A Niksonzenekar 2005-ben alakult Győrben. Zenéjük több műfajból táplálkozik, de leginkább a punkrock / melodycore a jellemző műfajok.
A zenekar 2007 januárjától koncertezik aktívan. Ebben az évben meghódították az ország nyugati régióját, majd 2008-ban a keleti országrész felé is nyitottak . Útjuk során folyamatos elismerésben részesültek, fellépéseik médiavisszhangja rendre pozitív. Ennek eredményeképpen felléphettek a 2007-es és 2008-as VOLT fesztiválokon és a 2008-as Rockmaraton fesztiválon.
2007 őszén egy német koncertszervező iroda is felfigyelt a zenekarra, ennek köszönhetően több koncertet is adtak Berlinben és környékén. A következő év is folyamatos koncertezéssel telt, a tavasz folyamán több ausztriai koncerttel, felléphettek például többek közt az első számú osztrák poppunk zenekar, a 3 Feet Smaller társaságában is. 2008 szeptemberében megjelent első nagylemezük So Far From Home címmel az Edge Records gondozásában. Időközben egy amerikai kiadó is megkereste a zenekart, együttműködésük eredményeképp pedig az album az Egyesült Államokban is megjelent a Bite Me Records kiadásában. A lemez fogadtatása a várnál is jobban sikerült, ezt a több száz eladott lemez, és a közel 500 ezres intenetes hallgatottság is bizonyítja.
2009 ismét mozgalmasan indult a srácok számára, hiszen az év elején olyan sztárokkal léphettek fel, mint a kanadai This is a Standoff vagya szlovák Good Reason, továbbá részt vettek a Macskanadrág lemezbemutató turnén mint vendég zenekar.
A zenekar 2009 júniusában forgatta első videoklipjét a Stay with me című dalhoz, mely augusztustól látható majd a zenecsatornákon.
Az év szeptemberében a srácok az érdi Bakery studio-ba vonulnak, ahol egy 3 számos EP felvételét tervezik az új basszusgitáros, a My Small Community-ből már ismert Horváth Gábor közreműködésével.
A hazai koncertek mellett a zenekar külföldön is rendszeresen megfordul, 2009 októberében pedig skóciai turnéval kívánja népszerűsíteni albumát, és öregbíteni Magyarország zenei hírnevét. A zenekar tagjai sok-sok munkával, elhivatottsággal és odaadással próbálják segíteni a bandát mind a hazai, mind a nemzetközi hírnév felé.
2008-tóla budapesti Underground Storeés a Famous Stars and Straps támogatását élvezik, 2009-től a pedig a Magyarországra betörő Cocaine energiaital is támogatja őket,illetve kiemelt figyelmet fordít a Nikson-ra a HOTDOG.hu internetes ifjúsági portál. Fennállásuk során több ízben is szerepeltek a Bravo és IM tinimagazinok hasábjain, illetve az OFFLINE és CKM magazinban is.
Támogasd a zenekart, és rakd ki te is a bannerünket!
Hahó Barik! Rég jártam felétek! Remélem továbbra is lelkesen dübörög a gépezet! Ott leszek az A38-on! Nagyon várom már! :):):) Addig is sok-sok szuper bulit kívánok Nektek!
Sziasztok! Király a zene eddig csak egy számot hallgattam, de egyre jobban a fülembe mászik...:I És basszus már mióta vagytok és én még csak most hallok rólatok? O_O""" Tiszta ciki... xD
Heyho nem lenne kedvetek 1 mfészek klubos buliba máricus 5-én? Ha lenne kedvetek irjatok üzifalra azt megbeszéljük a továbbiakat am Budapesten van a heyl:D Vagy ha tudnátok minket vhova vinni az se lenne rossz:D na majd remélem dum csácsá