Shadow Wolf Mysteries 2: Bane of the Family CE

Csak nyafognom kellett egy kicsit, és máris itt van az egyik nagy kedvenc 2. része az ERS Game Studios-tól.
Rájöttem, hogy nem akarom a két részt hasonlítgatni, hisz mindkettő zseniális. Láztalanságomat kihasználva és játékéhségemet figyelembe véve, nem bírtam tovább várni, nekiálltam az este. Természetesen nem tudtam otthagyni, kb. 2-re végeztem. A vérfarkas átka megtört, és én is egy kicsit, mert szívfájdító volt búcsút venni az ERS által megalkotott, csodálatos helyszínektől. A keresősök a szokott módon és színvonalon vannak kidolgozva, egyes tárgyak kicsik, de a gyönyörű tálalás miatt ez alig észrevehető. A minigémekben is újabb ötletek jelennek meg, és sokszor feladtam volna, ha a SKIP rövid. Szerencsére a kezdésnél a nehezebb módot választottam, volt időm gondolkodni, tilitolizni, ezért a mérleg nyelve most felém billent, így elégedett vagyok magammal. Egyébként az egész nem túl nehéz, a  játék menete a szokásos alapossággal van kidolgozva, hogy ne kelljen céltalanul császkálni. Azért a memóriánkra is szükség van, hogy bizonyos helyeket észben tartsunk, és a megfelelő tárggyal szélsebesen vissz*rohanjunk oda. A bónusz feltette az i-re pontot, és a ti házi praktikátok mellett ennek a varázslatos játéknak is köze van ahhoz, hogy már egészen jól vagyok. Fűben-fában és egy szuper HOG-kalandban orvosság van:) A 10-esemhez csomagoltam egy tüzijátékot is, hogy megkapja azt a csillag mennyiséget is, amit megérdemel. Azt csak remélni tudom, hogy itt is a 3-as a bűvös szám, vagyis feltámad még a vérfarkas, mindannyiunk örömére.

Uploaded
HOG-KALAND rovat

Hozzászólások

narg  (L/42) 21.

2 részest találtam:
http://depositfiles.com/files/wjszq5sai%20%20%20part1.rar
http://depositfiles.com/files/2trbaw1w8%20%20%20part2.rar
Közös mappába töltsd mindkettőt, utána tömörítsd ki az elsőt, és a benne lévő exével telepítsd a játékot ugyanabba a mappába.
Ha tudtad, akkor bocsividám

2012. dec. 10. 17:56

Eredeti üzenet:

jozsi976:

Sziasztok ! Sehogyan sem tudom letölteni ezt a játékot . Az első részét végigjátszottam , és nagyon tetszett :D . Tudnátok segíteni nekem a letöltésben ? Köszi előre is !!!!!!

2012. dec. 10. 13:42
jozsi976  (F/40) 20.

Sziasztok ! Sehogyan sem tudom letölteni ezt a játékot . Az első részét végigjátszottam , és nagyon tetszett :D . Tudnátok segíteni nekem a letöltésben ? Köszi előre is !!!!!!

2012. dec. 10. 13:42
narghile  (L/42) 19.

A tetőről be kell jutnod az ablakon egy szobába. Ott találsz savat. A kulcsot abban a szobában találod, ahol az angyalokat kell az ágyra rakni. A rejtekhely a padlóban van, az ágy előtt.

2012. jan. 11. 17:07

Eredeti üzenet:

Babydoll_:

Sziasztok. Nem tudok bemenni a laboratóriumba, mert nem találom a kulcsot. Az invetoryban van egy elixír meg a könnyek, és ennyi. Kihagyhattam valamit? És ha igen, mit és hol?

2012. jan. 10. 11:52
Babydoll_  (L/92) 18.

Sziasztok. Nem tudok bemenni a laboratóriumba, mert nem találom a kulcsot. Az invetoryban van egy elixír meg a könnyek, és ennyi. Kihagyhattam valamit? És ha igen, mit és hol?

2012. jan. 10. 11:52
mkaniko  (L/49) 17.

Muszáj lesz mégegyszer a melóhelyen egyszerre lejátszanom. Tisztára szétszabdaltam a laptop melegedése miatt. lebiggyeszt Nagyon 10+***. szerelmes
Ahogy Gerbera is írta: Narg mindent elmondott róla. Talán csak annyit, hogy a minigémek mind sikerültek (köszönhető a hosszú skipnek), ezért borzasztóan büszke vagyok magamra vidám

2012. jan. 05. 19:42
Cicabajsza  (L/47) 16.

Utólag is BUÉK mindenkinek!
Ezt a játékot én is nagyon vártam. Azért, hogy játszhassak is, alaposan megkínlódtam vele. Negyedszeri letöltésre tudtam csak elindulásra bírni, és így is csak a Lee-vel. A többinél a telepítés felénél mindig hibaüzit kaptam.
Az okáról fogalmam sincs, a Mb-ok mind megvoltak...
A lényeg, a lényeg jó volt, tetszett, jöhetne még belőle..

2012. jan. 05. 17:20

Fontos!

Ha döglött linket találsz, írj a fórumba, ha nem működik egy játék, a PC-dokiba. Előbbire biztos találok megoldást, az utóbbinál pedig lelkesen próbálkozom majd a többiekkel együtt:)

Éljen a nyári Miki!

Amit a legjobban várok

Magyarítás

Nézzetek be a Magyarítások Portálra, ahol rengeteg játékhonosítást  találtok. Katt a Magyarítások fülre, itt találod a betűrendes listát.

S E G Í T S É G

Szinte minden játékhoz van képes segítség a GAMEZEBO vagy a BIGFISH walkthrough oldalán. Mindkettőn ABC-be szedve találjátok a végigjátszásokat.

2011 legjobb játéka (szerintem)

Letöltés

Openload: A kék FREE DOWNLOAD-ot nyomd a visszaszámolás után, majd ugyanott Click to start Download.
Unlimitzone: Az oldal közepén a játék neve utáni, fekete Slow Download - következő oldalon kód és visszaszámolás után Download File - következő oldalon kék Download, de előtte vegyétek ki a pipát a Download Manager letöltős kockából.
Uplodable: Lent szürke Slow Speed Download - visszaszámol - fent jobbra kód beírás - piros Download
Firedrive: zöld "continue to file - új oldalon kék "Download file, zárójelben a cucc nagyságával
Turbobit: Regular Download - új oldal - kód - visszaszámol - Fájl letöltése (közben nyitogat hülye oldalakat, zárjátok be)
Hugefiles: Először zöld download, utána kód, majd alul create download link, ami szintén zöld
Rapidfileshare: Regisztrálj be ingyenesen  ITT, ha 512 Mb felett akarsz tölteni. Az emiledre kapott linket nyisd meg, utána katt a játék alatti linkre. Nyomd a Free Download gombot (nagy kék). A letöltés limitált, ha van Chaptha, írd be a szavakat, visszaszámol, Create Download Link, következő oldalon kék hosszú sorra katt.
Rapidgator: Slow Speed Download - 2 szó (közben visszaszámol) - Send - Click Here to Download (mielőtt klikkelsz, vedd ki a pipát az alatta lévő "Download with Rapidgator's download manager" elől, ha van)
Uploadable: Slow Speed Download- visszaszámol - felül kód, majd piros download
Filefactory: Slow Download-Download-visszaszámol-alul Download. Itt is van download manager, vagyis ki kell venni a pipát a lap alján.
Depositfiles: Free Downloading-visszaszámol-2 szót beírni-Continue-Download the File.
Uploaded: Free Download, visszaszámol, kód beírás, alatta download
A letöltő ablaknál ne a megnyitra klikkelj, hanem a mentés lemezre opciót válaszd. A böngésződ eszközök/beállítások menüpontjában van egy rész, ahol beállíthatod, melyik könyvtárba kerüljön a letöltött játék, de választhatod azt is, hogy mindig kérdezze meg, hogy hova szeretnéd az aktuális cuccot tenni. Utána WINRAR progival kitömörítés, a benne lévő exével pedig telepíteni kell. Olyan is van, hogy több részes egy játék. Akkor az összeset le kell tölteni, közös doksiba tenni, és az elsőt kitömöríteni. Onnantól ugyanúgy kell telepíteni, mintha 1 részes lenne, csak ugyanazt a mappát kell betallózni, amikor a telepítési útvonalat kéri. Ha valami nem kerek, írj a fórumba vagy az aktuális játékhoz.

2012. legjobb játéka (szerintünk)

Bolondok Városa
The City of Fools


2013. legjobb játéka(i)

2014. legjobb játéka

2015. legjobb játéka

Üzenőfal

  • csopi13 (L/58)

    Narg drága, ez is több mint semmi !! Nem baj, ha nem hallasz, olvass, játssz :))))))) Én holnap, sőt h.után is jövök ellenőrizni, várom a lázgörbédet !! Gyógyulj, parancs :))

    tegnap 17:24
  • gerbera1 (L/105)

    megvan bocsátva :)

    tegnap 16:13
  • narghile (L/42)

    Bocsi, még mindig nincs energiám kommentekre, üzikre válaszolni, de ennél már csak jobban lehetek, nézzetek be holnap vagy h.után is. Puszi!

    tegnap 15:29
  • narghile (L/42)

    Jaj, most már adok valami életjelt! Azt nem mondom, hogy jól vagyok, sőt ugyanolyan xarul, mint eddig. Fülgyuszim lett, szidhatják a felmenőim, úgy se hallom. Antibiotikum, meg ami azzal jár... Köszi a jókívánságokat, Csopi teareceptje bejáratva, szövis statisztika megerősítve:)

    tegnap 14:58
  • gyurgyalag (L/110)

    Gyors gyógyulást, narg!

    jan. 22 11:51
  • gerbera1 (L/105)

    Azt hittem bedobsz hétvégére egy jó játékot :) gyógyulj meg...

    jan. 21 17:35
  • csopi13 (L/58)

    Óóóó, Narg :(((( Nem kell válaszolj, olvasni is ráérsz napok múlva, én + megyek és legázolom a tankommal a bacijaidat!! Küldök gyógypuszit, energiát és pikk-pakk gyógyulást kívánok, burkolj be 10 kiló citromot nyakon öntve Mici mackó bödönnyi mézecskéjével !! Siess vissza :))))

    jan. 21 08:57
  • narghile (L/42)

    Hogy erősítsem a járványos statisztikát, engem is legázolt az influenza. Bocsi, de most nem válaszolok senkinek. Szép 7végét mindenkinek!

    jan. 20 16:35
  • narghile (L/42)

    Nagyon helyes!!! Elképzeltelek, ahogy egy lánctalpassal rombolsz a városban, fut ki merre lát:)) Raboknak jót tesz a friss levegő, de gondolom, ők is örülnek a változatosságnak. Legalább dolgoznak a koszt-kvártéjért:)

    jan. 18 17:55
  • csopi13 (L/58)

    Hahó!! Ma is kukkolok ám :) Délután 1 picuri bétára volt időm, milyen jó volt :))))) Már annyi hó van a városban, hogy kihozták a rabokat is takarítani :) Lánctalpassal kell útra kelni :)))

    jan. 18 17:44

Magazinról

Alapítva: 2008.11.15.

Tegnapi látogatók: 375

Látogatók az előző hónapban: 12324

Látogatók a jelenlegi hónapban: 9128

Feliratkozottak: 1287

Magazin helyezése: 4

Szerkesztőség

Tooltip szövege ide jön
Close

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez