bossikalmi blogja

bossikalmi profilja
offline

bossikalmi (F/62)

Csatlakozott:2010.06.26.
Utolsó belépés:2017.04.23.

Ezt kell tudnod rólam

Itt lakom: Érd

Párkapcsolatom: Foglalt vagyok

ifjú Gróf élete

14. fejezet.  
 
Karola

Reggel Édesapától hangos az épület, Eugén nagyon mérges. Szidd most mindenkit. Nem mernek a közeléhez menni, félnek tőle.
Tudják, ha ideges, akkor mindent tör, őrjöng, és senki nem áll meg a lába előtt.
Valaki csak veszi a bátorságot, és bekopog az ajtón. Egy erős üvöltő hang hallatszik a szobából.

       -    Ki az?
       -    Csak, én, csak én Édesapa. Bemehetek?
       -    Te, lányom bejöhetsz.

Karola benyit, és látja, hogy Édesapja az ágy végénél áll, és próbálja felvenni a mankót.

      -    Várjon, majd segítek.
     -    Köszönöm, Karola.
     -    Miért jöttél?
     -    Csak úgy, gondoltam, hogy ha megnézem Édesapánkat, akkor jobb lesz egy kicsit a kedve.
     -    Ne beszélj félre, azt nem szeretem, mond hát, miért jöttél.
     -    Előbb üljünk le, jó.

Leültek a fotelokba, és Karola elmeséli, hogy Édesapának már nem többé művégtagja - azaz műlába -, János nem tud készíteni másikat, így mankóval kell járnia.

     -    Tudtam, hogy miért ver engem az ...
     -    Édesapánk, kérem, ne folytassa, hisz ő nem tehet róla, higgye el.

Eugén a leányára néz, és bólint, hogy már nem mond ilyeneket. Fejét a kezébe hajtsa, és könny jelenik meg a szemeiből.

     -    Maga, sír?
     -    Nem, nem lányom, erős vagyok, és nem sírok. Látod!
     -    Van még egy hírem.
     -    Remélem nem rossz, mert még egy ilyet nem tudnék elviselni, e mondd csak el, hallgatom.

Karola elmeséli, hogy már távozik, mert vissza kell menni az iskolába. Várják. Így is hosszabb ideig maradt távol, mint tervezte. Eugén, megcsókolja leányát, és megköszöni, hogy itt volt.

     -    Ha már menned kell, akkor menjél, és küld fel Joachimot, lányom.
     -    Persze, Édesapa, küldöm. Csókolom.

Karola, meghajol Eugén előtt, és távozik a szobából.

Eugén még a fotelba ül, feje a kezében, és ujjai közt nézi, hogy leánya, akire mindig számíthatott, hogy hagyja el a szobáját. Felfelé néz a mennyezetre, (időnként ott látja Erzsébet képét) Erzsébet kedvesem látod, hogy mióta elmentél teljesen más vagyok, ingerültebb, nincs, kivel megbeszéljem a dolgokat. Gyermekeink távol vannak, ha, itthon is vannak, nem velem foglalkoznak. Erre a falon lévő kép megmozdult. Erzsébetet ábrázolja a festmény. Jó, igazad van, de akkor is nem vagy itt, és hiányzol. Várj, megigazítom a képet. Gyorsan eszébe jut, nem tudja, de nem hagyja el magát. Felnyomja magát a fotelból, és óvatosan oda ugrál a festményhez. Egyensúlyát megtartja, és megigazította Erzsébet festményét. Majd ugrálva megfordul, és visszaugrál a fotelhoz. Leül. Fúj egyet, elfáradt. De, büszke magára, hogy minden segítség nélkül meg tudta oldani.
Festmény, és fotel között öt lépés volt. Eugénnak, így egyedül nagy táv.   
Asztal felé nyúl, leveszi a borral töltött poharat, és kortyol egyet. Megpihent. Nézi a festményt, még mindig gyönyörű ez a Nő. Közben mosolyog, eszébe jut mikor megismerkedtek. Beugranak az ismeretség képei, igen rég volt, nagyon rég. Talán, ha most itt lenne velem akkor ketten idéznénk fel a múltat. De nincs, ott fent van. Na, jó nem búsulunk, nincs értelme, Ő, fent van, és én itt a gyerekekkel.
Eugén! – szólal meg félhangosan fejezd be, igyál még egy kortyot, és menj lefeküdni, készülj a holnapra.
Úgy, is tett.  
Tooltip szövege ide jön

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez