Régi viseletek
A középkorban a keresztény életforma megváltoztatta az öltözködés szerepét. Az egyház az emberi test szépségének mutogatását szemérmetlenségnek minősítette. A római viseletből kétfelé ágazó - keleti és nyugati - ruházat célja a "bűnös test" eltakarása.
A bizánci öltözködés folytatta a rómaiak pompáját, a férfiak, nők földi érő, nehéz selymekből készült, rangjukat jelző, bonyolult összetételű ruhadarabokat, gallérokat, fejdíszeket hordtak. Nyugaton a viselet egyszerűbb, de - s ez újdonság - másként öltöztek a nők, mint a férfiak!

MySpace Layouts

Myspace Layouts at Pimp-My-Profile.com / Bad girl - Image Hosting

A két nem megkülönböztetésének eszköze az eddig megvetett nadrág, amelyet pedig Hérodotosz tanúsága szerint a médek és a perzsák is kedveltek. A rómaiak a népvándorlás kori törzsek viseleteként ismerték meg, de barbár darabnak tartották. Északon azonban az időjárás viszontagságai szükségessé tették használatát. Előnye volt az is, hogy lehetővé tette a lovagló, harcoló férfiak szabadabb mozgását. Nadrágot viseltek honfoglaló őseink is, akik a keleti lovas népek jellegzetes ruházatában jártak, az elöl nyitott, álló gallérú, derékban megkötött kaftánban. Fejükön csúcsos bőrsüveg, lábukon bőrkapca és saru. A férfiak és nők viseletében nem volt jelentős különbség.

A kora középkorban a nyugat-európai férfiak alapviselete egy bő szabású, hosszú ujjú, nyaknál kerek nyílással ellátott ing, amely térdig vagy bokáig ért, s alóla kilátszott a két részből szabott (nadrág és harisnyaszerűség), lábfejet is fedő nadrág. Fölé egy négyszög vagy kör alakú, vállnál vagy középen díszes csattal rögzített köpeny került, amelynek egyik változata csuklyás volt. Harc közben lemezből vagy sodronyból készült páncélöltönnyel védték magukat.
A női viselet két egymás fölött hordott, nyaknál nyitott ruhából állt. Fölöttük a fejet is eltakaró köpeny vagy hosszú fejkendő. Hajukat a biblia előírásai értelmében csak a hajadon lányok mutogathatták, az asszonyoknak mindig el kellett takarniuk. Így a homlokpántok, arckötők, főkötők, kendők mind nagyobb szerepet kaptak.
A ruhák anyaga otthon szőtt, egyszínű, pl. égkék, lombzöld, cseresznyepiros, kárminvörös gyapjúszövet volt. Az egymás fölött viselt darabokat általában eltérő színűekből válogatták össze. Csak a legfelső rétegeknél terjedtek el bizánci befolyásra az arannyal, ezüsttel átszőtt, ill. hímzett selymek.

A 12. században kezdték a nők ruháikat szűkíteni, vagy bőségét övvel, tűzéssel leszorítani úgy, hogy alakjuk kirajzolódjék. A karcsú derekú hölgyek ruhaujja viszont meghosszabbodott, nemegyszer a földet söpörte, éppenúgy, mint a hátul uszályos szoknya.
A 13. században a testhez simuló alsóruhák fölé bő, ujjatlan felsőruha kerül, amelyet oldalt kör alakban legtöbbször kivágtak, hogy a derék és a csípő vonala kivillanhasson. Az egyház szerint így incselkedett az ördög e pokolablakon keresztül a szerelmes ifjakkal. A meleg, sokszor prémmel bélelt palástot a nyakánál gazdag ötvösmunkájú fibulával fogták össze.
A férfiak viselete is módosult. A szűkebb, kevésbé redőzött alsóruha többnyire bokáig ért, fölé a nőkéhez hasonló, ujjatlan felsőruha került, s prémmel bélelt, földig érő köpeny, melynek legtöbbször viselője rangját jelző, hosszú uszálya is volt.

A 14. században viszont a ruha testhez simult, s a divatos karcsú csípőhöz és széles vállhoz vattázással segítették az ügyes szabók a hiú ifjakat. A ruha, az erkölcscsőszök megbotránkozására, egyre rövidebb. "A fiatalok oly rövid ruhát hordanak, mely sem elöl, sem hátul nem fed be semmit, s ha lehajolnak, óh! milyen szégyen, kilátszik mindenük" - háborgott 1367-ben a mainzi krónika írója. A most már egybeszabott nadrág ráfeszült a combra, s olyan szűk lett, hogy csak egy középen lehelyezett, ún. szeméremkupakkal lehetett viselni, amit a szemérmetlen ifjak nem átallottak zsebkén használni, s gyümölcsöt, erszényt, egyebet beledugdosva, még jobban megnagyítani!
Az idősebb, tekintélyesebb férfiak a bő, hosszú, lelógó ujjakkal ellátott felsőruhát kedvelték, vagy ujjatlan, térdig érő, prémmel szegett változatát.
A színes posztókból, bársonyokból készült ruhákat zegzug- vagy levélforma végződésekkel, sőt csengőkkel díszítették. Egy egykorú német közmondás szerint "ahol urak vannak, ott csilingelnek". Még furcsább az ún. miparti viselet, ami különböző részekből volt összeállítva, s egyik fele esetleg piros szövetből, sima zöld ujjal, másik fele kék mintás szövetből, bő sárga ujjból ált, és így tovább.
A legkülönösebb a cipők orrának nyújtása volt. Az így keletkezett csőrorr nemritkán két-háromszorosa volt a lábfejnek, attól függően, hogy viselője milyen rangú. Hosszát ugyanis pontos előírások szabályozták.
A középkori viselet és szabásművészet csúcsa a burgundi divat volt a 15. században. A nők fején bonyolult fejdíszek, mint magas cukorsüveg alakú hennin, csúcsáról leomló hosszú fátyollal, vagy a kun eredetű sz*rvas főkötő, illetve számtalan változatuk. Hogy a homlokuk nagyobbnak, s domborúbbnak tűnjék, Itáliában a nők kiborotválták, aminek legtöbbször még a halántékon lévő haj is áldozatul esett. A széles övvel a mell alatt összeszorított ruha mélyen kivágott. Prém szegélyezi háromszög formában derekát, s keskenyen szabott, enyhén redőzött szoknyája alját. Hátul uszály hosszította meg a hölgy alakját, méreteit - viselője rangjától függően - pontos rendeletek szabályozták.
A férfiak rövid haján a különböző fajta és formájú óriási kalapok csak a nők főkötőivel vetélkedhettek. Bő felsőruhájuk gazdag redőkben összefogott, prémmel díszített. Ujja a földet söpörte. A karcsú és magas ifjak mellénye egészen rövid, buggyos ujjainak formái változatosak. Válluk (hála a tömésnek) nagyon széles, fűzővel összeszorított derekuk, csípőjük keskeny. Repedésig szűk nadrágjuk a csúcsos hegyű, csőrös cipőkbe bújtatott lábra simult.
Míg északon virágzott az alakot kicsavaró, rangot és gazdagságot jelző kényelmetlen burgundi divat, délen, Itáliában először csak a túlzásokat nyesték le a gazdagodó, hatalmat átvevő polgárok, majd egy új, az emberi test arányait követő egyszerűbb, de nagyon tetszetős viseletet alakítottak ki.

A reneszánsz felelevenítette az antik művészettel együtt az emberi szépség kultuszát. A viselelet - rövid ideig - az ember harmonikus megjelenését szolgálta, elvetve az alakot eltorzító minden segédeszközt.
A ruhák anyaga ritkábban Keletről importált, túlnyomórészt Itáliában szőtt brokát, mintázott bársony, selyemdamaszt. A férfiak bő felsőruhájukat redőkbe rendezték, melynek ráncolt ujjait gyakran felhasították, és alóla kibukkant az alsónemű finom fehér vászna. Sokszor az ujjatlan, combközépig érő, esetleg övvel leszorított felsőruha alatt az eltérő színű alsóruha is látszódott. Az idősebbek a bő, prémmel díszített, nagy galléros, széles szájú ujjakkal ellátott, bokáig érő humanista köpenyt részesítették előnyben. A piperkőc fiatalok viszont nemcsak hosszú hajukat szőkítették, bodorították, de felsőruhájukat mind rövidebbre vágva, mellényszerűen fűzéssel szorították össze, így a vászoning elöl is látható volt. Trikónadrágjuk szorosan combjukra és alsólábszárukra simult, lábukon szögletes orrú cipő. A kalapok is szolidabbak, mint Burgundiában, a legkedveltebb a lágyan ráncolt barett, vagy egy sima sapka a fejtetőn.
A nők napon szőkített hosszú, hullámos haját a kis kalapkák, hajhálók, gyöngyözött zsinórok, szalagok csak díszítették, de nem takarták el. Szögletesen vagy kereken kivágott ruhájuk dereka lassan a helyére csúszott, s a férfiak mellénykéjéhez hasonlóan, fűzéssel szorították össze. A kivágások mentén, a fűzés alól és a szalagokkal összefogott buggyos ujjak hasítékaiból kikandikáltak a finom vászoningek. A szoknya enyhén ráncolt, alja kerek. Kedvelték a bő, trapéz szabású felsőruhát is, mely ujjatlan, s elől végig nyitott volt.

A 16. század elejére lassan elnehezültek az olasz ruhák is. Az ujjak egyre bővebbek, nagyobbak, s velük együtt kezdett buggyosodni a térdnadrág, bővülni, hasasodni a szoknya is. A ruha ismét nem az emberi test harmonikus formáinak kiemelését szolgálja, hanem elsősorban viselője rangját és gazdagságát reprezentálja.

Magyarországon a kereszténység felvételével elterjedt a lovagkor öltözete, háttérbe szorítva az eredeti, honfoglalás kori ruházatot. A férfiviselet azonban, elsősorban az alsóbb néprétegekben, a nyugatival párhuzamosan tovább élt, sőt a 13. században a IV. Béla által behívott kunok révén - akik szintén hasonlóan öltözködtek - ismét népszerűvé vált. A 14-15. században visszaszorult, bár arra is vannak adatok, hogy Mátyás király is hordott magyar ruhát. Udvarában a reneszánsz művészettel együtt tért hódított az olaszos viselet, de inkább a hosszú ruhák, mert a rövidet illetlennek tartották. Maga Mátyás a humanisták bő köpenyét, a zimarrát kedvelte, amely ugyanakkor a régi kaftánra is emlékeztetett.
A legkorábbi, Magyarországon fennmaradt viseleteken, II. Lajos és Mária királyné 1522-ből származó esküvői öltözékein is erős az olaszos hatás. A király elöl rövidebb, hátul hosszabb, firenzei aranybrokátból készült köpenyét valószínűleg lóháton viselte, amely elöl bokáig érhetett, hátul pedig méltóságteljesen szétterül a ló farán.
A köpeny alatt viselt felsőruha nem maradt meg, csak a T szabású vékony lenszövetből, patyolatból készült ing, amelynek reneszánsz arany-ezüst hímzése stilizált leveles, indás mintájú.
Mária királyné szintén Firenzében szőtt zöld selyemdamaszt ruhájának felső része burgundiasan szűk és rövid; nagy kivágását aranybrokát pánt szegélyezi. Hosszú ujja végén tölcsér alakú aranybrokát kézelő. Harangos szoknyája derékban ráncolt, hátul kissé uszályos. A hozzá tartozó patyolat ing kivágását és hosszú ujját csuklónál geometrikus mintájú ezüstfonalas hímzés díszíti.

A 16. században Európában is elterjedt a reneszánsz divat, de országonként eltérő módon. A német reneszánsz kissé megmerevítette az olasz formákat. A nők haját eltakarták a barettek, főkötők. Az asszonyok eme ékességének mutogatását a vallásújító Luther sem tartotta illendőnek. Testre simuló, kereken vagy szögletesen kivágott derekukat zsinórok vagy láncok szorították össze vállfűzőszerűen, s középen, valamint a buggyos, hasítékok ujjak alól is kilátszott a szép batiszting. A kivágást gyakran kis kerek vállgallér takart. A derékban ráncolt, kerek aljú szoknyát a takarékos polgárasszonyok szívesen védték köténnyel, amely egyre díszesebbé vált, végül a nemesasszonyok ruháit inkább ékítették, mint kímélték.
A fiatal férfiak vállig érő, az idősebbek fülig nyírt haján változatos barettek, kalapok ültek. Inkább az illendően hosszabb ruhákat kedvelték, különösen a bőven prémezett köpenyt. A fiatalok rövidebb felsőruháit szintén fűzéssel fogták össze, de a hasítékok nemcsak az ujjakon, hanem az egész ruházaton megtalálhatók, sőt a divatfiak versengtek azon, hogy kinek van több lyuk a ruháján! Mattheus Schwarz, a Fuggerek könyvelője, aki öltözködési mániájáról volt híres, pl. 1523-ban olyan mellényt csináltatott, amelyen 4700 hasíték volt! (A precíz piperkőcről ugyanis tudjuk, hogy gazdag ruhatárát is könyvelte.)
A korszak "manekenjei" a divatot terjesztő zsoldoskatonák - akiknek túlzott, feltűnő viseletek ellen még a császárnál is panaszt emeltek - nem elégedtek meg a mellény hasítékaival, de bő térdnadrágjukat is felszaggatták és szalagokkal díszítették.
Az Itáliában hadakozó franciákat az érett reneszánsz pompája hódította meg. I. Ferenc ugyan megtiltotta a drága ezüst és arany szövetek használatát a férfiaknak, de udvarának hölgyeitől megkövetelte a dekoratív megjelenést. Unokahúgát, Marguerite hercegnőt mennyegzőjén pl. a szó szoros értelmében két markos neme úr támogatta, nem a meghatottság, hanem ezüstvirágokkal hímzett aranybrokát ruhájának súlya miatt, amely alatt összerogyott volna a kis 13 éves ara.
Az olasz reneszánszot a feltörekvő polgárság ízlése alakította, a németét a reformáció szigora és a szabadon élő és rabló zsoldosok. A 16. század második felére jellemző spanyol reneszánsz divat az ellenreformáció fellegvárában, a spanyol királyi udvarban jött létre.

Az emberi test ismét bűnös, amelyet el kellett takarni, illetve szigorú mértani rendbe kényszerítnei. Még a színeket is mellőzték, előnyben részesítve a feketét és fehéret. A férfiak tarkóig felborotvált, rövid haján kis, kerek barettek, nyakukon kör alakú fodorgallér. A vattával merevített mellény háromszög alakú, csúcsos, ún. libahassal. A szintén háromszög formájú hosszan lelógó, válltól felhasított díszujjak alatt karra simuló alsó ujj; csuklónál fodor kézelővel. A nadrág körszeletekből kialakított gömb, lószőrrel, kóccal merevítve. Az öltözéket rövid, körszabású vállgallér egészítette ki.

A nők szintén élő geometriai ábraként mozogtak. Hajuk gömbforma kontyba fésült, barettekkel vagy gömb- illetve szívszabású főkötőkkel takarva. Fodorgallérjuk kör, vasfűzővel leszorított derekuk háromszög, részekből szabott merev szoknyájuk kúp, amelynek tölcséralakját egy új segédeszköz, a fémből, a vesszőből hajlított, ketrecszerű alsószoknya, a vertugadin vagy verdugo adta meg. Sokszor nyitott felsőruhát öltöttek, melynek háromszög alakú, válltól nyitott álujjainak csücske a földet söpörte. Kivágásárl, melmutogatásról szó sem lehetett. A szigorú etikett a láb hegyének kivillanását is tiltotta. Ez utóbbi előírást a szépségét pompázatos ruhatárral pótoló Erzsébet angol királynő nem követte, s kecses cipőbe bújtatott lábait nemcsak hogy bokáig mutogatta, de az udvari festővel így örökítette meg. A szép francia hölgyek viszont a kivágásról nem mondtak le, inkább körbefogták egy merev, legyezőszerű formával, melyet csipkével szegtek. Így jött létre a később is még sokszor felbukkanó, ún. Medici-gallér, melynek névadója Medici Mária, IV.Henrik francia király felesége volt.

Magyarországon a 16. században a férfiak öltözködésére a keleti, török viselet hatott, mely valószínűleg felidézte az ősi formákat. A gyors könnyűlovassággal rendelkező törökkel szemben a legnagyobb sikereket a hasonló harcmodorú, eddig lenézett portyázó csapatok, a huszárok érik el, akik olyanok is, mint ellenfeleik. (Az egész római birodalomban nincs még egy nép, amely a törökre úgy hasonlítana fegyverzetben és kiállásban, mint a magyar férfiak) - olvashatjuk egy egykorú metszet aláírásán.
A harci sikerekkel párhuzamosan nő ugyanis a huszárság becslete, s a 16. század elejére a huszárruha nemzeti öltözékké válik, amelyet büszkén visel a köznemes és az országos méltóság, egyelőre felváltva még mindig kedvelt nyugati viselettel. Különösen külföldi követségek, felvonulások alkalmával hordták. Így 1515-ben Ulászló király kíséretében Pozsonyban, vagy 1552-ben Albercht bajor hercegnél, de még nagyon sok példát sorolhatnánk. A 17. század elejére kikristályosodott az alapformáiban változatlan, de részleteiben az európai divat hatására mindig módosuló magyar nemesi viselet. Jellemzője a T szabású, eleinte térdig érő, majd fokozatosan combközépig rövidülő, elöl nyitott dolmány, mely gyakran deréktól lefelé ferdén, ún. csákóra vágott. Díszes gombokkal, később paszományozással, zsinórozással záródott. Bő ujja hol rövid - ilyenkor látszódott a szintén díszes T szabású ingek hímzett ujja -, hol olyan hosszú, hogy a kézfejet is eltakarta, s a kesztűt pótolta. Fölé hasonló szabású, bővebb mente került, melynek gombai, kötője, akárcsak gyakran a dolmány öve, gazdag ötvösmunkájú. A nadrág szorosan a testre simult, s a dolmány rövidulésével min díszítettebb.
Az egyik legkorábbi ilyen ruhadarab a Mátyásnak tulajdonított 16. századi, olasz selymedamasztból készült mente, melynek zsinórozása és gombkötő munkája 17. századi. Későbbi munka a vörös atlaszalapú, arany-ezüst csipkével, zsinórozással borított dolmány, amelyet Esterházy Miklós viselt vőlegényként a 17. században.

A női viselet a 16. század második felében még a spanyol módit követte, de a század végére, a 17. század elejére a reneszánsz viseletek különböző elemeinek összeötvözésével kialakult a magyar női díszöltözék is. A hajat gyöngyökkel díszített főkötők, párták szorították le, derékon halcsontos, merev vállfűző, alatta bő, szalagokkal összefogott ujjú patyolat ingváll. A lapos redőkbe szedett, bő, kerek aljon általában csipkével díszített, széles derékban ráncolt kötény.
Esterházy Pálné Thököly Éva 1672-ből származó mennyasszonyi ruhája kék bársony, melynek vállfűzőjén és a szoknya szélén magyar ízlésű tulipános, koralldíszes domború hímzés ragyog.

Üzenőfal

Magazinról

Alapítva: 2007.06.15.

Tegnapi látogatók: 6

Látogatók az előző hónapban: 172

Látogatók a jelenlegi hónapban: 206

Feliratkozottak: 67

Magazin helyezése: 792

Újság Ajánló





 


 


 

Szerkesztőség

Tooltip szövege ide jön
Close

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez