedtem a gyönyörtől. Legalább három orgazmusom volt, de pontosan nem tudom, mert teljesen egybefolytak. Alig ocsúdtam fel az egyikből, már jött is a másik. Újra kedveltem a férfiakat.
Másnap, szombaton elérkezett a nagy nap. Mikor megérkeztünk a swinger klubba, már tele volt a hely. Jól felszerelt, igényes klub volt táncparkettel, jacuzzival, hatalmas fotelekkel és vagy tíz külön szobával, ahová félre lehetett vonulni. Az öltözékem roppant kényelmes és célratörő volt: egy köldökig sem érő fehér topot viseltem, magassarkú cipőt és hosszú kabátot. Se szoknya, se nadrág, se bugyi. A kabátot már a bejáratnál beadtuk a ruhatárba, így a testhez simuló toptól és a cipőtől eltekintve csupasz voltam. Elvegyültünk a tömegben, hogy ismerkedjünk. A társaság öltözéke igazán változatos volt. Akadtak, akik állig felöltöztek, mások átlátszó vagy mélyen kivágott ruhát választottak, megint mások szexis bőrszerkóban. Volt olyan férfi, aki öltönyben, nyakkendőben volt, mint egy komoly üzletember (könnyen elképzelhető, hogy az is volt), de merev farok ágasodott ki méregdrága öltönynadrágjából. Néhányan teljesen pucérok voltak. Luc csak ingét vette le, félmeztelen volt. Én a topban és fedetlen alsótesttel borzasztó kényelmesen éreztem magam: már attól felizgultam, ahogy az ismeretlen emberek megbámulták közszemlére tett, teljesen kopaszra borotvált *****mat.
A bárpult mellett iszogattunk, s onnan nézegettük az embereket. Luc hátamat és csupasz fenekemet simogatta. Egy szimpatikus néger fazon szólított először le minket. Megnézegette *****mat, s mivel szimpatikusnak találtam, felbátorodott és már ketten simogatták fenekem. elmentünk táncolni. Itt már elváltam férjemtől, mert újabb és újabb férfiak kértek le táncra. Szeretek táncolni, főleg úgy, ha közben nadrágdudorokat vagy merev farkakat szorongathatok. Nem tudom honnan jött az ötlet, de tetszett, hogy pár srác álló fasszal táncolt. Mókás volt a látvány és mégoly kellemes volt lassan húzogatni őket. Az én testemet is érték simogató kezek, szeméremdombomat és csiklómat is megdörzsölték néha. Nagyon beizgultam. A tánctól kifáradva ledőltem egy fotelba. Közvetlenül mellettem egy szeplős, szemüveges fiatal lányt dugott három középkorú férfi egyszerre. Tőlem pár méterre a jacuzziban vagy tízen voltak összegabalyodva.
Egyszercsal előttem termett egy szőke lány és szó nélkül rávetődött kitárt *****mra. Szédületesen nyalt. Megjött Luc is. Felálltam, ő leült a fotelba, én pedig fenekemmel beleültem dákójába. Egyre többen felbátorodtak, s közelebb jöttek, bizakodva, hátha nekik is jut belőlem. Volt néhány nő, aki igazából csak bámészkodott, vagy csak egy-két pasival szexelt. Luc lassan, komótosan dugta fenekemet, én pedig lehúztam topomat, hogy végre anyaszült meztelen lehessek. Mellbimbóim álltak mint az Eiffel-torony. Intettem az egyik szimpatikus srácnak, jöjjön közelebb. Belémhatolt én pedig hangosan felsóhajtottam. Kicsi farka volt, de keményen dugott. Elélveztem és mikor már ő is közel járt, kértem ürítse arcomra. Intettem a következőnek. Ez egy fiatal, izmos arab srác volt, olyan 20 centis farokkal. Gyors, intenzív kefélés után arcomra lőtt. Jött a következő. Luc kihúzta belőlem farkát, pihent egy kicsit, de engem sorra basztak fiatalok, öregek, szépek, rondák, izmosak, kövérek, franciák, arabok, németek, négerek, s ki tudja még mifélék. Azért bevallom, direkt válogattam úgy, hogy minél változatosabb partnereim legyenek. Időnként két farkat is szoptam, miközben valaki kefélt. Nem kapkodtuk el, időnk volt bőven. Hagytam, hogy mindenkinek kijusson egy kiadós kefélés, nem pedig arra törekedtem, hogy minél többen minél gyorsabban kúrjanak meg. Luc tartotta széttárt lábaimat és figyelte a szűnni nem akaró döfködést, én pedig éhesen szopogattam az elém tolt farkakat. Kisvártatva Luc aggódva súgott fülembe: "Szívem, bírod még? Nem kéne pihenni egy kicsit? És nem lesz baj ebből a sok döfködésből?" Gyorsan megnyugtattam: "Csak még párat, Luc, kérlek. Nem lesz semmi baj, ígérem." Arcom úszott a forró spermában, ami lassan csordogált melleimre. Egész felsőtestem csillogott a ****től. Odajött a szőke lány, aki még az elején kinyalt, s míg egy kövér pasas dugott, fölémtolta pináját és heves önujjazás után ráélvezett arcomra. Nem sok ****lé folyt ki belőle, de az annál jobban esett.
Férfi és női illatok keveredtek rajtam. Megszámoltam: addig 13 férfi kefélt meg és élvezett arcomra, plusz a két kopasz hústorony biztonsági ember. Már azt hittem vége, hiszen vagy negyed órája nem jött senki, mindenki szétszéledt dolga végeztével, mikor egy kövér, köpcös ember hatolt belém, keményen, erőszakosan. Hangosan őrjöngve verte számba ondóját. Ő volt a swinger klub tulajdonosa vagy vezetője vagy mi. Minden esetre a főszervező. Luc elment a zuhanyzóba mosakodni, én pedig hagytam arcomon és melleimen az értékes nedűt, ujjammal kenegetve és időnként belekóstolva. Aznap tehát férjemet is beleszámolva 17 férfi ment át rajtam és egy nő. Egy igazi, hamisítatlan gangbangben volt tehát részem. A tulaj leült mellém csevegni és megemlítette, hogy szoktak amatőr filmeket forgatni. Érdeklődött, szívesen részt vennék-e egy forgatáson? Akár normál párcserélős swinger témában, akár főszereplőként egy kizárlóag számomra szervezett gangbang keretében. "Hányan voltak most?" "17-en" - feleltem. "Mit szólnál 40 vagy 50 férfihez?" Ötven férfi és ötven adag sperma! Akkor nemcsak beterítenék testemet, de még ihatnék is egy csomót. Elég szépen meg is fizetnének érte, de engem a pénz nem érdekelt, elég gazdagnak tartottam magam így is. Szerepelni viszont nagyon nem akartam. Imádom mutogatni magam, de csak az adott pillanat kedvéért. Nem szeretem ha megörökítenek, nem szeretem ha fotóznak, videóznak. És a normál hétköznapi üzleti életemnek se tett volna jót egy amatőr pornófilm. Az ajánlatot illedelmesen megköszöntem, de nyomatékosan elutasítottam. Gondoltam inkább eljövök újból és legközelebb csak egy adagot kérek az arcomra, s a többit az utolsó cseppig lenyelem.
Már reggeledett, ideje volt hazamenni. Felhúztam topomat, de a kabátot karomra hajtottam, s így ballagtunk el a reggeli, még alvó utcán a kocsiig. Hazahajtottunk, s a lépcsőházban is fedetlen alsótesttel sétáltam, aminek Luc már sokkal kevésbé örült. Pedig ott sem futottunk össze senkivel. A vén házvezetőnő és babysitter már fenn volt mikor beléptünk a lakásba és elképedve nézett végig rajtam. Csapzott voltam és áradt belőlem az erős spermaszag, arcom és dekoltázsom még mindig viselték a kiadós spermafürdő nyomait. Luc elment lefeküdni én meg az öregasszonnyal kimentem a konyhába. Elhatároztam, hogy elkergetem azt a kiállhatatlan némbert és ha kell bármi áron. Míg ő elkészítette a gyerek reggelijét, én csupaszra vetkőztem és széttárt combokkal elhevertem az egyik széken. Megkövülten bámult széthasznált, duzzadt és mélyvörösen izzó *****mra ahogy széthúztam ajkaim. Óvatosan simogattam kis- és nagyajkaim, mert a hatalmas igénybevételtől teljesen elzsibbadtak és folyamatos nyilaló fájdalmat éreztem ajkaimban és vaginámban. "Látom jól sikerült az este" - mondta gúnyolódó, megvető hangon. "Ó igen, fantasztikus. 17 férfi!" Tátva maradt a szája megrökönyödésében. Lezuhanyoztam és befeküdtem férjem mellé.
Már 35 éves voltam, a gyerek is megnőtt rendesen. Emiatt otthon már semmi meztelenkedés, semmi szex nem volt. Azonban rendszeresen jártunk/jártam különféle swinger klubokba és amatőr házi gruppen partikra. Férjem egyre ritkábban kísért el, de én ezt nem vettem nagyon a szívemre. Ha tehettem hetente kétszer is eljártam, sőt volt olyan pár alkalom - ezekre jól emlékszem, mert szép emlékek, mikor miután az egyik klubban végeztem, átmentem egy másikba is, hogy ott is átadjam magam a szex határtalan élvezetének. A klassz társaságon és a klassz beszélgetéseken kívül ezek az esték számomra mindig a menekülést jelentették. Menekülést a szürke hétköznapoktól, az unalmas céges ügyintézéstől, a semmitmondó és képmutató céges partiktól, rendezvényektől. Ezeken az estéken pihentem, kikapcsolódtam, jókat dumcsiztam komoly és komolytalan témákról régi ismerősökkel és ismeretlen újoncokkal, majd az est végére félholtra keféltek. Igaz, ezek a helyek elsősorban párcserés szexről szólnak, de mindig vannak szóló férfiak is, akik szívesen beszállnak. Az est folyamán (a bulik sokszor hajnalig tartottak) általában 8-10 férfi átment rajtam, de többször megesett, hogy 14-15 kan is megdugott. A 17-es rekordomat egyszer megdöntöttem, kereken 20 pasassal - igaz, azon az estén két klubban is voltam. Minden lyukamat betömettem. *****mban, fenekemben, számban élveztek el és persze arcomon. A társaság nagyjából állandó volt, ezért is jártam el különböző helyekre. De így is, a 10 pasasból átlagban 7 állandó tag volt és már megkúrt korábban. A változatosság nem volt túl nagy tehát, és ráadásul alig lehetett gumi nélkül csinálni. A dugást még elviselem gumival, de a szopást? Egy óvszert szopni számomra messze nem akkora élvezet. Mégis, sokszor kénytelen voltam. Meg is tudtam, miért.
Az igazság az, hogy az én életmódomban a fertőzésveszély igen nagy, és bár korábban általában szerencsém volt, engem sem került el. Kétszer is kaptam kankót és szifiliszem is volt. Szerencsére rendszeresen járok nőgyógyászhoz és elég sűrűn, így mindig sikerült még a kezdeti stádiumban kezelni ezeket a problémákat. A betegséget én rosszul viselem, ezért ha lassan is, de sikerült rászoknom az óvszer használatára, ha idegenekkel voltam. A régi ismerősökben megbízom (bár tudom, nem kellene, fő az elővigyázatosság és védekezés).
Péntek este volt, a gyerek a számítógéppel játszott a szobájában, Luc haverjaival sörözött valahol, én pedig tévéztem. Egy buta talk show ment, a vendég egy beképzelt, de ünnepelt film színész, aki épp azzal dicskedett, hogy már több mint háromszáz nőt dugott meg. S én? Elkezdtem utánaszámolni. Számomra is megdöbbentő volt, de pár ezernél már abbahagytam a számolást. Mindazonáltal, ha azt vesszük, hogy tíz év alatt 3650 jön ki, ha minden nap mással vagyok... Az aktív 18 évem alatt nagy étvágyam volt mindig is és a többes szexet részesítettem előnyben. A titok nyitja viszont abban van, hogy igyekszem mindig új emberekkel összejönni, mert mindig ugyan azokkkal dugni unalmas. A pontos szám engem nem is érdekel, mert nem azért váltogatom partnereim, hogy egy bizonyos számot, mondjuk a 6000-et elérjem. Nem a számháború adta kényszerből tehát, mint ő. Volt köztem és az unszimpatikus színész között egy lényeges különbség: ő kizárólag saját szórakoztatására, én viszont rengetegszer "karitatív" alapon dugtam, olyan rászorultakkal, akik alig - ha egyáltalán - juthattak ilyen (egyébként alapvető és létszükségletű) örömökhöz. Egy dolog amit nagyon komolyan veszek: a higiénia. Egy 60-70-80 éves, aszott öregember nehezen ágasodó szerszámmal mindig jobban felizgat, mint egy kigyúrt szépfiú. Talán a kihívás miatt? Hogy igenis izgató vagyok, igenis fel tudom állítani azt a vesszőt. Nomeg a kíváncsiság. De elsősorban a boldogság, hogy örömet tudok szerezni egy rászorultnak.
Kedves barátnőm, Juliette, aznap este érkezett Párizsba, s persze ilyenkor mindig nálunk alszik. Vacsora után dumcsiztunk, s mivel mindent tud életemről, elmeséltem neki mit hallottam a tévében, s mire lyukadtam ki magammal kapcsolatban. "Ha így folytatod, 50 éves korodra eléred a tízezret!" - kiáltotta nevetve. "Az emberek többsége megelégszik úgy 10-15-tel" - szóltam közbe. "Igen, de te nem dugsz többet, mint mások, csak mindig mással, illetve többesben. Mi is átlag kétnaponta szeretkezünk és 2-3 menetet végigcsinálunk. Így tíz év alatt én is elérem a 3650 dugást - csupán én egy partnerrel, míg te különböző partnerekkel. De ha egy kurvát veszel alapul, aki naponta 5 kuncsaftot fogad, akkor az tíz év alatt 18 ezer, 18 év alatt pedig 32 ezer! És ő pénzért adja el testét, te meg szolidaritásból meg élvezetből, s közben még terápiát is nyújtasz, rendbe hozod az emberek szexuális életét, sőt házasságokat mentesz meg. Vagy összehozol embereket egy életre, mint minket. Emlékezz csak, én már öngyilkos akartam lenni, mikor segítettél." Megnyugtatott amit barátnőm mondott, hiszen végülis igaz volt. Igazán rémísztő számok voltak, de ha arra gondoltam, hogy a klubban csupán egy este alatt 15 férfival közösülök egy gangbang parti alatt... Ha a swinger partikon mindig másokkal lennék, akkor egy év alatt elérném az ezret, feltéve, hogy hetente csak kétszer és alkalmanként 10 férfival. Ezek a számolások izgalmasak, annak ellenére, hogy sosem érdekeltek igazán a számok a szexben. Szívesebben kefélek egy 60 éves kedves nyugdíjassal, mint 3 huszonéves macsóval. Tehát nálam nem a mennyiség az elsődleges. "De a legjobb a 3 vén trotty!" - mondtam. "Bolond vagy!" - mosolygott vissza Juliette.
Szeretném azonban leszögezni: nem kívánom, hogy az előzőekben elmondottakból bárki arra következtessen, a mennyiség és csak a mennyiség a fontos, s hogy bárki csak emiatt sorozatosan megcsalja a férjét, barátját, élettársát, csak hogy a számot növelje. NEM! Mindenkinek más a mennyiségi igénye. Juliette például 17 férfival volt összesen egész életében, beleszámítva a tinédzserkori kísérletezéseket is. És boldog házasságban él. Viszont személyesen ismerek olyan nőt, aki kízárólag minimum három férfival szeretkezik, hetente két alkalommal, házi amatőr gangbang partik keretében. Egyébként szingli, egyedül él. Partnerei ugyan cserélődnek, de nem túl gyakran. A lényeg: neki három férfire van szüksége az igazi kielégüléshez, a boldogsághoz. Már évek óta tart ez nála és úgy tűnik, megtalálta a megoldást. Én is hasonló típus vagyok, de nekem az izgalomhoz hozzátartozik a nagyfokú változatosság, a sűrű partnercsere. Szó mi szó: mindenki maga kell hogy megtalálja a boldogsághoz vezető utat. Ha a nő kedves, szerető férje elég kitartó és nagy libidóval rendelkezik, akár egymaga is elég lehet. Ha nem, más megoldást kell keresni. A 21. századi nő elvárásai igen magasak!
***
A kankó miatt azonban most nem mehettem swinger klubba, így tornáztattam az agyamat, hogy mitévő legyek, hiszen éhségem nem csökkent. Találtam az újságban egy ingatlanhirdetést, megtetszett és megvettem. A belvárosban, jó helyen, az Opera közelében, irodának is megfelelő. Na meg persze ingatlan befektetésnek se volt rossz. Felújítattam - szerencsére eleve jó állapotban volt - és egy hét múlva már fel is adtam egy hirdetést: német nyelv oktatást és korrepetálást vállalok. Jöttek is a telefonhívások és igyekeztem már akkor kiszűrni a számomra megfelelőket. Lányok most nem érdekeltek, csak fiúk, mert mutogatásra szántam el magam.
Pár nap múlva meg is jelent az első "diákom", 17 éves szőke, hosszú hajú srác. A botanika érdekelte és persze meg akart tanulni németül társalgási szinten. Nem volt már kezdő, de a nyelvtana elég ramaty volt, szüksége volt hát a gyakorlásra. Egész kellemes bútorokkal rendeztem be az irodát, lágy zene szólt. Lassan oldódott fel, de mikor teával kínáltam és jól behajoltam, hogy megbámulhassa melleimet a baromi mélyen kivágott ruha alatt, az elvörösödött arca már teljesen barátságos és félelem nélküli volt. Aztán leültem mellé és egy órán át társalogtunk. Közben ficánkoltam ahogy szoktam, hogy mozogjon rajtam a ruha. Tetszett neki kitárulkozásom - igaz, leginkább csak félig láthatta melleimet, s csak nagyritkán helyezkedtem úg, hogy teljes bal vagy jobb mellem kilátsszon. Ezek csak pillanatok voltak, de nagyon feldobták őt is, engem is. Próbáltam minél természetesebben viselkedni, de tudom, érezte, nem véletlenek ezek, hisz én is elvörösödtem időnként, miközben szemét melleimen legeltette. Az exhibicionizmus mindig baromira izgatott: ez volt az, ahonnan az egész szexuális életem kiindult, s szívesen tértem ide vissza időről időre. Már az első tíz percben elázott a *****m. A kankó miatt kénytelen voltam bugyit húzni - és amúgy sem lett volna jó ötlet egy fertőzött *****t mutogatni. Most tehát kizárólag a melleimre voltam kénytelen hagyatkozni. Az óra tehát igen kellemesen telt el, majd kikísértem a srácot.
Két nap múlva jött a következő tanulni vágyó. Egy barna hajú, 18 éves, ragyás képű fiú, tele gátlásokkal. Ezúttal egy nagyon átlátszó, barack színű blúzt vettem fel, viszont nem gomboltam ki egyáltalán. Így kicsi, de formás, barnára sült kebleim és ágasodó mellbimbóim állandóan bámulhatta. Én pedig eljátszhattam, hogy mindez véletlen :) Ő nem teát, inkább whiskeyt kért velem együtt. Az alkohol hatására kinyílt és kiderült mennyire értelmes, mélyérzésű srác. Ismét eláztam a kellemes és izgató nyelvlecke alatt. Német nyelvtudása gyengébb volt, mint az előző diáké, de kitartó típusnak tűnt. Búcsúzáskor megadtam neki egy jónevű bőrgyógyász ismerősöm telefonszámát, hátha tud rajta segíteni.
A harmadik srác egy 20 éves, kissé pocakos, vörös hajú leendő irodalmár volt. Összesen vagy húsz jelentkező közül választottam ki hetet. Két csoportra osztottam be őket és heti két alkalommal találkoztunk, hétfő-szerda és kedd-csütörtök délután, 3 ill. 4 fő. Imádtam ezeket a társalgásokat! Élvezettel próbálgattam ki a szexi ruháimat, gondosan ügyelve a változatosságra. Volt miből válogatnom: átlátszó blúzból és topból vagy 20 különféle fazon is volt, mélyen kivágott ruhákból is legalább ennyi. A hétből egy akadt, akit egy idő után zavart az átlátszó blúz, mert nagyon szerette a barátnőjét és késztetést érzett. Nála ezért átöltöztem kevésbé kihívó ruhába. Másfél hónapig tartott az egész. A szeánszok egyébként továbbra is kellemesen zajlottak. Előfordult, hogy egyre kitárulkozóbb voltam, ha a visszajelzések erre bátorítottak. A legelső srác (Patrice), a botanikus esetében már annyira jól kijöttünk egymással, hogy a vége felé már topless tartottuk az órákat, csak a szoknya és a bugyi (sajnos!) maradt rajtam. Egy matekzseni srác (Olivier) pedig abban a szerencsében részesült, hogy kigombolt és szétnyitott blúzban tanítgattam. Az idáig vezető út viszont hosszú volt, hisz nem akartam senkire ráerőltetni ilyesmit. Elvégre nyelvet tanulni, gyakorolni jöttek. Ha nem láttam pozitív visszajelzést, hagytam az egészet a fenébe. A hétből végülis négy akadt, akik nagyon élvezték az együttléteket. A *****m időközben helyrejött és már őrületesen vágytam rá, hogy megmutathassam azt is. Támadt egy ötletem.
Szóltam a két kedvenc srácnak, Patrice-nek és Olivier-nek, hogy mit szólnának ha a hétvégét a riviérán töltenénk? Közben hármasban lehet csiszolni a nyelvtudást. Ők nem ismerték egymást, s egy kicsit aggódtak az anyagiak miatt is, de miután közöltem, minden költséget én állok, szívesen belementek. Gyorsan odaszóltam hát Juliette barátnőmnek, hogy megyünk.
Péntek délután akartam indulni, de különböző elfoglaltságok miatt csak szombat reggel tudtunk nekivágni az útnak. Én vezettem. Egy őrület volt, míg sikerült a városi forgalomból kikerülni, de aztán már csak a kellemes szellő süvített be a résnyire nyitott ablakokon. Miniszoknya volt rajtam - immár bugyi nélkül - és lenge blúz, amit időközben a köldökömig kigomboltam. Mellettem ült Patrice és testemet stírölte. Jobb mellem általában teljesen szabad volt, így volt is mit bámulni. Olivier hátul ült ugyan, de a két ülésre támaszkodva előre hajolt, így ő sem maradt le semmi jóról. A hangulat csodás volt, zenét hallgattunk, a srácok iszogattak, poénkodtak, s közben próbáltam rávenni őket, hogy mindez németül zajlódjon - elvégre tanulni és gyakorolni jöttek.
Megálltunk tankolni, amihez azért visszagomboltam blúzom. A srácok vettek pár sört és valami autós magazint én meg elugrottam a mosdóba kicsit felfrissíteni magam. Visszaültünk a kocsiba és továbbhajtottunk, közben pedig levetettem blúzom és nagy nehezen lehúztam miniszoknyám is. Teljesen pucéron vezettem, s elképesztően jól éreztem magam! *****m már tocsogott a lében az izgalomtól és jólesett, hogy szellőzhet. Újra szabadnak éreztem magam. A srácok majd megőrültek a látványtól. Szívem úgy vert, mint már nagyon rég. Hiába, meztelenül vezetni két klassz srác társaságában tényleg felemelő érzés. Olivier karomat és lábamat simogatta, Patrice pedig megragadta jobb mellem. A *****hoz nem engedtem őket, nem akartam még elmenni. Mikor már a közelben voltunk, félrehúzódtam és felöltöztem, majd begurultunk a panzióhoz. Juliette kitörő örömmel fogadott minket és gyorsan lepakoltuk a cuccunk a szobában, majd a srácokkal rohanás le a partra.
Úsztunk egy jót a tengerben, aztán ki a partra szárítkozni. Lehevertünk és kezdődött a móka. Monokiniben voltam, így hát rögtön lehúztam a bikini alsót és a srácokkal szembe fordulva szélesre tártam lábaim. Frissen borotvált, kopasz *****m csillogott a lassan száradó víztől, a dudor a srácok nadrágjában pedig egyre csak nőtt. Öt perc csevegés elteltével már majd meg őrültem, annyira jólesett, ahogy a srácok húsos, lucskos *****mat bámulják. Imádok olyan helyen meztelenkedni, ahol nem szokás - ezért sem járok nudista strandokra, hisz ott elvárják, hogy az ember csupasz legyen. De hát mennyivel észbontóbb, ha nem az elvárás miatt, hanem csupán élvezetből mutogathatom a pinámat! A beszélgetés témája hamar a szexre tévedt, s próbáltak kifaggatni és én is viszont őket. Patrice még szűz volt, hiába volt sármos. Olivier nadrágját markolászta, miközben testemet bámulta. Lenyúltam *****mhoz és csiklómat simogattam a beszélgetés közben. Úgy fél óra múlva már nem bírtam tovább és szóltam a fiúknak: "Baromi éhes vagyok, együnk valamit!" Visszaöltöztünk hát és irány a panzió.
Megebédeltünk az étteremben és Juliette barátnőm is csatlakozott hozzánk. A srácok is éhesek voltak, benyomták az egész tálat és még desszertet is rendeltem nekik. Teli hassal vonultunk fel a szobába. Gyorsan lezuhanyoztam és meztelenül elfeküdtem az ágyon. Olivier rögtön mellettem termett és azonnal ráhúztam fejét *****mra. Nagyon bénán nyalt, de itt volt a kellő alkalom, hogy megtanítsam hogyan is kell egy *****t jól nyalni. Patrice is lezuhanyzott és mellénk telepedett. A két srác felváltva, majd egyszerre nyalt. Érdekes módon a szűz Patrice-nek jobban forgott a nyelve, valahogy jobban ráérzett a dologra. Levem csak úgy csurgott, ők pedig buzgón lefetyelték. Olivier meg is jegyezte, milyen ízletes a levem. Aranyos. Direkt jó sokáig húztam az időt. Talán egy óra is eltelt, mire elengedtem őket *****mtól. Ezidő alatt két orgazmusom is volt a nyalástól és már kicsit megnyugodtam. Megragadtam a két farkat és felváltva szoptam őket. Patrice farka nagy volt, olyan 19-20 lehetett, eres, szép formájú, hatalmas vörös makkal. Körül volt metélve. Heré alig szőrösek. Olivier 14 centis farka teljesen kopaszra volt nyírva. A kopasz ****t rögtön magamba nyomtam, a szépet pedig tovább szopogattam. Patrice valóban kezdő volt: többször is el kellett szorítanom, nehogy elmenyjen. Egyáltalán nem tudta kontrollálni magát. A szép farok látványával nem bírtam betelni. Oli ügyesen kúrt. Kihúztam *****mból Olit és egy szinttel lejjebb, a fenekembe vezettem, Patrice előtt tehát szabad volt az út *****mhoz. Óvatosan tövig belémnyomta a hosszú szépséget és ütemesen tologatott. Oli a fenekemben is ügyesen mozgott, de Patrice! A szendvics póz az egyik kedvencem, jólesik két pasi közé préselődni, míg egy farok a *****ba, egy másik pedig a popsiba nyomul. De Patrice nem érezte a ritmust, össze-vissza mozogtunk. Kihúztam Olit, hadd próbálja a botanikus egyedül. Fél perc se telt belé és kirántotta farkát *****mból és hatalmas mennyiségű spermát lövellt arcomra! 3-4 adagnak is megfelelt és egész arcomat beterítette! Ez már igen! Na végre valami pozitívum. A maradékot gondosan leszopogattam. A kimerült srác elterült mellettem, mi pedig folytattuk Olival. Arcom továbbra is spermában úszott, nem akartam letörölni. Ütemesen, gyorsan, intenzíven kefélte *****mat és harmadszor is elélveztem. Kihúztam a farkát és addig szoptam, míg tele nem lőtte torkomat. A forró nedű betöltötte számat és gondosan lenyeltem az utolsó cseppig.
Este megnéztünk valami akciófilmet, majd hajnalban folytattam Patrice tanítgatását. Órákon át franciáztunk, míg Olivier aludt. A végére már egész jól belejött. Megint volt két orgazmusom, s ő is egyszer telelőtte számat. Spermája megint nagy mennyiségű volt, bár kicsit kevesebb, mint első alkalommal. Mindenesetre alig bírtam lenyelni, annyi volt. Egy pillanat alatt szerelmes lettem Patrice-ba. Na jó, csak a farkába. Ha férjem, Luc ekkorákat tudna élvezni, sosem kerestem volna más férfiakat. Patrice egymaga felért 3-4 férfival, már ami a sperma mennyiségét illeti. Telelocsolja arcomat és még bőven meg is itat. De baszni nem tud. Sebaj, megtanítom.
A vasárnap is hasonlóan telt. Kefélés, strand, ebéd, strand, kefélés, majd hazautazás. A szendvics már jobban ment, a nyalás pedig sokkal jobban. Sokat élveztünk mindhárman. A visszaút kevésbé volt izgalmas, mint odafelé, mert eléggé kifáradtunk. A következő két hétben még öt alkalommal szexeltünk hármasban. Patrice továbbra is sokat lövellt, a nagy mennyiség úgy tűnik teljesen normális volt nála. És egyre jobban kefélt - hála nekem :)
Elérkezett 35. születésnapom és egy hatalmas bulival akartam megünnepelni. Korábbi kedves ismerőseimet megkerestem és időpontot egyeztettünk. Délután háromtól indult hivatalosan a parti. Férfiak-nők vegyesen gyülekeztek szép számmal, mi nők szexis göncökben, jómagam például 3 ruhát is elhasználtam aznap este. Mélyen kivágott blúzban kezdtem, mert imádom, amikor egyszerre csak egy-egy mellem látszik és a pasasok megőrülnek ettől :) Eleinte volt rajtam miniszoknya, ami persze nem sokat takart, főleg mikor a fotelben széttártam lábaim, de ahogy forrósodott a hangulat, úgy volt rajtam (s a többieken) egyre kevesebb ruha. Az erotikához hozzátartozik, hogy csak fokozatosan tárulkozunk ki, ezzel is hergelve partnereinket.
Na elég az hozzá, hogy már több mint húszan összegyűltünk, mikor is ünnepélyesen megnyitottam a partit: a szoba közepén lassan lecumiztam Patrice 20 centis farkát. Magját arcomra kentem, s máris arcom elé toltak pár farkat. A buli elkezdődött! Zene, tánc, különböző játékok, s közben persze mindenki szabad préda. Időközben megérkeztek még a későn jövők, s összesen 41 főre duzzadtunk, ebből 4 nő. Hatalmas mennyiségű étel és ital fogyott, sőt még pluszban rendelni kellett 10 nagy pizzát is. Nem úgy kell elképzelni a történéseket, mint egy hatalmas orgiát, inkább mint egy házibulit, sok tánccal, beszélgetéssel, játékokkal, evés-ivással - habár mi négyen nők igencsak igénybe voltunk véve az est folyamán. Férjem, Luc végig figyelemmel kísérte az eseményeket, bár ő maga csak néha szállt be. Soha nem szerette igazán a többes szexet, meg amúgyse volt nagy étvágya, de nekem elnézte. A szerelem szerencsére újra fellángolt köztünk az utóbbi időben, s boldogok voltunk. Luc leginkább a konyhában sörözött az éppen pihenésre vágyó barátainkkal.
Még csak pár órája tartott a buli, de már meglehetősen kifárasztottak. Egy gyönyörű, fekete ruha volt rajtam, köldökömig kigombolva, arcom és melleim áztak a sperma, verejték és rámspriccelt *****lé keverékétől. Imádtam ezeket a szagokat és ízeket. Körbenéztem. A másik három lány egyike topless táncolt, s közben pezsgőt locsoltak melleire, a másik kettő pedig egy-egy farkon lovagolt a díványon. Én szendvics pózban feküdtem valakin, akinek a dákója popsimat tágította, közben egy pocakos ismerősöm döngölt. Vagy 15 férfi várakozott körülöttem farkukat állítgatva.
Pontban éjfélkor volt az ünnepélyes köszöntés. Ekkor már teljesen pucér voltam. Átadták kedves ajándékaikat. Ékszerek, parfümök, síkosító, óvszer, egy vadiúj borotvakészlet (ennek nagyon örültem), néhány szexis vagy átlátszó ruhadarab, sőt egy rendkívül érdekes bikinit is kaptam, mely ha víz éri, teljesen átlátszóvá válik. "Na, ezt majd kipróbálom" - gondoltam. Kapóra jön olyan strandokon, ahol tilos meztelenkedni. Csak megmártózol, s már bámulhatnak is :) Kedves volt, ahogy így elhalmoztak ajándékaikkal. Egy kis pihenőt tartottunk, lezuhanyoztam és lehúztam egy fél üveg pezsgőt is. Korábban is ittam, és be is csíptem rendesen, de ezzel nem voltam egyedül.
Hajnali négyig tartott a buli, tehát több mint 12 órán keresztül. Borzasztó fárasztó volt. Mind a 40 vendéggel szeretkeztem, a nőket is beleértve, s volt, akivel többször is. Utánaszámolva kb. 60 adag spermát biztos kaptam, s ez életem legőrületesebb és egyben legcsodálatosabb partijává vált. Egész testemet és arcomat beborította az értékes nedű és hát valljuk be őszintén, rengeteg ondót ittam. Az aznapi fehérjebevitelem talán egy évre is elegendő lehetett - némi túlzással persze. De azért voltak negatív hozadékai is az estének, s nem kevés. Fenekem és *****m úgy sajgott, hogy az ájulás környékezett a fájdalomtól. A vége felé közeledve a szűnni nem akaró, nyilaló fájdalmon kívül mást már alig éreztem. Annyi orgazmuson mentem át addigra, hogy már a kéj is fájdalommá alakult át. Az utolsó 2-3 órára már nem is emlékszem, félig eszméletlen állapotban vészeltem át a parti lecsengését. A legnagyobb fájdalmakat bizonyára az okozta, mikor kitágult nyílásaimba 2 hímtagot is bepréseltek. Ez több alkalommal is megesett, s eleinte hihetetlen gyönyört nyújtott, de később, a kisebesedett hüvelyemben ez végtelen kínokkal árasztott el. Többször próbáltam szólni Lucnek, hogy álljunk le, fejezzük be a bulit, de már ahhoz sem volt erőm, hogy felsikítsak. Szegény srácok meg azt gondolhatták volna, a gyönyörtől sikítok, mint azelőtt órákon át. Így hát beletörődtem: ezt a pár órát már kibírom. Hajnali négyre már csak ketten maradtunk férjemmel.
***
Délutánra magas lázam lett és oly mértékben romlott állapotom, hogy Luc kihívta nőgyógyászom. Szünet nélkül remegtem és reszkedtem a láztól és fájdalomtól. Őt egyébként jól ismertem, életvitelem miatt sűrűn találkoztunk, s tisztában is volt vele, milyen "hobbim" van. Jóképű, sármos srác volt, velem egykorú, és persze állandóan győzködött, hogy hagyjak fel ezzel az életstílussal, mert nem sok jóhoz vezet. Most kiült arcára az "ugye megmondtam" kifejezés, de egyben végtelen szomorúság is. Tök jóban voltunk, sokat viccelődtünk, s megemlítette párszor, milyen szép a *****m. Most csak annyit mondott: "Egy ilyen szép *****t ilyen állapotban látni: gyötrelem." Két hónapba telt felépülésem, s addig a szex minden formájától eltiltott. Nélkülözni voltam kénytelen még a cumit is, mert amint felizgultam, belémnyilalt a fájdalom odalenn. A legpokolibbak azok az éjszakák voltak, mikor a sok nélkülözés miatt álmaimban próbáltam magam kárpótolni, és fájdalom riasztott fel minduntalan. Egyik nap, mikor Olivier és Patrice meglátogatott (többször is benéztek hozzám), elhatároztam, megpróbálkozom újból a dologgal. Mohón kaptam be Oli kicsi farkát és jólesett újból érezni az édes ízeket. Azon nyomban megeredt levem és ágasodott peckem, viszont a fájdalom tompa volt, nagyon távolinak tűnt. Patrice is előkapta vesszejét és felváltva szoptam őket. Ekkor ért haza Luc és aggódva figyelt minket. Oli hamar számba élvezett, aminek felettébb megörültem, Patrice fütykösét pedig megragadtam és óvatosan feltoltam *****mba. Sűrű levemtől könnyedén becsusszant, de néhány lökés után elöntött a fájdalom. Sírógörcsöm lett és kiborultam. Még két hetet kellett várni, mire egy gyöngéd dugást el tudtam viselni nagyobb fájdalom nélkül.
Már kezdtem visszaszökkenni a kerékvágásba, 2-3 naponta jött egy-két régi ismerős, hogy megmártsa ceruzáját bennem, volt, hogy egyszerre többen, mikor megérkezett a sokkoló hír: nőgyógyászom egy vizsgálat alkalmával kiderítette - terhes vagyok. Hogy lehet ez? Hisz rendszeresen szedem a gyógyszereket? "Tudod ki az apa" - kérdezte. "Viccelsz?" - vágtam vissza. Az utóbbi időben húszan biztos átmentek rajtam. Ha néger lesz, akkor oké, csak két néger férfival voltam mostanában. És kb. 18 fehérbőrűvel. Fogalmam sem volt, ki lehetett az apja. Luckel úgy döntöttünk, megtartjuk és felneveljük. Az apja végülis az, aki felneveli: Luc.
Copyright 2013 HotDog
Regisztrálj be pillanatok alatt, és máris kapcsolatba kerülhetsz több százezer menő HotDog taggal!
Regisztrálj most!
Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez
Hozzászólok