NAFAM3

Ajándék küldése

<< >>

Profil megdobás

<< >>
NAFAM3 profilja
offline

NAFAM3 (F/69)

Csatlakozott:2007.05.14.
Utolsó belépés:2017.02.25.

Ezt kell tudnod rólam

Itt lakom: Pécs

Párkapcsolatom: Foglalt vagyok

Szerintem nagyon gáz

Úgy látszik, én mindent későn kezdek el.  Pl. a számítógépezést, internetezést, gépkocsivezetést. És most helyben vagyunk. Ezt a kis történetet, teljes komolysággal, minden gépkocsivezetőnek ajánlom, tanulságul!

Én, naiv kezdő gépkocsivezető, örültem a megvásárolt 12 éves HONDÁMNAK. Nem modern, de jó autó volt. Egy hónapos jogsival, na most autókázunk egy kicsit, gondoltam, és városon kívül, dombon fel, dombon le, élveztem az autóm nagyszerű viselkedését. Éppen egy enyhén meredek, hosszú ívű kanyarban (kb. 200 m-ig belátható) haladt előttem egy pótkocsis teherautó, emelet magasságig megrakva farönkökkel. Hát én nem fogok utána sétálgatni, gondoltam. A teherautó mögé 4-es sebességgel érkeztem. Lassítás, kinézés, van-e szembejövő forgalom - nincs. Na, akkor az én Hondámnak meg se kottyan ez a kis előzés felfelé, a 200 méter pedig bőven elég. Index balra, gázt neki, hadd menjen! Hát az én erős HONDÁM nem ment! Nem vette fel a kívánt sebességet, hosszú másodpercekig éppen hogy csak pótkocsi elejéig jutott el. Ekkor a kanyar felső részéről szemben kibújt egy nagy sebességgel közeledő külföldi személygépkocsi. Gázt a padlóig! Akkor sem ment sokkal gyorsabban. Szerencsémre a tehergépkocsi rutinos vezetője észrevette a bajt, és amennyire csak tudott, lehúzódott az útpadkára. A szembejövő nem lassított. Megállt bennem az "ütő", de a sors kegyelméből, 1 méteres közelségben sikerült a teherautó elé vágnom. A legközelebbi pihenő helyen megálltam, és remegő lábakkal kiszálltam a gépkocsiból. Ekkor ért oda  tehergépkocsi, és a vezetője jóindulatúan megfenyegetett az ujjával. Köszönöm neki ! !. Most már tudom, mi volt a hiba, tanultuk is: előzéskor vissza kell kapcsolni alacsonyabb sebességfokozatba, hogy kellő nyomatéka legyen az autónak. Az utazósebesség ilyenkor hirtelen növelhető, ami az előzésnél fontos. Igaz, hogy a motor erre a kis időre  időre felpörög, de ez így természetes. Én, tudatlan,  a 4-es sebességfokozattal, lelassított sebességből, emelkedőnek felfelé kezdtem meg az előzést! 

Hát ez volt, az az esetem, amikor gáz volt, pontosabban: nem volt elég gáz.

 

.Most egy kis könnyed történetet mesélek el:

 

          GYUSZIKA ESETE

 

Ennek a történetnek fele sem igaz!

Az internet lapjain néha igazi csemegére bukkan néha az ember. Egy ilyen csemegét szeretnék közrebocsátani, nem eredeti formájában, hanem kissé átkomponálva, elferdítve és aktualizálva.

 Történt pedig, hogy Gyuszika – csak így becéztük kedves barátunkat –

egy  forró nyári napon a városban volt bevásárló körúton. Akkor élte át  azt az eseményt, amely bizony komoly végződéssel is járhatott volna.

Már mind a két keze tele volt megrakott bevásárló szatyrokkal – volt ott sör, tej, kenyér, mindenféle zöldség, meg még sok minden, ami a vasárnapi ebédfőzéshez szükséges volt. A neje egy cédulára mindent pontosan felírt, amit Gyuszikának be kellett szereznie. Abban a boldog tudatban sietett a buszmegállóhoz, tökéletesen teljesítette a rá bízott fontos feladatot.

- Nehogy most legyél piros! - szuggerálta a gyalogátkelőnél a forgalomirányító lámpát. -  Mert a végén még nem érem el azt a buszt, amelyik már közeledik a megállóhoz.

De mégis piros lett!

 Gyuszika, aki törvénytisztelő ember volt, most úgy gondolta, hogy egy kis törvénysértés megbocsátható, és gyorsan átvágott a piros jelzés leple alatt a túloldalra, mivelhogy a szatyrok a tekintélyes túlterhelés miatt már a végüket járták.

 

És ekkor történt a tragédia!

 

Honnan, honnan nem, hát hirtelen előtte termett a hatóság szigorú embere, és felelősségre vonta őt bűnös cselekménye miatt. A megszeppent Gyuszika, gyorsan magyarázta tettének okát, hogy sietett a buszhoz, meg a szatyor is alig bírja már, meg a hasa is fáj már, meg hogy otthon nem tudják, hogy nem történt-e valami baja, és ezért mindenképpen el akarta érni a buszt.

A szigorú embert nem hatotta meg Gyuszika története.

Igazolja magát! – mondotta.

- De kérem, tele van mind a két kezem a rakománnyal, nem tudom elővarázsolni a kért dokumentumokat.

- Az a maga baja! Tegyen eleget a felszólításnak!

Mit volt mit tenni, Gyuszika letette a teli szatyrokat a járdaszegély mellé, hogy előhalássza a zsebéből azokat a fontos iratokat. És amint a dülöngélő szatyrokat próbálta stabil állásba hozni, megtörtént a dolog! Tisztán, hangosan, szinte célzottan a szigorú ember felé röppent egy békegalamb, szinte ledöntve őt a lábáról. Az esemény utóélete még szörnyűbb volt, ugyanis Gyuszika a lángossütőnél két darab hatalmas lángost evett sok-sok fokhagymával. Ez a szigorú embert végképp harcképtelenné tette, és mint ilyen, erőszakos cselekménynek minősült.

 

Gyuszikát eljárás alá vonták.

 

Az eljárást vezető szembesítést rendelt el.

- Álljanak szembe egymással! – rendelkezett.

- Sértett, felismeri a tettest?

Tétovázás!

- Nem vagyok teljesen biztos benne, talán ....., ha háttal állna....!

- Forduljon meg!- parancsolt Gyuszikára.

- Ismerős?

 Bizonytalanság!

- Még most sem esküdnék rá, esetleg....., a szag alapján....!

- Ismételje meg az akkori dolgot! – szólt a parancs Gyuszikának.

- Ha kötelező, megpróbálhatom- szólt Gyuszika, és tudatosan, szinte célzottan, ismét

megszólalt a dallam, és követte minden járuléka, lebénítva az eljárás összes részvevőjét.

 

Megszületett a döntés: A panaszos keresete jogos.

 

 Gyuszikát egy hétre eltiltották közterületen a fokhagymás lángos evéstől.  A büntetés végrehajtását a teljes hétre felfüggesztették.

 

Pécs, 2008. október 4.

Szerintem nagyon HOT

Sokáig gondolkodtam azon, hogy mi legyen az a kiemelt megjegyzés, ami legjobban érzékelteti a HD- közösségünk közös dolgait. Az egyéni meglátásom magával a HotDog-adta lehetőséggel, a már elért eredményeire vonatkozik.

Örvendetes ez a fórum, mi több felemelő! Gondoljuk csak meg, mennyi ember kerül így bensőséges kapcsolatba egymással. Nagyon nagy előnyt jelent pl. az ismerkedésnél. Ha együtt utazok veled, kedves barátom, a buszon, vagy látlak az utcán, vagy bármi más helyen, sohasem mondanám el neked, hogy mennyire szimpatikus (szép) vagy. Sohasem ismerném meg azt a sok szépet és jót, amit magadról, vagy bármi másról  közölsz nekem, másnak, mindnyájunknak. Nem látnám azt a sok vidám, vagy éppen komoly arcot a fényképeken. Lehet, hogy valaki e nélkül soha nem írna le valakiről, vagy valamiről elismerő, vagy netán bíráló szavakat. Én soha nem ismertem volna meg ennyi fiatalt, akiknek véleménye rólam, idősebbről mindig is sokat jelentett. Elmondom, nem hittem volna, hogy a fiatalok nem mutattak velem szemben "generációs problémát". Azt a következtetést szűrtem le, hogy a "társadalmi életünk generációs problémája" nem olyan éles, sőt!! Szerintem az egymással való kommunikáció hangnemén, egymás dolgainak megértésén, és annak komolyan vételén kellene gondolkodnunk.

A kapcsolatok kialakítása során megtanuljuk az udvariasságot, megismerhetjük mások értékeit. Megtanuljuk, hogy gondolatainkat hogyan fejezzük ki úgy, hogy mások is értsék. Itt nem kell feltétlenül hosszabb szövegekre gondolni, hiszen számtalan olyan rövid kifejezéssel találkoztam, ami tömörségével a legjobban, a legszebben fejezte ki írójának érzését, hangulatát.

Csak e pár gondolattal akartam azt érzékeltetni, hogy számomra mekkora érték és élmény az a sok kapcsolat, barátság, melyet ittlétem alatt szereztem.

 Köszönöm megtisztelő figyelmeteket. NAFAM (Zoli)

Kedvenc kajáim

 
Ez az élmény abból az időből származik, amikor még négytagú volt a zenekarunk.
 
Történt pedig, hogy egy vidéki kisvárosba kellett menni a zenekarral lakodalmi mulatságon zenélni. Szokás volt az ilyen rendezvényeken, hogy a zenekar „teljes ellátást” kap, ami az ételt és italt illeti. Dobosunk, akit előrehaladott kora miatt csak Béla bátyusnak szólítottunk, már előre fente a fogát a finomságokra. Mondta is a harmonikásnak: „ha valamit adnak az útra, hazafelére, mindent el kell fogadni!” Ebben maradtunk, és a hangszereket „élesre töltve” vártuk a lakodalmas népet egy étterem sarkában, ahol a művészi gondossággal feldíszített asztalok katonás rendben sorakoztak, várván a násznépet. A konyha, a felszolgálók egy emberként, ugrásra készen várták azt a fiatal motoros hírnököt, aki lesbe állt az egyik utcasarkon, és éberen figyelte, hogy mikor jelenik meg az autósor, amellyel a vidám társaság érkezik a házasságkötő szertartásból.
A hírnök egyszer csak azt közölte, hogy fényképezés miatt egy fél órás késsel fognak érkezni.
 
No ezt akkor kihasználjuk, gondoltuk, és egy kis vacsorácskát bekapunk addig, hogy jobban menjen a zenélés. Különálló kis asztalunkra a fürge pincér már hozta is a tyúkhúslevest, amit ugyanolyan fürgén eltüntettünk. No akkor jöhet a második fogás! Jött is, finom illatos ropogósra sült rántott csirkecombok formájában. Ez maga a Mennyország volt! A felszolgálófiú, gyorsan elénk tette a kimondhatatlanul finom illatokat árasztó tányérokat, mindegyiken két darab hatalmas csirkecomb kellette magát. „Le a kalappal! Ez az ellátást sem kapjuk meg minden kocsmában!” - áradozott Laci, a harmonikás. „Jó étvágyat!”- mondta a pincér, és még hozzátette: „Én nem tehetek róla!” Az értelmetlen megjegyzés később nyerte el csak igazi értelmét. De hát ki foglalkozott akkor ezzel? Már épp nekiláttunk volna a lakomának, amikor beszólt a küldönc: „Jönnek!” Erre aztán megélénkült a ház. Béla bátyus azonnal intézkedett: „Laci! Gyorsan rakd be a combokat ebbe a zacskóba, és dugd el a harmonika tokjába, majd később kérünk újat, jó lesz hazára.” Így is történt.
Zene, vendégek vacsorázása aláfestő zene mellett, tánc, mulatás. Így ment egy jó pár órát, mikor is újból felszolgálók jelentek meg tálakkal, újabb menüt kínáltak a lakodalmas népnek. Ekkor mi, zenészek is sorra kerültünk. Ismét csirkecombot kértünk, a pincér értetlenül nézett ránk. „Mi csak azt szeretjük, ha van még.” „Aj-jaj, rengeteg van, ha ez kell, akkor hozom.” Alig vártuk, hogy felcsigázott étvágyunkat csillapítsuk.
Neki is láttunk azonnal! Ámde, valami baj van! A kés nem vágja a csibét! A villát kalapáccsal sem lehet a húsba beleverni.  A tányér a terhelhetőség felső határán már csaknem kettéroppan, de a csibecomb még mindig megtartja eredeti pompás alakját.
 A csibe olyan tartósnak bizonyult, hogy egy falat nem sok, de annyit sem, lehetett leválasztani belőle semmilyen módszerrel. Ekkor jutott eszünkbe a pincér korábbi megjegyzése. Ő nem tehetett róla, hogy a jó szokás szerint a rokonság természetbeni hús adományokkal járult hozzá az esküvői lakomához. Az pedig sehol sincs leírva, hogy nehogy öreg, háborút kiszolgált tyúkokat vigyünk ajándékba lakodalmi vacsorához.
A történet itt véget is érne, ha 8 db csibecomb nem lapulna titokban a harmonikatokban. A lebukástól tartva nem lehetett kivenni a makacs combokat a tokból. De ha tokban comb van, nem lehet betenni a harmonikát. Így aztán a harmonikás mindaddig húzta a talpalávalót- most már egyedül-, míg az utolsó kószáló vendég is kidőlt a sorból.
Míg végül sikerült a combokat egy kerítés tövébe „exportálni”, egy arra kószáló kutyus nagy örömére. (Igaz, másnap a gazdija így panaszkodhatott a szomszédjának: „Képzeld! A kutyám nagyon finnyás lett, csak tejbegrízt hajlandó enni!”)



Nekem fontos emberi tulajdonságok

Véleményem szerint az embereknél épp úgy megtalálhatók a pozitív, mint a negatív hatással bíró tulajdonságok, sőt kifejezetten a legtöbb esetben párosíthatók is. Ilyen tulajdonságok, amiket fontosnak ítélek meg: Barátság-ellenséges érzület; szeretet-gyűlölet; szimpátia - utálat; igazságosság- igazságtalanság; hűség-hűtlenség; segítőkészség-önzés; bátorság-gyávaság.  És még sok-sok más tulajdonság. Szerintem az ember egésze tele van jó és rossz tulajdonságokkal, véleményem szerint azzal lehet jellemezni az egyént, hogy a pozitív és negatív tulajdonságok működés közben hogy dominálnak egy életszakaszban. Az életszakasz kiemelése azért fontos, mert az ember jelleme élete során akár gyökeresen megváltozhat.                                                  

Kedvenc idézetem

" Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes."  (József  Attila)

Üzenőfal

Ajándékok

  • 3 darab
  • 12 darab
  • 85 darab
  • 4 darab
  • 42 darab
  • 50 darab
  • 3 darab
  • 5 darab
  • 5 darab
  • 5 darab
  • 1 darab
  • 32 darab
  • 24 darab
  • 2 darab
  • 8 darab
  • 7 darab
  • 4 darab
  • 17 darab
  • 3 darab
  • 18 darab
  • 1 darab

Bemutatkozás

Ufót láttam. Saját videofelvételem az ufóról:
http://youtu.be/gftp-0-RjIs 




 Egy mozgalmas nap - humoros képekben:







                             
A következő versemet azok tiszteletére írtam, akik már nem lehetnek többé közöttünk.

           
              LEHULLOTT EGY LEVÉL


Lehullott egy levél, üres lett a ház,
Nincs már senki, aki most lelkedre vigyáz.
Elment, mert parancsra kellett mennie,
Ideje nem volt köszönni, sem búcsút vennie.
 
Ma üres lett egy szék, és üres lett az ágy,
Nem szólít a hangja, és nem gondol már rád.
A végtelenbe tekint, s a nagy útjára vár,
Hol nincsen többé fény, s ahol a madár se jár.
 
Ma nem szól a dal, nincsen tánc, és nincs hangos vigadás,
Ma csend az úr, és nincsen beszéd, csak főhajtás és hallgatás.
Megérkezett lelke, s üdvöt küld  a messzeségből,
Új csillag született, az Égi Mennynek sötét  tengeréből.

 

Édesanyám emlékére.

 
               AZ ELMÚLT IDŐ
 Hol van a vers, hogy bánatom leírjam,
hol van a szó, hogy nevét kimondjam,
hol van a dal, hogy térdelve daloljam,
s hol vagyok én, hogy öleljem karommal.


A múltba néző tükör előtt állok,
egy makrancos kisgyereket látok,
ki el van foglalva a maga bajával,
s oda sem figyel szülője szavára.


És jött a kór, a tested tűzben ég,
ő ott ült melletted, hét napot és éjt,
jó szót, köszönetet sohasem kért.
Múlt az idő, s életed új mederbe tért.

Változnak a képek, futnak az évek,
keserű napokat váltogatják szépek,
de szeretetet, még ha nem is kéred,
az édesanya,  csak ő adhat néked. 

Ha haragodban elöntött a mérged,
dühös szavaidat jónak- rossznak mérted,
és indulatodban nem is vetted észre,
hogy valaki  könnyet ejtett érted. 

Állok a tükör előtt, bánat az arcomon,
dübörög a szívem, s gyöngyös a homlokom.
Jóságos arcát most elébem gondolom,
a múltnak távolából e percet ellopom. 

Mert nagy az én súlyos adósságom,
hálámra  szavamat sehol sem találom,
szépet, s jót néki már hiába kívánom,
az Úrnak ítéletét csendesen kivárom.
Zoli
Pécs, 2008.május hónap 4. napján

 

Bemutatkozás

 

Bemutatkozásomat kiegészítem egy kis előzetes megjegyzéssel és  kéréssel. Profilomat nagy örömömre sok olyan fiatal olvasta, és remélhetőleg ezután is olvassa, akik az életkorom miatt nem tudják, hogy hogyan szóljanak hozzám. A tegeződésre gondolok. Ha nem tartaná zavarónak a kedves hozzászóló, én nagyon örülnék, ha tegeződő formában társalognánk, függetlenül attól, hogy hány éves az illető. Környezetemben mindenki tegez, kezdve az óvodás kortól akármeddig. Ezzel a formával sokkal közvetlenebbül lehetne társalogni. Persze csak akkor, ha ezt a kedves beszélgető is így gondolja. Egy kis humorral azt mondhatnám, hogy ez az életkor nem az én érdemem, ezért csak annyit kell tennem, hogy vagyok.


 

MIÉRT SZÉP AZ EST? 
                                         
Ha megkérdezem tőled
Miért szép az est?
Tudsz-e felelni, és                     
válaszod mi lesz? 
 
Talán, hogy fönt ezernyi csillag,
és nem tűz már a napsugár,
és a hosszú, fáradt nap után 
megérkezel végre te is haza már?
 
Ha felkelsz reggel,
mikor pirkad az ég,
és serényen dolgozol,
míg eljön a dél,
 
ha kezedben tollal
számolsz, vagy írsz,
ha többekkel egy sorban
dolgozol, mit bírsz,
 
s ha délután az estet
munkával várod,
e napon ember voltál,
s nyugodt lesz az álmod.
 
Akkor megkérdezem tőled:
Miért szép az est?
Ne szólj egy szót sem!
Válaszod tudom, mi lesz.

                                        
 
1947-es férfi vagyok, nem éppen mai gyerek, de szívesen keresek kapcsolatot minden korosztállyal. Beállítottságom az úgynevezett "reál". Leginkább a természettudományok érdekelnek, de a társadalomtudomány, művészetek, irodalom - csekély tárgyi ismereteim szintjén - sem idegen tőlem. Foglalkozom fizikával, matematikával és kapcsolódó területeivel. Érdekes ismereteket szereztem a csillagászat tanulmányozásával, és a "határtalan", a  "végtelen" fogalom átvezetett a filozófiai gondolkodás világába. Elmélkedéseim során egyre inkább megvilágosodik előttem, hogy "minden mindennel összefügg". Továbbá az is egyértelművé válik számomra, hogy az általunk ismert világ és az azt leíró tudomány csak töredéke annak a hatalmas világmindenségnek, melynek térbeli és időbeli korlátait még csak elképzelni sem tudjuk. Itt említem meg, hogy érdekel az ezoterika, általában a transzcendens jelenségek (pl.: jövőbelátás, reinkarnáció, transzportáció stb.). Úgy gondolom, hogy matematikánkat, filozófiánkat tovább kellene fejleszteni, hogy a fentieket is kutatni lehessen, melyből az emberiség a jövőben sokat profitálhat.
 
Ezzel bemutatkozással személyiségem egy kis részét jegyeztem le, csak jelezni akartam, hogy gondolkodásomban fontos szerepet töltenek be a "nagy kérdések". Remélhetőleg akad majd olyan barátom , akivel ilyen kérdésekkel kapcsolatban is eszmét cserélhetünk. Természetesen ugyanilyen fontosak számomra a hétköznapi kérdések is, mint a gazdaság, munkahely, lakás, család, barátság, szerelem-szeretet, szex, tanulás, szórakozás, zene, zenélés, barkácsolás, kirándulás, sport (sajnos nem nagyon aktívan), sakk, technika, találmányok, természet, állatok, kiskert, növények, főzés, autó, utazás, rádió, TV, média, számítógép, játékok, fotózás, internet, kevés politika, vásárlás, bulizás, stb.


AZ ÖREG FA MESÉJE
 
Áll egy öreg nagy fa az útnak mentében,
Itt pihen a vándor jöttében, mentében.
Nincsen madárfészek a lombok között,
Törzse már korhadt, és ága is törött.
 
Itt álltak meg, kik mentek nyári nap hevében,
Sokat hallott tőlük, akár a mesében.
Fának gondolatja csak magának maradt,
Pedig látott már vagy hatvan telet is, meg nyarat.
 
Jól esik pihenni fának lombja alatt,
Ha teheti, meg is áll, aki arra halad.
- Sokan jártak nálam, tudós is, és dáma,
Volt sok vigadalom, de történt itt már dráma.
 
Nyári nagy esőnek gyors közeledtével
Kicsike leányka lombok alá tér be.
Sietett, hogy papírját ruhájába rejtse,
Vigyázott, ne érje hulló eső sűrű cseppje.
 
- Ez a kis lány ki lehet, s mi van a papíron,
Mi történt ez után? Ide most leírom.
Esőnek múltával, a papír fölé hajolt,
S könnyű kis kezével gyönyörűen rajzolt.
 
Rajzolt madarat, rajzolt virágot,
Papíron láthattam az egész világot.
Soha sem tudtam, hogy ilyen nagy a világ,
Mindig csak azt hittem, madár van, meg virág.
 
Szeretném, ha felnézne egyszer a kis leány,
Egy kis rajzocskával emlékezne én reám,
Csak egy kis ágacska, és egy kis levélke,
Örömöm az volna, ha mehetnék eléje.
 
Ha, mint fürge zerge, futhatnék elébe,
Csakhogy szépnek lásson gyönyörű szemével.
Ha elmondhatnám szavakkal, hogy mennyire szeretem,
Ha megírhatnám néki szerelmes levelem.
 
Ezt nekem nem lehet, sorsom nem akarja,
Örömöm, bánatom lombom eltakarja.
A leányka felnézett, de nem én voltam fontos,
Gyönyörű madárka tollászkodott pont most.
 
Fából van a szívem, miért fáj most mégis,
Mért büntet a sors, mért büntet az ég is?
Mért nem tudok érted könnycseppet ejteni,
Miért kell sóhajom szellőbe rejteni?
 
Elkészült a rajz, már délutánra jár,
Nincs a papírlapon se levélke, se ág.
Elment a kisleány, sosem láttam többé,
Mintha álom volna: szertefoszlik köddé.
 
Évek múlva szörnyű vihar kerekedett,
Még az öreg föld is néha megremegett.
A nagy terhet nem bírta az öreg fának törzse,
Kettéroppant, s hosszában leomlott a földre.
 
Egy kis szobának ablakából világít a fény,
Kicsi asztal, kicsi ágy és egy kicsi szék.
A széken egy kis lányka ül, papír fölé hajol,
S könnyű kis kezével gyönyörűen rajzol.
 
A papírlapon nincsen mező és nincsen virág,
Nem látható sehol sem ott az egész világ.
Ott látszik egy nagy fa,- és nincsen ott madár,
Korhadt fának törzse van még, és egy letört faág.
                                                                             
Zoli


    TOLVAJT FOGTAM        
 
Hazafelé este csendesen ballagok              
Egyedül magamban, s nagyokat hallgatok.     

Mögöttem a sötétség, árnyékom is arra ment,
Felettem a vén hold az égboltnak napja lett.  

Fáradt már a lábam, s a szemem se bírja,     
S a karikákat csak úgy össze-vissza írja.      
 
Megérkeztem végre, elállt már a szél is,       
De mért van világosság? Megtudhatnám én is? 

Kis szobámba lépek, s meglepődve látom,        
Ez egy csoda! Szép kislányka üldögél az ágyon. 

Bizony, ez tolvaj lesz! Merengett fel bennem,   
Sehogy sem értettem, mért várt itt meg engem.
 
Jó nagy láncért, máris visszafelé mentem,       
De láncokat a kisleányra rátenni nem mertem.   
 
Szólt a lányka: itt a láncom, ráteszem szívedre.  
Ahogy mondta, úgy is tette, s ráborult  keblemre.
 
Karjaimban tartom, szorosan két kezemmel,            
Hogy is történt valójában? Nem értem meg eszemmel.
 
Boldogságban úszom, így talál a reggel,          
És hirtelen nagy berregéssel megszólalt a vekker. 

Eltűnt a szép kisleány, elrepült az álom,              
Itt állok most egymagamban, s boldogságra vágyom.
        Zoli                                                 

A zene jelentése számomra, kedvenceim

A zene részemre létfontosságú életelem, mégpedig kétféle megközelítésben.                                             

 

- Egyrészt, hallgatom a zenét, szeretem a könnyűzene minden válfaját, a slágereket, a klasszikus könnyűzenét, a népi zenét, a mulatós nótákat, a modern könnyűzenét (itt azért akad egy-két kivétel), továbbá a komolyzene ismertebb irányzatait. 

 

- Másrészt, a könnyűzenét amatőr szinten művelem is. Gitáron játszom a fenti stílusok minden formáját. Kedvencet nem nevezek meg, mert a különböző zenék megtanulásakor születnek meg részemre a szimpatikus együttesek, előadók.

Ez a vers a jobb helykihasználás miatt került ide.

Ez a születésnapi vers eltér a megszokott formáktól.

             Születésnap

Egy kicsike madárka ágról ágra száll,
Aki hallott róla, csodájára jár. 
Csodaszép hangjával bűvöletbe ejtett, 
Viharos lelkemben nyugalmat teremtett.


Vidám napjaim tündöklő kék egén
Ő volt a fény a tüzes napnak helyén.
Bánatom árnyékát elűzte dalával,

Békességet hozott pár kedves szavával.


Mit mondhatok a születésed ünnepén,
Ki elébem kerültél, akár egy tünemény.
Légy gyámolítója a síró gyermeknek,

Vigasztalója a megfáradt embernek.


Mutasd meg a szépet, s legyél tanító,
Legyen ajándékod a tiszta és igaz szó.
Mert ideje van a gyermekkacagásnak,

Szerelmes éjjelnek, s hajnalhasadásnak.


Ideje van ma már munkának, kenyérnek,
Emberibb életnek a dolgos szegénynek.
Itt az idő a becsületet szívünkből becsülni,

És az álnok szavakat messzire kerülni.


Segítsd meg az embert az embert szeretni,
S a boldogságot otthon, s nem másutt keresni.
Gyújtsd meg a lámpát, hogy lássuk a virágot,

Mentsük meg, ha nem késő, e szegény világot.


Nagy teher a válladon, ez a te tiszted,
Hogy a jövőnek magvait termőföldbe hintsed.
Egy csendes imát suttogok most érted,

S halkuló szavammal köszöntelek téged.


   Zoli
Pécs, 2007. november
 

                             MEGBOCSÁTÁS
         Fészkében, az eresz alatt egy kis fecske ül,
         Nincsen párja, nincsen társa, csak a búja egyedül.
         Ki mellette volt, elment, mert szabadságra vágyott,
         Embereket, jót és rosszat egyre-másra látott.



         Megállt egy háznál, hol békességet talált,
         Ahol dédelgették, és lesték minden szavát.
         Itt e helyen megtalálta az igaz hű szerelmet,
         Életében csak erre várt, s mindig ezt kereste.



         „Ez már a boldogság!” lelke így  vidult,
         Felderült az arca, vágyaktól pirult.
         Bánata már nincsen, a szél azt mind elvitte,
         „Itt a helyed!”, mondták, ezt még most elhitte.



         Dalos volt a nappal, szépséges az éjjel,
         Tele szép mesékkel, tele szenvedéllyel.
         Boldogabbat, s jobbat nem is kívánt volna,
         Nem is érdekelte, mit hoz majd a holnap.



         Napnak tüzes  fénye sütött a szemébe,
         Csak a szépet és a jót tették most elébe.
         Sötétlő felhőt csak festett képen látott,
         Megölelni akarta az egész nagy  világot.



        Ám az ablak egyszer a vihartól kinyílt, 
        A rózsa kint a kertben már nem szépen virít.
        A képen a felhők már szinte remegnek,
        Arcán a könnyek néha már peregnek.



        Hamis volt a ház, hol az útról letért,
        Lelke nyugalmával fizetett most ezért.
        Eszébe is jutott hű madárka párja,
        Ki még most is otthon bánatosan várja.



        Visszatérne már, az otthoni fészekbe,
        Ahol még most is szerelmet érezne.
        Áll az ajtó előtt, szíve nagyot dobban.
        Ott még mindig szeretik, talán most még jobban!
      Zoli



                                                           

EGY BARÁTSÁG EMLÉKÉRE 

Az igaz barát egy kincs, aki  megvéd, ha bántanak,
segít , ha gyötörnek, vagy tévútra rántanak.
Megszid sokszor, ha van rá oka,
de meg nem tagad téged soha.
 
Legyen bár ezer a hibád,
éretted ő mindig kiáll,
és ha legyen is nagy a vétked ,
ő akkor is megbocsát majd néked.
 
A barátság egy próbatétel,
naponta kell küzdened érte,
és ha bánat lelked mélyét járja át,
melletted áll egy  igaz, hű barát.
 
Ő az, ki felemel a porból,
de ha kell, szeretettel korhol,  
titkolnod nem kell, örömöd, bánatod,
elnéző akkor is, ha gondjaid ráhagyod.
 
Hová lett az  igaz barát?
Hol vigyázza lelkem viharát?
Hol dalolja megbocsátó dalát?
Hol suttogja vigasztaló szavát?
 
Elment a tél, a derűs tél, 
hol makacs, hol merész, hol vidám,
és itt van ismét a nyár, mely
csendes, hideg, zord és sivár.
 
Elült a szél, elhalt a dal, nincs már bánat, és nincs harag,
a végtelen idő kereke már a távolban szalad,
szememből egy könnycsepp csordulni akar, 
lelkemben mindörökké egy szép emlék marad.
 
Zoli.
 
Pécsett, 2007. év március hónap 29. napján.


              
A múlt emléke.
 
Mit írhatnék ide? Vidám harsogást?
Vagy suttogva csendes vallomást?
Most elébem idézem csillogó szemedet,
S imába foglalom gyönyörű nevedet.
 
A boldog idő rég a távolba vész,
Hozzám vissza soha már nem tér.
Észre nem vettem az igaz, hű szerelmet,
S másoknál könnyű érzelmeket kerestem.
 
Kinccsel ajándékozott meg a kegyes ég,
De sodort az éjszaka, és elsodort a fény.
Hagytam elfutni a tiszta boldogságot,
Bocsánatot nem ad már késő imádságom.
 
Pécs, 2015. augusztus 28.

 

                                                                                                                                                

 

Kedvenc mozifilmeim, jeleneteim

Kedvenc filmjeim közül kettőt emelek ki. Az egyik az Űrodüsszeia, a másik talán kevésbé ismert, ez pedig a Solaris. Ez utóbbival kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot leírni. Röviden: a film sci-fi környezetet használ eszközül annak bemutatására, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha hirtelen beavatkozunk az élet természetes menetébe. A film szerint az adott környezet hatására a szereplők elhunyt szeretteik utáni vágyakozásaik materializált formában valóra váltak. A  megjelent hozzátartozók kitörölhetetlen és emberfeletti erővel ragaszkodtak az őket gondolati úton megtestesítő valóságos személyekhez. Ez a határtalan ragaszkodás egy idő után terhessé vált, de semmilyen fizikai behatással nem lehetett eltávolítani a "jövevényeket". Ez a tény emberi kapcsolatokban visszafordíthatatlan  konfliktusok forrásává vált.     

 

Engedtessék meg, hogy elmondjam gondolataimat, melyeket a film  teremtett meg. 

 

Ha a természetes élet-dolgainkba hirtelen és drasztikusan beleavatkozunk, annak beláthatatlan és kiszámíthatatlan következményei lehetnek.

 

Nem tudjuk, milyen irányba vezet az élővilág fejlődése, ha genetikai állományába beleavatkozunk.  Nem kisebb veszélyt jelent a környezetszennyezés, mely akár egész fajok kipusztulásához is vezethet. A légkör szennyezés okozta úgynevezett "üvegház hatás" következménye a globális felmelegedés, mely lavinaszerű káros folyamatokat indíthat el földgömbünkön. Ilyen például a sarkvidékek jégtakaróinak elolvadása, mely azon túl, hogy  a világtengerek vízszintjét jelentősen megnöveli (az alacsonyabb tengerparti vidékek, az itt  lévő lakott, és  művelt földterületek víz alá kerülnek) az éghajlatot, az időjárást megváltoztatja (és nem jó irányban.) Példa erre a napjainkban egyre gyakrabban előforduló időjárási rendellenességek (viharok, hurrikánok). A sarkvidékeken átalakul az élővilág, következmény: egyre nagyobb területeken borul fel a biológiai egyensúly, és ne feledjük, föld élővilágának mi, emberek is részei vagyunk. Egyes tudós vélemények szerint az ismert Golf áramlat megszűnik, ugyanis energiáját a jelenleg még meglévő sarki gleccserek olvadásából nyeri. Ide kapcsolható az ózonlyuk terjedése a magas légkör határán. (Az ózon eredetileg oxigén , vagyis: O2. A nagy erejű kozmikus sugárzás a kétatomos oxigént szétszakítja, és  O- és -O,  2 db különálló atom keletkezik. Az egy darabos oxigén atomok csoportokká rendezőnek, mégpedig ismét kétatomos O2 -re, és kisebb részben hármas csoportok is keletkeznek: O3.     EZ   AZ  ÓZON .  A hármas csoportoknak (vagyis az ózonnak) az a tulajdonsága, hogy ismét könnyen szétesik, valamely egyéb gáz hatására. Ez az egyéb gáz a  légkörbe került gáznemű szennyező anyag, amely felbomlasztja az O3 ózont. Az ózont bomlasztó gázokat egyes illatszerek, vagy rovarölő szerek porlasztásához hajtógázként használják. Ugyanilyen veszélyes az ózonra a hűtőgépekben alkalmazott freongáz.) Sajnos ezek a szennyező gázok saját mennyiségük  többszörösének megfelelő ózont képesek szétroncsolni. Az ózon réteg - melyet ózon-pajzsnak is szoktak nevezni - a földi élet megóvásában kiemelkedő szerepet játszik, mert összefüggő rétegben, a világűrből érkező sugárzásokat,  főképp az ibolyántúli sugárzást,  korlátozza, így az kevesebb kárt okoz az élővilágban. A károsodással elvékonyodott, vagy megszűnt ózonréteg (ez az ózonlyuk) helyén a az ibolyántúli- és másfajta sugárzások  nagy erővel bombázzák  a föld felszínét,  károkat okozva az  élővilágban.

Az alábbi történetek helyhiány miatt kerültek ide.

Én nagyon régen jártam iskolába - most 69 éves vagyok -, és a nyelvtan könyvünkben volt egy példa-mondat a fűre lépéssel kapcsolatban. Ugyanis két tábla van a füves területen: Az egyiken az olvasható, hogy a fűre lépni tilos, a másik táblán pedig ez áll - megpróbálom felidézni a mondatot: „Az, aki azt, aki az ide azért kitett táblát, hogy itt fűre lépni tilos, feldönti, feljelenti, ötven forint jutalomban részesül.”
Erre a szép mondatra felbuzdultam és kitaláltam egy rövid kis történetet, mely arról szól, hogyan lehetne ebből pénzt csinálni. De ne vágjunk a dolgok elébe, inkább olvassuk el a kitalált történetemet:
 Te Józsi! - mondtam a barátomnak - tudok egy jó kis sörre való pénzkereseti lehetőséget, benne vagy? Óh, ha a sörről van szó, én mindenben benne vagyok - mondta.
- Elmondom, hogy mit kell csinálnod. Van a város egyik parkjában egy tábla, hogy nem szabad a fűre lépni.
- Na és?? Hol van ebben a pénz?
- Várj, csak nyugi! Ne kapkodd el, mindjárt nekiesel, mint tehén a rétnek, ha kihajtják legelni. Szóval, van egy másik tábla is, ahol az áll, hogy pénzt kap az, aki feljelenti az előbbi tábla rongálóját.
Odamegyünk autóval a park mellé a másik oldalra. Te kiszállsz és körbejárod a parkot, és amikor senki nem látja, belépsz a fűre  a tiltó táblához és feldöntöd.  Utána visszasétálsz ide, beülsz az autóba és haza megyünk. Ennyi az egész!
- De hát hogy lesz ebből pénzünk a sörre?
- Hallgasd tovább, még nincs vége! A következő napon én bemegyek a Hivatalba és feljelentelek, de azt mondom majd, hogy a tettest nem ismerem, és sohasem láttam azelőtt. Én megkapom a feljelentési jutalmat, utána bemegyünk a kocsmába és egy jót sörözünk. Ilyen egyszerű!
- Tényleg egyszerű! Vállalom.
Minden a terv szerint alakult. Érkezés autóval, várakozás, a tábla feldöntése, távozás haza.
Másnap bementem a Hivatalba, és feljelentettem az ismeretlen tettest. Felvették az adataimat: születésemet, anyámat, lakcímet, vagyoni helyzetemet, kitüntetéseimet (ez nem volt), párt-tagságomat (ez sem volt), szakszervezeti tagságomat, voltam-e büntetve, és miért, voltam-e katona, és miért nem, szenvedek-e örökölt, vagy fertőző betegségben, házas vagyok-e, miért váltam el, hány gyerekem van, mennyi tartás díjat fizetek, hol dolgozom, mi a szakmám és iskolai végzettségem, volt-e fegyelmi büntetésem a munkahelyen, folyik-e rendőrségi eljárás ellenem, személyi igazolványom száma és lejárati időpontja, autóm van-e, rendszáma, színe, kora, jogosítványom érvényességi ideje. 
Ezt a pár adatot feljegyezték, és azt mondták, hogy kivizsgálják az ügyet, és egy hónapon belül írásban értesítenek. Nagyon lelkiismeretesen kezelték az ügyemet a Hivatalban.
Hazamentem, és értesítettem a barátomat a fejleményekről.
- Józsikám, sínen van a dolog, de van egy kis probléma, egy hónap múlva értesítenek. Addigra hideg idő lesz, de majd akkor pálinkát iszunk a pénzen.
- Rencsicsek! Majd szólj, ha okés a dolog. - válaszolta.
 
Már lassan elfeledtem az egész témát, amikor 5 hét múlva  a postás hozott két levelet. Nagyon megörültem, na végre, mégis sikerült. Mindkét levelet a Hivatal küldte. Az egyikben az állt, hogy a feljelentésemet kivizsgálták, a tábla valóban fel volt döntve. Ezért jogosult vagyok az 50 Ft jutalomra, melyet 8 napon belül személyesen átvehetek a Hivatal pénztárában. Az összeget 10 %-os illeték terheli, mellyel a jutalom összegét csökkenteni kell. Köszönik a szíves közreműködésemet!
-         Hát igen, maradt 45 Ft, de az is szép pénz!.
De mi lehet a másik levélben?
A másik levélben az állt, hogy azon a napon tiltott helyen parkoltam az autómmal, és ezért 1000 Ft bírságot szabtak ki rám, mely összeget 8 napon belül illeték mentesen befizethetem a Hivatal pénztárába. Késedelmes fizetés esetén 10 % késedelmi pótlékot számítanak fel.
Hát így történt!

 Fagyiztam
Múltkor vettem a városban egy jó adag áfonyás fagyit. Miközben sétáltam és nyaltam a fagyit, megtörtént az első tragédia: letört a tölcsér alsó csücske. (Pedig esküszöm, a szabályok betartásával fogyasztottam a fagylaltot: nem szorítottam a tölcsért, az olvadó fagyit fent szépen körbenyalogattam, és nem áztattam el a tölcsért.) De az én fagyim menekülőre fogta a dolgot, és a tölcsér alján elkezdett csepegni, mint az eső a nyári zápor előtt. Testfelépítésem következtében a fagyi cseppek nem a járdán, hanem a fehér ingemen landoltak, és modern művészeti mintákat hoztak létre. (Amikor észrevettem a csepegést, akkor az ingemen az alkotás már majdnem kész volt.) Ekkor alkalmaztam a fagyi-fogyasztási szabályzatnak az ide vonatkozó paragrafusát, mely szerint szívogassuk ki a tölcsér alján az olvadozó nedűt. Ez nagyon hasznosnak bizonyult, mígnem bejött a második tragédia: Egy véletlen nagyobb szívás következtében vákuum keletkezett a tölcsér belsejében, és a fizika törvényeivel összhangban a tölcsér összeroppant a kezemben. Csak arra maradt időm, hogy utcai kéregetősre vegyem a figurát, azaz félig nyitva összezártam a két tenyerem, és a fagyi áfonyástul, tölcsérestől, levestől a tenyerembe került. Mivel a fagyi manapság nagyon drága (meg aztán szeretem is), végül is a tenyeremből fogyasztottam el a finomságot. Később ugyanott ismét vettem egy fagyit, de már kisebb adagot, és megdöbbentő felfedezést tettem. A fagyi tölcsérek a szokásosnál sokkal vékonyabbak és gyengébbek voltak. Erre úgy jöttem rá, hogy ez a tölcsér is összeroppant a kezemben.

Kitaláltam egy rövid mesét....

 
Így szól a rövid mesém melyet én találtam ki. A tanulságot a végén vagy észreveszi valaki, vagy nem.

Az egész úgy kezdődött, hogy két hal beszélgetett a tóban. Azt mondta az egyik: "Te! Hallottad, hogy a víz partjánál nem ér véget a világ, hanem még tovább is van még sok dolog?"
"Halvány fogalmam sincs, hogy mi lehet ott." - felelt a másik.
"Tudod mit! meg kéne nézni, mi van arra, jössz velem?"
"Oké, megyek, de én nem tudok gyalogolni, csak úszni.”
„Én is csak úszni tudok, de majd hasonlóan csináljuk, mint az emberek”
??
„Az emberek bejönnek a vízbe, és fogalmuk sincs a könnyű úszásról, mert nekik nincs uszonyuk. De némelyik felcsatol mű-uszonyt a lábára, és azzal valami úszás-félét tudnak produkálni.”
„Óh, akkor mi is ilyesmit csinálunk?”
„Mi műlábakat csatolunk fel ,és azzal megyünk a tóntúli világba”
„Oksa!”
Ki is ment a két hal a szárazföldre, és rengeteg új dolgot látott.
Amikor híre terjed a nagy felfedezésnek, minden hal el akart menni világot látni.
A hír eljutott a HKK-ba is (Halgenetikai Kutató Központ). Lelkes hal-professzorok addig kísérleteztek genetikai hal-láb növesztéssel, míg egyre több hal született lábakkal. Sajnos ezeknek nem volt uszonyuk, és így kénytelenek voltak kiköltözni a szárazföldre. Ezek a szárazföldön fejlődtek tovább, amíg egyszer az egyik megnyerte a választásokat, és ő lett az elnök. Neki pedig az nép egészségének megőrzése volt a fő politikai koncepciója, és az egészséges táplálkozás érdekében kihirdette jelszavát:

„FEKVŐ BETEG SOSEM LESZEL, HA NAPONTA SOK HALAT ESZEL!”


 
Elmondom, hogy történt

Úgy kezdődött, hogy le akartam nyírni a füvet az udvarban.  A fűnyíró fent volt a padláson, merthogy oda a legnehezebb feltenni, ez logikus ugye! Mindegy, fent van, és le kell hozni.
Milyen is egy padlás? Szép, világos, rend és tisztaság mindenütt. A ritkán használatos dolgok ott vannak sorjában két oldalt, a végén a kis szellőző ablakon beáramlik a friss levegő … Szóval, kész üdülés felmenni egy ilyen padlásra, ha valamit le kell hozni onnan.
Csakhogy a mi padlásunk nem ilyen. Fény alig van, annál több mindenféle lim-lom. A példás rendet már nem is merem említeni.  Igazán örömre szolgált, amikor megleltem a fűnyírót a századik sarokban, mindenféle kartondobozok, meg a régi, lecserélt bejárati ajtó mögött. (Még a kis levélszekrény is rajta volt. Csak úgy kíváncsiságból belenéztem, hát képzeljétek el, egy levél volt benne. Izgalmas volt felbontani a levelet, ugyan, mi állhat benne? Nem hiszitek el, a levélben egy meghívó volt, amely esküvőre szólt. Az egyik ismerősöm lánya ment férjhez, és szeretettel vártak az esküvőre és az azt követő mulatságra- négy évvel ez előtt.  Oh! Már értem, hogy miért haragudott meg rám a nevezett ismerősöm, és az egész családja. Én meg nem tudtam, miért nem szóltak nekem az esküvőjükről. Hogy mik nem vannak? Igaz, azóta a fiatalok már elváltak, sőt , volt egy második esküvő is, de arra már nem kaptam meghívót.)
Miután tisztázódott a nagy rejtély az ismerősömmel kapcsolatban, most itt vagyok, és próbálom a fűnyírót kicibálni az "elfekvő készletek" mögül.
Ekkor jött a támadás! Egy éles fájdalom nyilallott a jobb bokámba! Egy terrorista volt a tettes, melynek szárnya, meg fullánkja volt. Most eljött számomra a vég, gondoltam, mert hallottam a hírekben olyanról, hogy valaki belehalt a darázscsípésbe. Ez így volt igaz – a szegény ember szervezete allergiás volt a darázs mérgére, és az okozta a halálát.
De hát itt vagyok én is, és meg vagyok csípve! (Majdnem olyan a helyzetem, mint Szilveszterkor, de olyankor ezt mondom: Be vagyok csípve! Micsoda különbség!) Akkor most meg fogok halni? Az egész életem lepergett előttem 1 másodperc alatt. Te jó ég! ennyi minden történt volna velem …. ? és még az a dolog  is megtörtént volna…? (Ezt már igazán nem mondom el!) Az 1 másodperc után visszatértem az életbe, ugyanis a következő másodpercben újabb négy lövést kaptam a darazsaktól. Az udvariasságomat félredobva hanyatt-homlok menekültem kifelé a padlásról. Szó szerint így történt, mert a sietségemben jól bevertem a fejemet a padlás egyik alacsony keresztfájába. Ettől aztán majdnem hanyatt estem. Púp nőtt a bokámon, és púp nőtt a fejemen. Úgy néztem ki, mint egy pozitív filmhős.
Ezt az agressziót meg kell torolni, döntöttem.
Elmentem világpiacra fegyvereket venni. Vettem CHEMOTOX nevű harci gázt. Vettem egy éjszakai hadviselésre alkalmas eszközt, melynek a neve: ZSEBLÁMPA. Szövetségre léptem a darazsak ellen a legközelebbi veszélyeztetett személlyel: a FELESÉG elnevezésű potenciális áldozattal.  Vettem még tankcsapdát is, amelyiket feltekerve kínálják a világpiacon. Ha kitekered, jó ragacsos lesz, és ha egy terrorista rászáll, tuti, hogy ott fog maradni egy pár napig. Akkor a titkos fegyvert is megvettem még, ez pedig nem más, mint a hajunkat széppé varázsoló HAJLAKK. Ezeknek az eszközöknek a használata még nem történt meg, de most ismertetem az ellen-offenzíva tervét: Hétfő 22:00-kor irány a padlás szövetségessel, zseblámpával és egyéb eszközökkel. (Ekkor a darazsak, már fáradtak és álmosak, és nem csipkednek. ) Irányított fújás rájuk a harci gázzal, ettől kissé elkábulnak. Ezt követi a fazonigazítás a hajlakkal. Akármilyen keveset is kapnak a hajlakkból a szárnyukra, azután már holnap nem tudnak rendesen repülni. Olyan rosszul kormányoznak a levegőben, hogy a padlás résén nem tudnak kirepülni, és neki mennek a rés melletti deszkának. Jól megütik magukat, leesnek és fekvőbeteggé válnak. Kajáért sem tudnak elmenni, és így éhen fognak halni.
Az akciónkat megelőzte tegnap előtt egy próbatámadás a garázsunk darazsai ellen. Reggel nem találtam egy fekvő darazsat sem, de este sem tértek haza a fészkükbe. (Kivéve két egyént.)
Hát eddig jutott el az ellen-offenzíva. Remélem, legközelebb a teljes sikerről számolhatok be.

           Elmondom, mi történt.....

 
Egyik nap betolakodott a számítógépemre két vírusprogram. Csak azt vettem észre, hogy megjelenik egy kisebb ablak a monitoromon, amikor megnyitok valamilyen internetes oldalt. Az ablakban valamilyen letöltési ajánlat volt, természetesen nem töltöttem le, hanem be akartam zárni a kis ablakot. Ez azonban nem hagyta magát, nem tűnt el és nem lehetett visszaküldeni oda, ahonnan jött. Csak a Start menü kijelentkezés, vagy kilépés műveletével lehetett eltávolítani. Az új indításkor, internetes oldal megnyitása után 10-15 perc múlva ismét megjelent. Az előbbi eljárást kellett megismételni az eltűntetéséhez. Ez ismétlődött egy párszor, aztán egyszer csak eltűnt, gondoltam megjött az esze, hogy nálam nem kívánatos vendég, ezért szépen hazaballagott. (Mind a két betolakodó ugyanúgy viselkedett.)  Ám, amikor  a Start menüre kattintottam, egyből ott állt az üzenet, hogy "Új programok vannak telepítve!". Megnéztem a "Minden program" információs oldalt, és lám! Ott csücsült a két program a lista végén, és kuncogtak, miközben én mérgelődtem. Na, megálljatok, majd elküldelek benneteket melegebb éghajlatra - mondtam magamban. Azonnal futás "A programok törlése" oldalra, hogy ott majd intézkedést foganasítok. De a két kis pofátlannak nem volt mersze becsületesen beállni a többi program közé, hanem sunyi módon elbújtak valahová.
Gyorsan értékeltem a kialakult helyzetet és beindítottam a "B"- tervet. Van egy tisztító program a gépemen, amelyik programokat is tud törölni. Bementem oda, és ott már látható volt a két hóhányó. Kijelölés, törlő program indítása - és pár másodperc múlva, ki is voltak toloncolva a számítógépem felségterületéről. Ha-ha! Na, erre varrjatok gombot! - nevettem kárörvendően. Minden jó lett!  (Még az autóm is egyre indult - csak fél egykor el kellett kezdeni az indítást, hihi.)

Szóval, jól lehetett internetezni. De korai volt az örömöm, mert a következő napon megint belógott a számítógépemre a két szemtelen. Ismétlődött minden: "Új programok vannak telepítve!" - olvastam ismét az üzenetet  a Start lapon.

És itt álljunk meg egy pillanatra! Én nem vagyok egy számítógépes zseni, de már tudok két ujjal írni, és tudom, hogy hova kell az egér kábelét visszadugni, amikor a feleségem takarítás céljából kitelepítteti velem a gépet a sarokból. Némi ismeret még rám ragadt a számítógép kezelésével kapcsolatban, és ennyi.
Ilyen mélyreható ismeretekkel felvértezve nekiláttam a "C"- terv kivitelezéséhez.

Felkerestem a "Program fájls"- helyet, és bementem ezeknek a svihákoknak a sárga mappájába. Ott mindenféle kütyük voltak: mappák, fájlok, ikonok. Fogtam magam és a gépemen lévő kemény fájltörlő programmal csak úgy találomra kitöröltem néhányat ezekből a kütyükből. Fogalmam sincs, hogy mit töröltem ki. De nem töröltem ki az összest, egy-kettőt meghagytam. Mind a két programnál megcsináltam ezt. És kérem szépen! Azóta nem jött újból egyik sem, még látogatóban sem.
A kis buták úgy tudják, hogy már fel vannak telepítve a gépemre, és kétszer nem kell. Csakhogy, én mind a kettőnek elvágtam a nyakát, és most ott fekszenek tehetetlenül a sárga mappájukban.
Annyi a hátrány, hogy némi helyet foglalnak el a tetemek a számítógépemben.
Remélem, hogy többet nem látom őket élve!
 Pécs, 2015. 08. 22.

 

 

Kedvenc könyvem

Kedvenc könyvem STANISLAW LEM alkotása, a "SUMMA TECHNOLOGIE ", profilomba vág.  A könyv olvasása számomra szinte laponként késztetett filozófikus gondolatokra. A könyvet újra olvasva (mondhatnám: tanulmányozva), minidig új összefüggéseket fedeztem fel az ember, mint biológiai, társadalmi lény fontos kérdéseivel kapcsolatban.  S. Lem könyvét könnyed, finoman humoros stílusban írta, amit a kiváló magyar fordítás híven, alapossággal, de mégis közérthetően vetíti elénk.  Ez a könyv nem sci-fi, és nem egy könnyű olvasmány, de megragadott az, hogy az EMBER nagy kérdéseit tudományos alapossággal,   mondhatnám, hogy egy az egyben visszaadott. Végezetül megemlítem -  sok más könyv közül kiemelve - "A Hold tragédiája" című művet, amely más témakörben ugyan, de ugyanolyan elgondolkodtató írásokat tartalmaz.                                        
---------------------------
Ez a történet helyhiány miatt került ide.
 
Egyik körkérdésemben megfogalmaztam egy jelenséget egyes műszaki cikkekkel kapcsolatban.
Állítólag egyes műszaki cikkeket úgy terveznek meg, és úgy hoznak forgalomba, hogy az aránytalanul rövid idő alatt tönkre menjen. Ilyen termékeket szinte lehetetlen javítani. Megoldás: vegyél újat!
Sajnos, én is tapasztaltam egy a témába vágó esetet. Van egy egyszerű kézi hajszárítóm, műanyag házban. Elmesélem viszontagságaimat a hajszárítóval.
Történt pedig, hogy egyszer beszólt a feleségem a szobába, ahol egy focimeccset néztem a tévén: Fiam, gyere azonnal, baj van! Rohanok a fürdőszobába, ahonnan a segélykérés érkezett. A nejem vizes hajjal fogadott, és vészjósló hangon elmesélte, hogy mi történt. Kb. 10 perces monológ után jött a zárszó: Elromlott ez a vacak! - és átnyújtotta a fenti hajszárítót. Majd még lazán hozzátette: Gyorsan csináld meg, mert csurom víz a hajam!
Azonnal drágám, egy kis türelmet kérek- mondtam.
Hááát! Ez az ígéret volt életem legnagyobb tévedése. Igaz, hogy én csak egy "koca" műszaki zseni vagyok, de ez a javítás nem jelenthet nekem nagy problémát - gondoltam. Tapasztalatból tudom, hogy a gyakran mozgatott elektromos készülékeknél - pl. hajszárító, villanyvasaló- eltörik a hálózati kábel. Legtöbbször a fali konnektornál, vagy közvetlenül a készüléknél, a bemeneti rész közelében törik el a kábel belsejében a réz elektromos vezeték. Nos, ellenállás méréssel egyértelmű volt a hiba helye: A hajszárító végétől kb. 2 cm távolságban tört el a vezeték. A javítás roppant egyszerű: le kell vágni a vezetékből 5 cm-t, ki kell bontani a réz vezetékpárt, és a hajszárítón belül a szorító csavarokkal rögzíteni kell az újonnan megtisztított kábelvégeket. Kész! Ennyi az egész!
Mondtam a nejemnek, hogy hamarosan kész lesz a javítás.
No! Lássuk akkor! A hajszárító műanyag házán egyetlen egy pici csavar volt, igaz, hogy lefedve egy kis műanyag dugóval. Nehezen, de sikerült a dugót kipiszkálnom, és a mélyben ott lapult a pici csavar. Szerencsére többféle csavarhúzóm van, és elővettem egy vékonyat, amelyik befért a lyukba. Milyen praktikus, gondoltam a szűk lyuk miatt nem is lehet "mellényúlni" a csavar fejénél. Csavarom-csavarom, de a csavarhúzó nem akad be a csavar-vágatba. Próbálom gyengén, próbálom erősen, előre-hátra: semmi! A csavar bent röhög a lyukban. Előveszek egy nagyítót és benézek a lyukon. Ott bent sötét van, semmit sem látok - eltakartam a fényt. Addig irányítgattam egy tükörrel a fényt, amikor végre megláttam a csavar fejét. Hát mit nem látok!? A csavarfej vágat nem egy egyenes bevágás, a vágat középen nem folytatódik, mert ott nincs vájat, hanem a csavarfém van ott sértetlenül. A vájat tehát két darabból áll. Kénytelen voltam egy "célszerszámot" gyártani. Egy háromszög reszelővel kireszeltem a csavarhúzó élének a közepét, és kaptam egy két karommal rendelkező csavarhúzót. Most jött a csavar-kicsavarási főpróba. Vannak még csodák! A csavar engedelmesen kicsavarodott a célszerszám közrehatásával. Erre iszunk! Volt egy kis maradék vörösbor a hűtőben.
A nejem közben megszáradt, kitakarított és megfőzte a vacsorát. A meccset lejátszották, azóta a TERMINÁTOR is véget ért.
Mindjárt kész van! Szóltam a nejemnek. - Ráérsz, nem sürgős!- mondta.
Most már csak le kell húzni a műanyag burkolat hátsó részét, és a vezeték bekötése 1 perc. Ez jó kis munka volt! Erre iszunk! (Hűtő ki - vörösbor be!)
Ám ezt a műanyag burkolat hátsó része nem így gondolta. Semmi pénzért nem volt hajlandó megválni az őt megillető pozíciótól. "Hiába mindenha szándék..."- ahogy a költő mondja. Nem segített húzás - nyomás, feszegetés - nyomogatás, csűrés-csavarás. A műanyagon nincs sehol egy "kipattintós" hely, ahol szabaddá lehetne tenni a szoros kötődést. Győzött a műanyag, nem tudtam a burkolatot eltávolítani, és így nem fértem hozzá a kábelrögzítő csavarokhoz!
Ekkor kénytelen voltam a "B" tervet alkalmazni!
A "B" terv abból állt, hogy sebészi precizitással kibontottam a megmaradt 2 cm-es kábel csonkot, és kiszabadítottam 6-7 milliméter réz vezetéket. Erre forrasztottam rá egyenként a levágott hosszú kábel két réz vezetékét. Közben nagyon gondosan ügyeltem arra, hogy a két forrasztási helyet többszörösen leszigeteljem egymástól. Ezután a hosszú kábelt visszahajtottam és igen erősen felerősítettem a műanyag burkolat hátsó feléhez. Végre elkészült a mű! Szépnek még jóindulattal sem nevezhető, viszont nagyon jól működik a hajszárító.
Hát ez nem egy semmi munka volt! Erre iszunk!
Hűtőt kinyit, hűtőbe betekint - vörösbor sehol. Elfogyott!
És ez mind azért történt így, mert működik a tervezett elavulás.
Egy tanulság azért van: "Ne igyál előre a medve bőrére!"

A tévében ezeket nézem

A TV-ben a tudományos műsorokat szeretem a legjobban. Nagyon szeretem a természetfilmeket. Szeretem a "nyomozós" filmeket, és szívesen nézem az akció-filmeket. Gyakran nézem a politikai műsorokat is.

NINCS HELY A SZÍVEMBEN

Nincs hely a szívemben, 

Nincs hely a lelkemben,
Tétován járom göröngyös utamat,
Senki sem hallja meg kiáltó szavamat.
 
Nincs hely a lelkemben, 
Nincs hely a szívemben, 
Hirtelen szomorú árvaságra hagyott, 
Árván, bánatommal csak egyedül vagyok.
 
Nincs hely a szívemben, 
Nincs hely a lelkemben,
Sorsom játszadozott vele, 
S keserű bánattal töltögette tele.
 
Kopogtat a boldogság,
Kopogtat a szerelem, 
De zárva már az ajtó, 
S lakat van a szívemen.
 
Tövis helyett nyílhatna már 
Virágszál a kertemben,
S a zúgó szélbe kiáltanám: 
Van már hely a szívemben! 

 Zoli


RANDEVÚ AZ ÚT SZÉLÉN
        
Itt van végre, akit én régóta már vártam,
Sosem láttam, bár mindig errefelé jártam.
 
Csendesen gyalogolt, néha kicsit pózolt,
Azt hiszem nem másnak, csakis nekem bókolt.
 
Karcsú volt alakja, gyönyörű a teste,
Ékszer nem volt rajta, s a szeme sem volt festve.
 
Rám nézett gyönyörű szeme kerekével,
Versenyezhet akárki másnak gyerekével.
 
Finom járásával az út szélén tipegett,
Szinte már angyal volt, s előttem libegett.
 
Hosszú volt az utunk, jöttünk mi már eleget,
Egyébként is elfáradtam, s nem bírom a meleget.
 
Leültem hát kicsikét egy útszéli kőre,
Hajlítottam kezemet éppen könyöklőre,
 
Amikor szép fejét ölembe hajtotta,
S ismeretlen dalát, csendesen dúdolta.
 
Kuncogó egérke nevetett egy rönkön,
Tűnj innen azonnal, mondtam neki rögtön.
 
Végzetes hiba! Egérke egy száraz ágra kiállt,
Felugrott az ölemből, és elkapta a cicám.
 
Zoli

Akiket a legjobb arcoknak tartok

 

A gimnáziumban abban az időben kötelezően két nyelvet kellett tanulni. Az egyik kötelezően az orosz nyelv volt, és ehhez lehetett választani a második nyelvet. (Ha van a H. Dogon idősebb tag is - rajtam kívül-, ő biztosan emlékszik erre). De hát milyen az ember? Ami kötelező, az eleve ellenszenves érzületet vált ki az emberből. Az akkori politikai berendezkedés nem tűrt ellenvéleményt: az orosz nyelvet tanulni kell, és kész! Ilyen  környezetben játszódott le az az  esemény,  amely megmutatta, hogy  az  embereket   sohasem szabad felületes ismeretekkel kategorizálni jónak- rossznak.


" - Te Tomi tanultál?
- Nem! és te?
- Én sem, úgyis mindegy, annyi egyesem van oroszból, hogy kerítést lehetne belőle csinálni. Az öregnél nem lehet kettesnél jobbat elérni.
- Hát igen,  egyszer kaptam egy hármast, de akkor pont tüsszentett, és szerintem eltévesztette...
- Az lehet! Te...! Tudtad, hogy az öreg nem is orosz szakos?
- Ne mondd! Annyira vágja az oroszt, hogy az a Csehov is csak tanulhatna tőle. Hát akkor milyen szakos?
- Azt hallottam a matek tanárnőtől, hogy magyar szakos. De hogy miért nem magyart tanít, azt nem tudom.
- Lehet, hogy nem ért hozzá...
- Dehogynem! a B osztályban elhúztak egy teljes oroszórát azzal, hogy megkérdezték az öreget, hogy az egyik verset hogyan kell elemezni. Egész idő alatt a versről beszélt.
- Akkor nem értem. Mindenesetre az oroszt nagyon meg akarja nekünk tanítani, de hát hiába. Most az érettségi előtt nem is lesz egy ötös sem,  négyes is talán, ha kettő! Hármas, meg kettes se nagyon. A 31-ből 18-20 biztos bukás!
- Ha nem az oroszról volna szó, biztos nem engednének ennyi bukást.  Így meg nem lehet érettségizni.
- Mindegy! Az utolsó órán annyian úgyse tudnának felelni.
- Hátha írat dógát, azzal még lehetne javítani!
- Az öregnél? Soha! Két hibád van, és már egyes! Én meg örülök, ha két szót hibátlanul le tudok írni.
- Hát akkor lesz, ami lesz!
- Gyorsan helyetekre, mindjárt ideér!
Taváris ucsítyel! já dakladávidájem vam, szasztav klassza tricatty agyín, nyikto nye atszúszvujet.
(Halálos csend!! )
- Akkor lássuk, ki hogy dolgozott a négy év során!
(Darabossá vált a levegő, a négy fal mintha kivégzőhellyé változott volna.)
.....
(Lapozás az osztályozónaplóban.... egy-egy alig hallható sóhaj.....átment felettem... most meg visszafelé... ez kész téboly!... megint az elején van..)
- Arnold fiam! Állj fel! Te négy év alatt nem tanultál semmit! Kettes! Leülhetsz!
- Berta! Gyere ki!
(..... na, most aztán kezdődik a mohácsi vész...)
- Miért van ez a tábla így összemaszatolva, töröld le rendesen! Ahogy nézem a jegyeidet, a szomszédom tyúkja is többet tud oroszból, mint te. Kettes! Helyre mehetsz.
(.. valami fény csillant az alagút végén...lapozás, lapozás, lapozás...előre...hátra)
- Mondom azoknak a nevét, akik semmit nem tudnak, és nem is fognak tudni semmit. Bozó, Bödő, Cseri, Csépány....... Varga, Vörös: ezek semmit sem érdemelnek! Kettes, kettes, kettes.....kettes, kettes! .. Milyen lázadás van ott? Vagy akar valaki javítani?...... Szóval nem, akkor meg csend legyen!"


Így zajlott le az utolsó óra, amitől mindenki rettegett! Végül is az osztályvizsgán 3 db 4-es, 8 db 3-as és 20 db 2-es került kiosztásra, bukás nélkül. Annyit mormolt még magában az öreg, amint becsukta a naplót:
"Az én gyerekeim ezek miatt nem fognak megbukni!"


Hát ez az az esemény, ami meggyőzött engem arról, hogy  nehéz társadalmi helyzetben is léteztek igazi jó arcok.


Évekkel később hallottuk csak róla, amikor már végleg eltávozott tőlünk, hogy a nyelvet hadifogságban tanulta meg ilyen jól. A gimnáziumba kegyelemből vették fel tanárnak, de az igazi, tanult magyar szakon nem taníthatott. Annyit hallottunk még régi iskolatársainktól, hogyha valaki egy magyar irodalmi kérdést tett fel neki az óra elején, akkor számára megszűnt az orosz, és olyan csodálatosan beszélt az irodalomról, hogy az sokakban hosszú életre maradandó emléket hagyott.

 

A legtutibb dolog, ami eddig történt velem

Ez a történet valódi eseményt ír le, melynek áldozata én voltam.

 2007. május 25., péntek. Ez az a nap, amely kissé, hogy úgy mondjam kissé eltért a megszokottól.
Ezen a napon 1 órakor, amikor vége volt a munkaidőnek, hazafelé indultam.
Az épület folyosóján megszólított Zsolti, a munkatársam.
- Hol parkolsz a gépkocsiddal?
- A szomszéd ház mellett, miért kérdezed?
- Azért, mert ha messzire állsz, akkor bizony alaposan meg fogsz ázni, ha nem sietsz, mert akkora vihar közeledik, hogy a cunami, csak harmatos permet volt ehhez képest.
- Ó! Akkor máris sietek, de mégsem, legalább növök egy kicsit, és otthon meg majd nem fognak megismerni magas termetem, miatt.
- Csak vigyázz, be ne verd a fejed az ajtó keresztfájába.
- Majd tisztelettudóan megyek be az ajtón..... mondtam.

- Az meg milyen járás?
- Meghajolva!
- Azért nem kell annyira alázatosnak lenned!..... mondta, és ezzel el is köszöntünk.
Az autómig „csont szárazon” el tudtam jutni, bár itt-ott egy-két hatalmas esőcsepp robbant az úttesten.

A felhők nagyon sötétek voltak. Utoljára akkor hatott rám a sötétkék szín ennyire, amikor fiatal koromban az albérleti szobácskánkat szép égszínkékre ki akartuk festeni.
Megvettük a fehéret, meg a kéket. Azt mondták, hogy először keverjünk sötétkéket egy edénybe, és aztán a fehérhez annyit adjunk, hogy szép legyen a színe. Pofon egyszerű, csak a bolond tudja elrontani!
- Na még egy kicsit!.... mondta a feleségem, ....- úgy, most nagyon szép! Meglátod még a pacsirta is beszáll, mert azt hiszi, a szabad ég alatt van...... – talán, még egy pici kéket!.... És én nyújtottam neki a sötétkék festékes pléhdobozt. ....- Várj egy picit, előbb összekeverem!.... Már késő volt, a pléhdobozt már nem lehetett eltéríteni eredeti útvonaláról. Miután a megállóhelyen a dobozt senki nem várta, a nagy edény felett hirtelen megállt, és belevetette magát a szép halványkék festékes edénybe. Előbb elmerült, de azonnal felemelkedett a felszínre, igaz, hogy a fenekével felfelé.  Ezzel egy csapásra megoldódott festékkeverés kényes problémája. Az előbbiekben említett felhőkre hasonlított a színe. Azt most itt nem részletezném, hogy a nejem azon nyomban hányféle beosztást adott nekem. Csak a pacsirtát sajnálom, igaz bagoly azért jött néha.

 De lássunk a saját dolgaink után!

Gyorsan beszálltam az autóba és siettem leereszteni az elektromos működtetésű ablakot. Legalább ezer fok meleg volt belül. Épp indultam volna, amikor megrendelés érkezett a mobilomon:
- menj gyorsan a piacara, és vegyél 8 db újkrumplit, mert a rántott csibéhez petrezselymes burgonyát akarok csinálni. Ennek nagyon örültem, mert imádom a petrezselymes burgonyát. Irány a piac, nem volt messze, talán fél kilométerre. Közelben parkolás, nylon szatyor, jöhet a 8 krumpli.
De előbb az autó ablakát is fel kell húzni. Már meg is van! Azaz majdnem! Az ablak felment, de valami éles csattanás-féle hallatszott, ezt követően az ablak szépen ereszkedni kezd lefelé, meg sem áll, míg végleg el nem tűnik a szemem elől. Hát ez meg milyen eljárás? Semmivel nem lehet az ablakot rejtekhelyéről előcsalogatni.
Azonnal telefonálás haza: - nem lesz nyolc krumpli.... – mért? Nincs annyi a piacon?.....-  Van, de elsüllyedt az autóablak!.... – Istenem! Belementél a tóba? ...... – Nem mentem bele, csak az ablak süllyedt el!......- Kitört az ablak? És beesett a tóba?..... – Nem a tóba süllyedt, hanem az autóba. ........ - Nem értem, biztos kitörted......- Nem törtem ki! Majd otthon elmondom, bonyolult.
Már indultam is hazafelé, szépen kifelé a parkolóból, amikor is az égiek elérkezettnek látták az időt, hogy végrehajtsák azt a büntetést, amit a kicsapongásaimért szabtak ki rám a sors magas bírái.
Most vált valóra a Zsolt-féle intelem, amit a munkahelyen sugallt részemre. Megjött a cunami! Úgy megeredt az eső, hogy a Niagara is irigykedve nézte volna.
Ez egy értelmes eső volt, mert az utam akármerre kanyarodott, mindig „kezére állt”  az irányzék, és akadálytalanul tudott az ablakon bejönni. Szerintem Magyarország összes esője beesett az én autóm ablakán. Már mindegy, legközelebb beiratkozom egy úszás tanfolyamra. „Ennél rosszabb már nem jöhet, csak siessünk minél előbb haza.” – gondoltam. De az említett égiek nem így gondolták: Az utam során egyszer csak előttem terem egy jó nagy kanalas földmunka-gép. Azt hiszem, ezt nevezik lassú járműnek. Hát ez nagyon lassú volt! Az eső becsülettel ömlött tovább. Egyes lassúnál is lassúbb fordulónál a betekintő autóstársak szemén láttam a kérdőjeleket. Nem értették, hogy mitől van ilyen melegem. Egyszer csak eltűnt előlem a dózer, biztos megsajnált.

Most aztán igazán irány ám a Mecsek oldal, ahol lakom. Még az utolsó kétszáz méter a szűk szurdokos úton, és miattam annyit esik az eső, amennyit akar, ha-ha-ha!.... mégis csak hazaértem!

Ám ekkor jött a csapások csapása! A meredek szurdokos úton, szemből egyszer csak  megjelent egy autó és lassan ereszkedett lefelé. Kerülési lehetőség nincs, csak jóval lejjebb van egy beálló hely. Irány hátrafelé. Érdekes módon, elég hamar sikerült félre állnom, hanem a másik autó csiga lassan közeledett, 100 kilométerről látszott, hogy vezetője idegen ezen a helyen, és féltette a szép új autóját.

Végre aztán hazaértem, feleségem nyitotta ki a nagykaput.

- Mondtam, hogy kitörted, sehol sincs az ablak.

- Igen, kitörtem!..... hagytam rá.... – Légy szíves, engedj a fürdőkádba fél adag vizet, mire bejövök.

- Miért fél adagot? ...... csodálkozott.....- Azért, mert a kitört ablakon keresztül már félig megfürödtem. 

A garázsban még kimertem a vizet az autóból, magamról is leráztam. Kijövök, bezárom a garázst!

Ragyogó napsütés van!

Pécs, 2007. június 27.


Nyársdugás disznóvágáskor

Falun régi népszokás volt disznóvágáskor, hogy este finom disznótoros vacsorával vendégelte meg a gazda a disznóvágásban segítő szomszédokat, barátokat.  Kedves hagyomány volt, hogy a falu vagány legényei disznótoros vacsora ideje alatt titokban egy nyársat csempésztek be a házba a konyha környékére, hogy biztosan megtalálják a háziak. Ez volt a NYÁRSDUGÁS.  A nyárs nem volt más, mint egy vékony ágas-bogas faág, melyről levágták az oldalhajtásokat úgy, hogy maradjanak 7-8 cm-es csonkok.  A nyársat azért dugták, hogy hozzájussanak kóstolóként a disznótoros finomságokhoz.  A nyársnak legfontosabb kelléke a nyársdugó levél volt, melyet a nyárs felső végére tűztek be az ág hasítékába. A levélre különböző saját szerkesztésű vicces szövegeket írtak a nyársdugók, melyben többnyire a ház gazdáját és háza-népét cukkolták humoros formában. A nyársat a vacsoravendégek elé vitték, ahol egy vállalkozó vendég jó hangosan felolvasta a nyársdugó levelet. Ez mindig nagy derültséget szerzett a napi nehéz munka után.
Most álljon itt egy ilyen nyársdugó levél, melyet én írtam.

 

Nyársdugó levél

Jó estét e háznak, és a ház népének,
Hallottuk ám hírét, disznajuk végének!
De mivel nem hívtak meg vacsora vendégnek,
Hogy mi történjen mostan, olvasd e levélben!

Gazduram tegyen hurkát e nyársnak ágára,
Vagy legény ne nézzen többé a lányára!
A másik ágra tűzzenek egy szelet kenyeret,
Hogy a lányának szülessen gyönyörű gyereke!

Sült hús is legyen még ott: egy, vagy két darab,
Ezzel el is van intézve, nincsen többé harag!
Van még egy hely alul a frissen sült kolbásznak,
Vagy úgyis ellopjuk, majd szólunk egy horgásznak.

Tegyék ki a nyársat, de ne holnap, hanem hamar,
És ne leskelődjenek, mert megrúgjuk a falat!
A nyárs mellé kitenni egy üveg bort is szabad,
Vagy akadjon a gazda torkán a legfinomabb falat!

A ház szép asszonya vigyázzon urára,
Ha megszomjazik szegény, itassa meg piával!
De vigyázzon, nehogy magát hírbe hozza mással,
Csak a kóstolót adja ki a teletűzdelt nyárssal!

    


Mikor érzem magam a legjobban

Akkor érzem magam a legjobban, ha segíthetek valakinek olyan dologban, amihez értek. Ha többször hallok nevetést, humorizálást, mint panaszkodást. Ha nem látnék a tévében erőszakos cselekményeket, ha nem éheznének emberek, ha fedél lenne mindenki feje felett, ha nem bántalmaznának oktalan állatokat - mert az embernek, állítólag, az állatnál több esze van. Jól érezném magam, ha kint járva az erdőben, nem szeméthegyeket kellene kerülgetni, ha mindig vidám és erős fiatalokat látnék, és soha sem szerepelne a hírek között, hogy "már megint egy disco-baleset történt". Nagyon örülnék, ha sohasem látnék kábítószertől eltompult fiatalt, amint a lét- és nemlét- határán küzdenek érte az orvosok. Szeretném, ha a fiatalok az iskolában tanult tudásukat hasznosítani tudnák, azaz legyen hol dolgozni, és az után jöhet az igazi buli. Hát sok mindentől  jól érezném magamat.

A következő történet helyhiány miatt került ide.

Ez a  történet, amit most leírok, szintén igaz. Nem is olyan régen történt, egy időben a másik esős történetemmel, a helyszín is azonos: a munkahelyem illetve közvetlen környéke. A munkahelyemre naponta saját autómmal járok, és ha otthon az ébresztőóra éppen nem rossz, akkor meg is szoktam érkezni a munkaidő kezdetére, úgy nagyjából. Hát pontosabban a munkahely épületéhez megérkezem időben, de hát parkolni is kellene! Ez nem egy egyszerű feladat. Télen , amikor mindenki jobban félti az autóját a csúszós úttól, mint a lábát, akkor van bőven hely. De amint kivirágoznak a barackfák...! Hát azóta legjobb lenne, ha mindenki oldalára fordítaná autóját parkoláskor. Így bizony, aki reggel nem szeret korán felkelni, megnézheti magát, ha parkolni akar. (Én nézegettem is magam jó párszor.) Ez így nem mehet tovább- gondoltam és kitelepültem a parkolóból. Szétnéztem a közeli kis utcácskában, és találtam egy jó kis parkolóhelyet az úttest szélén. Mint a  nótában, mi szerint „hosszú a jegenyesor hazáig!” És valóban kész üdülőhely: csodaszép jegenyesor mellett, kellemes árnyékban parkoltam több hónapon keresztül, és ráadásul a munkahelyem közelében. Hát mondom én, hogy szép az élet, és érdemes élni! Az autóm teljes biztonságban volt, mivelhogy az utcában kertes családi házak vannak, és onnan talán még szemmel is tarthatják az én féltett 10 éves Citroenemet.


 

De hát mit ér a szép élet, ha nem történik benne semmi, csak minden megy a megszokott rendben, a maga megszokott útján?

 

Történt pedig, hogy egyik nap, amikor munkaidő után odamentem az autómhoz, egy borítékot találtam a szélvédő üvegjén az ablaktörlővel rögzítve.

 

 Jobb helyeken ide reklámpapírokat szoktak elhelyezni. Ilyet, hogy garantáltan üde és friss leszek, ha meglátogatom a Gólya utcában 4/AB. szám alatt (első emelet, jobbra 2. ajtó Pölöskei)  Zsókát, a masszőrt. De hát én olyan furcsa természetű vagyok, hogy munkaidő után már nem akarok friss és üde lenni, hanem haza akarok menni, otthon akarok jót enni, utána egy órát kómában pihenni.

 

Vagy a másik hirdetés-papír állandóan le akar szoktatni a dohányzásról, mert különben úgy meghalok tüdőrákban, hogy még annyit sem tudok mondani, hogy nyikk. Ez bizony nem tréfa, még el sem búcsúzhatom senkitől. De hát én megint csak furcsa természetű vagyok, merthogy életemben sohasem dohányoztam, még ki sem próbáltam. Igaz, az ártalomból azért  nekem is juttattak kedves figyelmes embertársaim. Passzív jogcímen én is részesültem a modern korunk e nemes áldásából.

 

No, de lássuk, mi van a borítékban! A borítékban semmi nem volt, hanem a hátlapján egy tört magyarsággal írt szöveg volt olvasható. (A levelet nem valami külföldi írta, hanem azt hiszem, hogy a levél írója kiskorában sokat volt beteg, ezért sokat hiányzott a nyelvtan órákról. Szegény.) Megírta nekem, hogy ez a hely az ő parkolóhelye, mert  megvan az új autója, és itt fog parkolni. És hogy az enyémből még az olaj is folyik, és összepiszkítom az utat, és az unokája is itt labdázik, és még az autómra is ráeshet valami.

 

Hát ennyi kedvességnek lehet ellenállni? Nem, nem!  Így aztán keresgéltem, és találtam egy másik helyet az autómnak.

 

Itt most vége a történetnek. De hát ez egy mindennapi történet, ezt nem kell leírni! Akkor mi csudának rabolom itt az időt az én kedves olvasóimtól. Azért még történt egy-két dolog.

 

 Aki olvasta az esős történetemet az autóablakkal kapcsolatban, annak mondom, hogy a következőkben ugyanarról az esőről, pontosabban viharról van szó. Merthogy rendkívüli vihar tombolt akkor nálunk. Másnap reggel az úttesten mindenfelé letört faágak, és guruló kukák voltak, mindenféle családi dolgokkal terítve az úttest és a járda. Hát, amint a munkahelyem közelébe értem, már messziről láttam, hogy a jegenyesornál nem stimmel valami. Hiányzik a szélső jegenyefa! Bizony a hatalmas vihar tövestül kicsavarta a fát és rádobta az úttestre. Ahogy közelebb értem, látom, hogy valami van a ledőlt fa lombjai között. Nem fogjátok elhinni: A borítékos levelezőtársam szép autója lapult meg a zöld levelek között. Erre összecsaptam a kezemet, hogy no, de ilyet! (Majdnem nekimentem egy másik jegenyének.) Az esős történetemben említett „magas égiek” bűneimet nem ítélték meg olyan súlyosnak, és  a boríték segítségével még időben átvezényelték  az autómat egy szélvédettebb helyre. Ezért aztán nem nekem kellett az autómat kihalászni a lombok közül.



 

 Zoli

Pécs, 2007.08.29.

                                                    

Mivel lehet leginkább felbosszantani

Nagyon kevés dolog az, ami "kiakaszt", de azért akad egy-két dolog: Ha igazságtalanságot tapasztalok magam, vagy másokkal kapcsolatban. Ha a magát védeni nem képes személyt, vádaskodás, támadás éri. Az ilyen megnyilvánulás: Ha valaki,  amikor jelen van, csak szép és jó hangzik el róla, de mihelyst kiteszi a lábát, azonnal megfordulnak a vélemények, és angyalból ördög lesz. Ha tudatosan félrevezetnek valakit, valamilyen előny szerzése céljából. Ez lehet pozícióharc, lehet morális, gazdasági előny (pl.: félrevezető reklám), de akár szerelmi előny elérésére érdekében tett félrevezető megnyilatkozások. Hasonló bosszantó dolgok azért "kiakasztanak".

 

A következő történet nem a "bosszantós" kategóriába tartozik, csak a tárhely kevés  már, és így jobban ki lehet használni.

Ez az eseményt szintén a velem megtörténtek alapján írom le.                     
Ezúttal is az én korábbi, szép piros Hondám gyarapította autós élményeimet. (Erről az autóról szól a „gáz van” történetem.) Egyszer estefelé ezzel a szép piros  Hondával mentünk szépen hazafelé. Éppen a vasúti sínek felett átívelő felüljáró elején haladtunk, amikor az aranyos Honda autóm fogta magát, és munkaközi szünetet vett ki magának és minden átmenet nélkül leállt. Öreg autó volt, de ilyent nem szokott csinálni azelőtt. Nejem vezette az autót, és így, mint legális parancsnok, kiadta az utasítást:                                                                                                
- Fiam, told meg az autót, biztos a gyújtással van baj. Itt nem szabad megfordulni, hogy lefelé guruljunk!                                                                   
(Soha sem volt baj a gyújtással, de ő csak erre az egy meghibásodásra emlékezett a műszaki vizsgából.)                                                                      
Nem tudom, tolt-e már valaki autót emelkedőnek felfelé? Ráadásul úgy, hogy időnként valaki mindig sebességbe kapcsolgatja a tengelykapcsolót? (Be kellene venni a közlekedési szabálysértések büntető tételének ezt a fajta autótologatást, akkor garantáltan be tartaná mindenki a szabályokat.)                                                                                      
El addig, hogy végül valahogy előbbre jutottunk vagy 40 métert, és ott várt a Mennyország! Ott kezdődött egy autóbusz megálló-öböl. No, odáig még kibírtam valahogy, és ott véglegesen kivontuk magunkat a forgalomból. (A nejem csak úgy magának csendesen megjegyezte: nem gondoltam, hogy már egy autóval sem bírsz el.) Ez úgy feldobott akkor!    
Mobil hívás egy szerelőnek, ami nem egyszerű dolog a koraesti időben. Végül a negyedik szerelő kivonult saját autójával, kezében mindenféle gyújtásvizsgáló kábelekkel. Vizsgálat itt, vizsgálat ott, végül a szerelő kimondta az ítéletet: ennek az autónak semmi baja sincs, ennek menni kell.                                                                                                                         
Kár hogy halk szavú ember volt, és az autó ebből semmit sem hallott.       
Majd még megkérdezte: - Van ebben benzin?                                                 
Volt benne! Azt mondta még, hogy be kell vontatni egy szerelőműhelybe. Ő most nem ér rá vontatni, mert rokonokat vár, jön az anyósa hozzájuk. (Én inkább vontatnék, sőt inkább még kétszer is feltolnám ide az autót.)   
Kiszállás díj a szerelőnek, és mi ott álltunk magunkra hagyva a felüljárón.
- Csinálj már valamit!.... Mondta kedvesen a nejem.                                        
Ekkor lépett közbe újból az őrangyalom, és kisegített szorult helyzetemből. (Az őrangyal másik közbelépését egy újabb történetemben mondom majd el.)                                                                                                  
Megtörtént a csoda!                                                                                             
Már sátorverésen gondolkodtam, amikor minden kérés nélkül megállt mellettünk egy Trabant márkájú csodálatos gépkocsi. A vezetője, egy fiatalember, azonnal kiszállt, és felajánlotta, hogy elvontat minket. Mint kiderült, zenéléseink során eljátszottuk kedves nótáját egy szórakozóhelyen, de erre már mi nem emlékeztünk. Így is történt, a gépkocsink a késő esti órákban, hazakerült.                                                   
- Holnap az legyen az első, hogy szólj valakinek, aki elvontatja az autót a műhelybe! mondta a nejem.                                                                                 
Reggel még megnéztem azért, hogy mi lehet a baj. (Nem azért, mintha értenék hozzá, de hát a vak tyúk is talál szemet- így szól a mondás.) Nézem, nézem a sok minden alkatrészt, ami ott benn van, míg nem kijön a nejem, és kedvesen mondja:                                                                              
- Ne szórakozz már azzal a vacakkal, a szerelő sem találta a hibát, majd éppen te leszel az a zseni.                                                                                  
- Jó, jó, megyek már.                                                                                             
Éppen menni akartam, amikor a kezemben levő kulcs leesett, és becsúszott az alkatrészek közé. Na még ez nagyon hiányzott! Látom hogy hol a kulcs, de sehogy se férek hozzá. Ott van az útban valami gumicső, és ahol odaférnék, ott meg a csövön rajta van valami kis fekete műanyag tartály. Mi a fenének van ez most pont ezen a helyen, akkor most egyből kivenném a kulcsot. Próbálgattam, mozgattam ide-oda, de nem fértem oda. Na ez jó! Már kulcsom is oda van. Ha feleségem megtudja, hogy ott bent van a kulcs, végem van egyből. Na még egyszer! Hátha sikerül!         
Érdekes! Az a kis tartály az előbb fekete volt, most meg sokkal világosabb, és belül lötyög valami. De hát ez a benzin vezeték! A tartály meg benzinszűrő, és koromfeketére telerakodva mindenféle üledékkel. Gyors intézkedés! Leszerelni a kis tartályt, nagyon könnyen ment.              
Kirázogatni belőle a fekete trutyit, egy kis benzinnel egypárszor ezt megismételni, és  visszatenni a helyére. A kulcs majdnem megint ott maradt. Na most....., na most.... indítani az autót! Az indítókulcs óvatos elfordítása! ....És... most rá!!! Az autó egyből beindult, és gyönyörű muzsikálással töltött be az udvart. A feleségem azonnal kijött, és így szólt:                                                                                                                       
- Mi a fenét csinálsz!, mondtam, hogy ne piszkáld!                                          
- De hát megy az autó!                                                                                          
- Tényleg megy, ez a szerencséd! De akkor miért nem csináltad meg tegnap este? Hamarabb hazaértünk volna!                                                      
- Nem akartam a szerelő kenyerét elvenni! – mondtam.                                  
Sohase mondtam el neki, a kulcs-ügyet, és hogy annak köszönhetem a hiba megtalálását.                                                                                                  

 

      

Egyik ismerősöm munkát keresett, és azt mondta, hogy önéletrajzot kellett írnia, hogy egy irodai munkára felvegyék. Megírta, de mielőtt leadta volna, megkért, nézzem meg, hogy jó lesz-e. Természetesen megnéztem, és szerintem megfelelő volt.

Ennek az eseménynek kapcsán támadt az ötletem, hogy én is írok valamit, amivel jelentkezhetnék valami munkára.

Ezt az írást azért készítettem, hogy egy két vidám percet szerezhessek nektek.


Örüllök hogy óvastam eztet az önéletet , én nem tudokrajzolni, csak irni. Ezért én is  beszeretnék jelentkezni az irodai munkába, mer én is tudok lyol írni bocsi, irni ezt mindig eltévesztem, meg aztán még nekem meggy a számolás is naggyon lyol. Ebbe nagy a rutinnom, mer a szomszéba én szokktam az adót kiszámóni, mennyitt kel még a postába feladni. Meg még megis magyarásztam a szomszéd Mariska néni nek a 2 meg az 1 forintot, hogy most mi van vele, hogy megvan még demá nemkaplyuk meg a bódba, ha megyünk venni valamit. Mindig a szomszédba szoktuk a hireket megbeszéni, ami a tévében szok lenni. Kébzejlék hogy millyen buta emberek vannak. A tévébe vót, hogy azér ált az autóval a rokkantos hejre, mert nem tud óvasni. A buta, azt meg má nem tutta megmondani  hogy a jogsi hogy van meg neki, mikor ahozz  lyól kel tudni óvasni. Meg még számóni is. Én is ugy kaptam meg. Emondom, hogyan vót. Amikor vizsgáztam vót egy kis baly, de meg lett oldva. Szerencsém vót, mer az előző vizsgázó nem álította le az autót, és nekem má nemkellet a suszkúccsal indittani. Ahogy mentünk az uccába monta az oktató, hogy figyejjem a gyalogost. Sokan vótak nem tuttam mindegyiket figyelni, meg ráadásul a járdán vótak, és nehéz állandóan ódalra nézni. Eccecsak aszongya a vizsgáztató ember hogy ájjak meg és mennyek ki az autóból. Kimentem belőle. Monta, nézzek az ég felé. Felnéztem.

-Mit lát? Felhőt.

-Lejjebb mit lát? Egy góját, ott repül.

-Még lejjeb nézzen! Miaz ott? Egy harang a toronyba.

-És mi lóg ott a két dróton a levegőbe? Ja..az? Az a villanyrendör!

-És milyen szinü? Fekete!

-Nem a dobozát kérdeztem. A lámpálya milyen szinü?

Az enyém? Nekem nincsen lámpám.

-Azt mongya meg, milyen szin világít. Ződ.

-Az előbb még piros vót, csak nem nézett  oda. Nem néztem, mert nem monta, hogy oda kellettem volna nézni.

-Mindegy megfog bukni, mer úgyis csinál maj hibát. Tuggya mit, vissza is megyünk. Jöjön utánam az irodába!

Mentem.

-Tud maga számóni? - kérdezte belül. Tudok.
-Meddig szokott maga elszámóni? Hát , amennyi a fizetésem.

-Az mennyi? Hatvanötezer.

-Na lássa, ezt nekem ideszámójja, és elviheti a jogsit.

Odaszámótam, elvittem.

Igaz, kétszer elvették már, de számolással mindig visszakaptam. Hát így vót.

Most aztán több hejen jelentkezek a munkába, mer má  lehetnék, adószakértö, jogsi oktató, matektanár, meg még nyelvtantanár is.

 

 

És még tovább is tanulok mer álandóan nézegetem a képes ujságokba azt, hogy hogyan csinájják a hidakat, akkor még azt hogy miket csinál az áruház igazgatója, de még azt is, hogy a korházba hogy szület a gyerek. Ezeket én má majdnem mindet nagyon jól tudom.

Ahol felvesznek maj dógozni, jól járnak velem, mer én mindig átszoktam adni a tudásomat mindenkinek. Ezér aztán nagyon sok munkát betudnák tőteni.

Zoli

 

Pécs, 2008.03.30.

 

  .                                                                                                                       

Az egyik vicces kérdés az volt, hogy a számítógép nő-, vagy hímnemű-e?

Erre, és kedves dog-társunk, marta47 ajánlata nyomán írtam meg az alábbi történetet.

Képzeljétek az én fiatal, csinos és jóképű női számítógépem, aki minden kényeztetést megkap tőlem, most pár napja alig-alig akart az internetre felengedni engem. Mindenféle verset, imát mondtam már neki, de hajthatatlan maradt. Szótlanul tűrte, hogy 2-napon át órákat hasaljak a számítógép-asztal alatt (ahol a gép van), és hagyta, hogy huzigáljam ki-be a különböző kábeleket, aminek a szerepéről sejtelmem sincs. Eközben néha-néha adott egy-két perc internet időt, valószínűleg azért, hogy kellőképpen fel legyek csigázva. Végül is valaki azt mondta a munkahelyemen, hogy cseréljem ki a modem-kábelt, mert ott van a baj. Hazamentem és elkezdtem kicserélni: hasalás ismét az asztal alá - az én női gépem majd megszakad a röhögéstől -, de nagy baj van! Vajon melyik a modem-kábel, és egyáltalán hogy néz ki az a modem, aminek én ki akarom cserélni a kábelét. A nejem felszolgálta a kávét, amit az asztal alatt meg is ittam. A konyhából közben finom illatok csapták meg az orromat, egyik kedvencem, a rántott csibe készült. Már szinte magam előtt láttam a ropogósra sült finom csibeszárnyat, combot, petrezselymes burgonyával, cseresznyepaprika savanyúsággal. És persze ott van egy nagy pohár habzó, hideg sör is, mely nekem megjár! Ehelyett itt hasalok, és próbálom a rengeteg összegabalyodott kábelt megismerni, hogy hátha közte lesz a modemé is. A nagy fekete vastag kábel, az szimpatikus, mert látom, hogy honnan jön és hova megy, de a többi?!!!  A többi összevissza kószál az asztal alatt, és nem lehet kiismerni, hogy melyiknek mi a szándéka. (Nem hiába női a számítógépem.) Olyan is van, amelyiknek csak eleje van, de vége nincs. Legalább is én nem találtam meg.

Egy idő múlva leszól a nejem az asztal alá: fiam siess, fejezd be, mert pár perc múlva tálalva az ebéd. Ez egy csábító ajánlat volt!  Végül is úgy döntöttem, hogy az összes kábelt beleteszem egy szatyorba, csak úgy, gubancba rendezve, és mindenestül elviszem a számítógép szaküzletbe, ahol remélhetőleg megtalálják a modem-kábelt. A tapasztalatom azt sugallta ott az asztal alatt, hogy fényképezzem le a kábeleket a gép hátulján, hogy vissza is tudjam majd állítani az eredeti állapotokat. Meg is tettem. Ahogy a hasalásból és a négykézlábból  emberhez méltó felegyenesedett tartásra tértem át, kezemben a gubanccal, azt láttam, hogy a gubanc közepén valami kis doboz is van. Ez lenne a modem? Ez a kis vacak? Mindegy, irány a szaküzlet! De előbb még az ebéddel becsületesen végeztem.
A számítógépes boltban az eladó csukott szemmel kihúzott egy 1 méteres kábelt a kötegből, és azt mondta, e helyett kell az új. Megvettem, 400 Ft-ba került.

A többi már gyerekjáték volt: elő a fényképpel, hasalás az asztal alá, kávézás és étkezés az asztal alatt sörivással egybekötve. Alig 1 óra múlva helyére került minden kábel.

Felegyenesedtem, és nagy izgalommal bekapcsoltam a gépet. A csoda a házunkba költözött! Minden nagyon jól működik! Ott van a Hotdog üzenet, hogy 10-nél több olvasatlan levelem van, meg hogy keresett a rokonom, és frissítsek ezt, meg azt. De szép is ez így! Az én női gépem pedig az kívánja tőlem, hogy esténként több órán át csak vele foglalkozzam, és ne nézzek se jobbra, se balra. (Jobbra van a TV, balra a video lejátszó.)
 

Zoli.

Pécs, 2008. április 13.


 

Egyszer betörő járt nálunk, és különböző műszaki           cikkeket rabolt el. E valóságos esemény indíttatott arra, hogy megírjam az alábbi tanmesét.                                      

Ezt az intelmet azoknak ajánlom, akik nem fogadják kitörő örömmel, ha egy betörő járna náluk, és csak úgy ösztönösen megpróbálnának védekezni a cselekmény ellen.

 

Mert ugyebár nem szabad ám csak úgy, vaktában védekezni, hanem jó előre fel kell készülni a támadásra. De nem ám úgy, ahogy gondolod, Kedves Olvasó!  Mert bizonyára arra gondolsz, hogy este odakészíted az ágyad mellé a sodrófát, az előszobában kiöntesz a padlóra egy flakon étolajat, erre szappan darabkákat vagdosol, hogy jó csúszós legyen, a kilincsbe áramot vezetsz, a kulcsot beletöröd a zárba, gáz sprét teszel a pizsamád zsebébe, a késeket megélesíted a konyhában, kalapáccsal szögeket versz a falba, és kötelet feszítesz ki a két fal között. Még a kalapácsot is otthagyod a közelben, és nem teszed vissza az alsó fiókba. Szólsz még a szomszédnak is, hogy aludjon nálad, mert betörés várható. Ezek után szeretettel várod a betörőt, aki természetesen hamarosan meg is érkezik.

 

Itt most egy picit meg kell állni, mert látszik rajtad, hogy tudatlan vagy, és a rabló elleni felkészülésed teljesen tudománytalan. Mert ilyenkor bizony elő kell keresni az ide vonatkozó törvényt, és meg kell nézni, hogy a betörő ellen hogyan szabad védekezni. Merthogy a védekezésnek arányosnak kell lenni a veszélyeztetés mértékével. Ha véletlenül túlvédekezed magad, akkor bajba kerülhetsz, és még a végén te leszel a bűnelkövető.

 

De térjünk vissza a betörőnkhöz!

 

El nem tudod képzelni, hogy neki veled szemben mennyi hátránya van, amikor el akarja rabolni tőled azt 18.500 forintot, ami a fizetésedből még hó végére megmaradt. (Nem tudni miért, de nem küldték meg a telefonszámlát, abból maradt meg a pénz.)

 

Első hátránya szegénynek mindjárt az elején megmutatkozik. Gőze nincs arról, hogy hányan várnak rá az ajtó mögött, és éjszaka a világítás is pocsék nálad. A vendég szinte semmit sem lát, te pedig a félhomályhoz már hozzászoktál. A támadás-védekezés akkor lesz arányos, ha az ő két bunkóütésére te csak eggyel válaszolsz. Ehhez célszerű a szomszédot felhasználni. Ő lebunkózza a szomszédot, te pedig lebunkózod őt. De ha sí-maszk is van rajta, akkor csak fele akkorát üssél, mert a sí-maszkban sokkal nehezebb tájékozódni, és ez neki hátrányt jelent. (Ha nagyobbat ütnél, akkor mondd azt, hogy nagyon megijedtél és, ezért nem tudtad a jogos bunkózást megállapítani.) Ha bunkózás helyett egy kővel akarna megdobni, a rossz világítás ekkor is hátrány neki. Ez esetben vagy megkéred, hogy a háta mögötti villanykapcsolót kapcsolja fel, így a követ visszadobhatod, és ekkor nem lesz aránytalan nagy a védekezésed. Ha viszont félhomályban maradtok, akkor kő helyett maximum egy darab kenyérrel szabad megdobni (esetleg azzal az 1 db túrós palacsintával, ami vacsoráról megmaradt). Ezek után jöhet a pénz átvétele. Ha kérésére te magad adod oda a pénzt, akkor ez neki előny, ennek fejében megfenyegetheted, hogy szólsz a rendőrségnek, mire ő úgy megijed, hogy visszaadja a pénzt. Ez viszont hátrány neki, mert nem kapja meg azt, amiért megdolgozott. Erre megmondod, hogy csak vicceltél, és a fele pénzt visszaadod neki. Így aztán minden arányosan történt, tehát neked semmi bajod nem eshet a bíróságon.

 

Üdvözlettel: Zoli

 

Pécs, április 24.


Érdeklődési körök

Szabadidőmben:
  • autózgatok
  • barkácsolok
  • bütykölök valamit
  • csetelek
  • DVD-zek
  • fotózgatok
  • főzőcskézek
  • internetezek
  • írogatok
  • kertészkedek
  • kirándulok
  • könyveket olvasgatok
  • magazinokat olvasok
  • természetjárás
  • tévézek
  • vásárolgatok
  • zenélgetek
  • zenét hallgatok
  • nyelveket tanulok
Kedvenc zenei stílusaim:
  • acid-jazz
  • alternatív
  • blues
  • breakbeat
  • brit pop
  • country
  • drum&bass
  • electroclash
  • folk
  • funk
  • gospel
  • house
  • jazz
  • latin zene
  • pop
  • progresszív
  • rock
  • techno
  • világzene
Kedvenc film típusaim:
  • akció
  • animációs filmek
  • dokumentumfilmek
  • horror
  • kémfilmek
  • klasszikus
  • mesék
  • misztikus
  • sci-fi
  • természetfilmek
  • thriller
  • történelmi
  • vígjáték
  • western
Kedvenc állataim:
  • kutya
  • macska
Kedvenc sportjaim:
  • billiárd
  • foci
  • forma-1
  • golf
  • kerékpározás
  • kézilabda
  • kosárlabda
  • küzdősportok
  • ping-pong
  • röplabda
  • sakk
  • síelés
  • tenisz
  • úszás
  • vízilabda

Kedvenc márkák

Tooltip szövege ide jön

Legalább 3 karaktert írj be a kereséshez