country blogja

country profiljaPower user
offline

country (F/77)

Csatlakozott:2006.10.21.
Utolsó belépés:2017.01.16.

Ezt kell tudnod rólam

Itt lakom: Aszód

Párkapcsolatom: Foglalt vagyok

A boldogság bennünk, általunk születik meg.
Egymás által.
Egyedül, egymagadban hiába próbálsz boldog lenni.
Ehhez szükséged van a másikra.
Nem azért, hogy ő boldoggá tegyen.
Hanem azért, hogy te boldoggá tedd.
És ha ő boldog lesz, te is azzá válsz.
Általa.
Miatta.
Tőle.
És önmagadtól.
Vagyis, kettőtöktől.
Mert a boldogság maga az örömszerzés.
És ez csak együtt lehetséges.
Vele.

Beteg vagyok szerelmem, a te beteged,
Hiányzik az ölelő karod, s a lélegzeted.
Letérdel a felhő, a Napnak sugarától,
Ami szívemre hajlik, s üzen e világból.

Rabságomról üzen, most oly távol tőled,
Hisz rabbá tett engem édes szerelmed.
De boldog a rabság, én büszkén viselem,
Öröm könnyek folynak fáradt szememen.

Ahogyan a Napnak sugara hozott rügyet,
Úgy hoztál te a szívembe örök szerelmet.
Csókod börtönöm néma ajtajának kulcsa,
Azt ki, csak ölelő karod érintése nyitja.

Gyere hát, hozd nekem a szemed fényét,
Add remegő számnak puha csókod ízét.
Tedd lelkembe hangod édes muzsikáját,
Lényed törje össze a sorsom rabigáját.

Bárhol is légy most, mindig várni foglak,
Neked adom azt, amit csak ember adhat.
Neked adom, mim van, minden kincsem,
A foltozott életem, hisz másom sincsen.

Oda adom én, nélküled úgy sem élhetek,
Pillantásod nélkül bíz én úgy is elveszek.
Mindenem vagy, míg belül pislákol az élet,
Szerelmed elkísér, s megvilágít fényed.

Te légy hát lámpása a sötét életemnek,
Míg sorsomról majdan odafent ítélnek.
De bárhogyan legyen, semmitől sem félek.
Én ott is, örökkön örökké szeretlek téged.

(Vida Zoltán)


 
Egy végtelen csók vagyok, mely hévvel csattan ajkadon,
a hozzád érő puha kéz, mely végigsimít hajadon.
Az izzó vágy mely a szívedben, lángban égő tüzet szít,
egy megérintő napsugár, mely keserű, de édesít.

Könnycsepp vagyok szemedben, mely örömödnek gyöngyszeme,
és hideg téli éjszakákon, lelked tüze, s melege.
Egy kotta leírt hangjegye, mely dallamában átölel,
s egy parázs fűtött szenvedély, mely egyenesen követel.

Álom vagyok, ki nem foszlik szét, hogyha jő a pirkadat,
ki ébredésed mosolyához suttog kedves szavakat.
Egy érintés, mely lelked mélyén boldog borzongást fakaszt,
s egy virágillat szívedben, mely oda csalja a tavaszt.

(Horosnyi Sándor)


 
Sok év telt el, s most találkozunk.
Vajon egymásról, mit gondolunk?
Vajon megismerem a hangját?
Felismerem a járását?

Folyton ezen merengek,
még messze vagy, már érezlek.
Messze vagy, nem tévedek:
Mégis, hallom a lépteidet.

Zúgjatok harangok, zúgjatok!
Ne hallja, szívem, hogy dobog.
Zúgjatok harangok, zúgjatok!
Ne hallja, hogy a hangom elcsuklott.

Felemelem tekintetem,
érzem, fogod a kezem,
meg sem tudok szólalni,
csak magamban, imádkozni.

Magadhoz szorítasz,
százezer csókot adsz,
megszólalni sem tudok,
csak mélyen hallgatok.

Zúgjatok harangok, zúgjatok!
A szívem, hangosan dobog!
Zúgjatok harangok, zúgjatok!
Ne hallja, a lelkem, hogy zokog!

Elindulunk, mint régen,
szerelmesen, kéz a kézben.
Beszélsz-beszélsz, jó hallgatni,
úgy sem tudnék megszólalni.

Zúgjatok harangok, zúgjatok.
Most, olyan boldog vagyok.
Zúgjatok harangok, zúgjatok,
mert örökre vele maradok!

(Hirth Éva)



 
Voltál szerelmes, mondd el, hogy milyen volt?
Meséld el annak, ki nem élte át!
Olyan, mintha egy vaknak elmesélnéd,
hány féle színben játszik a világ.

Mennyei érzés – földi halandóknak,
s néha pokol, mert néha gyötrelem.
Valóra vált, beteljesült, vad álom,
vagy egyoldalú és örömtelen.

Van, hogy fellángol, máglyaként eléget,
s fájón parázslik, amikor kihuny.
Csodálatos, míg viszonozva érzed.
S ha tovaszáll, maró, akár a gúny.

A szív megtelik néma áhítattal,
méregpohár, amikor kiürül.
Üresség tátong, mikor magadra hagynak,
emléke fájón lüktet legbelül.

Hiába kínoz gyötrőn ez az érzés,
lelkedet tőle meg nem mentheted.
Nekivágsz újra, amíg csak el nem éred,
s végül igaz szerelmed te is elnyered!

(Aranyos Ervin)


 

Csendben ülsz mellettem, cigarettád füstjét fújod.
Nem szólsz hozzám, most csönded szeret.
Otthon vagyok, megnyugszom nálad.
Szerelmed forró örvényével összevarrom
lelkem széthullott darabjait.
Érzel. Érezlek. Tudsz engem, s én is tudlak téged.
Oly sok éve már. Annyi csalódás, fájdalom, kínzás után?
Most újra itt vagy. Hogy kerültél újra ide?
S hogy lehet, hogy csöndjeink még mindig egyek?
Hogy lehet, hogy ha kezed fogom, másvilágba kerülök?
Oda, ahol nem kell magyarázkodni,
Nem kell félni, bezárkózni, ahol szabad vagyok?
Ahol igazán kinyílhat a lelkem? Hogy csinálod?
Ki vagy te nekem?
Voltál már kaland, bűntudat, barát, testvér,
szerelem, szerető, színtiszta vágy? Társ? Csalódás?
Volt, hogy azt hittem, eltűntél. Végleg. Hogy elég volt belőled.
S most újra itt vagy, újra érzem, mindent egyszerre, mit
valaha jelentettél nekem!
Mindent! S nem számít a távolság!
Ábrándjaim minden nap hozzád vezetnek!
Miért van ez? Hogy csinálod? Ott akarok lenni, ahol jó,
ahol mindent szabad, ahol kettőnknek külön világa van,
egy világ, mit ketten szőttünk, megértésből, szeretetből,
bizalomból, s szenvedélyből! Ahol nem kell erősnek, szépnek,
kedvesnek, tökéletesnek lennem, csak önmagamnak!
Ahol sóhajtok, s te tudod, mit mondanék, ha szólnék!
Ahol rezdülsz, s én tudom, milyen gondolat járt át!
Ahol rám nézel, s abban a pillantásban ott van múlt, jelen, jövő!
Mikor megáll az idő! S szenvedélyünk csúcsán,
miközben átadjuk magunkat a szent őrületnek,
s végre lelkek vagyunk csak, szabad lelkek, kik összefonódnak,
mint kielégültség. Ez boldogság. Utána mellkasodra hajtom fejem,
vágytól égő testben: ha a szemedbe nézek, többet látok,
s minden oly egyszerű, nincsenek kérdések, nincs kétség, félelem,
fájdalom, csak azt érzem, hogy jó. Jó együtt.
Jó veled. Jó érzés forró testedhez bújni. Jó ajkaidat csókolni.
Cirógatni a mellkasod. Jó élni.
S bármit is hozzon a következő nap: ha melletted talál,
én nem félek, mert te azt látod bennem, amit senki más.
 Az igazi lelkem!

 (Őze Mónika)



 
A régi ligetben kézen fogva,
érzem, kissé remeg hangod,
ujjaimat görcsösen fogod,
ajkad halk szavakat suttog.

Minden lépés egy-egy csók,
ujjaink jobban összeforr,
víg dallam messziről szól,
kacagunk az őszi alkonyon.

Oly csend van s hangunk néma,
szemünk egymást vígan kutatja,
kérdésedre kérdésem válaszol,
s ajkunk lázas csókba összeforr.

Minden érzés ott van benned,
ujjongó lázzal fogom kezed,
s együtt menetelve csendben,
érzem édes izét szerelmednek.

Csendes mámorban ölelkezünk,
szívünk dobog, forr a vérünk,
s megkopasztott őszi árnyak,
hajladoznak, s fejet csóválnak.

Vilhelem  Margareta


 

A rózsafa árnyékában elnyújtom testemet,
nézem mezítelen lábamon a harmatcseppeket,
a vörös rózsa fűszeres illata áthálózza lelkem,
karjaidban érzem magam, egyetlen szerelmem.

A nap már nemsokára idekúszik mellém,
simogatja combom, mintha már most is érezném,
a szellő összeölelkezett hosszú hajammal,
a falevelek megleptek egy csodás dallammal.

Hallom jöttedet, megrezzennek a bokrok,
kinyitom szemeim, nemcsak egy álmot látok,
megkérem a napot, húzódjon tőlem távolabb,
megjött a kedvesem, nékem ő a legfontosabb.

( Hirth Éva)


 

Ha egyszer én lennék az este, szép álmot hoznék a szemedre,
ha egyszer én lennék az álmod, álmodnál igazabb világot.
Ha egyszer én lennék az éjjel, színültig telne minden kéjjel,
ha egyszer én lennék az ágyad, száz évig aludni hagynálak.

Ha egyszer én lennék a reggel, hozzád lesnék be, szeretettel,
ha egyszer én lennék a nappal, az erdő lennél madárdallal.
Ha egyszer én lennék a tenger, sós lennék, édes lehelettel,
ha egyszer én lennék a felhő, gyermek lennél, ki hozzám felnő.

Ha egyszer támadna délután a sárkány orrán fúvó orkán,
akkor sem volna mitől félned, barlangként lennék menedéked.
Ha egyszer én lennék a kék ég, Nap lennél, fényes égi ékként,
ha egyszer én lennék a lelked, szép lennék, vagy talán a legszebb.

Rózsaszirmokon elnyúlva alszol, s én őrzöm még álmodat,
bájos arcod nyugalmában, tündöklő szép mosolyodat,
reszkető kezemmel megsimogatnám tested, de nem teszem,
mert vágyaidban izzó, szép álmodat fel nem ébreszthetem.

Könnyeim potyognak, még alszol, de én csak őrzöm álmodat,
s a szép emlékeinkben fürdőző csodálatos pillanatokat,
oly szívesen melléd bújnék, s lassan válladhoz érne kezem,
de vágyaidban izzó, szép álmodat fel nem ébreszthetem.

Alkonyat lengi be életem, te alszol, s őrzöm még álmodat,
feledni én már sosem fogom szerelmed, tested, s arcodat,
ha kedves szóval átölelnél, melletted születne új életem,
de vágyaidban izzó, szép álmodat fel nem ébreszthetem.

( Horosnyi Sándor )



 
Tooltip szövege ide jön

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez