A hét kiemelt idézete!

"Azt hiszed, nekem nem fáj? Fáj, és sokáig fájni fog. Aztán eljön majd az a pillanat is, amikor minden fájdalom nélkül azt fogjuk mondani: emlékszem, volt egyszer egy barátom."

És szólt a napraforgó
a Naphoz:
Rosszul szeretlek,
és te is rosszul szeretsz.
Nekem te minden vagy,
neked én mindegy.

Azt hiszem, elmentél. Tulajdonképpen nem bánom.
El akarom hitetni magammal,
hogy a mozdulatok okozzák a függőséget,
mint néhány dohányosnál,
nem is olyan képtelenség, ha belegondolunk,
olvastam egyszer egy enyhén autista fiúról,
aki készíttetett magának egy széket, aminek a karfái ölelő
karokat mintáztak,
naponta háromszor belefeküdt, és ettől jól érezte magát.

Úgy néz ki, mindent elvittél.
Mosás után vettem észre, hogy a fél pár
piros zoknid itt maradt, fehér ingeim közé keveredett,
darabonként szedegetem ki a rózsaszín foltos ruhadarabokat,
felveszem az egyiket, és az utcára érve megállapítom,
éppen úgy nézek ki, mint akit most lőttek mellkason.


Szürkeszemű szelíd este
ereszkedik a szívemre.
Szürkeszemű szelíd éjjel
elmegyek nincsen-reménnyel.
Elmegyek, hisz úgyse bánod,
úgyse voltam, csak barátod,
úgyse voltam semmi, semmi.
S egyszer úgyis el kell menni.
Szerettelek és szeretlek –
Akarom, hát elfeledlek.
Eltemetlek, de megtartlak
régi szépnek, drága dalnak.
Ami jó volt, nagyon jó volt,
de szíveden fehér hó volt,
fehér hóba beleestem,
nem tudtam, hogy feneketlen.
Nem tudtam, hogy ilyen forró
a fehér hó, a fehér hó…
Ez a vers személyes kedvencem... Imádok minden sort.
Felhúztad a dzsekimen a cipzárt,
pedig a Tóth Jani már kint várt,
az udvaron,
a nagyszünetben.
Emlékszem, másodikban,
fogadtunk száz forintban,
hogy elveszel feleségül.
Egy hókiflit tettél a füzetemre,
a porcukor ráolvadt a nevemre,
százszor le kellett írnom,
hogy jobban fogok vigyázni.
És „adj király katonázni" mentünk délután,
nem tudtak minket szétszakítani,
még egy hatodikos fiú sem,
a Dani,
úgy szorítottad a kezem.
Negyedik végén, a technikaórán,
egy bőrszíjat fontál, még most is jó rám,
megvan a rajz is.
Azt mondtad, ez lesz a család,
masnis kislány, s egy fiú, Csanád,
zsírkrétával, a mi gyerekeink.
De aztán hetedikben, a kiránduláson,
Molnár Lia mellé ültél, a farakáson
neki számoltad az évgyűrűket.
Nyolcadikban padtársat cseréltünk,
a ballagáson már nem is beszéltünk,
nem írtam alá a tablóképedet.
A pályaudvaron múltkor láttalak,
elöl már őszül, ritkul a hajad,
ismerjük egymást, bólintottam.
Visszanéztél, nem voltál egyedül,
siettem én is, a mobilom lemerül,
indul a vonatom.
Egy tornacipős kissrác, s egy tacskó volt veled,
a rajzlapról a masnis fogta a kezed,
a százassal még mindig tartozol.
Én nem kértem azt, hogy boldog legyek; csak annyit kértem, hogy ne legyek annyira boldogtalan és nyomorult, amilyennek éreztem magam.
Visszatekintve könnyű látni, milyenek voltunk tegnap vagy épp tíz évvel ezelőtt; mindig azt nehéz felismeri, hogy milyenek vagyunk most.
Jobban hiányzom erkélye madarának,
keze sem melegebb,
mint ez a vasnyelü kés kezemben,
ha egy utcai lámpa
több kedvességet áraszt,
mit keressek mellette, mért szeressem?
már csak pusztulnom lehetne miatta,
akit magammal fölcseréltem, úgy szerettem,
hát elhagyom pofon, ölelés nélkül,
hogy légzését is elfeledjem.


Az ember arra teremtetett, hogy szeressen. A tárgyak arra teremtetettek, hogy használják őket. Az ok, amiért a világban káosz uralkodik az, hogy a tárgyakat szeretjük és az embereket használjuk.
Ne lepődjön meg, anyám, hogy magázom. Nem tudom, anyám-e még azon a másik világon. Tudom, hogy mindent lezárni csak nagyon kevesen, de azért gyötör, hogy nem tudtunk mindent mi sem. Talán emlékszik rá, amikor tavaly megfogtam a kezét, maga fázott, nyár volt, nekem meg nem ment a beszéd. Féltem, hogy valami sutaságot mondok. A halottak is ilyen szégyenlős bolondok? A kezét, amikor megcsókoltam, féltem, mert valami rémületet láttam utána a szemében. Ha nem kezdett volna el akkor sírni, lehet, hogy meg is szólalok, s ma kevésbé szenvedek. Elegáns ez a hallgatás. Nevetséges a beszéd. Tudja, nem tudom elfelejteni a fehér pulóverét. Nem állt jól magán. Már szinte semmilyen ruhadarab. Az arcát elfelejthetem, de az a pulóver megmarad. Elnézést, anyám, hogy így el-elkalandozok. Szégyenletes nekem, mint a halála, az ok. Most már nem maga miatt mondom, de hát engem még itthagyott küzdeni: szerettem magát. S hogy Egy volt (akik olyan kevesen): anyám. Még a magáé vagyok. És maga már nem az enyém.
A sok csalódás rendben tart, mindig hófehérre meszel.
Azt akarjuk mondani, együtt még ez az egész jóvátehető, de végül azt mondjuk, elég volt, a szerelem magában nem elég.
Megtehetnéd – a kedvemért –
Hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod az ajtót életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
Nem kell hogy lássad, mennyire fájsz.
Nem tudom mitől rettegek jobban; attól-e, hogy újra látlak, vagy attól, hogy soha többé.
… egy befejezés, az egy befejezés. Nem számít, hány mondatban, bekezdésben, oldalban megírt, lenyűgöző történet vezet odáig, a vége mindig ugyanaz.
Komolyan mondom, még a legegyszerűbb dolgokat is az emlékek nehezítik meg.
Néztél már bele egy olyan személy szemébe, akit szeretsz és jöttél rá, hogy az ember, akit ismersz, eltűnt?
Olyan nap vagy, ami már soha nem jön el, csak hiteget, Egy olyan nap, ami végén kitépi a szívedet, Olyan emlék vagy, ami bennem él, nem törlődik, Amin aztán az ember még éveken át őrlődik.
- Akit egyszer szerettél, az nem múlik el. Lehet belőle gyűlölet, vagy barátság, vagy bármi. De nem múlik el. Ha bajban lenne, a világ végére is utána mennék. Kérdés nélkül. Elég lenne egy ölelés.
- Akkor miért nem vagytok együtt?
- Mert ha együtt vagyunk, előbb-utóbb boldogtalanná tesszük egymást.
Tegnap egész nap imádkoztam. Nem azért, hogy maradj; úgy éreztem, az nem lenne helyes. Azért imádkoztam, hogy legyen erőm elküldeni téged.
Törd csak össze a szívemet. Törd össze akár ezerszer is. Úgyis a tiéd, hát azt teszel vele, amit akarsz.

Kövess a wehearit-on!

Magazinról

Alapítva: 2008.03.27.

Tegnapi látogatók: 156

Látogatók az előző hónapban: 4841

Látogatók a jelenlegi hónapban: 4471

Feliratkozottak: 5551

Magazin helyezése: 7

 

STOP!

Mielőtt az üzenőfalra írnál, tudatom veled, hogy nem szeretem a reklámokat. Jó ideje nem cserélek linket vagy bannert vagy akármit senkivel, nem azért, mert önző dög vagyok, hanem mert nem látom szükségét, valamint értelmét az ilyesminek. A saját oldalad reklámozása kitiltással jár, én sem másolgatom be az oldalam ezernyi helyre, tisztelj meg annyival, hogy te sem teszed.

Üzenőfal

Design

--

Már a FaceBook-on is!

Keresed de nem találod?

Ha az egyik régi (vagy aktuális) kedvenc idézeted keresed, de nem találod, akkor dobj meg egy üzenettel, - vagy itt, vagy a facebook-on, és teszek róla, hogy megtaláld.

Tooltip szövege ide jön

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez