Érdekességek az állat világból

Az állatokról, megjelenésük alapján, sok tévhit terjedt el, ám egyiküket sem ismerték annyira félre, mint a gorillát. Erről a kihalófélben levő hegyi állatokról - hosszas megfigyelések alapján - elmondható, hogy nem harcias vadállatok, hanem békés vegetáriánusok.

 

A hatalmas afrikai elefánt a legnagyobb élő szárazföldi emlős. Átlagos méretű hímjeinek vállmagassága 3,2m, súlya 5,7 tonna.

A teve napokig is kibírja ivás nélkül. De amikor vízre lel, a szomjas teve röpke negyedóra alatt akár 100 liternyit is megiszik. A közhiedelemmel szemben a teve nem raktároz vizet, sem a gyomrában, sem a púpjában.


Nyílt terepen, rövid távon a nagy kenguruk 65 kilométeres óránkénti sebességre képesek, s egy-egy ugrásuk akár 8 méteres is lehet.



Az óriás pandát Kínában pai-hsziungnak fehér medvének nevezik. Egyedei magányosan élnek és napjaik nagyrészét bambuszrügyek rágcsálásával töltik. Ritkaságuk miatt ezek a mókás teremtmények ma már teljes védelmet élveznek.


A delfinek ősidők óta barátkoznak az emberrel. Nem egyszer mentettek már ki fuldoklókat, sőt az úszókat megvédték a cápáktól. A Jaok Pelorus névre hallgató delfin pedig teljes két évtizedig "dolgozott" mint révkalauz. Ő mutatta az utat a hajóknak Új-Zéland két szigete között. A delfinek nagyon okos állatok.



A karibu az egyetlen olyan sz*rvasfaj, ahol mindkét nemnek van agancsa, és amely hatalmas csordákban él. Tizezres tömegekben vándorolnak a tundrán. Fő élelmük a zuzmó.

A teknősöknél a legmagasabb életkort, 152 évet egy mauritiusi óriásteknős érte meg, melyet de Fresne lovag 1766-ban a Seychelle-szigetekről Mauritiusra vitt, és a Port Louis-i helyőrségnek adott. 1908-ban megvakult. 1918-ig élt.

A világ legmagasabb állata a zsiráf. A zsiráfok általában kis falkákban élnek. Jóindulatúak, de veszély esetén hosszú lábuk erőteljes rúgásaival védekeznek. Poroszkálva járnak, vagyis mindig egyszerre lépnek a bal illetve a jobb oldalukon lévő lábaikkal.

Látogatóink Látogatóink

Website counter

Állat fajták

KILÉPÉS A FŐOLDALRA

Iratkozz fel most

Magazinról

Alapítva: 2010.07.07.

Tegnapi látogatók: 12

Látogatók az előző hónapban: 456

Látogatók a jelenlegi hónapban: 255

Feliratkozottak: 43

Magazin helyezése: 443

Szerkesztőség

Üzenőfal

kiop

< Jó olvasást!

Animációk

http://natloz.znet.hu/gifmenu/gif/allatok/struc/struc002.gif

     

Vissza várlak

Tooltip szövege ide jön
Close

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez