Minden ami irodalom

A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,
de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán
sokat bosszankodott lüke ivadékán.
Hasztalan unszolta:
  - Magolj,
  fiam, bagoly!
Hiába korholta, intette,
kölkét ez csak untatta.
Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett.
Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán
csak ücsörgött és pislogott pislán.
  - Huss!
Rivallt rá az elnök-akadémikus.
  - Szálljon egy házra,
  és borítsa gyászba!
  - Jó! - mondta a buta bagoly, holott
azt sem tudta, miből lesz a halott.
Rászállott a legelső viskóra,
és ott csücsült bóbiskolva.
Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,
mert ez volt a temetői gyászház.
Így lett a nagyerdő legostobább baglya,
a Huhugányos Akadémia tagja.

A nagyralátó görény

Egy görény
felül akart emelkedni társadalmi körén.
E nagyralátó terv szerint
feleségül kérte a nemes hermelint.
De a felsőbb kasztba
tartozó prémes kikosarazta.
Talált persze vigaszt csakhamar a görény:
- Szép hölgy, de a bűze még nem elég tömény...

Parainesis, melyet egy légy intéz leendő fiához

  - Már egy hete
  vagy te pete!
  Legyen már belőled légy!
  Legyen,
  mint minden legyen,
  rajtad is hat láb
  legalább.
  Szárnyaid is legyenek,
  a fene egye meg!
  - Mert ha légy vagy, légy
  légy!
  - mondta vagy száz légyöltő
  előtt a költő.
Beszédében tartott egy kis szünetet,
mert a kis légy éppen akkor született.
Aztán befejezte atyai intelmét:
  - Kerüld el azt mindenképp,
  ami ragacsosan tapad.
  Menj! A mai naptól magad
  szerezd meg az eledeled.
  Legyek ura legyen veled!
A tanácsok ellen a kis légy nem lázadt,
de oly lámpalázat
érzett még a legelső faláskor,
mit egy színész is csak nehezen palástol.
Bele is sült rögtön a mákoskalácsba.
Nem hallgatott az atyai tanácsra.

Borz

A büszke borzanya összetoborzott
néhány csellengő borzot,
hogy szívének féltett kincsét,
hat kicsinyét megtekintsék.
  - Nézzetek! Ez itt a mennyország! -
mondta dédelgetve hat egyszülött borzát.
Ám a bámészkodók formátlannak, torznak
találták a sok torzonborz borzat.
Szólt az egyik, egy értelmesforma,
kinek kedélyét e látvány felborzolta:
  - Érdekes! Ha belülről, elfogultan nézed,
  ez az alom meleg kis családi fészek.
  Ha kívülről, s nem vakít el vonzalom:
...egyszerűen borz-alom...

Egy szú végrendelete

Egy szú beszorult a hokedli lapjába,
ráült a szakácsnő százszor is napjába.
És jött a baj csőstül. Még a tetejébe
Az asztalos szöget ütött a fejébe.
Néha percekig már percegni sem tudott
Végül hát megírta e testamentumot:
  - A nagy hármasszekrényt, mely koromszín, ében,
  özvegyemre hagyom, járjon feketében.
  Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét,
  ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.
  Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja,
  a nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja.
  Kerülje a drámát, bölcseleti művet,
  mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet.
  Lányom, ki szégyent szégyennel tetézett,
  s lezabipetézett,
  kint éljen eztán,
  a szemétládában, kegyelemdeszkán.
  Végül az anyósom. - Megérdemli nagyon:
  rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.

Marhalevél

Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben
nagyjából eképpen:

        Hatalmas Barom!

Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,
mégis tollat ragadott csülköm,
hogy amit a marhanyelv elbôgni nem restell,
így adjam tudtára, Mester!

Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztom tőgyemet,
gondolatom egyre Ön körül őgyeleg.
Muú! Minden bikák közt legelőkelőbb!
Midôn megláttam a legelő előtt,
elpirultam, elsápadtam,
vágy reszketett felsálamban,

s úgy éreztem, hogy kéj oson
keresztül a rostélyoson.
Muú, hogy forrt a vér szívembe,
hogy tódult a bélszínembe!
Az a perc, mit velem Ön tölthet maholnap,
megrázza majd egész pörköltnekvalómat.
Ám míg Önrôl ábrándozom kérődzve,
vad féltés öl a szívemig férkőzve,
és átjárja ó mind a kín,
velőscsontom, mócsingjaim.
Már bánom e merész vágyat,
hisz Ön büszke tenyészállat,
csupa gőg,
mely után az egész tehéncsorda bôg.
De ne féljen Bikaságod!
Ha nem szeret, félreállok.
Nem fog látni levert búsnak,
mert beállok leveshúsnak.

Ám ha mégis kegyes szívvel veszi ezt a levelet,
s megszánja az Önért égő tehenet,
válaszoljon hamar rája.
Üdvözli Önt a marhája.

Im a levél. Ráírva a kelte.
Az úton a posta előtt le is pecsételte.
De a postáskisasszony nem vette fel...
     

A papagáj szónoklata

Egy ritka bátor
papagáj kitört a rácsos kalitkából.
Kint magához intett
néhány cinkét, pintyet,
hogy mint szabad szellem,
szónoklatot tartson a rabtartók ellen.
És mert gyakorlott lett régen a beszédben,
el is kezdte szépen,
a Nagy Igazságot rikoltva szét:
  - Gyurrrika széép!

Mókusmese

Dió-tetten ért egy kis
    mókust a gazda.
Ketrecre ítélte, de nem
    bántalmazta.
Majd meg is kedvelte
    szegény rabfiókát,
s megetette vele az összes
    dióját.
Mikor mind felfalta a
    mohó mihaszna,
gazdánk egy nagy zsákkal
    rohant a piacra.
Hogy elfogyott, bőven
    hozott neki menten,
de fogva tartotta, nehogy
    megint csenjen.
Őszig hét zsák diót vett
    még a foglyának.
  Ez is állatmese. De
    melyik az állat?

Miért vihog a hiéna?

Vicceket mondott vihogva néha
potyaleshelyén hülyén a hiéna.
Aztán epedve hűlt dögért,
csak üldögélt,
remélve, a jópofaság
segít megtölteni hasát.
Majd rákezdte újra, hogy a nagyvadak
jutalmul valamit mégiscsak hagyjanak.
  Az epét, a belet oda is dobálták,
  Hogy fogja be végre a mocskos pofáját.
Ez idő óta
az idióta
undok kis állat
kiadja magát humoristának...

Egy kos párbeszéde a visszhanggal

Egy kos szerette, ha szembe magasztalják,
ezért a visszhanggal nyalatta a talpát.
  - Ki az, aki mindig okos?
  - Kos!
  - De sohasem tudálékos?
  - Kos...
  - Öltözéke választékos?
  - Kos...
  - A gyapja százszázalékos?
  - Kos...
  - Kurtán felelsz. Ez szándékos?
  - Kuss!

Sírfeliratok

Zebra:

Tévedés áldozata vagyok.
Az elefánt átkelt rajtam gyalog...

Seregély:

Elhunytam, mert ez idén
sörét nőtt a venyigén.
Szüretkor a puskák
rám szórták a mustját.

Hangya:

Kinek járandója csak egy apró morzsa,
ne kapjon fel veknit, mert ez lesz a sorsa.

Nerc:

Hogy lenyúztak, ó, én árva,
Elvittek az operába!
Lógott ott meg hód, nyest, menyét,
Ó, hogy utálom a zenét!

Gödény:

Ha volna sírkövem, megtudnád belőle,
azért nincs, mert azt is elittam előre.

Egy sáska a hadból:

Vajon én nyugszom itt, vagy egy másik sáska?
...Várnom kell az esti névsorolvasásra.

Vakondok:

Feltemettek. Azt se tudom, kicsodák.
Most felülről szagolom az ibolyát.

Cerkóf:

Azt hittem, a kókusz még éretlen.
Tévedtem.

Hülye tyúk:

Csábos voltam csitri jérce koromtól
Az érckakas rámugrott a toronyból.

Galamb:

Dörgedelmes intelmemből tanulj, hogyha tudsz:
Az ágyúcső égnek mered, mégsem galambdúc.

Lajhár:

Lustább voltam én, mint mások.
Pihegettem. De ez már sok!