Gyümölcs magazin magazin

1 2 3 4 5

A durián a Távol Keleti országok egyik különleges gyümölcse, amelyet vagy nagyon utál, az ember vagy nagyon szeret. Ázsiában a gyümölcsök királyaként is emlegetik, hiszen egyetlen gyümölcs sem bővelkedik olyan gazdagon tápanyaggal, mint a Durián. Az első pillantásra ez a hatalmas, tüskés gyümölcs talán egy középkori fegyverre emlékeztethet minket, azonban amikor a vastag héját eltávolítjuk, kibuggyan narancssárga húsa, amelyet meglepő köntöse rejt magában: egy olyan gazdagság, amely e termékeny környezetből az élet esszenciáját hordozza. A Durián fa egy akár 40 méter magasra is megnövő fafajta, amelyen a virágok csomókban állnak. Termése: 5 kopáccsal felnyíló, tojás alakú vagy gömbölyded tok, amely gyakran aszimmetrikusan fejlődött és kissé görbült, 15-30 cm hosszú és súlya akár 8 kg. A durián 10-20 cm hosszú kocsányon csüng. A külső, zöld terméshéj vastag, durván rostos; felületét tömötten elhelyezkedő piramis alakú, 3-7 szögletű tüskék borítják. A tok 5 rekeszében egy-egy 2-6 cm-es, fényes, halványsárga vagy vörösesbarna mag található, amelyet vastag és krémszínű vagy különböző sárga árnyalatú, pudingpuhaságú magköpeny vesz körül. Felhasználása: a duriánt a visszataszító bűz ellenére, ami a zárt térben való tárolást kizárja, Délkelet-Ázsia legértékesebb gyümölcsének tartják. Az érett durián nyers magköpenyei csemegének számítanak; a varratok mentén nyitják fel a terméseket, a pulpát a magokkal együtt kiemelik a rekeszekből, és nyomban fogyasztják. (A magburok és a terméshús gyorsan megsavanyodik oxigénnel érintkezve!) Indonéziában az arillusból mentával fűszerezett mártást főznek, amelyet rizshez adnak. A malájok a termésmasszát tartósítják, cukorral vagy sóval megfőzik. Konzervdobozokban a durián pulpát az idényen kívüli időszakban is árusítják, és a Közel-Keletre, sőt Európába is exportálják. A durián püréből jégkrémet készítenek.
Forrás: Internet

kép

tegnap 09:50 | Írta: Ancsika4 | 0 hozzászólás

Tovább >>

Angyalfű

Az angyalfű kívülállónak számít a gyomor- és bélpanaszoknál használatos gyógynövények között, azonban, aki ismeri, tudja, hogy étvágytalanságnál, gyomorgyengeségnél, felfúvódásnál és telítettségérzésnél hatékony. Mézben eltéve az angelikát elsősorban az idősebb emberek értékelik erősítőszerként is, ezenkívül még másnaposságnál, tehát túlzott alkoholfogyasztás után is ajánlják a gyökér rágását. A tudomány ezt a gyógynövényt az amara aromatica félékhez sorolja, a keserű-aromás drogokhoz, és mint minden gyógynövényt, amely illóolajat és keserű anyagokat tartalmaz, kipróbált gyomorgyógyszernek tekinti, amely a bélben is hatékony. Ezért ajánlják az angyalgyökér alkalmazását telítettségérzésnél, felfúvódásnál, valamint enyhe görcsös gyomor- és bélpanaszoknál, amit például az elégtelen gyomornedvképződés okoz. A botanikusok ezt a gyógynövényt Angelica archangelica L.-nek nevezik, és az ernyősvirágzatúak (Apiaceae) családjába sorolják. Az angyalfű északi növény; Skandináviában, Grönlandon és Izlandon él. Nedves réteken nő. A görögök és a rómaiak biztosan nem ismerték. Az angelika igen pompás növény, a 2 m-es magasságot is elérheti. A barázdált szár üreges, a növény felső részén néha bíborvörös színű. A levelek alapja nagy, hasas hüvelyszerű, a levelek két-háromszor szárnyaltak. Felfelé egyre kisebbek és kevésbé hasogatottak. A felső részén a növény elágazik; az ágvégeken állnak az ernyős virágzatok, 20-40 sugarú kettős ernyők, amelyeknek tüskés gallérkalevelei vannak. A zöldes fehér virágok mézillatúak. A gyógyszerként felhasznált angyalgyökér majdnem kizárólag termesztésből származik. Nagy az igény rá, mert a teán kívül az angyalgyökér nagyon fontos szerepet játszik a likőrgyártásban is. Sok emésztést elősegítő szeszes ital tartalmaz angyalgyökérből nyert illóolajat. Fontos: Az angyalfű az ernyősvirágzatúak családjába tartozik, amelyek között nagyon sok a mérgező növény, amelyekkel ezt a gyógynövényt össze lehet téveszteni. Ezért angyalfüvet semmi esetre se szedjünk magunk! Ritka gyógynövény, állományát a gyökerek begyűjtése bűnösen megtizedelte. Figyelem! Ha valaki az angyalgyökeret hosszabb időn keresztül teaként fogyasztani szeretné, le kell mondania ez alatt az idő alatt a napozásról és szoláriumról, mert a hatóanyag fényérzékenységet okoz. Leírás és előfordulás: Nagy termetű, kétéves vagy évelő növény, magassága eléri a 2,5 métert. A gyöktörzsek 8-12 cm hosszúak, 5-8 cm átmérőjűek. A megvastagodott gyöktörzsekből 20-40 cm hosszú, hosszanti irányban ráncolt, körülbelül 1 cm vastag gyökerek erednek. Illatuk kellemesen fűszeres. A növény az első évben tőlevélrózsát fejleszt, majd a második évben jelennek meg hengeres szárai, melyek erőteljesen fejlődnek, kopaszok, alsóbb részükön vörösesek, felül sötétzöldek vagy kékes hamvasak, belül üregesek. Levelei nagyok, többszörösen összetettek, a levélalapjuk hólyagszerűen felfújt. Az ernyős virágzat a fajra jellemzően szabályos gömb alakú, átmérője pedig elérheti a 20 cm-t. Az ernyőt alkotó ernyőcskék szintén gömb alakúak. A július-augusztusban nyíló virágai zöldek. Kaszat termései 6-10 cm hosszúak, összenyomottak, elliptikusak. Hazája Grönland és Izland, de vadon Szibériában, valamint Észak- és Közép-Európában is megtalálható. Elterjedésének déli határa a Kárpátok vonulata, ahol hegyi patakok mentén, sziklás helyeken, körülbelül 700-1700 méter tengerszint feletti magasságban él. Északi szomszédainknál a Nagy-Fátrában és a Magas-Tátrában találkozhatunk természetes állományaival. Erdélyben előfordulása szórványos (Hargita megye egyes vidékein, Máramarosi- havasokban), ezért ott szigorú védelem alá került. Nálunk vadon csak a termesztésből kivadult egyedekkel találkozhatunk. Termesztésével az ország több pontján is foglalkoznak, a vetésterület nagyságát a piaci igények határozzák meg. A növény minden része kellemesen aromás, éppen ezért nemcsak zöldségként, hanem fűszernövényként is ismerik és hasznosítják. A gyökérből, szárból és levelekből előállított illóolaj fontos alkotórésze a különféle alkoholos italoknak (Benediktiner, Chartreuse stb.). A gyökérdrogok ugyancsak gyakori alkotórészei a gyomorkeserű-eszenciáknak és fűszerkeverék-kivonatoknak. Felhasznált részek: A gyöktörzs a gyökerekkel (Angelicae rhizoma et radix) és az illóolaj (Aetheroleum angelicae radix). Ritkábban használják a levelet (Angelicae folium) és a terméseket (Angelicae fructus) is. Illó olajat a termésekből is állítanak elő (Aetheroleum angelicae fructus). Hatóanyagok: Gyökerében 0,3-1,2% illóolaj (alfa- és béta-pinén, alfa- és béta-fellandrén fő komponensekkel) furanokumarinok, kumarinok és cserzőanyagok. A levelek 0,2-0,4%, a termések 0,6-1,5% illóolajat tartalmaznak. Hatások: a gyökérdrogok étvágyjavító (aperitív), gyomornedv és hasnyálmirigy elválasztást fokozó, görcsoldó (antispasmodicus), szélhajtó (karminatív) és antibakteriális hatásúak. Alkalmazások: Népi gyógyászatunkban az orvosi angyalgyökeret nemigen használták, mivel a növény hazánkban vadon nem fordul elő, és termesztésével is csupán néhány évtizede foglalkoznak. Nálunk és több más európai országban inkább a vadon előforduló erdei angyalgyökér (Angelica sylvestris L.) használatára találhatók adatok: leveleiből az állatok emésztésének elősegítésére készítenek főzetet. A fito terápiában elsősorban gyomor- és bélrendszeri panaszok (például gyomor- és bélgörcsök, savszegény gyomornedv okozta panaszok) elleni teakeverékek és tinktúrák, valamint epehajtó (kolagóg) és tonizáló hatású készítmények alkotórészeiként használják a gyökeres gyöktörzseket; a likőriparban is gyomorerősítők alkotórészeként kerül felhasználásra. Ajánlott napi adagok: 4-6 gramm gyökeres gyöktörzs, 1,5-3 gramm folyékony kivonat (1:1), 1,5 gramm tinktúra, ill. ezekkel egyenértékű egyéb készítmény, vagy 10-20 csepp gyökeres gyöktörzsekből előállított illóolaj. Figyelmeztetések: A drogokban elsősorban a termésdrogokban lévő furanokumarinok photodermatosist (fény hatására kialakuló bőrgyulladást) idézhetnek elő. A várandósság és a szoptatás ideje alatt élelmiszerként, fűszerként csak kis mennyiségben fogyasztható. Könnyíti az emésztést A mai természetgyógyászok többféle betegségre is használják, mivel ellazítja a légcsövet, így a növény értékes a megfázás, influenza, hörghurut, és mindenek előtt az asztma ellen. Miután a belekre is nyugtató hatású, emésztési panaszokra is jó. Gyulladásgátló hatását japán kutatók bizonyították be, tehát van alapja annak, hogy az ázsiaiak hagyományosan használták ízületi gyulladások kezelésére. A jelenlegi kutatások szerint az angyalfű növeli a vörösvértestek számát. Ez azt jelenti, hogy a növény egy napon igen értékes lehet a vérszegénység gyógyításában. Egyértelműen ugyan még nem bizonyították, de a herbalisták tapasztalatai alapján nem javasolják menstruáció és vetélés megindítására. Szintén tisztázatlan a daganatokban kifejtett hatása, ezért rákos betegek se használják! Véd a rontástól A korai középkorban az európaiak a gyermekek mágikus növényének tartották. Leveléből nyakláncot készítettek, hogy megóvják a kicsiket a betegségektől és az ártásoktól. Az angyalfű arról vált nevezetessé, hogy ez az egyetlen növény, amit a boszorkányok sohasem használtak, és jelenléte a kertben vagy a ház szekrényeiben egyfajta védelmet nyújtott a rontásokkal szemben. Az angyalfű gyökere alkotórésze volt a XVI-XVII. század híres karmelita vizének. Erről a nevezetes középkori italról azt tartották, hogy enyhíti a fejfájást, segíti a relaxációt és meghosszabbítja az életet, valamint védettséget nyújt a mérgek és boszorkányátok ellen. Indiánszer Ázsiában a kínai angyalfüvet már időtlen idők óta használják, mint ami minden nőgyógyászati betegségben szenvedőnek segít. Az ősi kínai és indiai ajurvédikus orvosok menstruációs problémák, ízületi gyulladások, hasi fájdalmak, megfázás és influenza ellen ajánlották. Európában a XVII. század folyamán vált népszerű orvossággá. Az angyalfüvet a megfázás és más légzőszervi megbetegedés ellen alkalmazták. A szára üreges, így a levegő könnyen átjuthat rajta. Az úgynevezett Külső Jelek Doktrínája alapján, középkori feltevések szerint a gyógynövény külső megjelenése elárulja a gyógyhatásait, ezért az üreges szárú növényeket légzőszervi betegségek orvosságának tekintették. A gyógynövények külső jelei szerinti osztályozása ma megmosolyogtatásra késztet bennünket, mégis nagyon érdekes, hogy kontinensnyi és óceáni távolságokon túl az amerikai indiánok az angyalfüvet, hasonlóképpen, mint az európai középkori orvosok, légzőszervi megbetegedések ellen használták. Elgondolkodtató továbbá, hogy az ázsiai orvoslással semmilyen kapcsolatot nem tartó indiánok, a kínaiakhoz hasonlóan nőgyógyászati betegségek gyógyítására is alkalmazták.

jún. 16. 09:50 | Írta: Ancsika4 | 0 hozzászólás

Tovább >>

Grapefruit

Ne legyünk igazságtalanok: a grapefruit nem citromízű, hanem inkább egyesíti magában több citrusféle ízét, aromáját, bő levű és egészséges gyümölcs. Érdemes megkóstolni! A rutafélék családjába (Rutaceae) családjába tartozó grapefruit, (Citrus paradisi) neve nem véletlenül származik az angol grape, szőlő szóból: botanikai szempontból ugyanis bogyós gyümölcs, fán, fürtökben nő. A grapefruit fája a narancsfához hasonlóan 4-6 méter magasra nő. Sűrű lombú, levelei sötétzöldek, fényesek, majdnem csupaszok, nagy virágai fehérek. A gyümölcse nagy, 10-15 cm átmérőjű is szokott lenni, színe citromsárga vagy enyhén pirosas. Vastag héja élvezhetetlen, a gyümölcs húsa ehető, édes-savanykás, kicsit fanyar, kesernyés ízű a benne lévő limonoid típusú keserű anyagok miatt. Mintegy két évszázada nemesítették a Karib térségben, valószínűleg a narancs (Citrus sinensis) és a citrancs (Citrus grandis) keresztezésével. Ezzel az elnevezéssel először a XIX. század elején jelent meg Barbadoson és Jamaicában. Ma a grapefruit mindenütt előfordul, ahol más citrusféléket is termesztenek. A világ teljes termelésének több mint a felét Florida, Kalifornia, Texas és Arizona államokban termesztik. Magyarországra az USA, Izraelből, Spanyolországból, Törökországból, Ciprusról, Dél-Amerikából és Dél-Afrika országaiból kerül, egész évben folyamatosan szállítják. C-vitamin tartalma a többi citrusfélével azonos, szénhidrát tartalma körülbelül 7 százalék. Száz gramm grapefruit 40 mg C-vitamint tartalmaz, kalciumot, foszfort és magnéziumot is találhatunk benne. Energiatartalma 36 kcal/100 mg. Hűtő hatású, frissítő, vitamin- és ásványi anyag gazdagsága és energiaszegény volta miatt súly csökkentő diétáknak is egészséges alkotórésze lehet. A grapefruit magjaiból olajat sajtolnak. Bioflavonoidokat, glukozidot, C-vitamint tartalmaz. A grapefruit-mag kivonata természetes méregtelenítő hatású, erősíti az imun rendszert, külsőleg, belsőleg hígítva sokféleképpen ajánlják a használatát. A természetgyógyászok ajánlják gyomor- és bélpanaszok, torok-, orr-, fülfertőzések, köröm-, bőrgombás betegségek, fogínygyulladás és hüvelyfertőzés esetén. Csecsemőápolásban, katonai kórházakban a textíliák fertőtlenítésére is használják, próbálkoznak azzal is, hogy uszodákban a klórt felváltsák vele. Amerikában kedvelt reggeli ital a leve. Nyersen vagy kifacsarva, különböző italokba keverve fogyasztjuk leginkább. Félbevágva, egy kis késsel vagy kanálkával elválasztható a húsa a közte lévő, gerezdekre osztó hártyától és egyszerűen kikanalazható a belseje. Felhasználható édességekhez és vegyes salátákhoz is. Magyarországon ritkán főzik be, de párolva készíthető belőle kompót, más citrusfélékkel keverve lekvár, dzsem is. Pikáns ízzel gazdagíthatja például a sült húsféléket. A megfelelően érett gyümölcs tapintása kellemesen puha. Ha keménynek találjuk, nem érdemes megvenni, mert éretlen, és ez a gyümölcs nem utóérő, nem lesz élvezhető. Természetesen arra is vigyázzunk, hogy ne legyen túlérett sem, ne induljon rothadásnak, a túl puha héj ugyanis erre utal. Szobahőmérsékleten körülbelül két hétig tárolható, nem tanácsos hűtőbe tenni, mivel 10 foknál alacsonyabb hőmérséklet károsodást okoz benne. A grapefruit héja pektinben gazdag, a nem túl keserű fajták héja a narancséhoz hasonlóan kandírozható. A grapefruit magjának jótékony vírus- és gombaölő, antibakteriális hatására nemrégen, véletlenül jött rá egy floridai orvos. Hobbi kertészkedés közben felfedezte ugyanis, hogy a komposztra dobott grapefruit mag nem rothad el. Az idősebb grapefruit fákon akár több mázsa gyümölcs is megterem.

jún. 13. 12:00 | Írta: Ancsika4 | 0 hozzászólás

Tovább >>

Szarvasgomba

Majd mindenki hallott róla. Tudjuk, hogy ritka csemege, hogy disznókkal, kutyákkal keresik, majd kiássák. A föld alatt él és fekete, ezért régen az ördöghöz tartozónak hitték, és csalással, hamissággal hozták kapcsolatba. Mondják, hogy a szarvasbikák bőgés előtt ettől kapnak erőre (innen a régi magyar neve: gímgomba), és az emberek közt is becses szerelmi ajándéknak számít. Ízletes és ritka, tehát drága, és előkelő: jól mutat a menükártyán, az étlapon, de főleg egy szelet libamájon. A szarvasgomba, sok más föld alatt élő rokonához hasonlóan, életközösséget alkot egy fával vagy cserjével, úgy, hogy annak gyökeréhez kapcsolódik. A fa könnyebben jut ásványi anyagokhoz a gomba segítségével, a gomba viszont más tápanyagokat, pl. cukrot kap a fától. Általában 10-30 centiméterre a föld alatt él, ezért nem könnyű megtalálni. A suméroknak Mezopotámiában helyben megtermett, az ókori Rómába viszont Föníciából kellet szállítani a sivatagban termő terfeziát. A Római birodalom bukása után az úri konyhák elfelejtették a szarvasgombát. Az alsóbb néposztályok talán fogyasztották, de az ő étkezéseikről ritkábban készült feljegyzés. A XIV. században tűnt fel újra, mikor a Szentszék francia befolyás alá került: az Avignonba költöző pápák hozták újra divatba szarvasgomba fogyasztását. Még népszerűbb lett akkor, amikor a gasztronómia klasszikusai (pl. Brillat-Savarin) a XVIII. század vége felé rájöttek, milyen ételek és ételkészítési módok illenek legjobban ehhez a különleges aromához. A Kárpát-medencében is jól ismerték a szarvasgombát mindaddig, amíg szokás volt a disznókat kihajtani az erdőbe makkoltatni. A disznó bolondja a szarvasgombának, nem kell biztatni, hogy kitúrja magának, így aztán a kondásnak is jut belőle. A tizenkilencedik században Dobos C. József már tartósította, 1904-ben pedig Hollós László akadémiai székfoglalóját a hazai szarvasgombáról tartotta. A szarvasgomba szó sokféle gomba gyűjtőneve, melyek közül a legnagyobb kultusz a Tuber (jelentése: gumó) nemzetséghez tartozókat övezi. Ezek közül is a leghíresebb a Tuber melanosporum, melynek számos neve van: hívják fekete, francia vagy périgordi szarvasgombának. Franciaországban bármely kiadványból megtudhatjuk, hogy ez a világ legjobb szarvasgombája, a többi fajta csak tévedésből jött a világra. Dél-Európában sok helyen terem, Magyarországon sajnos nem. Hazánkban a nyári szarvasgomba (Tuber aestivum) a legelterjedtebb, ami -mondjanak bármit a franciák- igen ízletes, határozott karakterű gomba. Jelentősebb mennyiségben terem még a téli szarvasgomba is (Tuber brumale). Hogy nagyobb legyen a zűrzavar, a Tuber melanosporum neve sok nyelven téli szarvasgomba, ezért ha tartósított készítmény vásárolunk, érdemes a latin nevet megkeresni a címkén: a Tuber brumale harmadannyiba sem kerül, mint a Tuber melanosporum. Magyarországon is terem a ritka és értékes piros húsú, vagy isztriai szarvasgomba (Tuber magnatum), amit csak mi hívunk pirosnak, máshol fehér a neve (truffle blanc, white truffle). Híresebb termőhelye az olaszországi Piedmont, ezért piedmonti gombának is nevezik. Ez a legdrágább szarvasgomba-fajta, és sokan ízletesebbnek tartják, mint a franciák kedvencét, a fekete szarvasgombát (Tuber melanosporum). Nem tartozik a tuber nemzetségbe a fehér szarvasgomba (Choirmyces meandiformis), sem a Magyarországon gyakori homoki szarvasgomba (Terfezia terfezoides), amelynek az a különlegessége, hogy édes. Az elnevezések és gombafajok területén uralkodó káoszt megpróbáltuk egy táblázatba kényszeríteni. Nincs könnyű dolga annak, aki segítség nélkül akarja megtalálni a szarvasgombát. Árulkodó jelek persze vannak: egyes esetekben a szarvasgomba-telep felett nagy területen kiég a fű. Nyomra vezethet, hogy gomba növekedése során megrepeszti a talajt, és ezek a repedések láthatóvá válnak, ha az avart elkotorják. Máskor apró legyek vagy vadtúrások jelzik a gombát. Van, aki csak találomra körbeássa a fákat. Aki így keres, az kevés gombát talál, de sok kárt tesz az erdőben. Jobb eredményt lehet elérni segítőtársakkal. A hagyományos, önkéntes nyomravezető a sertés. Nem kell tanítani, idomítani, mert imádja a szarvasgombát. Ez egyben a legnagyobb hátránya is, mert a megtalált gombát, maga szeretné elfogyasztani. Ebből kifolyólag gyakran kerül sor összetűzésre sertés és gazdája között. Itt általában a sertés húzza a rövidebbet, de nem mindig. A sertéssel dolgozó gombászoknak gyakran hiányzik egy-két ujja. A kutyát viszont nem érdekli a szarvasgomba, meg kell rá tanítani. Ennek egyik módszere, hogy előbb a kedvenc csemegéjét ássák el és kerestetik meg vele, aztán a csemege mellé szarvasgomba is kerül. Végül a földbe már csak a gombát teszik, a csemegét a gazdája kezéből kapja a jószág, minden megtalált gomba után. Keresésre használnak pl. vizslát: jól keres, de szíve szerint inkább vadászna. A labradorban kevesebb a vadászösztön, az ő figyelmét legfeljebb az egérlyukak terelik el. És végül a jövő: nagy erőkkel, bár még szerényebb eredményekkel folyik a kutatás gyakorlatban használható elektronikus szagelemző és szarvasgomba-jelző készülék előállítására. Ha a gomba helyét meghatároztuk, ne kapkodjunk rögtön ásó után! A negyven centis, kétágú villára hasonlító szerszámot szúrjuk be a gomba alá, és a szerszám nyelét lenyomva a gomba felemelkedik. Ez az eljárás kíméli leginkább a gomba élőhelyét. Ha nem magunk keressük, akkor a legjobb, amit frissen veszünk és azonnal felhasználjuk. Szedés után ezek a gombák gyorsan veszítenek aromájukból, ezért érdemes a legerősebb illatú darabokat venni. Pár napig eltarthatók hűtőszekrényben, légmentesen záródó dobozban. A dobozba tegyünk egy darab szalvétát, ami felszívja a kicsapódó nedvességet. Tehetünk bele továbbá vajat, néhány tojást, vagy befedhetjük rizzsel. Ezek az élelmiszerek átveszik a szarvasgomba illatát és külön felhasználhatók. Ha elmúlt a szarvasgomba-szezon, megvehetjük fagyasztva, tartósítva (konzervben, üvegben), vagy krémnek, olajnak feldolgozva. A vízben eltett szarvasgombát előzőleg megfőzik (a legtöbb konzerv ilyen), amitől az ízének jelentős részét elveszti. Az olajban, szeletelve eltett gomba általában jól megőrzi az aromáját. Szintén jó ízhatást várhatunk a szarvasgomba-krémektől. A legolcsóbb, mégis hatékony változat a szarvasgomba ízű olaj. Sokak szerint a szarvasgombát csak száraz kefével érdemes tisztítani, mert a mosás eltávolítja az aroma nagy részét, amely főleg a héjon található. Mások higiéniai okokból inkább a mosást választják. Annyi bizonyos, hogy a rátapadt földet valamilyen módszerrel el kell távolítani. Vannak ételek, melyekhez hámozott gombát ír elő a recept. A lehámozott héjat ne dobjuk el! Felhasználhatjuk mártások vagy levesek ízesítésére. A frissen szedett gomba legtöbb embernek azonnal ízlik, másoknak inkább furcsa az első találkozás. Az utóbbiak közül sokan valami lehengerlő zamatra, azonnali mennyei érzésre számítanak, helyette pedig egy furcsa, bonyolult ízzel és illattal találkoznak, amely egyszer megjelenik, máskor eltűnik. Ennek fő oka, hogy még az azonos fajtájú, egy helyről szedett gombáknak is egészen eltérő lehet az íze. A tartósított termékek íze, illata a válogatás és a technológia következtében egyenletesebb, úgyhogy ezeknél ilyen meglepetésekre ritkábban lehet számítani. Avagy Bach Sebestyént tán ingyen adják? – írja Füst Milán. Ha az első kísérlet nem hozza meg a kívánt eredményt, ne csüggedjünk! Aki egyszer megkóstolta, annak az íz-emlékezete már feljegyezte az élményt. Előfordulhat, hogy pár hónap múlva úgy fogja érezni: valami hiányzik az életéből, és egyszer csak rájön, hogy a szarvasgomba az. Érdemes tehát folytatni a kísérletezést, amihez itt található két jó tanács. A szarvasgombát enyhe ízű ételekhez fogyasszuk, amelyek nem nyomják el a zamatát. Együk például olasz tésztákkal, rizottóval, tojásételekkel, de kiválóan egy nagyon egyszerű étellel is, nevezetesen a vajas kenyérrel. A szarvasgombát lehetőleg ne főzzük, ha mégis, akkor ne sokáig és ne magas hőmérsékleten. A klasszikus módszer: mikor feltálalták az ételt, az asztalhoz lép a főúr a szarvasgomba-gyaluval és minden a tányérra szel egy keveset. Desszertes dobozok gyakori felirata a truffle. Ha kibontjuk, találhatunk benne rücskös kis bonbonokat, melyek eléggé hasonlítanak a szarvasgombára. Csak az alakjáról kapta a nevét ez az édesség, vagy van más köze is a szarvasgombához? Állítólag van. Egy időben a szarvasgombát konyakban vagy portóiban tartósították. A gombát kimérték, a gombaillatú italt pedig desszertek töltésére használták fel. Teophrastus, ókori görög filozófus szerint a szarvasgomba gyökér nélküli növény, amely téli zivatarok idején keletkezik: a villámcsapás a talajt kis gömböcskékké olvasztja össze. A már említett, gomba okozta talajrepedésekért a mennydörgést tették felelőssé. Napóleon nagy fogyasztója volt a szarvasgombának, főleg mikor örököst szeretett volna birodalmának, de kedvelte a gombát Casanova és Madame Pompadour is. Alexandre Dumas szerint a szarvasgomba a hölgyeket gyengédebbé, a férfiakat szeretni valóbbá teszi. Az olasz közmondás szerint aki erényesen akar élni, tartózkodjék a szarvasgombától. A szarvasgomba hideg és kemény, és káros megenni mind az embernek, mind a barmoknak, amelyiket nem bántja betegség.(Szent Hildegárd: Liber Simplicis Medicinae (Physica) avagy a Természet gyógyító ereje) A XVI. században Olaszországba megérkezett a burgonya, s a szarvasgombával való hasonlósága alapján tartufolo-nak nevezték el. Az elnevezést a német nyelv is átvette és máig is őrzi a die Kartoffel szóban. 1789-ben Jean-Pierre Clause, Elzász kormányzójának szakácsa egész libamájat készített, tésztában. Az étel a kormányzóról a pâté de Contades nevet kapta. Contadesnek annyira ízlett az pástétom, hogy azonnal küldött egyet XVI. Lajosnak. Így kezdődött a strasbourgi libamáj karrierje. Ezt fejlesztette tovább Doyen, Périgordból származó séf, aki szarvasgombát adott Contades pástétomához. A szarvasgomba híveinek védőszentje Szent Antal. Ennek alapja, hogy a szentet legtöbbször bottal és sertésekkel ábrázolják, melyek igen alkalmas eszköznek tűnnek a szarvasgombászáshoz. Szent Antal azonban többet foglalkozott egy másik gombafajjal, az anyarozzsal (Calviceps Purpurea), illetve ezen gomba által okozott járványszerű mérgezés (Szent Antal tüze) gyógyításával. A mérgezésből eredő bőrbántalmakat disznózsírral kezelte, tehát alighanem átértékelhetjük a lábainál turkáló sertések szerepét. A botján pedig egy kis csengő volt, amit járvány idején az hordott, aki elkapta a kórt és aki betegeket ápolt. Egy remény azért még maradt a szarvasgombászoknak: a szent huszonöt éves korában
aszkétaéletbe kezdett a sivatagban, ahol minden bizonnyal megkóstolta a terféziát is.

máj. 20. 08:20 | Írta: Ancsika4 | 0 hozzászólás

Tovább >>

Kaktusz

Szép dolog az ember életében a kaktusz. Pláne mikor az első kaktuszát szerzi be, illetve kapja ajándékba De ekkor jön az égbekiáltó kérdés: „Mihez kezdjek vele?”, Mit kell tennem, hogy ne pusztuljon el? Nos álljon itt egy rövid útmutatás, első kaktuszosoknak, az alapvető kaktusztartási kérdésekről. Először is a kaktusz egy pozsgás növény. S mint ilyen szárazságtűrő. De nem szárazság-szerető! A kaktuszoknak is szüksége van vízre a fejlődéshez. A vízigényről bővebben a következő fejezetben olvashatsz. Hova tegyük? A kaktuszok többsége szereti a fényt. A legjobb, ha tavasztól őszig a szabadban tudjuk őket tartani egy eső védett helyen. Erre megfelelő egy fedett erkély, vagy egy üvegház. De ha nem fedett a hely az se baj, csak akkor ügyeljünk rá, hogy többnapos esőzések alkalmával ne hagyjuk kint, mert elrohadhat. Amennyiben nincs lehetőségünk szabadban tárolni, akkor a szoba legnaposabb pontjára tegyük ablakhoz közel. Ügyeljünk, hogy elég napfényt kapjon, különben megnyúlik és eltorzul. Kaktuszok öntözése Nos igen, a kaktuszok öntözése kényes kérdés. Sokan azt gondolják, hogy a kaktuszok szeretik a szárazságot, elég őket havonta locsolni. Vagy ami még rosszabb a „kaktuszokat egyáltalán nem is kell locsolni”. A kaktuszok is növények. És mint minden növénynek, nekik is nagy szükségük van a vízre. Tömegük jelentős része folyadék. A kaktuszok nem szárazság szeretők, csak szárazság tűrők (tekintettel arra, hogy pozsgások) és ez a kettő nem ugyanaz. A növekedési időszakban bőséges öntözést igényelnek. Hogy ez az időszak mikor van, az nagyban függ attól, hogy miként teleltetjük a kaktuszokat. Amennyiben októbertől áprilisig tart a teleltetés (általam alkalmazott és ajánlott), akkor ez az időszak májustól szeptemberig tart. Fontos, hogy miután „felébresztettük” kaktuszainkat ne zúdítsunk rögtön sok vizet a nyakukba. Az első hónapban csak óvatosan öntözzük őket, fokozatosan szoktassuk őket a nedvesség felvételéhez. Ha túl hirtelen kapnak túl sok vizet, akkor előfordulhat, hogy nem képesek felszívni azt, és elrohadnak a gyökereik. Ami még fontos: ha már öntözzük őket, mindig alaposan locsoljuk meg őket, viszont két öntözés között mindig várjuk meg, míg kiszárad a földlabda. (ez nyáron akár naponta is lehet). Ha nem várjuk meg míg kiszárad a föld, akkor túlöntözzük őket, amit ha huzamosabb ideig teszünk kaktuszaink elrohadhatnak. Amennyiben borús párás idő van, én nem szoktam meglocsolni a növényeket, de ha már nagyon kiszáradt a földjük, akkor adok nekik egy enyhe vízpermetet. A vízpermet, akkor is jól jön nekik, ha épp meg vannak locsolva, vagy még nem száradt ki a földlabda. Egy kis felfrissülés mindig jól esik nekik is. Viszont arra figyeljünk, hogy csak kora reggel, vagy este öntözzünk, permetezzünk, ugyanis ha a növények testén vízcseppek maradnak, azok az erős napsütésben nagyítóként gyűjtik össze a napsugarakat és akár a növények megégést is okozhatják. A teleltetés előtti 2-3 hétben már ne locsoljuk a kaktuszokat, hagyjuk őket teljesen kiszáradni, így nem lesz probléma a teleltetéssel. Gyakran előfordul, hogy a kereskedőtől akkora cserépben kapjuk a kaktuszt, amiből már vásárláskor is csaknem kifolyik. Ilyenkor ajánlatos átültetni növényünket egy nagyobb edénybe. Az átültetés jó lehet arra is, hogy megvizsgáljuk növényünk gyökereinek épségét és megfelelő talajt biztosítsunk számukra. A jó kaktusz talaj tápanyagban gazdag, mégsem túl „kövér” és elég laza, hogy a gyökerek könnyedén tudjanak fejlődni. Egyes mezőgazdasági boltokban, már lehet kapni kifejezett kaktuszföldet, de magunk is bármikor készíthetünk. Az egyik legegyszerűbb módszer, ha virágföldet (nem tőzeg!) keverünk rostált sóderrel, vagy folyami homokkal (nem = sárga bánya homok). A megfelelő virágföld tartalmaz minden tápanyagot, a rostált sóder pedig lazává teszi a talajt és hígítja azt, így nem lesznek túltápláltak növényeink. A kaktuszokat érdemes kb. 2x akkora cserépbe ültetni, mint az átmérőjük. Így lesz helye növekedni, és nem kell évente megszenvednünk az átültetéssel. Kártevők elleni védekezés A kaktuszok kártevőit, két fő csoportra bonthatjuk. Vannak állati és növényi kártevők. A növényi kártevők közé főleg gombák tartoznak, közülük is a leggyakoribb a penész, mely főleg a friss vetésben ütheti fel a fejét. Előfordulhat még a korom penész néven ismert fekete penész isa kifejlett növények felületén. Amennyiben vetésünket penész támadja meg, azonnal permetezzük az megfelelő gombaölő szerrel. Ilyen szer például a Dithane M45 nevű gombaölőszer, mely felirata szerint gyakorlatilag nem mérgező, de azért megfelelően gondos kezelést igényel. Állatában egyetlen kezelés is maximálisan eltávolítja a penészt. A permetezést a csomagoláson feltüntetett arányú keverékkel végezzük! A kártevők másik nagy csoportja az állati kártevők. Ezek sokkal nagyobb pusztításra képesek, mint a gombák, mert nem csak az egymáshoz testközelben lévő növények közt terjednek, hanem bármire és bárhova átmásznak. Roppant gyorsan szaporodnak, és gyakran a gyökerek közt élnek így kártételüket már csak akkor vesszük észre mikor késő. Ilyenek lehetnek a különféle atkák és tetvek. Sokan azt javasolják, hogy nyaranta egyszer akkor is érdemes megpermetezni a növényeket felszívódó rovar ölővel, ha semmi gond, nincs, mert ha már gond van akkor késő. A felszívódó rovarölő típusától függően, rövidebb hosszabb ideig védettséget biztosít a növények számára. A legtöbben a BI 58-at ajánlották. Ezzel csak az a baj, hogy nem szabad forgalmú. Nemrég én is rászántam magam, hogy megpermetezem a növényeket. Az a gyanúm támadt, hogy gyapjas tetvek voltak néhány növényen, ugyanis néhány kaktusz mammillái között fura fehér „szöszt” figyeltem meg. Nem tudtam, hogy ez a kaktusz jellegzetessége, vagy valóban a kártevő, de úgy döntöttem: nem várom meg míg kiderül. Elmentem a Hermes kertészeti boltban. Ott felvilágosítottak, hogy a BI-58 nem szabad forgalmú és bár a nagy öregek arra esküsznek, már vannak annál jobb szerek is. Helyette egy „blokk” kezelést javasoltak. Először Zolone 300-al kell megpermetezni őket alaposan, majd rá 5-8 napra pedig egy Actara nevű szerrel kell még egyszer megszórni a növényeket, hogy hosszú távú hatást érjünk el.

jún. 15. 17:40 | Írta: Ancsika4 | 0 hozzászólás

Tovább >>