BETTA SPLENDENS - SZIÁMI HARCOSHAL


A labirinthalak közül kedvelt akváriumi hal a sziámi harcoshal. Érdekes magatartása és jellegzetes "metálos" színezete teszi közkedveltté.

BBen.hu képfeltöltő


A labirinthalak közül kedvelt akváriumi hal a sziámi harcoshal. Érdekes magatartása és jellegzetes "metálos" színezete teszi közkedveltté.

Nincs olyan akvarista, aki ne hallott volna a sziámi harcoshal viselkedéséről. Elnevezése is találóan jelzi, származását és viselkedését. Hazájában az emberek kedvelt időtöltése volt a halak harcának nézése és a győztesre való fogadás. Az ott élő embereknek a halak harca olyan, mint a spanyoloknál a kakasviadal. Szerencsére mára már ez a múlté... Legalább is remélem!

A betta labirinthal, hiszen eredeti élőhelyén a víz kevés oldott oxigént tartalmaz, ezért az evolúció folyamán kifejlődött egy kiegészítő szerve, a labirint szerv, amely a szabad levegőből való légzést segíti. Időnként a hal felúszik a felszínre és a levegőből vesz magához, majd ismét lemerül és kopoltyúval lélegzik. A szervében tárolt oxigén lassan kerül véráramba, tulajdonképpen kiegészítve a kopoltyún felvett oxigén mennyiségét. Éppen ezért nagyon fontos a labirinthalak tartásánál, hogy biztosítsunk számukra lehetőséget, hogy a vízfelszínről is tudjanak levegőt magukhoz venni. Ennek a levegőnek a hőmérséklete nem lehet kevesebb, mint a víz hőmérséklete, ellenkező esetben a hal megfázik és elpusztul.

  


Viselkedése, ami közismerté teszi a harcoshalat abban nyilvánul meg, hogy a hímek életre-halálra szóló csatákat képesek vívni. Később ismertetem ezzel kapcsolatos megfigyelésemet, most nézzük magát a halat.

Ázsia, Szumátra, Borneo vizeiből került akváriumokba. Nagysága változó, a nőstény 6 cm körüli, a hím teste 5 cm, az úszók nagyságában lehetnek eltérések. A vad színezet mára már feledésbe merült. A nőstényeken 3 sötétebb vízszintes csík látható. Beikrásodáskor (ekkor a teste tele van ikrával) a vízszintes csíkokat függőleges csíkozás váltja fel. Úszói kicsik, farokúszója kerek. A hímek úszói hosszúak, a hátúszó hegyes és elér a farokúszó feléig. Tenyésztésnek köszönhetően mára a hímek nagy hát- és farokúszó növesztenek.

  

Szaporodása, szintén az oxigénszegény víznek köszönhetően, különbözik a halaknál általánosan elterjedt ikrarakástól. Ez is ikrákkal szaporodik, de azokat a hím által épített habfészekbe rakják, így biztosítva oxigénben gazdagabb vízfelületet. Elterjedt az, hogy a labirinthalak habfészeképítők, ez így nem teljes, mert pl. a Betta pica szájbanköltő. A habfészek biztonságában az ikrák kellő oxigénhez jutnak fejlődésük során. A hím ivadékgondozó ösztöne erős, az esetlegesen kihulló ikrákat azonnal visszaköpi a habfészekbe. Ez az ösztön segíti az ikrázáskor is, hiszen a nőstény testéből kipréselődő ikrákat has alatti úszójával felfogja, közben megtermékenyítve azokat. A termékeny ikrákat a szájába veszi és felviszi a habfészekbe. A kikelő, vagyis eluszó ivadékokat szintén visszaköpi, erős ösztöne csak akkor szűnik meg, amikor már az ivadékok szétúsznak. A kicsik felnevelése apró szájnyílásuk miatt nehéz. Nagyon apró eleséggel etethetők, sok esetben a frissen keltetett sórák is nagynak számít. Jó segítség a Tetra ivadéknevelő tápja a TetraOvin és TetraBaby.

  


Visszatérve harcos mivoltára. A hímek erősen területvédők. Amíg a többi élőlény a fajtársakkal vívott küzdelemben nem törekszik annak megölésére, addig a Betta splendens legtöbbször a végsőkig folytatja küzdelmét. A halat jobban megismerve azonban úgy tűnik, ezt a tulajdonságát a tenyésztések ilyen irányvonalának köszönheti. Valószínűleg a kezdeti időben a viadalokra tenyésztettek halakat, és mindig a legerősebbet fogták tenyésztésbe.

Egy sikeres harcoshal tenyészet 200 ivadékhal felneveléséről gondoskodik. Kezdetben minden hal egy tenyész medencében tölti napjait, melynek berendezése tenyészetenként változik. Bőséges táplálás esetén, és persze megfelelő körülmények biztosításakor gyorsan növekednek. Kb. három hónapos korukban a nagy úszók kifejlődése érdekében a hímeket külön, számukra elkészített akváriumokba kell helyezni. Így kialakul bennük a területvédelmi reflex, valamint az állandó pózolások és úszófeszítések miatt úszóik megnőnek. A nősténnyel való találkozáskor a hím kifeszített úszókkal udvarol, megpróbálja a nőstény szimpátiáját elnyerni. Ugyanígy, feszített úszókkal reagál egy hím közeledésére. Először csak úszóikat merevítik, majd egymással szembe fordulnak, kopoltyúfedőjüket kitárják. Az esetek többségében a gyengébb hal ilyenkor eltávozik. Azonos erőviszonyok esetén a kezdeti riogatás heves harccá fejlődhet. Ekkor rongyossá téphetik egymás úszóit, komoly sebeket ejtve ellenfelükön. Mivel annyira megsérülhetnek, hogy nem tudnak a vízfelszínre feljönni labirintszervüket megtölteni levegővel, megfulladhatnak.

  

Evvel kapcsolatban a következő a saját tapasztalatom. Nem állítom, hogy megfejtettem a halak viselkedését, valószínű más tenyésztők is tapasztalták már. A hímek különválasztását követően, három hét elteltével végeztem egy kísérletet. Három hímet elhelyeztem külön-külön, 20 literes akváriumban. Egy hét elteltével behelyeztem melléjük idegen hímeket. A már beszokott hímek azonnal érdeklődést mutattak az idegen hímek iránt. A kezdeti pózolásokat követően rövid idő elteltével komoly harc vette kezdetét. Persze ezzel nem az volt a célom, hogy áldozatok legyenek, ezért rögtön kimenekítettem a behelyezett egyedeket. Pár nap pihentetés után, a már megnyugodott hímekhez ismét beraktam hím egyedeket, azonban most saját testvéreik közül választottam. Kezdetben minden úgy zajlott le, mint az előző kísérletnél. Az “otthon” levő hím odaúszott és szemrevételezte az új jövevényt. Úszóit kifeszítette és imponált fajtársának. Az szintén felvette ezt a viselkedési formát. Meglepetésem ez után következett. A két hím a kezdeti erőfelmérés után nem folytatta a harcot. Az otthon levő hím visszament habfészke alá, a másik pedig az akvárium felfedezésére indult. Feszülten figyeltem a későbbi fejleményeket, de a két testvér békében élt egymás mellett.

Ezek után arra gondoltam, mindkét hím azonos erőnléte miatt nem történt harc, ezért pár napra ismét egyedül hagytam az első hímet. Kis idő elteltével egy látványosan gyengébb hímet helyeztem be mellé, amely szintén testvére volt. Legnagyobb meglepetésemre minden úgy zajlott le, mint az erősebb testvér behelyezésénél. Igaz, ez a gyengébb hím nem pózolt vissza, a kezdeti ismerkedés után az első hím visszament területére, és nem tanúsított érdeklődést a hozzá behelyezett testvére iránt. Gondolataim tovább kalandoztak, és pár nap egyedüllét után ismételten behelyeztem egy idegen hímet. Igyekeztem olyan halat beszerezni, amelyik színre és nagyságra megegyezik a kísérleti példánnyal. Izgatottan figyeltem a fejleményeket. Az első hím azonnal az idegen elé úszott, majd kifeszítette úszóit. A válasz azonos volt, majd megkezdődött a komolyabb erő felmérés, majd hírtelen minden átmenet nélkül harc kezdődött. Úgy éreztem ideje közbeszólnom…

Ezt a kísérletet más tenyészcsoporttal is elvégeztem. Minden esetben megfigyeltem, a testvérek nem bántották egymást, viszont az idegen vérvonalú fajtársak azonnal elmentek a kemény csatáig. Számomra bebizonyosodott, hogy a Természet megint gondoskodott gyermekeiről. Valamilyen módon – majd halbiológusok megtalálják hogyan – felismerik egymást a testvérek és nem törekednek arra, hogy komoly kárt tegyenek egymásban, így biztosítva azt, hogy az ő génjeik öröklődjenek tovább.



A sziámi harcoshal
Betta splendens, REGAN, 1910

Image Kedves Olvasó! Két cikket is olvashatsz egyszerre a bettákról. Az egyik Pasaréti Gyula tollából a tartásukról, szaporításukról, a másikat Major Hajnalkától a tenyészváltozatokról. A tenyésztésről szóló cikk olvasásához kattints a cikkre!

A harcoshalak nemébe (Betta) jelenleg több mint 30 ismert faj tartozik. Szaporodásmódjuk alapján vannak közöttük habfészeképítők és szájban költők. A legismertebb faj a habfészeképítő sziámi harcoshal, a Betta splendens.
Image

1892-ben jelent meg először Európában, majd 1896-ban vittek 10 párat Moszkvából Berlinbe, és azóta is legkedveltebb díszhalaink egyike. Labirinthal, ami azt jelenti, hogy oxigénigényének jelentős részét képes a légköri levegőből kielégíteni. Tartása egyszerű, nem igényel speciálisan beállított vizet. Vegyes akváriumba is ajánlható, de ne tegyük olyan medencébe, ahol pl. szumátrai díszmárna, nagytestű sügér, vagy más csipkelődő hal van. A harcoshal nevet onnan kapta, hogy erősen védelmezi területét, ha oda hím vetélytárs érkezik, akkor azt minden eszközzel (elijesztés, harapások) elzavarja. Kipróbálhatjuk egy egyszerű fogással, hogy halunk mennyire támadókedvű. Tartsunk elé egy tükröt. Ahogy felismeri a mozgó tükörkép-bettahímet, azonnal támadásba kezd. Az így védett terület (revír) átmérője 40-70 cm között van. Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb, 1 méternél hosszabb, akváriumba kettő vagy több hím is tehető.
A kifejlett hím 7 cm, míg a nőstény 1 cm-rel kisebb marad. E halak élettartama általában 3 év, de ha hűvösebben tartjuk őket, akkor meghaladhatja a 4 évet is.

Image

Tenyésztés: 

Tenyésztése egyszerű, de a felnevelt ivadékok száma több mindentől függ. A tenyésztés menete nálam a következő:
Megtöltök egy 4 literes akváriumot szűrt (ill. ülepített) esővízzel és meleg (28-30 C°) helyre teszem. Ha fűteni kell az ívatómedence vizét, akkor feltétlenül takarjuk le valamivel, mert később a kikelt kishalak, ha hideg levegőt szívnak, könnyen megfáznak és hasonúszók lesznek. Én a tenyészállatokat egyszerre helyezem a medencébe, de ha nem vagyunk biztosak a nőstény ivarérettségében, akkor egy befőttesüvegben lógassuk be a hím mellé. Ha nőstény néhány perc alatt becsíkozódik, akkor van benne érett ikra és beengedhetjük a fiú mellé. Ha több bettás ívatóakvárium kerül egymás mellé, akkor azokat az oldalakat, ahol a hímek láthatják egymást, takarjuk le (pl. újságpapírral), hogy ne egymással foglalkozzanak, hanem a behelyezett nősténnyel.
Ha van, akkor egy kis kagylótutajt (Pistia) teszek a víz tetejére, de egy darab hungarocell, vagy kartonplaszt lapocska is megteszi. Ez alá építi a hím a fészket. A fészeképítésben a nőstény is segít. A második, vagy a harmadik napra már az ikrák is a fészekbe kerülnek. A párzás a fajra jellemző módon zajlik, igen látványos, és mintegy két órát tart. Gyönyörű látvány, amikor a hím a fészek alá csalja nőstényét, hogy ott átölelve kipréselje belőle az ikrákat. Ikrázás után – akár még aznap – vegyük ki az ívatómedencéből a nőstényt, mert a hím nagyon megverheti.
A habfészeképítő labirinthalak között (gurámik, betták, bozóthalak) a sziámi harcoshal az egyik, amelynek ikrája nehezebb a víznél. Ezért van szükség arra, hogy a hím gondozza a fészket és állandó ügyeletet tartson, visszavigye a fészekből lehulló ikrákat. Az ikrákból 24-36 óra alatt kelnek ki a kishalak, valamint további 48-72 óra amíg elúsznak és a habon való függeszkedést felváltja az úszás illetve a táplálék keresése. Ekkor vegyük ki a hímet is és kezdjük meg az etetést igen apró eleséggel.
Image

Indításnak megfelel a főtt tojás sárgája, a papucsállatka, vagy a frissen keltetett –apró méretű, vagy 16 órás- sóféreg. A főtt tojás sárgájából kb. borsónyit vizesen szétkenek a tenyeremen, majd „kezet mosok” a kishalak vizében. Az etetés megkezdésekor tegyünk a kishalak mellé néhány apró vízicsigát, hogy a keletkező eleségmaradékokat megegyék. Szokás az, hogy a kishalak elúszása után, amikor már legalább két napja esznek, összeöntünk több, egyidőben kelt csapatot egy nagyobb akváriumba. Így nagyobb helyen több kishal is nevelhető egyszerre, sőt a nagyobb vízmennyiség könnyebben szűrhető. A szűréshez egyszerű szivacsos szűrőt, vagy talajszűrőt használjunk. A kikelt kishalakat naponta legalább kétszer etetni kell, mert megfelelő fejlődés csak így érhető el. Az egyhetes ivadékoknál elhagyhatjuk a papucsállatot és etethetünk keltetett sórákot, mikrót, finom szemű planktont és jó minőségű száraz eleséget. Nálam a vágott tubifex vált be leginkább. Növekedésük ettől rohamosan megindul, persze a szűrést és a vízcserét fokozni kell.
Image

Az egyhónapos halakon már jól látható a színezet, és naponta egyszer megkínálhatjuk őket vágott, kimosott tubifex-szel. Bő etetés és rendszeres (hetenkénti) vízcsere esetén halaink nem nőnek szét, de figyeljünk arra, hogy a csapat legszebb, legelőször színesedő egyedei hímek lesznek! A hímek aránya egy ikrázásban általában kb. 30 %-os, de neveltem már olyan, közel ötszáz fős csapatot, amelynek 90 %-a hím volt.
A betta betegségekre nem érzékeny, de nem bírja az öreg, savanyú vizet. Ha costia jelenik meg a halakon (olyan, mintha lisztben forgatták volna meg a halakat), cseréljük le a fele vizet, és használjunk egy kevés xanthachridint.
 Magunk is megpróbálkozhatunk különleges nagy betta hímek nevelésével. Több lehetőségünk van ehhez. Az egyik esetben úgy járunk el, hogy a megfelelő hímeket más halakat tartalmazó medencébe tesszük, ahol betta hím csupán egyetlen lesz –olyan akváriumba tegyük, ahol nem bánthatják őket-.
A második lehetőség az, hogy begyűjtünk sok 1 literes befőttesüveget és a kiszemelt bettapéldányokat ezekbe helyezzük ki. Az üvegeket félig töltjük vízzel, jól etetünk és minden héten cseréljük az egész vizet, ezzel egyidőben szivaccsal kitöröljük az üvegeket. A harmadik megoldáshoz szükségünk van egy, vagy több, olyan medencére, amelyik félliteres részekre van osztva. Ha magunk ragasztunk ilyen bettahím-tartókat, megtehetjük azt is, hogy a választófalak ne érjenek le az akvárium aljára, mert így a teljes vízmennyiség együtt mozog, együtt kezelhető.

Betta splendens. Sziámi harcoshal


A sziámi harcoshal az egyik legismertebb és az egyik legkedveltebb trópusi díszhalunk, szinte azóta, hogy megjelent Európában (1892, Franciaország). Ezért részletesebben kell foglalkoznunk vele.

Őshazája Szingapúr, Malájföld, Thaiföld, azelőtt Sziám. A malájok ,,ikan bettah" néven ismerik, innen származtatható tudományos neve is. Hazájában iszapos fenekű, sekély vizű állóvizek, valamint rizsföldek lakója. Az eredeti vad formát ma már medencéinkből teljesen kiszorították a tenyészváltozatai. A fátyolúszós betták létrehozása a kambodzsai tenyésztők érdeme (Betta splendens var. cambodia).

A fátyolos betták azután nagyon gyorsan, szinte minden országban meghódították az akvaristák népes táborát. A hímek hossza 8-10 cm, míg a nőstények 5-6 cm-nél nem Hőnek nagyobbra.


A hímek hát-, farok-, farok alatti és hasúszói erősen megnagyobbodtak, az úszósugarak megnyúltak. Az úszók erőteljes növekedése a hím nemi hormonok hatására kezdődik, és ívás után egy ideig fokozott úszónövekedést figyelhetünk meg. A nőstények úszói kisebbek, a hátúszó lekerekített. A hímeké hosszú, kihegyesedő. A hímek mindig erőteljesebb, élénkebb színűek.

A közepesen kemény, 7 pH körüli vizet kedvelik. Nagyon melegigényesek. Teljes szépségüket csak 25 °C feletti hőmérsékleten bontakoztatják ki. Alacsonyabb hőmérsékleten alig mozognak. Egy medencében lehetőleg csak egy hímet tartsunk.

Társas akváriumban a sziámi harcoshal igazi szépsége nem érvényesül. Akvaristák gyakran tartanak egy-egy hímet egymás mellett 3-3,5 literes akváriumokban. Az üvegek közé papírlapokat tesznek, és amikor az üvegek közül kimelik ezeket, a hímek meglátva egymást, kifeszített kopoltyúfedőkke1 és úszókkal rontanak egymás felé. Ilyenkor mutatják igazán csodás szépségüket.

Nagyüzemi betta tenyészetek 5-6 száz fátyolos hímet nevelnek egyszerre "befőttesüveg technológiával" . Kétségtelen hogy a legszebb fátyolos hímek ezzel a módszerrel nevelhetők. Arra ügyelni kell, hogy viszonylag szűkösen etessük az üvegbe helyezett állatokat, mert a betták nagyon hajlamosak az elhízásra. Az elhízott hímek ellustulnak, élettartamuk csökken.

Ha sok hímet tartunk üvegekben elengedhetetlen a szobahőmérsékletet legalább 23-24 °C-on tartani, vagy néhány wattos fűtővel a kis edényeket fűteni. Az élő eleséget kedvelik. Tubifex és szúszoglárva a kedvenc táplálékuk. A vízibolhát a betta nem szívesen fogyasztja, sem élő, sem száraz formában.


A száraz eleséget csak átmenetileg és csak szükségből etessük velük. A csirke és a marhamáj kedvelt eleségük. Szaporodásuk:
A vízhőfokot 3-4 °C-kal a tartási hőmérséklet fölé emeljük úgy, hogy az 28-29 °C legyen, mert 26 °C alatti hőmérsékleten már nem mindegyik hím hajlandó habfészket építeni.

A biztos siker érdekében egy 15-20 literes medencét tökéletesen kitisztítunk, majd feltöltjük olyan hőfokú vízzel, amilyen a medence vize volt, melyben a szülőket tartottuk. A betták ívási kedvét növeli, ha friss vizet töltünk az ívatómedencébe. Az ívatómedence ama üvegfalait, amelyek a szomszédos akváriumok felé néznek, fedjük papírral.

Ez különösen akkor fontos, ha a szomszédos medencékben is betták vannak. Az ívásra kitett párt ugyanis nagyon zavarja, ha fajtársaikat vagy nagyobb halakat látnak. A víz magassága ne legyen több 15 cm-nél. Ezután helyezzünk a medencébe néhány hosszú levelű növényt (pl. Vallisneria), amelynek levelei Vlz felszínéig nyúlnak. A medence két sarkába tegyünk egy-egy sűrű bokrot alkotó finom levelű növényt vagy ha ez nincs, egy-egy csomó Pertonvattát, hogy a nőstény búvóhelyet találjon. Amikor így elkészítettük a medencét, este helyezzük a nőstényt a medencébe, és a hímet egy kis üvegben belógatva az ívatóakváriumba, egymáshoz szoktatjuk a párt. Ezután a medence fűtését állítsuk be 28-29 °C-ra.

Ha a nőstény kifeszített úszókkal izgatottan a hímet tartalmazó üveg körül úszkál, miközben a hastájékon sötét harántcsíkok jelennek meg, akkor biztosak lehetünk, hogy a nőstényben van érett ikra, és hajlandó az ívásra.

Ha ezt az "elővigyázatossági próbát" nem hajtjuk végre, akkor könnyen megeshet, hogy a hím könyörtelenül agyonveri a nőstényt. A következő reggelen azután a hímet kiengedjük az üvegből. A víz hőfoka közben eléri a 28, maximum a 30 °C-ot. Ez a hőfokemelkedés növeli az ívási kedvet.

A hím néhány óra múlva hozzákezd a habfészeképítéshez. Ez a fiatal hímeknél hosszabb ideig is eltarthat. Az ikrarakás rendszerint csak a második napon következik be, és 2-2,5 óránál tovább nem tart. A párzások száma 30-50, egy-egy párzás alkalmával átlagosan 10-15 ikra ürül ki a nőstény petevezetőjéből. Ikrarakás után a nőstényt kifogjuk a medencéből. A Betta lárvák 18-30 óra alatt kelnek ki.

A kelési idő a vízhőfok függvénye. További két napig a hím a habfészekből kieső és elúszó ivadékot még összeszedi, és visszaköpi a habfészekbe. A lárvák kelésétől számított 3. napon emeljük ki a hímet is a medencéből. Az elúszó ivadékot az első napokban csak igen apró élő eleséggel vagy tojássárgájával etessük. Az első két héten gyorsan nőnek. Nagyon fontos, hogy ebben az időben a medence egyes vízrétegei teljesen azonos hőmérsékletűek legyenek.

Finom légporlasztással ezt nagyon jól lehet megvalósítani. Ajánlatos az első hét végétől a kis betták vizét filtrálni (csak belső filter alkalmas erre a célra), és 101 vízhez 1-2 teáskanálnyi asztali sót tenni. A harmadik héten rendszerint kialakul a labirintszerv. Ha a Betta család ezt az időszakot is veszteségek nélkül átvészeli, akkor a siker már szinte biztos.


A Betta tenyésztésének sikertelenségét a következő fő okok idézik elő:

1. A tenyészpár nem megfelelő. Ennek okai:
a) öreg hímek nem alkalmasak ikráztatásra, b) a nőstény ikrái még nem érettek, c) a hím túlságosan elhízott, d) a pár túl fiatal. Fiatal párok első ívása rendszerint eredménytelen.

2. A víz hőmérséklete nem volt állandó vagy az egyes vízrétegek túl nagy hőingadozást mutattak. Ez sokszor abban mutatkozik, hogy az ivadékok már elúszni sem tudnak, hanem kezdettől fogva süllyedőkké válnak az egész ivadékcsoport megbetegedését, hasonúszóvá válását okozhatja. Tenyészváltozatai:

a) Színváltozatok: zöld, kék, vörös, hússzínű, fehér, fekete, barna, valamint az előbbi színek keverékei; az albínó Betta rendkívül ritka.

b) Formaváltozatok: fátyolúszós változatok minden színben előfor dulnak. A fátyolúszó méretei és tárhatósága nagy változatosságot mu tat, és törzsenként nagyon eltérő lehet. 1963-ban az USA-ban és Angli ában megjelentek a fátyolos, osztott farokúszójú betták is. Ezek azonban szélesebb körben nem terjedtek el. Hazánkba ezekből egy sem került. A tenyészváltozatok közül a vörös és a fekete, valamint az igen ritka barna változat tenyésztése a legnehezebb, mert sok a terméketlen hím, ill. nőstény. A halak ívnak ugyan, de az összes lerakott ikra termé ketlen marad.

A sziámi harcoshal (Betta splendens) Dél-Ázsiából, Thaiföld állóvizeiből származik. Amikor egy gyönyörű hím agresszív magamutogatása során kifeszíti fátyolos úszóit, azok tökéletes kört alkotnak. A nősténynek mindig jóval rövidebbek az úszói.

A betta - akárcsak a gurámi - a labirinthalak családjába (Anabantidae) tartozik. A halcsalád különlegessége a labirintkopoltyú, amely szerv képessé teszi őket arra, hogy a víz felszínére úszva lélegezzenek. Ez a magyarázata annak, hogy gyakran láthatjuk őket levegőztető-mentes akváriumokban. Ilyen esetekben azonban a heti egyszeri, 20%-os vízcsere elengedhetetlen!

Színeik és úszóik alakulása nagyon különböző, mivel a legtöbb akváriumi példányt évek óta szelektív módon tenyésztik fogságban. A hímek harciasak, ezért csak egyet tartsunk medencénkben. Ha mégis összeengednénk őket, akkor azt csak nagyon nagy akváriumban tegyük, mivel revírvédők és elég nagy területet védenek. Két hím sziámi harcoshal egy kis akváriumban valószínűleg addig verekedne, amíg az egyik el nem pusztul (innen ered a neve is, hiszen eredeti élőhelyén ezt a harcosságát kihasználva haldiadalokat rendeztek vele). A hímek körülbelül 8 centiméteresre, míg a nőstények 5-6 centiméteresre nőnek.

Tágas helyet és élő eleséget! 

Egy hím és egy nőstény sziámi harcoshalat legalább egy 40 literes akváriumba tegyünk, sok búvóhellyel, de talán még jobb, ha egy 60 liter körüli akváriumba rakunk két nőstényt és egy hímet.

A nőstényt a hímtől nagyon egyszerű megkülönböztetni, a nősténynek ugyanis egyszerű "barnás" színezete van és nincsenek olyan túlfejlett úszói, mint a hímnek.

A betták tartásához két alapvető dolog feltétlenül szükséges: magas, legalább 25-26 °C-os hőmérséklet és alaposan lefedett akvárium annak érdekében, hogy ne fázhassanak meg (a labirintszervük miatt rendszeresen légköri levegőt is "szippantanak", ha az akvárium fölötti levegő hidegebb, mint a víz, megfáznak).

Emellett a szűrés is fontos, ha csak betták lesznek az akváriumban, akkor a levegőztetés nem feltétlenül szükséges, de semmiképpen sem ártalmas. Tápláléka inkább élő eleségből (tubifex, szúnyoglárva), semmint száraztápból álljon.

A sziámi harcoshal (betta)
(Betta splendens REGAN, 1910 Syn.: Betta trifasciata, B. pugnax, „B. rubra”)
A harcoshalak nemébe (Betta) jelenleg több mint 30 ismert faj tartozik.





Szaporodásmódjuk alapján vannak közöttük habfészeképítők és szájban költők. A legismertebb faj a habfészeképítő sziámi harcoshal, a Betta splendens.
1892-ben jelent meg először Európában, majd 1896-ban vittek 10 párat Moszkvából Berlinbe, és azóta is legkedveltebb díszhalaink egyike. Labirinthal, ami azt jelenti, hogy oxigénigényének jelentős részét képes a légköri levegőből kielégíteni. Tartása egyszerű, nem igényel speciálisan beállított vizet. Vegyes akváriumba is ajánlható, de ne tegyük olyan medencébe, ahol pl. szumátrai díszmárna, nagytestű sügér, vagy más csipkelődő hal van. A harcoshal nevet onnan kapta, hogy erősen védelmezi területét, ha oda hím vetélytárs érkezik, akkor azt minden eszközzel (elijesztés, harapások) elzavarja. Kipróbálhatjuk egy egyszerű fogással, hogy halunk mennyire támadókedvű. Tartsunk elé egy tükröt. Ahogy felismeri a mozgó tükörkép-bettahímet, azonnal támadásba kezd. Az így védett terület (revír) átmérője 40-70 cm között van. Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb, 1 méternél hosszabb, akváriumba kettő vagy több hím is tehető.
A kifejlett hím 7 cm, míg a nőstény 1 cm-rel kisebb marad. E halak élettartama általában 3 év, de ha hűvösebben tartjuk őket, akkor meghaladhatja a 4 évet is.

Tenyésztése egyszerű, de a felnevelt ivadékok száma több mindentől függ. A tenyésztés menete nálam a következő:
aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

Megtöltök egy 4 literes akváriumot szűrt (ill. ülepített) esővízzel és meleg (28-30 C°) helyre teszem. Ha fűteni kell az ívatómedence vizét, akkor feltétlenül takarjuk le valamivel, mert később a kikelt kishalak, ha hideg levegőt szívnak, könnyen megfáznak és hasonúszók lesznek. Én a tenyészállatokat egyszerre helyezem a medencébe, de ha nem vagyunk biztosak a nőstény ivarérettségében, akkor egy befőttesüvegben lógassuk be a hím mellé. Ha nőstény néhány perc alatt becsíkozódik, akkor van benne érett ikra és beengedhetjük a fiú mellé. Ha több bettás ívatóakvárium kerül egymás mellé, akkor azokat az oldalakat, ahol a hímek láthatják egymást, takarjuk le (pl. újságpapírral), hogy ne egymással foglalkozzanak, hanem a behelyezett nősténnyel. Ha van, akkor egy kis kagylótutajt (Pistia) teszek a víz tetejére, de egy darab hungarocell, vagy kartonplaszt lapocska is megteszi. Ez alá építi a hím a fészket. A fészeképítésben a nőstény is segít. A második, vagy a harmadik napra már az ikrák is a fészekbe kerülnek. A párzás a fajra jellemző módon zajlik, igen látványos, és mintegy két órát tart. Gyönyörű látvány, amikor a hím a fészek alá csalja nőstényét, hogy ott átölelve kipréselje belőle az ikrákat. Ikrázás után – akár még aznap – vegyük ki az ívatómedencéből a nőstényt, mert a hím nagyon megverheti. A habfészeképítő labirinthalak között (gurámik, betták, bozóthalak) a sziámi harcoshal az egyik, amelynek ikrája nehezebb a víznél. Ezért van szükség arra, hogy a hím gondozza a fészket és állandó ügyeletet tartson, visszavigye a fészekből lehulló ikrákat. Az ikrákból 24-36 óra alatt kelnek ki a kishalak, valamint további 48-72 óra amíg elúsznak és a habon való függeszkedést felváltja az úszás illetve a táplálék keresése. Ekkor vegyük ki a hímet is és kezdjük meg az etetést igen apró eleséggel. Indításnak megfelel a főtt tojás sárgája, a papucsállatka, vagy a frissen keltetett –apró méretű, vagy 16 órás- sóféreg. A főtt tojás sárgájából kb. borsónyit vizesen szétkenek a tenyeremen, majd „kezet mosok” a kishalak vizében. Az etetés megkezdésekor tegyünk a kishalak mellé néhány apró vízicsigát, hogy a keletkező eleségmaradékokat megegyék. Szokás az, hogy a kishalak elúszása után, amikor már legalább két napja esznek, összeöntünk több, egyidőben kelt csapatot egy nagyobb akváriumba. Így nagyobb helyen több kishal is nevelhető egyszerre, sőt a nagyobb vízmennyiség könnyebben szűrhető. A szűréshez egyszerű szivacsos szűrőt, vagy talajszűrőt használjunk. A kikelt kishalakat naponta legalább kétszer etetni kell, mert megfelelő fejlődés csak így érhető el. Az egyhetes ivadékoknál elhagyhatjuk a papucsállatot és etethetünk keltetett sórákot, mikrót, finom szemű planktont és jó minőségű száraz eleséget. Nálam a vágott tubifex vált be leginkább. Növekedésük ettől rohamosan megindul, persze a szűrést és a vízcserét fokozni kell. Az egyhónapos halakon már jól látható a színezet, és naponta egyszer megkínálhatjuk őket vágott, kimosott tubifex-szel. Bő etetés és rendszeres (hetenkénti) vízcsere esetén halaink nem nőnek szét, de figyeljünk arra, hogy a csapat legszebb, legelőször színesedő egyedei hímek lesznek! A hímek aránya egy ikrázásban általában kb. 30 %-os, de neveltem már olyan, közel ötszáz fős csapatot, amelynek 90 %-a hím volt.
A betta betegségekre nem érzékeny, de nem bírja az öreg, savanyú vizet. Ha costia jelenik meg a halakon (olyan, mintha lisztben forgatták volna meg a halakat), cseréljük le a fele vizet, és használjunk egy kevés xanthachridint.


Színek, változatok
Gyönyörű, látványos betták érkeznek rendszeresen hazánkba a magyar díszhal-importőrökön keresztül. Az így behozott halak 99%-a hím, mert ezek adhatók el jobban. Behoznak – külön kívánságra – nőstényeket is, de ezek ára a hazai betta áraihoz képest kicsit magas, kb. dupla és nem színesebbek a hazainál. A szingapúri betta hímek színenként is kérhetők, de a legkeresettebb az egyszínű piros, kék és zöld. Előfordul sárga, illetve időnként fekete változat is. Szállításuk igen érdekes, mivel e halak egyesével vannak csomagolva, kis nejlonzacskóba, egy kevés vízzel és levegővel. Magunk is megpróbálkozhatunk ilyen különleges nagy betta hímek nevelésével. Több lehetőségünk van ehhez. Az egyik esetben úgy járunk el, hogy a megfelelő hímeket más halakat tartalmazó medencébe tesszük, ahol betta hím csupán egyetlen lesz –olyan akváriumba tegyük, ahol nem bánthatják őket-.
A második lehetőség az, hogy begyűjtünk sok 1 literes befőttesüveget és a kiszemelt bettapéldányokat ezekbe helyezzük ki. Az üvegeket félig töltjük vízzel, jól etetünk és minden héten cseréljük az egész vizet, ezzel egyidőben szivaccsal kitöröljük az üvegeket. A harmadik megoldáshoz szükségünk van egy, vagy több, olyan medencére, amelyik félliteres részekre van osztva. Ha magunk ragasztunk ilyen bettahím-tartókat, megtehetjük azt is, hogy a választófalak ne érjenek le az akvárium aljára, mert így a teljes vízmennyiség együtt mozog, együtt kezelhető. Sok sikert kívánok minden akvaristának, aki megpróbálkozik ilyen gyönyörű, fátyolos betta hímek nevelésével.



Betta fish care

Hozzászólások

<< <
  1. 1
  2. 2
>>
Zsizso  (F/18) 15.

hali. A betta bébiknél a tojás sátgáját azt hogy kell adni? Légyszi részletesebben írjátok le nekem ha nem gond. válaszért előre is köszi

2013. jan. 29. 16:29
Nicoletta  (L/34) 14.

Segítsen valaki! Van egy Sziámi harcos halam és napok óta csak féloldalasan fekszik az akvárium alján, a köveken. Ennivalóért feljön, de látszik, hogy megerőltető neki az úszás, mintha visszahúzná valami. Elváltozást nem látok rajta, a színén sem. Sajnos sokáig nem cseréltem az vizet, lehet, hogy mérgezést kapott? Most már pótoltam az elmaradt vízcserét, de nincs változás. Lehet tenni valamit ebben az esetben? Az is lehet, hogy már öreg, nem tudom, milyen idősen kaptam vagy az is lehet, hogy megfázott. Az a baj, hogy nem tudom, mikor milyen tüneteket produkálnak. Ha tud segíteni Valaki, megköszönöm!

2011. okt. 03. 17:48
Cathy7  (L/16) 11.

Sziasztok!
Nekem is volt ilyen halam 2 1 fiú és 1 lány, a fiú megölte a lányt szomorú szomorú :'( utána vettünk még 1 lányt és azt is megölte :'( és utána a hal saját magát szomorú szomorú szomorú szomorú szomorú szomorú szomorú szomorú szomorú

2011. ápr. 20. 17:21
timi888  (L/26) 10.

Egyedül tartod a halat, vagy van vele valaki más is aki csipegetheti az úszóját? Ha nem egyedül van akkor a másik hal bántja, ha egyedül van akkor szerintem adj neki valami betta vitamint, vagy sima lemezes gyógytápot, ami nem olyan drága. Érdemes becsepegtetni neki egy kis Metilkéket vagy Malachitzöldet amik kis kiszerelésben szintén olcsók, azért kéne ,hogy ne fertőzödjön meg véletlenül a sebesült úszója.

2010. aug. 07. 12:56

Eredeti üzenet:

.Gween:

szija.nagyon jo az oldal.sokat segitett...de lenne egy kérdesem.nem nagyon értek a halakhoz,de most kaptam kölcsönbe egy harcos halat.és egyszer csak a farokuszoja kis darabokban elkezdett kihullani.és nem tudom miért...mi a teendő?
mert nem tünik ugy hogy valami baja lenne,mivel eszik rendesen.
elöre is köszi mindent.

2010. aug. 03. 21:22
.Gween  (L/18) 9.

szija.nagyon jo az oldal.sokat segitett...de lenne egy kérdesem.nem nagyon értek a halakhoz,de most kaptam kölcsönbe egy harcos halat.és egyszer csak a farokuszoja kis darabokban elkezdett kihullani.és nem tudom miért...mi a teendő?
mert nem tünik ugy hogy valami baja lenne,mivel eszik rendesen.
elöre is köszi mindent.

2010. aug. 03. 21:22
timi888  (L/26) 8.

Ha egyedül szeretnéd benne tartani, akkor vegyél egy hímet bele.
A nőstényt én társas akváriumban tartom és jól el van.
A hím egyedül legyen és nem lesz probléma, de ha a lányok tetszenek akkor abból lehetnek többen is egymás mellett.
Ajánlott kaják: szárított szúnyoglárva és élő tubifex ....
Ajánlott növény: valami hosszúkás élő növénynek biztosan örülne, amin a vízfelszín közelében meg tud támaszkodni és pihenni rajta, esetleg tündérhínár vagy egyéb növények.

2010. jún. 07. 23:21

Eredeti üzenet:

Chinthia:

Én most készülök venni bettát, de nem tudom, hogy fiút vagy lányt vegyek szomorú igyekszem jó gazdi lenni, de én csak gömbakváriumban tarthatom, az nem baj neki?

2010. jún. 07. 16:46
Chinthia  (L/19) 7.

Én most készülök venni bettát, de nem tudom, hogy fiút vagy lányt vegyek szomorú igyekszem jó gazdi lenni, de én csak gömbakváriumban tarthatom, az nem baj neki?

2010. jún. 07. 16:46
<< <
  1. 1
  2. 2
>>

Magazinról

Alapítva: 2007.07.19.

Tegnapi látogatók: 71

Látogatók az előző hónapban: 2335

Látogatók a jelenlegi hónapban: 1334

Feliratkozottak: 93

Magazin helyezése: 199

Üzenőfal

KÉPGYŰJTEMÉNY MAGAZINOM

AKVÁRIUM MAGAZIN
 
MSN, Animáció, KépekHotdog FőoldalTagokZenékJátékokFotókVideók
 
MSN, Animáció, KépekVideókKörkérdésMagazinokFórumIsmerkedőChat
 

Tooltip szövege ide jön
Close

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez