A középkori japán prostituáltak szokásai
Nem, ebben a cikkben NEM a gésákról lesz szó. A japán középkorban a prostitúció nem volt tiltott, így a „szakmában” tevékenykedő nőknek sajátos kultúrájuk, szokásaik alakultak ki, ezeket fogom a cikkben ismertetni.

Már van egy másik cikkem, ami bőségesen kifejti, hogy a gésák nem prostituáltak. (Gésák, vagy prostituáltak? című cikk) Viszont ha egy fehérre meszelt arcú kimonós nőt láttok egy filmben, aki szexel, akkor ne azt a következtetést vonjátok le, hogy „nahát, a gésák mégis csak k*rvák”. Attól még, mert valakin kimonó van, és ki van sminkelve, nem automatikusan gésa. Ez a cikk bemutatja a japán piros lámpás negyed rejtelmeit, amit eddig sokan a gésákra akasztottak.
 
Szerintem elég érdekes és titokzatos a téma, ezért kicsit sokáig tartott megírni a cikket, ami végül elég hosszú lett, de ígérem, sok érdekes dolgot tanulhattok belőle, igyekszem nem túl szárazan fogalmazni, és minél több érdekességet bemutatni.
 
Két híres negyedet fogok részletesen leírni, Simabarát és Josivarát. Említés szinten lesz szó más negyedekről is, de mivel sajnos kevés dokumentáció maradt fenn, ezért azokról nem tudok ilyen részletességgel írni.
 
Simabara
 
1589-ben megnyílt az első vigalmi negyed, a Nyidzsó Janagimacsi (二条柳町) Kiotóban, amit fallal vettek körül. Az lett az első legálisan működő prostituált-negyed, amit júkakunak (遊郭) hívtak. A területet kétszer került áthelyezésre, és 1640-ben kapta meg a Simabara (嶋原) nevet.
 
A negyedben működő prostituáltak között sajátos hierarchia alakult ki egyedi szokásokkal.
 
Tajú:
Ő volt a legek legje, szinte már elérhetetlen. Nagyon kiváltságosnak kellett ahhoz lenni, hogy valaki egy tajúval együtt lehessen, és szigorú etikett szabályokat kellett betartania. Ha azok közül megszegett valamit, ugrott az esti program. A tajúk egyébként nagyon kulturáltak voltak. Tanultak tradicionális táncot, zenét, bár ez teljesen más volt, mint a gésáké. A tajúk fő hangszerei a kokjú és a koto, míg a gésáké a samiszen, különböző dobok és fuvolák. A tajú kiemelkedő tehetsége és szépsége miatt megillette az a jog, hogy visszautasítson egy ügyfelet. Ennek azonban ára is volt. Nagyon szigorú szabályokat kellett betartania, és ha ezeket megszegte, nem lehetett többé tajú.
 
A tajúk kinézete:
Vörös kimonó vastag gallérral, amin elöl van megkötve az öv. Fontos, hogy az elöl megkötött öv csak a prostituáltakra volt jellemző. Minden más nő hátul kötötte meg az övét, beleértve a gésákat is. A tajúk övkötése jellegzetes még olyan szempontból is, hogy az alakja a kokoro (心) kandzsi alakját követi - lényegében ötszögletű alakú, csúcsával lefelé -, ami állítólag szerencsét hoz. Kimonójának alapszíne piros, amin egy színes, díszes ucsikakét hordott.



A tajú arca fehérre volt festve, csak az alsó ajka vörös. A fogai feketék a régi japán hagyomány szerint, ami szerint minden érett nő feketére festette a fogait.



A tajú frizurájának jellemzője a túldíszítettség, rengeteg fénylő, csilingelő, lógó kanzasi található a hajában. Az általuk megkötött frizura és a többi társadalmi réteg által hordott frizura között van átfedés, ezek között részben a maikók frizurája között.

Varesinobu hajstílus (割れしのぶ):




Ofuku hajstílus (おふく):



Kacujama hajstílus (勝山):
Ami azért vicces, hogy mindkettőnél megtalálható, mert valójában egy josivarai kurtizán (oiran) találta ki ezt a frizurát.



Van egy egyedi, csak tajúkra jellemző frizura, a Josino-mage (吉野髷), ami a leghíresebb tajúról, Josinóról kapta a nevét.





Illetve van még három konty, amiket nem tudtam beazonosítani, mert sehol nem találtam meg a nevüket, de ha tudjátok, írjátok meg kommentben. ;)







A tajú kísérete:
A tajú mellett kislányok szolgáltak, akiknek a neve kamuro volt (fentebbi képen láthatóak, ahol az övről beszéltem). A kamuro haja általában vállig ért, és frufrujuk volt. Egyszerű piros kimonójuk volt, aminek a hátuljára úrnőjük neve volt látható a felvonulásokon.



Voltak alkalmak, amikor a tajúk díszes kísérettel felvonultak az utcán. Ilyenkor hatalmas napernyőt tartottak a fejük fölé, és háromfogú magas getában (szanmaiba geta 三枚場下駄) parádéztak végig az utcán. A magas lábbeliben kihangsúlyozva a mozgást, egy nagy kört írtak le a lábukkal, amit ucsi-hacsimondzsinak (内八文字) hívnak. Lényegében azt jelenti, hogy „befelé irányuló nyolcas írásjel”. De ne az arab „8”-ra gondoljatok! A „八” az, amire ilyenkor gondolni kell. A lényege, hogy úgy lépnek egy ívben a lábbal, hogy a nagylábujjuk befelé néz. Ahhoz, hogy ezt meg tudja csinálni, támaszra volt szüksége. Viszont mivel a tajú egy magasztos lénynek számított, férfi nyilvánosan nem érhetett hozzá, ezért a támasztékként egy nő volt segítségére.

A Simabara negyedben a tajú volt tulajdonképpen a ranglétra tetején. A többi kurtizán rangsora a következő volt:
 
Kosi-dzsoró, Cubone-dzsoró (az ő helyüket később átvették az Umecsa-dzsorók), Kirimisze-dzsoró, Szancsa-dzsoró, Hasi-dzsoró
 
Ezek közül az első három még rangos kurtizánnak számított, a Kirimisze-dzsorónak már olcsóbb volt a tarifája, a Szancsa-dzsorók voltak az illegális fürdős lányok, míg a legalját a Hasi-dzsoró zárta.
 
Simabara még ma is áll, és működik. Egyesek manapság megpróbálják tisztára mosni a „hírnevét” és hanamacsinak (花町) hívni, ahogy a gésanegyedeket szokás, de valójában júkaku negyedként működött, ahol virágzott a prostitúció. Noha 1761-ben jegyezték be az utolsó tajút, de ha jókor látogatunk el Simabarában, még ma is találkozhatunk tajúkkal. Ezek a nők ma már nem nyújtanak szexuális szolgáltatásokat, hiszen a prostitúció ma már tiltott Japánban. Csupán a régi kultúra őrzőiként művelik a tajúk által kialakított hagyományokat. Általában színésznők, táncosnők, volt gésák állnak be tajúnak. Életük nem túl mozgalmas, nem egy olyan élethivatás, mint mondjuk a gésa, aki minden nap teaházról teaházra jár, és nincs egy szabad perce sem. Még ma is rendeznek parádékat, táncolnak nyilvánosan és rendeznek teaszertartásokat.



Ebben a videóban egy maiko (gésatanonc) készíti el a teát, és a tajú viszi ki a vendégeknek. Szerintem roppant érdekes párosítás.



Simabarában ma két teaház áll. Az egyik a Szumija (角屋), ami nyilvános és látogatható, múzeumnak van berendezve.



A másik a Vacsigaja (輪違屋), ami nem nyilvános, csak gazdag befolyásos emberek juthatnak be, hogy privát előadást kaphassanak egy tajútól.





Mivel a tajúk már nem nyújthatnak szexuális szolgáltatást, kissé hasonlóvá váltak a gésákhoz, és csak művészetekkel szórakoztathatnak. A különbség a gésáktól az, hogy a tajú által tartott est sokkal magasztosabb, szertartásosabb. Nincs helye vihorászásnak meg bájcsevejnek, ahogyan az a gésák által tartott banketteken megszokott.
 
Na, de ennyit Simabaráról. Nézzük meg a másik híres vigalmi negyedet, Josivarát!
 
Josivara
 
1612-ben egy Sódzsi Dzsin-emon nevű ember találta ki, hogy az edói (mostani Tokió) prostituáltakat gyűjtsék egy helyre, és működjön egy legális vigalmi negyed. Az ötletet 1617-ben hagyták jóvá, és Fukija-macsi területén kaptak engedélyt a negyed felépítésére. A hely konkrétan egy nádas volt, így fel kellett tölteni, és építhető területté alakítani. Innen kapta a negyed a nevét. Josi = nád, vara (a hara zöngés párja) =mező. Tehát a Josivara (葦原) eredeti jelentése szerint nádmező.
 
Ezért ne lepődjön meg senki, ha ilyen régi képeket lát Josivaráról:



Később az első karaktert kicserélték, és így a jelentése szerencse-mezőre változott: 吉原.
 
A negyed mögé ezzel együtt épült egy szentély, ami a Josivara-dzsindzsa (吉原神社) nevet kapta, és még ma is áll. Neve miatt jó szerencséért jöttek ide imádkozni az emberek, még ma is látogatható:



Josivara létrehozásakor felállítottak öt szabályt:
  1. Josivara negyeden kívül senki nem működtethet érvényesen bordélyházat, és nem kínálhat fel szexuális szolgáltatást.
  2. Egy vendég sem maradhat a negyeden belül 24 óránál tovább.
  3. A prostituáltaknak tilos hivalkodó viseletet hordani, arany, ezüst, vagy bármilyen nemes díszítést viselni (persze ezt később nem tartották be)
  4. A kerületen belüli épületek nem lehetnek hivalkodóak, és meg kell fizetniük az adókat ugyanúgy, mint Edo többi lakosának.
  5. Minden látogatónak kérvényeznie kell a belépést származástól függetlenül. A gyanús alakokat jelenteni kell a város vezetőségének.
 
Josivara megpróbálta utánozni Simabarát, de az edói élethez alkalmazkodva sajátos negyed alakult ki.
 
Oiran:
Eredetileg zaskimocsi volt a nevük, majd az oiran megszólítás vette át a helyét. Az oiran sok szempontból hasonló volt a tajúhoz. Ő állt a ranglétra tetején, különleges előjogai lehettek, neki voltak a legszebb ruhái, stb. Viszont nem volt olyan művelt, és korántsem volt olyan megközelíthetetlen, mint egy tajú.
 
Egy adott házban több oiran is élhetett, és a keresetük szerint az első az osoku (お職), a második a nyimaime (二枚目), harmadik a szanmaime (三枚目).
 
Az oiran kinézete:
Nagyon hasonlít a tajúra. Ő is fehérre volt sminkelve, viszont a virágos és csilingelő díszek helyett a hajba inkább teknőspáncélból készült sárga díszek voltak többségben, és a frizurájuk sem volt olyan változatos, mint a tajúknak. Az általuk hordott frizurát hjógonak hívták, és ranguktól, illetve eseménytől függően lehetett Tate-hjógo, Joko-hjógo, vagy Date-hjógo. Mindnek az a közös vonása, hogy hátul a konty rész ki van lapítva oldalirányba, mint egy pillangó, és középen díszítés található.





Az oiran kimonója a hétköznapokban egyszerűbb volt, leginkább egy vastag gallérú piros alsóruhából és esetleg egy hosszú külső kimonóból állt.



Az ünnepi felvonuláson viselt kimonója ehhez képest meglehetősen tarkabarka, csicsás és hivalkodó. Az övet ők is elöl kötötték meg, de sokkal hosszabb volt, mint a tajúknak. Ezt manaitának 俎板 (vágódeszkának) hívták.
 


Az oiranok is szerettek parádézni a tajúkhoz hasonlóan. Ők is magas szanmaiba getában parádéztak végig az utcán, de ők a tajúktól eltérően férfiakra támaszkodtak, illetve az ő járásuknak a neve szoto-hacsimondzsi (外八文字) volt, amit egy Kacujama nevű kurtizán talált ki. (A hölgy meglehetősen forradalmi volt, egy frizura stílust is róla neveztek el, ez a Kacujama mage.) A lépés elnevezését azért változtatta meg, mert bár a lábfej befelé néz, a lábát kifelé rúgja. Itt nézhettek meg egy filmjelenetet erről:



Bár igazi oiranok ma már nincsenek, alkalmanként fesztiválokon beöltöztetnek valakit, aki végigvonul az utcán nagy csinnadratta közepén. Ilyen fesztiválok az alábbiak:
Susukino Matsuri Oiran Dochu: Hokkaido, Sapporo város, augusztus
Bunsui Sakura Matsuri Oiran Dochu: Niigata prefektúra, Tsubame város, április
Osu utcai fesztivál: Aichi prefektúra, Nagoya város, október
Shinagawashuku Matsuri: Tokió, Shinagawa kerület, szeptember
Ichiyo Sakuramatsuri: Tokió, Asakusa kerület, április
és még van egy pár, most nem sorolom fel az összeset
 
Az oiranok is mezítláb voltak, mint a tajúk, de az oiranok a lábukat is fehérre festették, nem csak az arcukat. Ez amellett, hogy kihangsúlyozta lábuk szépségét, szökésnél hasznos volt az őröknek. Ugyanis bármilyen álruhába is bújt, már messziről látszott, hogy fehér a lába. Érdekes párhuzamként megjegyezném, hogy az ókori Rómában is fehérre meszelték a lábukat a rabszolgáknak, akiket a piacra vittek eladni.
 
Kamuro(禿):
Már a tajúk kapcsán volt róluk szó, ők azok a kislányok, akiket tanulónak beosztanak a rangosabb kurtizánok mellé. Látszik, hogy Josivara Simabarát akarta utánozni, itt is megjelennek a kamurók. Nekik kamuro-simada frizurát csináltak, amit rendesen ki is cicomáztak.



Ha 15-16 évesek lettek, akkor Furiszode sinzónak(振袖新造) hívták őket, és bevezették őket az éjszakai élet rejtelmeibe.

Josivarában a prostituáltakat egy idő után szinte mindet oirannak hívták, szóval nem volt olyan tisztán felállítható hierarchia, mint Simabarában. Viszont különbséget lehetett tenni a hejamocsi – vagyis szobával rendelkező – és a többi prostituált között. Akinek volt szobája, az magasabb rangúnak számított. Ha volt állandó kliense, akkor nem kellett kimennie a kirakatba árulnia magát. A kirakatot harimiszének hívták. Ez egy olyan szoba volt a földszinten, aminek az utca felől nem volt fala, csak rácsok voltak rajta. Így próbálták a kint nézelődő járókelőket becsalogatni. Ezt a gyakorlatot 1916-ban betiltották.





Josivara negyed lányaira szomorú sors várt, rabszolgaként tartották őket. Ezért is volt az a mondás, hogy Josivarába két út vezet: a férfiak által járt mennyek útja és a nők által járt pokol útja. Zárt negyed volt, a főkapun csak akkor mehettek ki, ha nyugdíjazták őket, valaki kiváltotta őket, vagy egyéb speciális esetben engedéllyel. A másik kiút a halál volt, ami nem is volt ritka, tekintve hogy az átlag életkor a negyedben 21 év volt. A holtakat egy rejtett csapóajtón vitték ki a városból, és egy tömegsírban kaptak helyet a Dzsókandzsi (浄閑寺) templomban, ami Tokióban van, és ma is látogatható.



Josivarát 1911-ben egy tűzvész, 1923-ban földrengés pusztította el, majd végül 1958-ban a prostitúció-ellenes törvénnyel végleg bezárta kapuit. Josivara eltűnt a föld színéről, már a valóságban nem láthatjuk, csak filmvásznon és régi képeken. Három filmet tudok, ami egész jól bemutatja a negyedet. Yoshiwara enjo, Yoshiwara enjo 2007 (ez az előbbi feldolgozása, egy special) és Sakuran.
 
Néhány speciális kifejezés az oiranok világából:
Az oiranok a saját kis közösségükben egyedi nyelvet alakítottak ki, ami olyasmi, mint egy tájszólás.
Japánul „arinszu” beszédnek is hívják, tekintve hogy ez volt a legjellegzetesebb ragozása. Jellegzetessége miatt Josivarát egy idő után „arinszu országnak” kezdték el hívni. Pl. arimasz helyett arinszu, gozaimasz helyett gozanszu, stb. De ezen kívül is voltak érdekes kifejezéseik, amiket ma már csak a tévé képernyőjén láthatunk, a mai emberek nem használják, archaikus, kihalt nyelvnek számít. Ez a nyelv azért alakult ki, hogy elfedjék a prostituáltak származását. Japánban ugyanis régen mindenki valamilyen térség dialektusát beszélte (ma is, csak nem olyan erősen).
 
Egy-két példa:
Az, hogy „Üdvözöljük! Tessék csak befáradni!” standard japán nyelven úgy hangzik, hogy „Irassaimasze, oagari kudaszai” viszont oiran nyelven úgy van, hogy „Oidenansi, oagari nansi”
Kifejezetten itt alakult ki az „Osigeri nansi” kifejezés, ami kb. annyit tesz: jó szórakozást.
 
Ezt a nyelvet hívják még amúgy „kuruva kotobának” is, tekintve, hogy japánul a prostituált negyed neve „kuruva”is volt (vicces egybeesés, mi?) a kotoba pedig azt jelenti, hogy szó vagy nyelv, úgyhogy lefordítva azt jelenti, hogy a vigalmi negyed nyelve.
 
Josivarában amúgy nem csak prostituáltak dolgoztak. A kisegítő munkát végző embereknek a neve Bantó sinzó (番頭新造) volt. Ők takarítottak, főztek, mosogattak, tálaltak, hívták be a vendégeket, stb. Az olyan lányok kerültek ide, akik túl csúnyák, vagy tehetségtelenek voltak ahhoz, hogy prostituáltként dolgozzanak. Illetve ha egy prostituáltat nyugdíjaztak (ami meglehetősen ritka volt 27 év körüli nyugdíj korhatárral és 21 év körüli átlag életkorral), és nem volt hova mennie, akkor dönthetett úgy, hogy ott marad, és bantó sinzóként dolgozik.

Pár szó a japán prostitúcióról általában
 
Ezek a szabályok, amiket leírtam, csak a fenti két negyedre igaz. Japánban rengeteg hasonló negyed létezett, csak nem mindenhol alakult ki ennyire egyedi szabályokkal átszőtt közösség, és nem mind lett híres. A fentebbi speciális nevek csak az adott negyedekre volt igaz. Amúgy a prostituáltak neve általában dzsoró (女郎) vagy júdzso (遊女) volt. Máshol más hajviseletek is megszokottak voltak, az viszont közös volt, hogy a prostituáltak általában festették magukat, mezítláb voltak, és az övüket elöl kötötték meg. Ha egy „átlagosabb” vigalmi negyedre vagytok kíváncsiak, akkor az „Umi wa miteita” című filmet ajánlom. Ez egy vidéki kis városban játszódik valahol a tengerparton a japán középkorban.
 
A „vidéki” negyedek bár sokban különböztek Josivarától és Simabarától, hasonlóságok is felfedezhetőek. Pl. általános, hogy fallal vették körbe, és egy nagy főkapun lehetett közlekedni, amit ómonnak (大門) hívtak. A bejáratnál fűzfa állt, ami a vigalmi negyedek általános jelképe volt (ez a szokás egyébként Kínából ered).
Simabara kapuja előtt a mai napig ott van:



És bár Josivara ma már nincs, a régi főút még mindig ugyanaz, és lépten-nyomon fűzfába botlik az ember:



A negyedeknek sokféle nevük volt. Említettem, hogy volt a júkaku (遊郭), kuruva (廓), de ugyanezt jelentette az irozato (色里) és az iromacsi (色町).
 
Felfedezősdi

A régi júkaku negyedek (Simabara kivételével – de manapság ők amúgy is hanamacsinak tartják magukat) eltűntek a föld színéről, ma már nem léteznek. Ennek ellenére a történelem szerelmesei térképeket gyártanak arról, hogy körülbelül hol is helyezkedhetett el a negyed, hol húzódtak a falak. A főbejáratot könnyű behatárolni, mivel ezeknek általában emléket állítottak, vagy a kereszteződés az „ómon” (nagy kapu) nevet kapta.
 
Ilyen térképeket láttam a tokiói Josivaráról:



Főkapu régen és most:
Eredetileg fából volt, de az leégett, utána csinálták az alábbit fémből, de ez meg a földrengés következtében összeomlott:





Utána lett ilyen:



Ma pedig ilyen (lényegében két barna lámpaoszlop, ami jelzi, hogy "Josivara nagy kapuja":



Bár nem vicces, de a környék még mindig a prostitúció melegágya. Sok a környéken a „soap land” amiről mindenki tudja, hogy micsoda.

Nagoya, Nakamura negyed:







Sapporo, Shiroishi negyed:



Aki egy kis nosztalgiára vágyik
 
Létezik Japánban egy Edomura nevű hely, ahol régi faházak és kimonóba öltözött „lakosok” várják a kedves érdeklődőket. Az ember úgy érezheti magát, mintha a régi Edo korszakba repülne vissza, akár a turisták is bérelhetnek kimonót, vagy beöltözhetnek nindzsának.
Edomurának is van júkaku negyede, ahol oiran dócsút is tartanak:







 
Végül pedig két érdekes szokással búcsúzok:
Jubikiri: aki animét néz, bizonyára hallotta már a jubikiri mondókát (szó szerint: ujjvágás), amikor a gyerekek kisujj-esküt tesznek, vagyis megígérnek valamit. Ez a prostituáltaktól ered. Ha egy prostituált szerelmes lett, és ezt bevallotta, a férfiak általában nem hittek nekik. Hiszen prostituáltak, hogy bizonyíthatnák érzelmeiket? Ezért kialakult az a szokás, hogy a szerelmes prostituált levágta a kisujját, és odaajándékozta szerelmének érzelme bizonyosságáról. Erről van is egy vicces film, a Yajikita douchuu teresuko, ahol a nő átveri az összes kliensét tésztából készült ujjakkal, hogy kivásárolják. Az alábbi jelenetben az átvert férfiak megtalálják a nőt: :D



Papucs-jóslás: este, mikor az oiranok nyugovóra tértek, a tisztálkodó helyiség felé tartva ledobták a fél papucsukat. Ha talpával felfelé nézett, azt jelentette, hogy holnap sem jön el a nagy szerelem. Ha talppal lefelé érkezett, az reményeket tartogatott másnapra.

Azt hiszem, egyelőre ez elég információdömping, úgyhogy iitt be is fejezem a cikkem. Remélem érdekes volt. :)

Képek forrása:
http://blog-imgs-37.fc2.com/p/i/a/piacerecolour/RIMG0929-1.jpg
http://userdisk.webry.biglobe.ne.jp/011/069/16/N000/000/027/138705318127159700227.jpg
http://25.media.tumblr.com/tumblr_mag9p6x4Ph1qh09kzo1_1280.jpg
http://farm3.staticflickr.com/2463/3631452241_0e6abebe0a_b.jpg
http://www.geocities.jp/kyonosuke_f/ofukusigoto.jpg
http://jeis-kanoh.co.jp/tencho/images/nihon/kiroku/23ohuku-tayuu_01.jpg
http://www.gion-fukuzumi.com/news/img/4a72b70e2effc.jpg
http://www.mitsuko-kitsuke.com/files/data/cl22/img/cimg0993.jpg
http://blogs.c.yimg.jp/res/blog-ba-c8/yuna217/folder/977868/63/28831063/img_2?1332243450
http://blogs.c.yimg.jp/res/blog-ba-c8/yuna217/folder/977868/63/28831063/img_10?1332243450
http://media-cache-ec0.pinimg.com/736x/6d/0f/1b/6d0f1b44191fb085e86a01da3787b1a9.jpg
http://media-cache-ak0.pinimg.com/236x/70/23/66/702366b57d2fbbe116628467bb0f8a6a.jpg
http://media-cache-ec0.pinimg.com/236x/ed/78/ac/ed78acc2443da2040731f0d1458ea9e9.jpg
http://blogimg.goo.ne.jp/user_image/19/06/3ee9a2284eb23fa253a55d70f736b508.jpg
http://www.archimap.info/image/dykuri_55.jpg
http://blog-imgs-46.fc2.com/b/u/b/bubuchademo/img_269819_20733593_0.jpeg
http://img01.kyo2.jp/usr/rakurepo/2007_0113_2.jpg
https://www.adachi-hanga.com/ukiyo-e/items/hiroshige027/hiroshige027_main.jpg
http://micchi3.cocolog-nifty.com/photos/uncategorized/2012/11/03/20121027_yoshiwarajinjya2.jpg
http://pds.exblog.jp/pds/1/200712/30/64/c0033764_20354966.jpg
http://blog-imgs-51-origin.fc2.com/t/a/k/takasan003/B10244.jpg
http://www.susukino-ta.jp/topics/wp-content/uploads/2012/08/花魁21.jpg
http://stat.ameba.jp/user_images/20120416/21/gayokayo/95/b4/j/t02200333_0423064011919987758.jpg
http://factorygirl.cocolog-nifty.com/photos/kyoto2006/23eiga_nakamati01.jpg
http://www.ginacolliasuzuki.com/.a/6a0120a79b1c1a970b01538e19c4e8970b-500wi
http://blogs.c.yimg.jp/res/blog-ab-09/kaientai1867/folder/1043657/47/19082747/img_2?1367030700
http://farm7.static.flickr.com/6191/6154546800_33a44a5572_b.jpg
http://image.space.rakuten.co.jp/d/strg/ctrl/2/b6d771cfc4bb10466a3f10b9cf932cbac2a6b27a.28.2.2.2.jpg?thum=53
http://ginjo.fc2web.com/104nisikinokesa/yosiwara_tizu.gif
http://www.geocities.jp/ramopcommand/_geo_contents_/070319/img054.jpg
http://stat.ameba.jp/user_images/20111206/01/sechange/00/00/j/o0500030811655115837.jpg
http://livedoor.blogimg.jp/a30a988/imgs/d/6/d6525b2c.jpg
http://www.tanken.com/yosiwara19.jpg
http://stat.ameba.jp/user_images/20130107/21/izumiken79/ed/c9/j/o0334040012367416145.jpg
http://img.4travel.jp/img/tcs/t/album/500/10/65/63/500_10656358.jpg?1396073811
http://stat.ameba.jp/user_images/20130107/21/izumiken79/37/46/j/o0400030012367460647.jpg
http://page.freett.com/yonoko/image/yu_map.jpg
http://heiann.img.jugem.jp/20111012_2215504.jpg
http://heiann.img.jugem.jp/20111012_2215502.jpg
http://img.4travel.jp/img/tcs/t/album/500/10/37/75/500_10377526.jpg?1355354750

Szerkesztőség

Magazinról

Alapítva: 2012.08.19.

Tegnapi látogatók: 155

Látogatók az előző hónapban: 5164

Látogatók a jelenlegi hónapban: 3666

Feliratkozottak: 229

Magazin helyezése: 37

Üzenőfal

Tooltip szövege ide jön
Close

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez