bossikalmi blogja

bossikalmi profilja
offline

bossikalmi (F/62)

Csatlakozott:2010.06.26.
Utolsó belépés:2017.02.22.

Ezt kell tudnod rólam

Itt lakom: Érd

Párkapcsolatom: Foglalt vagyok

 

Tudtam, hogy megfogod, de vigyázz finoman
fogd, a szárát, csak óvatosan. 
Ugye, hogy vonz!


Kehelyhez Ne érjen a kezed!
Ne melegítsd a bort!
Látod, hogy milyen szépen csillog e nedű, 
ugye, hogy tiszta, szinte átlátszó.
Most emeld fel a poharat, 
és csak az íz kedvéért tedd a szádhoz.
Enged, hogy egy finom korty szádba menjen, 
ízleljed, forgassad, 
és érezd e nemes nedű minden lágyságát.
Forgasd meg a poharat, csak úgy lazán, 
egy ovális kört írj a levegőben, 
hagyd, hogy a bort bejárja a kelyhet.
Érezd most az illatát, lásd minden cseppjét.
Lásd a nemes nedű tisztaságát.
Ugye, hogy érdemes volt egy kortyot ízlelni, 
e bort így tesztelni.

Egészségedre!


 
23. fejezet.
 
 Ígéret.
 
Reggel, mikor felkelt, Emese segítette felöltözni. Azonnal a székbe ült, és avval ment a Kúriában minden hova. Tetszett, hogy már nem kell mankóznia. Azért fél szemmel figyelte Emesét. Lépcsőnél el kellett a segítség. Lement, János műhelyébe, és megköszönte a remek munkát.
 
     -    Maga, János tényleg ügyes kezű ember, ahogy a fiam mondta.
     -   Köszönöm Gróf úr, igyekszem jó munkát csinálni, ahogy a Fiatal úr elvárja tőlem. – felelte János.
    -    Maguk, magyarok leleményesek, és ügyesek. – tette hozzá Eugén.
 
János fejbólintással fogadta a dicsérő szavakat.
Gróf kerekesszékkel távozott a műhelyből. Tette a köröket az udvaron, éppen arra sétáltak Hölgyek is.
 
    -    Mi szólnak hozzá Hölgyek? – tette fel a kérdést, leányának, és Emesének.
    -    Nagyon ügyes ez, az ember, hogy rajz után ilyen csodát alkotott, amivel Ön kedves Eugén egyedül is tud már úgymond menni. – tette hozzá a magyar lány.
    -    Igen, így igaz, ahogy Emese mondja. 
   -    Felhívom Édesapa figyelmét arra, hogy a szék gyorsabb, mint jelenlegi mankói. Csak vigyázzon, hogy baleset ne érje! Kérem, Édesapánk ezt itt ígérje meg nekünk.
 
Másnap reggel a szokottnál is korábban kelt Eugén, már nagyon izgatott volt. János reggel nyolc órára ott volt az ajtónál, és a kerekesszéken azokat a változásokat csinálta, amit a Gróf kért. A megállást egy karral lehetett megoldani, evvel a karral fékezte a széket. Most már jobb volt. Miután tett egy tiszteletkört a Kúria udvarán. Eugén utasította a lovászfiút, hogy nyissa ki a Kúria kapuját, mert kint is kipróbálná, hogy hogyan működik.
Fiú kinyitja a kaput, és Eugén szép csendesen kigurul a Kúria elé. Már a fasornál jár, közben elered az eső. Az udvaron lévő társaság észrevette, hogy nyitva a kapu, és a Gróf kint van. Emese elment esernyőkért, a gyermekek beszaladtak a boltív alá, és onnét kiabáltak a Gróf után.
Édesapánk, esik az eső, azonnal forduljon vissza! Érti!
Látták, hogy nem használ a szép szó, kifogták a lovakat, és Eugén után galoppoztak. Messziről látták, hogy a kerekesszék az ázott földes talajon felborult, a Gróf kiesik a kerekesszékből, és mellette fekszik. Eugén abba a kőbe vágta be a fejét, amibe Erzsébet.
Kisvártatva, futva megérkezett a lovászfiú, Emese, Bódog, és János. Emese sírt, lovászfiú, és János lehajtott fejjel nézte a halottat. Testvérek egymást átölelve hullatták a könnyeiket.
 
    -    Pedig, Édesapa megígérte, hogy vigyázz magára. – mondta sírás közbe Karola.
    -    Igen, húgom ezt mondta, de Édesanyánk után ment. – válaszolta, szintén sírva Joachim.
Joachim felemeli Édesapja testét, és visszaviszi a Kúriába. Orvos megnézte, megállapította, hogy már nem lehet vissza hozni az életbe.
Testvérek az idős Grófot Erzsébet mellé helyezték örök nyugalomra.
Temetés után Emese még maradt a Kúriában. De a két nő között a viszály ki élesedet. Ennek Jochaim vetett véget a bejelentésével.
 
-      Drága húgom, úgy gondolom, hogy már e csinos leányt megismertem, és ezennel arra az elhatározásra jutottam, hogy elveszem feleségül Emesét. Jóváhagyásodat kérem erre.
-      Drága, bátyám tőlem ezt NE várd! Nem hagyom jóvá a házasságodat.
-      Nem, baj, akkor is elveszem.
-      Ahogy jónak látod, én visszamegyek Szegedre tanítani, osztályomat végig viszem, és átadom az ottani barátnőmnek, majd jelenkezet a zárdába, apáca leszek ezek után.
-      Emese, ezek után hozzám jön feleségül? Nem megyek vissza Olaszországba, itt maradok, és itt nyitok, Jánossal, és Bódoggal egy műhelyt, ahol folytatom a hajók tervezését, és gyártását, majd a kerekesszék gyártását is.
-      Fiatalúr! Bocsánat, Grófom, igent mondok a kérésére.
 
Karola, másnap már elutazott Szegedre. Joachim, elkezdte a készülődést az esküvőre. Ő, sem tartotta be a gyászévet. Apja vére folyt benne.
 
 
                                                     
                                                      - v é g e -
 Szék.
 
Joachim, úgy gondolta, hogy megtréfálja a jelenlevőket.  Lovászfiútól elkérte a ruháját, és úgy jelent meg a többiek előtt. Ajtóban állt, Édesapja mérgesen néz rá.
 
-      Fiam, felöltöznél már rangodhoz méltó öltözékben.
-      Jól, van, megyek. De előbb…  
 
A Fiatal úr a vörös hajú, magyar lányt nézegette, nem tudta levenni szemé róla. Mikor Karola távozott, meglökte bátyát.
 
    -     Még mindig itt vagy? Hisz Édesapa mondta, hogy menj, és öltözzél fel!
    -     Jól van, megyek már. – válaszol Joachim
 
Testvérek távoztak a „csillag” szalonból.
Karola lement az udvaron álló hintóhoz, s kivett egy ládikát, benne egy római korabeli tőr volt. Tudta, hogy Édesapa ennek fog örülni, mert növeli a gyűjteménye darabját. Tőr leírása egy hadvezéré volt, de nem tudni, hogy kié, mert a pengén ez nem látszódik, csak némi sejtelmes betűk utalnak rá, hogy egy hadvezéré lehetett. Boldogan vitte fel Édesapjához, aki a fegyverek mellett a kór pénzérméit is gyűjtötte.
„Szalon” bejáratánál észrevette, hogy Emese a szeretett Édesapa ölében ül, és hevesen csókolóznak. Karola elszégyellte magát. Legszívesebben a tőrt beledöfte volna Emesébe, de elvetette a gondolatát. Egyre erősödött Karolában a gyűlölet Emese felé.
De, nagyon mérges volt, csak a józan esze térítette el a gondolattól.  Eszébe jutott Édesanyja, tudta, hogy a hiánya mély sebeket hagyott Édesapjában. Aki teljesen megváltozott. Ezért nem szólt semmit csak halk zümmögéssel jelezte, hogy jelen van.
 
    -     Bocsánat, hogy zavarok, de hoztam Édesapának valamit, amit szeretnék átnyújtani.
 
Fiatal lány kiszáll Eugén öléből. Karola átnyújtja a ládikát. Eugén kinyitja, és nagyon megörül a tartalmának. Tőrt hosszan nézi, és centiről, centire megvizsgálja. Szemével élvezi a finom kidolgozás, penge csillogását, ahogy visszaveri a Hold fényét. Mosollyal nyugtázza, hogy a fegyver az övé.
 
    -    Köszönöm lányom. Ez egy értékes darab, egyik legszebb a gyűjteményemnek.  Ne mondj semmit, tudom, hogy mi jár a kisfejedben. Ismerlek.
Közben fia, Joachim is megérkezett, ünnepélyesen felöltözve, leül az asztaltársasághoz, zsebébe nyúl, és kivesz egy papírdarabot, melyen a „szék” le van rajzolva.  Hölgyek is kíváncsian nézik a rajzot. Látják, hogy egy szék, de nem értik. Fiatal úr látja, a kérdező tekintetett, és elmagyarázza, hogy miről van szó.  Közben lenéz az udvarra, és kiabál Jánosnak.
 
    -     János, elhozta?
    -     Igen, Fiatal úr.
    -     Akkor kérem, hogy mutassa meg Édesapának. Tolja oda a fényre, utasítja az ügyes kezű mesterembert.
 
Jöjjön, Édesapa lemegyünk, és megnézzük a János alkotását. Kérem, hölgyek, ha kíváncsiak, akkor kövessenek minket.
Joachim, segít Édesapjának, felállni, és lemennek az udvarra. Eugén beleül a kész alkotásba, finoman megfogja a karfát, megérinti a kerekeket, ízlelgeti a székét. Emese, és Karola mosollyal jelzi, hogy az idős Grófnak, hogy ők is boldogok, és együtt örülnek.
 
    -     János, köszönöm. Mondja, és működik?
    -     Hát persze, engedje meg, hogy elmagyarázzam a kerekesszék működését, ami mostantól már az Öné, Gróf úr!
    -     Kipróbálom!
 
Eugén megy egy kört az udvaron. Boldog, hogy most már a mankót nem kell használnia.
 
-        Ez igen, sikerült. Látják, hogy sikerült, és már tudom hajtani a kerekesszéket.
-         Csak lassan, Édesapa, lassan. – inti Édesapját Karola.
 
Gróf órákig körbe – körbe karikázott az udvaron. Már annyira jól meg tudta hajtani, hogy a lejtőn elengedte a kerekeket, és a szék gurult a bejárati tölgyfa kapu felé. Bódog, ezt észrevette, és rohant a Gróf után. Szerencsére a kapu előtt egy méterrel megfogta a széket, erős kezeivel visszatartotta.
Eugén, nagyon megijed. Nem tudta, hogy hogyan fékezze le a kerekeket.  Mikor Bódog megfogta a széket, azonnal, tudta, hogy mi tévő legyen.
 
-        Köszönöm, Önnek fiatalember. De, magát nem ismerem. Itt dolgozik nálunk?
-        Igen, Gróf úr! Jánosnak segítek a munkálatokban, hogy minél hamarabb készen legyen velük.
-        Ez, derék, köszönöm a segítségét.
 
Gróf, már hajtotta a széket az épület bejárata felé. Útközben, mikor mindenki előtt elhajtott, odaszólt a társaságnak.
 
-        Jó, éjt mindenkinek!
-        Önnek is, Gróf úr. – szólalt meg János.
 
 
21. fejezet.    
 
Váratlan pillanat.
 
Karola, egy kis idő után távozott a Kúriából. Távozását Emese szúrós tekintette kísérte.
Holdvilág van. Néhány fáklya fénye ad világosságot a Kúria belső udvarán. Lentről alig lehet látni valamit. Csak az árnyékokat, lehet felismerni.
Karolaaaaaaaa! – kiállt Eugén.
Itt vagyunk, gyere fel. Gróf elfelejtette a sérülését, integetés közben majdnem átesett a korláton. Fiatal lány, Emese fogta meg, és húzta vissza a magáról elfeledkezett idős grófot.
 
   -     Vigyázzon magára Grófom, kérem?
   -     Köszönöm, ha nem lett volna, itt átesek. Kegyed megmentettet, köszönöm. Megmentet, megmentett. – ismételte Eugén.
   -     Az csak természetes, Kedves.
 
Mikor Karola látja Édesapját, és lát mellette egy illetőt, akit messziről nem ismer fel, kissé megijed. Tanúja volt, hogy Édesapja majdnem átesett a korláton, és az ismeretlen húzta vissza. Így lépteit szaporázza, és felfut az erkélyre. Éppen akkor ér oda, mikor szeretett Édesapját egy fiatal vörös hajú, karcsú hölgy átöleli.
 
   -     Ki maga? Hogy merészeli ezt megcsinálni Édesapával? Mit képzel hölgyem?
 
Hírtelen, Karola nem ismerte fel Emesét.
 
   -     Emese vagyok, nem ismer meg? – kérdezte a fiatal lány.
   -     Édesapám még a gyász éve van, és maga egy fiatal lánnyal! Ez felháborító!
 
Karola, lányom hagyd békén a hölgyet, Ő mentet meg. Ha nem lett volna itt, akkor már halott vagyok.
 
   -     Édesapám, nem rég múlt el…
 
A mondatot nem tudta befejezni, mert Eugén magasra emelte a kezét. ELÉG!
 
   -     Tudom, leányom, de ezt hagy döntsem el én. Elvégre elég idős vagyok hozzá, hogy ebben döntsek. Vagy nem?
   -     Édesapa, igen! – feleli Karola, és illedelmesen meghajtsa a fejét Édesapja döntésére. Evvel jelezte, hogy tudomásul vette.
   -     Akkor, mi a baj?
   -    Semmi, semmi.
 
Inkább ismerkedjetek meg, mert a hölgy nálunk fog lakni, és újra népes lesz a Kúria.
(Eugén, már elfelejtette, hogy bemutatta egymásnak a két hölgyet.)
Élet lesz itt, az Erzsébet Kúriában, ugye, drága hölgyem Emese. Eugén e szavak után, hogy higgyen leánya, megfogja a lány finom nyakát, maga elé húzza, és hosszan megcsókolja. Karola ezt látván pironkodik. Ekkor érkezik meg, és áll az ajtóban, hiányos öltözetben fia Joachim. Észreveszik, hogy nézik őket abba hagyták a csókolózást, felnéznek. Két hölgy ránéz a fiatal grófra, arcuk elé teszik kezüket, és pironkodva elfordulnak.
 
   -     Fiam! - kiabál Eugén Joachimra. Mi ez, az öltözet, hogy nézel ki, hogy merészelsz így megjelenni a hölgyek előtt.
   -     Édesapám!
   -     Takarodj a szemem elől, és öltőzz fel!
   -     Ne, legyen már olyan mérges Édes…
   -     Menj, és hoz magad rendbe. – utasítja fiát az idős gróf.
Eugén, Emeséhez fordul.
Kérem, hagy kérjek bocsánatot, és elnézést a fiam helyett. 
Ugyan már szóra se érdemes, már megszoktam. Láttam már bátyámat többször is hiányos öltözékben – szólt Karola.
 
-       Nem, is neked mondtam lányom.
-       Azt látom Édesapám.
-       Kérem, ne veszekedjenek?
-       Ne, haragudjon, de miért szól bele az Édesapámmal való beszélgetésünkbe?
-       Na, most már befejezni. Mind a ketten, mert a hölgyek közé csapok.
-       Ajtóban a végszóra megjelenik Jochaim.
-       Édesapám, így megfelelek?
-       Igen, fiam, és köszönöm.
  
Joachim, látta, hogy a testvére, és Emese közt feszültség van. Szinte érezni lehetett a levegőben, mikor ketten voltak egy helyen, vibrált körülöttük minden.
 
20. fejezet.
 
 
 
Beszélgetés.
 
 
Másnap találkoztak, és kihajtottak a szőlősbe, kicsit itt ketten lehettek, ismerkedtek egymással. Nem sokáig voltak kint, úgy délutántól alkonyatig. Mind, mindig, amikor kimegy, Eugén a szőlősbe esik az eső.
 
Eső után a föld is átázott, és igen csúszott. Lovak óvatosan mentek lefele a lejtőn. A lány erősen fogta a kantárt, próbálta visszahúzni, de nem mindig sikerült. Észrevette Eugén is, és megpróbálta visszafogni a lovakat, húzta a kantárt erősebben. Lejtő végén már békésen bandukoltak, marad idő egy kis beszélgetésre.
 
 
      -    Megúsztuk, nem borultunk fel.
      -    Szerencse, hogy ilyen erős kezekbe van a kantár.
      -    Ön nélkül nem ment volna, kedves Eugén.
      -    Dehogynem, Kegyed látszik, hogy egy erős fizikumú csinos Hölgy.     Gondolom, hogy a napjait nem bent a kollégiumba töltötte, hanem kint a földeken.
      -    Óh, Grófom ne mondjon már ilyeneket, mert mindjárt elpirulok. Köszönöm a szavakat, jól esik.
 
 
Lassan megérkeztek a Kúriához. Lovászfiú sietett eléjük, kapuban megfogta a kantárt, bevezette a hintót az udvarra. Kikötötte a lovakat, lesegítette Emesét, és a Grófot a hintóról. Eugén megfogta a hintót, lovászfiú elment a mankókért.
 
 
      -    Drága Emese, (szólt a Gróf) ha már itt van, meghívhatom egy kellemes teára. Azt hiszem, ránk fér.
      -    Köszönöm a meghívást, örömmel elfogadom. Bevallom, hogy átfáztam egy kicsit, és egy kellemes meleg tea jól jönne most.
 
 
Gróf utasította a visszatérő lovászfiút, hogy készítse el a teákat, és szervírozza az Esti szalonba. Kedvenc helye volt, az Esti szalon. Ide akkor szokott kiülni, mikor már mindenki nyugvóra tér, és itt szokta nézni a csillagos égboltot. Eugénnak a Kúria legszebb terasza volt az Esti szalon. Felmentek, a teraszra, és helyet foglalta a márvány asztalnál. Már a kért tea is ott volt. Kortyoltak a kellemes ízű meleg teából, ami átjárta a testüket. Kissé felmelegedtek.
 
 
      -    Látja, Emese ez az én kedvenc helyem. Innen látom be a környéket, a hegyeket, innen figyelem az állatok mozgását. Szeretek itt lenni. Kérem, hogy meséljen magáról valamit.
      -    Ezt már kérdezte, Grófom, de ha még kíváncsi valamire nagyon szívesen mesélek.
      -    Ne haragudjon, tényleg mondtam már, kérem, felejtse el egy idős Grófnak a butaságait.
      -    Semmi gond. Nyugodtan, kérdezzen, és örömmel válaszolók Önnek.
 
 
Lány megsimogatta a Gróf arcát. Eugén érezte, hogy e kéz olyan finom, olyan, mint Erzsébeté volt. Megfogta a finom női kezet, és sokáig nézte. Simogatta, majd hirtelen elengedte.
 
 
      -    Bocsánat, nézze el nekem, kérem. Finom keze, olyan, mint gyermekeim anyjáé, volt szerelmemé, Erzsébeté.
      -    Semmi baj, Eugén.  
 
 
Távolról hallatszik egy hintó közeledése. Pár perc múlva, már a Kúria udvarán van. Hintóból kiszáll egy Hölgy.
 
 
      -    Látja, kedves, hogy most sem lehetünk egyedül, mert megérkezett leányom Karola.
      -    Lányom, gyere, fel bemutatlak egy ifjú Hölgynek.
 
 
Karola az invitálásnak eleget tesz, hisz édesapja hívta.
 
 
Bemutatom Leányomat, Karolát! Fordult Emese felé, Eugén.
Lányom, a Hölgy pedig Emese. Nyugodtan beszélgessetek, nekem el kell mennem egy kis időre, de sietek vissza.
 
 
-      Csinos, és szép a ruhája, mindig ebben van.
-      Nem, Karola, nekünk a családban minden napra van tiszta ruhánk, ebből is.
-      Akkor, jó módú, ha jól veszem ki a szavaiból.
-      Is, is!
-      Ezt hogyan kell érteni?
-      Fele, igaz, fele nem. Kissé jómódúak vagyunk, de nem teljesen, paraszti családból származom, de nem a leg aljából.
-      Akkor, Édesapa, már megint belenyúlt!
-      Ezt, én hogyan értsem?
-      Egyszerű, Édesapánk, soha sem az előkelő osztályból tud magának nőket választani.
-      Édesanyja, is innét származott?
-      Igen, de megismerkedésük előtt egy Báróhoz ment férjez, aki házasságuk után, hamar elhunyt. Gutaütést kapott.
-      Értem, akkor én távozom, és mondja meg a Grófnak, hogy köszönöm szépen a hozzám való jóságát.
-      Kérem, átadom.
 
 
Emese távozó félben volt, de megjelent közben Eugén is.
 
 
-      Hova megy Kedves?
-      Kérem, ne hozzon zavarba, a lánya előtt. Távozom.
-      Szó, nem lehet róla, maradjon, még kérem.
-      De, Édesapám!
-      Lányom, ez az én életem, és hidd, el tudom, hogy mit teszek.
-      Édesapám, akkor én távozom, én nem…
-      Ne, is folytasd, tudom. De, Te is itt maradsz, és vége. Ha, tetszik, ha nem, itt maradtok. Mind a ketten fontosak vagytok nekem. Befejeztem. Leülünk, és hármasban iszunk még teát, és beszélgetünk.
 
 
 
19. fejezet.
 
Emese taktikája.
 
-        Ki vagyok, és honnét jöttem, azt azonnal megmondom. Emese vagyok, és innét a szomszéd járásból jöttem. Szüleim kétajkúak, Anyám magyar, Apám pedig német. Beszélem mind a két nyelvet tisztán. Sokszor figyeltem uraságodat.
-       Látom, hogy elég bőbeszédű, csinos vagy. Látszik, hogy magyar vér folyik benned.  Nálam, ez előnyt jelent.
-       Miért előny ez Önnél.
-       Elárulom, mert Erzsébet is magyar származású volt.
-       Grófom, akkor elmondhatom, hogy ismeretségünk nem egy szimpla uradalmi ismeretség.
-       Hát, nem is tudom. –mosolygót Eugén.
 
Emese ezt észrevette, és kezdte élvezni a beszélgetést. Közben furfangos agya már avval foglalkozott, hogyan lehetne Eugén közelébe mehetni, és vele lenni minél többet.  Most már tudta, hogy a Grófnak tetszik, és előbb utóbb ebből közelibb ismeretség lesz. Ez csak rajta múlik, hogy mennyire rámenős, de vigyáznia kell, hisz Ő nem előkelő. Ő, csak egy paraszt lány, aki szereti a szőlő ültetvényeket gondozni. Most éppen indul egy ünnepségre a szomszéd tanyára. Szép hímzett Kalocsai ruhája feltűnést keltet.
 
-       Mond, lány miért vettél fel ily szép mintás ruhát, hisz ősz van, és kissé borús az idő. Te, meg lengén vagy öltözve.
-       Ne, féljen, vigyázok én magamra, erős lány vagyok én. Éppen a szomszéd tanyára megyek ünnepelni.
-       Ha, nem mennél?  Ha velem jönnél?
-       Szeretné!
-       Igen, ha Te, is úgy akarod.
-       Rendben, megegyeztünk,
 
Érezte, Emse, hogy egyre közelebb van már a Grófhoz. Szép lassan csepegett az eső is. Kicsit fázott, e úgy csinál, mintha nem érdekelné az eső. Ezt látta a Gróf is, átölelte. Eugén meleg keze, és karja érintette a lány testét. Fejüket egymás felé fordították, és hosszan nézték egymást. Gróf ölelése, kellemes volt ebben a zord időben.
Egy inas jött feléjük.
Bocsánat Gróf úr, már befejeztük a munkánkat ideje lenne hazafelé menni, mert mindjárt nagyobb eső lesz.
Köszönöm, hogy szólt, kérném ide a hintómat. Mi, Emesével ketten megyünk haza.
 
-       De, Grófom csak egy hintók maradt akkor, és nem férünk fel mindannyian rá.
-       Nem baj, hozza. – utasította Eugén az inast.
-       Kérem, hozom.
 
Hintó pár perc múlva Eugén, és Emese előtt volt. Hajtó leszállt a bakról, és átadta a gyeplőt Eugénnak.
Végül, Eugén meggondolta magát, és visszaadta a hintót.
 
-       Menjenek haza, vigye el a társaságot haza. Mi, majd Emesével lassan, bandukolva, úgy, mint az idősek megyünk Önök után. Sétálunk. Eső, is elállt, Nap kisütött, tehát teljesen jó idő van a sétához. Szóljon a Fiatal úrnak is, hogy felfér a hintóra, nincs ellenvetés számára. Megértette?
-       Meg, és úgy cselekszem, ahogy mondta.
-       Jöjjön, Hölgyem, karoljon belém, de ne a mankós oldalamra, hanem a másikba, és szép lassan bandukoljunk az otthonomba.
-       Kérem, Grófom, minden úgy lesz, ahogy szeretné. – felelte Emese.
 
Lassan mentek, az ütemet Eugén diktálta. Emese nem bánta, mert kellemes este volt, sokat beszélgettek. Így jobban megismerték egymást. Gróf úgy határozott, hogy meghívja vacsorára.
 
-       Emese, meghívom vacsorára. Elfogadja?
-       De, Eugén, még túl korai ehhez. Még nem annyira ismerjük egymást.
-       Kérem, ne utasítson vissza, vacsora után a haza szállításáról gondoskodom.
-       Ha, nagyon szeretné, és ragaszkodik hozzá, elfogadom.
-       Köszönöm.
 
Vacsora után, ahogy a Gróf ígérte, haza szállította Emesét.
 
  
 
18. fejezet.    
 
Fiatal lány feltűnése.  
 
Idős grófnak az egyik ügyes kezű inas készített egy „ideiglenes” mankót. Kivágott két vastag faágat, tetejére rövid, de erős fából csinált támasztékot. Úgy, hogy ronggyal körbe tekerte, azt a vastag fára tette, és jó szorosan a rongyot rátekerte. Így lett kész a mankó. Eugén megdicsérte az inast, de biztonság kedvéért, maga mellé rendelte, nehogy baleset érje, mert félt, hogy megint elesik.
Joachim észrevette, az ügyes kezű inast.
-       Hogy hívják magát fiam?
-       Bódog a becsületes nevem Fiatal úr.
-       Bódog, ha visszatértünk, akkor jelentkezik Jánosnál, és segít neki a munkálatokban.
-       Köszönöm, jelentkezem.
Közben fia, folyton magyarázta a kerekes szék előnyét. Szép lassan ballagtak fel a sáros emelkedőn, Hárman lassan mentek, vigyázva csúszás veszélyre. A többiek már a szőlőt szüretelték. Volt, aki már többször is megfordult a présház, és az ültetvény között. Szaporán ment a munka. Joachim csak magyaráz, kerekesszékről Eugén a sáros talajon megáll. Összehúzza szemöldökét, mérgesen néz fiára.
 
     -    Elég fiam! Ezt már elmondat, lent is. Ne kezd, el még egyszer már unom, kerekesszék, állandóan csak ez. Unalmas.  Hallottam, unom fiam. Érted?
    -    Édesapám, csak Önnek jót akarok, hogy ne keljen, a mankókat használnia.
    -    Elég fiam, fordulj meg, és menj el Édesanyát sírjához, és Neki is magyarázd el, hogy Ő is értse. Ha, Ő megértette, akkor gyere vissza hozzám, és beszélhetünk róla. Mielőtt elmennél ad ide a rajzot, hagy nézzem meg alaposan én, is. 
    -    Édesapám, miért?
    -    Elég, tedd az, amit mondtam, Indulj!
 
Joachim nem ellenkezett az idős Gróffal, sarkon fordult, és temető elé indult, ahol Édesanyja nyugszik. A kis háznál még ott állt a hintó, ifjú felült a bakra, megrázta gyeplőt, lovak elindultak. Mire a szunyókáló kocsis a kisházból kirohant a zajra, addig a hintóval Joachim messze járt.  Kocsis nagyon megijed, hogy most mi lesz. Fogta magát, gyorsan felöltözött, mert csak az alsó volt rajta. Magára kapta ruháit, és futásnak ered, a Kúria felé.
Eugén, és az inas már felértek a présházhoz, innét nézték a csapatot. Kezébe veszi a rajzot, jobban megnézi, hogy miről is van szó. Rajzon lát egy széket, kerékkel. Nézi, nézegeti, és ezt mondja magában.
„Megértem már jó pár évet, de ilyet még nem láttam, hogy valaki ül egy egyszerű székben, és kerék segítségével tud előre menni. Csodálatos, igen, kell!”
Örömében felkiált. Közelbe lévők ráfigyelnek, hogy milyen jó kedve van a Grófnak, mosolyognak felé. 
Hamar lebiggyedt a szája, újból szomorkás lett. Már nincs sok ideje itt, mert várja a kedvese ott, fent. Ha még előbb jött volna e szék, akkor meggondolta volna magát, de most már minek. Mankójával megkaparja földet, sáros, puha, és ázott. Igen, nekem itt a helyem, először idelent, majd fent Erzsébet mellett. Egy fiatal lány sétált el előtte, hátán puttonnyal.
 
    -    Te, lány, gyere ide. Még nem láttalak Téged, kivagy, honnét jöttél? Mesélj magadról.
 
Gróf már elfáradt a hosszú emelkedőn, lát egy sziklatömböt, pont akkora volt, hogy két ember ülve elfér rajta. Valamikor ezt kivésték. A fáradt vándoroknak. Kihasználja az alkalmatosságot, és leül a sziklára a Gróf.
Lány megáll, Grófra néz, és megkérdi, hogy miért érdekli magát, hogy ki vagyok, és honnét jöttem?
 
    -    Látom csípős a nyelved van! Na, ülj le mellém.
    -    Leülők, ha maga is felel nekem a kérdéseimre.
    -    Jó, felelek, de előbb én kérdezek, és válaszolsz, majd Te kérdezel, és válaszolok.
    -    Akkor, megegyeztünk?
    -    Meg. – feleli a Gróf.
 
 
Egyszer Kegyedet elrablom.
Pici zsákom be behajtom.
Kicsit elviszem, a szigetre,
hogy pár órát töltsön velem.
 
Zsákomból kiengedem.
Puha pázsitra leültetem,
és csak nézem.
Gyönyörködök Kegyedben.
 
Egyszer elrablom, hogy velem legyen.
Még így, is Imádom.
S, hiányzik nekem.

 
Bandukol a sűrű sötét erdőben.
Kegyed nem siet, lassan megy.
Távolban fényt észlel.
Lépteit szaporázza, hogy a fényhez érjen.
Senkitől, semmit nem kért, de tudta, hogy
a fénycsillogás, s ragyogást sejtet.
Egy Férfi a fény szélén megfogja a kezét,
s a közepébe vezeti.
 
Fény, hirtelen eltűnik.
 
Bent a nagyteremben Kegyedet a fürdőhöz vezeti.
Ott lubickolhat órák hosszat a kellemes vízben,
s majd ha ki jön, segítője pihent testét átdörzsöli,
teste ellazul, majd finomolajjal bekeni.
Így, lelke, és teste megnyugodott.
 
Átadja magát a Férfinek.
 
Hogy fokozza a meghitt, kellemes perceket.
Férfi, Kegyedet egy meghittebb helyre vinné,
mert Kegyed ezt megérdemli.
 
 
Fehér ruháját vette fel erre az alkalomra.
Mert jól mutat a derékig leomló vörös haja.
Kiemeli.
Kegyed a finoman lépeget, vigyázz a lábára,
hogy sérülést ne szenvedjen.
Emelkedőn elejti, a keszkenőjét lehajolna,
de érzi, hogy ruhája egy rönkbe beakad.
Segítségére egy fiatal fiú szalad.
Ruháját a rönkről leemeli, keszkenőjét
Kegyednek felveszi.
Átadja, egy vonzó, csinos Nőnek, Kegyednek.
Finom fejhajtással megköszöni.
Végre feljut a hegytetőre, a kilátó legszebb részére.
Onnét néz kelet felé
S, hátúról egy selymes kéz érinti.
A fiú keze érintette, ki a keszkenőjét felvette.
Kegyed megsajnálta, s csókkal jutalmazza.
Fiú boldog, s lefelé már ketten mennek,
s örül a legszebb Hölgynek.
 
Kegyednek.
Tooltip szövege ide jön

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez