Mennyire nagy hiba volt részemről, hogy volt idő, mikor nem voltam boldog. Aztán meg az, hogy mennyit ér az az élet, amit ha visszanézek, üresnek találok. Én meg csak könnyes szemmel bólintok. De aztán rájövünk, hogy végül is soha sem késő. Én persze mindig némi felháborodást tartogatok szívem mélyén, mert nagyon sok időt kellett eltöltenem egyedül. De az igazán fontos dolgokhoz csend kell, és valami megfogalmazhatatlan mélység. Zajban nem születnek igazi kérdések, és valódi válaszok sem.
Albert Tímea
Valakinek végre meg kell értenie. Valakinek végre elégnek kell lennie ahhoz, hogy elég legyek számára. Csendesen fordulok el ettől a torz világtól, a világ arcától, amiben minden olyan másképp történik, mint ahogyan lehetne. Kiesünk egymásból. Ledobott, megunt cipők. Kiégett vágyak a sarokban. Álmok, melyet soha nem mertünk végigálmodni.
Albert Tímea
A létfenntartás egyetlen módja, ha az ember mindig úgy tesz, mintha dörzsöltebb lenne a másiknál. Csírájában el kell fojtani a legkisebb kételkedést is. Felülkerekedni, mindenáron, felülkerekedni. A magabiztosság benyomását kelteni, még azzal is, ahogy a kalapot feltesszük. Enélkül akár mindjárt belefekhet az ember a koporsóba, mert a felebarátai gondolkodás nélkül felfalják.
Edmonde Charles-Roux
A fájdalom szakítja ki belőlem a felismerést, s a tenger felett repülő sirályok megtört sikolya visszhangozza: halott. Titkos rejtekhelyemmé válik ez a szó. A jövőben együtt kelünk, együtt fekszünk. Magamra öltöm minden reggel, mint egy ruhát. Mindig ott lesz, ahol én. Mindenhova elkísér. Mindenhova. Ott lesz a takaró gyűrődésében, a széltől meglibbentett függöny suhogásában, mindenben, ami úgy piheg, mint a lélegző test, mindenben, ami dobog, mint a szív. Félelem fog el; sose szabadulok ettől a szótól.
Edmonde Charles-Roux
Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet.
Edmonde Charles-Roux
Nem, a fájdalmat nem lehet hajótöréshez hasonlítani. Nem elnyeli az embert, hanem kínozza, sanyargatja, és összetöri. Egy pillanatig úgy érezzük, hogy elfolyik minden vérünk, megáll a lélegzetünk, megbénul a lábunk, és harapófogók tépik, szaggatják a gyomrukat: ez a fájdalom.
Edmonde Charles-Roux
Azt hívják szerelemnek, amikor az ember fenntartás nélkül és nem múló kíváncsisággal figyeli egy másik ember kibontakozását, csak ámul, és hálát ad a Teremtőnek, hogy ilyen lények is élnek a földön.
Lángh Júlia
A sors voltaképp egy univerzális helyettesítő fogalom, jelentős mértékben egybevág a szintén mindent megmagyarázó "izé"-vel. De hasonlít a geometriai feladatok megoldásánál alkalmazott segédvonalhoz is. Ahogy a segédvonal eredetileg hiányzik az ábráról, ugyanúgy a sors is hiányzik a valóságból, de alkalmazásával igazolhatók lehetnek történések, helyzetek. Kicsit tudákosan mondhatnám úgy is, a Létből a sors felrajzolása révén fejthető ki az emberélet.
Balla D. Károly
S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, amely egyetlen célod, tehát lelked megismerése felé vezet. Nem könnyű ez. Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd, eljutni utad végcéljához, lelked megismeréséhez? Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.
Márai Sándor
Ha egy gondolat folyamatosan jelen van az elmében, vagy koncentráltan foglalkozunk vele, gyakran bevonzza a hozzá tartozó tulajdonságokat is. Egy gondolat olyan, akár a földbe vetett mag.
Napoleon Hill

Megszerezhető jelvény

kép

Köszönöm,hogy mától megszerezhető a magazin jelvénye.2011. 01.25.
Arany fokozatos magazin.

kép

Ide is nézz be,köszönöm.


http://www.hotdog.hu/worldgeo
Köszönöm a véleményed.

Magazinról

Alapítva: 2009.09.17.

Tegnapi látogatók: 37

Összes látogató: 1562

Feliratkozottak: 2554

Magazin helyezése: 21

Üzenőfal

Szerkesztőség

Tooltip szövege ide jön