Shadow Wolf Mysteries: Curse of the Full Moon

Egy kis izgalom és egyebek után, talán összeáll a kép. Udontknow üzijéből arra következtetek, hogy az új verzió bogármentes, most már fel merem tenni ezt a játékot. A letöltés ismét keygenes, szokás szerint beteszem a szájbarágást is, bár legtöbbünk már álmában is megcsinálja, annyit gyakoroltatták velünk.
Én annyira a játékra koncentráltam, hogy már végeztem is vele:) Borzasztóan tetszett, logikus és gyönyörű az egész, úgy ahogy van. Minden helyszín maga a csoda, és szerencsére sok  van belőlük. Mire ráuntam volna az egyikre, már jött is a másik. Persze ez így nem igaz, mert 1 percét sem untam ennek a játéknak. A sztori kerek volt, a vége meglepő, jó lenne még találkozni a farkasemberrel. Most megyek a bónuszra, remélem, az is tartogat még meglepetést.
És persze, hogy tartogatott:) Megint jót kóboroltam régi és új helyek közt, kútba másztam le és csatornára fel, és még a gonoszt is sikerült elkapni. Hát kell ennél jobb?

Hotfile 1. rész      Hotfile 2. rész
Filesonic 1. rész     Filesonic 2. rész
HOG-KALAND rovat

Szájbarágás keygen ügyben:)

A 2 RAR közös doksiban van, ez az alap. Az 1. részt kibontod, és a benne lévő exével  indítod a TAC-CM-es progit, és ugyanoda telepíted. Ebből lesz egy új mappa, azt megnyitod, indítod a REGISTER_Game.bat fájlt. A megnyíló kis ablakban középen van egy sor: hardware fingerprint, utána 1 kód. Azt kimásolod (kijelölöd bal egérrel és CTRL+C-t nyomsz. Nyitod a keygen mappát, megnyitod a halálfejet (zenél), a felső sorba beírsz egy akármilyen nevet, az alatta lévő sorba beállsz a kurzorral, törlöd a nullákat, CTRL+V, így beilleszted a kimásolt kódot. (Ha nem tudsz így másolni, leírhatod papírra is, csak az a lényeg, hogy pontosan azt írd oda, ami a hardwer fingerprint után volt) Aki nem látja a 2. ablakot, nyomjon addig TAB-ot, amíg meg nem nyílik. Utána nyomd meg a Generate gombot, majd alatta a Copy gombot. Zárd be ezt az ablakot. Menj vissza az előzőbe, írd be ugyanazt a nevet, mint a zenélősbe, és alá CTRL+V-vel másold be a kapott kódot. OK, ír valami üzit, és talán azt is le kell okézni, de ez nem biztos. Ez után indul a játék.

Hozzászólások

narghile  (L/42) 102.

Találtam másik linket, ehhez nem kell kulcs (állítólag)
http://www.fileserve.com/file/TY7dJsC
És itt a magyarítás is hozzávidám
http://www.magyaritasok.hu/downloads/details/1366/shadow_wolf_mysteries_-_curse_of_the_full_moon

2012. jan. 21. 12:41

Eredeti üzenet:

narghile:

Palinka, itt nincs kész kulcs, Neked kell azt generálni. Olvasd el nagyon figyelmesen a szájbarágós részt, és akkor neked is menni fog. A kész kulcsos játékok később jöttek, ez még előtte készült. Ha gondod van, azért írj, figyellekvidám

2012. jan. 21. 12:35
narghile  (L/42) 101.

Palinka, itt nincs kész kulcs, Neked kell azt generálni. Olvasd el nagyon figyelmesen a szájbarágós részt, és akkor neked is menni fog. A kész kulcsos játékok később jöttek, ez még előtte készült. Ha gondod van, azért írj, figyellekvidám

2012. jan. 21. 12:35

Eredeti üzenet:

palinka:

Sziasztok!
Segitség kéne a kulcs mert nem tudom elinditani a játékot Köszi.

2012. jan. 21. 12:28
Cicabajsza  (L/47) 99.

Végeztem, és ez kedvenc lett vidám
Bevallom, kicsit fáztam a keygenezéstől, így leírva nem volt világos.
Először csak simán indítottam a játékot, aztán szépen belassult, majd kidobott. Így kénytelen voltam mégiscsak megnyitni a keygen mappát. Narg utasításait követve, úgy ment minden mint a karikacsapás vidám Csak olvasva tűnt bonyolultnak. Azért írom le, hátha akad valaki, aki játszana de elsőre megriad. ( mint én ) Ne tegye! Essen neki bátran, menni fog! És már alig várom a következő részt, remélem hozni fogja ezt a színvonalat!

2011. dec. 13. 10:25
egerke74  (L/43) 98.

sziasztok,nekem nagyon tetszett a játék,de nem tudom újra játszani,. Újra is telepítettem,le magyarosítottam,kikódoltam,elindul de semmi sem történik.kilép a játék,kitöröltem akkor sem,sőt semmilyen név alatt,nem fut.Mit tegyek?Próbáltam ötször már.
Köszi

2011. nov. 12. 19:09
ronika01  (L/32) 96.

köszi de én nagyon hülye vagyok még igy se tudomvidám.köszönöm.

2011. máj. 01. 08:34

Eredeti üzenet:

narghile:

A segítség dobozban van két link, ahol szinte minden játékhoz találsz leírást, ha elakadsz.
http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:lZcg9Tmy4qEJ:www.gamezebo.com/games/shadow-wolf-mysteries-curse-full-moon/walkthrough+Shadow+Wolf+Mysteries:+Curse+of+the+Full+Moon+walkthrough&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a&source=www.google.hu

2011. ápr. 30. 21:03
narghile  (L/42) 95.

A segítség dobozban van két link, ahol szinte minden játékhoz találsz leírást, ha elakadsz.
http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:lZcg9Tmy4qEJ:www.gamezebo.com/games/shadow-wolf-mysteries-curse-full-moon/walkthrough+Shadow+Wolf+Mysteries:+Curse+of+the+Full+Moon+walkthrough&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a&source=www.google.hu

2011. ápr. 30. 21:03

Eredeti üzenet:

ronika01:

valaki segitsen,el akadtam.hol találom az üvegvágó gyémántfejét?köszi

2011. ápr. 30. 20:17

Fontos!

Ha döglött linket találsz, írj a fórumba, ha nem működik egy játék, a PC-dokiba. Előbbire biztos találok megoldást, az utóbbinál pedig lelkesen próbálkozom majd a többiekkel együtt:)

Éljen a nyári Miki!

Amit a legjobban várok

Bonfire Stories: Faceless Gravedigger

Maya ajánlásával
(egyelőre én tompika üzemmódban vagyok:D)

Magyarítás

Nézzetek be a Magyarítások Portálra, ahol rengeteg játékhonosítást  találtok. Katt a Magyarítások fülre, itt találod a betűrendes listát.

S E G Í T S É G

Szinte minden játékhoz van képes segítség a GAMEZEBO vagy a BIGFISH walkthrough oldalán. Mindkettőn ABC-be szedve találjátok a végigjátszásokat.

2011 legjobb játéka (szerintem)

Letöltés

Openload: A kék FREE DOWNLOAD-ot nyomd a visszaszámolás után, majd ugyanott Click to start Download.
Unlimitzone: Az oldal közepén a játék neve utáni, fekete Slow Download - következő oldalon kód és visszaszámolás után Download File - következő oldalon kék Download, de előtte vegyétek ki a pipát a Download Manager letöltős kockából.
Uplodable: Lent szürke Slow Speed Download - visszaszámol - fent jobbra kód beírás - piros Download
Firedrive: zöld "continue to file - új oldalon kék "Download file, zárójelben a cucc nagyságával
Turbobit: Regular Download - új oldal - kód - visszaszámol - Fájl letöltése (közben nyitogat hülye oldalakat, zárjátok be)
Hugefiles: Először zöld download, utána kód, majd alul create download link, ami szintén zöld
Rapidfileshare: Regisztrálj be ingyenesen  ITT, ha 512 Mb felett akarsz tölteni. Az emiledre kapott linket nyisd meg, utána katt a játék alatti linkre. Nyomd a Free Download gombot (nagy kék). A letöltés limitált, ha van Chaptha, írd be a szavakat, visszaszámol, Create Download Link, következő oldalon kék hosszú sorra katt.
Rapidgator: Slow Speed Download - 2 szó (közben visszaszámol) - Send - Click Here to Download (mielőtt klikkelsz, vedd ki a pipát az alatta lévő "Download with Rapidgator's download manager" elől, ha van)
Uploadable: Slow Speed Download- visszaszámol - felül kód, majd piros download
Filefactory: Slow Download-Download-visszaszámol-alul Download. Itt is van download manager, vagyis ki kell venni a pipát a lap alján.
Depositfiles: Free Downloading-visszaszámol-2 szót beírni-Continue-Download the File.
Uploaded: Free Download, visszaszámol, kód beírás, alatta download
A letöltő ablaknál ne a megnyitra klikkelj, hanem a mentés lemezre opciót válaszd. A böngésződ eszközök/beállítások menüpontjában van egy rész, ahol beállíthatod, melyik könyvtárba kerüljön a letöltött játék, de választhatod azt is, hogy mindig kérdezze meg, hogy hova szeretnéd az aktuális cuccot tenni. Utána WINRAR progival kitömörítés, a benne lévő exével pedig telepíteni kell. Olyan is van, hogy több részes egy játék. Akkor az összeset le kell tölteni, közös doksiba tenni, és az elsőt kitömöríteni. Onnantól ugyanúgy kell telepíteni, mintha 1 részes lenne, csak ugyanazt a mappát kell betallózni, amikor a telepítési útvonalat kéri. Ha valami nem kerek, írj a fórumba vagy az aktuális játékhoz.

2012. legjobb játéka (szerintünk)

Bolondok Városa
The City of Fools


2013. legjobb játéka(i)

2014. legjobb játéka

2015. legjobb játéka

Üzenőfal

  • juliannasuto (L/61)

    Pontosan ..nekem is ez a véleményem . Vissza sirjuk a régi szép játékokat ,mik csak 2-300-megások voltak mégis szépek ,szórakoztatók . Köszi .

    ma 15:25
  • narghile (L/42)

    Julianna, ne keresd! 2016-ban a hanyatló játékok és a legalább annyira hanyatló érdeklődés hiányában a szavazás elmaradt:D A csúcsjátékok azóta is hiányoznak;)

    ma 14:55
  • juliannasuto (L/61)

    Szeretném meg kérdezni,hogy 2016-os legjobb játékot sehol nem találom ,hová rejtettétek? Senkinek nem hiányoznak??

    ma 13:00
  • gyurgyalag (L/110)

    Igen, mer azok csak a fácsén műxenek -))) ♥

    tegnap 20:53
  • csopi13 (L/58)

    ♥♥♥♥♥♥♥ Kösziiiiiiii, hú de ügyi vagyok...Narg + okos :) Madárka elmagyarázta a face-n, de itt nem műxik..most már megy :)

    tegnap 16:41
  • narghile (L/42)

    +1 szivecske ♥ Csopi, úgy kell csinálni, hogy nyomod az altot+oldalt (nem felül) a 3-at, és a 3-at hamarabb elengeded. Puszi!

    ápr. 22 11:02
  • narghile (L/42)

    Remélem, már senki sincs behavazva, szép 7végét napsütéssel mindenkinek!

    ápr. 22 10:57
  • narghile (L/42)

    Karipapa, köszi így utólag, bár a jókívánságod töredéke se jött be, de azért jóóóvóóót:))

    ápr. 18 18:43
  • Karipapa01 (F/66)

    Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek. A hölgyek számára pedig sok locsolót. Sokféle kölnivel és finom házipálesz illattal! A termékenység nevéban :D

    ápr. 17 11:26
  • narghile (L/42)

    Nyuszpusz mindenkinek! Köszi, hogy a sonkás tojáshegyek mögül is bekukkantottatok:)

    ápr. 17 10:35

Magazinról

Alapítva: 2008.11.15.

Tegnapi látogatók: 279

Látogatók az előző hónapban: 10493

Látogatók a jelenlegi hónapban: 7738

Feliratkozottak: 1291

Magazin helyezése: 7

Szerkesztőség

Tooltip szövege ide jön
Close

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez