Final Cut: Death on the Silver Screen CE
"Nem rossz", ennyit írtam a bétához, mert teljesen el voltam foglalva a magazint ért első csapással, a linkek tömeges halálával. A másodikat a dög okozta, de azt most hagyjuk.
Nekem ez nagyon tetszett. Igazi profizmussal alkották meg a helyszíneket. Egy hatalmas filmgyárban történnek az események, ahol a főszereplőnek a testvérét kell megtalálnia, amiben a szobalányból átvedlett szintén testvér próbálja megakadályozni, aki az apa, a híres filmmágnás haláláért is felelős. Szóval a cél az őrült csajszi megállítása, és a titkok kiderítése. Az illúzió tökéletes, a különböző filmekhez berendezett stúdiók hangulatát zenével is erősítik. Ebből a szempontból a háborús tetszett a legjobban, de a többi is sok érdekességet tartogat. Az élőszereplős megoldás itt is nagyon ütős. A legjobb a dagi kertész, attól pedig, ahogy üldögél és egy kis fura dallamot fütyül, lehidaltam. Annyira életszerű, mint egy igazi film. A lift szuper, olyan lebegős és áttetsző, igazán jó volt vele fel-le járkálni. A keresősök tetszettek a plusz feladatokkal, a minikben sok új ötletet láttam. Elég nehezek, de sokat megcsináltam közülük, mert érdekesek. A filmkamera árnyékának összetekergetése pénzből, látcsőből és csontváz kézből, különösen tetszett. A sok tologatós-forgatós már kevésbé, bár volt olyan, ami annak ellenére ment, hogy semmit nem értettem belőle:D Sok elismerést begyűjtöttem, de a kártyákért, fényképekért és lámpa kapcsolgatásért sajnos nem járt jutalom. Szokásomhoz híven, most sem lett meg az összes. A bónusz már annyira nem tetszett, de szerencsére nem húzták-nyúzták. csak egy kis jutalomjáték volt, ahogy azt szeretem. A pontszámom 9, az alkotók szerbek, a nevüket viszont, sajnos nem jegyeztem meg.
Depositfiles 1. rész       Depositfiles 2. rész       Depositfiles 3. rész
Filefactory 1. rész           Filefactory 2. rész           Filefactory 3. rész
HOG-KALAND rovat

Hozzászólások

narg  (L/42) 52.

Ne aggódj, mással is előfordul, hogy az egere a hintre tévedvidám

2012. jún. 08. 22:15

Eredeti üzenet:

Mextasy:

Nekem először tetszett a játék de egy idő után szégyen nem szégyen, használnom kellett a hintet, hogy tudjak közlekedni a játékban. vidám Nekem elég nehéz néha meg nem mindig volt egyértelmű, hogy most merre is kellene menni. A játék grafikája szerintem is szép volt és most csinálom a bónuszt, de már csak azért, hogy meg tudjam mi a vége... vidám
Szerintem egy 8-ast ér a játék. (Bár nagyon sokat gondolkoztam a 7-esen :D )

2012. jún. 08. 19:40
Mextasy  (L/27) 51.

Nekem először tetszett a játék de egy idő után szégyen nem szégyen, használnom kellett a hintet, hogy tudjak közlekedni a játékban. vidám Nekem elég nehéz néha meg nem mindig volt egyértelmű, hogy most merre is kellene menni. A játék grafikája szerintem is szép volt és most csinálom a bónuszt, de már csak azért, hogy meg tudjam mi a vége... vidám
Szerintem egy 8-ast ér a játék. (Bár nagyon sokat gondolkoztam a 7-esen :D )

2012. jún. 08. 19:40
narg  (L/42) 50.

A 7 villany stimmel, de a másikakból több hiányzott. Jutalmam is biztos kevesebb, de ez nálam nem ront egy játékon, max javít. Az én buksim is meg lett simizve sokszor, aztán a végeredménynél csak lestemvidám

2012. máj. 30. 13:53

Eredeti üzenet:

mkaniko:

7 villany 10 helyett, a kártyából és a fényképből is 1-1 hiányzott. lebiggyeszt Lehet, hogy ez is közrejátszott a lenyolcasozásomban?? A jutalmaknál is valamivel több, mint a felét sikerült csak beszereznem. Pedig úgy igyekeztem, és közben sokszor megdícsért.szomorú

2012. máj. 29. 22:45
mkaniko  (L/49) 49.

7 villany 10 helyett, a kártyából és a fényképből is 1-1 hiányzott. lebiggyeszt Lehet, hogy ez is közrejátszott a lenyolcasozásomban?? A jutalmaknál is valamivel több, mint a felét sikerült csak beszereznem. Pedig úgy igyekeztem, és közben sokszor megdícsért.szomorú

2012. máj. 29. 22:45

Eredeti üzenet:

narg:

Neked meglettek a + cuccok?

2012. máj. 29. 22:26
narg  (L/42) 48.

Neked meglettek a + cuccok?

2012. máj. 29. 22:26

Eredeti üzenet:

mkaniko:

Hú, elfelejtettem a véleményem.csodálkozik Nekem nyóc. Minden tetszett, szép volt, de nem fogott meg annyira. A lift is klassz volt, de azt meg keveselltem. Ugyanazt tudnám írni,mint Narg, a kertész füttyögését is ideértve. Bár ezt a családom nem nagyon díjazta: "vagy lehalkítom, vagy továbbmegyek onnan"vidám

2012. máj. 29. 22:10
mkaniko  (L/49) 47.

Hú, elfelejtettem a véleményem.csodálkozik Nekem nyóc. Minden tetszett, szép volt, de nem fogott meg annyira. A lift is klassz volt, de azt meg keveselltem. Ugyanazt tudnám írni,mint Narg, a kertész füttyögését is ideértve. Bár ezt a családom nem nagyon díjazta: "vagy lehalkítom, vagy továbbmegyek onnan"vidám

2012. máj. 29. 22:10
walle75  (L/42) 46.

Nem, de nem is kerestem tovább, vártam, hogy válaszolj! vidám Írtál a játékhoz? Mindjárt megnézem...

2012. máj. 28. 21:02

Eredeti üzenet:

narg:

Mizujs Azada 3-nál? Megtaláltad a bónuszt?

2012. máj. 28. 12:03
narg  (L/42) 45.

Mizujs Azada 3-nál? Megtaláltad a bónuszt?

2012. máj. 28. 12:03

Eredeti üzenet:

walle75:

Nagyon tetszett ez a játék, mesteri volt. Még az inventory és a hint is "filmes/holivúdos" betűkből volt kirakva, ráadásul utóbbinál filmtekercs pörgött, amíg töltött. Mindenre figyeltek az alkotók! vidám A bónuszban pedig eltátottam a szám, amikor kiderült, hogy a western miliőhöz a háttér csak egy ponyva volt. Ahogy lehullott, igazi meglepetés volt! csodálkozik Az élőszereplős részek is jók voltak, simultak a játékba. Egy szó mint száz: tőlem 10-es jár...

2012. máj. 28. 11:51
walle75  (L/42) 44.

Nagyon tetszett ez a játék, mesteri volt. Még az inventory és a hint is "filmes/holivúdos" betűkből volt kirakva, ráadásul utóbbinál filmtekercs pörgött, amíg töltött. Mindenre figyeltek az alkotók! vidám A bónuszban pedig eltátottam a szám, amikor kiderült, hogy a western miliőhöz a háttér csak egy ponyva volt. Ahogy lehullott, igazi meglepetés volt! csodálkozik Az élőszereplős részek is jók voltak, simultak a játékba. Egy szó mint száz: tőlem 10-es jár...

2012. máj. 28. 11:51
Ancsika9  (L/43) 43.

Az alapjáték tetszett vidám Nekem a minikkel sem volt bajom, sőt kb 90 %-ban sikerült őket megoldanom. A bónuszt egy hangyányitvidám már untam

2012. máj. 28. 06:34

Fontos!

Ha döglött linket találsz, írj a fórumba, ha nem működik egy játék, a PC-dokiba. Előbbire biztos találok megoldást, az utóbbinál pedig lelkesen próbálkozom majd a többiekkel együtt:)

Éljen a nyári Miki!

Amit a legjobban várok

Bonfire Stories: Faceless Gravedigger

Maya ajánlásával
(egyelőre én tompika üzemmódban vagyok:D)

Magyarítás

Nézzetek be a Magyarítások Portálra, ahol rengeteg játékhonosítást  találtok. Katt a Magyarítások fülre, itt találod a betűrendes listát.

S E G Í T S É G

Szinte minden játékhoz van képes segítség a GAMEZEBO vagy a BIGFISH walkthrough oldalán. Mindkettőn ABC-be szedve találjátok a végigjátszásokat.

2011 legjobb játéka (szerintem)

Letöltés

Openload: A kék FREE DOWNLOAD-ot nyomd a visszaszámolás után, majd ugyanott Click to start Download.
Unlimitzone: Az oldal közepén a játék neve utáni, fekete Slow Download - következő oldalon kód és visszaszámolás után Download File - következő oldalon kék Download, de előtte vegyétek ki a pipát a Download Manager letöltős kockából.
Uplodable: Lent szürke Slow Speed Download - visszaszámol - fent jobbra kód beírás - piros Download
Firedrive: zöld "continue to file - új oldalon kék "Download file, zárójelben a cucc nagyságával
Turbobit: Regular Download - új oldal - kód - visszaszámol - Fájl letöltése (közben nyitogat hülye oldalakat, zárjátok be)
Hugefiles: Először zöld download, utána kód, majd alul create download link, ami szintén zöld
Rapidfileshare: Regisztrálj be ingyenesen  ITT, ha 512 Mb felett akarsz tölteni. Az emiledre kapott linket nyisd meg, utána katt a játék alatti linkre. Nyomd a Free Download gombot (nagy kék). A letöltés limitált, ha van Chaptha, írd be a szavakat, visszaszámol, Create Download Link, következő oldalon kék hosszú sorra katt.
Rapidgator: Slow Speed Download - 2 szó (közben visszaszámol) - Send - Click Here to Download (mielőtt klikkelsz, vedd ki a pipát az alatta lévő "Download with Rapidgator's download manager" elől, ha van)
Uploadable: Slow Speed Download- visszaszámol - felül kód, majd piros download
Filefactory: Slow Download-Download-visszaszámol-alul Download. Itt is van download manager, vagyis ki kell venni a pipát a lap alján.
Depositfiles: Free Downloading-visszaszámol-2 szót beírni-Continue-Download the File.
Uploaded: Free Download, visszaszámol, kód beírás, alatta download
A letöltő ablaknál ne a megnyitra klikkelj, hanem a mentés lemezre opciót válaszd. A böngésződ eszközök/beállítások menüpontjában van egy rész, ahol beállíthatod, melyik könyvtárba kerüljön a letöltött játék, de választhatod azt is, hogy mindig kérdezze meg, hogy hova szeretnéd az aktuális cuccot tenni. Utána WINRAR progival kitömörítés, a benne lévő exével pedig telepíteni kell. Olyan is van, hogy több részes egy játék. Akkor az összeset le kell tölteni, közös doksiba tenni, és az elsőt kitömöríteni. Onnantól ugyanúgy kell telepíteni, mintha 1 részes lenne, csak ugyanazt a mappát kell betallózni, amikor a telepítési útvonalat kéri. Ha valami nem kerek, írj a fórumba vagy az aktuális játékhoz.

2012. legjobb játéka (szerintünk)

Bolondok Városa
The City of Fools


2013. legjobb játéka(i)

2014. legjobb játéka

2015. legjobb játéka

Üzenőfal

  • wircsi (L/44)

    Sziasztok! 1000 éve nem jártam itt, és most is csak azért jöttem, hogy töröljem a profilom. De aztán megnéztem a képeim alá írt hozzászólásokat, az üzeneteket, és rájöttem: Szeretlek bennetek! Mindörökké, ámen. :)

    tegnap 20:04
  • maya40 (L/47)

    Csopi, az a helyzet, hogy elég sokról lemaradtam, mert volt egy időszak, amikor a xar is ízetlen volt, már bocs :D A Love Chronicles pl. teljesen fehér folt, mert valahogy sosem érdekelt, a Spirit of.. meg a régi gépemen nem indult, úgyhogy nekem most habzsi-dőzsi, ti meg üljetek és várjatok :D

    tegnap 19:29
  • narghile (L/42)

    Hát Maya, ez tényleg nagyon izé:( A helyedben én se mennék el, vagy ha igen, azé' beszólnék neki. Vendel-imádatom nem a véletlen műve, kár, hogy ritkán rittyentenek játékot. Vagy nem? És ez nem költői kérdés:D

    tegnap 17:00
  • csopi13 (L/58)

    Sziasztok !!! Jöttem örömködni, mert annyira jó (és kiszámíthatatlan) idő van !! Látom Maya meg időutazik játékokban és a való életben :) Örülök, hogy a "régi" banda ma is jó érzéseket ébresztett benned, néha boldogság van, ha leporoljuk az emlékeket :)

    tegnap 16:58
  • maya40 (L/47)

    Spirit of Revenge-Cursed castle. Csekély 4 éves és még mindig abszolút ott volt a szeren. Nem tudtam egy fenékkel kijátszani, de még így is. Vendelék tudják hogy kell megfogni a játékost. És 4 éve még hol voltak a többieknél a feladatos HOS-ok, itt meg már vannak. Az egész eszméletlen jó volt

    tegnap 09:36
  • maya40 (L/47)

    ..belőlem, mert rakásra küldözgetett versenyekre és mindenhol nyertem valamit, amiért akkoriban még elég rendesen jutalmazták a tanárokat. Ezt amúgy ő maga kottyantotta el egyszer. Ennek árnyában gondolom érthető, mennyire jól esett a másik ofőm hibátlan memóriája

    márc. 21 21:40
  • maya40 (L/47)

    Az Ált.Isk. Ofőt én is. Annyira, hogy legközelebb el se megyek, mert tökre hazavágta a hangulatom. Egyszerűen elfelejtette ki vagyok, míg mindenki mást megismert. Baromi rosszul esett és minden régi sebet feltépett, amit valaha okozott és hát az nem kevés. Közben meg azért elég sokat profitált anno

    márc. 21 21:37
  • narghile (L/42)

    Maya, jó volt olvasni a beszámolót. Jó újra átmenni gyerekbe, ami egy ilyen találkozón alap. Nekem a 25. érettségis lesz legközelebb, nagyon várom:) Volt ált.isk. is, na ott kb. 12-nek éreztem magam. Az ófőt utáltuk, tök jó volt le se tojni:D

    márc. 19 17:33
  • gyurgyalag (L/110)

    Nagyon jó „buli” lehetett, örülök, hogy ennyire jól sikerült!

    márc. 19 10:47
  • maya40 (L/47)

    Imádtuk, 30 év után is teljesen képben volt, mindenkit a nevén szólított és tévedés nélkül. Mindenki problémáira pontosan emlékezett és mi ott folytattuk a marháskodást, ahol 10 éve az előző találkozón abbahagytuk. Nagyon jó volt.

    márc. 18 18:16

Magazinról

Alapítva: 2008.11.15.

Tegnapi látogatók: 311

Látogatók az előző hónapban: 10048

Látogatók a jelenlegi hónapban: 8320

Feliratkozottak: 1288

Magazin helyezése: 3

Szerkesztőség

Tooltip szövege ide jön
Close

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez